EGRI CSILLAGOK

(BORNEMISSZA GERGELY ÉLETE)

REGÉNY KÉT KÖTETBEN

IRTA
GÁRDONYI GÉZA

BUDAPEST,
SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA
1909

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2014
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5472-25-1 (online)
MEK-13387

TARTALOM

I. KÖTET.

ELSŐ RÉSZ.
HOL TEREM A MAGYAR VITÉZ?

MÁSODIK RÉSZ.
ODA BUDA!

HARMADIK RÉSZ.
A RAB OROSZLÁN.

II. KÖTET.

NEGYEDIK RÉSZ.
EGER VESZEDELME.

ÖTÖDIK RÉSZ.
HOLD-FOGYATKOZÁS

---

I. KÖTET.

ELSŐ RÉSZ.
HOL TEREM A MAGYAR VITÉZ?

I.

A patakban két gyermek fürdik; egy fiu meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják; a fiu mindössze hét esztendős; a leány két évvel fiatalabb.

Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz tetszett nekik.

Először csak a lábukat mártogatták bele, azután bele-ereszkedtek térdig. Gergelynek megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Egyszercsak ott lubickol meztelenen mind a kettő.

Fürödhetnek: nem látja ott őket senki. A pécsi út jó messze van oda, s az erdő végtelen. Ha valaki meglátná őket, lenne is ne-mulass! Mert a fiucska csak hagyján, - az nem úrfi; de a leányka, az a tekintetes Cecey Péter úr leánykája, - kisasszony, - és úgy illant el hazulról, hogy senkise látta.

Még igy csupaszon is látszik rajta, hogy úri leány: kövér, mint a galamb és fehér, mint a tej. Ahogy ugrándozik a vizben, a két kis hajfonat ide-oda röppen a nyakán. No bizony, nem szép haj: fehér, mint a kender; de gyereknek ilyen is jó.

- Derdő, - mondja a fiunak, - uttyunk.

A Gergőnek nevezett ösztövér barna fiu háttal fordul, amaz meg belekapaszkodik a nyakába. Gergő megindul a part felé, a másik gyerek meg a viz szinén lebeg és rugódozik.

Azonban, hogy a parthoz érnek, Gergő belefogódzik a kákabokor zöld üstökébe, és aggodalmasan néz körül.

- Jaj, a szürke!

Kifut a vizből és ide-oda futkos, vizsgálódik a fák között.

- Várjon, Vicuska, - kiáltja a leánynak, - várjon, mingyárt jövök!

S azon meztelenen elnyargal.

Néhány perc mulva egy vén szürke lovon tér vissza. A ló fején hitvány madzagkötőfék. Össze volt az kötve a lábával, de eloldozódott.

A gyerek hevesen csapkodja a lovat egy somfagallyal. Az arca sápadt. Hogy visszaérkezik a fürdőhelyre, a lónak a nyakába kapaszkodik, s lecsuszik, leugrik róla.

- Bujjunk el! - mondja dideregve. Bujjunk el! Törököt láttam.

A lovat egy-két rántással fához köti. Felkapkodja a földről a ruháját. S fut a két meztelen kis gyerek egy galagonyabokornak. Megbujnak, meglapulnak a bokor mögött a fűben.

Abban az időben nem volt ritkaság a török az útakon. S te, kedves olvasóm, aki azt gondolod, hogy ez a két gyerek most ezen a nyáron fürdött a patakban, bizony csalódol. Hol van már az a két gyerek, hol? És hol vannak mindazok az emberek, akik ebben a könyvben eléd jönnek, mozognak, cselekszenek és beszélnek? Por az mind!

Hát csak tedd félre az idei kalendáriumot tisztelt olvasóm, és vedd elő gondolatban az 1533-ikit. Annak az évnek a májusában élsz te mostan, s vagy János király az urad, vagy a török, vagy I. Ferdinánd.

Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egy félreeső völgyében áll. Valami harminc vályogház, meg egy nagy kőház mindössze. Az ablakok olajos vászonból vannak minden házon. Az úri házon is. De máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut sűrü fák lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál oda. Hogy is találna? Az út meredek, szekérnyom nincs. Torony sincs. Az emberek élnek, halnak a kis rejtek-faluban, mint az erdei bogarak.

A Gergő gyerek apja valamikor kovács volt Pécsett, de már meghalt. Az asszony Keresztesfalvára húzódott az apjával, egy ősz öreg paraszttal, aki harcolt még a Dózsa György lázadásában. Azért is kapott menedéket a falu uránál, Ceceynél.

