Eugéniusz testamentuma XXI.
Boldog-boldogtalan, bölcs-balga
Az aranykor helyett földi pokol
Táltosparipa helyett állatorvosi ló
Emberélet-minőség: Az ön- és társsorsrontás IV.
Reviczky Gyula:
Ifjú pesszimistának (1886.)
Lemorzsolám felét már életemnek,
Kétkedve mindig, csüggedezve gyakran.
Szivem a nem birt távolért esengett;
Zajért magányban, álomért viharban.
Hogy önzésnél egyéb nincs a világon,
Hogy élni büntetés, panaszkodám...
S mikor már úgy is késő, most belátom:
Jól élni az egyetlen tudomány!
Az ember nyomorult, a sors kegyetlen...
Olvastam egykor és vallám azóta,
Bor közt vitázva, hangzatos rimekben...
Sokan fujják; unalmas, régi nóta.
A teremtés kontármű, elhibázott;
Az ember bűnre, bajra születik...
Szidják, szapulják ezt a szép világot;
De élniök, hejh, mégis jól esik!
Mert élni szép, mert élni jó, hiába!
A száraz bölcselők bármit fecsegnek;
Nincs köztünk, a kinek ne volna vágya
Sokáig élni, mint - Schopenhauernek.
Éltét jól élni által ki ne vágynék!
S bár száz közől nem tudja egy alig:
Nem dobja el, ha van egy szalmaszál még,
Melyben reménye megfogódzhatik.
Tekints körül! A ránczos képü dáma
Elméjét folyvást azon töri, hidd meg,
Bár udvarlóit örökölte - lánya:
Hogyan toldhatná életéveit meg.
S hány Tímon, a ki dörmög, mint a medve,
Sált hord a legforróbb nyár közepén;
S nem dugja ki az orrát sem, remegve,
Hogy meghül és hogy náthás lesz szegény.
És kik tagadnak mindent vakmerően?...
Kik elpocsékolták az ifjuságot,
Vagy koldusok lélekben, szíverőben
S agyukban ferdék, erkölcsben fonákok.
Minden csak önlelküknek viszsugára:
Az igazság náluk csak hangulat.
Gyanakszanak, köpködnek a világra,
Mert lelkük tükre torzképet mutat.
Vannak, kiknél dorbézolás az élet;
Baromi módra sárban henteregnek,
És azt szeretnék elhitetni véled,
Hogy bűn s erény, rút és szép egyre mennek.
Vakon szülöttnek a nap tiszta fénye
S az éj sötétje egyformát hazud;
És nem fog hinni soha semmi szépbe',
A kinek benső szivvilága rut.
Mások nem haragusznak, nem hevülnek;
Csak egyszerűn nem hisznek semmi rosszban.
Egyforma elitélteket becsülnek
A Megváltóban és a két latorban.
Az igazságért szenvedőt gunyolják;
Gyöngéd szivekre nyelvet öltenek.
Saját sivárságukban fel se fogják,
Hogy szenvedés is boldogság lehet.
Ne légy hát híve olcsó tagadásnak!
Minden nagyot, dicsőt a hit teremtett;
Hadd azt, barátom, hadd azok fajának,
Kik csak magukkal érzenek türelmet.
Hitvány világ, mondják e pesszimisták;
Mert mint maguk, olyannak képzelik.
Mások hibáit gúnyolják, leszidják;
De envétkük' lomhán dédelgetik.
Távol maradt a gondok réme tőled;
Ne idézgesd fel hát ocsmány alakját!
Vagy bölcsei e nyavalyás időnek
Álmodni már az ifjakat se hagyják?...
Eszményed' eddig tán fel nem találtad?...
Tanulj keresni, bízni, küzdeni!
Van még talán, mely nincs eloltva, vágyad?...
Adj hálát: nem fogsz megcsömörleni!
Szép, szép az élet, ifju kétkedő te!
Penész büzét elűzi rózsaillat.
Szép lány szemétől meg leszel büvölve,
Sötét éjjel legtündöklőbb a csillag.
Még ifju vagy, jövőd sok szépet ígér;
Ragadd meg, mit a röpke percz kinál,
S ne légy jelen, ne vergődéseimnél!...
