Az előadás 2015. november 13-14.-én hangzott el:

“TÁNC ÉS TÁRSADALOM”

V. Tánctudományi Konferencia a Magyar Táncművészeti Főiskolán

Az előadás szövege a megegyező című tanulmánykötetben jelent meg 2016 szeptemberében. Sorozatszerkesztő: Bolvári- Takács Gábor, egyetemi tanár. A szöveget gondozta: Perger Gábor

Csontváry Kosztka Tivadar titokzatos múzsája: Isadora Duncan

A magyar művészettörténet egyik legkiválóbb mestere Csontváry Kosztka Tivadar. Bár művészetéről több tucat könyv jelent meg, önéletírása jól ismert, mégis keveset tudunk róla. Önéletrajza titkolózó, szűkszavú, részleteket nem árul el életéről, utazásairól vagy inspirációiról (Gerlóczy és Németh 1984). Képeinek ikonográfiája és értelmezési lehetősége mindig több síkon fejthető meg, így sok esetben csak képeinek részletes elemzése ad bármilyen információt Csontváry életéről. Tanulmányomban annak járok utána, melyek az ikonográfiai kiindulópontjai az olyan műveknek, mint a Szerelmesek találkozása, Egy cédrusfa Libanonban (Magányos cédrus) vagy a Zarándoklás a cédrushoz. A vizsgálódást indító paradoxon, hogy a festményeken látható nőalakok megjelenése és szerepe gazdag értelmezési lehetőségeket teremt, viszont sem Csontváry, sem a szakirodalom nem tesz említést hölgyekről, nincs konkrétan körülhatárolva a figurák művészi genezise.

Szakirodalmi kutatások

Csontváry műveinek eddig ismert teljes lajstromát kiállítási katalógusai adják, írja Lehel Ferenc, Csontváry első kutatója; azonban a Csontváry festmények stílusokba való besorolását csak Németh Lajos végezte el az 1960-as években. Németh Lajos számára viszont még nem volt elérhető a ma ismert összes Csontváry alkotás, hiszen lappangó, vagy csak fekete-fehér felvételről ismert művek a mai napig előkerülnek. Csontváry önmaga szelektálta festményeit, sok, azóta megkerült, kiváló darabot száműzött a gácsi patika padlására – „baglyok és denevérek közé”, ahogy Csontváry önmaga fogalmazott (Lehel 1922; 1931) –, melyek kalandos módon bukkannak fel akár 100 év távlatából.

A Németh Lajos által készített stíluskritikai besorolás alapján három képet emelek ki az elemzései közül (1. kép): az egyik a Liliomos hölgyet ábrázoló mű, melyet a szecesszió, a két cédrusképet pedig a szimbolista („szimbólumteremtő”) stílushoz kapcsolta. Ez a stílustörténeti besorolás azonban nem ennyire egyértelmű, hiszen Csontváry festményeinek értelmezése többsíkú, így magában hordozza a szemlélő belső lelki életének kivetülését és a megjelenített szimbólumokból felépülő képi rendszer egyéni értelmezését. Csontváry európai műveltsége, olvasottsága, magas szintű általános tudása árnyalt ábrázolásmódot eredményez; a néző műveltségének függvényében válik a festmény komplex tartalmú, a világ bölcs tudását átfogó remekművé.

1. kép: (a) Liliomos hölgy (1900 körül, most ismeretlen helyen); (b) Egy cédrusfa Libanonban (Magányos cédrus címmel, 1906 körül, Magyar Nemzeti Galéria (a továbbiakban: MNG); (c) Zarándoklás a cédrushoz (1906 körül, MNG).

Csontváry festményein szereplő motívumok gyökereit az 1902 és 1907 között született képein több esetben a preraffaelita alkotások között kell keresnünk. Ebből a preraffaelita hagyományból születik meg Csontváry egyéni szimbolizmusa, ahol képeinek témája az egzotikum, a misztika, a halál, az erotika, az álom és a látomás világa. De több ez a preraffaelita hagyományoknál: ez egy komplex festészeti út kezdete, egy fejlődési folyamat elindulása. Képi világa egyéni volta miatt azonban sokszor elmegyünk Csontváry ismeretlen alkotásai mellett, hiszen minden festménye más és más, megfejtésüket egyéni értelmezésük adja.

Németh Lajos korszakteremtő művének (Németh 1964) publikálása óta több új, addig ismeretlen mű került elő, mely egyértelműen Csontváry szerzőségéhez köthető. Az életmű képeinek összekapcsoló tulajdonsága az a különleges, rafinált anyaghasználat is, melynek vizsgálati eredményei szerint Csontváry saját keverésű festéket használt az 1890-es évektől kezdve Németh Lajos korszakteremtő művének publikálása óta több új, addig ismeretlen mű került elő, mely egyértelműen Csontváry szerzőségéhez köthető. A képeinek összekapcsoló tulajdonsága az a különleges, rafinált agyaghasználat is, mely szerint Csontváry saját keverésű festéket használt az 1890-es évektől kezdve.[1]

Motívumok

A Csontváry művészetét elemző írások közt Szabó Júlia cédrusokról készített kutatása a Csontváryról szóló kutatások egyik legfontosabb és legpontosabban megfogalmazott írása. Szabó Júlia (2000) könyvében utalt Isadora Duncan, mint a modern tánc megteremtőjének fontosságára, ugyanígy Galavics Géza (2005) tanulmányában részletesen tárgyalja a mozgókép szerepét Csontváry festészetében. Szabó Júlia a Csontváry életmű két kulcsfontosságú motívumának: a cédrusfának és a táncnak kereste az objektív forrásait az ikonográfia, az ikonológia és a történeti összehasonlító módszerek segítségével. Szabó volt az első, aki a tánc ábrázolását a kortárs művészeti eseményekből eredezteti, ő volt az, aki a modern tánc és a Csontváry képeken ábrázolt mozgások párhuzamára felhívta a figyelmet. Galavics remek tanulmányában pontos elemzést ad a Vihar a nagy Hortobágyon című festmény lehetséges keletkezési körülményeiről, említve az Uránia Tudományos Színház szerepét e mű születésénél.

