Bölcs-balga - boldog-boldogtalan lelkek
A táltos paripák helyett állatorvosi lovak
A Jóisten országai helyett földi-égi pokol
Életminőség-vizsgálatok: tükörmondattár
EMBERKÉPEK: IGAZMONDÓ TÜKÖR – IV.
Szellemiség és megtestesülés – életkép és lélekrajz
Választás, tett/mulasztás – magatartás/jellem és sors
Komjáthy Jenő
POGÁNY VAGYOK
Pogány vagyok.
Nincs bennem semmi Alázatos, tömjénszagú; Zsolozsma, zsoltár, istenesdi Nem ejti lelkemet rabul.
Nem verem én bűnbánva mellem, Nem mondok szánom-bánomot, Olcsó dicséretét se zengem Annak, ki - majmot alkotott.
Nem ejt meg engem semmi földi, Se földöntúli hatalom: Az eget ostrommal bevenni, Nem lekoldulni akarom.
Nem járok templomaitokba, Miket a hízelgés emelt, Bálványotok előtt a porba Lelkem sohase térdepelt.
A földön úr szolgái vagytok, S urat imádtok mennyben is; A szív, a szolgaságba hajtott, Csupán a zsarnokokba hisz.
Szeretek én, s ti hízelegtek, Csúsztok ti, míg repülök én! Imátok lenn a porba reszket, Fönnszárnyaló enyém.
Arcotokon a kegy malasztja; Fő vágyatok a nyugalom: Én nem születtem hódolatra; Szívem örök forradalom.
Pogány vagyok.
Dac ül szememben, Gúny és harag rezg ajkimon; Pusztító tűz feszíti mellem, A harcok élvét áhitom.
A gyűlöletnek óceánja Csap olykor át a szívemen; A viharoknak orgonája Játszik most benne rémesen.
Mert gyűlölöm sivár világtok, Amelynek neve: unalom; Ásító kéje nekem átok, Rothadt nyugalmát eldobom.
És gyűlölöm a lomha szörnyet, Gyűlölöm arcod, rút Közöny! Rég fekszi tetemed a földet, Gőzébe hal milljó öröm.
S gyűlöllek téged, korcs Alázat, Törpék álarca, pórerény! Hiszen te adtál kúszni lábat A Gyávaságnak, látom én.
És gyűlölöm a Szolgaságot, A bűnök bűnét mindfölött: Haragtól reszketek, ha látok Egy elnyomót vagy görnyedőt. -
Pogány vagyok.
Merész szememben A szép Igazság szomja ég. Istennő az; ha fátyla lebben, Gyönyörbe tör a föld, az ég.
A szeretetnek óceánja Csap akkor át a szívemen; A teremtésnek orgonája Szól mostan oly fönségesen.
Megzendül a szférák zenéje; Az égi gömbök szózata, Zokogva, zengve hull beléje Az örök fájdalom maga.
Megnyílik a világ köröttem, A légi kárpit széthasad, Lebegni szigorú körökben Látok csodás, nagy tárgyakat.
Nem tárgyak ők, dicső személyek; A régi istenek talán: A lelkük test, a testük lélek, Tapintom s mégis látomány.
Alattam a föld is kitárul, A por rajong, a kő beszél, Jelt ád a némaság magárul, És fölragyog a titkos éj.
A mélység mély szivét kitárja, Leveti lepleit az Ég... Úgy érzem, egy világ királya, Ugy érzem, egy isten levék.
Természet! Élő templomodban A tárgyak lelkét szíhatom: Szent falaid közt égre lobban Minden leláncolt hatalom.
Határtalan nagy templomodban Az isten testét érezem; Szivem szivével összedobban, Szemébe néz ihlett szemem.
Világok teste lett a testem, Amit látok, az mind enyém; Átcsapnak a lángok felettem: Égek, de el nem égek én!
