Bölcs-balga, boldog-boldogtalan

Édenkert-aranykor vagy földi pokol

Isten édes gyermekei/állatorvosi lovak

Életminőség vizsgálódás magyar nyelven

EUGÉNIUSZ: RONTÁS ABC – IV.

Amit az ember magának közvetlenül,

és/vagy közvetve, másokon keresztül árthat,

akár rossz, akár – sőt többnyire – jó szándékkal

p p p

Petőfi Sándor

AZ ŐRÜLT

- - - - Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
S mit tettek gyilkosaim,
Hogy gaztettöket elleplezzék?
Midőn kiterítve feküdtem:
Reám borúltak s könnyezének.
Szerettem volna fölugrani,
Hogy orraikat leharapjam.
De nem harapom le! gondolám,
Legyen orrok és szagolják,
Ha rothadok, s fúladjanak meg.
Hahaha!
És hol temettek el? Afrikában.
Az volt szerencsém,
Mert egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
Ezt is megcsaltam.
Ő combom akarta megenni:
Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
Hahaha!
De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,
Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
Mért nem lopott? mért nem rabolt?
Hahaha!
De mit kacagok, mint a bolond?
Hisz sírnom kellene.
Siratni, hogy oly gonosz a világ.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá.
De mit használ az ég könyűje is?
A földre hull, a ronda földre,
Hol az emberek lábbal tiporják,
S mi lesz belőle,
Az ég könnyéből?... sár.
Hahaha!
Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
Érdempénz melleden a nap,
S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
Hm, így eresztik el a vén katonát,
A hosszu szolgálat jutalma
Egy érdempénz és rongyos öltözet.
Hahaha!
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!
Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!

Szalkszentmárton, 1846. január

A

lázongó elemek

a bolondokházában

kezelve, hospitalizálva

p

Sok év

és sok tanár

munkája szoktat le:

megutált kézírás-olvasás

p

Az ember

a bölcsödétől

a bölcsészkarig

folyamatosan butul el

(pedig a bölcs-ő be születik)

p

Sugar baby –

ma is van gyors,

bár ferde kiút a diáknyomorból…

p

Az egykor

oly titkos naplókat

ma már a világhálóra írják ki

p

Mindenki

magával hordja

a lehallgató készülékét, a mobilját

p

Aki nem lop,

az könnyen éhen hal,

aki lop, azt megzsarolják

p

A „legális”

banki uzsora bűnét

az egyház cinkosan pártolja

p

Csak

hitelből építkezhetsz,

s úgy, ahogy a bank diktálja,

és házad is a bankokat gyarapítja

p

Minden

focimeccs

„élőben” látható,

a média pénzért adja,

csak grundok nincsenek

p

Éhbér:

egy férfi/családfő

a havi keresetéből már

nem tudj eltartani a családját

p

Az

ádáz

pártvita

csak pankráció,

csak a hívek ütik egymást,

s mennek ölre régi barátok…

p

A buziság

nem tiltott:

már engedett,

sőt már-már támogatott,

és nem oly sokára kötelező lesz…

p

A

gyerek

alig hallott,

sosem látott,

és nem is tudott:

mi is apja munkája

p

Eláraszt

– vevő vagy –

a rossz, rém,

lényegtelen, téves hír

p

Oly

sokat beszél

a nagypolitikáról,

amily csekély-kevés a befolyása

p

A

titkos

ország-megszálló

rejtett-nyílt kollaboráns erői

nemzeti színekben tündökölnek

p

Az

egyéni

vállalkozást

hol üldözik/büntetik,

hol meg éppen ösztönzik

p

A

rablás

fedőneve:

előbb államosítás,

később privatizálás

p

A

munka után

sipirc, hamar haza –

nincs esti társasélet,

este elsötétül falu/város

p

Büntetlenül

verhetik/lövethetik

a békés ünnepi felvonulókat

p

A szegények

nagy ügyének

még-már nincs önkéntes

és becsületes, ingyenes védője

p

Tart

és erősödik

az otthonszülés folyamatos

és elrettentő kriminalizálása

p

A kivételből szabály:

rutin műtét lesz az ún. császármetszés

p

Az újgazdag háza:

tömény eklektikus giccs

vagy egyen-doboz, trafóház-stílus

p

Össze-

fonódik

a rendőrség

és az alvilág,

sőt maga a maffia is

(mint a Mézga család-ban,

ahol egy ember ennek is

és annak si a főnöke)

p

Becsületes

munkából már

régóta nem lehet

viszonylag jól megélni

p

A gyalogos közlekedő,

pláne, ha öreg/fogyatékos:

permanens életveszélyben van

p

Jobb már

nem is firtatni, hogy

ételedben mennyi is a méreg!?