Az Uránia tudományos színház – a közművelődés fellegvára

Csontváry 1900-as évek elején készült munkái tele vannak energiával. Művészete korábbi festményeivel összehasonlítva új lendületet kapott, képeinek vizuális megjelenése megváltozott, műveinek értelmezhetősége végtelen lett. Kifejezésmódja letisztultabb, előadásmódja tökéletesebb lett, színhasználata megváltozott. Csontváry 1899 és 1906 között készült festményeinek bizonyos forrásai visszavezethetőek az Uránia Tudományos Színház előadásaira, ehhez kapcsolódóan a korabeli, színezett képeslapok alkalmazására.[2] Ezek a felvételek, legyen az vetített kép vagy nyomtatott képeslap, szorosan kapcsolódnak a fotográfia, mint új műfaj, széles körű elterjedéséhez. Csontváry festményei és a korabeli színezett képeslapok között meglepő kompozíciós és színbéli egyezés figyelhető meg (2. kép).

2. kép: (a): Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai (1904-1906, MNG) és (b) egy korabeli színes képeslap Itáliából; (c) Csontváry Kosztka Tivadar: Római híd Mostarban (1903, Janus Pannonius Múzeum, Pécs) és (d) egy 1900 körüli, színezett képeslap a Mostari hídról

Ha az Uránia Tudományos Színház előadásainak mai gyér feldolgozottságát szemléljük, akkor is egyértelműen látható a vetített képes előadások és a Csontváry képek közötti időbeli és téma szerinti párhuzam. Csontváry legtermékenyebb korszaka 1899-ben kezdődött. Az 1899-es évszámhoz köthető az Uránia Tudományos Színház megalapítása is, mely a nép- és önművelés mozgalmának egyik alapkövét jelentette a 20. század elején. Az Uránia műsorán olyan teljes estét betöltő vagy 20-30 perces ismeretterjesztő előadások szerepeltek, mint a Szentföld, Spanyolország, Fjordok hazája, Hollandia, Svájc és Itália, a tánc vagy az 1898. évi műtárlat remekeit illusztráló képsorozat (3. kép). Csontváry érdeklődő, a természettudományokat és a művészetet lelkesen szerető ember volt, mindennapos vendége lehetett az előadásoknak, ahol tudománnyal, csillagászattal, művészettel kapcsolatos, több felvonásos „darabokat” játszottak mozgóképekkel és színezett, vetített diákkal. Ezek alapján a színes diák alapján készültek a korabeli képeslapok is.

3. kép: (a) az Uránia Tudományos Színház épülete és (b–c) A táncz[3] című előadás plakátjai 1900 körül[4]

Az 1960-as években csak részletében ismert Szerelmesek találkozása című festményen szereplő kékruhás nő megfejtésének szálai is az Uránia épületébe vezetnek, mint ahogy az említett Zarándoklás a cédrushoz, a Liliomos hölgy és a Sétakocsikázás Athénban újholdkor című festmények kutatási eredményei is. E képek közös szereplője vagy ihletője egy hölgy, kinek felívelő karrierje a világvárossá váló Budapesten indult, a századfordulón. Csontváry eddig ismert festményein ugyanaz a nő jelenik meg, ő feltételezhetően Isadora Duncan (4. kép).

4. kép: Időrendben (a) Iskolai emlék Párizsból (1898, magántulajdon; (b) Liliomos hölgy (1900 körül, Ismeretlen helyen); (c) Szerelmesek találkozása (1902, magántulajdon); (d) Színpadon (1902, magántulajdon); (e) Sétakocsikázás Athénben újholdkor (1904, MNG); (f) Egy cédrusfa Libanonban (Magányos cédrus címmel, 1906 körül, MNG); (g) Zarándoklás a cédrushoz (1906 körül, MNG)

A modern tánc születése

Az 1900-as évek eleje a modern tánc születésének és a színházművészet elismerésének ideje volt. A klasszikus baletten túllépő táncművészetben, a mozgás- és színházművészetben olyan hölgyek nevei lettek ismertek, mint Isadora Duncan táncművész, Anna Pavlova balettművész, Gerardin Farrar operaénekes vagy Blaha Lujza és Márkus Emília színművésznő, aki rokonságban is állt Csontváryval (5. kép).[5] Az Uránia színház kiváló színpadi adottsága, az épület hangulata, befogadóképességének mértéke alkalmas volt arra, hogy a teremben színpadi műveket is játszanak. Az épület tetején forgatták le az első, magyar mozgófilmet is, melynek címe A táncz volt.

Galavics Géza (2005, 62) tanulmányában több forrásra is hivatkozik a film premierjének hazai fogadtatása kapcsán. Feltehetően francia mintáktól is inspirált, az 1901 áprilisára elkészült első magyar film A táncz volt. Szövegírója Pekár Gyula, „operatőre” az Uránia Filmszínház fényképésze, Zitovszky Béla, akinek 24 mozgófényképén a kor magyar színész és táncos hírességei Fedák Sári „főszereplésével” táncoltak. A film ugyan nem maradt fenn, de a korabeli sajtóvisszhangok alapján nagy sikere igazolt.

