Keletkezéstörténet
Abban, hogy a verset Ady kötetbe nem vette fel, szerepe lehet annak is, hogy a vers címében és 9. sorában előforduló „zikcene, zakcene” fordulat rosszízű, legalábbis félreérthető asszociációkat kelthetett. E félreértésre utal már 1918-ban a költő közelebbi környezetébe tartozó Emőd Tamás, aki szerint Ady vele közölte, hogy volt, aki félreértette a zikcene-zakcenét. Majd Emőd kommentálja az esetet: „Holott Ady a verset a pénzről írta és azokról, akik a pénzben vigacskán turkálnak. Olcsó zene, szép zene, zikcene-zakcene (SzÉ 1918. 28. sz.; idézi Hegedűs: AEnn 76.) Lengyel Géza szerint „az öt rövid szakos, két-két soros versecske elemzésével nem sokra mennénk. Lehet, hogy találnánk benne antiszemita ízt, lehet, hogy nem”. (Lengyel: Am 277.)
Ugyanakkor a vers megjelenését követő viharra Lengyel Géza „homályosan emlékszik”. Véleménye szerint: „Sem Vészi, sem Kabos, sem Biró ilyen című verset nem engedett volna kinyomtatni a BN-ban, ha a kéziratot vagy a levonatot olvasták volna. S hogy nem olvasták és megjelenhetett, az teljesen az ő hibájuk. De az sem kétséges – folytatja –, hogy szokott józan gondosságával Ady sem írta volna le ezt a sort. Hiszen a cím idézet a tiszaeszlári vérvádas sötét időkből (1883), s a »satöbbi« azt az öt szót takarja, hogy »zikcene, zakcene zümmög a zsidó«. Van azonban élesebb változata is: […] »te kutya zsidó«.” (Lengyel: Am 277.)
Más a véleménye Hegedűs Nándornak. Szerinte „A költemény félreismerhetetlenül antiszemita jellegű, nemcsak a címe, hanem a tartalma miatt is. Ha nem az lett volna, nem keltett volna a megjelenése felzúdulást a Budapesti Napló három vezetője: Vészi József, Kabos Ede és Biró Lajos között.” Jellemzőnek viszont A bélyeges sereg c. 1906. dec.-ében keletkezett verset tartja Adyra, aki sorsközösséget vállalt a zsidósággal. (Hegedűs: AEnn 76.)
Foglalkozik a verssel Avigdor Hameiri magyar származású, héber nyelven író izraeli költő, műfordító is, aki egy ideig Adyval közvetlen személyes kapcsolatban volt, s több versét lefordította héberre. Hasigaon hagadol (A nagy őrület) c. önéletrajzi regényében (a mű egy része 1956-ban A daloló máglya címen magyarul is megjelent a tel-avivi Új Kelet-ben folytatásokban) elmondja, milyen megütközést keltett annak idején a költemény magyar-zsidó írókörökben. Ő is állítja, hogy a címben olvasható satöbbi nem takar mást, mint az ismert gúnyvers folytatását, annak tiszaeszlári vaskosságában: „huncut a zsidó”. Hegedüs Nándor Avigdor Hameiri visszaemlékezésének egyik-másik adatát cáfolja. Az emlékezés különben is adomaszerű, hitele kétséges, hiszen a szerző arra hivatkozik, hogy a történteket 1914-ben Ady Lajostól hallotta. (Hegedűs: AEnn 76–77.)
Az emlékezők egy része azonban túlméretezi a vers, illetve a benne található utalás jelentőségét. A „zikcene, zakcene” fordulat jiddis eredetű szójáték enyhén magyarosított formában. A jiddis az akkori közép- és kelet-európai zsidóság egy része által beszélt, héber és szláv kifejezésekkel kevert német nyelv-változat. Így a zikcene a siebzehn (tizenhét) jiddis–magyaros megfelelője, a zakcene pedig az előbbi szójátékos párja. Ez a szópár már a 19. században gyakorta előfordult a jiddisül beszélő zsidókat csúfoló-gúnyoló rigmusokban. Jelen összefüggésben számolásra, közelebbről pénzszámolásra utaló kifejezés, amit használva a 9. sorban Ady megtold a félek szóval: mintegy ironizálva a maga irigységén, aggodalmán. A jiddis fordulatot különben Ady a századelő idején a pesti zsidó körökben is ismert alábbi rigmusokból vette át: „Zikcene-zakcene, zümmög a zsidó. / Tátele, mámele, sárga bugyogó”. Hegedűs Nándor emlékezete szerint e rigmusnak volt egy hosszabb, valóban zsidóellenes, a tiszaeszlári vérvádas időszakban keletkezett változata is: „Solymosi Eszter vére de piros. / Száz forintos bankó de szép papiros. / Zikcene-zakcene, zümmög a zsidó. / Tátele, mámele, sárga bugyogó”. Hegedűs: AEnn 75.)
Aligha hihető, hogy Ady ilyen uszító, kifejezetten antiszemita éllel használta volna a szóban forgó szójátékot. Ellentmond ennek verses és prózai megnyilatkozásainak jelentős hányada és e versike önmagát is kifigurázó hangvétele is. Inkább csak grimasz jellege volt nála ennek a fordulatnak, amelynek indítéka a maga szorongásaiból és részben szerencsésebb életvitelű zsidó környezete iránti irigységből fakadt. A szösszenetszerű kis vers egészének mondandója különben nincs is összefüggésben a megbotránkoztató fordulattal, inkább a királyi nők utáni várakozás, vágyakozás jellemzi, miként a két héttel korábbi Megcsókolom Csók-kisasszonyt c. verset (l. e kötetben).
