Bölcs-balga/boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi pokol

Hivatások, árulások és pokoljárások

A társadalmi elit, a kiválasztottak – V.

A fejétől-szívétől ficánkol/bűzlik a hal

Legszebb hivatás/leghitványabb mesterség

Gyulai Pál

A SZÉCHENYIESKEDŐK
- Satira -

Ó, Széchenyi, ó, halhatatlan halott,
Hány szónok és költő megsiratott;
Hány honfiajk sohajtá nevedet,
Egy ország sírt, egy nemzet temetett!
Én elmaradtam, utoljára sírok,
S im óda helyett rímes prózát írok.
Ne botránkozz' meg jámbor olvasó,
Ez nem szeszély vagy puszta tréfaszó;
Nem én hibám, hogy Pegazusom szárnya
Megtörve és szilaj haragnak árnya
Lelkembe' mindent sötéttel borit,
S hervasztja a dalok virágait.
Nem én hibám, jól tudhatod, hiszen...
De esküszöm rá s egyszersmind hiszem:
Szivem fájdalma mély, igaz, őszinte
S idő se' volt alkalmasabb rá szinte,
Míg csak hazánkból egy darabka tart,
Megsiratnunk a legnagyobb magyart.

Miért, hogyan? Nem mély és nagy titok,
Rá minden új nap mind meg annyi ok:
Hírlap beszéli, röpirat tanitja,
Csak oly talány, melynek kezedbe' nyitja.
Hát még se' értesz? Nyiltabban beszélek,
Habár bizony, megvallom, kissé félek.
A párbaj immár oly divatba jött
A hírlapírók és költők között,
Hogy nem is író, aki nem vivott -
S eltűr satirát vagy birálatot.
Szóval kegyetlen censorokká lettünk,
S mind két felől csak kard villog felettünk.

Hanem dologra. Most sirassuk őt,
És nem pedig pár évvel ezelőtt!
Mi a halál, a puszta test enyészte,
Mely titeket nagy siralomra készte?
Mi nagy dolog, hogy porhüvelyt cserélt
Oly férfiú, ki századoknak élt,
Ki mindig él, míg lelkesűltök érte?
Őt a halál csupán csak akkor érte:
Ha már nem értitek, miket beszélt,
Felejtitek: mért küzdött, mit remélt,
Hamisitott tant hírdettek felőle
És csúfot űztök minden nap belőle,
Ímé pedig - s hejh nem mondok sokat -
Hazánkban ez a legújabb divat,

Ó, hányszor hallom ezt a nagy nevet,
Ó, Széchenyi, hány ember emleget!
Szentséges ég, ugyan hát mit vétettél,
Hogy annyi minden zászlójává lettél!
Im egy-egy pár úrfi, hogyha meghozat
Külföldi vérből egy pár jó lovat,
Avagy csupán csak egy-két agarat,
Mindjárt Széchenyi nyomdokán halad,
Hirlap beszéli, más utána mondja;
Kinek pedig kissé nagyobbra gondja
S közcélra egy pár száz forintot ad,
(Amint beszéli, kevésből sokat)
Vidékről irják: ó, hazám ime:
Mit áldozott megyénk Széchenyié!
Mint szélben a barackfáról virág,
Úgy hull e szó most: nemzetgazdaság.
Aki rossz gazda mind csak erről ír,
Ez a nemzet minden sebére ír.
Esze szüréből amennyit kirázhat,
Csinál naponként tervet akár százat,
Avagy igéri, hogy csinálni fog,
(Nekem költemény, nem oly könnyű dolog)
S kinek kevés hozzá a tudománya,
Dicsekszik, - ő Széchenyi tanítványa.

Eközt előáll lármásabb csoport,
Tücsköt-bogárt kérkedve összehord:
Ami csak érzés, mind azon nevet,
Gyülölve gúnyol minden szellemet,
Imádja Mammont, gondja semmi más,
Mint kényelem, kéj, jól evés, ivás;
Kézzel, beszéddel egyaránt hadar,
Hogy semmi sem lesz addig a magyar,
Mig nem csaló, hitetlen és hazug,
Mig eszmékért csak lelkesedni tud.
Ki oly merész, hogy az ilyesmit kétli?
Mindjárt Széchenyi nevével pecsétli.

E zaj különben még nem nagy kereszt,
Inkább beszélni halljuk néha ezt.
De olvasgatni némely hirlapot,
Végig betűzni tíz röpiratot,
És látni ott Széchenyit száz alakban,
Meg-megcsufolva eszme-, tettbe', hangban!
Az egyik, mert hálátlan nemzete
S nem költhet annyit, mennyit kellene,
Vagy dicsősége egy batkát sem ér,
Ahhoz képest, mit tett a nemzetér':
Belé esik hazafi fájdalomba,
S lesz mint a pokróc, durva és goromba.
Rug jobbra-balra, mint a vad lovak,
És közbe-közbe szitkok hangzanak,
Mi tenta tollán és kedélyiben,
Mindent, de mindent nemzetére ken.
Minden szavával mintha mondaná:
Egy ily nemzet nem méltó ő reá,
Mint nem vala a nagy Széchenyire,
Nagy honfi miért is élne itt, mire?
És összevonva nagy szemöldökét,
Meg-megsiratja martyr-életét.

