Karl B. Kiszely
·
A „DIGITÁLIS PÉNZ” ELLEN VALÓ ORVOSSÁG
- A közösségi önazonosság szerkezeti biztosítéka -
Tréfás példa, de véresen komoly; hogy értsük a lényeget
Párizsban egy vendég kivesz egy szobát egy kis szállodában 100 Euróért.
A fogadó tulajdonosa szalad a százassal a henteshez: „Adósod maradtam, száz Euróval.
Itt a százas!”
A hentes szalad a zöldségeshez: „Itt a száz Euró adósságom!”
S hogy a szürke gazdaság is benne legyen: szalad a zöldséges is a félvilági Szonjához a száz eurónyi adósságával.
Szonja pedig az elmaradt szoba-díjat viszi a történet panziósának.
Közben lejön morogva a vendég, és kéri vissza a száz Euróját, mert nagyon csótányos a szoba.
Visszakapja. El is tépi, mondván: úgyis hamis volt! És elmegy.
Függöny.
Egy sor ember kifizette az adósságát; minden egyensúlyba került, és kamatos pénz se kellett hozzá.
Ez a közösségi pénz. Az igazi pénz: valódi csereeszköz.
De mi történik a mai hivatalos pénzrendszerben?
Ezek az emberek mind a bankok (=uzsorások) adósaivá válnak. De, ha csak egyikük válik a bankok adósává, és az ő kamatos-kamatokkal terhelt pénze jár körbe, az is rosszabb, mint a közösségi pénz, a valódi, jó értelemben vett pénz: semleges csereeszköz, nem rejtett rablótechnika.
Általános alap-szempont: biztosítékok
Ha rendszer-szinten gondolkodunk - márpedig anélkül minden csak szélbe szórt gondolatok – a szerkezeti biztosítékok kérdése mindennek az alapja.
Az, hogy akár egy kisebb közösség, akár egy nép közösségéhez való tartozás élő, lüktető, szerves jelenség legyen, a létünkkel és létfönntartásunkkal egybefonódva;
és azt az élő szövetek rugalmas szilárdságával tartsa össze;
egyfajta élő, áramló, keringési rendszerre van szüksége, úgy, mint minden élő szervezetnek.
Ami egyben a gazdasági folyamatok saját belső kódja is,
és ami a külső megcsapolásokat hárítja.
Egyfelől.
Időszerű, sürgető szempont
Másfelől
látjuk, hogy a globális nagytőkés érdekeltségek a járvány-helyzettel visszaélve, a széndioxid-kibocsátásra is hivatkozva, az ún. „digitális pénz” elnevezésű, totalitarista, ellenőrző rendszert akarják bevezetni globálisan.
Azt a hamis látszatot keltve, mintha ez csupán azt jelentené, hogy nem készpénzzel, hanem kártyával fizetünk.
Az ún. „digitális pénz” a fasizálódó globális nagytőke virtuális gettója, pontosabban póráza, rablánca; valahogy úgy, mint a rugalmas kutyapóráz: viselkedésünk szerint rövidebbre fogják vagy hosszabbra engedik; teljesen a markukban akarnak tartani.
A „digitális pénz” bevezetése globalista nagytőkés puccs a társadalmak és egyének önállóságával és szabadságával szemben.
Nos e támadás ellen a legkézenfekvőbb és bevált védekezés, egyben tevékeny ellentámadás, „megelőző csapás” a közösségek helyi pénze, párhuzamosan a központi pénz-monopóliummal, pénz-monokultúrával.
A monokultúrák amúgy is elkerülendők mindenben.
A monokultúra még „nacionalista” fedősztorival se jó, mert egyformásít / homogenizál, és az egyformásítás éppen a globalizmusnak kedvez: egy tényezőt megpiszkál a külső támadó, és összedönt ezzel egy egész rendszert a maga hasznára. Ez minden monokultúra sebezhető pontja.
A nacionalista monokultúráé is.
A helyi, ill. közösségi pénzek hatása
A helyi pénzek döntő jelentőségűek a helyi gazdaság zökkenőmentes működésében, egyben a függetlenség és önállóság legfőbb rendszerszintű biztosítéka.
