Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek

Édenkert, aranykor helyett földi poklok

Isten édes gyermekeiből állatorvosi lovak

Életminőség vizsgálódások magyar nyelven

Állatorvosi ló a pokolban ABC – VI.

A lehető legrosszabb világok leírása/víziója

Mind egy: amit ember magának/másnak árthat

akár rossz, akár – sőt többnyire – jó szándékkal

Arany János

TETEMRE HÍVÁS

A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
„Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!”

Kastélyába vitette föl atyja,
Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:
„Lélek ez ajtón se be, se ki!...”
„Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?” - „Vissza! neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!”

Fojtva, teremről rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, „hívja tetemre”,
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,
Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.

„Jöjjenek ellenségi, ha voltak!”
Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
„Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez.”

„Hát ki?...” riad fel Bárczi sötéten,
„Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!”

„Jöjjenek úgy hát ifju baráti!”
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe’ látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.

„Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!”
Megkönyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.

„Jöjjön az anyja! hajadon húga!”
Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér - fekete folt.

„Jöjjön utolszor szép szeretője,
Titkos arája, Kund Abigél!”
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre;
Arca szobor lett, lába gyökér.
- Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
„Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!”

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
Hallgat el, aztán így rebegi:
„Bárczi Benőt én meg nem öltem,
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.

„Bírta szivem’ már hű szerelemre, -
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval „igenre”,
Mert ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!”

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”

(1877. október 27.)

*

p 1

p Öngerjesztett dühkitörése: pusztul minden(ki) az útjában

p Már semmin nem háborodik fel/ő soha nem gurul dühbe

p Csak nyeli és nyeli a mérget, és az gyűlik, és nem tisztul

p Efemer, évszakos divathullám hátán lovagló madárijesztő

p Ha van/lenne is ellenvéleménye, azt megtartja magának

p Soha nem pofákat, de inkább mindenhez jó képet vágó

p Idehaza köztörvényes bűnöző, de ott „politikai üldözött”

p Utánzó majomember, aki megeszi amit az kinyom, kakit

p Megnyeri ugyan az egész világot, de lelkében kárt vall...

p Fogyatékos: féleszű/kegyelmű - nincs ki a négy kereke

p Gyávaságát védendő a bátrakat is vakmerőnek mondja

p Ő maga? Még maga a Jóisten se tudna rajta kiigazodni...

p „Puritán”, aki soha nem lát okot egy lakomás ünnepre

p 2

p Sosem, haláláig se tudja meg, Isten őt mire is teremtette

p Napokig dínom-dánom, majd hónapokig szánom-bánom

p Szégyelli a baját, ezért egészségesnek szimulálja magát

p Ha bármely társadalmi tisztség üres: ő a legelső önjelölt

p Ha új spiclit keresnek, akkor ő az első önként jelentkező

p Mindig úgy viselkedik, mintha éppen fotóznák/filmeznék

p Ha olykor nem mozogna be, szobornak elég szép lehetne

p Csak ügyvédje jelenlétében hajlandó beszélni feleségével

p Ha fúj a szél, elrepül a papírja, oda minden tudománya

p Csak úgy tud szerelmet vallani, ha mögötte rejtve a súgó

p Szerelmes levele/bókja hamis: (mintha) könyvből olvasná

p Már pár próba után belejön: úgy hazudik, mint a vízfolyás

p Megszólalás előtt fejben agyoncsiszolja minden mondatát

p 3

p Olyannyira látni vágyó, hogy belenéz a Napba, s megvakul

p Könyvet írt már a humorról - érti, de nem élvezi a tréfát

p Táncában annyi az erotika: mintha nagymamival ropná

p Unatkozna, ha a halálfóbiája ébren-alva nem izgatná fel

p Nem akarásnak/kelletlenségnek csak nyögés lesz a vége

p Nem zavarja, ha „tehermentesítve” nélküle róla döntenek

p A családi nemtő, rablótól védő, de hogy krumplit pucoljon?

p A Mestert bárhova vakon követi - ha Ő a kútba ugrik, ő is...

p Mindenben a szüleit utánozza és követi - vagy semmiben...

p Munkahelyi Főnök vétójoga a magánéletében: pl. nősülés

p Ő a víkendes templomba-járó: így eleget is tesz Istenének

p Hiszi, hogy az állam csak az ő javát akarja (és el is veszi)

p Ő még részegen is legjobban tudja a javát, bele is halhat

p 4

p Semmi paternalizmus: soha nem ad át hatalmat másnak

p Tilos az életébe beavatkozni: kihúzza magát a mocsárból

p Amit tanári „terrorra” olvas: kötelezők pároldalas kivonata

p Ön- és közveszélyes munkakerülő, lebzselő, naplopó-lókötő

p Előrelátó ifjú/korán aggastyán: már most nyugdíja aggasztja

p A zsugoriskodás annyira a véré vált: még magához fösvény

p Kitelepítése megélése: ő csak egy társadalmi selejt, hulladék

p Nagy felhajtás, hegyek vajúdnak: sok hűhó szinte semmiért...