Szabó Júlia a Zarándokok a cédrusfánál című Csontváry kép kapcsán – a cédrus körüli körtánc jelképszerű megjelenítésére gondolva – már fölvetette, pontosabban elképzelhetőnek tartotta, hogy Csontváry látta az Uránia A táncz című produkcióját (Szabó 2000, 108. és 233. jegyzet).

A hajdanvolt mulató színpada, a színes villanyvilágítás táncprodukciók bemutatását is lehetővé tette, így 1902-ben egy rendkívüli tehetségű táncosnő lépett fel az Uránia színpadán, név szerint Isadora Duncan, kinek nemzetközi ismertsége innen indult.[6] Isadora fellépései, Magyarországi sikerei, a nagybetűs modern tánc budapesti születése sajnos feledésbe merült.

5. kép: (a) John Sloan: Isadora Duncan (1911, Museum of Modern Arts, New York); (b) John Lavery: Anna Pavlova as a Bacchante, (1910, Kelvingrove Art Gallery and Museum, Glasgow); (c) Hermann Kaulbach: Portrait of a Lady with a Mandolin (1900 körül, magántulajdon);[7] (d) Csontváry Kosztka Tivadar: Ablaknál ülő nő (1894 körül, magántulajdon)[8]

A múzsa

Bár írásos jegyzetek Isadora szerepléséről nem maradtak fenn Csontváry írásaiban, mégis igen erősen feltételezhető, hogy az említett Csontváry képeken megjelenő nőalak Isadora Duncan, ki több éven keresztül volt a művész múzsája. A későbbiekben leírt érvelések, a tánc motívuma, a női karakter egyezése egy eddig teljesen ismeretlen részét tárja elénk Csontváry életének és festészetének.

Európában Isadora Duncan először kerti rendezvényeken és kisebb összejöveteleken mutatta be tehetségét. Európai fellépésének egyik kezdő állomása Párizs volt, ahol 1896-ban lépett fel először. A különleges művésznő híre gyorsan terjedt, szinte egész Európában turnézott. Mozgásával, jelenségével megihlette a képzőművészeket is; élete során olyan művészek készítettek róla képeket, mint Friedrich August von Kaulbach, Abraham Walkowitz, Gordon Craig, John Sloan, F. Luis Mora és Colombo Max (6. kép).

6. kép: (a–f) Abraham Walkowitz Isadora Duncan sorozata

Csontváry Kosztka Tivadar Isadora Duncan ábrázolásai

Csontváry képi forrásai összetettek, sok esetben analógiák[9] keresésével és utazásai helyszíneinek felkutatásával lehet megtalálni műveinek forrását. Első, Isadora Duncan táncát ábrázoló festményén Giotto fatáblájának vizuális analógiája mellett jól azonosítható Isadora Duncan Szent Ferenc-i ars poeticája is (7. kép), mely így hangzik. „The wind? I am the wind. The sea and the moon? I am the sea and the moon. Tears, pain, love, bird-flights? I am all of them. I dance what I am. Sin, prayer, flight, the light that never was on land or sea? I dance what I am.” [10]

7. kép: (a) Csontváry Kosztka Tivadar: Iskolai emlék Párizsból és a mű vizuális forrásai: (b) Giotto: Assisi Szent Ferenc prédikál a madarakhoz (Párizs, Louvre); (c) Isadora Duncan fellépő ruhájában[11]

Ifjúi próbálkozások után Duncan (New Yorkban és Chicagóban a Madame Pygmalion, a Szentivánéji álom és vaudevill[12] műsorok szereplőiként lépett fel) 1899-ben indult el Isadora különleges táncának széles körű elfogadása, így Londonba költözött,[13] ahol saját „szalonjában” táncolt. London után Párizsba tért vissza. Isadora Duncan életének első meghatározó állomása azonban Budapest lett, itt lépett először nagyközönség elé az akkori Uránia Színházban majd az Operaház színpadán.

,,Az elragadtatott közönség minden este őrjöngve ünnepelt, kalapjukat a színpadra hajították, és közben azt kiáltozták: »Éljen!« Egyik este, a napsütésben fodrozódó, áradó folyó aznap reggeltől őrzött emlékével a fejemben, üzentem a zenekar vezetőjének, és az előadás végén Strauss Kék Duna keringőjére improvizáltam. A hatás felért egy áramütéssel. Az egész közönség olyan lelkesült mámorban ugrott talpra, hogy többször el kellett táncolnom a keringőt, mire a tébolyuk lecsillapodott” – írta Isadora Duncan visszaemlékezéseiben (Duncan 2009, 82). Aki láthatta őt táncolni, azt rabul ejtette a mozgás szabadsága, improvizatív koreográfiája, testének harmóniája, szépsége és ledér ruházata. Isadora különleges lényével egy csapásra ünnepelt sztár lett,[14] jelenségével az Uránia Színházat látogató Csontváryra is erős hatást gyakorolhatott.

Folytassuk a vizsgálódást a fiatal Isadora fényképének és a Liliomos hölgy című festménynek az összehasonlításával. A Liliomos hölgy az 1936-os, Lehel Ferenc által rendezett Frankel Szalon béli kiállításon szerepelt. Németh Lajos nagymonográfiájában említi a Szerelmesek találkozása című kép női alakjával való hasonlóságot, de konkrétumot nem hoz a hölgy kilétére. Az ártatlanság liliomát kezében tartó nő egy preraffaelita átirat is lehet; bár a festmény kissé ügyetlen megfogalmazású, mégis egyértelműen azonosítható a hölgy a különleges, peplosz típusú ruha alapján, melyet a görög tanagra szobrok mintájára viselt. Isadora Duncanről készült korabeli felvételek szerint a ruhája rendelkezett egy keresztbe vetett stólával, melyet többféleképen is lehetett viselni. A Liliomos hölgy című festményen ezt a ruhaviseletet látjuk, leegyszerűsítve (8. kép).

