pppppppppppppppppp
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
A táltos paripák vagy állatorvosi lovak
A Jóisten aranykora vagy vaskori pokol
Emberélet-minőség leltározás-vizsgálódás
p
Eugéniusz:
Életminőség-
rontás vagy javítás,
boldog-boldogtalan emberek – IV.
ppppppppppppppppp
Gárdonyi Géza
A NAGY VILÁG
I.
A nagy világ nagy kéz műve
Ezt vitatni nem lehet.
Csodák vannak lenn a földön
és a föllegek felett
Higyje bárki, hogy hitetlen:
az ég fénye a vizekben
és e fényben
fenn s a mélyben
láthatatlan titokképen
ott az erős Ismeretlen.
*
Juniusi csöndes éjen
megállok az alvó réten,
s elremegve nézem - nézem
azt a sok szép csillagot:
Fenn a sötét messzeségben
széletlen nagy szélességben
az mind van, jár és ragyog.
Milliónyi millió föld!
Véghetetlen tágas ég!
A valami szülőanyja
lehet-e a semmiség?
Ki alkotta a világot?
Mért alkotta és hogyan?
Benne ez a sok világgömb
mért indul? hová rohan?
Miért van a Földön élet,
s oly tömérdek alakban:
légben, vizben, porban, sárban,
egymás mellett és egymásban,
s mind szivtelen haragban,
gondban, éber félelemben,
támadásban, védelemben
meg-meggyujtott fájdalomban, -
aztán ujra por a porban.
S miért van a Földön ember?
És minek születtem én,
ha lenni és nem kivántam,
és nem-lenni félek én.
Mért kezdetünk oly isteni:
mosoly, játék, virulás?
Mért a végünk oly állati:
komor, jajos hervadás?
Mért ragyogás ifjan minden,
s vénenten mért elborult?
kezdetében: istenerős,
a vég utján: nyomorult.
Mért jut egynek minden rózsa?
Mért jut másnak minden tüske?
Mért az egyik ember varangy,
másik meg délceg, büszke?
Mért kinlódik a csecsemő
fogzások hóhérágyán?
Mért nő egyik csókok között,
másik meg könnyben, árván?
S az életnek sok martirja
miért hogy hiába sirja:
Én Istenem, Istenem!
S nem felel rá senkisem.
*
Őrültség ez: lenni, lenni!
Nem tudni mért? s menni, menni!
Menni, menni mindodáig:
egy gödörnek ajtajáig.
Menni, menni lelkendezve,
egyik arra, másik erre:
száz cél felé, száz irányba;
Szülni, ölni, szülni, ölni,
mindig szülni, mindig ölni:
évszázadok évezredek
testéből való porrétegek.
S a por ujra uj élőt vet,
élőt hordoz, élőt temet.
Egyik sem kért, amig nem volt.
Mind könyörög, mikor megvan.
Az ég siket. A sors vak is.
Levés, halás szakadatlan.
Őrültség ez: lenni, lenni!
Az életet kincsnek venni,
tartásban ugy remegni,
zománcait ugy epedni;
öltözködni reményekbe
bizakodni jó szelekbe,
rabja lenni minden árnynak:
egymást nemző szomjas vágynak
örvendezni buslakodva
gyülölködni mosolyogva
fészket rakni ábránd között,
csókolózni könnyek között
s bizonyosat mást nem tudni
csak azt: mindnek el kell hullni.
A hajó csak megy előre:
sohasem jut kikötőbe:
Hátul sötét. Elől sötét.
Honnan jöttél. Hova is mégy?
Honnan jöttem? Nem tudom.
Hová megyek? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy vagyok;
s élelemért taposok.
Aki az ég bámulatos
palotáját épitette,
ki az első férfit és nőt
s a virágot teremtette,
aki ebbe illatot tett
és szivet az emberekbe,
nem ezt nem igy akarhatta!
Amit kezdett félbenhagyta.
Hiszen tőle jutott belénk
az erő s a gyöngeség.
Igy az erő bennünk volna,
s őbenne a gyöngeség.
Mért tenné azt, hogy előbb itt
létre keltsen s meggyötörjön?
Igazsága országában
a bűn előtt volna börtön?
Oh kegyetlenül mesés:
Bűn előtt a büntetés.
Tehet-e kárt a bölcs Isten
csak azért hogy megfizesse?
Vághat-e mély fájó sebet,
csak azért hogy beköthesse?
