|
Bölcs-balga/boldog-boldogtalan
Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló
Jóisten országa és/vagy földi pokol
Emberélet-minőségvizsgáló mondat
EUGÉNIUSZ: ANTIPARAINESIS – XI.
Életképek - az (ön)életrontás igaz tükre
Íme az az ember, amilyen ne maradj/légy
Gárdonyi Géza
A NAGY VILÁG
I.
A nagy világ nagy kéz műve
Ezt vitatni nem lehet.
Csodák vannak lenn a földön
és a föllegek felett
Higyje bárki, hogy hitetlen:
az ég fénye a vizekben
és e fényben
fenn s a mélyben
láthatatlan titokképen
ott az erős Ismeretlen.
*
Juniusi csöndes éjen
megállok az alvó réten,
s elremegve nézem - nézem
azt a sok szép csillagot:
Fenn a sötét messzeségben
széletlen nagy szélességben
az mind van, jár és ragyog.
Milliónyi millió föld!
Véghetetlen tágas ég!
A valami szülőanyja
lehet-e a semmiség?
Ki alkotta a világot?
Mért alkotta és hogyan?
Benne ez a sok világgömb
mért indul? hová rohan?
Miért van a Földön élet,
s oly tömérdek alakban:
légben, vizben, porban, sárban,
egymás mellett és egymásban,
s mind szivtelen haragban,
gondban, éber félelemben,
támadásban, védelemben
meg-meggyujtott fájdalomban, -
aztán ujra por a porban.
S miért van a Földön ember?
És minek születtem én,
ha lenni és nem kivántam,
és nem-lenni félek én.
Mért kezdetünk oly isteni:
mosoly, játék, virulás?
Mért a végünk oly állati:
komor, jajos hervadás?
Mért ragyogás ifjan minden,
s vénenten mért elborult?
kezdetében: istenerős,
a vég utján: nyomorult.
Mért jut egynek minden rózsa?
Mért jut másnak minden tüske?
Mért az egyik ember varangy,
másik meg délceg, büszke?
Mért kinlódik a csecsemő
fogzások hóhérágyán?
Mért nő egyik csókok között,
másik meg könnyben, árván?
S az életnek sok martirja
miért hogy hiába sirja:
Én Istenem, Istenem!
S nem felel rá senkisem.
*
Őrültség ez: lenni, lenni!
Nem tudni mért? s menni, menni!
Menni, menni mindodáig:
egy gödörnek ajtajáig.
Menni, menni lelkendezve,
egyik arra, másik erre:
száz cél felé, száz irányba;
Szülni, ölni, szülni, ölni,
mindig szülni, mindig ölni:
évszázadok évezredek
testéből való porrétegek.
S a por ujra uj élőt vet,
élőt hordoz, élőt temet.
Egyik sem kért, amig nem volt.
Mind könyörög, mikor megvan.
Az ég siket. A sors vak is.
Levés, halás szakadatlan.
Őrültség ez: lenni, lenni!
Az életet kincsnek venni,
tartásban ugy remegni,
zománcait ugy epedni;
öltözködni reményekbe
bizakodni jó szelekbe,
rabja lenni minden árnynak:
egymást nemző szomjas vágynak
örvendezni buslakodva
gyülölködni mosolyogva
fészket rakni ábránd között,
csókolózni könnyek között
s bizonyosat mást nem tudni
csak azt: mindnek el kell hullni.
A hajó csak megy előre:
sohasem jut kikötőbe:
Hátul sötét. Elől sötét.
Honnan jöttél. Hova is mégy?
Honnan jöttem? Nem tudom.
Hová megyek? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy vagyok;
s élelemért taposok.
Aki az ég bámulatos
palotáját épitette,
ki az első férfit és nőt
s a virágot teremtette,
aki ebbe illatot tett
és szivet az emberekbe,
nem ezt nem igy akarhatta!
Amit kezdett félbenhagyta.
Hiszen tőle jutott belénk
az erő s a gyöngeség.
Igy az erő bennünk volna,
s őbenne a gyöngeség.
Mért tenné azt, hogy előbb itt
létre keltsen s meggyötörjön?
Igazsága országában
a bűn előtt volna börtön?
Oh kegyetlenül mesés:
Bűn előtt a büntetés.
Tehet-e kárt a bölcs Isten
csak azért hogy megfizesse?
Vághat-e mély fájó sebet,
csak azért hogy beköthesse?
S van-e annyi üdvössége
fenn az elburkolt egébe,
mint amennyi gyötrelem egy
anyasziven átnyomul
mikor meghalt gyermekének
tetemére ráborul.