8. kép: (a–b) Isadora Duncan 1900-1902 körül készült felvételeken (ismeretlen szerző, 1900 körül);[15] (c) Csontváry Kosztka Tivadar: Liliomos hölgy (1900 körül, most ismeretlen helyen); (d) Dante Gabriele Rossetti: Proserpine (1874, Tate Britain, London): festészeti analógiaként is párhuzamba állítható Csontváry Liliomos hölgy című művével

A Csontváry-féle kétszereplős jelenet a Szerelmesek találkozása című festmény, amelyen megállt az idő, önmagában, ismeretanyag nélkül az 1900-as évek elején nehezen lehetett értelmezhető. A festmény látszólag összefüggés nélküli motívumrendszere a századforduló festészeti stílusát ismerő közönségnek idegen lehetett. Talán ez az oka annak, hogy Lehel Ferenc csak a festmény közérthető darabját publikálta az 1936-os kiállítás katalógusában, melyen csak a nő és a férfi, valamint az álmodó angyal látható. Isadora legtöbbször kék ruhában állt a közönség elé, mely érdekes összefüggésre világít rá a Szerelmesek találkozása című festmény kapcsán (9. kép). Nézzük meg részletesebben is ezt a művet, mely bonyolult rendszerével tökéletesen illusztrálja Csontváry képszerkesztési eljárását is.

9. kép: (a) Csontváry Kosztka Tivadar: Szerelmesek találkozása és (b) a Lehel Ferenc által publikált részlet a festmény fő motívumáról (Lehel 1931, eredetileg fekete-fehér reprodukció).

Kékruhás nő, vörös köpenyes, enyhén kopaszodó férfi. Legalább 20 év korkülönbség van köztük. Állnak, és várnak a pillanatra, valamire, ami most kezdődik vagy most fejeződött be. A kép közepén látható pókháló[16] időtlensége kíséri a megállított pillanatot, a múzsa is alszik szárnyaival a kőkorláton, nem vezeti „hősét” a harcos úton tovább. Megállt az idő. Az alkony vagy a hajnal pírja ébred a fjord végénél, ahol a nyílt víz felé van átjárás? Kinek vagy minek a hajnala vagy alkonya jön el? Remény, születés vagy elmúlás? Melyik világ az igazi: a tükröződő vagy a látható?

A keskeny sétautat három fa kíséri: a rügyfakadás, a virágzás és a megtermékenyült, érett gyümölcs szimbólumrendszere az emberi bölcsességet és a bölccsé válás folyamatát mutatja meg. Maga Csontváry álma jelenik meg a festményen, egy álomkép, melyet az örökkévalóságnak festett meg. Vajon az „emberélet útjának felén” járt-e a vörös köpenyes férfi, olvashatta-e Dantét, Freudot, vagy éppen a Giotto festményéről ismert angyal őrzi-e a szerelmeseket? Valósak-e a figurák, vagy minden csak kitalált álomképrészlet, mely tökéletes kompozíciós szabályok szerint áll össze egy festménnyé?

A festményen feltűnik az egyetemes jelképként említett fa motívum, mely az életfa szimbóluma is; a misztikus fény, melynek forrása indirekt, a hegyek mögé bújó felkelő vagy lemenő Nap, sötét és világos, a nő-férfi archetipikus párok, az élet és halál ellentétére épül fel a festmény. A kép fő motívuma azonban a sötét-világos mezsgyéjén álló pár. A mű helyszínének forrása feltehetően szintén az Uránia Tudományos Színház: A Fjordok Hazája című előadás lehetett. Véleményem szerint Csontváry különleges szimbolikát használt, álomszerű tájba helyezte álmának helyszínét. Az álom: egymásé lesz a művész múzsájával. Az álom helyszíne, a felhasznált motívumok, Isadora alakja, a reneszánsz ruha az álló gallérral, a vörös palást és a Shakespeare-re emlékeztető Csontváry önarckép kutatásom alapján egyetlen kiindulási pontra vezethető vissza, ez pedig William Shakespeare: Szentivánéji álom című darabja. A festmény helyszíne az egyik legismertebb norvég fjord (10. kép),[17] mely a legtöbb felvételen és képeslapon szerepel. A fjord földrajzi elhelyezkedéséből adódóan a nyári évszakban akár több hétig nem nyugszik le a nap, vagyis Szent Iván éjjele[18] meghosszabbítható, ahol az álmok nem érnek véget.[19]

10. kép: (a) A Kazán-szoros az úttal, korabeli, színezett képeslapon, mely a mű egyik lehetséges helyszíne; (b) Norvégia egyik leghíresebb fjordját ábrázoló képeslap az 1900-as évek elejéről: a Geiranger fjord, melynek egyik oldalán sétautat alakítottak ki

A nőalak ruhája és állógallérja a századforduló színházi ízlését idézi, az álló gallér tipikus illusztrációja a reneszánsz korának, melyben Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka is játszódik. Szent Iván éjjelén megáll az idő, a fjordok hazájában a nap és az éjjel összeér, az álmok valóra válnak.