S van-e annyi üdvössége
fenn az elburkolt egébe,
mint amennyi gyötrelem egy
anyasziven átnyomul
mikor meghalt gyermekének
tetemére ráborul.
Mért fojtana gyermekeket?
Mért gázolna embereket
Mért intézne életirtó
háborukat, kolerákat?
Mért nevelne fejsze alá
érző embert, mint a fákat?
Csak azért, hogy próbálgasson:
dicsérsz-e még? szeretsz-e még?
Vérhullató gyönge szived
jóságomban bizik-e még?
Hiszen a kis kedves madár
nem ember, nincs itt próbára,
mégis a tél hidegében
hóba hull a szegény pára.
Nem ember a sok millió
minden állat, minden féreg
de mint ember: búban, bajban,
fájdalomban forgó élet.
Fagyban fáznak. Sebük van: fáj.
Nincs ki őket meg-megvédje.
Éhség hajtja a madarat
tőlünk ősszel más vidékre
s éhség hajszol jobbra balra
farkast, nyulat, pókot, férget;
éhes les az éhezőre
szenved, szenved minden élet.
Ezt a földet ők is, mint mi
érző testtel, szivvel lakják,
fészküket ha széjjelrontják
gyermeküket hogy siratják!
Még amelyik velünk van is:
a sok szegény állatszolga:
gyötrelem és nélkülözés
ostor és bot mindnek sorsa.
Szenvedésében az állat
emberarczczal néz reám.
Szenvedésében az ember
állat a baj kinpadján.
A fájdalom örvényében
nincsen rang, faj bűn és érdem
csak kiáltás idelenn,
és siket csend odafenn.
Isten itt e földön nincsen.
Hol van hát te fényes ég?
Mért vagyunk ily elhagyottak?
Meghalt-e? vagy él-e még?
Hogy megindult a világgép
belé-bénult-e keze?
vagy magával ragadta őt
valamelyik kereke,
s a nagy Gépész elpusztult,
mint az erőben az erő,
s a mindenség éjjelében
ő is hulló tűz esső?
Amikor még a föld indult,
e virágos földteke,
érzem, hogy fölötte lengett
jóságos nagy szelleme.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Töredék)
(1894.)
ppppppppppppppppp
p Csak
p kontrasztként
p tartja a barátot:
p ő így lesz szebb-okosabb…!?
p
p
p Aki
p otthonában
p tisztaságmániás,
p de nálad maga alá rondít
p
p
p Akkor
p kezd igazi
p életét élni,
p ha egyszer nyugdíjas lesz
p
p Aki
p ezeregy
p módját fundálta ki
p embertársai bosszantásának
p
p
p Aki
p a figyelem-
p felhívás egy
p módját ismeri:
p álöngyilkosság
p
p
p A
p földi bírónál
p keresi az igazát,
p mint Kohlhaas Mihály
p ha bele is pusztul a családja
p
p
p Aki
p az egyik
p a három aranyásóból,
p akik végül egymást is kinyírják
p
p
p A
p hideg szívét
p a világ felgyújtásával
p melegítő didergő király
p
p
p Az
p élősködő
p hipochonder –
p és lentről még int
p a sírfeliratára: Na, ugye!
p
p
p Aki
p mindig
p kéreti magát:
p neki külön kérvényt
p kellene benyújtani…
p
p
p Aki
p a házi nyúlra
p ugyan nem lő,
p de elcsábítgatni
p azért hagyja magát…
p
p
p Aki
p túl sokáig
p csak nyel é nyel,
p majd meg bilit borít
p és mindenkit leokád
p
p
p Aki
p csak máson
p próbálja ki - el
p nem fogyó - hülye ötleteit
p
p
p Másokon
p áttaposva kergeti
p egyre messzebb s messzebb
p az ő boldogsága kék madarát
p
p
p Más
p farkával
p veri a csalánt,
p más bőrét viszi a vásárra
p
p
p Aki
p más
p emberek
p lenyomásával
p próbálja emelni magát
p
p
p A
p maradék
p kis erejét is
p a sors/bajtársa
p lebirkózására elfecsérlő
p
p
p Mindennek
p a rossz oldalát látatja,
p de azt jól, a legélesebben
p
p
p Tüskéket
p növeszt ki:
p minden simogató
p kezet megbök(versel)
p
p
p Magát
p nem zavartatva
p beleszarik a saját fészkébe is
p
p
p Magát
p született
p vesztesnek tartó
p besárgulva irigykedő
p
p
p Magát
p nem alázza meg,
p de hogy más tegye, megengedi
p
p
p Önmagát
p is kimentve
p hiábavalónak tart
p bármely boldogságkeresést
p
p
p Magát
p mentendő
p másokat rágalmaz,
p bemárt, befeketít stb.