Engem már nem bocsát ki a hinár.
Tanulj meg élni! A jót ne keressed
Rideg könyvekben, elszáradt szivekben.
Használd ki a mosolygó, röpke perczet.
Üdvöt nem lelsz sehol, csak a jelenben.
Hagyd azt a tant, hogy az ember vadállat,
A töprengést a végokok felett
A kárhozottak bélyegzett fajának,
Kik születnek, hogy sírva éljenek.
*
Nálad mindig az idegen az első,
a többiekre csak maradványaidból „költesz”
*
Nem tudod, neked mire van szükséged,
ezért mindenből a még, a legdrágább kellene
*
Eldobható Barbie-babád volt,
kiskutyád nem: készületlenül ér egy csecsemő
*
Egykeként nevelkedtél, így nehezen
alkalmazkodsz egy új élet- és lakótárshoz
*
Nem is feltételezed, hogy benned
is lehet a hiba: évenként újraházasodsz
*
Mindig segítségre vársz, nem próbálsz
talpra állni s így azután el is satnyulnak izmaid
*
Már beletörődtél a született vesztes szerepébe,
neked az is elég ha a kedvenc focicsapatod olykor győz
*
Egymás vétkei fölött cinkosan
szemet hunytok: ez a kölcsönösség neked barátság
*
„Kicsi” kukid vagy melled úgy rejtegeted,
mintha az valami kínos szégyenbélyeg lenne
*
Engeded, hogy fát vágjanak hátadon;
„lelki egyensúlyodért” gyereked, állatod kínzod
*
A Másik jelenléte neked csak
ürügy monológodhoz, így magányos leszel
*
Időre mindent meg akarsz kóstolni
a potya svédasztalról és: elrontod a gyomrod
*
Utcai harcosnak készülve
a konyhapadló köveiből barikádot építesz
*
Egyre több kóbor állatot befogadva
családi otthonodból büdös és zűrös állatmenhely lesz
*
A szellemi táplálékod nem válogatod,
nem kóstolod, nem rágod és nem emészted meg
*
Neked az orvosod mondja meg, hogy
hol, mennyire és miként fáj/fájhat valamid
*
Neked hízeleg, hogy „megszállottnak”
tartanak s így nem is akarsz felszabadulni
*
A kába, bódult tudatállapotot
tartod jónak, mesterségesen is előidézed
*
Annyira tartasz a vak megszokás
rabságától, hogy naponként mindent módosítasz
*
Röstellsz szólni, amikor már nem érted
az előadást s az egésztől elmegy a kedved
*
Operaénekessé kasztráltatod magad,
de mikor megbánod, már nincs visszaút
*
Csak azért utazol, hogy
eldicsekedhess vele, s szaporítsad irigyeid számát
*
Testvérféltékenységed rögzül:
életed fontos döntéseit az ő legyőzése motiválja
*
Birtokod egy nagy szafariparknak
rendezed be, ahol te élsz ketrecekben
*
Ha éppen nincs kéznél gyufád,
akkor kést, villát és ollót adsz kicsidnek játékszerül
*
Gyötör és lassan megöl a gond,
hogy visszakapod-e a kölcsönadott könyveket
*
Nem akarsz „félmunkát” végezni:
egész nap takarítasz, mosol és mosogatsz
*
Úgy őrzöd a lakás rendjét és
tisztaságát, hogy meg se merünk benne moccanni
*
Szinte menekülsz a kínálkozó boldogság elől,
hogy így sok szenvedés árán Nagy Művész lehessél…
*
Pusztán azért mész bele
homoerotikus kalandokba, mert vonz a „földalattisága”
*
Olyannyira cidrizel,
hátha valami hülyeséget mondasz, hogy „megkukulsz”
*
Piócákat rakatsz testedre,
akik elszívják véred, míg ők nagyra híznak
*
Betartom a szokás, az illem,
az erkölcs és jog szabályait, mégsem vagyok boldog?!
*
Ha nem lősz gólt, akkor csak
hátba veregetett „fair play”-díjas lehetsz
*
Ha nem eszed meg a szappant,
akkor már olyan jó fiú vagy, aki jutalmat érdemelne?