A másik ott nem ilyen gyászvitéz,
Beszélni, küzdeni, vívni, élni kész,
Úgy tűnik föl, mint valamely kométa,
Kiáltja folyvást: ő az új próféta,
A tűzre mind, mit eddig irtatok,
Én épen semmit meg nem hagyhatok,
Híg agyvelőtök mit máig teremtett,
Nem terme itt nagy eszme és okos tett.
Széchenyi is már régen elavult,
Hogy újra éljen, én reám szorult,
Ő csak garádics, én meg a torony.
Ki is kiáltom minden ablakon:
Figyelj, ó, nemzet rám, az okos szóra,
Ím én tudom csak, hányat üt az óra.
Boszant ugyan, hogy gróf még nem vagyok,
S amennyit ő, annyit nem hathatok;
Mert tudni kell, ismerni a magyart,
Még sok, nagyon sok, mit a címre tart.
Azonban eljő majd az én korom,
Hiszem, remélem, érzem, akarom;
Azonban ennyit is beszélni, kérdem,
Cím nélkül, így, nem nagy és ritka érdem?
S beszél tovább, mit úgy imitt-amott
Széchenyiből csak összelophatott,
Fordítja, rontja, hogy szebb, új legyen,
Gőgjében azt se tudja, mit tegyen.
S ha jobbra, balra szidják, mosolyog,
Azt mondja rá, hogy próféta-dolog.

Van olyan is, ki élelmesebb ember,
Ily nagy szerepben játszni épen nem mer;
Ő csak tanítvány, ildomos, szerény,
Csupán napszámos a jó ügy terén.
Míg élt Széchenyi, ellensége volt,
Más pártnak élt, ott írt és szónokolt,
Hogy hánynak, hányszor, minek kérdni ezt?
Meg-megváltozni sapientis est.
Azonban ennek már sok éve tölt,
Széchenyi meghalt és ő örökölt,
Mindent, de mindent, képét, címerét,
S amint bevallja, egész szellemét.
Azóta minden, mit leír, kimond,
Bár lenne az még kétszer oly bolond,
Az mind Széchenyi szentelt hagyománya,
Ő egyedül valódi tanitványa.
Jogos firmája neki van csupán,
A többi egytől egyig charlatán,
Csak ő árulja azt a bűvitalt,
Mely megifjítja újra a magyart,
Nem drága, olcsó, veszteséggel adja,
Csakhogy mit elkölt épen visszakapja.
De rá kiált három-négy hirtelen:
E zagyvalékból senki se vegyen;
Ő és Széchenyi! ó, minő beszéd!
Mi áruljuk Széchenyi szellemét!
Im itt vagyon, jobb, olcsóbb, hozzánk jertek,
Felgyógyulást csupán mitőlünk nyertek.
Szóval: ki csak hont árul, árverez,
Széchenyi már, avagy Széchenyi lesz.
Egy' a másiktól már sehogy se' tér,
Zajong, kiált, ahogy torkán kifér,
És az egész, Kárpáttól Adriáig,
Egy szörnyű Dulcamára-zajra válik.

Habár kevés, s kímélő mind e szó,
De így is értsd meg jámbor olvasó;
Hiszen tudod, milyen világon élünk,
Haragva is csak halkan kell beszélnünk.
Bevégzem hát a végtelen panaszt,
Mit elhagyék, gondold utána azt;
S mit még kívánok, nem nagy kérelem,
Egész lelkedből kiálts föl velem;
Szivünk fájdalma mély, igaz, őszinte,
Idő se' volt alkalmasabb rá szinte,
Míg csak hazánkból egy darabka tart,
Megsiratnunk a legnagyobb magyart,
Mint most, midőn hamis tan szól felőle,
És csúfot űznek minden nap belőle.