p
p
p Magát
p Istennek képzelve
p élő-éber lelkiismeret altató
p
p
p Magát
p absztinensként
p a legszabadabb embernek hiszi
p
p
p Magas
p lóról beszél,
p az ő arcát se
p lehet megsimogatni
p
p
p Magára
p zárja lakását –
p és magára nyitja
p a tévé-szennycsatornákat
p
p
p Magának
p tudja be sikereit:
p első kudarca kétségbe ejti
p
p
p Az
p önmaga
p védője, vádlója,
p elfogulatlan bírója,
p és rabtartója is lenne
p
p
p Csak
p egy pohár vizet kér,
p de éhes is, és aludni is ott akar
p
p
p Nem
p érti a nyelvét:
p bókolás helyett
p sértő kifejezést használ
p
p
p Akinek
p hatalomvágy-kielégülése
p szörnyeteggé torzítja lelkét
p
p
p Aki
p vitakészség
p és érvek híján
p „ököljogot” érvényesít
p
p
p Ő
p saját zavarát
p mások zavarba
p hozásával leplezné el…
p
p
p Aki
p mindenből tréfát csinál –
p mindent, bármit elviccel
p
p
p Nem
p érti a tréfát,
p a zrikát, az ugratást:
p ő egy sértődős fajta…
p
p
p Az
p a „szent”,
p akinek csak
p a maga felé hajlik a keze
p
p
p Aki
p egy olcsó poénért
p még az édesanyját is eladná
p
p
p Aki
p zavart
p kelt azért, hogy
p abban kényére halásszon
p
p
p Aki
p bérmunkában
p mos-mosdat szerecsent
p
p
p Aki
p maradandót „alkot”:
p pl. felgyújtja az erdőt
p
p
p Ő
p csak
p egy csepp
p mérget önt
p az ivóvízbe/kútba
p
p
p Aki
p hálátlan,
p sőt bele is
p harap a segítő kézbe
p
p
p Aki
p magával
p rántja le a mélybe
p az érte kockáztató életmentőt
p
p
p Aki
p egy köpönyegforgató –
p mindig a győztes mellé álló
p
p
p Aki
p kapva kap
p a „betegségén”
p – egy szeretetzsaroló
p
p
p Aki
p torna
p alól felmentett –
p egy honvédelem elsunnyogó
p
p
p Aki
p non stop
p átkozott féltékenységgel
p gyötri azt, aki legjobban szereti
p
p
p Aki
p az önelfogadás
p hiánya miatt kötözködő
p
p
p Nem
p egyenes,
p szinte csak
p hátsó szándékai vannak
p
p
p Aki
p még otthon
p is rendőrködő,
p gyanakvó és nyomozó
p
p
p Ő
p holtáig alkot
p a család rovására
p „titkos remekművet”
p
p
p Aki
p csak zagyvál –
p beszédének se füle, se farka
p
p
p Aki
p módszeresen
p rontja mások
p játékát és az ünnepét is
p
p
p Aki
p beleköp
p a levesedbe –
p csizmája az asztalodon
p
p
p A
p számon-kérő
p tettes-keresésnél
p lapul, mint szar a fűben
p
p
p Aki
p a szarjának
p nem gazdája,
p vagy másra keni
p
p
p Önhibából
p a legesleggyengébb
p láncszem a csapatában
p
p
p Ő
p a kegyetlenségre
p hajlamos gyerekből
p képez profi, bevethető katonát
p x
ppppppppppppppppp
HÁBORU ÁRVÁJA.
Fészekből kiesett madár - a nevem. És én nem tudom: mi történt velem? Annyit sirtam, a szám is belefáradt: Jaj, nem találtam apámat, anyámat!
Az éjjel mégis láttam apukám. Kard volt kezében, seb a homlokán. Nézett. Szeméből a könny kiesett. - Apukám édes, fáj-e a sebed?
- Nem fáj, fiam. Szégyelleném, ha fájna. De búsit, hogy a hős gyermeke árva. Ha kenyeret kérsz, van-e aki hallja? A nyoszolyád tán tüskebokor alja? Ha sirva fakadsz, ki ölel szivére? Odaborulsz az országút kövére.