A helyi / közösségi pénz nem más, mint a különben nagyon bölcs szűkebb és tágabb helyi (vagy akár országosan hálózatosan szétszórt) kosárközösségek szerves intézményesítése, akár országhatárokon is átnyúlóan (pl. külhoni magyarokkal vagy külföldi eszmetársakkal), de mindig közösségi jelleggel.
Összefogó tényező, egyben a külső érték-kiszívás hárítása is: a javakat a közösség körein belül keringeti.
Önállósít a nagy pénzügyi válságokkal szemben. Azt is biztosítja, hogy a pénzügyi válságok ne érintsék a helyi pénzhez kötődő helyi gazdaságot. Egyszerűen szólva: miért ne vehessek én arányos áron kenyeret Kecskeméten, csak azért, mert valakik a Wall Streeten elrontottak vagy manipuláltak valamit?
Központi pénz szükséges lehet – más célokra, de a helyi pénzek a helyi közösségek önállóságának és életbenmaradásának, közösségi élményének, sőt öntudatuk megőrzésének legfőbb biztosítéka és hordozója.
Pénz és tudat
Bernard Lietaer közelmúltban elhúnyt tekintélyes pénzügyi szakértő, gazdaságtörténész a kérdés egyik legfőbb nemzetközi tudós ismerője. Alapvetően liberális beállítottságú, de ragaszkodik a tényekhez. Ő fejti ki, hogy a pénz fajtája kölcsönhatásban van a tudattal (!).
A modern, uzsora alapú pénz atomizál, a társadalmat csak egyének tömegévé zilálja, elfojtja az együttműködést, sőt a segélykérést is. Szétveri azt, ami közösségi. Kevésbé tesz adakozóvá. Haszonélvezőinek ún. „filantrópiája” csupán álca.
Eme pénzrendszer – de nem mindegyik pénzrendszer ! – leggyarlóbb tulajdonságainkat aránytalanul nagyra növeszti (pl. profithajhászás) – de ezek ellensúlyait szétroncsolja: így az etikát, belátást, előrelátást, bölcsességet, szociális kontrollt, hagyományt, józanságot, mértékletességet.
Tehát ez a szélsőséges egyensúlyvesztés nem egyszerűen „emberi gyarlóság” (ahogy a tőkés propaganda állítja), és nem „a” pénz okozza (hiszen sokféle pénzrendszer volt és lehetne), hanem a mai fajta, rendszer-hibás, uzsora-elvű pénzrendszer.
Ezt a pénzfajtát piszkosnak éljük meg; az a freudi szóhasználattal: anális. És ez helyes ösztönös, intuitív megítélés, mert a modern uzsora alapú pénznek csak másodlagos célja a gazdasági élet értékeinek keringetése. Az elsődleges célja a vagyon, értékek és a hatalom újraelosztása a végtelenségig: a szegények felől a leggazdagabbak felé áramoltatja az értékeket. A modern pénz a kifosztás, útonállás eszköze – hangsúlyozza a liberális, kritikus bankszakértő - is.
Ugyancsak nála (is) olvashatjuk, hogy a modern pénz csak cselből és csak másodlagosan tölti be a pénz, a csereeszköz szerepét, hogy használatára rákényszerülve a világ leggazdagabbjai mindenki munkáját, érték-előállítását megsarcolhassák. A modern pénz nem is igazi pénz, hanem az útonállás fegyvere. Csak mellesleg csereeszköz.
A valódi csereeszköz és így valódi pénz a közösségi helyi pénz.
A helyi közösségi pénzek nem számítottak / számítanak mocskosnak, hanem anyai (éltető, tápláló, gondoskodó) jellegük (volt), sőt szakrális vonásaik voltak. A nem uzsoraalapú helyi pénzrendszerekben az adakozó készség is nagyobb, sőt még az adófizetési fegyelem is.
