|
Bölcs-balga/boldog-boldogtalan
Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló
Jóisten országa és/vagy földi pokol
Emberélet-minőség vizsgálódások
Hivatások:
alkalmatlanok,
megalkuvók, árulók,
pokoljárást-kerülők – VIII.
p p pp
Illyés Gyula
A REFORMÁCIÓ GENFI EMLÉKMŰVE ELŐTT
Száznegyvenhármat léptem: ez a hossza
a szobor-sornak. Hírnök, ki megölt
milliók végső tisztelgését hozza,
úgy mentem el rajvonaluk előtt.
Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!...
Hátrálnom kellett közelükből: mindet
nem fogta össze csak messzibb tekintet.
Fölhúzódtam a kert felé, a fákig
s lelkemben is hűs tárgyilagosságig.
S most mintha ők
álltak volna kaszárnya-számadáson
az én szemem előtt,
feszesen-katonásan
kilépvén éppen akkor
a hátterül kapott nagy szikla-falból
s abból a másik, épp oly teli tömbből,
a mögéjük kövesedett időből.
Addig jöhettek, maguk is meredt
kövek a napfénybe, hol nem lehet
szavuk már. Szavuk immár csak a tett,
mely idővel ad magyarázatot!
Holtak, vigyázz-ban állók, szóljatok!
Vagy előbb én beszélhetek?
Kik ott álltatok, "nem tehetve másképp",
mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen,
mert a langyosat kiköpi az Isten,
kik után tárgyként maradt fönn a szándék,
mennyi az igazság még öklötökben,
mely négy százada oly nagy esküt markolt,
mely kőbe s öröklétbe görcsösödten
tartja ma is a bibliát s a kardot?
Mit adott, melyre fölgerjedt szerelmes
dühével törtetek, a cél, ahogy
elértétek?
Ti kérditek?
S ha nem lesz
örömötökre meghallanotok?
Elmondom. Épp mert nékem is keserves.
Álltatok égve az Úr igazától;
állt szemközt épp oly tűzzel teli tábor;
aztán dönteni kezdett ezredegyszer
az ész helyett a fegyver
s a láng.
Hogy várja örök üdv a lelket:
rángtak milliószám kínban a testek
csatamezőn, bitófán, vérpadon,
karón, keréken, meg a fájdalom-
szerzés új mestergépein; növesztett
egymással szemben erdőnyi keresztet
Jézus példája, végig Európán;
égtek, hogy égjen itt a kép s a "bálvány",
ott a "csalárd könyv" – városok és falvak,
hol újra emberhúst faltak a félvad
zsoldosok, eladdig míg tűz a tűzzel,
nem állt egymással szemben bűn a bűnnel,
eladdig, míg nem jött – a győzelem?
Az idő. Okosan, türelmesen
s némi humorral.
A kétféle had
és hit várai szemközt állanak
ma is, az én hazámban is:
a zordon fehér-falú s arany-cifrázta templom
vén tornyai még ágyúként vitáznak
minden beharangozáskor, vasárnap
papjaik bent még ősimód dörögnek,
de kijövet az utcán átköszönnek
s ujjon mutatják, hogy hány órakor
s kinél lesz ferbli-kör vagy harcsa-tor
s egy kis ital.
Szép. Magam is helyeslem;
ha pap vagyok, magam is így cselekszem:
"értsük meg egymást!"
De nem volt nagy ár
mégis a harminc évi döghalál,
d'Aubigné dühe, Coligny halála,
Szent Bertalan bosszútlan éjszakája,
fél Németország, a ketté törött
Európa s hogy itt volt a török
százötven évig és a mi hazánk... -
Ez lett a "győzelem"! Ezt küldte ránk
Isten azzal, hogy "napként kimutatta":
nem érte folyt a harc, hanem miatta;
ilyen volt, mit díjul szánt, a jövő:
mert volt-e vajon győztes, kit nem ő
rendelt eleve győzni?
Győztetek.
Maga a Sátán győzött veletek!
