Keresztül-kasul
Rákosi nem szerette, Kádár inkább sakkozott

„Optimista az az ember, aki golyóstollal fejt keresztrejtvényt.”

Furcsa, gondolta egy meleg New York-i délutánon Tiszai László, a Füles nevű magyar rejtvényújság főszerkesztője. Furcsa, hogy az embernek csak a hangja nem öregszik. A kezében tartott telefonkagylóra szorította a fülét, és hallgatta azt az asszonyt, akit lapjában így definiált volna: színésznő, énekesnő, a háború előtti idők sztárja, hat betű. Karády Katalin arról panaszkodott, hogy Püski könyvesboltjából pillanatok alatt eltűnnek a magyar rejtvényújságok, Tiszai a nemrég véget ért nemzetközi rejtvényfejtő bajnokságról mesélt, és megígérte, hazatérve rendszeresen elküldeti neki a Fülest. Húsz percet beszélhettek telefonon. Személyesen soha nem találkoztak.

Nemcsak kettőjüket ejtette azonban rabul a keresztrejtvény, de az emberek millióit is. Mondhatnánk, ha semmi mást nem tett volna az amerikai Arthur Wynne, csak megalkotja függőleges és vízszintes meghatározásokból álló fejtörőjét, már nem élt volna hiába. A liverpooli származású újságíró első rejtvénye 1913. december 21-én jelent meg a The New York Sunday World című újság Fun (Vidámság) mellékletében. Igaz, sokan nem ezt a pillanatot tartják a keresztrejtvény megszületésének. Az angliai Cirencesterben 1868-ban egy huszonöt betűs római akrosztichont találtak, melyet a szakemberek közül néhányan a Wynne-féle találmány ősének hisznek. Az akrosztichon olyan verset jelöl, amelyben a versszakok vagy verssorok kezdőbetűi összeolvasva egy nevet vagy mondást adnak, ezért tulajdonképpen igazuk lehet a történészeknek, bár kérdéses, hogy tényleg ez ihlette volna meg a derék újságírót.

Az újfajta időtöltés mindenesetre percek alatt népszerű lett. Miközben Európa már a háborúra készült, az amerikaiak megszállottan firkálták tele a hétről hétre megjelenő négyzetrácsos táblákat. Az ezt követő évtizedek aztán meghozták a világsikert. Az európaiakon kívül készítettek keresztrejtvényt a japánok, arabok, kínaiak, és jelent meg héber feladvány is. Épp ezért ha egy csomagküldő szolgálat arról értesítene valakit, hogy a múlt héten nyert briliánsgyűrű mellé még New Yorkba is elviszi, ne mulassza el felkeresni ott Will Shortzot. A férfi ugyanis pillanatnyilag a világ legimpozánsabb keresztrejtvény-gyűjteményével dicsekedhet, mondhatnánk, ami nincs meg neki, az tulajdonképpen nem létezik. Már egy rövid látogatáson számos fontosnak tűnő, de teljességgel értelmetlen kérdés megfogalmazódhat bennünk. Vajon miért használnak a franciák és románok kis ábrákat, melyekhez enciklopédikus pontosságú meghatározásokat kapcsolnak? Mi vonzza a cseheket és a szlovákokat a nehéz feladványokhoz, miért ragaszkodnak az amerikaiak a hagyományokhoz, olyannyira, hogy soha nem fogadták el a formai újításokat? A keverten, kusza összevisszaságban megjelenő definíciók tényleg a sokszor szétszórt, szenvedélyes olaszok lelkivilágára utalnak?

A legkülönbözőbb fajtájú keresztrejtvények közül egyébként világszerte a skandináv feladványok aratták a legnagyobb sikert. A kockákba írt meghatározásokat egy koppenhágai férfi, bizonyos Werner Nielsen alkalmazta először, bár igazi mesterének a finn Erkki Kiiskit tartják. A könnyen fejthető, jól áttekinthető skandináv rejtvény szinte garantálja a gyors sikert, ám nem minden feladvány abszolválható a Vad angyal című tévésorozat két eseménytelenebb jelenete között. A londoni The Times rovatvezetője például 1966-ban az egzotikus Fidzsi-szigetekről kapott levelet, amiben egy hölgy örömmel értesítette arról, hogy megfejtette a lap 637. számában megjelent keresztrejtvényt. A rovatvezető gratulált az olvasó teljesítményéhez, melynek értékéből alig vont le valamit az a tény, hogy a szóban forgó lapszám harmincnégy évvel korábban, 1932. április 4-én jelent meg. Kérdéses persze, hogy meddig szöszölt volna a kitartó fidzsi rejtvénybarát a kanadai Robert Turcot feladványával. Az 1982 júliusában összeállított monstrum tudniillik három és fél négyzetméternyi újságfelületet foglalt el, és 12489 vízszintes, valamint 13125 függőleges megfejtést tartalmazott.