A gazdaságtörténész Lietaer szerint ezen összefüggés magyarázza, hogy a sikeres középkori helyi pénzek összeolvadtak egy sajátos Mária-kultusszal, sőt nőtisztelettel – egy meglepő női emancipációval - és a Fekete Madonnák tiszteletével. Ám mindez a mai sémákba nem igen illik, ezért erről legföljebb elvétve eshet szó (Fritz Schwarz, G. K. Chesterton, Helmut Creutz, Margrit Kennedy, Maria Mies azért említik, érintőlegesen még Victor Hugo is.).
A több ezer évig sikeresen működő egyiptomi kettős pénzrendszerre volt jellemző, hogy ellenszolgáltatás nélkül vittek élelmiszersegélyeket az egyiptomiak az éhező Athénnak. És még a ptolemaioszi időkben is mesés gazdagságról beszélhetünk – állapítja meg Polányi Károly gazdaságtörténész. Amíg a jól működő egyiptomi pénzrendszert nem cserélték le a rómaiak a maihoz hasonló rendszerhibás pénzrendszerükre.
A gótika óriási teljesítményeinek alapjait is a helyi pénzek biztosította kiegyensúlyozott gazdasági rendszer képezte. Azt se feledjük, hogy a gótikus katedrálisok csak a jéghegy csúcsa: a gótikus városok szintén e rendszer nagy teljesítménye az akkor megbecsültebb vidéki munkával, és női emancipálódással kiegészülve.
A jóindulatú helyi pénz messzemenő építő hatással van a helyi tudatra úgy, hogy a kívülállóval sem ellenséges. Az egészséges, megalapozott helyi, közösségi öntudat és biztonságérzet egyik fő pillére. Ha nem a legfőbb.
A központosított újkori uzsora-alapú pénz-monolultúra (és monopólium) fordított hatású, azaz romboló, ziláló, atomizáló, közösséget bomlasztó.
Sikeres helyi / közösségi pénzek ma és a közelmúltban
A jelen felől a múlt felé haladva.
Hangsúlyoznunk kell, hogy éppen azért tiltották be őket, mert sikeresek voltak és beváltak, így az uzsora-alapú pénzmonopólium bankár-lobbija elkezdte félteni torz pénzrendszere versenyképességét. Az államhatalomra, ill. a politikusokra gyakorolt nyomással kierőszakolta a közösségi pénzek betiltását.
1) A svájci helyi pénz: a WIR-pénz
mintegy 85 éve, máig bevált és jól működő helyi pénz. Számos közgazdász szerint a svájci gazdaság szilárdságának egy fontos tartópillére. De alig esik róla szó, a kérdés a fősodorban tabu, mert zavarja a globalista, fősodratú sémákat.
2) A Bali-i helyi hármas pénzrendszert
a közelmúltban szüntette meg hatalmi szóval a központosító indonéz tekintélyi állam. De Bernard Lietaer pénzügyi szakértő szerint áldásos kulturális, lelki és társadalmi hatásai egyfajta jó értelemben vett tehetetlenségi nyomatékkal, lendülettel máig hatnak és érezhetőek.
3) A Wörgl-i gazdasági csoda pénzét
a gazdasági világválság idején, a nagy munkanélküliség és nyomor fölszámolására vezette be a tiroli település polgármestere, Michael Unterguggenberger: nagy sikerrel.
„Mintha repülőgépről szórták volna a pénzt az emberek közé”, volt a helyi lakosok élménye, éspedig jó értelemben - tudhatjuk meg Wolfgang Uchatius gazdasági szakértő ismertetőiből.
Számos osztrák és német város készült bevezetni a meggyőző eredmények láttán, sőt Daladier (akkor még francia pénzügyminiszter), aki személyesen is ellátogatott Wörgl-be, továbbá Roosevelt elnök fontolgatták a bevezetését, ám az uzsora alapú pénz-monopólium banki érdekcsoportja intrikával érte el a helyi pénzek betiltását az Egyesült Államokban is és Wörglben, ill. Ausztriában és Németországban. Fritz Schwarz közgazdász szerint elvágva így a kiutat a munkanélküliségből és nyomorból, és hozzásegítve a náci és fasiszta mozgalmakat a hatalomra jotáshoz.
A Wörgl-i pénz esete „Wörgl-i csoda” néven vált ismertté.
