Deut. 16:18

Nem elég valamit keresni és megtalálni, hanem ember amit talált, meg is őrizze és tartsa. Ezért mondá egy bölcs: Non minor est virtus quam quaerere, parta tueri.^[65] Az Isten annakokáért, mikor a zsidókat be akarná iktatni a Kánaán földére, nemcsak azt adá nekiek, amellyel elérnék és foglalnák az országot, hanem módot is mutata és szaba eléjük, mely által az országban, birodalomban megmaradhassanak. Ez a mód pedig nem egyéb, hanem a sok jó rendtartások és erkölcsök, igazgató törvények. Oktatja azért Mózes a meghallott igékben az Izrael népét, mint tiszteljék magukat a közönséges személyeknek választásában. Vagyon pedig beszédének három cikkelye:

Az elsőben inti őket, hogy semmiképpen bírák nélkül, tisztviselők nélkül ne lennének sehol. A másodikban, mi legyen fő tisztük a bíráknak, megjelenti. Harmadszor az igaz és jámbor bíráknak jutalmukat megmagyarázza, így szól: Bírákat és tisztviselőket válassz, etc.

Ha az Izrael népének, kinek az Isten megígérte vala, hogy közötte lakozik és uralkodik, szükség a gondviselő, bizony egyéb nemzetnek inkább szükséges, kikhez az Isten olyan közel nem járt. De ím halljuk, hogy az Isten ugyan parancsolja a zsidóknak, hogy bírákat válasszanak.

Innét megtetszik a Pál apostol mondásának igaz volta. Rom. 13[:1-2] Minden lelkek a feljebbvaló hatalmasságoknak alája lennének vettetve. Mert nincs hatalmasság, hanem csak Istentől és akik vagynak, ő tőle rendeltettek.

Azért aki tisztviselőnek áll ellen, az Isten rendelésének áll ellene. De szóljunk erről egy keveset mélyebben. Miért legyen az emberek között szükséges a tisztségviselő, magisztrátus? Nyilván vagyon az, hogy semmi sokaság, gyülekezet együtt sokáig nem maradhat valami kötél nélkül, aki őket összekapcsolja, mint a kő lábban^[66] nem maradhatnak meg a kövek egymáson, ha vagy vassal, vagy mésszel össze nem raggatod őket. Azonképpen a héjazat^[67] a lécen meg nem marad, ha vagy vas szeggel, vagy valamivel nem szorítod.

Ha pedig a megholt és elevenség nélkül való dolgok meg nem maradhatnak egymás mellett sokáig kötél nélkül, bizony az eleven és mozgó állatok inkább nem. Mint a madarat, ha valahova be nem rekeszted, együtt nem lesznek sokáig. De nem illik, hogy ezt csak a külső és megtapasztalható dolgok felől tudjad, hanem azok felől is, akiket nem látsz. Mert arra adott Isten okosságot, hogy feljebb is emelkedjék az ember, ne mindenkor viseltessék csak az érzékenységtől.^[68]

Mivelhogy azért látod, hogy a tapasztalható dolgoknak gyülekezetiben szükség valami kötél. Minthogy látod azt, hogy az emberek között vagyon társaság és gyülekezet és egymás mellett való megmaradás, tehát bizony szükséges, hogy valami kötél legyen, aki őket egymás mellett tartja és nem engedi, hogy elszéledjenek, egymástól elszakadozzanak. De micsoda a kötél? Bizony nem kőfal, kivel bekerítik a várost, mert egy az, hogy sok helyen nincsen kerítése a városnak, de vagyon gyülekezetek, más az, hogy igen erőtlen kőből volna ez, mert az ember a kőfalnak vagy a kapuján kimehet, vagy a tetején kihághat.

Micsoda tartja tehát együtt őket, hogy ilyen eleven állatok mind egy ketrecben együtt lakjanak? Nem egyéb, hanem a törvény, rendtartások és végezések. Ez a kötél, mely az embereket egy társaságban tartja. Mi az oka, hogy az ember nem meri magát gyilkosságban ejteni? A törvénytől való félelem. Mi az oka, hogy a szomszéd szántóföldjét, szőlejét el nem merjük foglalni? Mert a törvénytől tartunk. Ez tehát az embernek kötele, ki nélkül semmi gyülekezet nem lehet. Igen igazán mondta tehát egy pogány bölcs, Démoszthenész: A törvény - úgymond - lélek. Mert, miképpen a test a lélektől megfosztatván elromol, azonképpen ha törvény nincs a városban, elromol. Tudd-e, amíg a lélek a testben vagyon, minden ízek, csontok jól vagynak, de mihelyt a lélek, ki összekapcsolja vala őket, kimúlik belőle, ottan elszakadoznak egymástól és végre el is senyved. Szintén így vagyon a városnak dolga, azt mondja a bölcs. Mert amíg a törvény fennáll, addig jól vagyon dolga, de mihelyt elvész, a város nem maradhat meg, mert elrepült a lelke.

De a törvény ő magában igen láthatatlan, erőtlen és néma. Láttad-e valaha, hogy a törvény a piacon sétált volna? Azt hiszem, hogy a tanács háznál is nehezen találnád meg. Tehát hol vagyon a törvény? Papiroson írják meg a decretumokat: de a könnyű,^[69] senkit nem bánt, senkit meg nem szólít. A bölcs embereknek elméjében vagyon, de azt senki nem látja, és a gondolat senkit meg nem sért, tehát hogy volna, hogy a törvény volna kötele a társaságnak és az foglalná őket egyben? Úgy vagyon, hogy ha a törvényt csak ő magában tekinted meg, alkalmatlan és elégtelen arra, hogy az embereket igazgassa. Mert az emberek testből állanak, azért a láthatatlan törvény őket nem gubernálhatja,^[70] hanem láthatóvá kell lenni. Azonképpen hatalmasok, versenyesek az emberek. Nem győzheti hát őket meg az erőtlen papíros vagy gondolkodás, hanem vastaggá és erősekké kell lenni. Az emberek hallás által tanulnak. Azért a néma törvényt szólóvá kell tenni. Miképpen lehet az meg? Úgy, hogy ha olyanokat választunk közülünk, akik a törvénynek őrzői és kiszolgáltatói lennének. Kicsodák ezek? A bírák, polgárok és magisztrátusok. Így a megholt törvény megelevenedik, az erőtlenből erős leszen, a némából szóló leszen. Azért igen szépen és igazán mondták a régiek: Lex est mutus magistratus, et magistratus est lex loquens.^[71] Immár ezekből igen világoson megértheted a tisztviselőknek szükséges voltukat, mert ennélkül az emberi társaság csak semmi, és meg is nem maradhat az gyülekezet. Nem ok nélkül parancsolja tehát itt Mózes az Izrael fiainak, hogy minden városokban bírákat, törvény szolgáltatókat rendeljenek.

1. Ez első cikkelyből elsőben tanuljuk meg, hogy azoknak értelmek nemcsak hamis, hanem hamisak azok, kik az emberi társaságból a tisztviselőt és magisztrátust ki akarják rekeszteni, mint az anabaptisták.^[72]

Mert ezek nem szeretik a közönséges megmaradást, hanem inkább gyűlölik azt. Méltók most is azok a büntetésre, akik azt követik. Mert miképpen aki a meszet, fövenyt^[73] ki akarja vájkálni a kövek közül, oka annak, hogy a kőfal leomoljon, azonképpen aki a törvényt megszaggatja, oka annak, hogy a gyülekezet is elbomoljon és elvesszen.

2. Másodszor innét tanuljuk meg, hogy a tisztviselőkön áll minden gyülekezeteknek, városoknak megmaradása vagy elveszése. Mert ha ő a kötelet, a törvényt jól megőrizi épen, hogy valamint meg ne szakadjon, ismét a gyülekezetnek is jól leszen dolga. De ha a kötélen, törvényen semmi gondja nem leszen, a társaság meg nem maradhat. Honnat mindezekből eszedben vehed,^[74] miben álljon a magisztrátusnak tiszte és fő gondja, mind azt, miért neveztessék közönséges személynek. Mert vigyáz és vagyon gondja arra a dologra, hogy a gyülekezetet egybekapcsolja és tartja.

3. Harmadszor innét tanuljuk meg, hogy a magisztrátus nemcsak szükséges, becsületes személy, mert ő a békességnek őrzője, a megmaradásnak oka. Ez az oka, hogy az Írás a bírákat, fejedelemséget isteneknek mondja Psal. 81[(82):1]. Áll az Isten az istenek gyülekezetiben. Az istenek között ítél. Ibidem ego dixi dii estis.^[75] Mert miképpen az Isten fő oka mindeneknek és az egész világnak megmaradásának, azonképpen Isten után a bírák okai a megmaradásnak. Aztán miképpen az Istennek hatalma vagyon reá, hogy akiket akar, megbüntet, akit akar, megtart, azonképpen adatott a bíráknak hatalom mind a megbüntetésre s mind a tartásra. Tehát nem ok nélkül hasonlítja, sőt nevezi az Írás ezeket isteneknek. Méltók azért a tisztességre, a becsületre. Valakik pedig vagy meg nem tisztelik, vagy megutálják a tisztviselőket, előttük járókat, de azok mind Isten s mind törvény szerint méltók büntetésre és gyalázatra.

