MAGYAR SZÓLÁSOK, KÖZMONDÁSOK ADATBÁZISA

14000 SZÓLÁS, KÖZMONDÁS, HELYZETMONDAT MAGYARÁZATA STILISZTIKAI JELZÉSSEL, A TÍPUS FELTÜNTETÉSÉVEL, FOGALOMKÖRI SZÓMUTATÓVAL

Mindössze arra akartalak figyelmeztetni,

mennyire nincs és nem lehet ’teljes’ szótár.

A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből.

A nyelv azonban a tenger, a tenger.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: „Kagyló és tenger”,

Nyelv és lélek. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971, 166

BÁRDOSI VILMOS MAGYAR SZÓLÁSOK, KÖZMONDÁSOK ADATBÁZISA 14000 SZÓLÁS, KÖZMONDÁS, HELYZETMONDAT MAGYARÁZATA STILISZTIKAI JELZÉSSEL, A TÍPUS FELTÜNTETÉSÉVEL, FOGALOMKÖRI SZÓMUTATÓVAL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2012

Előszó

„A nyelvet nem lehet szótárazni, elzárni és véglegezni. Eleven szövet az, mely teljesen soha sincs készen, mindig újra és újra kell szőnünk, valahányszor beszélünk vagy írunk.” KOSZTOLÁNYI DEZSŐ e nemesen megfogalmazott gondolata szerint1 – amelynek igazságát a modern nyelvészeti munkák is alátámasztják – az emberi nyelv kreativitása leginkább abban mutatkozik meg, hogy a beszélő a kommunikáció folyamán képes olyan mondatokat, mondatsorokat alkotni és megérteni, amelyeket előtte soha senki nem fogalmazott meg. Ezek nagy része a beszéd közben alakul ki, tehát nem tervezhető, hanem alkalomszerű, főleg a beszédhelyzettől, valamint a kommunikációs folyamatban részt vevők személyiségétől, így alkotóképességétől is függ. A beszéd egy másik, legalább annyira fontos részét azonban előre látható és az adott helyzetben rutinszerűen, automatikusan ismételhető, két vagy több szóból álló és többé-kevésbé kötött szókapcsolatok alkotják. Ezek tehát olyan, már a gyermekkorban a gondolkodásba és a beszédbe beépülő állandó szókapcsolatok, melyeknek tagjai között általában nyelvtani, ún. szintagmatikus viszony van. Szerepük azonban nem nyelvtani, hanem képzetkeltő jellegű, a közlés során nem mi alkotjuk meg őket, hanem – szinte előre gyártott elemekként, szokványos szókapcsolatokként – már készen jelennek meg tudatunkban, azaz nem produkáljuk, hanem reprodukáljuk őket. De ahogy az előre gyártott házgyári elemek anyaga, mérete, formája, funkciója, kapcsolódási helye sem egyforma, úgy természetesen ezeknek a szókapcsolatoknak a kötőanyaga, alakja, kötöttsége és szerepe is változó. Létüket nem utolsósorban annak köszönhetik, hogy képszerűségük miatt (mert „lelkünk egész gazdagsága beléjük fér”2 ) szerfölött gazdaságos módon és hatékonyan – sokszor igen művészien vagy éppen szellemesen – tudnak hasonló beszédhelyzetekben információkat közvetíteni. A szókapcsolatokat alkotó építőelemek, a szavak – figyelembe véve az adott nyelv nyelvtani és logikai szabályait – elméletileg végtelen sok módon és formában léphetnek egymással kapcsolatba. E megfigyelésből kiindulva – és a teljesség igénye nélkül – egy nyelvben megkülönböztethetünk: 1) teljesen alkalomszerű és végtelen számú szabad szókapcsolatokat; 2) szerkezetileg és jelentéstanilag teljesen kötött, csak globálisan értelmezhető, erős metaforikus értékkel és nyelvi hagyományokkal bíró, közkeletű állandósult szókapcsolatokat az alábbi néhány gyakori típussal és hagyományos elnevezéssel: a) szólások (kivágja a rezet; felkapja a vizet (vmitől v. vmin); árkon-bokron át [keresztül]); 1 1 KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: „Fellegjáró és elképesztő”, Nyelv és lélek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971, 64. 2 2KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: „A lélek beszéde”, Nyelv és lélek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971, 217.