Az öreg néha átment az erdőn Pécsre, hogy kolduljon. Abból éltek télen is, amit az öreg koldult. Az uraság házától is csöppent olykor az asztalukra.

Hát azon a napon is a városból jött meg az öreg:

- Legeltesd meg a szürkét, - mondotta az unokájának, - nem evett szegény reggel óta semmit.

Igy indult ki Gergő a lóval az erdőbe. Útközben ahogy elment az uraság háza mellett, a kis Éva kibujt a kertajtón és könyörgött neki:

- Derdő, Derdő, hadd menjek veled!

Gergő nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon odahaza. Leszállt a lóról, és vezette Évát, amerre az kivánt menni. Éva arra kivánt menni, amerre a pillangók. A pillangók befelé röpültek az erdőnek, hát ők is arra futottak. Végre, hogy a patakot meglátták, Gergő füre bocsátotta a lovat. Igy kerültek ők az erdei patakba és a patakból a galagonyabokor mögé.

Lapulnak. Reszketnek a töröktől.

És a félelmük nem árnyéktól való. Egynéhány perc mulva ropogás hallatszik a harasztban, és mingyárt rá egy strucctollas fehér töröksüveg meg egy barna lófej jelenik meg a fák alatt.

A török ide-oda forgatja a fejét. Ránéz a szürkére. A maga sötétpej kis lovát kantáron vezeti.

Most már látni, hogy a török csontos arcu barna ember. A vállán diószin barna köpenyeg. A fején tornyos fehér süveg. A félszeme be van kötve fehér kendővel. A másik szeme immáron a fa mellé kötött szürkét vizsgálja. Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgatásán. De azért eloldja.

Jobban tetszene neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek jobban kél, mint a ló. A konstantinápolyi rabvásáron háromszor is annyit adnak érte. De a gyerek nincsen sehol.

A török megnézi egynéhány fának a hátát, és felvizsgálódik a lombokra is.

Azután tiszta magyar szóval kiált:

- Hol vagy fiucska? Gyere elő kis pajtás! Fügét adok! Gyere csak elő!

A gyerek nem jelentkezik.

- Gyere elő, te! Ne félj, nem bántalak! Nem jössz? Ha nem jössz, elviszem a lovadat!

És csakugyan összefogja egy kézbe a két ló vezetékét, és viszi magával el a fák között.

A két gyerek némán és sápadtan hallgatta eddig a törököt. A fügekinálás nem oldotta fel őket a rémület dermedtségéből. Sokkal többször hallották otthon a Vigyen el a török! - szidást, meg a hajmeresztő török meséket, hogysem akármiféle édesgetésre előbátorodtak volna. Hanem mikor azt mondta a török, hogy elviszi a szürkét, a Gergő gyerek megmozdult. Ránézett Évicára, mintha tőle várna tanácsot, s olyan arccal nézett rá, mint a kinek tüske szurja a talpát.

A szürkét viszik! Mit szólnak otthon, ha ő a szürke nélkül tér vissza?

A kis Éva mindezekre a gondolatokra nem felelt. Sápadtan kucorgott mellette. Nagy kék szeme megnedvesült a rémülettől.

Azonban a szürke ment. Gergő hallotta a lépéseit. Nagy lomha lépései vannak a szürkének. A száraz haraszt egyenletesen csörög a lába alatt. Hát viszi a török, csakugyan viszi!

- A szürke..., - hebegi Gergő siróra torzult szájjal.

És fölemeli a fejét a fűből.

Megy a szürke, megy. Csörög az erdei haraszt a lába alatt.

De már most elfeledkezik Gergő az egész világról: fölugrik és utána iramodik azon csupaszon a szürkének.

- Bácsi! - kiáltja reszketve, - török bácsi!

A török megáll és elvigyorodik.

Jaj de csunya ember! Úgy vigyorog, mintha harapni akarna!

- Bácsi, a szürke, - rebegi sirva Gergő, - a szürke a miénk...

És megáll vagy husz lépésnyire.

- Gyere hát, ha a tietek, - feleli a török, - nesze.

Azzal elveti a kezéből a szürke kantárszárát.

A gyerek most már csak a szürkét látja. Ahogy a szürke nagylomhán megindul, odaszökik és megfogja a kantárt...