Mond Mózes a második cikkelyben: Hogy ítéljék a népet. etc.

Immár azt jelenti meg, micsoda legyen fő tisztük a tisztviselőknek. Nem ok nélkül mondja egy bölcs, hogy sem az estéli, sem a hajnali csillag nem fénylik úgy, mint az igazság.^[76] Mert miképpen amaz a csillagok között, azonképpen ez is a jóságos cselekedetek között leginkább tündöklik. Noha pedig ez minden rendbeli embereknek szükséges, de főképpen a bíráknak, nemcsak azért, hogy a bölcsek mondása szerint minden jóságokat magában foglal,^[77] de hogy e nélkül tisztükben semmiképpen el nem járhatnak. Innét vagyon a törvénytételről való tudomány, avagy ennek nevéből neveztetik.^[78] Ez az oka, hogy az Írás mindenkor inkább összekapcsolja az ítéletet az igazsággal. Ítéletet - úgymond - és igazságot cselekedjetek etc. Mert az ítélet nem lehet igazság nélkül, mert ami anélkül vagyon, nem ítélet.

Nam az magyar is azt mondja: törvény s igazság.

Két dolog kívántatik pedig, hogy a bíró igazat ítéljen. Egyik, hogy az igazságot megismerje, másik, hogy kiszolgáltassa. Ahhoz, hogy megismerje, okosság, bölcsesség és tudomány szükség. Mert egy az, hogy az igazság homályban fekszik nagy gyakorta s nem minden láthatja meg. Más az, hogy némely ravasz emberek úgy meghomályosítják, hogy nehéz megismerni, hol és melyik az igazság. Ez az oka, hogy az Írás mindenütt a bíráktól bölcsességet kíván. Mikor a Mózes ipa,^[79] Jetro parancsot ada néki, hogy bírákat választana a nép között, Exod. 18[:21-22], azt mondá: Keress az egész nép között bölcs férfiakat, kik félik az Istent, akikben igazság vagyon és gyűlölik a fösvénységet Deut. 1[:15] Azt mondja Mózes: És választék az egész nép közül bölcs és nemes férfiakat, kiket hadnagyokká tevék köztetek. Mikor Salamonnak megjelenék az Isten, azt mondá: Te Uram királyjá tettél engemet te néped közt, ki oly számlálhatatlan, mind a földnek pora. Adj azért énnekem bölcsességet és értelmet, hogy ki s be járhassak a te néped előtt, mert kicsoda ítélheti meg a te népedet igazán, aki ilyen sok [1Kir 3:7-9]. Érti vala Salamon, hogy az ítélethez bölcsesség kell, azért kíváná azt az Istentől.

1. Honnét tanuld meg, hogy olyanokat kell választani tisztségviselőkké, akiknek Isten elmét s okosságot adott, mert a goromba, tudatlan a homályban az igazságot meg nem találhatja, e nélkül pedig minden tiszte és magaviselése semmirekellő.

2. Másodszor kívántatik a bírótól, hogy az igazságot ne csak ismerje, hanem ki is szolgáltassa. Hogy pedig a bíró az igazságot ki ne szolgáltassa, két dolog tartóztathatja. Egyik a személyválogatás, másik az ajándék. Ezt azért tiltja tőlük s mond: Ne nézz személyre, se ajándékra. [Deut 16:19] Gyakor helyen tiltja az Isten a személyválogatást. Lássuk meg azért, micsoda a személyválogatás. A személy nem is magát jegyzi az embereket, hanem a környülük álló dolgokat, mint a szépséget, rút ábrázatot, a szegénységet, gazdagságot, hatalmasságot, erőtlenséget, atyafiúságot, idegenséget, barátságot, gyűlölséget és egyéb effélét.

Mikor azért az Isten tiltja a személyválogatást, nem azt mondja, hogy egyiket a másiktól meg ne válasszuk, mert e nélkül az emberi társaság csak zűrzavar lenne, se hogy ne ismerjük az emberekben ezeket a jegyeket, mert azért vagyon okosságunk, hanem, hogy az igazságnak kiszolgáltatásában efféle tekintet el ne nyomjon az igazságtól, hanem akik egyaránt vétkeznek, egyaránt büntettessenek.

Minthogy egyaránt való lopásért az idegent felakasztanád, a városbéli feledet csak kiperengéreztetnéd,^[80] így személyválogató lennél. Nem lőn személyválogató amaz Zaleuchus, ki mikor olyan törvényt tött volna, hogy aki paráznaságban találtatik, mind a két szeme kivájattassék, először is az ő fia találtatik abban a vétekben és, hogy a törvénynek ereje megmaradjon, egyik szemét ő magának, egyiket a fiának vájatta ki.^[81] Nem lőn személyválogató amaz római imperátor Manlius Torquatus, ki mikor feje elesése alatt megtiltotta volna, hogy ő híre és akaratja nélkül senki ellenséggel bajt ne víjon, a fiának, aki ez ellen cselekedett vala, fejét vétette.^[82]

Vedd eszedbe, hogy a személyválogatás a törvényben főképpen függ nem a vétkeknek meg nem ismeretében, hanem a ki nem szolgáltatásában, azaz mikor látja a bíró és érti a bűnt és a büntetést is, de vagy atyafiságra, vagy, barátságra tekintve nem szolgáltatja úgy, amint illenék a törvényt. Az pedig nem személyválogatás, mikor inkább megbüntetik azt, aki valamely fő ember ellen vétett, hogy nem valamely köz ember ellen. Mert itt tekintik meg a bűnnek mivoltát és súlyosságát. Mert nyilván vagyon az, hogy többet vétkezik az, aki bírájára, fejedelmére, atyjafiára támad, hogy nem mint aki valami köz vagy ismeretlen emberre. Azért ugyan nagyobb büntetést is érdemel. És nem itt vagyon a személyválogatás, hanem mikor az egyenlő vétket valamire tekintve nem egyenlőképpen büntetik meg. Ez pedig a bíróknak bölcsességén áll, hogy jól meglássa, kiknek vétkek egyenlő és kiknek nem.

Második dolog, aki az igazságtól eltéríti a bírákat, az ajándék. Azt mondja azért: Ne végy ajándékot, mert az ajándék megvakítja a bölcseknek szemüket és elfordítja az igazaknak beszédét. [Deut 16:19] Nem szükség erre sok magyarázat, mert mindennap szemünk előtt forog ennek bizonyos volta. Vajon s kinek lehet oly nagy hamissága, kit le nem nyomhatna az ajándékkal? Kinek vagyon oly nyilvánvaló igazsága, hogy ha hamis gazdag ellen vagyon ügye, elé mehessen vele dolgában? Bizony igazán mondja itt a próféta, hogy megvakítja az ajándék a bölcseknek szemüket, mert vagy az, hogy ugyan nem igyekeznek rajta, hogy megismerjék az igazságot, amikor egyik fél kidugja szemüket, vagy azon elmélkedik, mint szépíthesse a hamisnak dolgát, vagy ha szintén látva is az igazságot, ki nem szolgáltatja. Ezért monda Salamon Prov. 17[:23]: Az istentelen kebelében teszi az ajándékot, hogy elfordítsa az igazságnak ösvényét.

Az igaz bírónak azért amint a személyválogatástól, azonképpen az ajándéktól is idegennek kell lenni. Ezt akarván az igaz ítéletnek képét kiábrázolni, kiírni, még amaz Thébas városbeliek^[83] is azt szokták cselekedni, hogy a fejedelem ül egy secel^[84] székben, de vakon - írják -, körülte ülnek az assessorok,^[85] polgárok és mindenik csonka. Előttük vagyon egy oltár, amely körül ülnek.^[86] Az oltár azt jegyzi, hogy az Istennek igazságára, a hitre, akire megesküdtenek, hogy igazságot szolgáltatnak, nézzenek a törvénytételben. A bírák vaksága nem azt jegyzi, amint némelyek bolondul magyarázzák, hogy ha a bíró tudná is a hamisságot, de ha a bizonyságot be nem hoznák, hallgasson, és látatlanná, hallatlanná tegye, amit tud. Mert az Isten ellen való hamisság. Hanem azt jegyzi, hogy ne tekintsen személyre, ne nézze azt, hogy egyik gyanútlan, a másik cudarságban vagyon, hanem ha egyaránt vétkeztenek, egyaránt büntesse. A polgároknak csonka keze pedig azt jegyzi, hogy ajándékokat ne vegyenek.

