Bölcs-balga, boldog-boldogtalan

Édenkert-aranykor vagy földi pokol

Isten édes gyermekei/állatorvosi lovak

Életminőség vizsgálódás magyar nyelven

EUGÉNIUSZ: RONTÁS ABC – II.

Amit az ember magának közvetlenül,

és/vagy közvetve, másokon keresztül árthat,

akár rossz, akár – sőt többnyire – jó szándékkal

p p p

Áprily Lajos
A zarándok
Kőrösi Csoma Sándor emlékének

1.

Én láttam őt a városvég felett
indulni könnyű bottal, egymagában.
Ott ültem fenn az erdőszéli domb
galagonyavirágos oldalában.

A templomcsillag búcsúztatta még,
aztán a fényben nőtt a tér naponta.
Tekintetem büszkén utána nyúlt,
amerre őt a fajta vágya vonta.

Néztem, komor hegyeknek hogy feszül,
s hervadt pusztákról hogy lép át a hóba.
Nyugati ködben messze elmaradt
a nagy lázakba zsibbadt Európa.

S még mindig ment és óriásira nőtt:
égő zarándok, vakmerő apostol.
Míg elnyelte a magasság s a csend:
Himalája, a roppant kőkolostor.

2.

Én láttam őt, amikor útra ment,
s láttam a dardzsilingi szalmaágyon.
Nagy, látomásos szemmel hogy futott
hazafelé az irtó pusztaságban.

Zengő szelekben, vad vizek felett
lihegve lábalt mindig új oromra.
Számum ragadta: forró szomjúság,
míg rálelt városára. Városomra.

Tűzzel kivert száján a régi szó,
a visszahívó föld zenéje égett.
Ó, idegenül hallgatók hogyan
érthették volna ezt a lázbeszédet?

Késő dicsőség szent révületét,
s a mámortalan, tompa szót: Hiába...
Az óriást, aki lobogva hullt
a felséges magyar tragédiába.

1934

p

Nem

az igazság érdekli –

csak egy a fontos: neki legyen igaza...

p

Ad,

de csak

a feleslegből,

és csak olykor,

s csak lassan, kioktatva

p

Mindenről

rögtön határozott

és egyben végleges az ő véleménye

p

Nem veszi észre:

egyre többet dolgozik

a névleg magasabb bérért

p

Az Igazit

megtalálni

minden eladó leányt

felkeresne és mustrálna

p

Se

nem túl jó,

se nem túl rossz:

ő az, aki mindenben kb. közepes

p

Az

erotika

dimenziója

szerinte az ördög

incselkedése, be is zárja

p

Másokkal

krisztusi szelíd –

de önmagát, hajlamát,

ösztönét meg megerőszakoló

p

Ha megütik,

odatartja másik arcát –

de gyerekét lelki terrorizálja

p

Vaklármát csap,

s a bajban nincs hitele,

vagy épp általa becsapatik

p

Temetés után,

halottan már egyre

jobban, kénye-kedvére szereti Őt

p

Kisgyerekesen,

infantilisen vakon

megbízik minden rá mosolygóban

p

Jótanácsot

nem fogadó,

inkább fölös

mártírkodó,

tüntető szenvedő

p

Ő

nagyon

„szereti magát”

– élvezi - kínozni,

alázni: mazochista

p

Mindenki más!? –

ő a maga módján „szeret”,

mert ő egy gyakorló szadista

p

Örökre

bezárt lélek:

a kulcsa a Dunában,

majd a tenger fenekén

p

Minden bele:

eklektikus, csiricsáré

élet és ház építő, ill. építtető

p

Napjait

művészi megkomponáló,

őt attól semmi nem térítheti el,

még az se, ha b. neje éppen szül…

p

Gyakorlat

tenné a mestert,

de ő ezt nem teszi –

azt hiszi: a kisujjában

van mindörökre…

p

A békében

nem edző, gyakorlatozó –

az éles meccs/ütközet vesztő

p

Katonáskodást

elsunnyogó puhány,

(lányruhában rejtező

Akhilleusz, a későbbi hős)

magát lerokkantosító „férfi”

p

Az

amúgy

boldogtalan életű

jópont-gyűjtögető

buzgó kiscserkész

p

A

túsz,

aki lassan,

de biztosan

önként azonosul

az elrablói eszméivel

p

Büszke:

