|
Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár
Eugéniusz: Az áruló magyar elit
A legszebb hivatás avagy a leghitványabb mesterség -
Szabad ötletek gondolatébresztő/vitaindító jegyzéke - III.
Dsida Jenő
Psalmus Hungaricus
I.
Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
II.
Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hűssel biztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és mulat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, óvja,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember!,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bárki édes szavakat
és búghat lágyan, mint a lehelet,
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
*
1. Nem a csendes többség/az elnémított kisebbség szóló/kórus hangja
2. A csatában mást tol előre, győzelem után nevét is törli a történetből
3. A császárnak rendben törlesztek, az istennek meg se próbálok adózni
4. A csapat kapitánya, a játszó közösség rossz szellemének formálója
5. A családot közelről nem ismerő orvos hogy segíthetne kúrálni a bajt
6. A családi ezüst után a hálószobatitkokból is végkiárusítást tartok
7. A család életmódját-lelkületét nem figyelve tervez-épít kívül-belül házat
8. A célszemély botlására dögkeselyűként lesek és rögvest lecsapok
9. A bürokrácia útvesztőibe terelem, és sorsukra hagyom ügyfeleimet
10. A bűnbakra meglevő igényt felerősítem, katalizálom és ki is elégítem
11. Családok a bulvársajtód szabad prédái: indítod a hajtóvadászatodat
12. A Bibliából idézve „bizonyítom be” nektek, hogy semmi nem szent
13. A betegség anyagias nyelvét nem fordítod vissza az egész ember bajára
14. A betegjogi képviselő eltussolja le a kórházban felgyűlt visszáságokat
15. A belvárosi kávéházadból csak erőszakkal lehetne országjárásra vinni
16. A befogadót - kábítva, manipulálva - operettes ábrándvilágba repíted el
17. A baráti kapcsolatokat piramisjátékos hálózatépítéssel teszi tönkre
18. A „varázsló” vagyok, aki Mariót gonosz, aljas célból hipnotizálta
19. A „Tudomány” fedőneve alatt lakásodban kutatok, lelkedben vájkálok
20. A „szívátültetéshez” legyengítem magyar szellemű immunrendszeredet
21. A vézna, tüdőbeteg költőt„szaván fogod”, s kiprovokálod a harctérre
22. A „reál” és „humán” szféra közé éket verek, majd szakadékká tágítom
23. A „ma nekem, holnap neked” alapon döntök a pályázatok sorsáról
24. A „kuratóriumi bizottságosdi” névtelen kollektív felelőtlensége mögé bújó
25. A „Kincses szigetről” hamis térképet készítő és jó pénzért áruló
26. A „kibeszélő” pacifista orosz, zsidó stb. atomtudósokat bebörtönző
27. A „homousion/homoiusion” hitvitát ők furkósbottal, karddal vívják
28. A „hegemón” marxista–leninista esti egyetemen adtam, vettem órákat
29. A „haszontalan filozófia” ellen populista „érvvel” hangulatot teremtő
30. 1984 előtti és utáni történelmet naprakészen, profin átíró, hamisító
31. A „szerelem” címszó alatt csábítási trükköket, női praktikákat tálaló
32. „Summa cum laude” végeztem, de az Élet éles vizsgáin elbuktam
33. Zsűritagként lemosolygom a naiv művészt mint a gyermekfestőt
34. A zseniális szójátékaid, pesti humorod provinciálisnak bélyegzem
35. A zsarnok, aki tisztában van a Szellem hatalmával: felír halállistájára
36. A zúzdából nem ment ki egy példányt a könyvből az örökkévalóságnak
37. Zugszemináriumot tartok: biztosítási csalási machinációkra okítok
38. Zeném nemhogy szelídíti, de felhergeli a bennünk lakozó vadállatot
39. Zarándokút programajánló: a Krisztusgyilkos utódok zsebét tömöm
40. Zagyva eklekticizmusomat én magam büszkén nyitottságnak nevezem
41. Vörös posztóvá tesz a Hatalom szemében: ő megvadulva legázol, megtipor
42. Vödörben halászok: a másik gyülekezetből az igaziba/enyémbe csábítalak
43. Taszító történelmi példa idézésével a pénzest a mecénás szereptől elriasztó
44. Vizsgálva átlát élethazugságaidon, de nem/letaglózva mondja a fájó igazat
45. Nem vizsgálja, van-e lelki-szellemi élet a halál után/főként előtte
46. Nem vadítja vissza a vadonba gyógyult farkast/nem szelídít vadembert
47. Visszautasíthatatlan felkérésnek veszi: köszöntsd verssel/képpel a Vezért
48. Visszatartom a „hazafias” sportteljesítményem: „kis pénz, kis foci...”!?
49. Visszaélek a tudásom adta hatalommal: sokat ártok és rontok
50. Visszaélek a költői szabadsággal: bomlott elmém vitustáncot lejt…
51. Virtuális, gépiesített átlagemberekre tervezem a szép új világot
52. Nem virraszt a beteg nemzet felett: nem éber az értékstrázsán
*
III.
Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörűségek,
Páris tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehunyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szíve fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kúszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az útitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
IV.
Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
ványadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet,
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van,
és mától fogva énnekem
örökre ez az énekem:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
*
1. Virágnyelvben bujkálok cáfolható kijelentések megtétele elől
2. Világot jár, lát, tanul: ésszel veri el a port a Döbrögiken? Nem!
3. Világnézeti klubot vezetve a feje tetejéről a talpára állítom Hegelt...
4. Világmegváltásra készült, ma meg az írógépe is zaciban: elitta árát
5. Vigyázok kulturális kincseinkre: múzeumok és széfek mélyébe zárom...
6. Vigyázó szemünket levesszük a végleges leszakadás veszélyzónájáról
7. Nem az a legény, aki üt, hanem az, aki állja? Egy szellemi mélyütő...
8. Vidékről kerültem fel, és így a provokátor-besúgó állás lett a karrier!?
9. Vicceket gyárt és terjeszt a szent hagyomány nevetségessé tételére
10. Vezényszavak, csasztuskák, korbács: új embert faragó ill. kovácsoló
11. Vésztörvényszéket tart az irigy talpnyalók denunciálta szellemi mű felett
12. Vesztőhelyre csallak, beetetlek: hátha megfertőz a kóros játékszenvedély
13. Vészkor sem hagyja el elefántcsonttornyát menti a legfőbb értéket
14. Vészjelzőként nem indul be, ha egyháza múzealizálódik/szektásodik
15. Vészhelyzetben, életvédelemből sem keresztelek meg zsidót/pogányt
16. Vészhelyzetben magam/kézirataim kimentem, de a családomat nem
17. Veszélyes missziót kerül: szőröstül-bőröstül felfalhatják a „vadak”
18. Vért pisilni évekig, hogy azután habkönnyen balettozhass? Azt nem!
19. Versengünk: ki szégyelli, és köpködi jobban családját és hazáját...
20. Versben mondom el: Auschwitz után már nem lehet verset írni...
21. Velem lehet tárgyalni – szakmai, de erkölcsi dolgokban is engedek
22. Velem statuál példát újságíró kollegáimat nagy öncenzúrára bírva rá
23. Veled cipeltetem a zongorát, hogy tönkremenjen a kezed, ujjad stb.
24. Végveszélyben sem tesszük félre, de kiélezzük a nézetkülönbségeket
25. Végső soron mindent elvi-erkölcsi axiómát ízléskérdésre redukálok…!
26. Végérvényesen alább adom: szellemi segédmunkássá redukálódok
27. A dezinformálás elleni védekezési eszközt-taktikát elhallgat(tat)ó
28. Várom az újszülötteket, hogy szakállas vicceimet újból elsüthessem
29. Varázspálcánkkal elcsúfítjuk a környezeted – bűvészinast képzünk!
30. Van idő, amikor nem veheti át a kitüntetést, pedig jól jönne-esne?
31. Vandál és felhergelt, lincselésre kész csőcselék szájába ad szlogent
32. Hol évekig túlérlel egy felmentést-elmarasztalást, hol rögtön ítélkezik
33. Válságmenedzser: csak a krízisben rejlő negatív lehetőségekre mutat
34. Válóperes bírónőként sorban kisemmizem és gyerektelenítem az apákat
35. Válóperes bíró, nem békít/tesz semmit: a kapcsolat rosszul szakad meg
36. Valódi tét és kockázat nélkül filoszként, könyvmolyként elpepecselgetni
37. Vagy hamisan patetikus, vagy (ön)gyilkosan ironikus: csak túlzások
38. Nem vállalja a szerzetesi/diplomás fogadalom életreszóló kötelezettségeit
39. Válási krízisben levőknek percdíjasan el-eladogatom ún. jó tanácsaimat
40. Nem hisz égi segítségben évekig türelemmel várni, míg eljön az ideje
41. Vagyok, aki vagyok: az Isten káromlója, az Élet megszentségtelenítője
42. Nem megyek le a föld alá vagy nem jövök fel onnan (underground)
43. Nem ad megrendelést jó köztéri szoborra, vagy ledönti, ami jó van
44. A legjobban felesége érti-értékeli a munkáját, mindenbe bele is szólhat!?
45. Meg sem érti a Művet, és/vagy - akár szándékkal - félremagyarázza
46. Vagy jobbra vagy balra, de mindig letér a helyes keskeny ösvényről
47. Vagy fennhangon buzizok, vagy a homo-erotika apoteózisát zengem
48. Vagy én jöjjek rá – először - az igazságra, vagy sohase derüljön ki
49. Még családi könyvtár se volt, fiad csak éjjel titokban olvashatott
50. Bűntudatosan lógsz, az égő házból sem próbálsz embert menteni
51. Apokrif stigmás? Inkább kanonizált kötelező olvasmány legyen műve
52. A víz alá nyomod riválisod, vagy üres medencében lehet „szabadúszó”
*
V.
Idegen-vérű és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szívem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higgyétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsúzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de így zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem,
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és reszkető, és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret,
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar,
s ha tolvaj is, magyar,
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi „de”.
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg,
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, éji álmokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
VI.
Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontú ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanúk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide, népem,
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem!
dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele,
s Európa fogja be fülét,
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele!
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!
*
-
*
A fejétől bűzlik a hal!?
Legalább ne árts!?
de sokkal inkább hass, alkoss,
gyarapíts! és a haza fényre derül!
*
A legszentebb emberi hivatások,
avagy a leghitványabb mesterségek...!?
Akik elmulasztják a jót, sőt teszik a rosszat:
a szellemi, gazdasági, politikai elitek árulásai
*
Egy-egy velős gondolat/mondat
azokról, akiknek az átlagnál nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma,
hogy segítsen vagy ártson embertársainak.
*
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírák,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
*
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gondviselő,
és tanító, gyógyító, pap, lelki pásztor, bölcs stb. stb.
*
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de - kontrasztban - a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...
|