*
Csak kortárs bölcsekre figyelsz,
hisz ők nyilván aktuálisabbak Platónnál…
*
Szánakozva konstatálod: milyen agyalágyultak
is lehettek a geocentrikus világkép kidolgozói!
*
Az arany középút megmutatását
középszerű gondolkodóktól várod, de hiába
*
REVICZKY GYULA
ZSIDÓK, KERESZTELKEDJETEK KI!
Ahasvér, az örök bolyongó
Sóhajt minden gettó előtt:
Hát meddig lesz még rajtam átok!
Mikor lelek már pihenőt. -
És titkos szózat zúg a légben:
Mindaddig nem fogsz megpihenni,
Míg egy gettónak lesz lakója... -
Zsidók, keresztelkedjetek ki!
Más istenünk van, más világunk!
Mi meg nem értjük Jehovát.
A régi istenek kivesztek;
Mit kísértsen csak ő tovább!
Villámszóró Zeusz sem él már;
Alláht is látom útra kelni
Európábul Ázsiába...
Zsidók, keresztelkedjetek ki!
A haragos Jehova meghalt;
Most szerető, jó Isten él.
Lehet-e Isten bosszuálló?
Kívánhat-é szemet-szemér'?
Tilthatja-é a nem zsidóval
Jót tenni, vele lakni, enni?...
Mondhatja-é: Gyűlöljed, öld meg!...
Zsidók, keresztelkedjetek ki!
Ezernyolcszáz és nyolcvan éve
Hogy Ahasvér, szegény bolond,
Elátkozottan, kitaszítva
Ezen a földtekén bolyong.
Szánjátok őt meg; mert ha többé
Jehovát egy zsidó se zengi:
Ahasvér akkor fog pihenni...
Zsidók, keresztelkedjetek ki!
*
Hogy egy egész, teljes életű ember legyél:
fél életed férfiként, felét transzvesztita nőként töltöd
*
Nem készíted fel magad
a fájdalmas lelki műtétekre és nem kérsz érzéstelenítést
*
Beállsz az ellendrukkereid táborába
és nagy tétben fogadsz magad ellen – és nyersz…
*
Az iskola legjobb tanulója voltam,
hogyhogy nem állom meg helyem az „életben”
*
Úgy ölelkezel, hogy közben „kívülről”
figyeled magad, hogy majd megírhassad
*
Úgy akarod minimalizálni
elbukásod esélyét, hogy ezzel a sikertől is megfosztódsz
*
Tudván mennyire ehetetlen
az elsózott étel, inkább ízetlenül-sótlanul eszed
*
Nem becsülöd, s így nem is rögzíted, ezért örökre
elveszíted egy-egy felröppenő gondolattüneményed
*
Az itallal akarod magad kirángatni
a gödörből, de még őt is magaddal rántod oda le…
*
Ugyan jó magasra felugrottál,
de nem kapaszkodsz meg s így nagyot is esel
*
Helyet és pénzt lekötve úgy vásárolsz be,
mintha már holnap kitörne az új világ háború
*
Ki nem állhatod, ha ellenőriznek –
bajba kerülve szemrehányod, miért nem intettünk
*
Soha nem észleled az előjeleket:
téged minden derült égből villámcsapásként ér
*
Túlbuzgó szadista őrként lesed,
cseszteted, szivatod és bünteted magad
*
Sokat szenvedve, nehezen esel teherbe
és hordod ki koraszülött, szörnyszülött, torz műveidet
*
Már sikerül kiskorában úgy elrontani gyereked,
hogy egész életed nagyobbik részét megkeseríti
*
Nem akarod, hogy zavarjanak:
magadra zárod ajtód és a Dunába dobod kulcsát
*
Képtelen vagy beletörődni, hogy
neked kell alkalmazkodni a busz menetrendjéhez
*
Nem bízod a véletlenre, hogy
kapsz-e ajándékot – inkább „megleped” magadat
*
Megöregedve egyre bizalmatlanabb vagy saját
családodhoz, örököseidhez – vadidegent viszont beengedsz…
*
Arányérzéked elromlik és nem javítod ki:
megdobnak kenyérrel, visszadobsz kővel
*
Ha nem tudsz mindent kijavítani,
akkor inkább mindent sikeresen tönkreteszel
*
Ha egy lány nem lehet a tied,
akkor megölöd, hogy másé se lehessen
*
Mindig az a gondolat gyötör, hogy
most éppen milyen eseményről maradsz le
*
Egyéjszakás kalandodból nemi betegséggel
és/vagy gyerektartási perrel nyakadon jössz ki
*
Olyan unalmassá teszed polgári életed,
hogy önként mész a frontra halálközeli élményért
*
Már annyira emancipált nő lettél,
hogy kinő a szakállad, káromkodsz, köpködsz stb.