Akkor világszenzáció volt. De az uzsora alapú pénzmonopóliumhoz kötődő liberális és fősodratú „tájékoztatás” és képzés teljesen kitörölte az emlékezetből. Az oktatásban a Wörgl-i csoda emlékének az írmagja sem maradt.
4) A német Wära
hasonló sorsra jutott, mint a Wörgl-i pénz, ám a Wära nem egyetlen településhez kötődött, hanem hálózat-szerűen, szórványosan szinte egész Németországban használt közössédi pénz volt 1926 és 1932 között, hasonlóan a mai svájci WIR-pénzhez.
5) Curutiba átütő sikere
időrendben a mához áll közel, de a leírás terjedelme miatt utoljára hagytam e fölsorolásban.
Curutiba máig Latin-Amerika (egyik) legsikeresebb városa.
A mi cigányságunk lemaradt csoportjai fölemelésének is egy szempontja lehet! De nem csak annak: mindannyiunkénak.
Az sem véletlen, hogy a fősodratú tájékoztatás és képzés mélyen hallgat róla. A cigányságunk sorsáért – állítólag - annyira aggódók is.
Curutiba közelmúlt-beli fölemelkedésének története:
„Curitiba ipari és kulturális központ...
Az egy főre jutó jövedelem 66%-kal magasabb itt, mint a brazil átlag” - Wikipédia.
A Wikipédia közli a fönti tényt, de hallgat arról, mi vezetett eme sikerhez.
Bernard Lietaer az okokról:
„Curitiba a régió termékeny földjeinek és trópusi éghajlatának köszönhetően bővelkedett
terményekben. Ezen kívül az önkormányzat által működtetett buszhálózattal is rendelkezett,
ami viszont kihasználatlan volt, mert a favellák lakóinak nem volt pénzük tömegközlekedésre. A polgármesternek támadt egy ötlete, hogyan oldhatná meg a város problémáit ezen
két előny kihasználásával.
Nagy acélkonténereket helyeztek ki a favellák szélén. Bárki, aki odavitt egy zsák szelektíven gyűjtött hulladékot, kapott egy utalványt, amelyet beválthatott buszjegyre. Akik papírt
és kartondobozt gyűjtöttek, műanyag kártyákat kaptak, amelyeket becserélhettek az évszaknak megfelelő friss gyümölcsre és zöldségre. Hamarosan a buszutalványokkal is lehetett
élelmet vásárolni a helyi piacokon. Iskolai szemétgyűjtő programot is hirdettek; a bevételből a szegényebb gyerekek is kaphattak füzeteket a tanulmányaikhoz. Több tízezer gyerek
kezdett szemétgyűjtésbe, és hamarosan megtisztultak a szegénynegyedek. Egy hároméves
időszakban több mint száz iskola összesen 200 tonna szemétért cserébe 1,9 millió füzetet
osztott szét a gyerekeknek. Ez, ha az újrahasznosított papír mennyiségét nézzük, naponta 1 200 fát mentett meg a kivágástól. Curitiba 62 szegénynegyede 11 000 tonna szemetet
gyűjtött össze; ezért cserébe majdnem egymillió buszutalványt és 1 200 tonna ételt kaptak
az ott lakók. A felnőttek a buszjegyeken a belvárosba utaztak, és sokan közülük munkát
találtak. Más programokat is indítottak, hogy előteremtsék a szükséges pénzt a történelmi
épületek renoválására, parkosításra és lakóházak építésére, és mindezt olyan módszerekkel,
amelyek szinte semmilyen anyagi terhet nem jelentettek az önkormányzatnak. Rövid idő
elteltével a curitibai háztartások több mint 70 százaléka részt vett ezekben a programokban. A számos kezdeményezés – a város megtisztítása, a felújítások, a munkahelyteremtés, az
oktatás fejlesztése, a betegségek és az éhezés leküzdése – anélkül valósult meg, hogy a városvezetésnek adót kellett volna emelni, erőforrásokat átcsoportosítani, kötvényeket kiadni,
segélyszervezetekhez fordulni vagy kölcsönökért folyamodni akár a szövetségi kormányhoz, akár olyan szervezetekhez, mint a Világbank, vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
A fejlesztéseknek csak győztesei voltak, vesztesei nem – itt mindenki nyert.
