Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak

Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok

Életminőség vizsgálódó: jó-rossz példatár

Eugéniusz: Boldog-boldogtalan ABC – IV.

(Egy „egyszerű” velős magyar mondatban

a jó életminőségek mibenléte és megélése,

teremtése. őrzése-javítása/hiánya-rontása)

Vigadjunk

Hadd nézze halvány arccal a világot
Kinek tetszik mondván: mi rossz, ravasz!
Szánjátok őt, de meg ne hallgassátok,
Barátim, mert valódi vétek az.
Míg van tavasz, ifjúság, szerelem,
Örüljetek, szeressetek velem!

Ha mondják, nincs költészet már a földön,
S érzésink ellen száz veszélyt fordít
A kalmár számítás, kedves barátim,
Minket tán ez csak el nem tántorít?
Míg van tavasz, ifjúság, szerelem,
Örülhettek, szerethettek velem!

De sebesen jő a halál - siessünk,
Hogy üresen leljen minden kehelyt,
Mit ér, ha meg nem gyújtva tán tovább tart
A fáklya - de poros zugban hevert.
Míg tart tavasz, ifjúság, szerelem,
Siessetek örülni hát velem!

Hisz majd jövend más nemzedék helyünkre,
Ha már végkép élvezni nem tudunk.
Derék fiúk lépendnek nyomdokunkba,
Kikben örömmel megujulhatunk.
Közöttük él lelkünk s oly végtelen,
Mint a tavasz, ifjúság, szerelem.

Madách Imre

*

Csak

halálod óráján

esik le a tantusz:

Te buzgón „élted”

valaki más életét,

akit ügyesen kopíroztál,

de így is csak gyenge

másolatban!

*

Ha

valaki

nem elég

szépen és

nyilvánosan

hálálkodik neki,

rá többé a büdös

életben ne számítson

*

Csak

azért ócsárolja

oly dühösen hazáját,

hogy ne fájjon neki oly

nagyon az elhagyása,

és a véglegesnek látszó

idegenben maradás

boldogtalansága

és árulása...

*

Nem

a tett, de

a tettetés embere,

pl. a jókedvű adakozót,

a boldog szeretőt, hitvest,

a napi munkáját kedvelőt,

a szabad embert színlelő…

*

Ő

úgy

Isten

(istenképe)

hasonmása,

hogy kétnemű,

lelki hermafrodita –

vagyis biszexuális…

*

Csak

simogatni

szerette volna

azt a kis nyuszit,

de ő nem igen akarta,

és el is menekült előle -

erre egyre dühösebb lett,

és már baltával üldözte,

hogy menten agyonüsse...

*

Akkor

és addig „bátor”,

amikor és amíg iszik,

nagyokat hőbörög stb.,

de kijózanodó-félben

még saját árnyékától is

megijed, majrézik, retteg…

(mert haza kell menni,

várja a házisárkány,

és a papucs alá teszi,

s közben el-elveri)

*

A

kicsinyét

koldulásra

idomító-faragó,

éheztető-betegítő,

irreverzibilisen megcsonkító

szörny szülő, nevelő, gyám stb.

(lásd pl. Petőfi Apostola kiskorát)

*

Ami

nincs

a helyén,

az a szemét –

ha te sem vagy

pont a jó helyeden:

szemét ember vagy?

*

Rosszul tudja ugyan,

mert így képeztek ki,

így kaphatott diplomát,

vagyis gyógyítási privilégiumot,

de sajnos a rosszat jól csinálja:

pl. a hivatalos protokollos „jó” orvos

*

A betegség neki

nem fájdalmas baráti-isteni intés,

de orvosi segítséggel legyőzendő ellenség,

aki ellen vegyszert, (ellen)mérgeket vet be,

amik maximum. a kellemetlen tüneteket,

a fájdalmat enyhítik, de a bajt fenntartják

(igaz, sokan jól élnek ebből, és nő a GDP is…)

*

Sok

hűhó

semmiért,

hegyek vajúdnak

és egérke születik

(nagy füst és csak

picinyke láng pislákol)

*

Öregedésed:

transzparens lesz

minden látens, rejtett

rossz jellemvonásod -

lelked rosszabb fele győz,

már csak azt táplálod,

az idő neki dolgozott.