A férfi alakját profilból láthatjuk, ami feltételezhetően Csontváry önarcképe, amint a csodálatos éjjelen szerelmére rátalál. Alakja, a vörös posztókabát a gallérral, a fehér nadrág szintén utalhat a színházszerűségre, a shakespeare-i libériára. „Shakespeare korában a színészek jóformán fizetett cselédek voltak, s ha Shakespeare-nek és tizenkét társának I. Jakab őfelsége szabatott ruhát skarlátpiros bársonyból – az mégiscsak libéria maradt” – írja Hevesi Shakespeare-ről szóló egyik tanulmányában (Hevesi 1964). A festmény vígjátéki elemektől teljesen mentes, alakjait a csend és a megállított idő veszi körül (11. kép).

11. kép: Férfi és női szereplő: (a) Isadora Duncan és Csontváry Kosztka Tivadar személyeként azonosítható szereplők Csontváry Kosztka Tivadar festményéről (részletek a festményből, főalakok). A festmény szereplőinek különlegessége, hogy Isadora arca portréhűséggel ábrázolt, Csontváry pedig Shakespeare-hősként jelenik meg. (b) Isadora színpadon (fotó: 1900 körül, részlet, Arnold Genthe).[20] (c) William Shakespeare-ről készült úgynevezett „Flower portrait” a 19. század elejéről. A portréról csak pár éve derült ki, hogy nem 16. századi alkotás, hanem hamisítvány; azonban Csontváry korában a leghíresebb Shakespeare ábrázolás volt.

Ugyancsak Isadora Budapesten eltöltött éveihez köthető az az újonnan előkerült Színpadon című festmény, melyen igen különleges kompozíciós szerkesztésben látható az erős érzelmeket eltáncoló, háttal álló nőalak, aki szintén peplosz típusú kék-fehér ruhát visel. A festmény helyszíne színpad a színpadban: míg a nőalak, vagyis ruhája, mozgása, kéztartása és a vörös rózsa alapján újra Isadora, feltehetően az Uránia színpadán áll, mögötte egy másik színpadon egy szerelmi jelenet zajlik. A Szerelmesek találkozása című képen már találkoztunk egyfajta színpad a színpadban kompozíciós eljárással, e képen még inkább egyértelmű az álom és a valóság kapcsolata. Itt az álom egy csapásra összetört, helyette marad a színpadi valóság – szerelmi valóság ábrázolása.

Isadora Budapesten ünnepelt sztárként beleszeretett Beregi Oszkárba,[21] aki a korszak legismertebb színésze volt (12. kép). Szerelmük azonban hamar véget ért, mikor Beregi Oszkár[22] feltehetően 1902 novemberében, Lysander (Szentivánéji álom)[23] szerepében beleszeretett partnernőjébe. Feltehetően ennek a szerelmi csalódásnak a felismerése adhatta a témát Csontváry festményéhez, ahol a mély fájdalom a sokkhatásszerű felismerés tragikus felhangot ad a műnek, amint Isadora szembesül az idilli, shakespeare-i kerti jelenetben szerelme elvesztésével. Ez az elvesztés vagy szerelmi csalódás akár vonatkozhatott Csontváry és Isadora kapcsolatára is.

12. kép: (a) Isadora Duncan (1903-1904, Elvira Studio);[24] (b) Csontváry Kosztka Tivadar: Színpadon (az Uránia Színház színpadán) és (c) Beregi Oszkár portréja (ismeretlen szerző, 1902 körül)[25]

Csontváry története folytatódik…

1903-ban és feltehetően 1904-ben is, Isadora parthenoni fellépésének idején már Csontváry is Athénban volt, és megfestette a Sétakocsikázás Athénben Újholdkor című festményt, melyen a nyitott kocsiban ülő kalapos nőalak karaktere ismét emlékeztet Isadorára, aki fellépései után mindig fiákerrel hajtatott szállodájába, mint ahogy Csontváry megörökítette festményén (13. kép).

13. kép: (a) Csontváry Kosztka Tivadar: Sétakocsikázás Athénben újholdkor (1904, MNG); (b) Isadora athéni fellépésének fotói (ismeretrlen szerző, 1904 körül),[26] ahol Isadora szintén kék ruhában táncolt az Akropoliszon. (c) Isadora Athénbe több alkalommal is visszatért (Isadora Duncan at the Portal of the Parthenon, Athens; Steichen, E., Early Years Portfolio, 1900-1927, fotógravür, papír, 1920)[27]

Isadora az egyetlen, róla megmaradt mozgóképen, szabadtéren táncolt a párizsi füvészkert egyik központi területén (1908-as felvétel) a cédrusfa körül (14. kép), melynek kimerevített kockáján szintén ez a már jól ismert ruha látható (15. kép). Isadora[28] cédrusfa körülötti, filmre rögzített tánca jelentheti Csontváry cédrus képeinek analógiáját is.

14. kép: (a) Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrushoz című festménye és (b) a Párizsi Füvészkert központi cédrusfája.[29] Figyelemreméltó a fotón látható cédrusfa bal, vízszintes ágának azonossága a Csontváry festményén látható ággal

15. kép: (a) Isadora Duncan fehér peploszban, melyek a tanagra szobrok nőalakjait idézik (ismeretlen szerző, 1900 körül)[30] és (b) a pár évvel később készült mozgófilm egyik kockája Isadora cédrusfa körülötti táncáról (ismeretlen szerző, 1908 körül)[31]

A Zarándoklás a cédrushoz című festmény fő motívumként jelenik meg a tánc. A festmény táncoló alakjai Isadora Duncan táncának fázismozdulatait ábrázolhatja mozgókép, vagy fotókockák alapján. A táncoló alakok egyforma, fehér, peplosz szerű ruhát viselnek, mozdulataik egymásból adódnak, egymás folytatásai (16. kép).