Ő se élni,

se meghalni nem ér rá:

minden perce betáblázva

p

Ahogy

esik, úgy puffan:

nincs neki tervezett,

hozzávetőleges hetirendje

p

A balsors megtöri,

a próbáján elbukik –

a jószerencse meg elvakítja

p

Magával

kegyetlenül kísérletező –

kíváncsi, mit bír ki egy ember

p

Elromlott

az iránytűje,

nem a csillagos ég

navigálja a viharos óceánon

p

Keljfeljancsi voltál –

csetlő-botló, eső-kelő,

fetrengő „részeg” lettél

p

Csak

egy kicsit

indul rossz felé,

közben nem korrigál,

és rohan a céltól távolba

p

Helyben

toporog, üresjáratos,

tévutat jár: netán az ördögnek tartozik

p

Pénzért

vásárolná:

bölcsesség, szerelem,

otthon, hivatás, egészség

p

Egydimenziósra

redukált a létezése:

csak pénzben méri a sikereit

p

Szinte

garantálja a kudarcait,

nem látja be hivatástévesztését,

ily tapasztalatokkal lesz „gazdagabb”

p

Ha

jégeső

veri szőlőjét,

ő besegít „Istennek”:

bottal üti a maradtat

p

Rosszul

gazdálkodó:

csak bevételt számoló,

nincs egyensúlyérzéke

p

A „jótét lélek”,

akit a végtelenségig,

az eladósodásig lehet pumpolni

p

A vagyon az ördögi,

a gazdag elkárhozik:

a pénz égeti markát, szórja

p

A hedonista

korszellem ellen

tüntető szenvedést fogad:

és azt szigorúan be is tartja

p

A bűnös

tétlenkedését átnevező,

és ezt bölcs kivárásnak mondó

p

Életkorban,

jog szerint felnő,

de továbbra is

testi erővel

parancsolna tekintélyt

p

Az

ököl-

jogrend híve:

ím eljöhet az ő ideje –

az erősebb kutya izél…

p

Nem vitázó,

de veszekedő,

s mielőbb verekedő:

ő itt van elemében!

p

Satnyulni-

sorvadni hagyott teste

miatt lesz szellemi alul-teljesítő

p

Rosszul

méri fel

a helyzetét/képességét

és a vonat kereke alá esik

p

Imádja-gyártja

a ramazurit, a kuplerájt,

a rumlit: rend-felforgató

p

Retteg

az átmeneti káosztól is:

nem is tud új-jobb rendet teremteni

p

Hőn óhajtja,

keresi és előidézi:

ő mielőbb háborús hősi halott lenne

p

Egy

hangszeren

tud – egyszerre – élőben játszani,

de egymaga egy szimfóniát adna elő

p

Nem is

kóstolta még

a (hab)csókot,

és így nem is tudja,

hogy miről mond le

p

Először

egy kortárs

komolyzenei darabot hallott,

ezek után már egy Mozart se érdekli

p

Ő

nem

bűnös –

ő nem kakált

bele az ivókútba,

hisz ő csak a kávájára...

p

Ő

nem kurva,

csak éppen

az utcasarkon

bámészkodó és kacérkodó

p

Még

egy ilyen

pirrüszi győzelem

és neki vége lenne,

azt már nem élné túl

p

Csatákat

nem egyet nyert,

de magát a háborút nem,

pedig a Sátán ellen vívta azt…

p

Elvonult

a remeteségbe:

önmagát avatná boldoggá, majd szentté

p

Sosem volt

tartósan az övé,

de ő nagyot Áldoz,

és lemond róla: boldogság

p

Amire

a legbüszkébb,

az a házastársi hűsége,

bár még nem volt kísértése

p

Ő azért

tűnik bátornak,

mert fel sem fogta,

milyen veszélyben van

p

Álmában

megfogta az Isten lábát,

de ébredésekor keze bilibe lóg

p

Egy

alvajáró fantaszta:

ha egy kérdő szó éri,

menten a mélybe zuhan

p

Minden

csalétket

haláléhesen bekap:

ez lesz az ő utolsó vacsorája

p

Pókhálót

fonó és leső –

magatehetetlenül

vergődő áldozatára

a kellő idő után lecsapó

p

Nem sétafikál

sem a kertben. sem a réten,

hátha épp egy hangyát tapos,

mert neki minden élet szentség…

p

Jézust úgy követi.

hogy magát feszíti fel

a maga ácsolta keresztre,

a hősi élet helyett a halált keresi…

p

Nincs

szép tartása,

se büszke járása –

mint aki szégyelli magát:

görnyedten oldalog, vonszolja magát

mint egy sérült, beteg, nyomorék stb.

p

Rossz kezdése

már egy fél kudarc:

ökör következetesen

kiegészíti kerek egészre

p

A szeretet

nem érzelgőség,

nem kenetteljes viselkedés,

nem szirup és máz

az emberi kapcsolatokban,

hanem a létezés alapvető

és normális rendje.

(F.F.)

p

Robert Browning

Dardzsilingi sír fölött

Weöres Sándor fordítása

Ím itt a csúcs! A sokaság alant

Él, ahol lehet.

Ő hős: nem élni, de tudni akart –

S lenn kap sírhelyet?

Fenn a helye, hol felhő, meteor

És villám lobog,

Csillag jön s megy, vihar gyönyöre forr;

Csend, hints harmatot!

A nagy szándék a bérctetőre hág

S végül elpihen,

Még dicsőbben, mint hinné a világ,

Él s hal odafenn,

Mint ott lenn sejtenék…”

*

Robert Browning Grammarian (= Nyelvtudós) c. verse

Weöres Sándor fordításában a Magyar Nemzet

1942. április 24-i számában jelent meg, Dardzsilingi sír fölött címen.

A Birch Hill (Nyírfabérc) egyik kimagasló hegyháta elzárja a havas hegyláncokat,

ezeken túl fekszik az a Csoma látomásaiban jelentkező kutatási terület,

amelyre a sors rendelése folytán sohasem juthatott el.

*

Juhász Gyula

Ének Kőrösi Csomáról

Székely hegyekből messze Ázsiába,

Az őshazába vándorolt ki ő,

Feje felett a vén, szent Himalája,

Tán öregebb, mint maga az Idő.

Ott rótta a betűket és kereste

Puszták homokján vérei nyomát,

Meglátogatta ínség, balszerencse,

De ő csak várt és vándorolt tovább.

A régi hon új fényre földerült már,

De ő nem tudta, ő a múltba ment,

A hegyre tartott, hol örök derű vár

És egyre telt, csak telt a pergament.

Az indiai herceg lőn a társa,

A szent királyfi, a nagy nyugalom,

Úgy nézett vissza a letűnt világra,

Mint ősszel a tavaszra a falomb.

És ahogy egyre gyűltek ráncra ráncok

És gyászra gyászok, ő békélve már

A homokórát nézte, mely az átok

Percét számlálja, míg minden lejár.

Az őshazát nem lelte és az újat

Nem látta többé, nincs már vigasza.

Öreg magyar, örök magyar, ki tudja,

Nem egy hazánk van-e: örök haza?

1923

p

Az ember

összetéveszti magát

egójával, rögeszméjével,

fantáziájával, bankszámlájával,

karrierjével, és ekként kezd el élni.