p

Az egyik

ifjan sterilizált –

a másik meg vért izzad,

mert – lelkileg – meddő…

p

Prevenció:

a gyanúst előre becsukni,

nehogy bármi rosszat tehessen

p

A törvénynek

csak szigora van,

a jobbító kegyelmet nem ismerő

p

A gazdag

másban tolvajt vél,

és mindent rejteget,

álmatlan/rémálmú

p

Anyós

és menye

versenyt kényeztetik el

a gyereket a végső züllésbe

(Kosztolányi Dezső: Ali)

p

Az

arany-

fedezetlen

papírpénze

értéktelenedik:

folyamatos infláció,

és váratlan devalváció

p

Nincsenek elvei,

ezért nincs is „mi-mivel

összeegyeztethetetlen?” kérdés

p

A

szabadság sem

elidegeníthetetlen jog:

adósrabszolga tömegegei…

p

Figyelmetlen

egyetemi „hallgató”:

egyik fülén be, másikon ki

p

A

nem

nemesen,

de affektáltan,

keresetten egyszerű ember

p

Az

igaz-

mondás

feltétlen parancs:

ádáz ellenséggel is őszinte

p

Diák-

csínynek veszi,

ha becsületkasszából,

vagy vak embertől lop

p

Kényszer-

sorozás után a fronton:

vagy te ölsz, vagy téged öl

p

Rémálom

emlékképei feldúlják,

felizgatják éber fantáziáját

p

Ép testű

karosszékből

távkapcsolóval sportol,

utazik, irányítja „okos házát”

p

Az utcák

nappal is kihaltak:

utcazenész, bolondozó is kitiltva

p

A háború

után sincs fraternizálás:

örök ellenségek maradnak

p

Valaki

a te nevedben követ el

szégyenteljes, alávaló dolgokat,

és nincs mód ezt megakadályozni…

p

Egy

vérprofi rágalmaz –

vagyis módszeresen

és elég, sőt nagyon hihetően

p

Az

egyik

szakítani akar,

mire a másik ön-

gyilkossággal fenyegetőzik

p

A

humor-

érzéketlenséget

még a gonosz-gyilkos gúny is tetézi

p

Az

eladósodott

öregek, szegények potya lakásáért

a lakásmaffia/bank együtt vetekszik

p

Nagyon

sok kutya

különbet vacsorázik,

mint ma sok gyerek és öreg

p

A tudásod

nem vehetik el tőled –

de csak azért, mert nincs is…

p

Még

életedben

nem olvastál végig

egy komoly nagyregényt,

nem utaztál vele más korba,

nem élted át mások tipikus sorsát…

p

Élve

eltemeted magad

a könyvek holt betűibe –

egy kérdés nélküli könyvmoly

p

Egy

igazi férfi

csak az eszére hallgat –

a szív az olyan nőies dolog…!?

p

A suszter,

aki nem maradt meg a kaptafájánál,

amikor a festő a véleményét kérdezi -

ő akar tanítani a mesterség csínja-bínjáról

p

Erőn felüli,

izzadtságszagú

bölcselő, viccelő,

aki pont azt erőlteti,

ami nagyon nem megy neki…

p

Nem

úgy él:

pedig minden/

e napja is lehet utolsó

(memento mori)

p

Úgy él,

mintha

csak egyetlen

egy nap lenne a világ

(és utána jön a vízözön)

p

Az

aranytojást

tojó tyúkocska is

megy a levesbe…

p

A könnyű rászokás,

és a kínkeserves leszokás,

kevés álöröm és sok valódi üröm

p

A

sok

vaklárma miatt

elveszített szóhitel,

ami az életébe kerülhet…

p

Mintha

házi őrizetben,

kijárási tilalom alatt lenne,

úgy húzódik vissza a vackába…

p

Betegség játszma:

öngyilkos zsarolási potenciál,

aminek a kezdetén csak/főleg

az előnyei láthatók, foghatók…

p

Mintha

vagy tényleg:

szükségállapot,

statárium, rögtönítélők,

és azonnali ítéletvégrehajtások…

p

Mintha,

vagy tényleg:

légiriadó, és lég-

oltalmi pincékbe zsúfolva

p

Olajat

önt a tűzre –

pl. ébreszti, majd

hergeli a harci kutyát

p

Pont

az kiabál,

akinek a lakóháza

éppen már lángokban ég

p

Pató Pál

kéményjavítást halogat:

egészen addig, amíg a füstméreg

nem csak vele, de a családdal is végez…

p

Az

– erőszakos –

biztosítási ügynök

csak a javadat akarja?

