Kazárok, zsidók és antiszemiták

Antiszemita-e az, aki különbséget tesz jó zsidó és rossz zsidó („kazár”) között? Egyáltalán, milyen szempontok alapján dől el, hogy ki melyik kategóriába kerül? Az alábbiakban ezt a kérdést vizsgáljuk Bartha Miklós Kazár földön című kötetére hagyatkozva.

Sorozatunk előző két részében láthattuk, hogyan ír Bartha Miklós 1901-ben megjelent Kazár földön című könyvében korábbi, Kárpátalján tett látogatásáról és ottani benyomásairól. Láthattuk, miként jellemzi a ruszinok nyomorúságos helyzetét, és hogy miben véli felfedezni annak okait. Azt is megfigyelhettük, hogy a birtokrendszer voltaképpeni sérthetetlensége miatt  az általa is támogatott, s barátja, Egán Ede által képviselt „hegyvidéki akció” így a helyi zsidóság (tulajdonképpen a „kazárok”) ellen irányul. Bepillantást nyerhettünk a galíciai zsidó bevándorlás történetébe és a bevándorlás körül kialakult mítosz kérdéseibe is. Azt is megvizsgálhattuk, hogy a 20. század elején – nem kis mértékben Egán és Bartha nyomdokain – hogyan válik népszerűvé a közgondolkodásban a „jó zsidó” és a „rossz zsidó” (tulajdonképpen „zsidó” és „kazár”) dichotómia. Az alábbiakban pedig azt vizsgáljuk, hogy a „jó zsidó” és a rossz „kazár” közti különbséget miben is véli felfedezni Bartha Miklós Kazár földön című kötetében.

Figyelem, az alábbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas, sértő, antiszemita idézetek is szerepelnek!

Kazárok („galíciai jöttmentek”, „galíciánerek”)

Az alábbiakban Bartha egy kevéssé hízelgő képet tár az olvasó elé a „kazárokról”.

Nem tanul, nem müvelődik, nem mosdik. Csinálja az üzletet és a gyermeket. Esküszik hamisan. Sokszor gyujtogat. Megcsonkitja ellensége barmát. Vádaskodik alaptalanul. Veszteget, a hol lehet. Korrumpál mindenütt. Pénteken este gyertyát gyujt és megfürdik a rituális lében. Hangosan imádkozik és némán csal. A földről lenyuzza a termőréteget, a népről a bőrt.

Szapora, mint a bogár. Élelmes, mint a veréb. Pusztít, mint a patkány.

Az uradalom által elgyöngített hegyvidéki népet ugy támadta meg a kazár, mint a sötét, félelmes s undoritó légytömeg a megsebzett és elhagyott állatot.

(89–90. oldal)

A kárpátaljai, vidéki zsidóság (tulajdonképpen a „kazárok”) ilyen jellegű dehumanizációja, kártevőként való ábrázolása természetesen nem ismeretlen jelenség a kor publicisztikájában, ahogy a zsidókat a magyarság virágos kertjét felzabáló féregként, parazitaként ábrázoló karikatúrák és képek sem voltak szokatlanok a korabeli sajtóban.

A Herkó Páter című lap 1896. május 31-i címlapján megjelent karikatúra
(Forrás: mediakutato.hu)

Nem szokatlan az sem, hogy – a földbirtokok kérdése mellett – a kárpátaljai ruszinság (sőt, általában a magyarság) egyik legfőbb problémájaként a (Galíciából bevándorolt) zsidókat jelölik meg. Bartha Miklós könyvében hosszú fejezeteken át tárgyalja, hogyan telepszik rá a „kazár” a jámbor ruszinokra: uzsorával, földbérlettel, állattartással, s a szatócsboltok révén minden eszközzel. S mindezek között is talán az egyik legerősebb fegyverrel: a kocsmával és a pálinkával uralkodik a „kazár” a ruszinon.

[A] papnak van ostyája, a főbirónak van hajduja, a csendőrnek van fegyvere, a végrehajtónak van dobja. Ez mind nagy és hatalmas dolog. De valamennyinél nagyobb és hatalmasabb a kazár, mert ennek pálinkája van.

(134. oldal)

A pálinka, a kazár és a rutén
(Forrás: betiltva.com)

Idegen elem a „kazár” e vidéken – erre a következtetésre jut Bartha:

A kazár pedig idegen. Más a szokása, mint nekünk. Más az erkölcse is. Más az életmódja, a czélja, a vágya. Nem a néppel él, hanem a népen. Nem azt az ételt eszi, nem azt a munkát végzi, nem azt a ruhát viseli. Hazafias ösztöne nincs. Még állami sincs. Csupán utilitárius ösztönei vannak.