Ezekből immár érted, mi legyen a bíráknak tisztük. Tudniillik, hogy igazán ítéljék a népet, amint újólag mondja Mózes. Az igazságot igazán kövessed. Azt megcselekedheti a bíró s törvénytevő, ha bölcs leszen és amaz fő akadályt, a személyválogatást és ajándéktételt elkerüli. De ezek soha senkiben meg nem találtathatnak, hanem csak abban, aki istenfélő. Ez az oka, hogy mind Jetro pap azt hagyá Mózesnek, hogy istenfélő bírákat válasszon, mind pedig Josephat felől azt olvassuk 2Paral. 19[:5-7], hogy akkor Judának minden várasában bírákat rendelt volna. Azt mondá nékik: Meglássátok, mint cselekesztek, mert nem embereknek, hanem Istennek cselekedetit cselekeszitek, és valamit ítéltek, veletek vagyon és leszen az Úrnak félelme bennetek. Mert ugyanis az Úrnak félelme ad az embereknek bölcsességet. Amint megmutatja a Salamon példája, kiről oda fel szólánk. Jób 28[:28]. Ezt mondá az Isten az embereknek. Íme az Úrnak félelme a bölcsesség, és a gonosztól való eltávozás az értelem. Psal. 120. Eccl. 1[:7]: A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. A Sirak fia cap. ult. azt mondja: Hogy az Úrtól könyörgése által nyerte a bölcsességet [Sir 51:22]. Jac. 1[:5]. Ha valamelyiktek bölcsesség nélkül szűkölködik, kérjen az Istentől, ki bőven ad mindeneknek és fel nem veti.

Ez személyválogatástól és ajándékvételtől is csak az Istennek félelme tartóztatja meg az embert. Mert az nem mer [...] törvényt tenni és nem meri az adományért az igazságot eltemetni, aki elhitte, hogy az Úr mindeneknek álnokságát jól látja. De főképpen a törvénytevőknek, mert közöttük ül és vélek ítél. Azt mondja Dávid és elhitte, hogy idővel számot vesznek tőle, mint viselte a tisztet. Azért bizony csak az istenfélő alkalmatos a törvénytételre és tisztnek viselésére.

Honnét a tanulság három: Hogy mikor tisztre választunk valakit, soha semmire inkább ne tekintsünk, mint az Isten félelmére. Ha látjuk, hogy az Istent szereti, az ő igéjét szorgalmatoson hallgatja, az méltó bíróságra, polgárságra.

Az ilyenre reá bízzad mind városodnak gondviselését, mind dolgaidnak, perednek eligazítását. Aki pedig istentelen és aki az Isten törvényét gyűlöli vagy semminek tartja, soha meg ne gondold, hogy az valami jót cselekedjék. Mert ha szintén valaha valami jót szól, művel is, nem egyébért cselekedi, hanem, hogy hitelt szerezzen magának, hogy annakutána nagyobb kárral és veszedelemmel cselekedhessék. Minden dologban jó, szükséges az egyenesség, de főképpen a közönséges dolognak igazgatásában és a törvénynek kiszolgáltatásában. Egyenetlenség pedig nagyobb nem lehet, mint akik az Isten dolgában nem egyesek és akik egyik a másikat istentelennek, hamis vallásúnak ítélik. Mikor ezek mindenkor szemre vínak,^[87] egyik a másik ítéletét, beszédét el akarja fordítani és azt ugyan valami érdemes dolognak tartja, ha akivel a hitben nem egyez, avagy farkasnyakat vonat^[88] és vele nem egyez. Efféle visszavonás pedig a közönséges veszedelemnek oka.

Meglássák azért, felnyissák szemeket, akiknek méltóságuk és módjuk vagyon a magisztrátusnak választásában, hogy egyenes szívű és lelkű embereket rendeljen a gyülekezetben. Mert ha különben cselekednek, csak zűrzavart szereznek és veszedelmet, kiért mind itt a világon, mind a jövendő életben Istentől kemény büntetést szenvednek.

Harmadszor szól Mózes az igaz bíráknak jutalmáról: Hogy élhess és örökségül bírhass etc. [Deut 16:20]

Minthogy az ember örül a jutalomnak és amiben hasznot nem érez, nem örömest munkálkodik, megjelenti jutalmukat az igaz bíráknak. Kettő pedig a haszon, kit mutogat. Első az élet, hogy élhess, úgymond. Nyíltan itt Mózes nem szól csak a világi hirtelen múlandó életről. Mert egy az, hogy nem igen nagy jutalom volna, mert micsoda ez az élet, hanem csak gond, bú, bánat. Nem illik pedig, hogy az Isten az ő híveinek csak ilyen alávaló jutalmat adjon. Más az, hogy nemcsak az igaz bírák, hanem a hamisak is élnek itt e világon. Tehát nem ígérne az Isten semmi nagyobb jutalmat a jóknak, mint a gonoszoknak szokott engedni, mert noha a hamis bírák e földön is szégyent vallnak néha és meglakolnak, mint olvassuk amaz Sisamnus felől, kit Cambises elevenen megnyúzatott és a bőrít az ítélőszékre vonatta, a fiát tevé helyébe bíróvá és meghagyá, hogy valamikor abban a székben törvényt tenne, akire vala vonva az atyja bőre, hogy megemlékeznék róla, hogy ha ő is hamisan ítél, ugyanazon lenne virága.^[89]

De azért gyakran a világon elszaladnak efféle hamis bírák és békességben halnak meg. Nem szól azért itt Mózes ez életről, ki köz mind az igaz, mind a hamis bíráknak, hanem arról, akit kiváltképpen ad az Isten a jámbor istenfélő bíráknak. Mert azt mondja szent Péter cap. 1. Eph. 4. Hogy az kegyesség mindenre hasznos és ígérete vagyon mind jelenvaló s mind a következendő életre. Dan. 12[:3]. Akik bölcsek lesznek tündökölnek, mint a mennynek fényessége és akik igazságra tanítnak sokakat, miképpen a csillagok, mindörökkön örökké.

Második. Hogy örökségül bírják a földet, kit az Isten ad nékik. Ez immár nézi a külső és testi áldást, mert az Isten noha sanyargatja néha az övéit, de soha teljességesen el nem hagyja. Ezért mondá Dávid Psal. 36[:25]. Ifjú voltam s megvénhedtem, de nem látom, hogy az igaz elhagyatott volna és az ő magva kenyeret koldult volna. Hogy pedig olyan gyakorta emlegeti Mózes azt a földet, akit ígért volt a zsidóknak és annak ígéretivel édesgeti őket az Isten törvényének megtartására, oka az, mert a zsidó nép igen nagy éhen és szomjohon^[90] tartja vala azt a drága földet, akire 40 esztendeig nem juthattak vala, hogy tejjel-mézzel folyó föld vala. És minthogy a külsőhöz inkább kap az ember, amint megtapasztalhatjuk, hogy nem mint amit elméjével megfoghat és későn eljövendőben tartja.

Ez az oka, hogy a földön való boldog állapotjuknak ígéretivel serkengeti őket.

Vagyon pedig minekünk is tejjel-mézzel folyó földünk, ahol az Úr jó kedvéből beszállított és megtelepített. Tudjuk azért, hogy ő felsége úgy teszen itt nyomossá és honunk úgy áldja meg életünket, ha az igazságot követjük és az ő parancsolatjában járunk. Mert amit itt a bíráknak ígér, ugyanazt minden híveknek ígéri és ajánlja. Holott azért értjük, hogy minden boldogságunk az Úrtól függ, csak egyedül járjunk az ő parancsolatiban, hogy holtunk után amaz vég nélkül való örömben mi is bemehessünk. Ámen.

Eccl. 10: 1^[91]

Régi mondás: Magistratus virum declarabit.^[92] Kinek igaz volta nemcsak innét tetszik meg, hogy a tisztviselés sokféle gondokat és vigyázásokat kíván, és ha ki, mit tud nyíltan, akkor elé kell venni, hanem abból is, hogy semmi cselekedeti rejtekben nem lehet. Mert az egyes és magában való emberek erkölcsét, magaviselését nem sokan tudják.

De a méltóságban helyheztetett szintén olyan, mint a hegyen helyheztetett város vagy az asztalon égő gyertya. Mindenek látják és mindenek szemében akad. Azért, ha miben vétkezik mindjárt akárki is eszébe veszi és megítéli. Nem ok nélkül mondják, hogy akkor válik meg, kiben mi vagyon. Mivelhogy pedig igen késő akkor magát embernek a tisztviseléshez készíteni, mikor immár elé kellene venni, ha mit tudna, illik mindennek jó idején elmélkedni a tisztviselőknek tisztéről és tulajdonságukról.