1863

*

p 1

p A híd alá állva teherbírását a max. terhelés duplájával ellenőrző

p A fikcióban tanít meg átlátni a látszatokon és felfogni a lényeget

p A felelősséget gyorsan és szakszerűen, rutinból el- és áthárító

p Ügyvédi aláírásáért nagyot kaszál, de a szerződésért nem felel

p

p 2

p A falra festi az ördögöt, de meglepi, hogy az meg is jelenik

p A fal ugyanazon pontját nézegeti évekig, mert ő olyan alapos

p A drága időből áldoz, ha valaki komolyan gyógyulni/gyónni kíván

p A döntések helyett – esetleg után – nagyon szeret vitatkozgatni

p

p 3

p A csúcson rajongásommal zaklatlak – utána már le se köplek

p A csodájára járnak új találmányának, a kormánypárti kabarénak

p Ő a csendes többség/az elnémított kisebbség szóló/kórushangja

p A csatában a legelőre tolják, győzelem után még nevét is kitörlik

p

p 4

p A császárnak rendben törleszt, istennek meg se próbál adózni

p A csapat kapitánya, a közösség jó szellemének formálója légy

p A családot közelről ismerő orvos megelőzi/csírájában fojt el bajt

p A családi ezüst után a hálószobatitkokból is tart végkiárusítást

p

p 5

p A család életmódját-lelkületét figyelve tervez-épít lakóházat

p A célszemély botlására dögkeselyűként leső és rögvest lecsapó

p A bürokrácia útvesztőibe tereli, és sorsukra hagyja az ügyfeleit

p A bűnbakra meglevő igényt felerősíti, katalizálja és ki is elégíti

p

p 6

p Családod a bulvársajtó szabad prédája: indul a hajtóvadászat…

p A Bibliából idézve „bizonyítja be”: az égvilágon semmi nem szent

p A betegség anyagias nyelvét visszafordítja az egész ember bajaira

p A betegjogi képviselőn vezetődnek le a kórházi felgyűlt feszültségek

p

p 7

p A belvárosi kávéházból csak erőszakkal lehetne országjárásra vinni

p A befogadó társalkotó közreműködése által egy virtuális idő-utaztató

p A jóbaráti kapcsolatokat piramisjátékos hálózatépítéssel teszi tönkre

p A „varázsló” vagy, aki a mindenkori Mariót gonosz célból hipnotizálja

p

p 8

p A „Tudomány” fedőneve alatt lakásodban kutat, lelkedben vájkál

p A „szívátültetéshez” jól legyengíti a szellemi immunrendszeredet

p A vézna, tüdőbeteg költő „szaván fogva”, a harctérre kiprovokálva

p A „reál” és „humán” szféra közé éket ver, majd szakadékká tágítja

p

p 9

p A „ma nekem, holnap neked” alapon dönt pályázatok sorsáról

p A „kuratóriumi bizottságosdi” kollektív felelőtlensége mögé bújó

p A „Kincses szigetről” hamis térképet készítő és jó pénzért áruló

p A „kibeszélő” pacifista orosz, zsidó atomtudóst bebörtönzik, ugye?

p

p 10

p Akik a „homousion-homoiusion” (ál)hitvitát furkósbottal vívják

p A „hegemón” marxista–leninista esti egyetemen adott-vett órákat

p A „haszontalan filozófia” ellen populista „érvekkel” hangulatot keltő

p Az 1984 előtti és utáni történelmet naprakészen, profin meghamisító

p

p 11

p A „szerelem” címszó alatt csábítási trükköt, női praktikát tálaló

p „Summa cum laude” végeztem, de az Élet éles vizsgáin elbuktam

p Zsűritagként lemosolygom a naiv művészt, mint gyermeteg festőt

p Zseniális szójátékai, pesti humora elvileg örökre lefordíthatatlanok

p

p 12

p Zsarnoka ismeri a Szellem hatalmával: fel is írja a halállistára

p A zúzdából kiment egy példányt a könyvből az örökkévalóságnak

p Zugszemináriumot tartó - biztosítási csalási machinációkra okító

p Zenéje nemhogy szelídíti, de hergeli a bennünk lakozó vadállatot

p

p 13

p Zarándokút programajánló: Krisztusgyilkos utódok zsebét tömi

p A zagyva eklekticizmusát ő maga büszkén nyitottságnak nevezi

p Vörös posztó a Hatalom szemében: megvadulva legázolja, tiporja

p Vödörben halászik: más gyülekezetből az igaziba/övébe átcsábító

*

Társadalmi elit

Azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,

akik képességük, végzettségük, helyzetük stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/áthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.

A hivatásuk magaslatán állókról, az emberiség jótevőiről,

akik a jót jól csinálva nagy segítséget nyújtanak másoknak,

papok, bölcsek, tanítók, gyógyítók, tudósok, művészek, vezetők,

akiknek sokszor a pokoljáró dudás sors a jutalom/büntetés….

És azokról, akik hivatástudattal és lelkiismeretesen stb.,

de épp a rosszat csinálják jól: a summa cum laude végző,

magát továbbképző, de a mai protokollt követő-betartó,

betegséget „gyártó”, fenntartó, súlyosbító diplomás orvos.

És végül, de nem utolsósorban azokról az áruló írástudókról,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.