Payday Loans

Keresés

A legújabb

Varga Domokos György: Minden út Oltáshoz vezet! PDF Nyomtatás E-mail
Háború a nemzet ellen - Kül- és belháborúk a nemzet ellen - magyarirtás

Varga Domokos György: Minden út Oltáshoz vezet!




Tisztelt Olvasó!


Nem azért nem jutottam még végére a kovidos őrületünk bogozgatásával, az álcázott világuralmi hadművelet megfejtésével foglalkozó sorozatomnak, mert ne foglalkoztatna továbbra is erősen e csakugyan sorsdöntő kérdés, hanem azért, mert minden áldott nap olyan új fejlemények kínálkoznak, amelyek mellett nem lehet töprengés nélkül elmenni.

Miután immáron bő másfél év óta szakadatlanul kutakodom a témában, bátran ki merem jelenteni, hogy ebben a kovidos históriában tokkal-vonóval megmutatkozik az élet minden színe és fonákja. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy aki ezt az ezerismeretlenes kovidos egyenletet többé-kevésbé sikeresen és hitelesen megfejti, az egyszersmind az Élet csínját-bínját is. Nem véletlen, hogy olyan nehezen akar megmutatkozni a végeredmény.

Viszonylag könnyű dolgunk lehetne, ha azok a politikusok, azok az országvezetők, akikben mi megbízunk – akikért, ha kell, sokszázezres békemenetben vonulunk –, ugyanígy megbíznának és megbízhatnának bennünk.

De valami miatt nem teszik – talán mert nem tehetik.

S ezért mi még mindig kénytelenek vagyunk sötétben tapogatózni.

Apró kis lépésekkel, araszolva haladni a megvilágosodás, a tisztánlátás felé.

Mert valamennyicskét azért mindig előrébb jutunk.


Addig a szent meggyőződésig például már többen is eljutottunk, hogy a hadművelet legfőbb csapásiránya az emberiség teljes körű „átoltatása”. Annak a valaminek a szervezetünkbe juttatása – ráadásul minél többször, végeláthatatlanul –, amit kínálói nagy kegyesen „vakcinának”, „oltószernek” neveznek, holott az égvilágon semmi közük a valódi, vagyis az ilyen-olyan járványos megbetegedések megelőzését szolgáló oltásokhoz.

S itt következnek a felettébb életszagú, azaz józan ésszel felfoghatatlan, s amennyire meghökkentő, ugyanannyira rémületes fejlemények.

Kétszer-oltottakkal telnek meg a kórházak.

Nagy-Britannia miniszterelnöke, Boris Johnson egy főáramú tévécsatornának nyilatkozta a minap, hogy a Covid-19 okozta fertőzés ellen kifejlesztett oltószer „nem véd meg attól, hogy megkapd a betegséget, s nem véd meg attól, hogy tovább adjad”.

Majd – arra hivatkozva, hogy viszont csökkenti a betegség súlyosságát – gyorsan hozzátette: „itt az ideje, hogy adasd be az emlékeztető oltást”.

A tudomány meg hallgat, a máskor oly bőbeszédű véleményvezérek szintén hallgatnak a hallatlan logikai bukfenc nyomán.

Nem tud olyan meztelen lenni a király, hogy ki merészelnék mondani: „Meztelen!”


Teljesen igaza van annak a nagyon gunyoros és nagyon szellemes üzenet alkotójának, amely nálunk, Magyarországon Szilaj Csikós munkatársak fordításában látott napvilágot, ezzel a címmel:


A Globális Oligarchia nagyon köszöni nektek!

Engedelmességed megmelengeti gonosz szívünket!