Halljuk meg azért, mire tanítson a bölcs e meghallott igékben: Elsőben megmagyarázza, micsoda tulajdonsága legyen az igaz és jó tisztviselőnek. Avagy kicsoda és minémű az, aki igazán megérdemli az uraságnak állapotját és nevét? Másodszor azt mutatja meg, mely nagy ereje és hathatósága legyen az uraságban helyheztetett személy erkölcsének és magaviselésének. Harmadszor mi légyen haszna és gyümölcse minémű, mind a tudatlan, mind az eszes méltóságviselő személy uralkodásának, így szól azért:

A bölcs bíró etc. I. Pars.

Két dologban helyhezteti az igaz fejedelemnek tisztét. A tanításban és a szép rendtartásban. Meg is mondja, mint vihesse ezeket végben. Ha bölcs és eszes leszen. De hogy ezt jobban megérthessük, szóljunk bővebben felőle. Noha mind a Szentírásban s mind a pogány írásban, sőt a közönséges szólásnak folyása szerint is gyakorta a bölcsesség és az eszesség egy értelemben és egyért vétetik. De ha valóban megvizsgálod, különb egyik a másiknál. Mert a bölcsesség áll az elmének éles voltában, amely gondolkodásokban és különb-különbféle tudományoknak értésében. De az eszesség az erkölcsnek egyenes voltában, magaviselésében és a tisztességes cselekedetekben.

A bölcsesség áll az igazságnak és hamisságnak értésében. Az igazság a jónak és gonosznak megválasztásában. Illik azért a bölcs embereknek a városokat gubernálni, mert régen is sokféle bölcsek az emberi társaságnak gubernálásában forogtak. Szolón^[93] athénásbeli törvénytudó volt Chilo^[94] Lakedémonnak^[95] fejedelme volt Periander^[96] Corinthosban.^[97] Sőt azt írja Plató, hogy akkor vagyon a községnek boldog állapotja, mikor vagy az urak bölcselkednek, vagy a bölcsek uralkodnak.^[98] Melyekből megtetszik, hogy nemhogy el kellene a bölcsességet szakasztani a társaságnak gubernálásától, de inkább az anélkül nem lehet. Ez az oka, hogy gyakorta az Istennek könyve mind a kettőt összekapcsolja, mint Gen. 41[:33], mikor József megmagyarázta volna fáraó álmát, mint vehetné eleit a következendő veszedelemnek, így adá eleiben: Kerestessen - úgymond - a fáraó bölcs és eszes férfiakat, kiket egész Aegyptum földének fejedelmévé tegyen.^[99] Salamon is azt kívánná az Istentől, hogy adjon neki bölcsességet, hogy igazán ítélhesse az ő népét.^[100]

Itt is a bölcs megkívánja a tisztviselőtől mind azt, hogy bölcs, mind azt, hogy eszes legyen. Igen szépen megmagyarázza pedig a két jószágnak tulajdonságát, mert azt mondja, hogy a bölcsességgel tanítani, de az eszességgel szép rendtartást kell a község közt szerezni. A bölcs bíró - úgymond - tanítja az ő népét. ete.

A tisztviselőknek szükséges, hogy tanítsák az ő alattuk valókat, mert néha nagy okát kell adni cselekedeteinek, vagy valami [...] szép beszéddel, okossággal kell inteni és a többit elhitetni. Aztán ugyan illendőbb is, hogy szép szóval hajtsa inkább meg, hogynem erőszakkal kényszerítse. De akinek bölcsessége és okossága nincsen, sem az ő maga értelmét nem tudja kimagyarázni, sem mást az ő értelmére nem tud hajtani. Ezért kívántatik a bölcsesség a bíróban. Emellett kívántatik az is, hogy szép rendtartással éljen és moderálja^[101] a községet, mert anélkül csak semmi. Erre való pedig az eszesség. Mert így szól a bölcs: És az eszesnek urasága szép rendtartással vagyon.

Itt immár nemcsak gondolkodás és beszéd, hanem munka és cselekedet kívántatik, hogy amit bölcsen gondol és kimagyaráz, azt aztán végbevigye. Amely fejedelem ezt a két dolgot megőrizi, az ő tisztében igazán eljár és másnak is jó példaadó lehet. Így írja meg a bölcs az igaz fejedelemségre való személyt.

Innét az első részből mi két dolgot tanuljunk. Először, hogy aki uraságot, tisztet kíván, jó dolgot kíván, amint mondá szent Pál a püspökség felől,^[102] mert a tisztviselés Istennek rendelése és amint bővebben megmagyaráztuk: e nélkül az emberi társaság semmirekellő és semmiképpen nem lehet. De aki efféle uraságra sóvárkodik, igen jól megrostálja magát és meggondolja, ha vagyon-e elég bölcsessége a tanításra és eszességre, a jó rendtartásnak szerzésére. Mert amint hallod, a két dolog megkívántatik a tisztviselő embertől. Szép dolog, mikor valakit megbecsülnek, sokan süvegelnek előtte, valamit parancsol, végben viszik, mindjárt meglőn. De mi nem könnyen adják azt, nem is minden alkalmatos efféle állapotnak viselésére. Olyan a tisztesség. Az krokodilus is elfut, ha űzik.

Olvasom Socrates felől, hogy mikor vette eszébe, hogy némelyek igen vágyottak a tisztviselésre és némelyek a tanácsok közé akartak számláltatni, szóra fogták, és csak gyenge beszéddel addig kérdezkedett tőlük, hogy megmutassa nekik, hogy semmit nem tudnak, sem értnek ahhoz a tiszthez, akit viselni akarnak, és így amazok megszégyenlvén magukat és előbbeni igyekezetüket, vagy teljességgel hagyták, vagy más időre halasztották, mikor ők is aztán alkalmatosbak lettek az olyan állapotra.

Ezt cselekedjük azért mi is és jól meghányjuk-vessük magunkban, mennyire ér a lepel és mennyire érünk eszünkkel, úgy kívánjuk aztán azt, amire elegek vagyunk. Második orvosságunk ugyan innét legyen az, hogy mikor tisztviselőket választunk, tekintsünk nem fényes köntösére, avagy nemzetségére, gazdagságára, sem valami barátságra, hanem eszére, bölcsességére és belső lelki javára. Mert a gubernálásban főképpen szükséges az elme és tudomány, sőt ennek oly nagy ereje vagyon, hogy még az olyan hivatalokban is, akikben úgy tetszik, hogy főképpen a külső erősség vagyon, sokkal hasznosb a bölcsesség. Mint a hadviselésben úgy tetszik, hogy inkább kívántatik az erő, hogy nem az ész. De maga bizony ott is hasznos az okosság.

Vaj ki sok eszes hadnagyok inkább verték meg okosságokkal, hogy nem fegyverekkel ellenségüket. Ezért mondja vala Cabrias hadnagy, hogy félelmesb és rettenetesb a szarvasoknak serege, mikor oroszlán hadnagya vagyon, hogynem az oroszlánoknak serege, mikor szamár a hadnagyuk. Hiába ebben volna ugyan több erősség, hogynem mint amabban. Az evezés úgy tetszik, hogy erővel jár, de azt mondja egy régi bölcs poéta, Tetinus [?]: Sapientia gubernator torquet navim, non violentia.^[103] Ha azért az ilyen dologban is feljebb való a bölcsesség, mennyivel inkább a községnek igazgatásában.

Nem azért mondom pedig, hogy a tisztviselőnek nem illik nemzetesnek lenni és gazdagnak, mert igen jó és hasznos a tisztviselő emberben, mert sokat nem vihet véghez a szegény, amit a gazdag és nemzetes. Hanem azt mondom, hogy fő tekintet legyen az észre s az elmére. Ha a gazdag és a többi mellette legyen, jó. De ha az elmének okossága meg nem legyen, ha annál gazdagabb is nemzetes nem volna is, nem méltó a tisztességes állapotra. Jobb egy bölcs szegény, hogynem egynéhány goromba gazdag. Mondanád örömest: olyant szemelnénk, amineműt mondassz, de ha nem találunk, meggyjünk.^[104] Ugyan ne remélje senki, hogy olyant találhasson sohul,^[105] akiben semmi fogyatkozás nem volna. Ha azért szinte olyant nem találunk, aminéműt keresünk és kívánunk, mégis keressünk olyant, akiben kevesebb fogyatkozás vagyon. Mert amint mondja egy pogány bölcs: Nemo sine crimine vivit^[106] Látjuk ezt a mostani veszett világban is, hogy egyik inkább szégyenli a gonoszságot másnál és némely idegenb a gonoszságtól, hogynem mint valaki.

Tekintsünk kétfelé azért, és akit látunk, hogy közelb jár az igazsághoz, akit az Isten jobb lelkiismerettel és jobb bölcsességgel és eszességgel látogatott meg, az olyant válasszuk inkább elöljáróvá, hogynem mint a gorombát, ítélet nélkül valót. Nem oly elvetett fiai vagyunk mi is az Istennek, hogy sohul közülünk nem volna [...] (való) méltó csak, hogy a külső tekintetre ne nézzünk.