*
Nem merülsz el semmiben,
a több tucat tévécsatorna vize felszínén szörfölsz
*
Mindenhez érteni akarsz, ezért
mindig azt csinálod, ami még éppen nem megy
*
Nincs monotónia tűrése:
mindig a rádió-távirányító hangerő-szabályozójával babrál
*
Részegen álmodott-megtervezett házad
józanon meg is építteted - beköltözve ismét innod kell…
*
Újszülöttnek képzeled magad és naponként
térdedet csapkodva ugyanazon a viccen nevetsz, röhögsz…
*
Nem alázattal viseled, de lábon hordod
ki betegséged – hordágyon visznek el téged…
*
Annyira szórakozott vagy,
hogy más gyerekét hozod el az óvodából és elveszted
*
Éhes gyermekeid szemrehányó
tekintete dacára csakis a hobbidnak élsz
*
Nem tudsz lezárni egy kapcsolatot:
egy kihűlt szerelmet próbálsz felmelegíteni
*
Annyira kíméled és óvod magad,
hogy lever egy nátha, s szaporodnak allergiáid
*
A nyugodt víztükörnek hiszel,
vaklármának tartod a viharjelzést
*
Vered a fejed a kapufába
a potyagól miatt, s így megszédülve kapod a másikat
*
A „szégyenfoltot” nevedről feles-káros
hősködéssel próbálod lemosni: (nem) mint Nemecsek
*
Kizárva a szabad, friss levegőt
saját levegődet te magad rontod el
*
Jegyet véve magadtól szállsz fel
a szellemvasútra, hogy frászt hozzák rád
*
Nem vered be jól a patkószeget,
s ezért – végső soron – az országod elesik
*
Schopenhauer olvasása közben
Sötét lapok! komor, nagy eszmék!
Igazság, mély, egyhangu bánat.
S én hiszem is, de úgy szeretnék
Örülni mégis a világnak.
Nagy bölcs! olvaslak bámulattal;
De bölcseséged nem vigasztal.
Porember, óh, tanuld meg itten,
Hogy a teremtés elhibázott.
Maradj meg régi bűneidben;
Légy hitszegő, kegyetlen, álnok.
Légy aljas! bűnre vagy teremtve.
Gép vagy; ne bánd, ne vedd szivedre.
Átkozd anyádat, születésed',
Utálatos légy önmagadnak.
Zokogj! nagy bűnhödés az élet,
S a boldogságnak vágya van csak.
Légy koldus vagy a sors kegyeltje:
Nyomorra, kínra vagy teremtve.
Fonák, hívságos, ferde minden,
Hanem szükséges; ez vigasztal.
Szükség határoz tetteidben.
Gonosz vagy?... ne törődj' te azzal!
Sorsod előre van kiszabva,
Mint sötétedés holdba', napba'.
Urad két óriási zsarnok:
A körülmények és a véred.
Gyötör a vágy sokszor s akarnod
Még sem lehet, te törpe, féreg!
Csak hurczolod tovább a vétket,
S az önzés balzsamod, reményed.
Nem tudsz te élni, csak hibában.
Erőd nincs jónak lenni mindég.
Önző vagy s gyáva halni bátran,
Fájdalmad, kínod bárhogy' is tép.
Szerencsétlen vagy, gonosz vagy,
S élsz bűneidnek, kínaidnak.
Mert együgyűnek lehetetlen
Érezni kéjek hevülését.
S ha tán eszes vagy, ép' a szellem
Csepegteti szivedbe mérgét.
Nyugalmadat elűzi kétség.