Az eredmények pusztán a gazdasági fejlődést tekintve is figyelemre méltóak. 1975 és 1995
között Curitiba bruttó hazai terméke (GDP) átlagban 75 százalékkal gyorsabban nőtt, mint
Paraná államé, és 48 százalékkal gyorsabban, mint Brazília teljes GDP-je. Egy átlagos curitibai lakos az országos minimálbér nagyjából háromszorosát kereste. Ha a nem hagyományos
módszereket, mint a szemétért juttatásokat nyújtó programokat is figyelembe vesszük, a lakosok teljes reáljövedelme legalább még 30 százalékkal magasabb volt. Ami a történet
emberi oldalát illeti – a városlakók önbecsülésének és jövőbe vetett hitének visszaállítása
felbecsülhetetlen értékkel bírt.
Curitiba felfedezte a módját annak, hogyan lehet a fennálló igényeket kihasználatlan erőforrásokkal kielégíteni. Ezt úgynevezett kiegészítő valuta bevezetésével tették – olyan pénzügyi
kezdeményezésekkel, amelyek nem helyettesítik, hanem inkább kiegészítik a nemzeti valutát.
Ez az innovatív megközelítés nagyban hozzájárult a helyi gazdaság fejlődéséhez. Lehetővé
tette, hogy a fejlődő, korábban szegénységben élő város saját maga oldja meg a problémáit,
és alig egy emberöltő alatt jelentős eredményeket érjen el.
Curitiba 1990-ben elnyerte az ENSZ Környezetvédelmi Programja által kiadott legmagasabb kitüntetést.
A világ minden táján jellemző, hogy az emberek és a tisztviselők egyre jobban aggódnak,
és egyre inkább kételkednek abban, hogy a közösségeket, országokat, vagy akár az egész
Földet fenyegető problémák sikeresen megoldhatók. A kiegészítő kezdeményezésekkel
Curitibában és szerte a világon elért eredmények azonban mást mutatnak. A jelenlegi problémáink nem azért állnak fenn, mert megoldhatatlanok, hanem mert a rendszerszintű okaik
helyett csupán a tüneteikre figyelünk. A lényeg, hogy eddig nem értettük meg teljesen
és nem használtuk föl jól azt az erőforrást, amely az emberi alkotások között a leghatalmasabb – a pénzt, jó értelemben."
Bernard Lietaer / Stephen Belgin; Új pénz egy új világnak
Sikeres helyi pénzek a történelmi időkben, időben visszafelé
a) Daniel de Lisle Brock, Guernsey-i kormányzó helyi pénze
1815 és 1835 között létezett ez a szintén nagyon eredményes helyi pénz, a napoleoni háborúkat követő pénzügyi válság helyi megoldására. A kormányzó nagy szakértelemmel, sikeresen igazgatta ezt a pénzrendszert. Bár túl nagy szakértelem nem is kellett hozzá; inkább lényegének megértése.
Időnként el is égette eme papírpénzt, látványosan érthetővé téve a valódi, ill. jó pénz lényegét:
a jó pénz valódi csere-eszköz, nem rabló-technika, pénznek álcázva (mint a mai pénz), és nem kell hozzá ún. „fedezet” vagy aranyfedezet, arany sem kell; elég az egyszerű papiros;
eme pénz lényege, hogy a közhatalom által hitelesített igazolás (hiteles közokirat) átadott értékről.
Eme pénz fedezete: az átadott érték, amit hitelesen igazol.
