Van egy bécsi módi, amit alkalmilag Pesten is el szoktak kívánni.
Valahányszor a nép az abszolutizmus bűzös börtönéből kiszabadul, ahelyett hogy tele tüdővel színá a szabadság virágos mezejének illatát, még egy kis időre visszatér az elhagyott nyirkos helyekre, hajtóvadászatot tart börtöne férgei után: spicliket keres.
Mint mondám, ez bécsi mód; ott szokták az alkotmányos életet rendesen a spiclik üldözésén kezdeni.
Hogy az abszolutizmus Magyarországon is használta a titkosrendőrség intézményét, az kétségtelen; hanem annak alkatrészei annyira hivatalos egyéniségek, vagy annyira ismeretes szomorú celebritások voltak, hogy ugyan együgyű teremtésnek kellett lenni, aki valami szíve titkát rájuk bízta. Aztán mit is akart megtudni általuk tőlünk a kormány? Hogy mi a germanizálásnak szívünkből-lelkünkből ellene dolgozunk, hogy hazánk állami létéről soha le nem teszünk, hogy epedünk a szabad intézmények után – hogy reméljük a bitorló abszolutizmusnak rettentő összeomlását –, s annak szétrugdalt romjai helyén alkotmányunk újra felépítését? Ezt akarta a titkosrendőrség által megtudni tőlünk az abszolút kormány? Hisz ezt megmondtuk neki nyíltan a szemébe, ahol kívánta, sőt, ha tetszett, írásban is adtuk neki. Ezt meghallani nem volt Dyonis mesterséges fülére szüksége.
Hogy voltak a társadalomnak kétséges jellemű tagjai, kik bizonyos démoniákus ambícióval költött komplottok felfedezésében kerestek ephialtészi hírnevet, s árulkodásukkal jó barátok bizalmas körét vitték hosszú szenvedések próbatüzébe: azt is jól tudom. Számoljanak keblük istenével.
De itt azon szerencsétlen kikiáltott emberekről akarok szólani, akiket a titkos mendemonda ilyenkor ezzel a hátukra akasztott névvel szokott dekorálni: „spicli” – „szaglár”.
Inkább humorisztikus rajzot vázolhatnék e tárgyról, ha többen igen komolyan nem kérdezősködtek volna tőlem, hogy vajon hihető-e ez a városszerte elterjedt szájhagyomány?
Hihető-e az, hogy emberek, kiket eddig tiszteltünk, kikkel naponkint együtt társalogtunk, kikre ügyeinket, dolgainkat rábíztuk, egyszerre csak úgy legyenek előttünk bemutatva, mint társadalmi kémek, a titkosrendőrség bérencei?
Sőt, a napokban már egy hosszú írott lajstromát is beküldték hozzám a rendbe szedett spicliknek, szám szerint hetvenhatnak (!) , kiknek neveik mellé az összegek is ki vannak téve, miket szolgálataikért húztak; a legfelső 5000 forint, a legalsó 3000 forint. (Ez egy pipakupakoló neve után áll: vajon mi feladatot szánt ennek a szegény ördögnek a szájhagyomány? Tán a Kazinczy-pipák viselőit kellett evidenciában tartania?)
A legtöbb csihésnek kikiáltott persze kávés és korcsmáros; vannak azután grófok, bárók, doktorok, ügyvédek, királyi tanácsosok, nyugalmazott katonatisztek, hivatalnokok, iparosok, szerkesztők, tanárok, szolgák, örömleányok, boltosok, bankárok, papok, szerzetesek, sőt még jámbor cigány brúgósok is.
A lajstrom eredetére nézve az állíttatik, hogy azt egy beavatott toll írta ki az eredeti fekete könyvből, mely a pénzkiosztást is kontraszignálta.
A beküldő nagy betűkkel írta utána: „Én nem hiszem.”
Azt nagyon is jól teszi, ha ezzel a hittel nem terheli a lelkét. Egészen mások, sokkal nagyobb emberek voltak azok, akik akkor Magyarország sírját ásták, s ha már azoknak megbocsátottunk, az apraját ugyan ne üldözzük.
Annyival kevésbé, mert az üldözés méltatlan fegyver volna kezünkben.