(F.F.)

p

Kiválasztottnak lenni

egyben kitaszítottság is -

predesztinálva vagy nagy feladatra,

de ezzel együtt egy nehezebb sorsra is…

p

Csak

egyedül magának

enged meg mindent,

mert ő egy übermensch

mint ahogy Raszkolnyikov

egy ideig (Bűn és bűnhődés)

p

Az

új napját

többnyire másnaposan,

vagyis ramaty állapotban elkezdő

p

Ha nem politizál,

tiszta marad keze/lelke –

előkelően kivonulna a világból!?

p

Az agressziót

nem csak eltűrő,

de azt még bátorító is,

mint egy erőszakmentes „amis”

p

Egy

feneketlen kuka:

mindenki lelki szemetét

korlátlan befogadó „jóember”

p

A segítséget

büszkén nem kérő,

az életmentőt mélybe húzó,

a csak szalmaszálba kapaszkodó fuldokoló

p

Arány-

tévesztő:

a társa botlása

a lelki szemeiben

már-már bukássá nő

p

Minden

ismerősét

az ő vélt igazáról

hevesen s terhesen győzködő

p

Egy

kompromittált/

diszkreditált ember:

pedig az ördögnek csak

a kisujját nyújtotta oda…

p

Elég

egy fűszál

és megláthatod benne

a teremtés egész csodáját.

„Légy egy fűszálon egy pici él.

és nagyobb leszel a világtengelyénél…”

p

És

nincs

ember,

ki még nem

tévedett soha,

De tévedett bár,

sorsa nem reménytelen,

Ha bajba jutva

nem makacskodik tovább,

S hibáját jóvá tenni jó tanácsra hajt,

Az önhittség nyomán csak balsiker terem.

p

Könnyen

jött pénzét

nem becsüli meg,

éppen oly könnyen is megy

p

Nehezen

szerezte a jó hírnevét,

miért, hogy mégis könnyen,

egy meggondolatlan egy tettel veszti el

p

Könnyen

„hódította

meg” a hölgyet,

épp ezért is van, hogy

nehezen is tartja meg

p

Pofon -

megszégyenítés:

teste legistenibb részét ütik:

p

Az

igazság kérdése

mindig többségi szavazásban dől el

p

Hiszen

ki nem talál
az életben többé

gyönyört, úgy gondolom,
nem élő ember az, csak élő holttetem.

p

Manipulált ember:

„önként” önérdeke ellen cselekszik,

lelkesen hajtja végre ellensége tervét

p

Mérték:

ha íjadat

nagyon megfeszíted, a húr elpattan,

ha lazára hagyod, nem találsz el a célig.

p

Kinek

egyszer már

szerencséje volt,

az onnantól bérletes lesz!?

p

Birkaiskola:

aki nem szólt,

csak bégetett,

az kapott dicséretet,

aki oda se ballagot,

az még jutalmat is kapott…

p

Mint

a süketnémák

ún. pár-beszéde

a vaksötét éjszakában,

annyit ér a jelbeszéded

p

Azért

van kilátástalanság,

mert önmagunk bűvkörében élünk,

mert csak a magunk levében főlünk,

mert szellemi szemellenzőt hordunk…

p

A buddhizmus

szenvedést mond,

de elégedett, mosolygó

Buddha képekkel veszi körül magát.

A kereszténység örömhírt mond,

de a keresztre feszített, szenvedő

Jézus képekkel veszi körbe magát.

p

A rest

nem restelkedik, sőt –

de majd kétszer fárad,

esetleg már hiábavalóan,

mert oda a jó alkalom…

p

Kötelező

tömeges oltások,

és/de senki sem felel értük –

te meg hárítod a felelősséget,

lelki restségből vakon bízol

a neked tálalt szakértőkben…

p

Egyéni

karrierépítés

folyik mindenütt,

nem az isten országáé?!

Vagy csak a cselekvő egyén

azt hiszi, hogy ő csak

a személyes céljait követi,

de az ilyen egyéni cselekvések

összjátéka, végeredménye

mégis a szellem szükségszerű

megvalósulásának folyamata –

ez a az „Ész csele”. (Hegel, ill.

Mandeville: A méhek meséje)

p

Katonai futkosó –

a katonai büntetőszázad, ahol

tilos ülni, feküdni, megállni, pihenni stb.

Mi is tudunk magunknak ilyen világot teremteni?!

p

Örökmozgók –

a mégis feltalált

perpetuum mobile –

tilos megállni/helyben járni,

pláne leülve, hátra dőlve szemlélődni…

p

Látszani valakinek!