16. kép: Eadweard Muybridge mozgássorozata (Animal Locomotion, 1887, plate 187.).[32] A mozdulatok és a mozgás tanulmányozásának új módszere volt a fotósorozatok készítése

Isadora Duncan Európa szerte nyitott modern tánciskolákat 1904-től (Berlin). Ha nem a fotón rögzített mozgásfázisokat festette meg Csontváry, akkor feltételezhetjük, hogy akár Isadora tanítványainak (Isadorables) össztáncát láthatjuk.

A cédrusképek másik különlegessége, mindamellett, hogy a Zarándoklás a cédrushoz képen mozgásfázisokban jelenik meg Isadora alakja, addig, a Magányos cédrus, eredeti nevén Egy cédrusfa a Libanonban[33] táncoló ágainak inspiratív forrása Isadora Duncan, aki A jövő tánca című művében (Duncan 1903)[34] arról beszél, hogy két ember tánca nem lehet egyforma; a mozdulatoknak természeteseknek kell lennie, ahogy a szél fújja a lombokat, vagy ahogy hullámzik a tenger (17. kép).

17. kép: (a) Isadora tánca a parkban (ismeretlen szerző, 1890 körül);[35] (b) egy itáliai körútja során készült fotó, ahol egy öreg olajfa körül táncolt (ismeretlen szerző, 1903)[36]

Az ágait lengető cédrusfa mozgással teli, dinamikus, hajlékony alak. A finom és kecses ágak karokként integetnek, szinte szemünk előtt mozdulnak meg a vékony „végtagok”, melyek egyedi tánca utalhat Isadora kötöttségektől mentes táncára és annak természetes mozgásformájára (18. kép).

18. ábra: (a): Magányos cédrus című Csontváry festmény (1907, 194×248 cm, Janus Pannonius Múzeum, Pécs), ahol a cédrusfa kissé el van száradva; (b): a festményen szereplő fa lehetséges „modellje”[37]

Zárszó

Csontváry és Isadora Duncan történetének közös szálai egyelőre itt véget értek. Csontváry Márkus Emílián, Beregi Oszkáron, vagy az Uránia Tudományos Színház előadásán keresztül mindenképp ismerhette Isadora Duncant. Egy biztos: Csontváry közel tíz éven át jelenítette meg Isadora alakját festményein; mivel a portréhűséggel ábrázolt táncosnő egyértelműen azonosítható.

Közeleg Csontváry halálának 100. évfordulója. Mit rejt még ez életmű? Tartogat-e még meglepetéseket? A forrásanyagok újbóli átvizsgálása, az életmű részletes és pontos elemzése még sok Csontváry-titokra adhat magyarázatot. Csontváry és Isadora kapcsolata rávilágít arra is, hogy a társművészetek ismerete és a kultúrtörténeti tények pontos felkutatása milyen különleges látásmódot eredményezhet. A művészetek szereplőit nem kezelhetjük izoláltan: film, színház, tánc, zene, festészet, fotográfia és szobrászat globális elemzése adja saját korának tökéletes lenyomatát.

„[…] vajon az 1902 körül megfigyelt lelki változás, az erőteljesebb befelé fordulás, a sajátos Csontváry-féle valóság kialakítása összefüggött valamilyen szerelmi élménnyel is? Nem tudjuk. Az azonban önéletrajzából kiviláglik, hogy 1903 nyarán nagy lelki válságon esik át, amint írja, ismét szembekerült a pozitívummal, és lelki vívódásai késztetik nagy csavargásaira is. Megindul a nagy roham, a legmagasabb célokért” – írja Németh Lajos (1964, 66). A nagy „roham” folytatódott, Csontváry „pozitívuma” méltán tette őt a magyar művészettörténet egyik legfényesebben ragyogó csillagává.

Irodalomjegyzék

Bencze Attila (é. n.): Beregi Oszkár és Isadora Duncan románca. http://www.polusonline.com/2012/04/isadora-duncan-es-beregi-oszkar-romanca.html

Beregi Oszkár (1983): Szerepkatalógus. Színháztörténeti Füzetek, 72. sz. Magyar Színházi Intézet, Budapest.

Galavics Géza (2005): Csontváry, a Hortobágy és a fotográfus. (Haranghy György emlékezete). Ars Hungarica, 33. évf. 1-2. sz. 55–88.

Gerlóczy Gedeon és Németh Lajos (19843, szerk.): Csontváry emlékkönyv. Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból. Corvina, Budapest.

Hevesi Sándor (1964): Amit Shakespeare álmodott. Magvető, Budapest.

Duncan, I. (1903): Der Tanz Der Zukunft. (The Dance of the Future.) Leipzig.

Duncan, I. (2008): A jövő tánca. In: Fuchs Lívia (szerk.): Táncpoétikák. L’Harmattan, Budapest. http://balett.bplaced.net/Cikkek/Duncan.pdf

Duncan, I. (2009): Életem. L’Harmattan, Budapest.

Lehel Ferenc (1922): Csontváry Tivadar a posztimpresszionista festés magyar előfutára. Amicus, Budapest.

Lehel Ferenc (1931): Csontváry Tivadar a posztimpresszionizmus magyar előfutára. Második vázlat. 70 képpel. Les Éditions de Style, Paris.

Németh Lajos (1964): Csontváry Kosztka Tivadar. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest.

Pertorini Rezső (1966): Csontváry patográfiája. Akadémiai, Budapest.

Szabó Júlia (2000): A mitikus és a történeti táj. Balassi Kiadó – MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest.