Rab vagy, silány játékszer és gép.
Gőgös sziveddel élsz kinokban,
Végetlen önzés lakja mélyét.
Tenbűnödet mindenha jobban
Beczézed mint a más erényét.
S minél kisebb vagy és silányabb,
Más ellen annál több a vádad.
Ha buta volnál, mint az állat,
Nem volna, hidd el, annyi vétked.
Az ész a fájdalom tenálad;
Az ész tipor a sárba téged;
Mert jámbor erkölcs és a szellem
Öröktől két halálos ellen.
Jóság, hüség: önzés, de gyáva.
Félt mindig, a ki sosem ártott.
Hazugság minden álom ára,
Ismerd s utáld meg a világot.
Ne gondolj véle: búban, üdvben
Nézz hidegen rá, megkövülten.
Keresd az üdvöt nyugalomban,
S ne higyj a jóban, szeretetben.
A világ legrosszabb a hogy' van
S az ember átka véghetetlen.
Erénye, üdve, vágya semmi,
S legjobb nem élni, nem születni.
Sötét lapok; mély, komor eszmék!
Takarjon el most rózsafátyol.
A boldogságban én hiszek még,
Bár tőlem minden percze távol;
S lelkem bár szomorú halálig,
Örömre, boldogságra vágyik.
S bár könnyem' látja minden óra,
Szivem rajong, szeret, remél még,
S illatlehellő, mint a rózsa,
Bár eltaposták, összetépték.
S ha nem leszek is soha boldog:
Szeretek, álmodom, rajongok
Reviczky Gyula
*
Csak egyszer ülsz részegen
a volánhoz, de akkor gerincet és lelket is törsz
*
Egy világmegváltó álmodozó
„felnőtt” egy álmos, alvajáró adófizetővé
*
Egy elved azért még neked is van:
az elvtelenség – szélkakas és kaméleon vagy
*
Egy cinikus aranyköpésen élsz:
„Csak a kísértésnek nem tudok ellenállni…”
*
Egyik dolgod fontosabb mint a másik,
s ha marad még időd, keresed Isten Országát
*
Alázattal szolgálhatnál nagy ügyeket,
de te inkább úr vagy – egy szemétdombon
*
Fájdalomfóbiás - végleg érzéstelenítő:
inkább kellemest, gyönyört, kéjt se érezz
*
Ifjan adod a kissé rezignált „bölcset”,
öregen felforgatnád, sarkaiból kimozdítanád a világot
*
Ép elméd szándékosan megbontod:
berúgsz, s kijózanodásodig őrült vagy
*
Kíváncsi vagy lelki teherbírásodra: kísérletezel -
ellenségeddel, vagy csak barátoddal költözöl össze
*
Mint egy vándorcirkuszos:
„előadod” magad egy társaságnak, majd odébbállsz
*
Az élettől éppúgy rettegsz, mint a haláltól:
folyton betegeskedve/haldokolva sajnáltatod magad
*
Annyira tiszteled az életet, hogy
kerülöd a rétet, hátha eltaposol pl. egy hangyát
*
Mintha bedugnád mind a két füled:
egyfolytában csak magadat hallgatod – visszhang
*
Összetöröd az igazmondó tükröket:
száműzöd a jó barátokat és a jó művészetet
*
Nem látod a fáktól az erdőt,
a házaktól a várost: elveszel a részletekben
*
A hitelszerződés kiemelt csábító pontjai elkábítanak,
az elbújt ördögöt nem is keresed az apróbetűs részletekben
*
Szolgalelkűsítő, megalázó, lélekölő munkát vállalsz,
hogy „szabadidődben”/nyugdíjasan kiteljesíthesd magad
*
Oly zsugori vagy mintha te örökké élnél,
s oly tékozló vagy, mintha neked már alig lenne hátra
*
Neked soha nincsen jó idő,
mindig találsz „panaszkodnivalót” az időjárásban
*
Azt választod szent élethivatásnak,
hogy mások kívül-belül hiteles dublőre légy
*
Ha a Napnak nem parancsolhatsz,
akkor a gyermekednek is csak rimánkodsz
*
Egyre önteltebb és felfuvalkodottabb leszel,
míg lufiként, felfújt hólyagként ki nem pukkadsz
*
Semmit sincs szíve kidobni a süllyedő léghajóból,
s így a ballasztokkal menthetetlenül a tengerbe veszel
*
Annyira nem vagy a magad ura, hogy
még tested is diktál: ahol rád jön, ott kakilsz
*
Minden csillogó csalira ráharapsz
és horogra akadva kipecáznak, elemésztenek…
*
Éhen halsz, mert görcsösen