Egy egész életen át tartó,

igen fáradságos, de felesleges munka,

Patyomkin faluépítés, álarcos játék stb.,

aminek csak egy vége lehet: lebukás,

lelepleződés, teljes összeomlás

p

A gonosz

sohasem a gonosz

álarcát ölti, hanem a szentét.

Mint a hipokrata képmutató,

akit pl. Tartuffe néven ismerünk…

p

Folyamatos

kötelező lakáscsere,

bármikor, akár havonta is –

nincs öröklakás, csak bérlemény:

vándorlás az új munkahelyek után

idegen szomszédok, kollegák közé…

p

A bűnösség vélelme:

az ártatlanságodat kellene bizonyítani –

hiszen már az újszülött is eredendően bűnös!?

p

Nincs

egy szabadszájú gyerek,

aki kimondaná: a király meztelen!

Mindenkit vakká tesz az ellenérdekeltség…

p

Az agyára

megy a jólét –

a jódolgában lesz veszett

p

Vakeset

"Minden

a véletlenen múlik. A

kit becsuktak, az itt ül,

akit nem csuktak be,

az szabadon járkál, ennyi az egész."

"Abban, hogy én orvos vagyok,

maga pedig elmebeteg,

nincsen semmi logika,

sem erkölcsi színvonal,

hanem csupán véletlen, esetlegesség." 

Csehov 6-os számú kórtermében

p

Ha

ló nincs,

a szamár is jó –

a házassági megalkuvó

sírig tartó házi békétlensége

p

Ha

már egyszer

a kórházban született,

akkor ott is akar meghalni,

a világért sem az otthonában…

p

Kisvárosnyi

ember tengődik

és kering, kergül

a hajléktalanok ördögi körében,

kevesen találnak kitörési pontot…

p

Létminimum

Kaphat még valaki ma is

27 ezer Ft körüli nyög-díjat!?

Közgyógyellátásra így is kaphat

ingyen-olcsón „gyógyszereket”,

amiket evés helyett vehet be,

s így még hamarabb hal meg…

p

Legalább ne árts!

A gyógyszeripar ma

már-már nagyobb üzlet,

mint a nagy hadiipar!? –

és le is gyártják hozzá

a protokollos együttműködő

orvosok a – krónikus – betegeket…

p

Az alap-

betegségeket

a mai protokoll nem gyógyítja meg, sőt –

de csak így lehet valaki körzeti/szakorvos,

és a betegség kezelésével/fenntartásával,

ne adja Isten: súlyosbításával

gyarapítja a nemzeti GDP-t…

p

Büszke is

lehetnél rá,

hogy szegényen is

közteherviselő vagy –

a vásárlásaid után többnyire

27% az ún. forgalmi adó… és így

a te forintjaidból is vehet a Fradi,

a „nemzeti” kirakatcsapat idegen-

légiósókat a magyar tehetségek helyére…

p

Családalapítás

A pályakezdő fizetésből

szinte lehetetlen lakáshoz jutni?

Sebaj! Maradj a mamahotelben,

maradj vén diák, maradj „örökifjú”,

ún. szingli, agglegény, vénlány stb.,

menj vendégmunkásként világot látni.

Vándorolj ki, majd jönnek ide módosabb,

az ingatlanpiacon vevőképes bevándorlók…

p

A

mai kor

viccfigurái

mint kórlenyomatok:

rendőr, anyós, szőke nő,

zsidó, cigány, a skót stb.

Miről árulkodnak pl. a durva

és nagyon magyar anyósviccek?

Honi sajátosság ez a házasságrontó?

Az anyuka örül, ha végre férjhez adja lányát,

de istenigazából nem akarja elengedni fiacskáját?

p

A farkas

előre megindokolja a báránynak,

hogy őt itt és most miért falja fel,

milyen saját/családi bűnei miatt

kell neki ezért meglakolnia,

s belőle a farkasnak lakmároznia

(v.ö.: Arany János Civilizáció verse)

p

Ököljog: annak van igaza, aki itt-most a legerősebb

p

Az

idegen

nyelvtudás

hol - kém - gyanús,

(hátrányos megkülönböztetés),

hol meg ez az elvárt minimum,

ami az érettségi/diploma, ill.