(175. oldal)

A jóságos magyar anya ölére fogadja az asszimilálódni kívánó zsidó gyerkőcöt – miközben a többi nemzetiséget ábrázoló aprónép a háttérben duzzog. Borsszem Jankó, 1882. szeptember 10.
(Forrás: mediakutato.hu)

Támadásának kereszttüzében tehát azok a zsidók állnak, akik szerinte nem hajlandóak kellően asszimilálódni. Annak ellenére sem, hogy Magyar Királyság, ahogy azt láthattuk, minden lehetőséget megad nekik a bevándorlásra és az érvényesülésre:

A jog, kötelesség nélkül: kiváltság.

A kötelesség, jog nélkül: szolgaság.

[...]

A kazár mindazt a jogot élvezi, melyet a szabad intézmények nyujtani tudnak. De nemzeti kötelességet a kényszeradón kivül nem teljesit. A kazár tehát kiváltságos lény. Ellenben a rutén nem tud élni a szabad intézményekben biztositott jogokkal; de hordja a kötelességek egész igáját. A rutén tehát szolga.

(319–320. oldal)

Ezen a tarthatatlan helyzeten kíván Bartha (és ahogy azt korábban láthattuk, a korszak több más politikusa) fordítani: ezért is kerül sor a hegyvidéki akcióra, Egán Ede vezetése mellett.

Állam kontra „kazárok”

Ahogy arról korábban már írtunk, a hegyvidéki akcióra egy, a kormányhoz 1897-ben írt beadványt követően kerül sor – a beadvány maga pedig egyebek közt szintén a Galíciából érkező „óriási zsidóbeözönlést” tette részben felelőssé a ruszinok nyomorúságos helyzetéért. Egán Ede, a hegyvidéki akció kormánybiztosa többször is hangot adott hasonló véleményének. A Zsidók Kárpátalján... című kötet idézi Egán egy 1900. február 12-én megfogalmazott magánvéleményét is a zsidókkal kapcsolatban:

[Egán] kijelentette, hogy személy szerint nem antiszemita, „legalább nem a szó utczai értelmében”, majd a magyar zsidókról általánosságban kijelentette: „Félek tőlük! Nem magamat féltem, de féltem tőlük a mi országunkat, [...] féltem az ország nemzeti jellegét és féltem exisztencziáját, ha a zsidók befolyása tovább is ily mértékben terjed.” Bár Egan [Egán] elismerte, hogy a magyar gazdaság sokat köszönhet a zsidóknak, a jövőt nézve nem volt számára kétség: „Bennünket tönkre fognak tenni.”

(112. oldal)

A kormány ekkor elhatárolódik Egán ilyen jellegű kijelentéseitől; Egán maga is visszakozik, ám a kormánybiztos továbbra is a hegyvidéki akció élén marad. A Zsidók Kárpátalján... című kötetben ezt olvashatjuk a hegyvidéki akcióról:

A hegyvidéki akció egyértelműen sértette a kárpátaljai zsidók gazdasági érdekit. Amint minden hagyományosan gazdálkodó, fejletlen agrárterületen, a legélesebb társadalmi ellentét Kárpátalján is a pénzgazdasághoz még kevéssé szokott parasztok és a nekik kis személyi hiteleket nyújtó, illetve hitelbe árusító, monopóliumhelyzetük révén gyakran uzsorakamatot felszámoló falusi kereskedők: kocsmárosok, boltosok között húzódott.Azzal, hogy a kormányzat kívülről beavatkozott a helyi kereskedők és a ruszin népesség gazdasági kapcsolataiba, éspedig a ruszinok védelmében, tevékenysége óhatatlanul az előbbiek kárára ment: az állami támogatást élvező, nem kifejezetten óhatatlanul az előbbiek kárára ment: az állami támogatást élvező, nem kifejezetten a nyereség kitermelése céljából alapított hitelszövetkezetekkel és az alkohol árusítására feljogosult fogyasztási szövetkezetekkel szemben a szinte kizárólag zsidó kocsmárosok és szatócsok nem vehették fel a versenyt.

(110. oldal)

Kaufmann Izidor (1853–1921) sakkozó zsidókat ábrázoló festménye
(Forrás: Wikimedia Commons)

Korábban már írtunk róla, hogy Egán Ede 1901. szeptember 20-án tisztázatlan és különös körülmények között meghal – ezzel a hegyvidéki akció is hanyatlik. Egán halála kapcsán a hatóságok balesetről, egyesek öngyilkosságról, mások gyilkosságról beszéltek.

De hogyan összegezhető a hegyvidéki akció, és annak szellemi mellékterméke, a „kazárkérdés”?