És gagyi termékért cserébe

el is viszi megtakarított tartalékod…

p

Maga alá,

vagy a saját fészkébe csinál –

szó szerint, vagy „csak” át-

vitt értelemben: belerondít

p

A leodaadóbb

anyai gondoskodással

kakukktojást költesz ki –

aki a sajátjaidat kilökdösi…

p

Úton-

útfélen

kiteregeted

a családi szennyest,

kielégíted mások pletykaéhségét,

mert nem tudod, mi tartozik másra

p

A szájadból

segget csinálsz,

a szavad szart se ér…

p

Ha

netán adsz is,

nincs benne semmi köszönet,

bár nagy köszöngetést vársz érte…

p

A

- ha kell,

ha nem –

borotvaélén táncoló,

ön- és köveszélyes ittas

p

A

hamar

öregedő,

mert betegesen kíváncsi -

a mindenbe orrát beleütő kotnyeles

p

A

döglött

oroszlánt

oly bőszen rugdosó

szájhős „nagy vadász”

p

Előbb

nem félsz,

utóbb nagyon megijedsz

p

Ahogy

lesz, úgy lesz,

utódait sorsa nem érdekel

– utánad/tőled jöhet a vízözön is

p

Ki mást,

mint először

épp a halálos ellenséged

avatod be a legféltettebb titkaidba,

és teszed így magad önvédtelenné…

p

Azt

a csónakot

furkálod meg,

amiben te is utazol –

nem fogod fel, hogy

egy csónakban eveztek…

p

Kimászás,

segítségkérés helyett

szó szerint, vagy képletesen

végleg berendezkedsz a gödörbe

p

A

csak

ideiglenesnek

célzott megoldás

trehányságból, meg-

szokásból végleges marad

p

Mindent,

de mindent

tudni akarsz:

a feleslegeset,

sőt a közvetlenül

ártalmasat-károsat is

p

Gyávaságból

megtört lendület,

s hol máshol, mint

épp a szakadék felett

p

Az

önlebecsülés

és alul-teljesítés

zárt, ördögi körei –

egyre lejjebb csúszó

p

Perfekcionista,

és így bűntudatos,

kiégett és így már

tényleg tökéletlen szülő

p

Saját

hajánál fogva

húzná ki magát a mocsárból

p

Túl

magasra tett léc:

fix a folyamatos frusztráció,

ami kiválthatja az ön-agressziót…

p

Másutt

biztosan

kolbászból van

még a kerítés is,

itt meg még a kevés

kolbász is fűrészpor ízű…

p

A

jó-

tündértől

először csak

egy jókora kolbászt kérsz,

ami felbosszantja b. nejed,

és az orrodra kívánja…

p

Beleharapsz

a segítő kézbe,

vagy magaddal rántod

a szakadékba, az örvénybe…

p

Gyötör

az átkozott

féltékenység

zöldszemű szörnye,

kishitűséged torzszülötte…

p

Kitartóan,

vehemensen

és szakszerűen

vágod a fát magad alatt

p

Az életet is

olyan játéknak tartod,

ahol neked is több életed van

p

Addig-

addig szimulálsz,

míg csak úgy nem maradsz

p

Önként mész

– gyökérvágással –

külső száműzetésbe

p

Sok

beszédnek

sok az alja –

aljas és elaljasodó…

p

Nagy

– vagy nem –

akarásodnak nyögés a vége

p

Azt is

te akarod eldönteni,

hogy mikor kakáljál –

mindent lehet, csak

akarni kell!?

p

Rémhír-

gyártó/terjesztő –

tömegpánik keltő

(neki ez a szólásszabadság)

*

Madách Imre

Egy őrült naplójából

1

Hová lett a tavasz rózsája,
Arcom rózsái hová lettenek ?
Azt nyár heve, ezt férfiú erő
Érlelni vágyó éhe ölte meg.
A nyár gyümölcsözött, megfagyhatott,
De az erő hová lett nyomtalan ?
Magát emészté fel, csatázva
A kisszerű kor szűk korlátiban.
Mint a malomkő, hogyha búza nincs rajt,
Mint elvetett kard, hogyha nem vívhat bajt.