Eme sikeres, becsületes pénz vesztét éppen eredményes és feddhetetlen volta okozta. A mai uzsora alapú ún. pénz akkori megfelelőjének haszonélvezői, a bankárok félteni kezdték csaló pénzrendszerük versenyképességét a kormányzó valódi pénzével szemben. Intrikába kezdtek eme jellemes rendszer ellen, sőt csempészekkel is szövetségre léptek céljuk elérésére. Végül sikerült betiltatniuk hatalmi szóval a sikeres rendszert.
b) A középkori német brakteáta, a francia méró (méreaux) és társai…
Az érett középkor idején (egyesek „arany középkornak” is hívják, nem alaptalanul),
mintegy 900-1000-től kb. 1280-ig, részvonatkozásokban még 1450-ig is, létezett Nyugat- és Közép-Európában a helyi pénzek rendszere, ami egyfajta középkori jóléti államot hozott létre társadalmi emancipálódással (benne női emancipálódással is ! ), nőtisztelettel, vallásos vonatkozásban pedig Mária-kultusszal, melyben erőteljesen érződött korábbi koroknak a Földanya-istennő tisztelete (lásd, Fekete Madonnák).
Eme helyi pénzek egy német változata volt a brakteáta (Brakteat), francia megfelelőjének neve pedig a mereaux (méró). A mereax elnevezést később jelentés-változtatással áttolták másféle érmékre, így kapott később a szó konfirmációs érme jelentést. Lexikonokban rendszerint már csak a szó eme másodlagos, későbbi jelentése szerepel.
Eme sikeres és szociális pénzeket helyi hatalmasságok bocsátották ki (főurak, püspökök, apátok). Önmagukban értéktelen vékony bádogpénzek voltak, csak egyik oldalukon ábrával; a közhatalom által hitelesített igazolásként az átadott értékekről. Jelezve a hiteles pénz alapelvét: „csak” hiteles csereeszköz: neki magának nem lehet se értéke, se „ára”; „csak” az átadott érték közhiteles igazolására szolgálhat a pénz. A másfajta pénz: uzsora.
Ez a pénzrendszer, mint említettük, általános társadalmi emancipálódáshoz, viszonylagos jóléthez vezetett; e pénzrendszer segítségével épültek egész gótikus városok, gótikus székesegyházak, várak, szociális intézkedésekkel, nagyon sok munkaszüneti nappal, heti 4 munkanappal, sőt nehéz munkáknál (pl. bányászok) néhol a munkaórák napi 6 óra alá csökkentésével, egészen kb. 1480-ig.
Jellemző volt e korra az adomány-pénz, továbbá a karbantartás (pl. a malmoké, közlekedési és földművelési eszközöké, a föld termékenységének megőrzéséé stb.).
Nyugat- és Közép-Európában 200 lakosonként épült egy templom; Bernard Lietaer külön kiemeli, hogy Magyarországon 100 lakosonként is! Én teszem hozzá szemléltetőül, hogy pl. a középkori Veleméren 66 ember számára épült a különlegesen, külföldi mesterek bevonása által is megalkotott kis gótikus fénytemplom, és a falunak akkor még iskolája is volt. Ma már nincs.
Valószínűleg nem volt független ettől a pénzrendszertől és a vele együtt járó általános jóléttől a csodálatos tökéllyel mérnöki szakértelemmel megalkotott középkori (Árpád-kori) magyar csatorna- és tórendszer, ami egyként hatott az árvizek és az aszály ellen. Ilyesmire a modern vízügy egyszerűen képtelen, sőt számára eme megoldás megértése és átlátása is súlyos nehézségekkel jár.
Hogy ezekről alig hallunk? Hát persze, mert zavarják a mai hatalmi érdekű fősodratú („liberális”) történelem-hamisító tendenciákat, sőt a hatalmi szerkezetet is, pl. a féltudományos vízügy, pártok fölötti ellenőrizetlen hatalmi, sőt zsaroló, kiváltságos helyzetét.
Az egyik legismertebb sikeres középkori helyi pénz Wichmann von Seeburg naumburgi püspök, ill. későbbi magdeburgi érsek brakteátája, a 12. században. Wichmann Wikipédiája nagyon gondosan nem említi ezt a vonatkozást, bár minden mellékeset összehord, még azt is, hogy egy pletyka szerint a szaracénok fél fülét levágták… De, hogy sikeres kamatmentes pénzt működtetett…
Mellesleg egész Európát behálózta a sikeres, jólműködő kamatmentes helyi pénzek rendszere.
