Faragó Ferenc:
Tanyai szilánkok II. /4.
Faragó Ferenc
Tanyai szilánkok II. /4.
Miután
cselekedeteinket megcselekedtük,
cserbenhagyjuk azokat.
***
Az ember
úgy találkozik Istennel, hogy letagadja.
***
Nézőpont.
A centrumból látszik
a periféria összes pontja.
A periféria összes pontjából látszik a centrum.
***
A tömeg
a templomban is tömeg,
az egyén a szemétdomb szélén is egyén.
***
A klerikális értelemben vett szent
az ördöggel való cimborálást jelzi.
***
Csak
a valami
irányába való
elköteleződésünkben
lehetünk szabadok.
***
Életprogram:
elviselni az elviselhetetlent,
megszokni a megszokhatatlant,
kimondani a kimondhatatlant,
meglátni a megláthatatlant,
megismerni a megismerhetetlent...
és szeretni a szerethetetlent.
***
A
metafizikai
ott kezdődik,
ahol a fizikai megszűnik.
***
Minden helyzet határhelyzet...
***
Azonosságtudatunkban különbözünk...
***
Jó és rossz
különbözik ugyan egymástól,
de egyik sincs meg a másik nélkül.
***
A legnagyobb ateistáink a vallásból érkeznek.
***
Grammatikai anti-egoizmus.
Még beszélnünk sem szabadna egyes szám első személyben.
***
Mindig
úgy tűnik,
hogy nincs más Út,
csak amin megyünk.
***
Itt
már nincs
más lehetőség
csak a kereszténység, –
az újrakezdett kereszténység.
***
„Ne kívánd a másét!” – A magadét sem!
***
A realitásba
bele lehet őrülni –
az idealításba fel lehet oldódni.
***
Nincs
diktátori ösztön
szolgáló ösztön nélkül.
***
Elemi szükségletünk,
hogy valakin uralkodjunk. –
Elemi szükségletünk, hogy
valakinek engedelmeskedjünk.
***
Az élet szenvedések
és boldogságok sajátos lüktetése,
amelyekről előre semmiféle ismeretünk sincs.
***
Ősegoizmus.
Helyettem senki
meg nem tehet semmit. –
Másik helyett semmit meg nem tehetek.
***
Mindenkinek
megvan a maga stációja,
de nem mindenki kíván végigmenni rajta.
***
Nincs idő és tér,
minden egyszerre és egyhelyütt van.
***
A művészetekben
sem a siker sem a kudarc nem mértékadó.
***
Életfeladat.
Állandóan változni és változtatni,
úgy, hogy minden megmaradjon változatlanul.
***
Még a Sátán is
meg tud fordulni
(metanoia) –
de csak 360-fokban.
***
A színjáték
a színházakból a közéletbe tevődött át.
***
A
költészetnek
minden szava
logosz kell, hogy legyen.
***
Nemhogy
gyökértelenség van,
hanem talajtalanság.
***
Kimagasló
tehetség kell ahhoz,
hogy valaki a saját életét élje.
***
Jézus
nem vallást alapít,
nem teológiát és főleg
nem dogmatikát,
hanem az Atya akaratát akarta,
s mint individuum
ez a legnehezebb feladat.
S még egy csöppnyi megingás is elfér itt:
„... Éli, Éli lama sabaktani!”
(Mt 27.46. Mk 15.34.)
***
Kedves Hívek!
Ma az Egyház
az ateista papok kezében van.
***
Még csak az alagút elején látjuk a fényt.
***
A legátfogóbb kritikával
kell illetnünk a vallásokat,
de ez korántsem jeleni azt,
hogy vallás nélkül meglehetnénk
akár egy pillanatig is.
***
A
csönd
nem más,
mint ellentmondást
nem tűrő hallgatás.
***
Nincs
jogunk ítélkezni,
még csak mérlegelni sem...
***
Csak
az egyesített dolgokat lehet elválasztani.
Csak az elválasztott dolgokat lehet egyesíteni.
(Isten Országát sem keresnénk,
ha egyszer már meg nem találtuk volna.)
***
Ami ellen küzdünk,
pontosan azért küzdünk.
***
Nagyon jó,
ha gyakran emlékszünk gyermekkorunkra,
akár milyen volt is az, mert:
„...ilyeneké ugyanis a mennyek országa.”
(Mt 19.15.)