állásszerzés egyik előfeltétele

p

Aki

nem lép

egyszerre,

- egyéni a ritmusa… -,

az ma sem kap rétest estére

p

Nem

a ruhát

szabják a katonához,

de éppen megfordítva:

uniformis szellem-lélek-test…

p

Ha

nem tudja

elérni, mire vágyik,

így szól: savanyú a szőlő…

p

A

hiú

holló szájából

a ravasz róka

kiénekli a sajtot…

p

Freudi

elszólás:

akaratlan kiadod

mélyen szégyellt titkod,

amit még kínvallatás sem

tudott kicsikarni belőled…

p

Magyari Lajos
Csoma Sándor naplója
Poéma

1

"Rejtelmeim birtokában, szárazon csikorgó
kínjaim között, de bírva még a
test romlását figyelő riadt elmét -
idegenek és más lelkűek között,
én, Csoma Sándor, meghalni készülök.

Nincs - mert szükségtelen - a testamentum:
porom itt marad; elég távol ahhoz tőletek,
hogy figyelmeztető szónak támadjon fel
ez idehurcolt test, e vacak,
miben nagy titkom porladni marad.

De elég közel, hogy a kegyelet
utánataláljon, ha majd megszereztétek
valahonnan a lángot, a lángomat,
mivel próbáltam felgyújtani...
a száraz, a szomjas rőzsét...
(De botorak vagyunk, de esendők,
ó, csak kései véreink ne nyögnék!)

2

Ki verte meg azt a kisfiút az utak igézetével,
dobogni ki lopott bele nyugtalan szívet,
s ígérte-hazudta, hogy messzire ér el?

Ki tette, hogy ÉHÉT csak ez veri el,
csak így tűri meg lelkesnek a föld,
s béna köveivel nem keveri el?

Ki áldotta meg megszállott álommal,
válthatatlan drága, de talmi kinccsel,
szegénységen ragyogó cifra lommal?

Kicsi királyfik nyomára ki küldte,
pokolra-mennyre ki űzte ezt a kisfiút?

Az utat én akartam,
mert engem akart az út.

3

Csörgőt ráz, csörgőt, csörgővel hívogat:
földből, ölből, házból kicsalogat,
csörgőt ráz, kolompot, harangot,
meleg testembe rejtette a hangot,
csal át erdőn, úton, át az árkon,
forrást buzogtat a láthatáron,
csörgeti bennem, csörgeti magamban:
elérsz valahová, jössz valahonnan -
még egy lépést, mert születtél,
valaki küldött ...
még egy lépést, mert aki küldött,
bízva küldött,
még egy lépést, mert járni tudsz,
hát muszáj menni,
százezer lépést, mert nem hisz
az utadban senki ...

Addig a városig, addig a hegyláncig ...
Születéstől halálig.

4

Ha megalkotjátok az energikus
táj fogalmát, s utamra ebben találtok
indokot,
próbáljátok meg továbbgondolni a gondolatot:

Akinek semmije nincs,
mindent csak az akarhat,
mert nem lehet: hát álommal beéri,
de azt legalább
kíméletlenül tudja kérni ...

Akit feldob magából a nép,
az nevében akarjon nagyot.
(Kit étdekelne különben Bokharában,
hogy székely-magyar vagyok!)

5

Üzent utánam az otthoni világ:
összeomlott egy gerendaház,
égbe szállt róla a cserép,
roppanva csuklott meg a váz,
az udvarból az állatok futottak,
egy fűzfa kitépte gyökerét,
a fűzfa lehajolt,
leborultak a kertsasok, gazdátlan
leng a szélben egy kasza,
esendő füvek ütötten nézik -
mankóján apám tavalyi mosolya ...

Üzent utánam az otthoni világ,
vérembe lopta áramát.

6

Ó, a lélek melléktermékei, kolonc vágy,
indulat, gyengeség, szerelem,
mint nyúlfival a lecsapó vércse,
gyalázkodva játszanak velem.