*

Tőle csak

a nyers erőt kérik,

a koncepció, a haszonélvezet/

értéktöbblet mindig mind a másé,

és te így maradsz redukált létben,

„emberi” erőforrásként…

*

Partra vetett

halként vergődsz,

magatehetetlenül tátogsz,

nem találod meg élettered,

ahol pedig vígan lubickolhatnál

(a jó-rosszszándékú, de ártó

hivatásos segítőd csak simogat)

*

Ha

nem lehet a tiéd a lány,

az egyetlen, az igazi, akit

az isten is csak neked szánt,

akkor ne lehessen senkié se,

ha nem ölelheted, megölöd -

kútba veted és utána ugrasz!?

*

Meglasszózva,

csapdába esve –

minél inkább menekülsz,

feszelegsz, erőlködsz,

annál jobban szorul

nyakadon a hurok

(többet erővel,

mint ésszel)

*

Amire

születni kell,

pont annak tanulását,

elsajátítását erőltetik:

szorgalmasan gyakorolj,

féllábbal Tarzant játszani...

*

Oly serény,

és oly „önzetlen”

a más portája előtt sepregetésben,

hogy emiatt a magáé előtti elmarad

*

Nem

az a legény, aki üt,

hanem az, aki állja az ütéseket...

Te mindenkinek odatartod az arcod?

Ha az egyiket megütötte, akkor a másikat...

*

Hagyod

kirabolni, meglopni

kisemmizni stb. magad,

majd meg, mint egy koldus

alamizsnáért pitizel a kifosztónak

*

Ha

szántszándékkal

valaki téged arcul köp,

(vagy arcul üt, „pofán vág”)

letörlöd, nem nehezményezed -

reakciód kedvet csinál a folytatáshoz,

s lesz belőled egy köpőcsésze...

*

Annyira

kerülted

az ütközést,

a konfrontációt,

hogy mire észbe kaptál és tiltakoztál,

már rég mindenes ingyen cseléddé váltál...

(vagy alig észlelhetően melegítik a vizet,

és mire a béka kiugrana, már meg is főtt) 

*

Nem irt,

helyesebben gyérít

egeret, patkányt, poloskát -

sőt: még asztalt is terít nekik

Kerüli a konfrontációt,

el is szemtelenedik

a piaci légy…

*

Vakon

megbízol

a vadidegen kereskedőben,

vagy házasságközvetítőben -

csak otthon ér a több, mint

kellemetlen meglepetés:

a zsákban macska van...

*

Gondolsz

„merészet és nagyot”,

és mindened felteszed

egy „holtbiztos” tippes sötét lóra,

vagy egy megálmodott rulett számra...

*

Hős

akar lenni,

mégpedig bármi áron,

hogy imponáljon Neked:

akár bele is lök a Dunába,

hogy majd kimenthessen,

és így érdemeket szerezzen...

*

Ha

egyszer

visszaéltek bizalmaddal,

beteges rosszhiszeműség,

egyetemes bizalmatlanság

lesz úrrá rajtad holtodiglan –

még a családtagjaidtól is

személyazonosságit kérsz...

*

Tánc helyett

max. kényszerzubbonyban

tántorog/vánszorog/támolyog,

vagy bilincsbe vert, béklyózott

lábbal egyhelyben topog, rángatózik –

vagy esetleg bottal/ostorral táncoltatják…

*

Nincs

lelkes állapota,

hisz már csak hálni jár belé a lélek –

vagy másként lelketlen: szívtelen,

aki nem ismer könyörületet

*

Paranoiás -

rá mindenki veszélyes

vírushordozó/bacilusgazda –

hermetikusan elzárja magát,

senkivel nem szív egy levegőt…

*

Úgy

nő fel a gyermeke

a „jó” édesanyának,

hogy naponta azt hallja:

feláldozta érte boldogságát,

csak ő miatta nem vált még el

ettől az ilyen-olyan férjtől/apától...