Ha valaki vétett a haza és a honfiak ellen, s oly helyen áll, hol újra véthet, mondjuk meg szemébe, ami való; de háta mögött alattomban ne orgyilkoljuk le senki jó hírnevét.
Ez a spicli-kergetés nem egyéb, mint a kenyértársak versengése. Egyik üzletember a másikat kikiáltja titkos kémnek, hogy a publikumát elhajhássza; egyik cigány zenebanda a másikat vádolja kémkedéssel; sőt, még a tivornyaházak főnöknői is ily úton iparkodnak rosszabbítani egymás becsületét. Tisztességes küzdtér-e ez?
S midőn látunk az elrágalmazottak között olyan derék, becsületes hazafiakat is, kiknek nincs egyéb bűnük, mint hogy nem lehetnek szerencsések népszerűséggel dicsekedhetni, hogy tán nem barátjai az újabb koreszméknek, de azért a maguk emberségéből élő független emberek: lehetetlen, hogy a pártellenfelek védelmére szót ne emeljünk, kimondva azt, hogy a titkos vádaskodás nem találkozik helyeslésünkkel.
Szembe, aki nem szeret!
A francia nagy nemzeti mozgalom napjaiban azt írták az utcaszegletekre: „mort au voleur!” (halál fejére, aki lop!) Ezt a jelszót felírhatjuk mi is. S valakinek a becsületét ellopni nemcsak azért legsúlyosabb, mert a becsület a legdrágább kincse mindenkinek, hanem azért is, mert azt legnehezebb visszaadni.
Jókai Mór: Életemből
(Igaz történetek. Örök emlékek. Humor. Útleírás)
A látható Isten
Életem legszomorúbb napjai (Naplótöredékek)
I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X.
Feltámadunk
Az én színpadi életem
A csendes évek története
Március tizenötödike (1867)
Huszonöt év múlva (1873)
Magyar költők sorsa (1854)
Magyar színészet a legrégibb időkben (A legöregebb színészek egyikének jegyzetei után)
Népszokások a magyar színészek országából
Tököli-emlékünnep Újvidéken (Augusztus 29-én)
A királyi estélyen
I. BUDÁN
II. BÉCSBEN
Az udvari bálról
A trónörökös pár elfogadási napja Buda várában
Fogadalmi templomfelszentelés és színházi díszelőadás
Liszt hangversenye
Amíg a termő rügyből körte lesz,
vagy mennyi mindenkinek van beleszólása a szegény kertész dolgába
Bálványosvár a trónörökös főhercegi párnál
A szellem meghamisítása
A Petőfi-megjelenések rejtélyének megoldása
Egy magyar költő életéből
I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI.
A jó öreg asszony
Deák Ferencnél (1875. szeptember 10-én)
József főherceg családja körében
Szüreti mulatság Alcsúton
Királyéknál
Rezső trónörökös írószobája
Én és a zsidók
Szerkesztési kuriózumok
Magyar színészek életéből
Az erdei dal
Milyen demokráták vagyunk mi? (Fürdői prédikáció)
A diplomácia
Tekintetes koldusné asszonyság (Szomorú történet)
Minta színbírálat vagy „ez az út a halhatatlanságra”
Ha az ember híressé lesz
A holt ember
Azokról a „spiclik”-ről
Ezelőtt
A koldus veréb
Töredelmes vallomás
Ki hát az a Kakas Márton ?
Párbaj a csatatéren
A zsolcai hős
Egy világító sugár
A Burg fehér asszonya
III. Napóleon Pesten
Életképek
I. A SZEGEDI VÉSZNAPOK
II. GONOSZ HÁZNAK GONOSZ VÉGE
III. EGY NÉPNEVELŐ
IV. EGY NEVEZETES GAZDA HONUNKBAN
V. AZ OROSZ CÁRRÓL
Egy vers története
Adomák Széchenyi Istvánról
Egy ember, ki gyalog járta meg Párizst
Egy ember, aki nem akar koronázni
Szeged
I. A ROMTEMETŐ
II. AZ ILLOVAI MALOM
III. A SZÁDFAL
IV. A MAGYAR ZUIDERSEE
V. AZ ÖTHALOM
VI. AZ OTTHON – HÁZ NÉLKÜL
VII. A SZIVATTYÚK
VIII. A HÉT VÁLASZTÓFEJEDELEMNÉL
IX. A SZEGEDI LEGENDA
Két lángész egy házban
A vén huszárkapitány
A sok-ember
Egyszerre naggyá lenni
Oda fent és oda alant
(Kitépett lapok két színésznő naplójából)