És vért csordít a gyengeség,
pedig erő továbbmenni kéne,
mert messze van a kincs nagyon,
s pazarlódik az ember vére.
Hamuval szórom a fejem,
átokkal szikkasztom a vágyat,
és a győzelmem: cifra kín,
elkerül édes gyalázat.

Győzök megint: töretlen homokon megyek.
Felettem látomásos forróság táncol.
Lengeteg.

7

Mint kagyló testébe fogadott gyöngyét
(pedig valami véletlen áram sodorta),
óvom a szót, a hazulról hozottat.
Idegen csendben rügyezik ki bokra.

Húsomba takarom: növekedjék,
fájdalom árán is tisztuljon a fénye -
árulóm lehet ő, lehet menedékem:
halálos páncél a kettőnk kötése.

Nyelvem alól szikrázva felmutattam,
ha arra kért egy szelíd idegen
(napnyugati királynak mondott érte,
és megcsókolta a kezem).

A másik csak látni követelte,
s hogy forgassam, pengét lökött
melléje, s rikoltva röhögött:
"Elveszem gyöngyöd, ha kiköpöd."

Azóta zárva a gyöngy, homályban.
Sebes a szám, hát hallgatok,
méretlen út van még előttem,
mint nyelvetépett dervis, ballagok.

8

A sivatagon át megőrül, aki gyenge,
a lángoló homokba veti magát,
hívja állati vággyal az enyhet adó,
kés bizonyságú, hűvös éjszakát.

Ilyenkor gondolj valami másra -
halkan gyűljön az erő szíveden,
és ne alkudj olcsón a pusztulásra:
a véghez itt még minden idegen.

Lázak tánca járja csontjainkban,
s bizony kidől a szemre vélt derék ...

9

Megkínoztak egyszer, tudni akarták:
ki vagyok, honnan, mit rejtegetek.
Mondtam: a lelkem, valami álmokat.
Bambán néztek, mint hülye gyermeket.

Mert mindenek fölött való a módszer
(nem lehet ily egyszerű igazság):
idegeimet bölcs szakértelemmel
tépdesték, s rángó sebbe hagyták.

Néztek, bűvöltek, belém haraptak -
csak a kígyó nézhet így egeret;
nem fájt, csak furcsa, hogy tudtam,
ember vagyok, és ők is emberek.

10

Most könyvek, nyelvek csendjében élek,
a nyugalom párolog, mint keserű teám,
időnként nyugtalan híreket hoznak,
nyugtalan Európa így talál reám.

S hiába várni tunya áltatás,
és mindenemet otthon őrzöm,
semmim sincs, hát lehetetlen,
hogy kincseim sorsa ne gyötörjön.

A lámák csak értetlen megállnak:
honnan bennem a kínok bokrai ...
(A lámák süket fülébe magyarázom:
"Magyar vagyok, de európai.")

11

No, híres vándor, hová vitt az út,
kihordott álmod merre láttad?
Vagy megfojtottad azt a kisfiút,
ki benned nyöszörögve lázad?

Akárki Mister tudja, merre jársz,
s agyadat becsüli nagyon,
megírja helyetted testamentumod:
hogy ki népé lészen e vagyon ...

S hiába sikolt fel az a kölyök
lázas és megcsalt éjszakáival ...
Erős lettél, ezt is eltűröd,
bódít a tett, akár az ital -

álmodat immár eltakarhatod
a föld minden szavaival.

12

Oly magasan vagyok idefenn,
a fenséges halál lábainál,
a némaság fehér csúcsainál,
az emlékezés szennyes köveinél,

a megvallás mély medreinél -
hogy már hittel hiszem:
vallhatok józan borzongással,
mindent megadó szelíden,
szigorúan, hidegen.

Az utat megjártam, s ami kész:
az már nem az enyém.
(Ami volna még, ahhoz csalna,
hívna talán valami részeg remény.)

Lehet, hogy szeretni lett volna jó,
asszonyt ölelni, nemzeni gyereket,
kaszálni áramos nyári szélben,
fejszét emelni téli dérben,
túrni a földet, kóstolni azt, ami
érdesen, de érdesen Való!

Lehet, hogy ez lett volna jó?