Magyarországon a legutóbbi becslések szerint a felnőtt lakosság kétharmada havi rendszerességgel fejt keresztrejtvényt, ám eleink enyhe fáziskéséssel csatlakoztak a keresztrejtvényfejtők táborához. Az első feladvány, melyet Kristóf Károly hírlapíró készített, 1925. január 25-én jelent meg a Ma Este című hetilapban. A szokatlan agytorna egyből felkeltette az érdeklődést. Szenvedélyes rejtvényfejtő hírében állt Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Karády Katalinon kívül szívesen töltötte ezzel az idejét Tolnay Klári, akinek emlékszobájában például ott látható az a feladvány, amelybe közvetlenül a halála előtt kezdett. Az évek során megszületett a magyaros keresztrejtvény is, amelynek minden mástól eltérő sajátossága az általában egy vicc csattanóját tartalmazó fősor elkanyarodása volt.

A háború és különösen az azt követő évek természetesen rányomták bélyegüket a honi rejtvénykészítésre. Kimondott vagy kimondatlan szabályok alakították a feladványokat, így a megfejtésekben nem szerepelhetett fasiszta terminológia, de még a múltat idéző „SS” vagy „SA” rövidítések használata is tilos volt. Később a Népszabadság járta meg: országos botrány tört ki abból, hogy a lap egyik rejtvényében elhelyezett fekete kockák összhatása az egyik éber elvtársat a nyilaskeresztre emlékeztette.

Furcsa kor volt, furcsa elvárásokkal. Izraelről nem lehetett semmit feladni, kerülni kellett a vallási meghatározásokat, mely alól csupán a nálunk kevéssé elterjedt iszlám volt kivétel. Az Allahra igent, Jézusra nemet mondó politika saját idoljai között is különbséget tett a keresztrejtvényekben. Engedte a munkásmozgalom halottait, így Lenint feladványként szerepelni, miközben tiltotta az olyan élő alakok megjelenését, mint Sztálin. A politikusokat ettől függetlenül sem akkor, sem később nem kötötte le túlságosan a rejtvényfejtés. Rákosi álmatlan éjszakáit, mint tudjuk, mással töltötte, Kádár a sakkot kedvelte, csupán Bíró József külkereskedelmi miniszterről jegyezték fel, hogy külföldi utazásai előtt rejtvényekért küldte át titkárát a Füles című rejtvényújság szerkesztőségébe.

Mert ebben az időben már létezett a későbbi évtizedek legendás fejtörőújságja, a fénykorában 680 ezer példányban megjelenő Füles. Elődjének az 1800-as évek végének szórakoztató lapját, a Fülesbaglyot tekintik, melyet a második világháború után rövid ideig újból kiadtak. A vállalkozás csődöt mondott, ám amikor Gál György 1957-ben egy rejtvényújságot akart indítani, enyhe változtatással ugyan, de visszanyúlt a jól csengő, ismerős névhez. A madárból pillanatok alatt csacsi lett, melyen a szenvedélyes rejtvényfejtő Ilja Ehrenburg szeme is megakadt egyik budapesti látogatása alkalmával. Amire a művész elvtársnak fókuszálnia tetszik azzal a gyönyörű tekintetével, az jelenleg az ország legokosabb szamara, viccelődött a történet szerint az egyik újságíró, akit csak azért nem tuszkoltak ezt követően egy nagy fekete autóba, mert már hetven-valahányat írtunk ekkoriban. Körülbelül ezzel egy időben esett meg, hogy felsőbb megrendelésre a magyar–szovjet alumíniumegyezményt kellett volna egy keresztrejtvény megfejtéseként népszerűsíteni a lapban. A „magyar” szó „gy”-je előre megadott, úgynevezett zárt betű lett volna, melyet azonban a figyelmetlen titkárnő „sz”-nek gépelt. Másnap két jól öltözött férfi kereste fel az akkor már főszerkesztőként működő Tiszai Lászlót, és arról érdeklődött: vajon elszigetelt jelenségnek tekinthető-e a szocialista táboron belüli együttműködés ócsárlása, vagy erre a jövőben is számíthatnak?

A béketábort csupán véletlenszerűen bomlasztó rejtvényújság egyébként az egyik legkeresettebb exportcikkünknek számított mindenütt, ahol magyarok éltek. Erdélybe lapokra szedve, borítékokban érkezett a Füles, Izraelben pillanatok alatt elkapkodták, úgyhogy Rátonyi Róbert onnan hazatérve egy különös szokásról mesélt. A tel-avivi hírlapárusok a magyaroknak sokáig azzal a feltétellel adták el a lapot, hogy csak ceruzával fejtik meg az abban szereplő rejtvényeket, aztán visszavásárolták az újságot, kiradírozták belőle a beírásokat, újból eladták, majd visszavették azt, egészen addig, amíg át nem lyukadt a papír.

Egyszóval bolond dolog ez a rejtvényfejtés. Bolond és érthetetlen, mint minden, amibe szenvedély keveredhet.Tiszai László mellesleg tartotta, amit ígért: amíg csak élt Karády Katalin, elküldte neki a Fülest. Kristóf Károly kilencvenkét éves korában halt meg. Hosszú élete alatt rengeteg cikket, librettót, forgatókönyvet írt. Keresztrejtvényt viszont nem készített többet.

Falusy Zsigmond [Népszabadság]

[Népszabadság, 2001]