*

Ő is,

mint mindenki

csodagyereknek,

új kis messiásnak indult:

de kollaborált az elhülyítésében,

s így nem csoda, ha hülye-gyerek lett

*

Utált

stréberkedő,

vagy örök renitens

elkallódó, nem épülő,

magával is kiszúró

önsorsrontó diák

*

Elfogadva,

nem visszautasítva

a „bezzeg gyerek/diák” szerepet

mindenkivel megutáltatja magát,

és már csak egyedül az vezérli,

hogy minél inkább megfeleljen

a szülői-tanári elvárásoknak…

*

Szégyellt

viselt dolgait rejtegetve

zsarolhatóvá teszi magát,

és olyasmire vehetik rá,

amit megint csak szégyell

(bezáruló ördögi körök!?)

*

Madách Imre

A csapodár átka

Érzéseket cserélsz, mint a ruhát,

Ma ezt veszed fel, holnap mást kívánnál,

Amint szeszélyed súgja, s azt hiszed,

Hogy néked az mind, dőre lányka, jól áll.

Most újra felvevéd szerelmem is,

Ez egykor oly fehér ruhát magadra,

Bár azt feledve új gyönyör között

Régen pihenni lökted a porondra.

Ne bántsd, ne bántsd, mért hoznád újra fel?

Jobb annak ott pihenni elfeledve,

Napsúgarakból volt az szőve, és

Most lássam az idők mocskát felette?

Ládd, oly nyugodt valék már, azt hivém,

Szerettél egykor őszintén, leányka,

S bár Isten rendelé, hogy elfelejts,

A csók, mosoly igaz szívből lőn adva –

Míg most, ha látom, ismét úgy pirulsz,

Mint akkor, úgy hullámzik Éva-kebled,

Azt látom, óh, hogy amidőn hivék,

Hogy akkor is csalatkozám tebenned. –

Miért nem hagytad e sírt meg nekem!

Kacér mosollyal mit csábítsz felette?

Nagy a világ győzedelmidnek, miért

Nyúltál szentségtörően e kebelbe? –

Ha szívednek szerelme lámpa csak,

Mely új olajjal ujolag föléled,

Hogy büszke termeken ragyogjon, úgy

Veled szerelmet, lány, én nem cserélek.

De azt se féljed, hogy kísérteni

Jár fel talán majd megvetett szerelmem,

És eltiport üdvét követeli,

Melyet mosolyogva esküvél te nékem!

Nem, mint e szív képedtől puszta lett,

Ugy puszta szív lesz átkod is, leányka,

Te nem tanultál, csak tetszelkedést,

Közted s szíved közt hízelgő had álla:

Ha majd lehullnak bájid, s elhagyott

E had, szived kietlenét megérted,

És életúntan és örömtelen

Nyugalmat esd, csendet kér árva lelked;

De hivatásod vesztve, úgy leszesz,

Mint szótlan gondolat, gyümölcstelen fa,

Testetlen lélek, árván, hontalan

A semmiség örvényében bolyongva.

Az édes házi kör helyett csupán

Hideg halottjait leled a multnak,

Míg ólomsúllyal a sír hantjai

Siratlan puszta kebeledre hullnak.