2da pars.

A második részében beszédének mond a bölcs: Amilyenek a népnek bíróik, olyanok a szolgák is. etc.

Mint Salamon Prov. 29:[12]. Amely fejedelem örömest hallgatja a hazugoknak beszédét, minden szolgái istentelenek. Cic. lib. 3. azt írja de legibus, hogy valaminemű a városnak elei és a főrenden valók, de olyan az egész község is. Ez a vétek a fő népeken nemcsak azért ártalmasabb, hogy ő maguk gonoszok, de hogy egyebeket is megvesztenek és többet ártnak példájukkal, hogy nem bűnükkel. Efelett ugyan azt írják: Totus ad exemplum regis componitur orbis.^[107] Mert ugyanis némely ugyan azt véli, hogy ugyan jó valamit cselekeszik az ő előtte való és méltó azt követni.

Innét micsoda immár a tanulság? Az, hogy holott látjuk, hogy ilyen ragadó és hatható a tisztben, fejedelemségben helyheztetett embereknek erkölcsök, jól kétfelé tekintsünk, mikor előttünk járót választunk a tisztre, kinek akarják, hogy minden erkölcse, magaviselése az egész országra, városra kiterjedjen. Jó az, hogy bölcs, eszes legyen, de ha erkölcsében nem dicséretes, alkalmatlan a méltóságra, mert minden erkölcsét kiterjeszti a községre. Vajon s mi tevé Izrael országát bálványimádóvá? Nemde nem az-e, hogy egy kis fizetéstől megijedvén és Roboámnak kemény feleletén megbosszankodván, Jeroboámot teszik királyjá? Ki őket az igaz Istennek ismeretéről elvoná, mely aztán lőn utolsó veszedelmüknek oka.^[108]

Vajha csak egyebek felől olvasnók és hallanók ezt, nem mi magunk szenvednők. Ezelőtt csak húsz esztendővel említtettek volna előtted a jezsuitákat [...]. Sokan vagyunk, kik gyermekkorunkban soha sem barátot, sem misét nem láttunk vala, nem tudtuk vala, micsoda a szentek vére etc. és egyéb efféle Isten ellen való bálványozás. De úgy tetszik, hogy immár nemcsak látjuk, hanem naponként fiaink is tanulják és kapják, hogy csak hasznot, tisztességet, uraságot kaphassanak utána. Ilyen nagy ereje vagyon az előttünk járó példájának. Ami pedig az országban legyen, a városban is az szokott lenni. No azért mind ország s mind város s mind föld népe olyan tisztet válasszon, akinek magaviselése, erkölcse, esze, elméje helyén legyen. Mert ha egyszer fejedelemmé, tisztté választod, bizonnyal tudjad, hogy úgy kell táncolni, amint a sípot fújják mindeneknek. Késő aztán bánkódni az elmúlt, visszahívhatatlan dolgon. Ezek mind arra valók, hogy a fejedelemség és tisztviselőknek választásában szemesek legyünk és ne csak belebotoljunk, hanem jól meghányjuk-vessük magunkban, mi következhetik belőle, ha imezt vagy amazt felemeljük. Lásd meg, ha bölcs-e vagy eszes-e, ha jó módjával moderálhatja-e a gyülekezetet s országot. Mert bizonnyal elhiggyed, hogy nem játék, sem álmodozás volna a tisztbeli embert választani, és ha az Isten arra int, hogy a választók közt légy, lelkiismereted, Istenedet megtekintsd és szorgalmatosan könyörögj és elmélkedjél, hogy adjon oly elmét, gondolatot, hogy olyra menjen voxod,^[109] aki a közönséges hasznot, csendes megmaradást és mindeneknek előtte az Istennek tisztességét és nevének dicséretét kövesse és szeresse. Mert ha különben cselekeszel, bizony az Isten is megront és te is későn kezded bolondul jajgatni gorombaságodat.

3tia pars.

Következik harmadik része beszédemnek: s mond a bölcs: A bolond király elveszti az ő népét, etc.

Ez igékben immár azt adja előnkben, micsoda haszna és gyümölcse vagyon a jó és gonosz fejedelmeknek uralkodásának. Vedd eszedben pedig, hogy néha sok egyéb jutalmi is vagynak a jó és gonosz gubernálásnak. Itt emlékezik a Sirach fia csak arra, ami fő, kit, hogy megérthess, tudjad, hogy a fejedelmek, mind a pogány s mind a Szentírásban, a pásztorokhoz hasonlíttatnak, és annak neveztetnek írói ποιμενασ λαοσ.^[110] Az Úristen is gyakorta, a prófétáknál, kiváltképpen Dávidnál és Ezekielnél mondja magát az ő népének pásztorának.^[111] Krisztus Urunk is Jo. 10[:11] Pásztornak hívja magát.

Mert miképpen a jó pásztornak, fejedelemnek a tiszte, hogy az ő nyáját oltalmazza, jó helyen legeltesse, azonképpen a jó fejedelemnek tiszte az, hogy az ő alatta valóit oltalmazza, táplálja és megsokasítsa, többítse, ne apassza országát. Nagyobb vétket azért a fejedelem, tisztviselő nem cselekedhetik az ő hivatala ellen, mint ha az ő alatta valóit elveszti, megnyomorítja és elfogyatja. Valahol azért a nép nem épül, látod, hogy nem sokasodik, hanem inkább pusztul, tudjad, hogy nincs ott jó fejedelem, úr és tiszttartó. Immár innét könnyű megérteni a második cikkelyt. De az eszeseknek értelmek miatt megszaporodnak a városoknak lakói.

Mert ha a bolondság oka a pusztulásnak, az eszesség oka legyen a gyarapodásnak. Az eszes gondviselők alatt pedig szaporodik a nép, mert olyan helyt a gazdag nem meri nyomorgatni a szegényt, a hatalmas az erőtlent. A gonosztevők megbüntettetnek, de a jámboroknak tisztességek, becsületük vagyon. Ezt pedig ugyan te magad megtapasztalhasd, hogy amely országnak, városnak eszes előtte járója vagyon, a nép bővelkedik. Azt olvasom Athénas városa felől, hogy mikor jó tanács és gondviselői voltanak, csak az egy városban több volt tízezer háznál. Most pedig Constancinapoltól elválva,^[112] talán egész Görögországban sem találnál annyi népet, mint akkor csak az egy városban. Több példákat is hozhatnék elő Magyarország felől, de most nem szükség.

Summa, hogy mind boldogságok, s mind veszedelmek az országoknak Isten után függ, főképpen a fejedelmeken, bírákon, amint érted. Mindezekből azért tanulságunk az, hogy Istennek hozzánkvaló jó kedvének jele ez, hogy nekünk azt megengedte, hogy közülünk olyan tisztet, fejedelmet választhatunk, aminéműt szinte szeretünk. Meglássuk tehát, hogy az Isten ajándékával jól éljünk. Azaz ne tartsuk játéknak az fejedelem, bírák választását, mert ezzel magunknak mind boldogságot s mind veszedelmet hozhatunk. Tudjuk meg hát az Isten igéje mint írja előnkben a bírákat, fejedelmet. Azt hallod, hogy annak bölcsnek, eszesnek kell lenni etc. Azért meggondoljuk, kit választunk, mert valaminéműt választunk, de annak erkölcse kiterjed, vagy jó vagy gonosz legyen. Amíg azért kezünkben a gyeplő, szabadságunkban vagyon, kétfelé tekintsünk és jó idején, mit kelljen cselekednünk, meggondoljuk.