***
Csak
az elrejtett dolgokat
érdemes keresni,
a nyilvánvalókat nem.
***
A
történelem során
nem történt fejlődés
ember és Isten kapcsolata között.
Egészen pontosan
hanyatlásról kell
mindenképpen beszélnünk.
***
A
történelem
tanulsága elsősorban
az, hogy a korszellemmel
mindig szemben kell állnunk.
***
Posztumusz.
Van, aki csak a halála után születik meg...
***
Akkor is
meg kell bocsátani,
ha nem is kérnek bocsánatot!
***
Félreértés?
Ha a normalitásról van szó,
elsősorban magunkra gondolunk.
***
A tanulás
egy olyan összetett folyamat,
ahol el kell felejteni egyet, s mást.
***
A
szenvedést
sokszor nem
a kétely okozza,
hanem a bizonyosság.
***
Az örökkévalóság és a pillanat
nem az időben áll, hanem a fölött.
***
Mindig
az van, ami van.
A miért kérdés ugyan feltehető,
ám megfelelő válasz sosincs reá.
***
Neonyomor.
Sokáig csak arról hallhattunk,
hogy vannak újgazdagok,
de már vannak újszegények is.
***
Minden vallás
transzcendentális evidencia.
***
Vallás
előtti korszakról
nem beszélhetünk,
mert ahol már ember van,
és még ember van,
ott a vallás is
mindig jelen van.
***
Kampány:
Nyílt napok a Politikai Őrültek Házában...
Kampánycsend:
Zárt osztály a Politikai Őrültek Házában...
***
Az igazság
sohasem tény,
hanem felismerés.
***
A transzcendencia egyszerűen az,
amikor az ember túllép önmagán.
***
Csak
a lehetetlen feladatokban
érdemes munkálkodni,
a lehetséges már mások által megmunkált.
***
Politikus az,
aki maga sem hiszi, amit beszél,
maga sem gondolja komolyan, amit cselekszik.
Amit meg igazából gondol, azt soha ki nem mondja.
***
A létezés
mindentől független
és mindennel kapcsolatban lévő.
***
Ateista
az az ember,
akit ha átölel az Isten,
nagyon boldog lesz,
de ezt mások előtt letagadja.
***
Az igazi teológusnak
a dogmatikában járatlannak kellene lennie.
***
A tudomány összegzi,
a művészet ábrázolja,
a vallás pedig elképzeli a tényeket.
***
Ha
hittételekből indulunk ki,
akkor hittételekhez érkezünk el.
***
Szülőszoba.
Gondolatunkat
előbb ki kell hordani,
s csak utána szabad kimondani,
ám a túlhordás itt is veszélyes.
***
Hogy
milyen lesz
az élet után a halál,
nem tudhatom –
senki sem tudhatja.
A vallás, a tudomány,
a művészet sem tudhatja.
Az azonban bizonyos,
hogy nem olyan,
amilyennek elképzeltem,
elképzelték mások,
elképzelte a vallás,
a tudomány és a művészet.
Sőt az is bizonyos, hogy
a „megoldás”, az „odaát”, pofonegyszerű lesz.
A hasunkat fogjuk majd „ott” a nevetéstől,
hogy erre senki – sem a vallás, sem a tudomány,
és sem a művészet – nem gondolt – még én sem.
***
Mi az élet értelme?
Kevesebb, mint a halálé!
***
Aki
megszerez
minden lehető
megszerezhető anyagi javat,
az a legfontosabbat eltékozolja.
***
Renaissance.
Az eszmék
úgy születnek újjá,
hogy közben elfajzanak.
***
Szónok.
Többet mond, mint amennyit tud.
***
Isten
a legszemélyesebb..., már-már személytelen.
***
Hogy
új válaszokat kapjunk,
új kérdéseket kell feltennünk.
***
Hirdetés.
Felmerülő téma
keres magának megbízható tudományt!
Scientifisták kíméljenek jeligére a kiadóban.
***
Aki
nem
önmagáért van,
az önmaga lesz.
***
Már
nem az osztozás,
hanem a birtoklás
okoz örömet számunkra.
***
Kommunikációs társadalom.
Üres beszéd. – Teli fül.
***
Úgy tudok
azonos lenni a véleményemmel,
ha azt is gondolom, azt is mondom és azt is teszem...
***
A tudás
és a nem-tudás
ugyanannak a megismerésnek a része.