A kamatmentes, sikeres, termékeny, építő helyi pénzek rendszerét aztán fölszámolta a központosítás a 13. század közepétől és végétől, végül a befolyásos nagy keresztény uzsorás családok (Fuggerek, Welserek, Medicik, Peruzzik) az uralkodók és teológusok korrumpálásával bevezették a 15. századra a mai uzsora-alapú ámokfutó pénz elődjét, és megvetették a mai pusztító és kifosztó pénzrendszer alapjait.
Itt kell megjegyeznünk, hogy - ótestamentumi előzményekkel - változhatatlan keresztény hitelv a kamatos-kamat - mint csalás és rablás - tilalma, különösen katolikus részről. Ám ezt a kérdést az újkori teológusok „megoldásként” a szőnyeg alá söpörték. Ha nekik szegezzük a kérdést, mellébeszéléseket, ill. zagyva, egyáltalán nem teológiai vagdalkozásokat hallhatunk tőlük.
c) A sikeres pénzrendszerek ókori példájaként némelyik görög pénzt emlegetik a pénzügyi szakértők, de Bernard Lietaer és Stephen Belgin a nagyon eredményes és építő
egyiptomi kettős pénzrendszert
is nagy nyomatékkal emeli ki.
Már említettük, hogy eme sikeres pénzrendszer több ezer évig működött eredményesen, mígnem a római hódítók hatalmi szóval megszüntették, és ettől fogva – a még a ptolemaioszi időkben is mesés egyiptomi gazdagság (Polányi Károly) - megindult az erőteljes erodálódás útján.
A fönti szerzők szerint az évezredekig jól működő egyiptomi kettős pénzrendszerrel is együtt járt a nők kevésbé hátrányos társadalmi helyzete.
Konkrétan helyi pénzek és szétszórtabb rendszerű, hálózati közösségi pénzek
Az előbbi jellegzetes példája a Wörgl-i, az utóbbié a Wära és a WIR.
A kifejezetten helyi pénz egy településen vagy egy földrajzi egységen belül kering (pl. a Wörgl-i vagy Daniel de Lisle Brock pénze).
De a közösségi pénz működhet egy vagy több országban szétszórtan, hálózatként:
a közösséghez tartozó vállalkozók, kereskedők és munkatársak elfogadják és adják egymás között
(pl. a mai svájci WIR és az egykori német Wära).
A két rendszer (a helyi és a hálózati közösségi pénz) átfedéssel, ill. párhuzamosan is működhet.
A Bali-i pénzrendszer pl. hármas pénzrendszer volt, az egyiptomi kettős, több középkori pénzrendszer is kettős volt: több helyi pénzből és egy központi és külkereskedelmi pénzből állt (lásd: Bernard Lietaer: Uj pénz egy új világnak).
A készpénzhasználat kívánatos, de önmagában nem megoldás!
A készpénzhasználat, most a digitális pénz bevezetésének előestéjén, kívánatos és elvi kérdés; helyes cselekedet. Ámde a bajt nem oldja meg, mert tollvonással megszüntethető. Sőt egyfajta megtévesztés, csapda is lehet, ha a „megoldást” csak a szokásos készpénz használatától várjuk, a helyi / közösségi pénzek rendszerének kiépítése helyett!
Igaz, a közösségi pénzek is betilthatók, ámde, ha értelmük, lényegük tudatosult, sőt rendszerük kiépülőben van, akkor nem-hivatalos, egymás közti számlapénzként, áttételes, forgó tartozásként működhet, egyfajta jegyzett kalákaként. Erre Bánóczy János közgazdász, szakíró, egyetemi tanár is utal.
A helyi vagy közösségi pénz betiltása esetén egymás közötti számlapénz
Ha a közösségi pénzt betiltanák, akkor egymás közötti, közösségi számlapénzként (tartozások és kifizetések följegyzése formájában) tovább élhet. (Lásd Bánóczy János vonatkozó utalását.)
A sikeres svájci WIR pénz pl. ilyen.
A vonatkozó szerzőkről
A kérdés klasszikusa Silvio Gesell. Ő a kapitalizmus igazi értője és értő kritikusa. Marx valóban nagyon jó kapitalizmus-kritikákat írt rész-vonatkozásokban. De a kapitalizmus lényegét, a kapitalizmust kapitalizmussá tevő kódot nem ismerte föl. Marx ugyanabba a hibába esik, mint a tőkegazdaság ideológusai: tévesen azt hiszi, hogy a kapitalizmus azonos a piacgazdasággal, hogy a két fogalom szinonima. Pedig nem. A kapitalizmus nem piacgazdaság, hanem tőkegazdaság.
Gesell fő műve A természetes gazdasági rend (magyarul is megtalálható a világhálón).
Rendszerét Somogyi Ferenc közgazdász, szakíró, egyetemi tanszékvezető igazítja korunkhoz egy rövid tanulmányában.
Silvio Gesell munkájának mai nagy folytatója Bernard Lietaer pénzügyi szakértő, gazdaságtörténész. Az Új pénz egy új világnak c. könyve nélkülözhetetlen. A teljes könyv megtalálható magyarul a világhálón, de több magyar föliratú (vagy tolmácsos) videó is.
A téma kibontója, kifejezetten a közösségi és helyi pénz vonatkozásában: Bánóczy János közgazdász, közgazdasági szakíró. Fő műve A népi pénz a közösségekért. Bánóczy János ismertetői, elemzései nélkülözhetetlenek!
A kérdésről röviden, tömören világosan ír Szalay Zsuzsanna közgazdász, egyetemi oktató: A szelíd pénz forradalma c. rövid írásában.
Wolfgang Uchatius a Wörgl-i pénzről írott ismertetőjében röviden, kifejezetten élvezetesen, gördülékenyen mutatja be a helyi pénz jelenségét, a wörgli példán.
Pénzügyi kérdések egyik legkiemelkedőbb szakértője Varga István (1943 - ) pénzügyi szakértő, mérnök. Varga független, szálegyenes, nagyon okos, hozzáértő, tájékozott. Ő egyben Magyarország egyik legfontosabb közéleti embere.
Hossó Andrea Európa egyik legkiválóbb és legszókimondóbb közgazdásza, gazdasági és társadalmi szakértője.
IRODALOM
Rövidebb írások, beszélgetések:
Bánóczy János: A népi (közösségi) pénz
videóbeszélgetés – nélkülözhetetlen!
Bernard Lietaer: Mi a helyzet a pénzzel? - videóbeszélgetés magyar fölirattal: rövid, tömör közérthető ismertető a helyi és közösségi pénzekről és a pénz-monokultúra veszélyeiről
Wolfgang Uchatius: A wörgli csoda (rövid, írásos, élvezetes ismertető magyarul)
Szalay Zsuzsanna: A szelíd pénz forradalma – nagyon kiváló tömör áttekintés
Laborczi Pál: A kapitalizmus nem piacgazdaság (a pénzkérdés rövid, igen találó, tömör összefoglalása – szemben a hibás kapitalizmus-, piac- és pénz-értelmezésekkel)
Somogyi Ferenc: Természetes gazdasági rend és szabadpénz Silvio Gesell értelmezésében
(Silvio Gesell, a pénz- és kapitalizmus-kritika igazi klasszikusának hozzáigazítása a mához)
Fritz Schwarz: A wörgli kísérlet (kicsit hosszabb tanulmány a wörgli helyi pénzről, és általában a szabadpénz és a mai hivatalos - uzsora alapú – pénzrendszer összehasonlítása)
Bánóczy János: Népi / közösségi / helyi pénz – még egyszer; videó
KÖNYVEK
Bánóczy János: Népi pénz
Bernard Lietaer, Stephen Belgin: Uj pénz egy új világnak
A teljes könyv letölthető magyarul itt:
Silvio Gesell: Természetes gazdasági rend – A kapitalizmus-kritika és pénzrendszer-kritika klasszikusának fő műve; építő elméletét a mához igazította Bernard Lietaer, Somogyi Ferenc, Bánóczy János, Laborczi Pál, Síklaky István
Síklaky István: Létbiztonság és harmónia