A lelkek lelke lett e lélek, A szívek szíve lett e szív, Az ember bennem istenné lett, Olimp dicső követje hív
*
p 1
p Idegen tollakkal éktelenkedik a világ csúfjára
p Igényszintje egyre lejjebb: langyos sör, légy, köpés
p Ízlésekről úgymond nincs vita: marad ízlésficamos
p Ha nem tud megistenülni, embertelenül leállatiasul
p 2
p Más csak rivális, de sosem potenciális szövetséges
p Boldogságáról lemondva betegségével hiába „küzdő”
p Közhelyeket szajkóz, nem megélt/kipróbált igazságot
p Katarzis/purgatórium: nem tudja, eszik-e vagy isszák
p 3
p Mindenható istent játszik, amíg jó pofára nem esik
p Mint az alvajáró a háztetőn - felébresztve lezuhan
p Egy lelenc gyerek is többet tud felmenőiről, mint ő
p Minden eshetőségre kész: ismeretlen istent is imádó
p 4
p Tisztálkodás helyett mindenki mást is bemocskol
p Neki a kérés nagy szégyen, ő nem „alázkodik meg”
p Múltját nem ismerő, annak rosszát megismételgető
p Naponta bővül a most is 1000 oldalas panaszkönyve
p 5
p Sekély kéjt sem érző szadista: mazochista „áldozat”
p Szabad akarata hatalmával visszaél: Rosszat választ
p Paranoiás: mindenki más őrá veszélyes vírushordozó…
p Nem tudja: csak az ásító unalom fertőz, de az nagyon
p 6
p Az eszközből végcél: pénzt a pénzért halmozna
p Boldog ő: langyos pocsolyában dagonyázó disznó
p Mindenből presztízskérdést csinál: ki köszön előbb
p Focicsapatért még lelkesedő, másért feleennyire se
p 7
p Sokat hallgatódzó stb.: sok rosszat hall magáról
p Raktárra aggódó: mi lesz majd, ha kihunyt a Nap…
p Nem tartalékol semmit, mindent feltesz a sötét lóra
p Részeg hőbörgő, józan hunyászkodni engedélyt kérő
p 8
p Szórakozás címszó alatt csak szétszórja magát
p Teljesen elégedett, ha megmaradt a morgási joga
p Tömeghipnózisban átprogramozott parazita-balek
p Túl későn döbben rá, az édesanyja rosszul szerette
p 9
p Sokáig csak nyel, majd egyszerre mindent kiokád
p Tükörben beállított pózban, megmerevedve marad
p Csak messziről szép, és csak egyetlen látószögből
p Nagy tömegben elbújva ő is bekiabál egy „merészet”
p 10
p Ön-kímélve enyészik el, mint el nem vetett búzamag
p Magolja a „jó választ”, pedig egy kérdést sem tett fel
p Ló helyett szamár, citrom/citrompótló, nő/báb, baba
p Az ingyenes jó dolgok helyett méregdrága életpótlék
p 11
p Háza tája aranybánya, kegyelemkenyéren tengődik
p Ha felcsináltatja magát, már megvan élete értelme
p Nem tiltakozik/szabotál: zsarnokát ünnepeltetik meg
p Másnak ásott csapdába eső, maga mérgezte ételt evő
p 12
p Irigyli az embert „túlélő” köveket, ezért ő is megkövül
p Miért akarna tökéletesedni, úgysem lehet teljesen az!?
p Előbb neofita túlbuzgó, majd meg aposztata gyalázkodó
p Sportot űz: hogyan szabotálja el a (kiüresített) ünnepeit
p 13
p Csak egyedül a kísértésnek nem áll ellen – cinikus „bölcs”
p Bűnbandához csapódva érzi: ő Valaki: kriminális karrierista
p Ha a fizetéssel mérik a munka értékét: akár bérgyilkos lesz
p Büszke rá, hogy senkinek sem tudja eladni munkatermékét
*
Ady Endre
A krisztusok mártírja
Vad, nagyszerű rajongást oltott Az Érnek partja énbelém, Csupa pogányság volt a lelkem, Gondtalan vágy és vak remény.
Forgott körültem zagyva módon, Lármával, vadul a világ És én kerestem egyre-egyre Valami nagy Harmóniát.
Paraszt Apollónak termettem, Ki dalos, erős és pogány, Ki szeretkezve és dalolva Dől el az élet alkonyán.
Pogány erőtől, daltól, vágytól A lelkem immár nem buzog, Megöltek az evangélisták, Az életbölcsek, krisztusok.
*
Sár vagy arany
A jó kezdés már fél siker.
A baj felismerése már fél gyógyulás.
A mese, közmondás, példabeszéd, életkép
rólunk szól: ismerjünk magunkra, ha ingünk,
akkor vegyük magunkra, és az isteni bölcsesség
s a bátor lélek segítségével változtassunk éltünkön.
Az ún. jóbarátainktól – de legfőképpen önmagamtól –
védjen meg az Isten, az ellenséggel elbánok magam is.
Más akár meg is ölhet, de kárt nem tehet lelkemben...
Aki mer, az nyer - a bátraké a szerencse/kegyelem…!
A vaskorban se tartsuk a sarat aranynak, aranyunkból
ne csináljunk sarat, de fordítva, és becsüljük aranyunkat.
|