TOLNAI REGÉNYTÁRA

EGY NEMZETI RABLÓVEZÉR

KRÚDY KÁLMÁN HŐSTETTEI

IRTA:
KRÚDY GYULA

BUDAPEST, 1922.
TOLNAI VILÁGLAPJA R. T. KIADÁSA

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2016
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5572-58-6 (online)
MEK-15202

TARTALOM

ELŐBESZÉD.
A TÖRTÉNET.
A LEGENDA TOVÁBB FOLYIK.
A LOSONCI LEGENDA.
A GAÁL-LEÁNYOK.
A PAJKOS KRÚDY UTOLJÁRA MEGJELEN.

A MEGYE VIZSLÁJA.
A SZURDOKI SZÉLKAKAS.
A ZÖLDHARISNYÁS NŐ.
A MADRIDI DAL.
BLANKA.
PESTEN LAKOTT EGY FUVOLÁS.

ELŐBESZÉD.

Régi magyar világunk, szokásaink, gondolataink és életmódunk előttünk, maiak előtt jóformán érthetetlenek. A száz éves magyart az uj idők gyermeke éppen olyan messziről látja, mint ős-Egyiptom lakosait. Mintha századok volnának köztünk és nagyapáink között. Mosolygunk az öregek furcsaságán, bogarain: nem értjük őket, csinyjeiket, ifjuságukban elkövetett cselekedeteiket, melyeket ők hőstetteknek látnak, mi csendesen lenézzük. Ha kedvem olykor jégszürke öregek társaságába visz, - vannak még, megvannak még, igaz, elrejtőzve, - ugy érzem magamat, mintha a Belváros egyik-másik vén sikátorában járnék ködös őszi alkonyaton. Nekik más ismerőseik vannak, nekik más gondolataik vannak. A modern ifjutól éppen olyan messzire esnek, mint a pogány magyar, aki álmát a szabolcsi homokbuckákon alussza. A "negyvennyolc" előttiek - akik meglett, megállapodott emberek voltak már a nevezetes időpont előtt, - általában nem is érthetnek meg bennünket. Az aggok szellemi világa, - akinek még van szellemi világa, - mintha megállott volna annál az ágyudörgésnél, mely utoljára hangzott el a komáromi falakról. A későbbi évtizedek eseményei, a kiegyezés és a többi nevezetességek mintha meg se történtek volna. Mintha csak olvastak, vagy hallottak volna róluk. "Deák Ferenc, - mondta egyszer gyerekkoromban a pazonyi nótárius, - hallottam róla. Ügyes prókátor volt! De beszéljünk inkább Wesselényiről, a hires, erős Wesselényiről. Minden magyarnak olyannak kellene lennie, öcsém!" Ki tehet arról, hogy a pazonyi nótárius előbb született, mint a prókátor? Általán azt vélem, hogy az élet, akármennyire megforgat bennünket, uj ruhákat ad és uj szemüveget mindenik X-nél, öregségünkben visszatérünk ifjuságunk hőseihez. A kályha mellett, mig odakünn karácsonyi kedvvel esik a hó, a nagyapák szivesebben emlékeznek huszéves koruk bolondságaira, mint a serény férfiévek alakjaira.

Gyermekkoromba kellett visszamenni a pazonyi nótáriusért és társaiért, akik a Martinovics nevet még mindig suttogva emlegették, - a mai öregeim, az álmok, a délibábok, ábrándok öregei. A bujdosók kora - a forradalom utáni esztendők, - regényesen, nagyszerüen vésődött be az öreg emberek emlékezetébe. Kléh István, a nevezetes öreg ur, mondta egyszer a Sasok társaságában: "Azok voltak életem legszebb évei. Csupa álomban éltünk. A szomszédunkban lakott egy siket varga: az minden reggel ágyudörgést hallott... Itt vannak, visszajöttek!... Mindenki tervezett, reménykedett. A valót senki sem látta, az ábrándok rózsaszinü képei töltötték meg az emberek lelkét... Szinte rosszul esett, midőn fölébredtünk, hogy most már minden rendben van, többé semmi rendkivüli nem történhet a világban."

A délibábok kora volt az; - a mult század magyarjainak a regényessége, szinpadiassága kellett ahhoz, hogy a szomoru esztendők derülten - mint egy kalandos regény - élnek emlékezetünkben.

A bujdosó honvédek, a drótos-tótok, - mind megannyi összeesküvők a hatalom szemében, de a nép előtt a régi forradalmi idők visszatérésének hirthozó fecskéi.

Még ma is mutogatják azt a szép öregasszonyt a pesti társaságban, aki az ötvenes években drótos-tótnak öltözve szöktette el vőlegényét Kufsteinból.

Igaz-e a legenda?... Kufsteinból még a drótos-tótok sem szöktethettek el senkit. Jó börtön volt az. De hát éppen az az érdekes a legendában, hogy olyan nagyon valószinütlen.

Abból az időből csupa regényes, megbizhatatlan igazságu történetek maradtak fönn. Az emberek fantáziája mindent nagyobbnak látott a valónál, az ábrándok, álmok elvették a tisztánlátásukat. Igy eshetett meg, hogy egyszerre négy Petőfi Sándor bujdosott az ország különböző vidékein. Nem mulott el hét, hogy az emberek hirét ne hallották volna annak, hogy Klapka a határon áll negyvenezer emberrel... Legendák kora. Szép idők. Ha ma szólsz róluk öreg emberrel, fölpirul az agg arca és suttogva mondja: "Tele volt a pincém puskaporral, fegyverrel... Csak jött volna!" - A hölgyi szivek fennen dobogtak. Hisz ha ők nem lettek volna, valóban meghal vala a nemzet! Az asszonyok az ő erős fantáziájukkal, ábrándozásra hajló lelkükkel sok csüggedt, elborult magyarban tartották a lelket. A lengyelek vidámságukat hozták a leigázott hazájukból, meg azt a hires busuló nótát, mely a két magyar hazában évtizedekig hangzott.

Regényes, ábrándos idők! Ennek a kornak volt a hőse, csinytevő pajkosa Krúdy Kálmán. A legendák tán sok mindent hozzáragasztottak az alakjához, vagy kisebbitettek rajta (még az élesszemü Lónyainé is, naplójában, a jeles kortörténelmi könyvben ugy emlegeti őt, mint egy félistent!), de mindenesetre érdekes alak volt. Kalandor, vagy hős? Mind a kettő. Volt az alakjában valami Rákóczi diákjaiból, Jávorkából, de zsivány is lehetett volna, mint Rózsa Sándor. Azok a regényes idők kellettek hozzá, hogy olyan nevezetes legyen, mint amilyen volt...

Ő utána már megvirradt; uj, prózai idők következtek. A szinpadias, görögtüzes világnak egyszerre végét vetette a poros kabátu megyei fiskus. Kijózanodtak az emberek.

A Krúdy Kálmán alakja: egy darab regényes magyar történelem. Nem sok, egy évtized. De lássuk, hogy fajtánk, amely a bölcs mérsékeltségnek soha sem volt barátja, egykor mily kalandos, ábrándos volt, asszonyaink mily hősök és a férfiak mily csüggedtek és a mai embernek mily különös, fölfordult világot éltünk alig ötven esztendeje.

Krúdy Gyula