Ebben a pillanatban ő is fogva van. A török nagy erős ujjai átkapcsolják gyönge kis meztelen karját, s ő felrepül a másik lóra, a pejre, annak a nyergébe.

Gergő sivalkodik.

- Csitt! - mondja a török, előkapva a dákosát.

Gergő azonban tovább kiabál:

- Vicuska! Vicuska!

A török arra forditja a fejét, amerre a fiu. Keze a tőrön.

Persze, amint a másik kis meztelen gyerek fölemelkedik a füből, visszadugja a dákost és elmosolyodik.

- Gyere, gyere, - mondja, - nem bántalak.

S megindul a két lóval a leányka felé.

Gergő le akar ereszkedni a lóról. Gergő hátán nagyot csattan a török tenyere. Gergő tehát bőg és ültön marad, a török meg otthagyja a két lovat és fut a kislány után.

A szegény kis Vica menekülne mostan, de aprók a lábak és magas a fü. Elbukik. Csakhamar ott rugódzik és sivalkodik a török ölében.

- Csitt! - szól a török rácsapva a gömbölyüjére, - csitt, mert mindjárt megeszlek, ha el nem hallgatsz! Ham - ham!

A kisleány elhallgat. Csak a szivecskéje ver, mint a marokba fogott verébé.

Azonban, hogy a lovakhoz érnek, ujra kitör belőle a kiáltás:

- Apuska! apa!

Mert a kétségbeesés azt gondolja, hogy elhallatszik a kiáltása minden messzeségre.

A Gergő gyerek is bőg. Az öklét a szemén forgatva sirja:

- Haza megyek, haza akarok menni!

- Hallgass, rongyos fattyu! - rival rá a török, - mert mingyárt kétfele hasítlak!

És fenyegetően rázza az öklét Gergő felé.

A két gyerek elhallgat. A leányka szinte ájult rémületében. Gergő csöndesen picsogva ül a pej hátán.

És mennek.

Kiérnek az erdőből. A Gergő gyerek látja, hogy a Mecsek útján fölfelé szekerező török nép tarkállik. Lovas akindsik, gyalog azabok, tarka öltözetü szabad katonák. Virgonc kis lovakon ülve szállingóznak hazafelé.

Az a csoport, amelyik előttük megy, valami tiz megrakott kocsit és szekeret kisér. A szekereken fehér ágynemü, szekrények, ágyfák, hordók, székek, vadbőrök, gabonás zsákok rendetlen össze-visszaságban. A szekerek mellett megláncolt lábu, hátrakötött kezü bús rabok ballagnak.

A mi janicsárunknak három szekere és hét rabja van. Öten vannak még kéknadrágos, piroscsizmás, fehérsüveges janicsárok, három pedig prémes sapkáju, nagy dárdáju azab. A félszemünek porral lepett fehér strucctoll leng a süvege elejétől hátrahajoltan, csaknem a háta közepéig.

Mig bent időzött az erdőben, a három szekér félreállott oldalt az út szélén, és helyet engedett a többi hazavonulónak.

A janicsárok nevetve fogadják a két gyereket, meg a szürkét.

Mit locsognak törökül? azt Gergő nem érti. Róluk beszélnek meg a lóról, az látszik rajtok. Mikor őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek. Mikor a lóra néznek, úgy integetnek, mint mikor az ember legyet kerget.

A török feldobja a két gyereket a kocsira, az ágynemü tetejére. Egy pufók hajadon ül ott, megláncolt lábu rableány, arra bizza őket. Azután egy szennyes zsákot old meg az egyik sapkás török és mindenféle ruhát huzkod ki belőle. De az mind gyermekruha. Van közte kis szoknya, kis szűr, pittykés mellény, sapka, kalap, kis csizmák. A török előválaszt két kis inget meg egy kis szűrt és feldobja a szekérre.

- Öltöztesd fel őket, - mondja a félszemü a leánynak.

A leány körülbelül tizenhét esztendős. Parasztleány. Ahogy öltözteti a gyerekeket, megöleli és megcsókolja őket.

- Hogy hivnak, angyalkám?

- Vicuska.

- Hát téged, lelkecském?

- Gergő.

- Ne sirjatok, kedves. Velem lesztek.

- De én haza akarok menni, - sirja Gergely.

- Én is, - sirja a leányka.

Vica magához öleli őket mind a két kezével:

- Majd hazavezet a jó Isten, csak ne sirjatok.