Egan [Egán] Ede tevékenysége révén az állam, ha csupán rövid ideig is, a kárpátaljai zsidókra nézve vitathatatlanul sérelmes politikát folytatott. [...] A Galíciából bevándorolt hegyvidéki zsidók, fejtegette [Egán], „nem zsidók abban az értelemben, a mit mi ezek alatt értünk”. E bevándorlók [Egán szerint] a hajdan Kaszpi-tenger és Fekete-tenger partjain élő kazárok leszármazottjai voltak, akiktől megörökölték „őseredeti vadságukat”, mielőtt elvegyültek a zsidók között. Az érvelés nyilvánvalóan fantazmagórikus jellege dacára a kifejezés mindent elsöprő sikert aratott. Bartha Miklós [Egán halála után megjelent,] a kormánybiztos tevékenységét dicsőítő és meglátásaiban osztozó könyvének a Kazár földön címet adta.

(114. oldal)

Ezek után joggal merül fel a kérdés: ki az antiszemita és hogyan látja ezt Bartha Miklós könyvében?

Ki az antiszemita?

Nézzük tehát a Bartha általi szembeállítást, melyet „kazár” és zsidó között tesz. A „kazárral” kapcsolatban így szól:

Vallására nézve mózeshitü.

De a mi zsidóinkról, a kik velünk barátkoznak, velünk étkeznek, velünk örvendenek és velünk szenvednek, egyetlen vonás sincs bennük. Tehát senki se csináljon zsidókérdést a kazárkérdésből. Nincs itt szó vallásról. Egy fajról beszélek, a mely becsempészte magát hazánk felvidékére s meglepte a bennszülötteket, miként a penészgomba a védtelen organizmust.

Azokról beszélek, a kik magyarul sem tudnak, sem tudni nem akarnak. Egy vadtörzs nyelvét beszélik, melynek se nyelvtana, se szótára, se irodalma nincs.

E faj terjeszkedik, miként a fecskefonal a lóherésben. Körül fonja, behálózza, rátapadt, kiszívja, s mikor elpusztult a megtámadott növény, akkor tovább kúszik az élősdi, ujabb áldozat után. [...]

A zsidó vallásu magyarokat, a kikben oly nagy az érzékenység, annyi a tudásszomj, a becsvágy, a költészet, a zeneérzék: kérve kérem, ne azonosítsák magukat ezzel az érzéketlen, tudatlan, ambiczió nélkül való, durván materiális és mosdatlan fajjal.

(33–34. oldal)

A vidéki és budapesti zsidó ábrázolása: Üstökös, 1876. augusztus 12.
(Forrás: mediakutato.hu)

Bartha sajátos módon utasítja el a vallási türelmetlenség vádját, ahogy a fentebbi idézetben láthattuk: faji alapon. A zsidó vallású magyarokkal szemben a „kazár” egy kártékony faj. Ennek a gondolatmenetnek a folytatása így nem meglepő Bartha részéről:

Ezek után nem türöm, hogy bárki is holmi vallási türelmetlenséget lásson soraimban. Épen ezért nem is használom a zsidó szót azon nép megnevezésénél, a melyről irok. Még a látszatát is kerülni ohajtom annak, mintha általánositani akarnék. Megkülömböztetem a kazárt, a ki idegen, a zsidótól, a ki magyar és nem a zsidókról irok, hanem a kazárokról. Teszem pedig ezt nem a szépitgettés, hanem az igazság okából. [...]

Ezzel szemben a zsidó vallású magyaroktól megkivánom, hogy ők se általánositsanak. A kazárok dolgából ne csináljanak zsidó-kérdést.

(85–86. oldal)

S végül egy igazán frappáns összefoglaló Bartha Miklós tollából az antiszemitizmus kérdéséről:

Különben is, ki az antiszemita? Erre tréfásan azt szokás felelni, hogy a ki kelleténél jobban gyülöli a zsidót. De a komoly felelet ez: Az antiszemita sajnálja a zsidók politikai, társadalmi, vallási emanczipáczióját és azt visszaszeretné csinálni. Az antiszemitizmus: zsidóüldözés. A zsidók kizárása a polgári jogokból; a jogegyenlőség megtagadása; a ghetto felállítása; a zsidók kikergetése muszkamódon; a zsidótelepülés megtiltása romániai módon. Nos hát ilyen az antiszemitizmus.

De ha én fontosabb államfenntartó tényezőnek mondom a földet, mint a mozgó tőkét, s ennek alapján csatlakozom véleményemmel egy jogosult közgazdasági iskolához: és ha engem ezért antiszemitasággal vádolnak, akkor én azt a vádat, mint hitvány ráfogást, megvetem. És ha én kimondom a zsidókról a magam jó igazságát épen oly őszintén, mint a katholikusokról és a protestánsokról: akkor ez nem antiszemita indulat az én részemről, hanem beteges érzékenység a zsidók részéről.

