Patrik Sjöberg lassú léptekkel érkezett az Expressen újságírójával, Anna Friberggel megbeszélt göteborgi találkozójára. Azt mondta, hogy mindenképpen a szabadban szeretne összefutni az újságíróval. Amikor kezet fogtak, s leültek egy padra, az egykori sportoló alig kapott levegőt. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán beszélni tudjon.

116 kiló voltam akkor, amikor balesetet szenvedtem. A koronavírus legyőzése után, amikor hazaküldtek a kórházból, 90 kilót nyomtam. 26 kilót vesztettem el, úgy tűnt el rólam ez a súly, hogy szinte észre sem vettem. Persze nem ez volt a legnagyobb gondom akkor, amikor élet és halál között lebegtem."

Az egykori kiváló atléta nagyon lefogyott, szinte alig áll a lábán. Azt mondja, hogy a séta egyelőre teljesen kikészíti, csak minden második nap próbálkozik meg ezzel. Amikor a séták másnapján felébred, még az is nehezére esik, hogy saját lakásában a konyhába kimenjen.

"Az én kálváriám 2021 január végén kezdődött el" - mesélte tovább Sjöberg. "Autót vezettem, amikor azt láttam, hogy egy róka szalad át előttem. Nem akartam elütni az állatot, ezért fékeztem egyet, de a kocsi megcsúszott és nekihajtottam az út menti szalagkorlátnak. Az autó teljesen összetört, kiszedtek belőle, de ekkor még nem éreztem azt, hogy nagy bajom lenne. A rendőrség kivitt a vasútállomásra, így vonattal mehettem tovább az eredeti úti célom, Stockholm felé. Másnap reggel arra ébredtem, hogy iszonyatos fájdalmaim vannak. Mint kiderült, négy bordám törött el a balesetben, és nehezen kaptam levegőt. Később belázasodtam és folyamatosan rázott a hideg. Ekkor már biztos voltam abban, hogy elkaptam a koronavírust."

Patrik Sjöberg az 1992-es barcelonai olimpián:

Stockholmból hazatérve Sjöberg nem tehetett mást, göteborgi lakásában önkéntes karanténba vonult. Nem találkozott senkivel, teljesen elszigetelte magát. "De ez sem segített. Az állapotom folyamatosan romlott, már a WC-re sem tudtam kimenni. Teljesen összeomlottam. Ekkor hívtam az egyik barátomat, aki megpróbált segíteni, de már mindketten tudtuk, hogy azonnal kórházba kell mennem. Amikor beraktak a mentőbe, már nem voltam magamnál. Később tudtam meg, hogy nagyon kevésen múlt az életem. Ha akkor a barátom nem hív mentőt, már ott, a saját lakásomban meghalok."

Ez a fotó akkor készült, amikor Sjöberg interjút adott az Expressennek:

Sjöberget először az Östra kórházba vitték Göteborgban. Onnan a Sahlgrenska kórházba szállították át. A röntgenfelvételek kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg. A helyzetet az is nehezítette, hogy Sjöberg ekkor már vérmérgezésben is szenvedett. Mesterséges kómába helyezték, lélegeztetőgépre kötötték. Így telt el a következő két hét. Közben az orvosok azon tanakodtak, hogy Sjöberg fél tüdejét eltávolítsák-e. Erre végül nem került sor.

"Két hét után próbálkoztak meg azzal, hogy felébresszenek. Ez nagyon nehezen ment. Sem a karomat, sem a lábaimat nem tudtam mozgatni. Az orvosok azzal biztattak, hogy ez ilyenkor normális. Egészen érdekes volt az első élmény az ébredés után.

Hallucináltam, azt hittem, hogy két orvossal beszélgetek valami irodában. Úgy láttam magam, hogy elegánsan felöltözve tárgyalok a doktorokkal. Majd, amikor végeztünk, jött értem egy repülő és Katarba utaztam, ahol szerződtetek Forma-1-es pilótának. Ilyen képek jelentek meg előttem a kórházi ágyon fekve. Aztán még rosszabb állapotba kerültem. Egy hétig valami egészen furcsa pszichoszomatikus állapotban feküdtem. Azt éreztem, hogy különböző fények irányítják az életemet, és láttam azt a fényt is, amelyről azok beszélnek, akik visszajöttek a halál torkából. Szinte biztos voltam abban, hogy meg fogok halni. Ott álltam a másik oldalon, de nemet mondtam. Nem akartam meghalni."

Sjöberg végül három hetet töltött az intenzív osztályon. "Négy-öt nap telt el, amíg újra beszélni tudtam. Kezdetben alapvető szavak sem jutottak az eszembe. A mobilomon sem tudtam írni. Megalázónak éreztem azt, ahogy a katétert belém vezették, hogy jöttek mosdatni.

Korábban sosem volt ilyen élményem. Közben azon gondolkodtam, hogy még egyszer én ezt biztosan nem akarom átélni. Eutanázia-párti vagyok, komolyan azt gondolom, hogy nem szabad egy embert ennyire kiszolgáltatott helyzetben hagyni. Minden egyes este, az alvás előtt azon járt az eszem, hogy vajon fel tudok-e ébredni másnap reggel? Halálfélelmem volt."

Sjöberg a sportolói pályafutásának befejezésével nem vetette meg az alkoholt, és kipróbálta a drogokat is. Most azt mondja, hogy ez a betegség ráébresztette, hogy soha többet nem élhet úgy, ahogy korábban. "Másfél éve tiszta vagyok, lejöttem a drogokról. De csak most, a mögöttem lévő időszak mutatta meg, mennyire nem éri meg az embernek kicsinálni magát. Kelj fel, reggelizz meg, menj el sétálni. Most ezek éltetnek, hogy meg tudom csinálni. Sokan a fejemhez vágták, hogy azért kerültem ebbe a helyzetbe, mert korábban kicsapongó életet éltem. Nincs igazuk, a koronavírus okozta szenvedéseknek nincs közük a korábbi életvitelemhez."

Patrik Sjöbergnek fiatalon sem volt könnyű élete. Mostohaapja, Viljo Nousiainen, aki a magasugró edzője is volt, szexuálisan zaklatta és kizsákmányolta a svéd atlétát. Sjöberg 10 évvel ezelőtt erről is írt abban a könyvben, amelynek az "Amit nem láttál" címet adta.

Sjöberg korábban egy olyan csoportban dolgozott, amely segített azoknak az embereknek, akiket szexuálisan bántalmaznak. Ám ezt a munkáját elvesztette, s nagyon sokáig munkanélküli volt. Lenullázódtam, volt, hogy a parkolást sem tudtam kifizetni. Ez borzalmas érzés, de nem rosszabb, mint az, amikor az ember folyamatosan a halálra gondol. Nagy kár, hogy szinte meg kellett halnom azért, hogy rájöjjek, mi a rossz és mi a fontos. Néha még most sem tudom igazán, mi a fontos. De talán jobban tudom értékelni a kis dolgokat. A minap elmentem egy botanikus kertbe, és azon gondolkodtam, hogy hívják a virágokat. Rájöttem, hogy alig látom a különbséget a nyárfa és a juharfa között. Gondolkodóba estem, mert ezek a dolgok korábban sosem jelentettek problémát. De aztán rájöttem: nem ez a legfontosabb. Sokan nem élték túl ezt a járványt. Engem pedig most megnyugvással töltött el, hogy én túléltem. Ha nem lett volna bennem ennyire erős az élni akarás, valószínűleg meghalok."