b) szóláshasonlatok (szegény, mint a templom egere; annyit ért vmihez, mint tyúk az ábécéhez); c) beszédhelyzethez kötött, „akkor szokták mondani, ha...” típusú, ún. „pragmatikus helyzetmondatok”, konvencionális szójárások (Angyal repül [száll] (el) a ház fölött. Most ugrik a majom a vízbe! Szépre száll a füst. Kár a benzinért!) 3 ; d) ún. „beszédművek” a következő néhány lehetséges altípussal: i) köszönések, megszólítások (Pálinkás jó reggelt! Hol jársz itt, ahol a madár se jár?); ii) szitkozódások, átkozódások (Az anyja keservét! Az isten verje meg!); iii) politikai jelszavak (Nem kell a sóder, nem kell a duma, saját medrében folyjék a Duna!); iv) sírfeliratok (Itt nyugszom én, olvasod te, olvasnám én, nyugodnál te.), butélia-feliratok (Nézz a butykos fenekére, ott az élet dicsősége.), pólófeliratok (Foglalt vagyok.); v) falfirkák (Hülye, aki (el)olvassa.) stb.; e) szállóigék, bölcs mondások, idézetek (Nyelvében él a nemzet. Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel!); f) az általános érvényűség igényével használt, életbölcsességet megfogalmazó, mondatértékű közmondások, szokásmondások (Lassan járj, tovább érsz! Ki korán kel, aranyat lel.) 4 ; 3) a két első kategória közötti átmeneti, az összeforrottság különböző fokán álló szerkezeteket, az ún. kollokációkat és terpeszkedő szerkezeteket (homlokegyenest ellenkező; vereséget szenved). A fenti kategóriák közötti határvonalak meghúzása nem mindig egyszerű feladat. Ennek problematikája azonban külön tanulmány tárgya lehetne. A nyelvnek azt a részét és a nyelvtudománynak azt az ágát, amely a különböző mértékben kötött szókapcsolatokat érinti, illetve vizsgálja és gyűjti, tág értelemben az eléggé általánosan elfogadott frazeológia gyűjtőnévvel jelöljük. Az ide tartozó nyelvi egységeket pedig általában frazeologizmusoknak, frazeológiai egységeknek, frazémáknak, idiomatizmusoknak, idiómáknak, állandósult szókapcsolatoknak, (szokványos) kifejezéseknek, szólásoknak, szólásmódoknak, szokásmondásoknak, proverbiumoknak stb. szokták nevezni. Ezek közül manapság úgy tűnik, hogy a frazéma szakszó kezd egyre inkább elterjedni. Magyarországon a szólás- és közmondásgyűjtésnek nagyon gazdag hagyománya van5 . A XX. század második felénél maradva elsősorban O. NAGY GÁBOR (1966) vagy MIHÁLYI 3 O. Nagy Gábor meghatározása szerint ezeknek a konvencionális kifejezéseknek „az a legszembetűnőbb jellemvonásuk, hogy pusztán a megszokás tartja őket életben; bizonyos helyzetekben, bizonyos alkalmakkor anélkül mondja őket az ember, hogy különösebb jelentőséget tulajdonítana a velük kifejezett megállapításnak.” O. NAGY GÁBOR: Magyar szólások és közmondások. Gondolat, Budapest, 1976, 16. 4 A helyzetmondatokkal ellentétben mind a szállóige, mind pedig a közmondás olyan általános érvényű elvet fogalmaz meg, „amelynek a tartalmával kapcsolatban fölvethető az ‘igaz vagy nem igaz kérdése’, és amely mindig többé-kevésbé korhoz kötött és ezért társadalmilag is meghatározott világnézetet tükröz.” O. NAGY GÁBOR: Magyar szólások és közmondások. Gondolat, Budapest, 1976, 12. 5 A témáról részletesebben lásd: O. NAGY GÁBOR: A magyar frazeológia története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977.

JÓZSEF (1963) nevét kell megemlítenünk, akiknek gyűjteményei kiválóan mutatták be a magyar nyelv gazdag szólás- és közmondáskincsét. O. NAGY GÁBOR monumentális munkáját nehéz lenne túlszárnyalni. Nem is ez volt a célunk. Az elmúlt négy évtized nyelvfejlődése, a frazeológia és a lexikográfia területén bekövetkezett elméleti, módszertani változások, valamint a nyelvet mindennapi munkájukban használók növekvő igénye egyre újabb és jobb kézikönyvek, szótárak iránt együttesen indokolták a magyar nyelv új frazeológiai szótárának megszerkesztését. A most közreadott adatbázis 14 000, jelentésmagyarázattal ellátott magyar kifejezést, szólást, helyzetmondatot és közmondást tartalmaz. Gyűjteményünk összeállításával több célt is szerettünk volna elérni: – tudományos igénnyel és egyben a gyakorlati szempontokat is szem előtt tartva számba venni a magyar nyelv ősi, évszázadok óta a mai napig használatos klasszikus, irodalmi, népies fordulatai mellett elsősorban a mai nyelvállapotra – annak szlenges, néha kissé vulgáris rétegét is beleértve – jellemző frazeológiai egységeit; – részt vállalni a nyelvünk elszíntelenedése és nyelvi hagyományaink pusztulása elleni küzdelemben oly módon, hogy minden anyanyelvi beszélő jobban megismerhesse a bemutatott szólások által is nyelvünk történetét, szellemét, hagyományait; – hasznos munkaeszközt kézbe adni a magyar nyelv minden hazai és külföldi használójának ahhoz, hogy a gazdagabb jelentéstartalommal bíró szólások segítségével minőségileg magasabb nyelvtudási szintet érhessenek el, mondanivalójukat meggyőzőbben, tömörebben, képszerűbben tudják megfogalmazni, és ezáltal is elkerülhessék a képzavart okozó gyakori téves szóláshasználatot; – olyan lexikográfiai adatbázist létrehozni, amely hatékony kiindulópontul szolgálhat általános és frazeológiai szótárak összeállításához.

https://baranyilaszlozsolt.com/pciskola/TAMOP-4_2_5-09_Magyar_szolasok_kozmondasok_adatbazisa.pdf