Szegedy-Maszák Mihály (2007): Szó, kép, zene. Pesti Kalligram, Budapest.

Végvári Zsófia (2012): Képeslapok és Csontváry festmények. https://www.csontvary.com/kepeslapok-es-fotografiak

Végvári Zsófia (2014): Csontváry különleges anyaghasználata. https://www.csontvary.com/csontvary-kulonleges-anyaghasznalata

Jegyzetek:

[1]A gácsi posztógyár textilfestékei szolgáltak színezékül a művekhez kaolinos, fehéragyagos bázisanyagba keverve enyvvel és illóolajjal. A megvizsgált, 1894 és 1909 között készült műveken ez az anyaghasználat azonosítható, így téves az olajfesték anyaghasználati és műfaji meghatározás a Csontváry képek esetében (Végvári 2014).

[2] Csontváry tájat ábrázoló festményeinek nagy része visszavezethető a korabeli színes képeslapok ábrázolásaira. A maga Csontváry alkotta „látlat” szó is ezekhez a színes lapokhoz köthető: egy adott helyről készült képeslapok összképe adja a látványt, a látlatot, mellyel az adott hely tökéletesen leírható. Ez a festészeti attitűd Csontváryt a romantika festészeti irányzatához kapcsolja, mely stílustörténeti besorolást már Szabó Júlia is említi könyvében. Képeslapok és a Csontváry festmények kapcsolatáról lásd: Végvári (2012).

[3] „A táncz 1901-ben készült fekete-fehér magyar némafilm. Ez volt az első tudatosan rendezett magyar filmalkotás. A Táncz az Uránia Tudományos Színház egyik előadásának mozgóképes illusztrációjaként született. 1901-ben Pekár Gyula mozgóképeket kért Zsitkovszky Bélától, az Uránia vetítőgépészétől. Az eredetileg fotográfus Zsitkovszky örömmel látott a feladathoz az Uránia tetőteraszán, a kor kitűnő színészeivel és az Operaház balerináival. A 24 kinematogrammot 1901. április 30-án mutatták be. Az első felvételeket meg kellett ismételni, mert az Uránia laboratóriuma leégett. A film a sikeres itthoni bemutató után Párizsba is eljutott” (a Wikipedia „A táncz” szócikke: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_t%C3%A1ncz).

[4] Forrás: Magyar Filmintézet (http://www.filmkultura.hu/regi/1999/gallery/tanc.hu.html).

[5] Szegedy-Maszák Mihály (2007) kitér Csontváry rokonságára, miszerint Kostka István anyja Márkus Emília (Pulszky Károlyné) színésznő testvére volt.

[6] „[Isadora] Impresszáriója kitalálta, hogy önálló műsorával elsőként a kontinens leggyorsabban fejlődő multikulturális és dekadens nagyvárosában, Budapesten kell bemutatkoznia. […] a felszabadult, finom erotikától sem mentes táncelőadás 1902. április 19-én óriási sikert aratott az Uránia Színházban” (Bencze é. n.).

[7] Saját kutatások alapján: Gerardin Farrar.

[8] Saját kutatások alapján: Márkus Emília színésznő.

[9] Nicolas Maes, Sandro Botticelli, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Van Gogh, Eugene Delacroix stb művei forrásként azonosíthatóak sok Csontváry mű esetében.

[10] „A szél? Én vagyok a szél. A tenger és a Hold? Én vagyok a tenger és a Hold. Könnyek, fájdalom, szerelem, madarak repülése? Mind én vagyok. Táncolom, ami vagyok. Bűn, ima, repülés, fény, sosem voltak a szárazföldön vagy tengeren? Azt táncolom, ami én vagyok.” Részlet Carl Sandburg: Isadora Duncan című verséből (fordította: Végvári Zsófia – https://en.wikiquote.org/wiki/Isadora_Duncan).

[11] Forrás: Portrait of Isadora Duncan in the Gardens of Bellevue, Paris in 1916 – https://dhcfellow2012dnb.files.wordpress.com/2012/07/2012-07-10-16-47-45.jpg?w=675

[12] „A vaudeville, mint zenés színpadi műfaj, az angol music-hall amerikai változata. Táncból és énekből, pantomimból, dialógusokból, akrobatikából, állatidomárok és bűvészek mutatványaiból állt össze” (a Wikipedia „Vaudeville” szócikke: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vaudeville).

[13] Isadora Duncan Londonban sok időt töltött el a British Museum ókori görög kollekciójának tanulmányozásával. „Hogy egy példát hozzak, tekintsünk a görögök Hermész szobrát. Pózával a szél szárnyán repülve ábrázolják. Ha a művész úgy akarta volna, Hermész lábát vertikális pozícióba is helyezhette volna, hiszen ő a szél hátán repülő isten, aki nem érinti a földet. De felismerve, hogy egyetlen mozdulat sem lehet igaz, ha nem sugallja a mozdulatok egymásutánját, a szobrász úgy helyezte el Hermészt, amint repülés közben lábai a gömbön nyugszanak, megadva a mozdulat örökké tartó minőségét. Ugyanígy említhetném annak a több ezer figurának a pózait és a gesztusait, amelyek a görög vázákon és domborműveken maradtak ránk. Egyetlen sincs közöttük, amelynek mozdulata ne előlegezné meg következőt” (Duncan 2008).

[14] „Amikor az Operaházban lépett fel, a közönség meglepetésére egy cigányzenekart rendelt a színpadra, és a Csak egy kislány… dallamára énekelni kezdett. Később egy vörös köpenyben táncolt a „magyar hősök forradalmi himnuszára”, a Rákóczi-indulóra. Pesti fellépéseivel olyan tomboló sikert aratott, hogy vidéki bemutatókra is felkérték. Pécstől Aradig számos városban fellépett” (Bencze é. n.).