Mért fojtana gyermekeket?
Mért gázolna embereket
Mért intézne életirtó
háborukat, kolerákat?
Mért nevelne fejsze alá
érző embert, mint a fákat?
Csak azért, hogy próbálgasson:
dicsérsz-e még? szeretsz-e még?
Vérhullató gyönge szived
jóságomban bizik-e még?
Hiszen a kis kedves madár
nem ember, nincs itt próbára,
mégis a tél hidegében
hóba hull a szegény pára.
Nem ember a sok millió
minden állat, minden féreg
de mint ember: búban, bajban,
fájdalomban forgó élet.
Fagyban fáznak. Sebük van: fáj.
Nincs ki őket meg-megvédje.
Éhség hajtja a madarat
tőlünk ősszel más vidékre
s éhség hajszol jobbra balra
farkast, nyulat, pókot, férget;
éhes les az éhezőre
szenved, szenved minden élet.
Ezt a földet ők is, mint mi
érző testtel, szivvel lakják,
fészküket ha széjjelrontják
gyermeküket hogy siratják!
Még amelyik velünk van is:
a sok szegény állatszolga:
gyötrelem és nélkülözés
ostor és bot mindnek sorsa.
Szenvedésében az állat
emberarczczal néz reám.
Szenvedésében az ember
állat a baj kinpadján.
A fájdalom örvényében
nincsen rang, faj bűn és érdem
csak kiáltás idelenn,
és siket csend odafenn.
Isten itt e földön nincsen.
Hol van hát te fényes ég?
Mért vagyunk ily elhagyottak?
Meghalt-e? vagy él-e még?
Hogy megindult a világgép
belé-bénult-e keze?
vagy magával ragadta őt
valamelyik kereke,
s a nagy Gépész elpusztult,
mint az erőben az erő,
s a mindenség éjjelében
ő is hulló tűz esső?
Amikor még a föld indult,
e virágos földteke,
érzem, hogy fölötte lengett
jóságos nagy szelleme.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Töredék)
(1894.)
*
I. A bátorság próbákat gyáván kerülő/azokon bukó
II. A minden békát lenyelő, s ezzel még büszkélkedő
III. A langyos sört sem reklamáló, sőt borravalót adó
IV. A mérgezett egérként/ lassított felvételben mozgó
V. Az olykor különcködő, amúgy konform nyárspolgár
VI. Feltűnési viszketeg: tótágast/fejen álló, kézen járó
VII. Az ingyenes virtuális fagylalt nyalással elégedett
VIII. A mindenki eszén túljárni akaró beképzelt ügynök
IX. A hálátlansága miatt magát nehézségbe navigáló
X. A „Kérem! - Köszönöm! - Elnézést!” varázs-igétlen
XI. Háztáji aranybányára vak, így koldusként nyomorgó
XII. Kevés szabadidejét panaszkönyv írásra vesztegető
XIII. Csak a félig ürespoharat, és a tendenciát sem látó
*
I. A mások füttyszavára ugró/mosolygó táncikáló
II. A hangulatos feljelentésekkel érdemeket szerző
III. Az aktképet látva az erkölcsrendészetre rohanó
IV. A „Kinek van igaza” kérdést kar-birkózva eldöntő
V. A választani nem tudó, a két tál között éhen haló
VI. A soha ki nem fáradó, pihenést soha nem élvező
VII. A dafke mindent pont fordítva csináló ellenkező
VIII. A patkószöget nem jól beverő csata/országvesztő
IX. A csak pirrüszi győzelmet arató, háborút elvesztő
X. A körülmények hatalma előtt feltétlen kapituláló
XI. A mindent megszokó, nem szökő, s holtig kibíró
XII. Az életből menhelyre, dili/rendházba dezertáló
XIII. A kukkolásban, önkielégítésben végleg megrekedő
*
*
I. Az előbb nagyot vágó, majd csak azután mérő
II. A magának csak a női praktikákkal férjet fogó
III. A fegyelemerősítésre a megtizedelést javasló
IV. Egy összeférhetetlen, egy izgága békétlen alak
V. Mindig fancsali képet vágó, örökké grimaszoló
VI. Kákán is csomót kereső, csak kötekedő és fikázó
VII. Sas aranyketrecben, cirkuszi kunsztos állatkirály
VIII. Az erősebbel kikezdő, oroszlán bajuszát húzgáló
IX. Környéke „kártékony” állatait irgalmatlanul irtó
X. Az utódját a saját torz arcképére faragó, pofozó
XI. A hülyeséget kivéve minden más ellen védőoltott
XII. Az ásításával fertőző, dögunalom bűzt árasztó
XIII. A „szent” céljához bármily eszközt igénybe vevő
*
I. Az igazsághoz magát keresztülhazudni próbáló
II. Azt kéri/kapja, amit kiérdemelt: akasztófán végző
III. A bűz miatt rögtön nem szóló, majd ő is megszokó
IV. Saját szájától megvont falattal ellenségét hizlaló
V. A ritka, sőt egyszeri jó alkalmat lazán elszórakozó
VI. A politikai pankráción barátival késhegyig marakodó
VII. A rosszat jól, egyre jobban, már tökéletesen csináló
VIII. Két ember nyála összefolyik? A csóktól megundorodó
IX. A háta mögött álló Istenért a Földbolygót megkerülő
X. Az önmagát nem tisztelő, de mástól tiszteletet váró
XI. Az evésért élő: étkezéséből kvázi vallási rítust alakító
XII. Az étkezést szükséges rossznak tartó gyors moslékfaló
XIII. Minden elvárásnak megfelelő magából bolondot csináló
*
A BOGÁR.