- Apukám, - mondtam, - hát már ez se fájjon: láthatod, hogy hálok puha fehér ágyon, Kenyér ha kell egy egész nemzet adja. S ha sirok, mindig lesz aki meghallja: bárki is az, ki karjait kitárja, Krisztus szivére borul minden árva.
*
UTCÁN...
Utcán kóválygó éjjeli leány, emberi anya szült-e tégedet? Virrasztott-e a bölcsőcskéd felett őrcsillagként anyai szeretet?
Néztél-e rá ártatlan angyalszemmel? Nézett-e rád mélázó szent örömmel? S mikor ajkad az első szót gagyogta, hallgatták-e boldogan mosolyogva?
Tanitottak-e téged imádkozni? S mikor először vittek el áldozni, öltöztettek-e liliom-ruhába? Rá mersz-e nézni a Szüz-Máriára?
Mikor még anyád szivekincse voltál, s gyönge virágként vállára hajoltál, s ő két kezével szivére ölelt... Ha tudta volna: benned mit nevelt!
Nem gondolsz-e soha a másvilágra? Vagy azt hiszed: nincs Isten, s mennyhazája? Bizonyos-e, hogy csak a sír örök? Tudod? Jártál a csillagok fölött?
De hátha van?! Hogy állsz meg odafenn a fehérek közt rondán, szennyesen? S mikor az Isten színe elé löknek, nem félsz-e attól, hogy a szemedbe......?
ppppppppppppppppp
p Mindenben
p csak a lehető
p legeslegrosszabb
p kifutással számoló
p
p
p Ő
p nem lop,
p ő csak tippadó,
p értelmi szerző, orvgazda
p
p
p Kalákás
p hatványozás helyett
p önmagából gyököt vonó
p
p
p Vész-
p helyzetet idéz elő,
p hogy „hősként” menthessen
p
p
p Maga
p a nem gördülő kő:
p minden oldala csupa moha
p
p
p Maffia-
p főnök akar lenni –
p nem adózva sokat keresni
p
p
p Lusta
p és gyáva
p felkötni a gatyát,
p inkább felköti magát
p
p
p Meccsen,
p arénán kívül is
p pankrációt, alibi
p játékot produkáló
p
p
p A
p levajazott
p bundameccsekere
p nagy tétben fogadó balek
p
p
p Lenézve
p az állatokat
p megfosztja magát
p sok ingyenes és jó
p tanítómesterektől
p
p
p A
p dilettáns
p festegetésről
p egyből lemondó,
p ha ő nem egy zseni
p
p
p Bor-
p ivásról
p is lemondó,
p nehogy pityókásan
p kibeszéljen valami „titkot”
p
p
p Kitagadja
p egyszülött fiát,
p ha nem az lesz,
p ami ő lehetett volna
p
p
p A
p fotelből
p küld másokat
p kínos-kellemetlen feladatra
p
p
p Aki
p a kákán is
p csomót keres,
p az élő fába is beleköt
p
p
p Aki
p mindig jól,
p sőt egyedül
p a legjobban akar járni
p
p
p Ő
p így szól,
p ha baj éri:
p dögöljön meg
p a szomszéd tehene is!