2

A hős oroszlán hitvány tőrbe hull,
A szív, mely Brútussá lehetne,
Kis szép kezek közt olykor megtörik,
S egy élc, a síremlék felette.

3

Gyakran visszajáró lelkek gyötrenek,
Érzéseknek hivják azt az emberek;
Elfüstölni őket, óh jaj, nincs szerem,
Ábrándos rémlátó hát csak a nevem.
S felvilágosodott kornak közepett,
Dolgom a hitetlen nép közt nem mehet.

4

Hitvány erőmű az az ember;
Az ész, e mozgató alig keres
Annyit, mint amit rossz fütője
A jó gyomor tőle igénybe vesz. -
És sokszor egy nap is már többet kér,
Mint amit az egész erőmű ér.

5

Mért tanít a hit szolgája minket,
Hogy síron túl majdan helyre áll
A szent egyenlőség és a dússal
A szegényre is hason sors vár ?
Szent misék könyörgenek azért, míg
A szegénynek szószólója nincs,
Véle vándorol a más világra
Bűn, gyalázat, nyomor és bilincs,

6

Kacagok, ha hallom mondani,
Emberben hogy égi szikra él,
S társadalma viszonyaiból
Művelődéséből fenn beszél.
Két vezérrugója van csupán,
A gyomor s a szemnek ingere;
Az szülé, mivel csak kérkedünk,
S társadalmunk ennek gyermeke.

7

Az angyalt oltárképen a müvész
Csak a gyomor tájáig festi Ie;
Azért angyal, onnan mi emberek,
Ah, nem vagyunk egyenlőek vele.

8

El a lángésszel - rontás lényege
Mint Istené, ki rontással teremt.
Nem fér kicsinyesen elrendezett
Földünkre ez sem, ront tehát mindent.
S ha a végetlent érzi a tömeg
És dült sorompó van csak körüle,
Megdöbben lelkének legmélyeig
Gyötörvén őt kicsinység érzete.

Annak legjobb minden csak úgy, mint van,
Új békót rá, ha tűri, tűrje azt.
S ha rég megszenvedt bűn megtestesűl
Imádja ostorát, a megszokást.
Mért fél egymástól, és önkénytesen
Mint böntönőr egymást mért őrizi ?
Mért a miljó tűrő ember között
A sok egyes, hogy miljó feledi.

9

Óh hiú ember, nyelvedben is
Szemtelen hizelkedel magadnak,
A jót emberségesnek hivod
És embertelen neve a rossznak.
Hej, pedig forditva
Sokkal jobban volna.

10

Jól ismerlek hizelgő macskafaj,
Szivedbe húzva lappang a köröm.
Te nem vagy bűnös, ez természeted,
De aki még neked hisz, gyűlölöm :
Hogyan gondolhat benned annyi jót,
Hogy a végetlen sok szép szó után,
Mit elszórsz, szűdben is marad e még
A jóból némi kis salak talán.
Mért nem néz körmöt kérges jobbodon ?
Természetétől ilyen mindenik.
Ki jobbjáról leköszörűli azt,
Annak mélyen szivébe rejtezik.

11

A nap sugárának hét színe van,
A pénz fényének színe számtalan,
A hír, erény, dicsőség ilyenek. -
Hát a barátság, hon és szerelem ?
Kegyelt váltó, mely készpénzül megyen,
S végszámadáskor nem kell senkinek.

12

Megmondom e kor embere minő :
Házasságrontó, szerelemszövő.
Tanácsban dús, tettben szegény Lázár,
Ebédhez gyors, éheshez késve jár.
Halottnál sír, de inségnél siket,
Más örömén sír, más baján nevet.
Virágot is csak érdekből nevel
Hogy legszebb díszében törhesse el,
A kis bárányt levágni rendeli,
De vérét folyni mégsem nézheti.
Köszönt négy cifra lónak, s hogyha jő
Isten szamáron, megtagadja ő.
Felrugja az embert, mint az ebet,
De azt hiszi, hogy mindent jóvá tett,
Ha öndicsőségére szobrot rak
Sirjára az egykor felrugottnak.
Az emberen mert ember nem segit,
S ha mégis adja gyér filléreit
Isten nevében adja, attól vár
Jutalmat, mit koldus nem adhat már.
Tál vizben nézi a tengervihart,
Szinpad diszitményén a regghajnalt.
Valódi vészt nem bírna lelke el,
Szabadban meg hives szél fú reggel.
De egy szivemnek mégis vigasza :
Hogy jobb az ember sohsem is vala.