1 Cor. 8^[113]

Az Úristen természet szerint az emberekbe beoltotta az tudománynak szeretetét és kívánságát. Amiképpen igazán mondta egy bölcs.^[114] Ez az oka, hogy sokan ennek keresésében és megnyerésében helyheztették minden boldogságukat. Kik közül némelyek e világi külső dicsőségeket, gazdagságokat elhagyták, némelyek teljes minden életek folyásában csak búdostanak, némelyek kemény, nyomorult állapotra adták magukat, csakhogy tudományt, bölcsességet szerezhessenek maguknak és találhatnának. És noha azt mondták, hogy az ember az munkára és a kemény tanulásra születtetett, de mindazáltal feljebbvalónak ítélték a tudományt mindenkor a munkálkodásnál és a cselekedetnél. És jóllehet egyéb dolgokban inkább mindenkor a tudatlan község egymással ellenkezik a tudósoknak ítéletével, de ebben egyet értenek. Mert a goromba ember is becsüli és csudálja a tudományt, a bölcsességet, a tudós embereket szereti és magasztalja. Nem csoda tehát, ha valaki a becsületes dolgokban, avagy vagyon valóban, avagy az ő ítéleti szerint részes, ha magában dicsekedik, és magát egyebeknél boldogabbnak és gazdagabbnak tartja. Mert amint mondja Sal. Eccles. 2. v. 13.^[115]

De minthogy, ami mentől drágább, attól veszedelmesb az azzal való gonoszul élés. Igen eszesen kell viselni annak magát, aki tudománynak ajándékával fel vagyon ékesítve, hogy azzal gonosz végre ne éljen. Tanítja annakokáért Pál apostol e meghallott igékben a korinthusbelieket arra, hogy az Istennek fő ajándékával mint kell élni és miképpen kerülhetni azt el, hogy haszontalan vagy káros ne legyen, és inti arra, hogy az ő tudományukkal és bölcsességükkel se maguknak, se másnak kárt ne tegyenek és az Istennek ajándékával gonoszul ne éljenek. Mely intésre az apostolnak ada alkalmatosságot azoknak a korinthusbeli keresztényeknek cselekedete, kik minekutána az apostoloktól megtanulták volna, hogy nincsen több az egy Istennél és az nem tiszteltetik valami faragott és öntött képekben, ábrázatokban, a pogányoknak - akik között ők laknak vala - bálványukat semminek tartják vala, tudván azt, hogy noha amiből a képek állanak, aranyból vagynak, mert látják vala a köveket, fákat, de amit jegyeznének és ami végre azt tisztelnék a pogányok, az semmi és ugyan nincs. Mert nincs több az egy igaz Istennél. És azért ehhez az ő tudományukhoz és bölcsességükhez bízván, ha mikor valami ismerői, baráti hívják vala őket a bálványoknak tett áldozatoknak lakodalmára, elmennek vala, és ott nagy bátorsággal esznek és isznak vala. De nem veszik vala eszükben, hogy az ő tudományuk igen ártalmas, és mind a keresztényeknek s mind a pogányoknak botránkozást hoz vala. Mert a gyönge hitű keresztények, mikor látták, hogy afféle tudósok a bálványok templomában lakoztak, a keresztény tudománynak igazságában kételkedtenek vala, és sokan a bálványimádásra tértek. A pogányok pedig, akik az ő értelmükben megerősödtenek, látván, hogy a keresztények ő jelenlétükkel az ő vallásukat javallják. Annakokáért Pál apostol látván, hogy az ő tudományukkal nem jól élnek, disputál a tudományról és megmutatja, mely veszedelmes és káros legyen a bölcsesség, ha eszesen és jó végre nem él valaki vele. Vagyon pedig a megmagyarázott igéknek három cikkelye. In primo^[116] megjelenti a puszta, csak ő magában való tudománynak káros és veszedelmes voltát, mikor így szól: A tudomány felfuvalkodtat etc. In secundo,^[117] miképpen ismerhesse meg az ember vagy magában, vagy másban a haszontalan tudományt, megmutatja, mikor így szól: Ha ki pedig alítja,^[118] hogy valamit tud, nem tud semmit úgy, amint kellene. In tertio,^[119] miben álljon az igaz és hasznos tudomány, megtanít, mikor azt mondja: De ha ki szereti az Istent, az megtaníttatott tőle.

Szóljunk renddel mindenik cikkelyről és lássuk meg azokban, micsoda tanulságok adattatnak elénkbe. Így szól az apostol: A tudomány felfuvalkodtat, de a szeretet épít. Nincs általább és könnyebb út valaki dicsekedésének megrontására, mint ha annak, akivel pipiskedik,^[120] haszontalan és értelmetlen veszedelmes voltát röviden megmutatjuk. Így mikor egy kegyetlen fejedelem egy bölcs embert halállal fenyegetne, felele: Bezzeg hatalmas vagy, hogy annyi erőd vagyon, mint a fényes bogaracskának.^[121] Érti amaz zöld aranyas bogaracskákat, kik a fa levelein teremnek, és ha megisszák, meghal ember tőle. Így ha valaki gazdagságában dicsekedik, azt mondhad: Crassust az ő kincse veté ki.^[122] Szintén azonképpen cselekedik Pál apostol. Mert mikor a korinthusbeliek hánynák-vetnék tudományukat, annak ártalmas voltát megjelenti. Mintha azt mondaná: Bezzeg fő dologgal dicsekedtek, nem tudjátok-é, hogy a tudomány, a bölcsesség ő magában kevéllyé teszi, felfújja az embert. Aminek pedig ártalmas gyümölcse vagyon, azt nem illik jónak tartani. Azért ha dicsekedni akartok, másban, avagy másképpen dicsekedjetek. Hogy pedig a tudomány és bölcsesség akaratossá, kevéllyé teszi az embert, mind a példák s mind pedig sok ékes sentenciák^[123] megmutatják. Olvassuk pedig Jo. 9[:34], hogy mikor amaz vakon született ember - kit Krisztus Urunk meggyógyíta - a farizeusokkal disputálna, mondanák neki: Te teljességgel bűnben születtettél, s mégis minket akarsz tanítani? Kajafás is Jo. 11[:49-50] azzal pirongatta meg a többit: Ti, úgymond, semmit nem tudtok, azaz gorombák és énhozzám képest tudatlanok vagytok. Meg nem tudjátok gondolni, hogy jobb egy embernek meghalni a népért, hogysemmint az egész nép vesszen el. Ilyen vala amaz Akhitófel is, ki annyira felfuvalkodott vala bölcsességében, hogy az ő tanácsának megutálását el nem szenvedhette, hanem mérgében felakasztá magát.^[124] De erre nem szükség sok példát hoznunk, holott mindennap ebben eleget látunk. Csak említek két bölcs embert még, kik nem régen éltek. Egyiket Picus Mirandulanus,^[125] ki minden tudományokból írt vala 900 propositiokat, kikről Rómában mind e világ előtt akart disputálni és az orationak végében, kit akkor el akart mondani, azt írja: Volui hoc meo congressu fidem facere, non tamen quod multa scirem, quam quod scirem, quam multi nesciunt.^[126] Hogy ez tudós volt, senki nem tagadhatja, hogy felfuvalkodott volt, ő maga vallja. Az másik Sebastianus Castellio, ki egy könyvében Calvinus ellen azt írja őmaga felől, hogy őtet kevéllyé és akaratossá tette volt a nyelveknek és egyéb tisztességes mesterségeknek tudása.^[127] Tehát érted, hogy igaz, amit itt mond az apostol: Scientia inflat.^[128] Mert nehezen mehet a tudós ember arra, hogy más ítélete alá vesse magát. És amint írja egy poéta:

Nem ok nélkül mondja tehát ezen apostol Rom. 12[:3]: Mondom mindnyájatoknak, hogy senki feljebb ne eszeskedjék, amint illik, hanem bölcselkedjék józanon. Ezért mondá Salamon is Eccl. 1: A sok tudományban, bölcsességben sok harag, bosszúság vagyon. Act. 26[:24] Azt mondá Festus is Pálnak: Bolondoskodol Pál, a sok tudománytól ugyan meghűlt a fejed. És gondolkodhatunk felőle, hogy netalán a Salamon bálványimádásra való hajlásának is vénségekor a sok tudomány volt oka, mert netalán ő is, amiképpen ír itt az apostol a korinthusbeliek felől, azt gondolta, hogy tudta ő is, hogy csak egy az Isten, és a bálvány semmi. Ezért engedte meg a pogány ágyasainak, feleséginek, hogy ámbátor építtessenek templomokat, oszlopokat az ő hamis isteneknek is. De mindazáltal az írás kárhoztatja érette. Ezek arra valók, hogy bölcsességben és tudományban felettébb ne bízzunk, és a mi okos elménk után ne induljunk.^[130] [...] is igen bölcs, amint írja Mózes Gen. 3. Sőt görögül az ő neve tudóst és bölcset teszen: [...]. Igen kevély és gonosz. Ne dicsekedjék tehát a bölcs az ő bölcsességében.^[131] Itt mindazáltal vedd eszedben, hogy nem illik a bölcsességet teljességgel kárhoztatni, mert Istennek igen drága ajándéka, és anélkül sem külső társaságban, sem az Istennek igazságában jó módjával és hasznoson elő nem mehetünk. Nem gonosz azért ő magában a bölcsesség, hanem az emberek gonoszok, kik azzal nem jól élnek. Mert mikor látják, hogy őbennük több értelem vagyon, egyebeket hozzájok képest megutálnak. Azért az emberek vétke, nem a tudományé, hogy felfuvalkodnak a bölcsek. Azt nem tagadhatjuk, hogy alkalmatosságot nem adna a tudomány a kevélységre. És miképpen, aki síkon jár, nehezen kerüli el, hogy el ne essék, azonképpen aki bölcs, tudós, nehezen kerülheti el, hogy a nálánál tudatlanabbat meg ne utálja. Mit műveljünk,^[132] ha a tudomány nélkül sem élhetünk és nehezen is kerülhetjük el, úgymint gyarlók, hogy a tudatlanabbakat meg ne utáljuk? Műveljük azt, amit a sík úton járók: nem bíznak a sima saru talpához, hanem vagy megpatkoltatják sarujukat, vagy pálcával segítik magukat. Azonképpen mi is ne bízzunk csak a tudományhoz, mert elejt, hanem támogassuk meg egyéb jószágokkal is, akik hasznossá, dicséretessé tegyék bennünk a tudományt. A több jószágok között pedig fő, ki a bölcsességnek minden fogyatkozásit is elveszi és becsületessé teszi a szeretet, az egyebeknek haszna építése, mellyel ha megelegyítjük a tudományt, nem ártalmas, hanem felette hasznos lészen. Azért az apostol mint antidotumot,^[133] orvosságot ellenében veti a kevély tudománynak a szeretetet. Mond: A szeretet pedig épít. Mintha azt mondaná: A tudománynak mérgét megölnéd^[134] a szeretettel. És ha azzal összecsatolod és kapcsolod, dicséretes lészen. Tanuljuk meg azért, hogy noha a tudomány - ő szinte csak puszta magában - ártalmas, de a több virtusokkal^[135] együtt hasznos és dicséretes. Nem ok nélkül mondták a régiek: [...]^[136] Azért ha, ki tudományában akar dicsekedni, megmutassa, hogy e mellette egyéb jószág vagyon benne.^[137]