(Chrysomela fastuosa.)
Az ablakomnak külső párkányára
leszállt egy fényes kék-aranybogárka.
Messziről jött, és itt most megpihen.
Szárnyát bevonja, s rám néz szeliden.
Rám néz s bámul.
Mit gondol magában
a kisbogár az ember ablakában?
Tán ezt gondolja: ime itten áll
egy óriásnagy fekete bogár;
egy nagy bogár, ki kőben éldegél,
s nincs szárnya se, csak mászik, mendegél.
S én gondolom: Mily boldog e kis élet:
csak véletlen, hogy a városba tévedt;
az erdőség az ő igaz hazája,
a lomb, a fű, a virág a tanyája;
bú nélkül él, békén, függetlenül;
minden övé, ahova települ;
pénz néki nem kell, se más földi kincs;
barátja sok van, ellensége nincs;
ház se kell néki: ha eljő az éj,
a sátra lomb, az ágya falevél;
reggel, ha ébred, inni, fürdeni
egy tiszta harmatcsepp elég neki;
ebédje nyiló virág mézpora,
divánja annak selyme, bársonya;
ott szundikálja délutáni álmát,
s hallgatja kedvel a madár-dalárdát.
Vajjon mi hozta ezt a kisbogárt,
mi gondolat, hogy éppen ideszállt?
Tán benne is van vágy és akarat:
próbálni, látni új világokat?
Vigyázz kis boldog: messze el ne szállj!
Az ember is, ez óriás-bogár
a zöldben élt valaha réges-régen,
függetlenül, csendben és békességben;
de vágya támadt látni új világot,
s ment-ment, elhagyva fát, füvet, virágot,
míg végre kövek közé rekedett,
s küzdelmes élet örök rabja lett.
*
És üldögélünk csendes, szótlanul.
A nap kisüt a fellegek alul.
Megmozdul, fölnéz az aranybogár:
szárnyát kibontja, s dongva tovaszáll
*
P. s.
Az ember „objektív” életminősége,
és ennek „szubjektív” megélése, boldogsága
nagyságrenddel jobban függ tőle, mint ahogy ezt
hamis istenképében, gyáva önigazolásul hinni szeretné
A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,
és a palotában is boldogtalanok. De egy verembe esve
is berendezkedhetek oda és otthonná kiálthatom azt ki.
Mások, zsarnokok akár meg is nyúzhatnak/ölhetnek,
de a lelkemben istenigazából kárt még ők sem tehetnek.
Legfőképp önmagamtól, majd „jóbarátaimtól/akaróimtól”
védjen Isten, aki-aki jószándékkal kövezik utam a pokolba.
Hiszen én sem akarhatok magamnak rosszat, ahogy nem
a drága jó kényeztető anya, vagy a jó protokoll orvos sem…
Az ellenségeimmel meg majd elbánok magam is…
A baj felismerése a gyógyulás kezdete.
A mese rólad szól, ismerj magadra és változtass élteden.
A sarat ne tartsd aranynak, de azért próbáld azzá alakítani!
Aranyból ne csinálj sarat, aranyad becsüld, és gyarapítsad!
Igaz istenkép, jó szellem és lélekbátorság legyen varázserőd -
ne vergődj állatorvosi lóként, ha istengyermekként virulhatsz.
Istenadta szabadságod felelősségét ne hárítsd gyáván másra…
|
