Igaza van tanult szerzőtársamnak, N. Pál Józsefnek, aki ezeken a hasábokon (május 14., Csak körbe-körbe?) szurkolói igénynek (is) nevezte a bundát, az önigazolás fegyverének, a csapat(unk) védelmének. Ezzel együtt nem mondható, ő sem mondja, hogy nincs, nem létezik.
Ami engem illet, úgy vagyok vele, mint a doppinggal. Ha annak idején Szöulban, az olimpián (1988) a 100 méteres síkfutás döntője előtt megkérdezik tőlem, hogy a nyolc finalista közül hány él tiltott szerekkel, azonnal rávágom, hogy nyolc. Ezzel együtt lenyűgözve figyeltem a versenyt, amelyben a végül az egyedüli lebukott, Ben Johnson végzett az élen, s azért lett vesztes – meggyőződésem –, mert a „háttere” gyengébb volt, mint Carl Lewisnak. Azóta vallom, hogy akkor adom föl, ha már a verseny közben is eszembe jut a dopping, s nem a klasszisokra figyelek.
A bundával is így vagyok. Ide sorolva legfrissebb ágazatát, a fogadási csalásokat is. Nem megyek bele a kezdetben nagy port felverő ügy fejleményeibe, mert – bevallom – képtelen vagyok kiigazodni bennük, fogalmam sincs, hol tartunk itthon és külföldön, de nem is érdekes. A sportot, a játékot megcsúfoló ügyeskedés ma már a minden csoda három napig tart kategóriájába tartozik, ha lennének is új hírek, senki sem kapná föl a fejét rá.
Ráadásul a csalás, a simli mindig is benne volt a futballban (is). Pálfy György A labdarúgás iskolája című könyve 1921-ben jelent meg, benne: „Elharapózik a mérkőzések eredményére való fogadás átkos szenvedélye. Egyesek attól sem riadnak vissza, hogy a mindenható pénzzel megkörnyékezzenek játékosokat, akik ezután a mérkőzésen lazsálnak. Gyakran oly világos céllal, hogy ez a tény mindenki előtt nyilvánvaló és óriási botrányokat okoz... A tehetősebb egyesületek a kisebbeket pénzsegéllyel fektetik le. Ez így tovább nem folyhat!”
Mondani könnyű. Meg aztán megbocsátó közeg a futballé. A tiltott szereknél azt mondják, az doppingol, aki lebukik (értsd: nem volt szerencséje), tessék a mondást átültetni a csalásokra. A magyarországi szál főszereplőjével, Kenesei Zoltánnal kapcsolatos, hír, hogy az MTK játékosmegfigyelője lett, s egyébként is szorosan kötődik a klubhoz, hiszen az öregfiúknál játszik, s korábban törökországi edzőtáborozáson is forgolódott a játékosok körül. Készséggel elhiszem, hogy jogilag minden rendben, a paragrafusok körül semmi bibi, ám létezik morális oldal is. Nem folytatom, aki érti, érti, aki nem akarja érteni, lelke rajta. Gondolok itt arra (is), hogy az ifjaknak tanulniuk illik a korábbi labdarúgóktól – vagy éppen ellenkezőleg.
Mint esetünkben – remélem.
Nem mentség, legfeljebb magyarázat, hogy az enyhülés általános az ilyen és hasonló ügyekben. A források szerint az első fogadási csalást Anglia jegyzi, 1915-ben a Manchester United–Liverpool meccs nyolcszoros pénzt ígérő 2:0-ját tippelte meg a bukmékereknél a Liverpool hét futballistája. Első lépésként örökre eltiltották őket, ám a világégés után a hat életben maradt vétkesből öt amnesztiát nyert – háborús érdemeire való tekintettel.
Angliában egyébként könnyű, hiszen mindenre lehet fogadni. Kieran Trippier esete különleges, hiszen még a Tottenham futballistájaként elárulta az unokatestvérének, hogy az Atlético Madridhoz szerződik, s a kuzin annak rendje és módja szerint megjelent a fogadóirodában és megtette a biztosat. Az angol szövetség szerint Trippier hét pontban szegett szabályt, mindez 77 ezer euró bírsággal, és némi eltiltással járt – ma már vígan futballozik újra.
Egyébként az sem biztos, hogy a futballista megszenvedi az eltiltását. Példa rá Maszlonka József esete, aki Miskolczi néven volt vezéralakja a miskolci Attilának. A csapat 1931-ben 4:0-ra verte meg a Turult, s ezzel feljutásra állt, ám a Turulban „Vaczek József olyan indolensen játszott, hogy Senger Andor kénytelen volt Vaczeket mint csapatkapitányt a pályáról leküldeni, mert – sportnyelven szólva – »lefeküdt«”.