Balekok voltatok, mind! Hátra arc!
Nincs jogotok egy lépés sem előre.
Törlődjetek be kőbe és időbe.
Elveszett – eleve! – a harc!
mondtam keményen, mint aki magára
támad először is az igazával;
majd:
Megbuktatok! A haddal simára
törölt kontinens – e fekete tábla -
közepére mi iratott eredmény?
Egy betű, egy már tréfának sem új
buta betű s az is csak magyarul:
mért több a keresztyén, mint a keresztény?
Értelmet annyi millió halott
véréből ennyit párolhattatok,
midőn – feledve, kinek mi a dolga -
karddal csaptatok ti is a Csomóba:
a Föladatba, mely épp a kötés
kibogozásával szép és merész.
Ez az "eredmény"!
És ha – ez se volna?!
– kondult bennem is, ahogy várható volt,
a tulsó torony az innen valóra
(és attól fogva mind a kettő bongott)
s kelt ezredszer is – alig finomodva -
bennem a két ős ádáz szó-birokra:
a mindig úrhitű tolnai pásztor
s a csupa dac sárréti prédikátor.
Mert mi szorította kézbe a fegyvert?
Nem a Rossz ellen támadt, aki felkelt?
S ha annyi sem lett volna harc? Ha szótlan
"hal el a hit" a "római mocsokban"?
Ha arra tart eszme s világ, amerre
a "tiarás templom-kufár" vezette,
ha nincs, ki a bűnnek ellenszegül
s – ha úgy fordul, hát reménytelenül,
de csak annál szebb önfeláldozásképp -
odavágja, hogy "nem tehettem másképp!",
ma hol vagyunk?! Akkor tán elmarad
a kín, a vér, akkor nincs áldozat,
nincs – inkvizició?!
Ha – bár "hiába" -
Gusztáv Adolf nem ül harci lovára,
jobbágy-iga helyett nem vágynak inkább
fegyvert ölteni a toulouse-i tiszták,
valdeusok, husziták, Bocskay
írást-imát se tudó hajdui,
hiszed, hogy lett volna béke, olyan bár,
amilyet az imént lemosolyogtál?
Hiszed, hogy volna olyan-amilyen
magyarság, ha nincs – Kálvin?
Nem hiszem.
Vagy mást mondok: szobádban volna villany,
ha nem lép Giordano Bruno a tűzbe?
Hol kezdődött, hogy atomerő is van
S holnap rakétán repülsz ki az űrbe?
Övék az érdem, kiket sem a máglya
nem riaszthatott vissza, sem a gálya -
sem harcaik bukása,
a léptenként fölmeredő "hiába"!
Látták, vagy nem a céljuk,
azt jól látták, hogy nincs visszafelé út;
a mult, ahogy füst-vetve összeomlott,
úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:
előre! és ők vállalták e sorsot -
Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!
Álltam némán, hírhozó katonájuk,
már azt forgatva, hogy én mit kapok,
nem is őtőlük magyarázatot:
a tettektől, melyek – akár a gyermek -
magukért csak felnőttsorban felelnek.
Végül, ezt mondtam, önvigasztalásképp:
volt bárkié a szándék,
maga az Isten se tudhatta másképp.
