A PIPÁRUL

OLASZ SONETTO FORMÁRA

1.
Hiv társam, dohányos börbönczém,
Te tisztitod fejemet,
Szép pipám, égő kis kemenczém,
Te enyhited mellyemet.

2.
Füstecskéd kereng, forog, játszik,
És megvallom, vigasztal,
De alig tünik s már nem látszik,
Azért engem meg is csal.

3.
Sőtt nem csall, leczkét ád elmémnek,
Mert igy lész vége életemnek,
Élő ember, gondold meg:

4.
Mint a füst oszlik hirtelenül,
Ugy magad is, fontold meg,
Elcseppensz egykor véletlenül!

FALUDI FERENC

*

Kölcsey Ferenc

PIPADAL

Fellázad minden út;
Reng bérc és völgy és rengeteg,
Az őz riadva fut.
Én védtelent nem üldöznék;
Szelíd vagyok, s ha számban ég
Kék füsttel a pipa,
Tőlem, kis őz, pihensz mindég
Ernyőd sátoriba.

Harcot nem szeretek.
Ott vér miatt pirúl a kéz,
Dúlván mint fergeteg.
Düh gyúljon ádáz lelkeken;
De nékem égjen csöndesen
Kék füsttel a pipa;
Mást hordhat véres telkeken
Tajtékzó paripa.

S itt, s ott, s mindenfelé,
Eget, földet míg hányogat,
Csak a hibát lelé.
Jámbor, miért epedsz mindég?
Jőj, gyújts reá; ha vígan ég
Kék füsttel a pipa,
Derűl előtted föld és ég,
S nem lesz sehol hiba.

Szenvedsz igád alatt,
S gyötrelmeden kél gyötrelem,
Forrván baloldalad,
Vidúlj! örök bú nem tenyész;
Im így tanít s enyhítni kész
Kék füsttel a pipa.
Kín s kény, miként füst kél s enyész,
Más lép nyomaiba.

Az ember untalan,
Bár kedv és szándék, tett és gond
Lesűlyed nyomtalan.
Sok jót, dicsőt föld gyomra zár;
Leomla sok királyi vár,
S kék füsttel a pipa
Bolyongó vándor ajkán már
Ott ég romaiba.

Pest, 1826. november

*

A PIPA
Charles Baudelaire

Író pipája vagyok én,
Rajtam ki-ki láthatja szépen,
Nézvén setét kafferi képem,
Hogy gazdám füstnyelő legény.

Ha lomha bútól nyög szegény,
Száll párám kis ház füstjeképpen,
Melynek étket főz üstje éppen
A pórnak, aki hazamén.

Tüzes szájamról sűrü háló,
Mely könnyü, kék rezgéssel ing,
Szépen, lassan köré kering,

És száll rá mind dúsabbra váló
Balzsamnak bűvös kelleme,
S meggyógyul lankadt szelleme.

TÓTH ÁRPÁD fordítása

*

Kovács László
Gondolatok a pipa mellett

Gomolygó pipafüstben tipródik a gondolat,
majd ritmus lesz egy dalban,
aztán papírlapra ül,
leülepszik, aláhull halkan.
A szó a mondatok között szárnyal,
valami csodát bontogat,
amíg a pipa elfüstölgött,
addigra vers lett egy gondolat.

Rímek tapogatják a mondatok sorvégét,
bukdácsolnak, elhalnak
vagy élnek és adják a dal csendülését.
A vers elindul ott benn, valahol legbelül,
nem tudni, vajon honnan is jön,
elmegy, érkezik, vagy éppen menekül.
Haljon-e meg, vagy legyen örökkön,
kacagjon-e, sírjon épp, és hörögjön?

A költő az, ki pipafüstben jegyzi,
kezében halkan percegve ír a toll,
a mondatokat strófákba gyűjti,
néha álmában is verseket mormol.
Lehet, valahol sántít a sor,
recsegve jegyzi még néha a penna,
de onnan jön a dala,
ahol a szívben a szeretetnek van a hona.
Nyújtani akar valamit magából,
valami szépet, valami jót,
fogadd el hát tőle a szeretettel
lejegyzett szót,
mert amit át akart adni neked vele,
az bizony az ő szíve s lelke volt.

*

LACKFI JÁNOS · 

ELMÉLETBEN PIPÁZNI

A vers olyasmi, amit használnak. Mint egy tárgyat, egy erőgépet vagy egy nyerőgépet. Nagyobb összegeket lehet nyerni, veszteni rajta. Utóbbit főleg, ha rossz versről van szó. Egész kedveszegett lesz tőle az ember. Ugyanakkor a kijelentés nem pontos, hiszen nem mondható, hogy egy használaton kívüli jó vers ne lenne vers. Vers-léte nem a használat tényétől, hanem eredendő használhatóságától függ. Van otthon két albán gyökérpipám, egy polcon tartom őket, a díjaim mellett. Ez nem azért érdekes, mert meg akarom szellőztetni, hogy vannak ám díjaim, hanem mert a használaton kívüliség szinte tapintható bizonyságát szeretném adni. Hiszen mire használ, ugye, az ember egy díjat? Jólesik, hogy vannak, nem tagadom, hát még családos ember lévén anno a velük járt összeg, no de vissza a pipáimhoz. Négy éve nem dohányzom, s azelőtt is ritkán pipáztam, lévén viszonylag gyors fordulatszámon élő ember egy gyors fordulatszámon pörgő, búgócsiga-szerű gyerekektől egészségesen zsúfolt háztartásban. Vagyis a két pipa mindegyikére ki lehetne írni Magritte híres képfeliratát: Ceci n’est pas une pipe – vagyis Ez nem pipa. Bizonyos értelemben viszont pipa lennék, ha ezt bárki kiírná a pipáimra, hiszen valahányszor rájuk esik tekintetem, jó érzéssel töltenek el, gondolatban újra elszívok egy-egy tömet dohányt anélkül, hogy egészségemet és környezetem egészségét károsítanám. Ráadásul annak idején valamit nem tudhattam én a pipázásról, mert amint azt feleségem gyakran és joggal felpanaszolta, förtelmes büdösen pipáztam, holott a jó pipás még a kapadohányból is illatot csal elő. Most viszont igen jó pipás lettem, mondhatni afféle jópipa, mert csak elméletben pipázok, mondhatni szagtalanul, magamba befelé viszont mennyei illattal. Vagyis a vers, akarom mondani, a pipa mégiscsak működik.