***
Sokkal inkább
a dolgokat kell
magunknak alárendelni,
mint magunkat a dolgoknak.
***
Talán
a legnagyobb paradoxon az,
hogy egyéni korlátainkat
csak az abszolútum irányába léphetjük át.
***
Az
„én” végességét
nagyon nehéz elválasztani
az „isteni” végtelenségtől.
***
Ha
a világ keletkezett,
akkor mi az, ami nem keletkezett?
***
Minden vélemény
– akarva, nem akarva –
eltakar egy másik véleményt.
***
A gyermek
még azt látja, amit lát,
de a felnőtt már azt látja,
amire megtanították, hogy lássa.
***
A pont
maga akkora,
mint a világmindenség.
***
Még
egyetlen eszme sem valósult meg,
mind csak fellángolt egy pillanatra.
***
Az
isteni
világgal szemben
csak egyetlen valódi
eretnekség létezik:
az erőszak.
***
Korai
tudásalapú társadalom:
„Gyermekakadémia.”
***
Anti-gravitáció:
A mai naptól kezdve
tilos mindennemű szabadesés!
***
Az
emberi gondolatokban
nincs semmiféle szabály.
(A logika a gondolat műveleteire céloz.)
***
Esztétikai kérdés.
Hol van a szépség?
A naplementében,
vagy az azt szemlélő lelkében?
***
Féligazság = félhazugság.
***
A problémáink
többnyire látszólagosak,
így a megoldások is csupán látszólagosak lesznek.
***
Aki
a dolgok végére akar járni,
annak mindent elölről kell kezdenie.
***
Az emberek
rengeteget beszélnek,
de azt soha nem mondják meg,
hogy mit értenek alatta.
***
A
rend
helyreállítása
nem azonos a rendszerek létrehozásával.
Minden úgynevezett reformáció ellenreformációt szül.
Nincs a világban egyetlen egy rendszer sem,
amely meg ne dőlt volna.
Csak a rend az örök!
***
A
lehetőségek
száma végtelen,
a szükségszerűség egyszeri.
***
Mindenki
uralkodni akar,
de senki sem ura önmagának.
***
A fejlődés káprázata.
Egyre több dolog látszik lehetségesnek –
ám egyre kevesebb dolog lehetséges.
***
Kormányozni annyit tesz,
mint megalkotni és fenntartani a közvéleményt.
***
Ha
tulajdon életemet
nem állítom valaki/k szolgálatába,
nem a tulajdonom.
***
A jelen
a múlt nyomában
halad a jövő felé...
***
Az élet
szűkölés a rossztól,
aminek feltétlen be kell következnie a jó után.
***
Kész nemzet sosincs,
csak kialakulóban vagy felbomlóban.
***
Az
erkölcstelenségnél
csak egy súlyosabb van:
az erkölcsnélküliség.
***
Lucifer.
Mosolyában ígéret,
de soha senkit nem szeret.
***
A
boldogsághoz
vezető út egyszersmind
a boldogtalansághoz vezető út is.
***
Bizonyos dolgok
létezése nem bizonyítható. –
Bizonyos dolgok nem létezése nem bizonyítható.
***
Az emberi lét fenséges íve
a lehetségestől a valóságosig tart.
***
A személyiség
nem tud ugyanabban megnyilvánulni,
csak a másban, az eltérőben, a különbözőben...
***
Az
emberi
szellem lehetősége
sokkal inkább is-is
és sem-sem,
mint vagy-vagy.
***
Az
erőszak
nagyon hamar megszületik,
sokszor még az egyetértésre való törekvésekből is.
Ezért nem szükséges, hogy mindenben egyetértsünk.
***
Vajon
a sokféleség
érték vagy káosz?
Ha megértjük: érték;
ha nem értjük: káosz.
***
Neoliberalizmus.
Minden szabadság
egy törékeny szabadságon,
a piac szabadságán nyugszik.
***
Globalizmus: senkiföldje.
***
Hűtlenségre csábít,
aki saját elveit kívánja másokra erőltetni.
***
A múlt őrli fel a jövőt,
nem engedvén a jelent lenni.
Ám mégiscsak mindig a jelen van.
***
____________________________________
*a tipográfiai áttördelés tőlem - N.J.
...az optimista ember diófát is ültet.
Olvass tovább:
https://faragoferenc.webnode.hu/album/tanyai-kepek/#dscf0038-jpg
|