*

A kevés,

elég jó helyett

inkább a rosszból eszik,

de abból viszont túl sokat,

hátha a végén majd jobb lesz

(így végül még rosszul is lesz…)

*

Az egyik

nem tud vitatkozni,

vagy nincs felkészülve,

vagy nem is tudja, miként

kellene – jól – érvelni stb.,

a másik egy öncélú vitázó,

aki számára közömbös,

hogy mi a végeredmény…

*

Utánzó

divatmajom:

saját elcsúfítására

egy egész vagyont költ,

minden látható részén változtat:

úgy a testén, mint a ruházatán,

a tartásán és a járásán,

a testszagán/illatán és

felvett arckifejezésén…

(elárulva lelke ürességét)

*

Ha

egy embert

el akarunk csúfítani,

akkor kezdjük-végezzük

az arcával, a szemével, szájával:

öntsük le vitriollal, tegyünk rá ragyát stb. –

de ki-ki maga is sokat/még többet tehet ezért,

fölösleges-káros sminkkel, idétlen frizurával stb.,

de leginkább arcának alap- és más kifejezéseivel,

melyek hű tükrei lelke rossz/gonosz állapotának…

*

Nem szeret

a tükörbe nézni,

mert nem tetszik neki

a saját arca, fizimiskája –

pedig csak lelke/eddigi élete

tükröződését láthatja rajta,

amin a smink sem segít…

*

Ha

meglátod az arcát,

azt hinnéd, egy fantomképet látsz,

amit sebtében skiccelt fel a rajzoló

a bűnüldöző szerv felkérésére…

*

Körözni-

keresni nehéz:

ő szinte különös

ismertetőjeltelen –

még jó, hogy van neki

személyazonossági igazolványa

*

Arány-

tévesztő:

ágyúval lő a verébre,

akit esetleg el is talál,

de a haszonnál több a kár:

egy közvetett házbontó,

lerombolja az otthonát…

*

Két barátnő

a város két végén lakik,

hol az egyikük, hol a másikuk

lakásán beszélgetnek.

Egy esős napon így szól a szőke:

- Hadd maradjak itt éjszakára!

- Nem is engedlek el ilyen esőben.

A szőke egyszer csak eltűnik,

majd ázottan előkerül.

A másik kérdőre vonja:

- Hát te meg hol voltál?

- Hazaszaladtam a pizsamámért!

*

Eső után

köpönyeget vesz,

- későn, rosszul időzítve -,

még esernyőt is tart feje fölé,

amivel beáll egy váróterembe…

*

Nem jár

mezítláb,

nem tudja

a talpát megmasszírozni,

a föld-életerőt betáplálni

(lába-talpa cipőbe szorítva)

*

Mint avítt

vallási szokást

a böjtölést végleg el is hagyja –

ő semmi élvezetről nem tud lemondani

nagyobb célok érdekében

(testi-lelki egészségéért)

*

Kibírt

többhetes

tiltakozó böjt után

olyan farkaséhes lesz,

hogy rögtön bezabál

és menten belehal,

ami nem tragikus,

de inkább komikus…

*

A parazita

ravasz átprogramozó:

attól fogva neki szolgál,

amihez ő is partner volt,

mint az a telhetetlen méhecske,

aki azt hiszi, hogy magának gyűjt,

és nem a közösbe, de télre

a lódarázs kirekeszti…

*

Mindenbe

csak belekap,

de nincs kitartása,

de az első nehézség után

menten/végleg odébb is áll,

de így megfosztja magát

a sikerélménytől is…

*

A sok-sok

kudarcod vádol,

elszívja önbizalmad és tetterőd –

pedig te ítélted előre kudarcra magad

(pl. mint egy versenyfutó-pályás teknőc)

*

Egy

abszolút

értéktelen nihilista:

viszonylagos, mi a jó/rossz –

mikor mi a hasznos, kényelmes,

gazdaságos, célravezető stb. stb.

Semmi nem szent, minden és

mindenki más csak eszköz.