A szerző szerint a kovidos haditerv kitervelői semmit nem rejtettek véka alá, sőt, a legfőbb céljaikat mintha szánt szándékkal az orrunkra kívánták volna kötni. Érdemes is idézni ezt a nagyon találó részt:


„Nagyon keveset tettünk titokban. A kezdetektől fogva, és jóval azelőtt, hogy bárkinek is beszúrtak volna egy injekciós tűt a karjába, Bill elmondta: azt tervezzük, hogy a bolygó összes emberét be fogják oltani. Aztán persze Klaus is rávilágított, hogy ez egyszeri lehetőség arra, hogy mindent visszaállítsunk, mégpedig úgy, ahogyan eddig már évek óta reméltünk. Kedvesen még néhány további vezérfonalat is elárult, amikor arról beszélt, hogy a jövőtök a digitális, a fizikai és a biológiai énetek egyesítése lesz.”


S mit tesz Isten, Orbán Viktor egyik főembere, a tegnapi (2021. okt. 28-i) Kormányinfón ugyanilyen nyíltsággal vágta szemünkbe a lényeget. Előtte azonban elsorolta, milyen szigorítások várnak ránk újra, hétfőtől kezdődően. Maszkviselés a tömegközlekedési eszközön – a javíthatatlanul rettegők megnyugtatására. Ám ami igazi újdonság, egy brutálisan önkényeskedő, fasisztoid intézkedés: a cégek és vállalkozások jogot kapnak arra, hogy előírják a védőoltást a dolgozók számára. Ezután állt elő Gulyás Gergely kancellária-miniszter a farbával:


„...EZEN INTÉZKEDÉSEK CÉLJA AZ, HOGY NŐJÖN AZ OLTÁSOK SZÁMA.”


Tehát ez már semmilyen tekintetben nem lehet kétséges, tisztelt Olvasó:


Minden út Oltáshoz vezet.


Azért így, nagy „O”-val, nagy kezdőbetűvel, mert nyilvánvalóan több ez, mint egyszerű oltatás. Elárulták nekünk, hogy a teljes átoltatás volna – lenne – számukra maga az omega, oda kívánnak eljutni az alfától, vagyis a mesterséges vírus kifejlesztésétől s a 2020 tavaszán beindított globális járványkampánytól. Olyannyira a teljes átoltatás a cél jobb sorsra érdemes, szép hazánkban is, hogy azt sem hallgatták el: ha kell, még alkotmányt is készek módosítani érte.


Jó-jó, de mit kívánnak kezdeni a belénk juttatott kétes anyagaikkal?

Mi lehet az igazi, távlatos célja Lucifereink oltási szentségének?

Erről még kevesebb a tiszta beismerés.

De pedzegetni még ezt is pedzegetik.

Hallhatja, akinek füle van rá.

Lám, az iménti „üzenet” is utal rá:


„...a jövőtök a digitális, a fizikai és a biológiai énetek egyesítése lesz.”


Hogy hogyan? Miért?

Mondom, még nem végeztem a fejtegetéssel.

Annyit ígérhetek, tisztelt Olvasó, hogy mindenképp meg fogom futni, el fogom végezni a rám szabottakat, nekem kimérteket.

Akkor is, ha Globális Oligarchánktól újabb gúnyos üzenetek érkeznek.

Ha továbbra is a markába röhög annak láttán, hogy itt aztán ő bármilyen aljasságot elkövethet, a „Kedves Emberek” nagyjából és egészében csak a saját dolgukkal törődnek...

Így hát könnyen lehet, tisztelt Olvasó, hogy hiába sikerülne végül megoldanom az ezerismeretlenest.

Önt ez sem fogja megvédeni önmagától.

Kár.

Igazán nagy kár.





Kapcsolódó írásaink:


Varga Domokos György: KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY: ÚJ TÖRÉSVONAL. Kettészakadó társadalmak, családok. Tisztelt Olvasó!


(1.) Bevezetés

(2.) Családi törésvonal

(3.) Társadalmi törésvonal

(4.) „Tisztánlátók”: a törésvonal túloldalán. Végső megjegyzések és következtetések


Varga Domokos György: A covid az lesz Orbánnak, mint Nagy Imre Kádárnak


Varga Domokos György: Járványcsinálók fogságában: a pokolra vezető út beoltottakkal van kikövezve. Tisztelt Olvasó!



*

Varga Domokos György: Tisztánlátók világkongresszusa. Az igazság és a szabadság ujjongása

*



LAST_UPDATED2