markoltad a magot ahelyett, hogy elvetetted volna
*
Pletykaéhezőként egyfolytában furdalja oldalad
ez a fajta – hamar és tartósan öregítő – kíváncsiság
*
Üldözési mániád van: megijedsz
saját árnyékodtól, s nem tudod lerázni
*
Ha sok pénzzel álmodtál,
azt már tiednek veszed, s kezdesz belőle költeni…
*
Folyton csak hátrafelé nézegetsz,
így vagy a fejed vered be, vagy karambolozol autóddal
*
Mindig csak az Égre tekintesz,
s így elbuksz egy kőben, beleesel a verembe
*
Te Szkeptikus vagy: még abban
sem vagy biztos, hogy most kételkedsz és vagy
*
Preferálod a bonyolult megoldásokat:
nekiállsz kibogozni a gordiuszi csomót
*
Amikor ég a ház, akkor hamar
és ügyesen jó sok olajat öntesz a tűzre
*
Nem akarsz a szellem magaslatára
felkapaszkodni, hogy onnan magadra láthass
*
Neked az egész év egy fordított nap:
az asszonyon van a nadrág, kalap – ő a családfő…
*
Nem vagy tisztában képességeid
és tudásod korlátaival: sokat akar a szarka
*
Félnapod elmegy arra, hogy
mindent be- és elzárj, a másik felében nyitogatsz
*
Nem érted a tréfát, s így neked
nem teszik cukros mázba a keserű pirulát
*
Ha passzívan állsz ellen,
akkor a ráktól, ha aktívan, az infarktustól félsz
*
Placebo bogyó drágán a depressziósoknak:
aktív-passzív partner az orvos-beteg játszmában.
*
Szertelenül szerettél volna élni fiatalon,
De ma altatószerek és serkentők a napi betevők.
*
Ha egyszer visszaéltek bizalmaddal,
beteges rosszhiszeműség lesz úrrá rajtad
*
A kecskére bízod a káposztát…
Barátodra a csinos, kikapós asszonykádat…
*
Nem hagyod abba a csúcson –
megszégyenülve kell elkullognod
*
MAGAMRÓL
Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszuságod;
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát;
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod, ég,
Csak hiúság, búborék.
Óh, pedig hány perczed, órád
Volt, midőn e sujtoló vád
Könnyeidben elviharzott
S kiderült rá szíved, arczod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed';
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta? ... Semmiség!
Nem tudod, mi nyomja szíved',
Semmiségek üdvezítnek.
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet,
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhitod,
S holnap küzdve élni jobb.
Ember! önző vágy vezérel.
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szived:
Nincs e földnél semmi szebb.
Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Mig, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe';
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.
Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod' búban éled;
S csak ha lelked' szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő sziv sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!
Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat.
REVICZKY GYULA
*
Mindennapi és ünnepi tét- és létkérdések
Gondolatébresztő/serkentő vázlatok arról,
Hogy min múlik, min áll vagy bukik boldogságunk,
Teljes értékűnek ítélt és érzett egyszeri életünk.
Csak ez emberi élet lehet ennyire fent vagy lent…!?
Az evés-ivás nem az öröm, de a bánat forrása lesz?
Kivirulunk-e az egészségben, vagy betegeskedünk?
A szerelem megtáltosít, vagy átkozott gyötrelmet okoz?
A szex tiszta gyönyörei helyén kínos nyomor, mocsok…?
A házasság mennyországa helyett mindennapi pokol?
Lesz-e édes otthonunk, s - nem csonka - családunk?
Hivatásunkat gyakoroljuk, vagy bérért rabszolgálunk…
Éltető vagy (ön)gyilkos lesz-e e humorunk stb. stb.
|