*

Egy

Raszkolnyikov,

akinek „szent célja”,

hogy nagyot alkosson,

amiben diáknyomora a gát,

ezért kirabolná, sőt még akár

meg is ölné azt a gaz uzsorást…

(Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés)

*

Tabusít:

ha pl. a halál

tiltott beszédtéma,

akkor az tkp. nincs is

(jelszava: Sose halunk meg)

*

Nem gondol

- memento mori –

naponta halandóságára,

(csak) neki nincs határideje,

soha vissza nem térő, s így

végleg elmulasztott alkalma…

*

Ő mindig

majd holnap lesz boldog,

míg csak meg nem boldogul,

jobb létre nem szenderül –

ez tartja benne a lelket,

hogy odaát majd jó lesz…

*

Neki a halál

megsemmisülés,

ezért retteg tőle egy életen át,

amitől nem marad idő-erő élni,

már csak azért sem, mert

pont ettől lesz hívott-

hívatlan „vendége”

a krónikus betegség…

*

Ha

úgyis meghal,

akkor mi értelme

a földi ténykedésének -

és őt nem lehet égi jutalommal

e földi siralomvölgyben áltatni?

Legjobb korán halni/meg sem születni…

*

Semmi

maradandót

nem alkotott,

nyomtalanul tűnne el,

(telekakilt pöcegödör) –

elpazarolta mindenét,

amiről számot kéne adni:

ezért nem akar meghalni…

*

Fittyet hány

baljós előjelnek/

baráti intelemnek:

egy önhitt hazardőr:

nagyot koppan,

majd elhallgat…

*

A jól

kitaposott

széles járt utakon

haladsz a szürkületbe,

a vágóhídra/munkatáborba,

nincs bátorságod megtalálni

a saját helyes ösvényedet…

*

Minden

belefőtt már

ételébe-életébe:

„csak” az a kicsiny

megbolondító íz hiányzik!

De az nagyon – így viszont

meglehetősen, jobbára az

ehetetlen és élhetetlen…

*

Putriban lakik,

de sírhelye palota,

télen fagyoskodik,

de ő luxusautón jár

(netán uzsorahitelből,

amit még az unokái is

örökölnek-törlesztenek...)

*

Kész-

pénznek veszed

a kampány/reklám ígéreteket,

bedőlsz a bőkezűen ígérgető, de

számon-kérhetetlen demagógnak

*

Ostoba

fogadalmat

csak azértis megtartó,

önkorrekcióra képtelen „jellem” –

mint pl. a Mire megvénülünk

„amerikai párbajos” hőse,

kinek erre megy rá élete?

*

Sorsot húzni,

és aki a rövidebbet húzza,

már ha letakart végű gyufa-

szálak közül kell választani,

akkor neki fix idő múlva

becsületbeli kötelessége

önkezével magával végezni

(az ún. amerikai párbaj)

*

Majdnem

a végtelenségig

hagyod magad hitegetni,

még az átlátszó szélhámos

is jó balekot talál benned -

de a Jóistenben nem hiszel

*

Helyismeret

hiányos kívülálló:

a legjobb szándékkal

bóknak szánt szó itten

és most épp durva sértés

*

A többséggel,

a szennyárral

sodródsz a szakadékba -

talmi „kincsekért”, gagyiért

fejest ugrasz a pöcegödörbe

*

Árnyék-

bokszoló,

aki mindenfelé,

és mindenkire üt és vág,

hátha eltalálja ellenségét is

(eltalálja így a jóbarátait is,

de gyárthat is új ellenséget)

*

Kazuista:

minden elvileg

előforduló esetre

gyártani, készen kapni

egyértelmű szabályokat,

amilyen pl. a matekban

a számtani sorozaté…

*

Már

ma tudja:

egy év múlva

ilyenkor mit fog tenni –

már tele van a jövő évi

határidő naplója…

*

Ajtóstól

ront a házba,

vagy tétlen rostokol

a magától nem táruló ajtó előtt,

pedig az az első kopogásra nyílt volna

(olyan élettársa pedig még/már nincsen,

akihez kopogás nélkül is bármikor benyithat)