1946
p p pp
p 1
p
p A „marxizmus hegemóniája” égisze alatt garázdálkodó vandál
p Szélhámos halandzsázó – önáltatása: majd az ún. utókor megérti…
p Aki csak egy szellemóriás vállán handabandázó ugribugri törpe
p Ha neki már/még jól megy sora, akkor már Kánaánt lát, vizionál
p Aki maximum csakis a saját fájdalmát-örömét képes elénekelni
p Aki csak próbál, de nem tud jól jó szellemet idézni, s bajt csinál
p Aki kiengedni képes a gonosz szellemet a palackból, de nem ura
p Aki betanult bűvész-trükkökkel adná ki magát nagy varázslónak
p Aki egy szellemi törpe és az óriást is le-lerángatná az ő szintjére
p Nem a csendes többség/az elnémított kisebbség szóló/kórus hangja
p A csatában mást tol előre, győzelem után nevét is törli a történetből
p A császárnak rendben törleszt, de az istennek meg se próbál adózni
p A csapat kapitánya, a játszó közösség rossz szellemének formálója
p
p 2
p
p A családot közelről nem ismerő orvos hogy segíthetne kúrálni a bajt
p A családi ezüst után még a hálószobatitkokból is végkiárusítást tartó
p A család életmódját-lelkületét nem figyelve tervez-épít családi házat
p A célszemély botlására dögkeselyűként lesek és rögvest le is csapok
p A bürokrácia útvesztőibe terelem, és sorsukra is hagyom ügyfeleimet
p A bűnbakra meglevő igényt felerősítem, katalizálom és ki is elégítem
p Védtelenek a bulvársajtód szabad prédái: indítod a hajtóvadászatodat
p Az én Bibliámból idézve „bizonyítom be” nektek, hogy semmi nem szent
p A betegségek orvosi nyelvét nem fordítja vissza az egész ember bajára
p A betegjogi képviselő eltussolja le a kórházban felgyűlt visszásságokat
p A belvárosi kávéházadból csak erőszakkal lehetne országjárásra vinni
p A befogadót - kábítva, manipulálva - operettes ábrándvilágba repíted el
p A baráti kapcsolatokat piramisjátékos hálózatépítéssel teszi tönkre
p
p 3
p
p Az a „varázsló” vagyok, aki Mariót gonosz, aljas célból hipnotizálta
p A „Tudomány” fedőneve alatt lakásodban kutatok, lelkedben vájkálok
p A „szívátültetéshez” legyengítem magyar szellemű immunrendszeredet
p A vézna, tüdőbeteg költőt „szaván fogod”, és kiprovokálod a harctérre
p A „reál” és „humán” szféra közé éket verek, majd szakadékká tágítom
p A „ma nekem, holnap neked” alapon döntök a közpályázatok sorsáról
p A „kuratóriumi bizottság” névtelen kollektív felelőtlensége mögé bújó
p A „Kincses szigetről” hamis térképet készítő és azt jó pénzért áruló
p A „kibeszélő” pacifista orosz, zsidó stb. atomtudósokat bebörtönző
p Akik a „homousion/homoiusion” hitvitát furkósbottal, karddal vívják
p A „hegemón” marxista–leninista esti egyetemen adtam, vettem órákat
p A „haszontalan filozófia” ellen populista „érvvel” hangulatot teremtő
p 1984 előtti és utáni történelmet naprakészen, profin átíró, hamisító
p
p 4
p
p A „szerelem” címszó alatt csábítási trükköket, női praktikákat tálaló
p „Summa cum laude” végez iskolát, de az Élet éles vizsgáin el-elbukó
p Zsűritagként lemosolygom a naiv művészt, mint egy gyermeteg festőt
p A zseniális szójátékaidat s a pesti humorod provinciálisnak bélyegzem
p A zsarnok, aki tisztában van a Szellem hatalmával: felír halállistájára
p A zúzdából nem ment ki egy példányt a könyvből az örökkévalóságnak
p Zugszemináriumot tartok: pl. a biztosítási csalási machinációkra okítok
p A zeném nemhogy szelídíti, de felhergeli a bennünk lakozó vadállatot
p Zarándokút programajánló: a Krisztusgyilkos utódok zsebét tömöm
p Zagyva eklekticizmusomat én magam büszkén nyitottságnak nevezem
p Vörös posztóvá tesz a Hatalom szemében: ő megvadulva legázol, eltipor
p A vödörben halászó: a másik gyülekezetből az igaziba=övébe átcsábító
p Taszító történelmi példa idéző: a pénzest a mecénás szereptől elriasztó
p x
p p pp
Az áruló elit
arcképcsarnoka
A nem javító-segítő,
de passzívan-aktívan ártó elit
A lelki-szellemi, társadalmi, és
gazdasági/politikai vezetők árulásai
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|