p
p
p A
p végsőkig
p próbára teszi
p társa feltétlen szeretetét
p
p
p Egy
p fontoskodó
p kotnyeleskedő –
p egy minden lében kanál
p
p
p Titokban
p megmérgezi
p a kedvenc-, vagy
p a haszonállataimat
p
p
p Aki
p nem adja
p vissza a kölcsönt,
p ha nincs róla papír
p
p
p Aki
p sunyin
p rágalmaz,
p avagy éppen a saját
p bűnét próbáka rám kenni
p
p
p Aki
p nagy haszonnal
p sózna rám ócska portékát
p
p
p Aki
p ravasz
p ügyvéddel
p trükkösen kiperel
p az ősi birtokomból
p
p Aki
p előbb
p a bizalmamba férkőzik,
p majd kiszolgáltat az ellenségnek
p
p
p Aki
p módszeresen
p demoralizálva
p bomlasztja, zilálja
p a csapatunk egységét
p
p
p Aki
p azon van, hogy
p a vitákból veszekedést,
p sőt verekedést provokáljon
p
p
p Aki
p álokoskodásaival
p dermeszti és bénítja
p a tettrekészségünket
p
p
p Aki
p hipnotizál,
p majd manipulál:
p visszaél a szellemi fölényével
p
p
p Aki
p úgy tesz,
p mintha engem védene,
p miközben pont ő az, aki vádol
p
p
p Aki
p csúnyán
p és durván visszaél
p a jóhiszeműségemmel
p és vendégszeretetemmel
p
p
p Aki
p éppen
p a döntő ütközet
p előtt lép meg: dezertál
p
p
p Aki
p sikeresen
p összeugraszt
p a jóbarátaimmal –
p ő lesz a nevető harmadik
p
p
p Aki
p hitelre
p leitatat, adósságba ver,
p majd dobra vereti házam
p (anno sok zsidó stb. kocsmáros
p egy szatyorral jött, fél faluval ment)
p
p
p Aki
p ügyesen bánik
p a nyelv-fegyverrel:
p üt, vág, szúr, öl vele
p
p
p Aki
p magába bolondít,
p hogy farkamnál fogva
p a vesztőhelyre vezessen
p
p
p Aki
p elbájol-
p elbűvöl,
p hogy így majd
p bármire rávehessen
p
p
p Aki
p hülyét
p csinál belőlem,
p a bolondját járatja velem
p
p
p Élet-
p felmentő
p betegségébe
p úgy kapaszkodik,
p mint a fuldokoló a mentőövébe
p
p
p Lelkében
p már feladta, hogy
p valaha élettársa-élethivatása lesz
p
p
p Fiatal
p topmodellek
p trükk-képeihez
p hasonlítgatja asszonykáját,
p aki így nem vonzza, de taszítja
p
p
p A
p legszebb
p ajándékát is
p használt vécé-
p papírba csomagoló
p
p
p A
p legelső
p a barátja lakomáján,
p de elérhetetlen a bajban
p
p
p Lebecsüli
p a vak szokás hatalmát,
p nem reflektoroz, reflektál rá
p
p
p Lebecsüli
p a Gonosz hatalmát,
p és így épp ő lesz jobbkeze
p
p
p Irgalmatlan
p szamaritánus:
p idegent nem elsősegélyez,
p közönyösen nézi vergődését
p
p
p Régi
p szokás
p ellen lázadó,
p de újat-jobbat nem alkotó
p
p
p Látná
p már a medvét –
p színházban is állatheccre vár
p
p
p Látatlanban
p a szorult helyzetét
p kihasználó ördögnek ígéri
p a már megfogant gyermekét
p
p
p Józanul mulat –
p részegen köt házassági szerződést
p
p
p A
p jogosnak
p tartott bűnbak-
p keresésre bejelentkező,
p önmagát önként beáldozó
p
p
p Ön-
p leértékeltető
p és vég-kiárusító –
p örül, ha még elkel
p
p
p Háborog
p ha korrupciós,
p megvesztegetési
p ügyében korrupt bíró jár el
p
p
p Amit
p egyszer
p a fejébe vett,
p ha törik, ha szakad,
p meg is teszi (törik-szakad)
p
p
p Ha
p pl. ő egy
p sárkányrepülő profi,
p másban is ő mondja a frankót
p
p
p Ha
p nem tehet
p meg mindent,
p akkor ő semmit sem tesz
p
p
p Ha
p már
p embert ölt,
p neki már mindegy -
p így lesz sorozatgyilkos
p
p
p Ha
p lassabban járt volna,
p akkor jóval tovább ért volna
p
p
p Egy
p rozzant
p gebébe
p a táltosparipát
p az istennek se belelátó
p
p
p Süllyedő hajóról
p gyereke, neje előtt
p magát/kincsesládát mentő
p
p
p A
p sok
p semmit-
p tevésben kifáradó:
p édes utána a pihenése?
p
p
p A
p mérvadóéra
p nem sokat adó,
p de a sok laikus
p véleménye után futkosó
p
p
p Sok,
p felesleges
p ugatásával öneláruló:
p ez a kutya nem harap…
p
p
p Rövid
p karját és kardját
p egy árva kis lépéssel sem megtoldó
p
p
p A
p rossz
p alapokra
p épített házát
p toldozó, foltozó és díszítgető
p
p
p Rossz
p híreket
p epekedve váró,
p gyártott rémhírt
p kéjes örömmel terjesztő
p
p
p A
p romokban
p csak a pusztulást,
p és nem egy jobb ház
p felépítési esélyét látó
p
p
p Örökké
p elégedetlen,
p mert nem ön-
p magához méri a rekordjait
p x
ppppppppppppppppp
DECEMBER.