*

Boldog óra

Megcsitult arcád küzdelme végre,
S mint az ég vihar után, kigyúladt,
Kebled reng csak, amint reng a tenger.
Hogyha elfáradt a szél dühében.
Lankadtan dűlsz vágyó karjaimra,
Mint borostyán cserfa derekára,
Esdve súgod: gyönge lettem állni,
Óh te tarts fel, vagy veled bukom le.
Ábrándos szemed félig lezárod,
Félig szóra nyíló ajkaidnak
Hangja elhal, mintha félne, a szó
Felrettenti szűd költői álmát,
S felforralt lélekzetté szürődik,
Melynek édességét arcom érzi.
Győzött hát a természet feletted,
Megszüntél, nő, élni önmagadban,
Szíved egy veréssel, egy reménnyel
Szívemben dobog csak. - -
Keblemen túl nincs számodra élet.
Hogyha mostan elszakítna a sors,
Lelkedet is elvinném magammal
S te halott maradnál. - -
Elborúl a mindenség körűlünk,
Nincsen élet kívülünk e földön,
Illem és hiú társas szabályok
Kisszerű korlátai lehullnak,
Nincsen vágy szivünkben, gondolat nincs,
Mely ez édes percen túl repülne.
S mint a lélek, mely kikél a testből,
Egyesülve Isten szellemével
Boldog, mert most lett csak még egésszé,
Nem tépik szét többé szűk sorompók,
Mik közt oly soká sírt:
Lelkeink közt is lehullt a korlát,
S boldogok, hogy ekként egyesülve
Közelebb jutottak Istenükhöz;
Mégcsak egy kis lépés, s összefolynak
A világ lelkével. -
Mért nem tesz most semmivé az Isten?
Élvezénk egy percet édenéből,
Mely mint csillag hullt alá a földre.
Mért nem tesz most semmivé az Isten?
Ilyen boldogság után nagyobbat
Adni nincs úgyis elég hatalma.
Óh talán hogy ébredjünk fel újra.
És körűlünk vesszen az igézet,
Míg világunk költőitlen arccal
Bámul újra ránk le! -

Madách Imre

*

Nem

hites feleséget,

de ingyenes mindenes

cselédet és ágyast keresel –

a feleségnek nem jár fizetség

ezekeért a szolgáltatásokért…

*

Rossz-

hiszemű,

mert mindig csak

önmagából indul ki –

pl. minden felé vetődő

idegent terepszemléző

tolvajnak-rablónak néz

(Ki mint él, úgy ítél!?)

*

Kienné

a vagyonából

a dög gaz-dagot,

ehelyett megdöglik,

mint az a haláltáborból hazatérő,

aki nem tartja be a fokozatosságot,

és halálra zabálja magát…

*

Kéj-

sóvársága,

vagy részegsége

megfizetett drága ára:

nem kívánt fogantatás -

pereskedés, gyerektartás,

válás, koldusbot, földönfutás…

*

Egy nap

dínom-dánom,

sok-sok hét/év

szánom-bánom

(egy nap dolce vita,

majd több év börtön –

pl. a Kis Valentino film)

*

Pont azt

fogadod be

az otthonodba,

aki minden jel szerint

(amire nincs antennád)

ki fog túrni a házadból

*

Otthon is

rendőrködő

és gyanakvó,

keresztkérdést tevő

rosszhiszemű nyomozó:

foglalkozási ártalomban szenvedő

*

Életedben

citromot pótlóval,

szerelmet evéssel,

(vagy örömlánnyal)

hivatást ivással „pótolsz”