p Boldog, ha este/hétvégén a háztájiban/víkendházán robotol

p Fölösleges, sőt ördögtől való minden dísz, ékítés, csinosítás...

p A csere-, esetleg a használati érték számít, a szépség nem

p Nem nőtt be még a feje lágya - nem nyílt ki még a csipája

p Az üldözési mániás, aki büszkén üldözöttnek tartja magát

*

ÁGNES ASSZONY

Ballada

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
"Jaj, galambom, hogy' mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vizen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: "meg nem őrül."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre;
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

(1853)

*

p 1

p Ő soha senkinek semmit, még magának se bocsát meg

p Beszédének se füle, se farka, se vége, se hossza, csak alja

p Szeszélyes hangulatember, aki amúgy hangulatjelentést ír

p Tornából örökre felmentve – szobalétrára se merészkedik

p Arca örökre olyan marad, mint a pókerezőé: kifejezéstelen

p Nincs mentsvára, menedékhelye: hova bújjon, meneküljön?

p A gyerekkorban nem ölelték, ő se mást, ezért ölre megy: öl

p Szénakazalban a tűjét, sőt a szarva közt keresi hiába a tőgyét

p Fitogtatja, mekkora műszaki antitalentum: villanykörtecsere

p Henceg vele: ő matek analfabéta (vesztére: kamatot se érti…)

p Olyan, mint egy kiöltöztetett, sminkelt/kifestett illatos hulla

p Állatbolond: egy ágyban együtt-hálása már-már szodómia

p Állatidomár, aki a gyerekét produkciókra, kunsztokra képezi

p 2

p Amibe belehalt, az jó adagban, mértékkel orvosság lett volna

p Egész háza tisztaszoba, a lakók/család szinte ki vannak tiltva

p Ami katonai parancsnokként erénye, az otthonában épp bűne

p Elegendő volt egy kis árulás s romba dől az életmű nimbusza

p Pénze a párnában, maximum a bankban . ő kölcsön nem ad

p A kölcsönről ő azt tartja: vele elveszik pénze és a barátja is

p Mindenre ráér, amíg nem dőlt össze a ház - akkor már késő

p Nincs nála preventív értékőrzés és javítás, csakis tűzoltás

p Folyik már az ő drága vére, de még mindig sminkjével babrál

p Teljesíti, panaszra letudja házastársi kötelességét: unott szex

p Aktuális politikai kurzus felkapott, majd elejtett percembere

p A pályacsúcsán jégszoborrá merevedő, csupa allűr „sztár”

p Nagy és szép volt ő valaha, de mára már csak „élő” múmia

p 3

p Csak a panoptikum kitömött viaszbábúja (a szörnyeké)

p Életfilmjében még a statiszta szerepet is rosszul játszó

p Sok kis hópehely vétke összeáll: kritikus tömeg/bűnlavina

p Ha elég sokat és sokáig néz a tükrébe, sokszor lát majmot

p Világpolgár, kozmopolita: mindenütt, vagyis sehol se otthon

p Sokat és jól játszotta a piást/intrikust, majd úgy is maradt

p Házastársához hű, de ez nem értékes: nem is volt kísértése

p Nősül, mert így olcsóbb a lakásfenntartás, ingyen a cseléd…

p Polgárpukkasztása kimerül a perverzióban – benne ragad

p Művészete szocreál/giccs, de az ágyban ő a vad formabontó

p Cölibátusban papol: házasság előtti szex’ önmegtartóztatás

p Szentnek tabusított Könyv holt betűtengerébe temeti magát

p Agresszív-parazita nép istenét imádva teszi magát szolgává

p 4

p Önképében végletes a hullámzás: ő hol porszem, hol kisisten

p „Autista”: leépült (ön)megér(te)tési és közlési szintre redukált

p Innováció, újítás-kreativitás, teremtés nélkül gépies üzemelő

p A „családi békéért” vállalt papucs szerep: időzített bombán ül

p Addig fojtja el/le isteni-természetes vágyait, míg robbannak

p Nincs önuralma: amit/akit megkíván, azt eszi/magáévá teszi

p A büszke önmegerőszakoló: holtáig kényszerpályán masírozó

p Jó ügyeket rosszul, rosszakat viszont igen jól szolgál és véd

p Csak a szabadság kéne, a hozzá tartozó felelősség már nem

p Felnőttségfóbiás: gyerekből előbb infantilis, majd szenilis lesz

p Nagy ravaszul és erőbedobással csak menti, így elveszti éltét

p Nem ülteti el jó időben és jó helyre a magot/magát: ki is hal

p Kenyérkereset: nem kell tehetség: nyers erejét olcsón árulja

p x

*

ARANY JÁNOS

A hamis tanú

Állj elő, vén Márkus! Vedd le a süveget,
Hadd süsse a napfény galambősz fejedet;
Tartsd fel három ujjad: esküdjél az égre,
Atya, Fiú, Szentlélek, hármas istenségre:
Hogy az a darab föld, amelyen most állasz,
Nem tarcsai birtok, – ladányi határ az.

Eléálla Márkus, térdben összeesve,
Görnyedező háttal, mintha sírt keresne;
Téli fának hinnéd, mit a zúz belombol,
Fázik, aki ránéz, s a halálra gondol;
Kezei reszketnek: tán erő híjában?
Tán a lelki vádtól, vénség álarcában?

Esküszöl – „Esküszöm az élő Istenre,
Utolsó napomra és örök idvemre, –”
Esküszöl – „Esküszöm, s ha hamisat szólok:
Se földben, se mennyben ne lehessek boldog;
Föld kidobja testem, ég kizárja lelkem:
Ama sebes örvény hánytorgasson engem. –”

„Ej-haj! Dínomdánom: mienk az igazság;
Nem azé a madár, aki elszalajtja,
Lakoma Ladányban, – muzsika, mulattság;
S kinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta.
Lám a vén Márkusnak esze volt előre:
Talpa alá tette, úgy esküdt a földre.”²

Ott iszik az öreg a tanáccsal sorban:
De mintha keserűt érezne a borban.
Haza megy, komor lesz, szó kifogy belőle,
Sorvadoz, meg is hal, az nap esztendőre.
Négy harang siratja, két pap megdicséri,
Mint becses vendéget, sok nép kikíséri.

Elkíséri a nép a kicsiny ajtóig,
Mellyel a világi élet becsukódik,
Nyitva már az ajtó, készen a sír szája,
Úgy látszik, hogy éppen a halottat várja;
Zeng a búcsúének, a kapa megcsillan,
Fekszik a koporsó odalent, a sírban.

És a fekete föld, amint hull, amint hull,
Nyögve a koporsó megrendül, megindul,
Kivetődik a sír dobbanó partjára,
Ropogva szakad föl fedelének zára:
Megrázkódik a test, és talpra ugorván
Szeme fehérével körülnéz mogorván.

S amint három ujját emeli az égre,
Úgy rémlik az, mintha kékes lánggal égne;
Majd a néptolongás közepébe törvén,
Odafelé tart, hol kutat ás az örvény,
Hol a forgó habok leszállván a mélybe,
Fejöket befúrják a parázs fövénybe.

Az időtől fogva, mikor a hold felkel,
S a vizet behinti ezüst pikkelyekkel,
Gyakran látni Márkust – ég felé az ujja –
Mélységből kibukni s elmerülni újra,
És, miképp izgága volt egész élete,
Így kötődik szóval: „Oldjak-e? Kössek-e?”

Ne feleljetek rá, körözsi halászok!
Kétélű a kérdés, bajt hozna reátok;
Kötni: összekötni hálótok egy bogba,
Oldni: széjjel oldná hosszan a habokba;
Halkan imádkozva evezzetek itt el:
S ne mondjatok esküt, ha nem igaz hittel.

*

Állatorvosi ló a pokolban

Ami már volt, van, ismét lehet,

különösen, ha nem okultunk belőle,

ami van, és ami még könnyen lehetne,

és ami, reméljük csak egy elvi lehetőség

Élet és világromlás-rontás lehetőségek,

nem esetleges, de fontossági sorrendben -

(már ami nekem most a munkahipotézisem,

de az első négy helyezettben biztos vagyok…)

I. amit magamnak árthatok

II. amit előszeretteim nekem/én nekik

III. amit az álbarát, a rejtett-nyílt ellenség

IV. amit a Segítő foglalkozású tanár, orvos stb.

V. amit a születési adottságok és hiányok

VI. amit az egyéni baleset, balszerencse

VII. amit az írástudó, szellemi és a politikai elit

VIII. amit a termelő, a mester, a szolgáltató,

IX. amit a vállalkozó, munkaadó elit

X. amit a kormány/Hivatal, ügyintéző

XI. amit a gazdasági-politikai rendszer

XII. amit a globális (pénz)világhatalom

XIII. amit a vízözön/kozmikus katasztrófa

p.s.:

A baj felismerése a gyógyulás kezdete.

A negatív megközelítés pozitív eredője:

1.

ismerjük fel, ha ilyen világban élünk,

és tegyünk ellene, hogy ne így maradjon

II.

tudjunk róla, mi minden történt meg már,

és okuljunk belőle, hogy ez ne ismétlődjön meg

III.

figyeljünk a lappangó/nyílt tendenciákra,

hogy csírájában fojthassuk el a készülő bajokat

IV.

ami van, az másként/rosszabbul is lehetne –

örüljünk neki, becsüljük, hogy ma nem így van

V.

bölcs megnyugvással lássuk be, amin most, még,

vagy netán már soha többé nem tudunk változtatni

VI.

ismerjük fel a Rossz lehetséges pozitív szerepét,

hisz szándéka ellenére is a Jó ügyet mozdíthatja elő

VII.

igyekezzünk a bajt, a balszerencsét is

a javunkra fordítani, sárból is aranyat csinálni