Emellett Vaczek külön konflison ment ki a pályára, majd később azt állította, pénzt kapott Miskolczi-Maszlonkától, hogy gyengén játsszon. Maszlonka végig tagadott, a terhelő tanúkkal való szembesítés során is megmaradt tagadása mellett, de a lényeg, hogy hiába, hosszas huzavona után, de örökre eltiltották. Az Attila pedig, bár a Turul elleni eredményt megsemmisítették, feljutott, osztályozón túljutva a szegedi Bástyán.
Ezzel együtt a futballista nem maradt kenyér nélkül. A MAK (Miskolci Atléták Köre) trénerként foglalkoztatta havi száz pengőért, az Attila játékosai minden fizetésnél leadtak neki két pengőt, de – bármilyen furcsa – játszott is. Köszönhetően annak, hogy Miskolc környékén minden faluban volt futballcsapat, bajnokságra nem neveztek, hanem kihívták a környező településeket egy-egy meccsre, nagy csinnadratta, sör, bor és persze fogadások.
A Nemzeti Sport így írja: „Ha két szomszéd falu a nagy mérkőzésben megegyezett, hát csak felad az egyik egy sürgönyt Miskolcra. (A címet nem is kell pontosan tudni, mert a miskolci postás úgyis megtalálja Maszlonkát). Abban a sürgönyben benne van, hogy vasárnap itt és itt nagy mérkőzés lesz, Maszlonka úr legyen szíves sürgősen odahajtatni, a szereplésért a legények harminc pengőt gyűjtöttek össze az útiköltségen kívül. Maszlonka pedig megkapja a sürgönyt és – vár egy napig.” Hátha jön egy jobb ajánlat. Aztán válaszol, és megy. Mindenhol ő a sztár, Rakamazon például – írja az újság – cigányzenével várták a vonatnál.
Emellett folyamatosan tiltakozott az eltiltása ellen. Beperelte az MLSZ-t is 30 ezer pengőre (elmaradt haszon), a járásbíróság ki is tűzte tárgyalásra az ügyet. A döntésről nincs hír, ám jellemző, amit Maszlonka mondott a fegyelmi bizottság előtt ellene valló Vaczekről: „Tessék, itt az alkalom. Bizonyítsák be, amit rám akartak kenni. A bíróság előtt nem lehet ám minden órában átnyergelni. Meg kell esküdni a vallomásra.”
Kitartása jutalma, hogy két évvel az eltiltása után az MLSZ-nél is újratárgyalták az ügyét, feltehetően a bírósági kereset is közrejátszott benne (30 ezer pengő nem volt kis pénz.) A fellebbviteli bizottság megállapította, hogy „nem kézzelfogható bizonyítékok” alapján meszelték el, ezért új vizsgálatot rendelt el. Amelynek végén a játékos nyert. „Miskolcon nagy örömet váltott ki Miskolczi-Maszlonka fölmentése. Miskolczi otthonában ugyanis még mindig a legnépszerűbb játékos. Jelenleg nem tartózkodik Miskolcon, de remélik, hogy hamarosan megérkezik Késmárkról, ahol jelenleg edzőként működik” – zárta le az ügyet a Nemzeti Sport, Maszlonka pedig újra alapember lett az Attilában.
A csalásnak külön irodalma van, s – nem túlzás – elmélete. És külön erkölcse. Példa rá annak a győri játékosnak az esete, aki nem törődve azzal, hogy a Pécsnek kell nyernie 1:0-ra, a lefújás előtt nem sokkal kiegyenlített. A kárvallott csapat kapusa, a legendás Rapp Imre az öltözőben nekiesett a gólszerzőnek: „Kisfiam, nem ártana egyszer és mindenkorra megtanulnod, hogy becsületes ember ilyet nem csinál...”
Végezetül érdemes idézni Albert Flóriánt, aki – szép, nem szép – így beszélt: „Aki nem bundázott, az nem is igazi futballista. Persze hogy voltak bundameccseink. Most meséljem el megint, hogyan vezettem rá néhány csel után Mészöly Kálmán kezére a labdát a Vasas elleni rangadón? Kálmán magatehetetlenül kalimpált a fűben, én meg a kezéhez vezettem a labdát. A bíró tizenegyest ítélt, Mészöly meg üvöltött velem meg a játékvezetővel is. A közönség tombolt, fantasztikus mérkőzés volt.”
Így igaz, pedig ömlött az eső azon a Fradi–Vasason (4:4) 1966 tavaszán, de az eset tanulsága, hogy az idő mindig megszépíti a múltat, az egykori csalásból az esztendők múlásával úri huncutság lesz.
Ez egy ilyen műfaj – sajna.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