I. II.
Egy titkos drámaíró kínszenvedései (Siralmas történet egy levélben)
Bethlen Gábor „egy” tánca (Történelmi adoma régi adatok nyomán)
Pénz elrepül (Nem írta ezt senki, mert ez igaz történet)
A szegedi életmentők
Az első alapkő
Batthyány temetése napján (1870. június 9-én)
Nyáry Pál halálakor (1871. április 21-én)
Nyáry Pál emléke
Deák Ferenc temetése előtt
Almásy Pál meghalt (1882)
Bernát Gáspár
Kakas Márton arcképcsarnoka (1865)
FALK MIKSA
PÉTER PÁL (POMPÉRY)
ÉRKÖVY
ROBBOGÁNYI UZINDUR
IPOLYI ARNOLD
(U.) URHÁZY
BERNÁT GÁSPÁR
GIRÓKUTI FERENC
BALLAGI MÓR
KEMÉNY ZSIGMOND
REMÉNYI EDE
DEGRÉ ALAJOS
LONKAY ANTAL
A három Csák (Históriai álom)
Kakas Márton levele saját magához (1860)
I. II.
Liszt Ferenc hangversenye
Boka Károly hegedűje
A prenumeráció különféle stádiumai Magyarországon (Historiko-statisztikai értekezés Kakas Mártontól)
Egy fiatal naptárszerkesztőhöz
Kakas Márton a pokolban
Kakas Márton a műtárlatban
Az örök béke! Vagy miket fogunk olvasni az európai hírlapokban 1959-ben, amidőn száz esztendeig nem volt már háború
A bölcs tanácsbírák
A száműzött „Z” „Hivatalos reláció a magyar tudós társaság kétezredik üléséből”
Intő prédikáció, melyet tartott Dugdelmár vajda az ő cigány fajrokonaihoz, akik Bécsbe mentek fel lopni, s rajtavesztettek (1862)
Politikai érzület a legalacsonyabb osztályoknál (1862)
Az exequálhatatlan
A párizsi divat
Egy új színpad
Vámbéry egy estélyen
Kakas Márton válogatott levelei
A Vasárnapi Ujság szerkesztőségéhez
I. SZERELMES AZ ÖRDÖG (Balett öt felvonásban)
II. TÖRÖK JÁNOS (Dráma)
III. TELL VILMOS (Opera Rossinitől)
IV. CARRION (Olasz dalművész föllépte)
V. ÖZVEGY ÉS PROLETÁR (Beőthy Lászlótól) és MEGCSALTAK A KOMÉDIÁSOK (Szerdahelyitől)
VI. VILÁG URA (Dráma Szigligetitől)
VII. GAUTHIER MARGIT (Francia dráma)
VIII. A KÍSÉRTET (Népszínmű Szigetitől és Szigetiért)
IX. RISTORI-UTÓFÁJDALMAK
X. MÁTYÁS FIA (Historiai dráma Szigligetitől. Lendvay jutalma)
XI. RÉGI PÉNZEK (Szentpéteri jutalomjátéka)
XII. MÁTYÁS DIÁK (Nyugdíjazottak föllépte)
XIII. OBSITOS HUSZÁR (Népszínmű Szigligetitől)
Útiképek
I. A BEFAGYOTT BALATON, AZ ÖLELKEZŐ VÁRROMOK
II. AZOK A SOK KERESZTEK
III. A BÉCSI BÖRZÉN
IV. A REICHSRATBAN
V. A BÉCSI HÍRLAPOKRÓL
VI. BERLIN
VII. BISMARCKNÁL
VIII. ÍRÓI ÉS MŰVÉSZI KÖRÖK BERLINBEN
IX. NÉMET IRODALMI VISZONYOK
X A NÉMET ÍRÓK OTTHON
XI. KÉPVISELŐI KÖRÖK
XII. A BERLINI MAGYAROK
XIII. VILLÁMVONAT SZEKÉREN