Eugéniusz: Koldus és királyfi XXI.

Egy pokoljáró dudás a Földön/mennyben

Isten bölcsesség- és boldogságkereső fenegyereke

Számadás és leltár - önarc/korkép és testamentum

Egy magyar ember életmennyisége/minősége:

Oly jó-rossz szellemi szereplőket láttam e Földön:

Segítő-vezető hivatások - árulások és pokoljárások  - IX.

*

Vörösmarty, Mihály

Liszt Ferenchez

Hírhedett zenésze a világnak,

Bárhová juss, mindig hű rokon!

Van-e hangod e beteg hazának

A velőket rázó húrokon?

Van-e hangod, szív háborgatója,

Van-e hangod, bánat altatója?

Sors és bűneink a százados baj,

Melynek elzsibbasztó súlya nyom;

Ennek láncain élt a csüggedett faj

S üdve lőn a tettlen nyugalom.

És ha néha felforrt vérapálya,

Láz betegnek volt hiú csatája.

Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak,

Rég ohajtott hajnal keletén,

Édes kínja közt a gyógyulásnak,

A kihalt vágy s elpártolt remény:

Újra égünk őseink honáért,

Újra készek adni életet s vért.

És érezzük minden érverését,

Szent nevére feldobog szivünk;

És szenvedjük minden szenvedését,

Szégyenétől lángra gerjedünk;

És ohajtjuk nagynak trónusában,

Boldog - és erősnek kunyhájában.

Nagy tanítvány a vészek honából,

Melyben egy világnak szíve ver,

Ahol rőten a vér bíborától

Végre a nap földerűlni mer,

Hol vad árján a nép tengerének

A düh szörnyei gyorsan eltünének;

S most helyettök hófehér burokban

Jár a béke s tiszta szorgalom;

S a müvészet fénylő csarnokokban

Égi képet új korára nyom;

S míg ezer fej gondol istenésszel;

Fárad a nép óriás kezével:

Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja,

És ha zengesz a múlt napiról,

Légyen hangod a vész zongorája,

Melyben a harc mennydörgése szól,

S árja közben a szilaj zenének

Riadozzon diadalmi ének.

Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban

Őseink is megmozdúljanak,

És az unokákba a halhatatlan

Lelkeikkel visszaszálljanak.

Hozva áldást a magyar hazára,

Szégyent, átkot áruló fiára.

És ha meglep bús idők homálya,

Lengjen fátyol a vont húrokon;

Legyen hangod szellők fuvolája,

Mely keserg az őszi lombokon,

Melynek andalító zengzetére

Fölmerűl a gyásznak régi tére;

S férfi karján a meggondolásnak

Kél a halvány hölgy, a méla bú,

S újra látjuk vészeit Mohácsnak,

Újra dúl a honfiháború,

S míg könyekbe vész a szem sugára,

Enyh jön a szív késő bánatára.

És ha honszerelmet költenél fel,

Mely ölelve tartja a jelent,

Mely a hűség szép emlékzetével

Csügg a múlton és jövőt teremt,

Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal,

Hogy szivekbe menjen által a dal;

S a felébredt tiszta szenvedélyen

Nagy fiakban tettek érjenek,

És a gyenge és erős serényen

Tenni tűrni egyesűljenek;

És a nemzet, mint egy férfi, álljon

Érc karokkal győzni a viszályon.

S még a kő is, mintha csontunk volna,

Szent örömtől rengedezzen át,

És a hullám, mintha vérünk folyna,

Áthevűlve járja a Dunát;

S ahol annyi jó és rosz napunk tölt,

Lelkesedve feldobogjon e föld.

És ha hallod, zengő húrjaiddal

Mint riad föl e hon a dalon,

Melyet a nép millió ajakkal

Zeng utánad bátor hangokon,

Állj közénk és mondjuk: hála égnek!

Még van lelke Árpád nemzetének.

1840

*

1. Nem várjuk meg, amíg kérdeznek – akkor is játssz, ha senki nem figyel
2. Nem váltjuk aprópénzre istenadta talentumainkat, de nem is ássuk el…
3. Nem vállal vétkes néma cinkosságot semmilyen elnyomorító sötét rendszerrel
4. Nem választhatod, de ismerd-ismertesd meg ellenséged: az öreg/ravasz ördögöt

5. Nem vagyunk semlegesek: úgy tanítunk, hogy jó ügyek mellett érvelj jól…!
6. Nem vagy önsanyargató, de pusztán kenyérféltésből nem engedsz a 48-ból
7. Nem vagyunk csalhatatlanok: de tévedéseink lehetőségét minimalizáljuk
8. Nem vagyok hiú: szerényen, név nélkül mószerollak be a Főnököknél

9. Nem bolond poétának állni, elszegődik inkább katonaírnoknak
10. Nem vagyok becsületes megtaláló: eltulajdonítom mások értékeit
11. Nem ülhetünk a babérokon, mert a következő meccset is meg kell nyerni…
12. Nem utólag díszítgetjük, eleve ízléssel tervezzük használati tárgyainkat

13. Nem túl hálás szerep sokkal ébreszteni szellemi álomszuszék „tesóidat”
14. Nem tukmálsz rá senkire életcélokat, de javasolsz/kifogásolsz eszközöket
15. Nem tudom, hogyan kell megszólítani a kortársaimat, ifjú honfitársaimat
16. Nem tudom, hogy mit tudok jól/rosszul, és nem tudom, hogy mit nem tudok

17. Nem tudom, de teszem: önkéntes öncenzúrával kiherélem művem
18. Nem tudok, vagy nagyon nem akarok tudni: prekoncepciói, előfeltevés
19. Nem tudok tüntetően hallgatni, nehogy hülyének vagy kukának nézzenek
20. Nem tudok hallgatni arról, amiről nem lehet beszélni, „csak” zenélni

21. Nem tudok félrevonulva, egyedül, csendben hosszan nagyvadra lesni
22. Nem tőlünk függ, hogy babér- vagy töviskoszorút tesznek-e a fejünkre…
23. Nem titkolva „szubjektivitását”: fikarcnyit sem enged az objektív igazságból
24. