Megfigyelted már, hogy egy egyszerű megfázás során milyen határozottan teszed a dolgod?
Megfőzöd a mézes gyógyteádat, gőzölsz, pihensz, illóolajokat párologtatsz és teljesen biztos vagy benne, hogy ripsz-ropsz meggyógyulsz. Miért?
Mert járatos vagy, jól ismered a folyamat összetevőit azok összefüggéseit, és sokféle körülmény között is rutinszerűen tudod végezni.
Viszont a szív- és érrendszeri betegséged kapcsán, már nem vagy ennyire járatos és magabiztos, hiszen itt egy mélyebb problémáról és egy új helyzetről van szó, amely kialakulásának nem ismered az okait.
Megkapod a diagnózist, utána próbálsz járni a lehetséges megoldásoknak, de nem találsz megnyugtató válaszokat hiába keresed. Egy idő után eljön a pillanat amikor feladod és ekkor megszületik két ellentmondásos érzés, a kétség és vele a remény.
Mi is történik ilyenkor?
A legtöbb ember amikor szembesül a magas vérnyomással, például elájul és elmegy orvoshoz, megdöbbenve hallja, hogy egy régóta fennálló probléma következményével találkozott.
Mi lesz az első gondolata; “Vajon miért alakulhatott ki? Velem ez nem történhet meg! Ugyanaz a betegségem mint az anyámnak/apámnak, ők sem tudtak meggyógyulni, nekem se sikerül! Nem tudok mit tenni, meg kell tanulnom vele együtt élni…
Ekkor automatikusan állandósul egy félelem és közben elkezd reménykedni, hátha ő tovább fog élni és ezzel máris lemondott a további lehetőségeiről.
De ugyanez történik akkor is, ha már tudod, hogy valamiféle lelki ok áll a betegséged kialakulása mögött, de úgy érzed, hogy nincs érdemi ráhatásod a megoldásra.
Ilyenkor a reménykedés olyan érzéssel tölt el, mintha mégis tennél valamit a gyógyulásod érdekében.
Közben pedig azért reménykedsz, mert tehetetlen vagy. Ez a reménykedő gondolatok, és a negatív érzelmek ellentmondása. Ezért nem tudsz felhőtlenül reménykedni sem! És ezt még csak észre sem veszed.
Így marad az az önbecsapás, hogy ha már mást nem tudsz, legalább annyit megtettél magadért, hogy nem adtad fel a reményt… és közben rettegsz.
Te látod ilyen esetekben, hogy mitől, és miért is félsz valójában, vagy elhessegeted az elnyomott félelemből származó negatív gondolataid?
Mondjuk félsz attól, ami bekövetkezhet a betegséged miatt: például agyvérzés, stroke, szívinfarktus. Ez további számtalan konfliktust generál benned, de ezekkel sem tudsz mit kezdeni.
Ezért legalább reménykedsz, hogy valami csoda folytán veled ezek nem történnek meg.
Megjegyzem történnek ilyen csodák, de azok pont nem a remény eredményei, hanem épp ellenkezőleg, a nyugodt magabiztosságé.
A reménykedésről való lemondást csak nehezíti, hogy a köztudatban is előnyös dolognak számít ez a hozzáállás, ami az un. gyógyíthatatlan betegségekkel szembeni össznépi tehetetlenség érzéséből alakul.
Így legalizálódnak az adott tudatszinten elfogadható alibitevékenységek, mint amilyen a reménykedés is, ami az általános hitrendszerbe illeszkedő vélelmekkel, gondolatokkal próbálja a félelmeket, a bekövetkező végkimenetelig enyhíteni.
A remény pozitívnak megélt leple alatt, közben szüntelen dolgozik a kétség, ami önmagában is egy stresszállapot, amely tetézi és ezzel nehezíti, legtöbbször ellehetetleníti az alapfeladatot, a gyógyulást.
Ha folyamatosan, és nagyon erősen van jelen a félelem, a kétség, akkor kimerítheti a szervezetet mielőtt a gyógyulás megtörténne. Erre mondják azt, hogy „pedig annyira bízott a gyógyulásában”.
A félelem olyan hormonális változásokat generál, amely a pillanatról pillanatra való túléltetésre fókuszál, de csak amíg a szervezet energiakészlete tart. A test ebben az állapotában nem tudja működtetni a regenerációs folyamatait, és ezzel szabotálja a remélt gyógyulást.
A félelem és a remény ilyen módon édes testvérek, csak míg a félelem fókusza a félelem tárgyán van, addig a reményé a félelem tárgyának megúszásán. De ha ez a megúszás nem jön össze, akkor ott állsz tehetetlenül a bekövetkező veszteségben.
A remény, a kiszolgáltatottság hiedelméből fakadó tanult tehetetlenség következménye.
Látható, hogy csupán reménykedni nemcsak, hogy kevés a sikerhez, de legtöbbször meg is hiúsítja azt…
Biztosan te is szeretnél már felhőtlenül, nyugodtan élni.
Eleged van már abból, hogy állandóan figyeld a vérnyomásod, figyelj a gyógyszereidre.
Folyamatosan aggodalommal tölt el, minden régi vagy új testi tünet, félsz, hogy mikor fordul rosszabbra az állapotod. Állandó feszültségben élsz a lehetséges szövődmények miatt.
Szeretnél újra erejed teljében tevékenykedni, a gyerekekkel együtt kirándulni, teljességében megélni a hobbijaidat.
Szeretnél kimozdulni a félelem bezártságából, újra akarod érezni és élvezni a régi erődet, tettrekészségedet.
De jelenleg ezekben csak reménykedni tudsz, mert ezek a célok oly távolinak vagy elérhetetlennek tűnnek?
A remény egy nagyon nagy erejű érzelem.
Tapasztalatból mondom, hogy ha biztos akarsz lenni a gyógyulásodban, akkor ezt az energiát fordítsd arra, hogy megismered;
a betegséged valódi természetét,
a kiváltó okokat, és azt
az utat, melyen haladva eljuthatsz a teljes gyógyuláshoz.
A ’reménykedés módszere’ mintaként az elménkbe van égve, amit automatikusan használunk, sokszor még akkor is, ha már tudjuk mit is tehetnénk valójában magunkért.
Ezért a sikeres gyógyuláshoz kell egy jól bevált rendszer, és egy hiteles vezető, aki már ismeri a folyamat rejtelmeit, buktatóit. Részedről pedig egy döntés, hogy biztosra akarsz-e menni?
Itt a lehetőség, hogy megkeress bennünket, beszéljünk arról, hogy mi a problémád és meghatározzuk, hogy milyen irányba haladj tovább.
„Az amatőrök remélnek, a profik dolgoznak.” /Garson Kanin/