13

Halovány erényök, halvány bűnök,
Az színlés csak, nem feláldozás;
Sírnak rajtad, hogyha bajba estél,
Imádkoznak s cselekedjék más.
De nem is rabolnak vakmerően,
Lopnak csak mosollyal ajkukon,
Nem gyilkolnak férfias nyiltsággal,
Gombostűkkel szurkálnak agyon.
Lennének jók, hogy szerethetném, vagy
Gyülöletre elég gonoszak,
És becsülni tudnám jóban, rosszban,
Erejeért akaratuknak.
Míg így undorral köpöm ki őket,
Oly émelygően lágymelegek,
És kerűlöm leverő unalmát
Egyhangú, kicsínyes körüknek.

14

Óh, ne higyje senki, hogy az embert
Szeretem, ha könyörülni lát,
Enmagamnak fájdalmas csak látni
A nyomort a gazdag természet ölén.

15

Ah, a világ egy nagy patkányfogó,
Ki benne van, rést mind hiába kér,
Hogy éljen fel kell falni társait,
A legerősebb végre csak megél.

Ah, a világ pillangógyüjtemény,
Rendezve a szárnyak fénye szerint,
De tű vagyon keresztül minden szűn,
És szárnya nélkül rút hernyó lesz mind.

Ah, a világ gyermeknek jó lehet,
Ki redves fát vesz el csillag helyett,
Én láttam a gyöngyöt még mint könyűt,
És a rubint vércseppnek seb felett.

16

Mi egy embernek bukta? dráma csak,
Bár sírunk rajta, mégis csak mulattat.
És szidjuk a hőst, ha megszabadúl,
Hogy elrontá könyekkel vett tréfánkat.

17

Egyetlen egyszer hittem, hogy miattam
Hull szép szemekből részvét harmata,
Megint csalódtam, a nő könnyezett, mert
Vetélytársán szebb főkötő volt.

18

Az ember már mint ember, mitsem ér,
Szintúgy szégyenli nyomorú faját,
Száz címet vesz, lesz mindenféle úr,
De senkit sem csal meg, csak önmagát.

19

Óh szerelem ! te édes gyötrelem te,
Te kétkedő hit, könnyező gyönyör,
Érzém hatalmadat, mely mint varázsfű
Egyszerre gyógyit, és egyszerre öl.

Látom most, milyen dőre, hasztalan vagy,
De jól esik, hogy lelkemben lakál,
Nem is jó ember, aki nem imádott
Eszmét, az ész előtt mely meg nem áll.

Feláldozás, hon, hit, mind ilyen eszmék,
De mégis lelkünk égből hozta le,
És közelébb áll Istenéhez a szív,
Mely mindezeknek volt lakóhelye.

S ha a tapasztalás kiábrándít is,
A megcsalt szív becsében nem veszít,
Szégyelje a lány s a világ, ha oly korcs,
Hogy bé nem tölti szívünk vágyait.

20

Mi vagy te szerelem? tán égi tüz,
Miként hiú gőggel dicsekedel.
Por lánya vagy, s felforralt vérünkkel
Mint illat a virággal hervadsz el.

Szerettem én is, s gyakran gondolám,
Ha harminc évvel kedvesem előtt
Meghalnék, s ő mint agg követne csak,
Rokonnak érzené-e lelkem őt ?

21

Sokan jutának véginségre már,
Kincset keresvén, ahol semmi sincsen;
Legtöbb őrült, szerelmi áldozat,
Vagy az ég titkát kutatá erősen.

Nősültek volna csak meg mindazok,
Szerelmes egy sem volna már s mind józan,
Csak lettek volna pappá mindezek,
Csupán azt néznék, ami a földön van.

22

A lány büvös növény, virága oly deli,
De elrejtett gyöke méreggel van teli.
A lány tűz, messziről vílágol, melegít,
Közelről gyilkosan éget vagy megvakít.

23

Mért nem hervad szivünk is, mint a lány,
Mért oly muló, tartós szerelmünk tárgya ?
Nem szűnk hütlen, de ideálja az -
Vagy hol van, mely mint megbájolt maradna?

Mely első csókján égett, a zománc
Ellebben, mint a puszták délibábja,
S kiábrándult szűnk bájvilág helyett
A puszta sivatagjait imádja?

24

Önzővé szülé a végzet már az embert,
Látkörében mindég ő foglal középhelyt;
S mentől távolabb van valamely tárgy tőle,
Annál halványabbá, kisebbé foly össze.