13

A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél,
tagadjátok le előtte kínjaim,
elég, ha gond akasztja, próbálja a tél.
De tegyétek, hogy lelkét megtartsa - megtalálja,
táplálja a föld ott, ahol él,
szikkadjon el az emlék ázsiája,
szívünknek is jusson bor, kenyér.

Beváltatlan álmom minek fájjon?
A tévedésnél igazam erősebb,
nem az a fontos, hogy rokonok -
de testvérek lakják ezt a földet.

Én pedig? A test már vészt csenget,
de élek. Most a magam dolga minden,
nem hagyakozom, magamért nem remélek.

Ti se szerkesszetek belőlem
szakállas példabeszédet."

1969

*

Állatorvosi ló

a maga teremtette/

beletörődve eltűrt pokolban

Ami már volt, van, ismét lehet,

különösen, ha nem okultunk belőle,

ami van, és ami még könnyen lehetne,

és ami, reméljük csak egy elvi lehetőség

Élet és világromlás-rontás lehetőségek,

nem esetleges, de fontossági sorrendben.

Ki-ki amennyit használhat, annyit árthat is:

mint én, vagy mint a kényeztető „jó” édesanya…

I. amit én saját jómagamnak

II. amit előszeretteim nekem/én nekik

III. amit az álbarát, a rejtett-nyílt ellenség

IV. amit a Segítő foglalkozású tanár, orvos stb.

V. amit az írástudó, szellemi és a politikai elit

VI. amit a termelő, a mester, a szolgáltató

VII. amit a vállalkozó, a munkaadó elit

VIII. amit a kormány/Hivatal, ügyintéző

IX. amit a gazdasági-politikai rendszer

X. amit a globális (pénz)világhatalom

XI. amit a születési adottságok és hiányok

XII. amit az egyéni baleset, balszerencse

XIII. amit a vízözön/kozmikus katasztrófa

.*

Egy életidőd miért töltöd betegen, otthontalanul, minőségi éhesen,

magányosan, álbarátok rossz társaságában, szerelmi gyötrelemben,

házassági pokolban, szex nyomorban, gyermektelenül/gyerekátokkal,

hivatástalanul/kényszerpályán, lélekölő munkában, adósrabszolgaként?

A példa/típusmondatokból derüljön ki az igazság:

ajánlom ezeket elolvasni, ízlelni-emészteni, megfejteni, megérezni,

megérteni, elképzelni, súlyát mérlegelni, igazolni-cáfolni, megítélni,

magunkra lefordítani, gyakorlatban alkalmazni, tovább gondolni/adni…

Sokszorosan több múlik rajtunk, milyen az életünk,

mint azt gyáva öngazolásból hinni-hitetni szeretnénk/

a boldogság meg csak a Jó-bölcs Szellem irányította

életbátor igaz, igazságos és irgalmas lelkület kérdése…

A mese rólad szól: ismerj magadra, és változtass életeden!

Aranyad becsüld/a kakit nevén nevezd, csinálj aranyat belőle…

Hamupipőkéből lehet királyné, Kukorica Jancsiból János vitéz!

Az akarót repíti a sors, a nem akaró vonakodót csak vonszolja…

p.s.:

„Je prends mon bien où je le trouve”.

(Onnan veszem jószágom, ahol találom)

Ebben is Moliére nyomdokain is lépegetek,

ezért is használom az Eugéniusz/Jó szellem

- keresztnevemből „képzett” - szerzői nevet:

szabadon használom/idézem a régiek bölcsességét

(már amit abból értett fontos igazságnak érzek/vélek)

*

„Az itt ábrázolt sírkő nyugszik hamvain.

Britt társaság emelte tudományos érdemeiért.

Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül,

de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve

- Kőrösi Csoma Sándor - bölcsőjét kereste a magyarnak

és végre összeroskadt fáradalmai alatt.

Távol a hazától alussza örök álmát,

de él minden jobb magyarnak lelkében.

Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek véd-őre,

hanem törhetetlen hazaszeretet, zarándoki önmegtagadás és vasakarat.

Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagjai egy árva fiún

és legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval,

áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással."

Gróf Széchenyi István, 1858.