*

A babérjain

csücsül, ücsikél –

a múltját éli fel gyorsan

Pl. ha egyszer jelesre felelt,

akkor neki már nem kell tanulnia…

*

Sosem

hallhat szirénéneket:

betömött, nem vájt fülű -

vagy holtig a szirénsziget/

szekta stb. foglya maradó

*

Egy pofon

beígérése után

már bármit bevalló –

a nagyot ütő, de már

az első ütés után

megroggyanó

„legény” …

*

Mindig

gáncsoskodó,

lábatlankodó,

láb alatt levő:

el is teszik láb alól

*

Mint

az alvajáró,

aki háztetőn mászkál –

felébresztve leesik, lezuhan,

úgy éli félálomban az életét,

míg rá nem zuhan a kő-való…

*

Aki

soha nem

mond másról igazat,

mert fél, hogy akkor

- a közmondás szerint -

majd neki is beverik a fejét…

*

Aki

nem ismeri

a természet törvényeit,

az megkapja, amit érdemel,

ha belefejel a falba, betonba,

véresre zúzhatja a koponyáját

*

Múltját

nem ismerve

annak a rosszát

meg-megismételgeti –

mint aki többször is

beveri a fejét a falba…

*

Naponta

bővül a már

most is 1000 oldalas,

de folyamatosan íródó

másokhoz/Istenhez szóló

nagy panaszkönyve…

*

Neked

a kérés nagy szégyen,

te csak követelőzni, ill.

jogos igényt támasztani tudsz,

te nem szívesen „alázkodsz meg”?!

(a szemérmes éhenhaló koldus)

*

Nem

keres/

lel örömet

főzésben/evésben,

csak mielőbb túlesik rajta

(ha tehetné, tablettákat „enne”)

*

Aki

vitakészség

és érvek híján ún.

ököljogot érvényesít

a párkapcsolaton belül...

*

Aki

ítél és ítélkezik,

de kettős mércével:

saját szemében a gerendát se,

másáéban még a szálkát is meglátja...

*

Állítólag

szeretsz engem,

de ezt olyannyira

nem tudod kifejezni,

hogy ez sohasem derült ki -

inkább csak az ellenkezője...

(„pokolba már a szép szavakkal...”)

*

„Szerelmednek”

nem kis feltétele van:

fel kell adnom szent meggyőződésem,

és át kell térnem a te üdvözítő hitedre...

*

Olyan vagy

mint egy kakukkfióka,

aki betolakszik a fészekbe,

majd kilök(i) onnan (fiókáimat)...

(mint az új feleség/mostohaanya)

*

Már

az egész család

kikészült, padlón van,

olyan a készülődés a Szeretet Ünnepére...

Még jó, ha nem örök harag/válóper a vége...

*

Ha

ünnep közeleg,

ő egyből leginkább annak

a legolcsóbb megúszásán agyal

(hogyan tudná „kicselezni” azt…)

*

Vagy

ok nélkül

durván végleg

eltaszítasz magadtól

vagy lelki függőségben,

szinte leláncolva tartasz!

*

Az

egyik anya

gonosz mostoha,

a másik meg majomszerető,

egyik rosszabb, mint a másik,

sőt: a második verzió károsabb -

nincs tertium datur,

nincs arany középút?

*

Csak

olyanok

társaságát keresi,

akikhez képest ő azért

még mindig valakinek számít...

Így helyben-járva csúszik lejjebb!

*

Ami

mértékkel

tápláló élelem lenne,

túladagolva halált okozhat,

mint amikor Móricz Kis Jánosa

szinte ki akarta enni vagyonából

a gazdag és fukar szomszédját a lagzin...

*

Ön-

mérséklet híján

a kényszermunka-

táborból megérkezve

sok év mennyiségi-

minőségi éhezés után

átmenet nélkül falsz,

zabálsz, tömöd magad,

és épen akkor halsz meg,

amikor már jó dolgod lehetne...