[15] A képek forrása: a) http://www.gettyimages.com/detail/news-photo/american-dancer-isadora-duncan-photography-around-1900-die-news-photo/56461125; b) http://www.isadoraslegacy.com/images/isadora1web.jpg

[16] A festmény motívumai: a pókháló és az alvó angyal szintén utalhat Shakespeare Szent Iván éjén játszódó darabjára.

[17] A Geiranger fjord egyértelműen azonosítható látképe érdekes módon össze van vegyítve Csontvárynak a mostari hidat ábrázoló festményén megjelenített jobb oldali heggyel, valamint a Vaskapu, Kazán-szorossal, ahol út kíséri a Duna partját.

[18] A nyár legrövidebb éjszakája.

[19] Isadora maga is szerette Shakespeare műveit, első tündérként szerepelt ifjú korában a Szentivánéji álom című előadásban, New Yorkban (fényképen: Baker’s Art Gallery, 1896 – https://hu.pinterest.com/pin/121175046194027013/).

[20] A kép forrása: https://rachelhopecleves.files.wordpress.com/2014/05/isadoraduncan-1024×787.jpg?w=750&h=576

[21] „Előadás után a férfiak kifogták [Isadora Duncan] kocsijából a lovakat, úgy húzták a szállodája kapujáig. Ez pedig csak a legnagyobb sztároknak járt, például Jászai Marinak, aki egyébként látta Duncan előadását, és lelkesedett érte. Talán már ezen az előadáson is ott ült Beregi Oszkár, a Nemzeti Színház ünnepelt színésze. Mindenesetre Isadora – édesanyja oldalán – hamarosan megjelent a Nemzetiben, ahol Beregi Rómeót játszotta. Végigülte a magyar nyelvű előadást, naplójában ezt írta erről: »Égő fekete tekintetű, s úgy mélyesztette a szemét az enyémbe, oly lobogó rajongással és magyaros szenvedéllyel, hogy ebben az egyetlen pillantásban benne volt a budapesti tavasz. Magas volt és fejedelmi testalkatú, koponyáját dús fekete fürtök keretezték, melyek olykor bíbor árnyalatot kaptak. Michelangelo róla mintázhatta volna Dávidját.« A magyaros szenvedélyből hamarosan szerelem született” (Bencze é. n.).

[22] Igen érdekes adalékul szolgálhat Beregi Oszkár életrajzi füzete Isadora Duncan és Beregi Oszkár kapcsolatának tanulmányozásához. A füzetben szerepeinek listája alapján Beregi Oszkár saját rendezésű darabbal lépett fel az Uránia Tudományos Színházban 1902. május 14-én (tételszám: 185.) Darabjának címe: Pygmalion és Galathea. Görög rege. Ókori klasszikusok zenekísérettel (sorozat) (Beregi 1983).

[23] Beregi Oszkár életrajzi füzete alapján ez az előadás a Nemzeti Színház vendégjátéka lehetett az Operaházban, 1902. november 12.-én (tételszám: 193.; Beregi 1983).

[24] A kép forrása: http://images.cdn.bridgemanimages.com/api/1.0/image/600wm.CHT.9962420.7055475/239520.jpg

[25] A kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Goldmark_Sz%C3%ADnh%C3%A1z#/media/File:Oskar_Beregi.jpg

[26] A kép forrása: https://www.csontvary.com/szerelmesek-shakespeare-es-az-urania

[27] A kép forrása: http://aperture.org/shop/prints/photography-portfolios/edward-steichen-the-early-years-1900-1927

[28] Érdekes észrevételt tett Pertorini Rezső, aki a Zarándoklás a cédrushoz című festmény női figuráiról megjegyzi, hogy feltehetően a festő első szerelmét ábrázolhatja (Pertorini 1966).

[29] A kép forrása: https://www.csontvary.com/wp-content/uploads/2012/09/paris02.jpg

[30] A kép forrása: http://www.duncandancers.com/img/isadoratanagra1234.jpg

[31] A kép forrása: https://www.youtube.com/watch?v=GbhECiz2TtY

[32] A kép forrása: https://www.csontvary.com/wp-content/uploads/2012/09/tanc.jpg

[33] Lehel Ferenc változtatta meg az eredeti címet az 1936-os kiállítás kapcsán.

[34] Berlinben elhangzott beszéd, ami a modern tánc manifesztumává vált. A bevezetőt írta: Karl Federn.

[35] A kép forrása: https://dakiniland.files.wordpress.com/2014/11/77bf86a47718d280365957c6df566304.jpg?w=195&h=300

[36] A kép forrása: http://www.gettyimages.com/detail/news-photo/duncan-isadora-27-05-1878-t%C3%A4nzerin-usa-in-italienischer-news-photo/541056533

[37] A cédrusfa, mely a kép fő témáját adta, a mai napig áll a libanoni cédrusligetben. A fa története: a fa Lamartin fájaként vált ismertté, mely a 20. század elején, Csontváry látogatásakor félig el volt már száradva. Ebből a fából faragták ki (annak kivágása nélkül) a 20. század végén a Megfeszített Krisztus fája című szobrot, mely a cédrusligetben ma is látható. Krisztus hátán és a festményen is, a lombok alatt látható „szög”alakú ágvég egyértelműen ugyan az mindkét esetben.

A kép forrása: https://www.csontvary.com/wp-content/uploads/2012/09/lamartine03.jpg