Következik a másik része az apostol beszédének. Ha ki pedig alítja, hogy tud valamit, az olyan ember még semmit nem tud úgy, amint tudni kellene. Nincs a tanultságnak nagyobb ellensége, mint a magában való bizodalom. Mert aki elhitte, hogy tudós, bölcs, soha nem tanul. Mert egy az, hogy hiábanvalónak ítéli abban fáradni, ami immár nála vagyon, más az, hogy a tanuláshoz munka és sok fáradság kívántatik, kit igen örömest mindnyájan elkerülnénk. De mivelhogy az embernek elméje igen kicsiny, élete igen rövid, amiket pedig tudnunk kellene, igen sok, és senki anyja méhéből magával nem hozza a tudományt, nem tudom én, kicsoda hiheti el maga felől igazán, hogy elég tudós, elég eszes, elég bölcs. Sőt tudjuk azt, hogy valamennyi híres-neves tudós emberek voltak e világon, magukat tudatlanoknak ismerték. Amaz Pitagorász^[138] soha nem meri magát bölcsnek, szofiosznak mondani, amint az ő előtte valók szokták vala, hanem csak bölcsességszeretőnek, filoszofosznak. Szolón, amaz Görögországbeli hét bölcsek közül a legfővebb, azt mondja vala: Γηράσκειν αίεì πολλ διδασκόμενος.^[139] Amaz Szókratész pedig, kit az orákulum^[140] minden embereknél bölcsebbnek monda, azt hirdeti és vallja vala maga felől, hogy csak azt tudja, hogy semmit nem tud.^[141] És miképpen írja Plato. In apologia^[142] azt beszéli vala az athénásbeli bírák előtt, hogy mikor őtet Apolló mindennél bölcsebbnek ítélte volna, elcsudálkozott rajta és el nem hitte. Mert - úgymond - én magam tudom vala, hogy semmit nem tudok. Azért elmenék, hogy hazugságban hagyhassam az orákulomot, a híres-nevezetes bölcsekhez, hogy azokkal beszélvén, kitetszenék az én tudatlanságom és az Apolló mondásának hamissága. De mikor beszélgettem volna azokkal a bölcsekkel, vőn eszemben - úgymond -, hogy ők teljességgel elhitték azt magukban, hogy ők igen tudósok. De nincs azért úgy, hanem még azokban is tudatlanok, akiben bölcseknek tartják magukat. Azért annyiból egymáshoz hasonlók valánk, hogy én is tudatlan valék, s ők is. De abban különbözünk vala, hogy ők elhitték vala maguk felől, hogy ők tudósok. De én, minthogy látom vala, hogy tudatlan vagyok, ugyan tudatlannak tartom és ismerem vala magamat és ekképpen mind szerrel eljárám^[143] őköt, s mind ilyeneknek találám. Aztán úgy kezdém gondolkodni róla, hogy azért mondott volna engem az Apolló mindeneknél bölcsebbnek, hogy én megismervén az én tudatlanságomat, nem tartanám bölcsnek magamat, mint a többi. Így beszélget ott Szókratész.