(a falánkság bűne megbüntettetik)

*

Életünk korai

Sír, sír a gyermek, játékért eseng,
Egy lepkeszárny vágyát betöltené.
"Majd hogyha megnősz és kedved telik,
Vehetsz magadnak tarka lepkeszárnyt,
- Mondják - de addig várj, gyermek s tanúlj!"
És vár a gyermek, vár, amig kinő
Az iskolából, s hogy vehetne már
Játékot, lepkeszárnyat: nem mosolyg
Ez rája többé, mint előbb tevé.
Lelkében az üdv és pokol lakik,
A serdülő, a tiszta szerelem,
Szeszélyesen repül az ég felé,
Túlszárnyal rajta és túl a napon
Alkot magának tündér életet.
S nem kedves már előtte más gyönyör,
Mint melyért küzdött, melyért véreze.
De a szülőknek féltő gondjai,
A külvilág részvéte és ezer
Érdeknek ónja rácsimpaszkodik.
"Várj, - szóllanak - míg férfivá leszesz,
A férfi majd okosabban szeret."
Szeretni s okosan, mi gúny, mi gúny!
Csak az szerethet, aki tiszta még,
Mint a sugár, mely mindenen aranyt lel,
Kit még a dőre emberbölcseség
Mindent gyülölni s félni nem tanít. -
Az ifjú hallgat, bú sorvasztja el;
Kiolták napját, hogy ne égessen
És napja nélkűl élte megfagyott.
És férfivá lesz, pillantása gyász,
Nem nő fejére már virágfüzér,
Fel nem vidítják őt madárdalok.
Egy van csak, ami lelkesíti még:
A népszabadság. Szíve, mely saját
Keblében hogy verjen már nincs miért,
Dobogni a közzel tanulni kezd.
És elébe lép az állam zordonan
Kiáltva rá: "A föld rég osztva van,
Ábrándképednek nem maradt helye!
A síron túl van boldogabb haza,
Ki itt elégedetlen, menjen át,
De itten pártos és bünhődni fog!"
S a férfit a bú aggá érleli,
Fejét a földre szegzi, mintha ott
Keresné, hogy majd álma teljesűl.
Kinyil a sír, fáradtan dűl belé;
De az igért reményvilág felett,
Ki tudja, mit rejt ismét a kereszt.

Madách Imre

*

P.s.:

Boldog-boldogtalan

Plusz-mínusz végtelen

Az akarót repíti, a nem akarót vonszolja a sors…

Kiken és miken múlik, hogy kiteljesedik-e életünk,

hogy jó, igaz, szép születés-élet-halál vár-e ránk,

ami méltó a Jó Isten hasonmás teremtményéhez?

Mint egy gitárhoz, amin isteni muzsika játszható,

de használható nem rendeltetésszerűen, sőt, mint

szobadísz, nehezék, zálogtárgy, kalapács, fegyver,

vagy amiből kicsalható egy lélekromboló ördögi zaj...

Lehet élni csodálatos, megtáltosító isteni szerelemben,

boldog családi körben, édes otthonban, gyerekáldással,

de lehet/maradhat valaki agglegény, vénlány, elvált,

szerelmi gyötrelemben, szex nyomorban, házas pokolban…

Jószándékokkal kövezettek a pokolba vezető utak –

önmagunktól és jóbarátainktól védjen meg az Isten.

Ádáz nyílt ellenség, gonosz mostoha, sunyi álbarát?

Többet árt a kényeztető anya, a jó protokollos orvos...

A mese/példabeszéd, közmondás stb. rólunk szól,

ismerjünk magunkra s bölcsen/lélek bátran itt-most

változtassunk éltünkön - sokkal több múlik rajtunk,

mint azt gyáva önigazulásul magunknak is hazudjuk...

Az aranyunkat becsüljük meg és gyarapítsuk,

ami sár, azt nem mondjuk aranynak, ne őrizzük

és ne szaporítsuk, de tegyük arannyá, ha lehet,

és az aranyunkat meg ne hagyjuk sárrá válni…

p.s.:

Egy-egy lényegre törő tipikus kulcs/példamondat,

ami segíti a kifejezést és megértést, az érzékenyítést,

az elképzelést, az elemzést és az újra egészbe rakást,

a megítélést-értékelést, az elsajátítást és tovább gondolást…