Már tegnap ősz volt, tiszta és napos; a virágkóró dértől harmatos; a fák kopaszak, de zöld a vár-halom. S én sütkéreztem künn a szép napon.
Ma reggel, ahogy ablakomhoz állok, fehér várost látok. Fehér a hegy, völgy, az egész világ, és hótól lombosak a kerti fák.
Ünnepi pompa s mégis szomorít. Mintha az ősznek tarka szineit megunták volna odafenn, s így szólt volna az Úr az éjjelen: - "Legyen a világ ezentul fehér!" ...És lett a világ tündöklő fehér.
Ilyen lesz egykor a kihalt világ: így állnak a házak, paloták, és sehol ember, sehol egy madár, sehol egy fűszál, sehol egy bogár, sehol egy út és sehol lábnyomok, csak fehér erdők, fehér városok, fehér pompában, fehér pusztaság, - felhőtlen ég és örök némaság.
Beteg vagyok, sorvasztó láz emészt, s hogy búsan nézem ezt a bús világot, valami mondja: utoljára nézd, mert meglehet, hogy utoljára látod!
Óh csak télen ne érjen a halál: Olyan csúnya a téli temetés! A nagy csizmák, a fagyott ronda sár, a hóba ütött fáklya serceg és lábát rázza a ministráns gyerek, a pap szilvakék orral didereg, a kántor meg a kezét zsebre tolva, a zsoltár-verset könyv nélkül rikoltja.
Mert tudom én, ha halva fekszem is, nem hal meg bennem minden gondolat. Mint leégett ház omladéka közt van még szikra a hült hamu alatt. Igy marad bennem egy kis öntudat.
És hallom majd a sok jövést-menést, a harangozást, a leszögelést, az elhadart circumdederuntot, a köhögést, a gyors miatyánkot, s a kocsit hogy a havon nyikorog. Míg végre csend van. Magam maradok.
*
Az élet oly bús, oly vigasztalan. Alig volt reggel, máris este van. Nyugat felől a fehér hegyeken a nap egy piros felhőn lemegyen, aztán sötét van, sötét lesz sokáig, - csak a hó világít.
Égj öreg kályha, lehelj meleget! Ottkünn a világ jéggé dermedett. Minden élő a zugokba vonul. Oh mennyi panasz száll a hó alul, didergő, fázó bogárkák jaja. Kő és fakéreg, mind, mind bús tanya. Barlangban a medve; s mi is emberek mi is csak rakott barlangban lakunk, s miről a medve, arról álmodunk.
Oh csak mégegyszer jőjj el szép tavasz, te enyhe napfény, zöldelő fűszál! Oh csak mégegyszer lássak ibolyát, s hulljon arcomba meleg napsugár. Hadd haljak meg egy tavaszi napon, s a szivemre tegyetek ibolyát. Mindegy, ha én már azt nem is tudom, csak tegyetek szívemre ibolyát.
(1897)
pppppppppppppppppp
A
tét:
plusz vagy mínusz
végtelen lehetőség
Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
az ellenséggel elbánsz majd magad is - sőt: a hasznukat veheted…
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p.s.:
A létjavítás
mellett/helyett
létrontó ember/rendszer
I. Balga, hiánybeteg, élethazug önsorsrontó egy-én
II. A jó szándékú rossz segítő: szülő, rokon, ismerős
III. A rossz hivatásos segítők: tanító, pap, orvos stb.
IV. Az álbarát, a hidegháborúzó, a rejtett-nyílt ellenség
V. A ragadozó és a préda, és a szélhámos és a balek
VI. Az állatorvosi ló - halmozottan hátrányos helyzetek
VII. A rossz termelő, kereskedő, mester, szolgáltató stb.
VIII. A rossz munkaadó és a rossz munka – nem - vállaló
IX. A rossz alkotmány és a politikai-társadalmi rendszerek
X. A törvényhozó, igazságszolgáltató, végrehajtó hatalom
XI. Az alkalmatlan, hitvány, áruló stb. stb. ún. szellemi elit
XII. Az államok-törvények feletti sátáni pénz-magánhatalom
XIII. A balszerencse – katasztrófát/háborút előidéző és tetéző
|