Mely példákból megtetszik, hogy aki magát bölcsnek tartja, tudatlanságát jelenti. Mert aki régen mentől bölcsebb volt is, attól alázatosbban értett maga felől. Ezt pedig valaki ne ítélje hipokrízésznek,^[144] mert ez ugyan úgy vagyon, hogy aki mentől többet tanul és tud, attól inkább eszében veszi, mely sokban tudatlan és mint kellene még tanulni. Nem ok nélkül mondja tehát itt az apostol: Aki pedig alítja magát, hogy tud valamit, semmit nem tud úgy, amint tudni kellene. De azért nem ez még az apostol mondásának szinte értelme. Mert nem akarja azt, hogy mindenekben tudatlannak tartsuk magunkat. Mert így, egy az, hogy a tanulástól elidegenítene. Mert mi haszon volna azért tanulni, hogy soha semmit ne tudjunk és ugyan tudatlanul maradnunk? Más az, hogy soha semmi értelemben, sem az Isten felől, sem egyéb dolgok felől ekképpen bizonyosok és tökéletesek nem lehetnénk. Aztán ugyan nem azt mondja az apostol, hogy aki alítja maga felől, hogy valamit tud, semmit nem tudna, hanem azt mondja, hogy nem tud úgy, amint kellene tudni. Szükség azért az apostolnak igéjét, amellyel itt él, megpenderálnunk,^[145] hogy igaz értelmét az ő mondásának eszünkben vehessük. Vagyon itt egy görög ige, kinek értelmét igazban és értelmesben kifejezhetjük magyarul, hogynem deákul. Mert emez ige: δοξαν, noha gyakorta mind egyebütt s mint a Szentírásban annyit teszen, mint vélni, gondolni vagy tartani, de néha annyit teszen, mint alítani. Mint Matt. 3[:8]. Így szól Baptista János a zsidóknak: Ne alítsátok, hogy magatokban azt kellene mondanotok: Atyánk az Ábrahám. Holott ugyanezen ige vagyon, amely itt. Az alítás pedig [...] mint a görögöknél nyilván vagyon, nemcsak amikor valaki valamit vél, gondol, ítél, hanem valami kevélységet, akaratot jegyez, mint csak amaz köz szólásunk folyásából is megtetszik: Ez is alítja magát. Azt akarja azért az apostol mondani, hogy ha valamely ember tudományában kevélykedik és hozzá képest mást megutál, ha szinte tud valamit is, de nem tud úgy, amint kellene tudni. Azaz haszontalan, hiábavaló, avagy ártalmas is annak tudománya. Gyakorta szokott pedig az esni, hogyha vagyon valakinek valami ajándéka és nem tud vagy nem akar vele élni, nemhogy használna neki, de sőt inkább kárára vagyon. Mert végy példát a fösvényekről, kiknek noha bő pénzük, gazdagságuk vagyon, de vagy nem tudnak, vagy nem akarnak vele élni. Semmi a haszna és annyi, mintha náluk sem volna. Sőt mindeneknek szidalma alá vagynak vettetvén és gyakorta veszedelmet vonznak rájuk véle. Ilyen a tudomány is, kivel ha ki nem tud élni, vagy haszontalan nála, vagy ártalmas. Mert a tudomány és bölcsesség arra való volna, hogy annak haszna mindenekre kiterjedne. Aki pedig akaratos, csak maga hasznát, dicsőségét keresi, nincs másra, hanem csak magára gondja. No azért ez a jegy, kiről megismered a haszontalan vagy ártalmas tudományú embert, ha alítja magát, ha kevély, ha mást hozzája képest semminek tart, megutál. Ezért mondá ezen Pál apostol ide alá cap.. 13[:1-3]. Ha mindenféle tudományom volna is, de ha szeretetem nincs, semmi vagyok. Lássuk meg azért másodszor, miképpen tanulhassuk és ismerhessük meg az igaz tudományt. Megtanít az apostol. Mond: Ha ki pedig szereti az Istent, az megtaníttatott tőle. Ez igékben megmutatja az apostol, miben álljon és hol találtassák meg az igaz tudomány. Tudniillik az isteni szeretetben és az Istentől való tanításban. Hát aki bölcs és tudós akar lenni, az Istent szeresse és ne tulajdonítsa a tudományt csak az ő okosságának és erejének, hanem az Isten ajándékának. Mert csak az tudós, akit az Ő felsége tanít. Nyilván vagyon ez mind a pogányoknál, kik az igaz Isten ismeretitől távol voltanak, s mind a Szentírásnak tanúbizonyság tételéből, hogy minden tudománynak és bölcsességnek kútfeje csak a mindenható Úristen [Eccl. 1:1]. És noha minden egyéb jóknak is ő eredeti, kútfeje, amint Szent Jakab szól, de főképpen a bölcsesség kiváltképpen saját öröksége. Minden bölcsesség az Istentől vagyon és ő nála volt mindenkor, és öröktől fogva ugyan. Rom. ultimo [Rom. 16:27]. Csak az egy bölcs Istennek a Jézus Krisztus által tisztesség és dicsőség adassék mindörökké. Ha azért az Úristen csak igazán bölcs, nyilván vagyon, hogy egyebünnett senki nem veheti. Mint vehetjük pedig el a felséges Úristentől a bölcsességet? Bizony nem erővel, mert mindenható, senki semmit tőle erőszakkal el nem vehet. Sem áron nem vehetjük, mert Őfelségéé mind az egész világ és annak teljes volta, semmi nélkül nem szűkölködik. Hát bizony soha egyéb módon meg nem nyerhetjük, hanem könyörgéssel, mint Salamon, neki való szolgálattal és hozzá való engedelmességgel. Így közösülhetünk Őfelségével. Aki pedig minéművel társalkodik, olyanná válik Szent Dávid mondása szerint. Psal. 17[:25] Cum sancto sanctus eris.^[146] Hátha a bölcs Istennel közösségünk lészen, bölcsekké leszünk. Ez pedig úgy lészen meg, ha Őfelségét szeretjük. Mi légyen pedig az Istent szeretni, megmondja Szent János 1. Epist. cap. 5.: Az az Istennek szereteti, hogy az ő parancsolatját megőrizzük.^[147] Mert az igaz szeretet nem nyelvvel való vallásban áll, hanem a parancsolatoknak megőrizésében. Mint mondá Krisztus Urunk Jo. 14[:15]: Ha engemet szerettek, azzal mutassátok meg, hogy az én parancsolatimat tartsátok meg. Ibidem^[148] vs. 21-23. Ha azért az Istennek szeretete tészen bölccsé, az Istennek szeretete pedig az ő parancsolatinak megőrizése, amint bizonyítja Szent Dávid Psal. 18[:8]. Az Istennek törvénye makula nélkül való.^[149] Ne keressük tehát a bölcsességet egyebütt, hanem az Ő szent törvényének, igéjének, parancsolatinak értekezésében, tudásában és azoknak megőrizésében. Itt a bölcsesség, nem e világi okos embereknek találmányokban, mesterségekben. Ahol pedig azt mondja az apostol: Ez taníttatott meg Őtőle.^[150] Noha némelyek ez igéket magyarázzák, ez ismertetett meg, azaz ez jovaltatott,^[151] dicsértetett az Istentől, és e magyarázat ő magában jó és igaz is. Mert az Úristen azokat szereti, és mondja bölcseknek, akik őtet szeretik. És ha az régi pogányok is dicsekedtek, mikor az ő bálványisteni őket dicsérték és bölcseknek mondották, mint Likurguszt^[152] és Szókratészt az Apolló. Mennyivel inkább dicsősége és igaz becsületi vagyon annak, akit az igaz Isten jovall és dicsér. Mondám, hogy noha e magyarázat jó és a betű el is szenvedi, de illendő, amint némely tudós, bölcs emberek eszekben vették, ez igéket a zsidó nyelvnek folyása és tulajdonsága szerint így magyaráznunk: Ez taníttatott meg Őtőle. Mert az előbbi szentenciához inkább illik. Aztán igen szép tanulság is adatik itt előnkbe, tudniillik az, hogy az bölcsességben és tudományban való növekedés nem a mi tulajdon erőnktől függ, hanem az Úrnak áldásából és oktatásából, mert csak azok tudósok, akiket őfelsége tanít, hogy igaz legyen, ezen apostolnak amaz mondása: Mid vagyon, amit mástól nem vettél? Ha pedig mástól vetted, mit dicsekedel vele? Mert ember csak azzal dicsekedhetik, amit ő maga szorgalmatosságával, okosságával, munkájával keres és talál. Amit pedig mástól veszen, azt csak köszönje és hálaadással vegye, és bátor azzal senki ne pipiskedjék, azt ne hányja-vesse. Az igaz tudomány pedig csak Istentől vagyon, hát nem kell azzal kevélykedni. Ha pedig tudományában elhiszi magát, negédes. Higgyed és tudjad, az nem ismeri Isten adományának, hanem magának tulajdonítja. Afféle bölcsesség pedig, aki embertől vagyon, semmirekellő és nem illik, hogy becsületben legyen. Summája ezért a Szent Pál beszédének ez: hogy nem illik a tudományhoz, az bölcsességhez senkinek bízni és ragaszkodni, mert az őmagában csak felfújja, kevélységet szerez az emberben. Hanem az tudónak meg kell enyhíteni, temperálni, elégíteni atyafiúi szeretettel és egyebek hasznának keresésével. Ha pedig azt nem cselekszi, hanem alítja magát és egyebeket megutál, annál semmirekellő az tudomány és nem tud igazán, jó végre élni vele. De ha ki igaz tudományt akar magának szerzeni, szeresse az Istent, azaz, az Ő parancsolatait tudakozza, értekezze és megőrizze. És így lészen, hogy az Isten is őtet megtanítja az igaz bölcsességre és a hasznos tudományra. A minden bölcsességnek ura és kútfeje igazgasson minket az ő szent igéjének megértésére és parancsolatinak megőrzésére. Adjon erőt, hogy az igaz bölcsességet megtalálhassuk, és azáltal mind őfelségét szolgálhassuk, s mind felebarátinknak hasznát kereshessük, és lelkünknek is üdvösségét megnyerhessük. Ámen.

Jer. cap. 21.

Aki csak azt tudja, ami az ő idejében és éltében lett, mindenkor gyermek az. Mert amiképpen Jóbnál vagyon írva: csak tegnapiak vagyunk.^[154] Szükség azért a mi atyáinknak és eleinknek és előttünk elmúlt embereknek is dolgait és cselekedeteit értenünk, hogy örök emberkorbeli eszünk lehessen, és mind magunknak s mind egyebeknek cselekedetit megítélhessük. Mert a históriáknak tudásából ez a hasznunk, hogy értvén egyebeknek maguk viselését, mi is hasonló dolgokról azon ítéletben legyünk. Sőt valaminek a kezdetit látván, a végét is jó idején már megtudhatjuk. Mert megszokott folyása e világnak nem könnyen változik meg. Hasonló eredetből hasonló kimenetelt kell várni.

A mi mostani állapatunkhoz pedig úgy ítélem, hogy hasonló, avagy bizony nemigen illetlen a Jeremiástól megíratott história, melyet most a keresztények meghallanak. Értekezünk annakokáért arról és lássuk meg, ha valami hasznos tanulságot vehetünk abból.

Loci praecipui.^[155]

1. Szorgalmatosan megírja a próféta e jövendelésnek minden környülálló dolgait, okát, idejét, módját, rendit és végét.

2. Az Úrnak rettenetes szentenciáját és bosszúállásának kiöntését igen kemény beszédekkel előszámlálja.

Az 1. részében az a fő tanulság ez. Minémű természete és tulajdonsága legyen a nyomorúságban és utolsó veszedelembe esett és gonosz és szófogadatlan embernek.

A 2. Mely szörnyű és rettenetes az Istennek haragja, mikor felgerjed azok ellen, akiket el akar veszteni.

(...)

ENYEDI GYÖRGY
VÁLOGATOTT MŰVEI

VÁLOGATTA
BALÁZS MIHÁLY ÉS KÁLDOS JÁNOS

AZ ELŐSZÓT BALÁZS MIHÁLY, A JEGYZETEKET
BALÁZS MIHÁLY, KÁLDOS JÁNOS ÉS SZALAI JUDIT ÍRTA

A LATIN SZÖVEGEKET
SZALAI JUDIT ÉS LATZKOVITS MIKLÓS FORDÍTOTTA

TARTALOM

BEVEZETÉS

I
AJÁNLÓLEVÉL MOLNÁR GERGELY GRAMMATIKÁJÁHOZ

II
AJÁNLÓLEVÉL HÉLIODÓROSZ-FORDÍTÁSÁHOZ

III
RÖVID VÁLASZ

IV
RÖVID ÉRTEKEZÉS A RÓMAI HIT RÉGI EREDETE
ÉS FOLYTONOSSÁGA ELLEN

V
RÉSZLETEK AZ EXPLICATIONESBÓL

VI
SZEMELVÉNYEK ENYEDI PRÉDIKÁCIÓIBÓL

UTÓSZÓ

Enyedi György
Enyedi György válogatott művei