(322–323. oldal)

Luther 1543-ban megjelent műve: A zsidókról és hazugságaikról
(Forrás: Wikimedia Commons)

„Jó igazság” és „beteges érzékenység” harcát láthatjuk e sorokban kibontakozni az antiszemitizmus kérdésével kapcsolatban. Úgy tűnik, ezek azonban olyan gondolatok, melyek a kötet 1901-es megjelenése óta semmit sem vesztettek aktualitásukból, és ma is a közgondolkodás élő részét képezik. Ha pedig még messzebb tekintünk, ismét elővehetjük azt a tudományelméleti kérdést: mit is tekinthetünk olyan megbízható forrásnak, melynek alapján döntéseket hozunk egyes kérdésekkel kapcsolatban? Hol az igazság a „jó igazság” és a „beteges érzékenység” között?

A Kirekesztők. Antiszemita írások 1881–1992 című kötet – melyben természetesen Bartha Kazár földön című kötetéből is olvashatunk részleteket – bevezető tanulmányában Karsai László így ír:

Az antidemokratikus nacionalizmusok – ezt Bibó István is kifejtette – a nemzetet fenyegető külső veszélyekkel szemben fontosabbnak tartották a nemzetet – szerintük – belülről bomlasztó idegenek, elsősorban az asszimiláns zsidók ellen mozgósítani a társadalmat. Ennek az új antiszemita mozgalomnak világos célja volt az emberek egyenlőségét hirdető elv eltörlése, a faji tényezővel „felfrissített” rendi uralom restaurálása.

(XVII. oldal)

Ahogy azt fent láthattuk, Bartha önmagával kapcsolatban a vallási alapú megkülönböztetés, és így az antiszemitizmus vádját elutasítja – s teszi ezt faji alapon. Mi is történik itt valójában? Ismét Karsait idézzük:

Természetesen óriási különbség van a vallási alapú anti-judaizmus és a faji alapon álló antiszemitizmus között. [A korai] sajtóban a zsidó tőkésekkel kapcsolatban gyakran használták ugyanazokat a biológiai metaforákat, mint a későbbi korok antiszemitái: bacilus, parazita stb. [...] Eugen Weber szerint pedig az antiszemita agitátorok igen hamar felismerték, hogy ha minden társadalmi és politikai baj vagy katasztrófa egyedüli okainak és okozóinak a zsidókat állítják be, sikeresen érvelhetnek a nemzeti egység mellett. Hiszen ha a bajok okozóit eltávolítják a nemzet amúgy egészséges szervezetéből, vagy első lépésben legalább a gazdaság, a kultúra, a politika vezető állásaiból, akkor a zsidók által mesterségesen keltett ellentétek mind maguktól megszűnnek.

(XVII. oldal)

Láthattuk tehát, hogy míg Bartha Kazár földön című kötetében a magyar nemzet részét alkotó ruszinok megmentésén és felemelésén fáradozik a nagyobb, össznemzeti cél érdekében, a feladatban ellenségként a „kazárokat”, a kárpátaljai zsidóságot nevezi meg. S miközben a vallási alapú anti-judaizmus vádját elutasítja, művében a faji alapú antiszemitizmus képviselőjévé válik."

Bartha Miklós művét ezért is ajánlhatjuk a modern magyarországi antiszemitizmus gondolkodásmódjának megismerése iránt érdeklődő (de azt el nem fogadó) olvasóközönség számára. Továbbá azért is, mert a „kazár” tematikával kapcsolatban egyfajta úttörő munkának tekinthető mű olvastával mindenféleképpen világosabb kép rajzolódhat ki előttünk a hazai antiszemitizmus későbbi világképéről is. A folytatásban pedig azt is megvizsgáljuk, miként ír az igazi kazárokról és a zsidókról a budapesti születésű Arthur Koestler. Koestler pedig – ahogy ezt látni fogjuk – nyugati és keleti zsidók, azaz barthai fogalmak szerint zsidók és „kazárok” közt azért tesz különbséget, hogy magát az antiszemitizmust próbálja meg alapjaiban megsemmisíteni.

Felhasznált források

Bartha Miklós: Kazár földön. Ellenzék Könyvnyomda, Kolozsvár, 1901.

Bányai Viktória – Fedinec Csilla – Komoróczy Szonja Ráhel (szerk.): Zsidók Kárpátalján. Történelem és örökség. A dualizmus korától napjainkig. Aposztróf Kiadó, Budapest, 2013.

Kirekesztők. Antiszemita írások 1881–1992. Aura Kiadó, 1992.

Judapesti Buleváron

A magyarországi zsidók a számok tükrében

Egy magyar kísérlet az alpesi gazdálkodás megvalósítására – a hegyvidéki akció