25

Mit kérsz Istent, ő szóra mitsem ád.
Gúnyúl ragyog jó s rosszra egyaránt.
Véráldozat égett oltárain,
Midőn olykor lejött, mivel megszánt.

Az ég magas ! - mig a sohaj felér,
Esővé lesz, s az is, ha földre hull,
A nyomorúság szenvedésitől
Csak a dúsak termése gazdagúl.

26

El, el, ne lássak emberalakot,
Elutálnám az Istent általa,
Kiről azt mondják, hogy hatod napon
Saját képére embert alkota.

Avagy jobb volt az ember akkoron,
S azóta Istenünk trónról bukott,
Hogy így elnézi, amint ördögök
Bírják a neki szentelt templomot ?

Nem, nem, galambból nem lesz keselyű,
Az ember olyan, amilyen volt rég,
Azért mondá az Úr már kezdetben :
Megbántam ím, hogy embert alkoték.

27

A nagy Kopernik csillagrendszere
Legbiztosabb vezér az égen fent;
Ily biztos rendszer: emberek között
Gaznak, csalárdnak tartani mindent.
Gyéren hoz üstököst a föld s az ég,
S az is ki tudja rendbontó-e még ?

28

Ember ! te nagyszerű méregfa,
Környezetedet is megmérgezed,
Im bűneidet eltanulja
Leghűségesb barátod is, - ebed;
S míg jó ruhához hízelegve jő,
A rongyos koldúst megugatja ő.

29

Mit nékem az egész emberiség,
Nem vágom meg miatta ujjamat,
De hivjatok kiirtani, megyek
S kivégezem végűl enmagamat;
Hogy ujra Isten légyen már az úr,
És éden kerte ujra felvirúl.

*

Állatorvosi

ló

a maga teremtette/

beletörődve eltűrt pokolban

Ami már volt, van, ismét lehet,

különösen, ha nem okultunk belőle,

ami van, és ami még könnyen lehetne,

és ami, reméljük csak egy elvi lehetőség

Élet és világromlás-rontás lehetőségek,

nem esetleges, de fontossági sorrendben.

Ki-ki amennyit használhat, annyit árthat is:

mint én, vagy mint a kényeztető „jó” édesanya…

I. amit én saját jómagamnak

II. amit előszeretteim nekem/én nekik

III. amit az álbarát, a rejtett-nyílt ellenség

IV. amit a Segítő foglalkozású tanár, orvos stb.

V. amit az írástudó, szellemi és a politikai elit

VI. amit a termelő, a mester, a szolgáltató

VII. amit a vállalkozó, a munkaadó elit

VIII. amit a kormány/Hivatal, ügyintéző

IX. amit a gazdasági-politikai rendszer

X. amit a globális (pénz)világhatalom

XI. amit a születési adottságok és hiányok

XII. amit az egyéni baleset, balszerencse

XIII. amit a vízözön/kozmikus katasztrófa

.*

Egy életidőd miért töltöd betegen, otthontalanul, minőségi éhesen,

magányosan, álbarátok rossz társaságában, szerelmi gyötrelemben,

házassági pokolban, szex nyomorban, gyermektelenül/gyerekátokkal,

hivatástalanul/kényszerpályán, lélekölő munkában, adósrabszolgaként?

A példa/típusmondatokból derüljön ki az igazság:

ajánlom ezeket elolvasni, ízlelni-emészteni, megfejteni, megérezni,

megérteni, elképzelni, súlyát mérlegelni, igazolni-cáfolni, megítélni,

magunkra lefordítani, gyakorlatban alkalmazni, tovább gondolni/adni…

Sokszorosan több múlik rajtunk, milyen az életünk,

mint azt gyáva öngazolásból hinni-hitetni szeretnénk/

a boldogság meg csak a Jó-bölcs Szellem irányította

életbátor igaz, igazságos és irgalmas lelkület kérdése…

A mese rólad szól: ismerj magadra, és változtass életeden!

Aranyad becsüld/a kakit nevén nevezd, csinálj aranyat belőle…

Hamupipőkéből lehet királyné, Kukorica Jancsiból János vitéz!

Az akarót repíti a sors, a nem akaró vonakodót csak vonszolja…

p.s.:

„Je prends mon bien où je le trouve”.

(Onnan veszem jószágom, ahol találom)

Ebben is Moliére nyomdokain is lépegetek,

ezért is használom az Eugéniusz/Jó szellem

- keresztnevemből „képzett” - szerzői nevet:

szabadon használom/idézem a régiek bölcsességét

(már amit abból értett fontos igazságnak érzek/vélek)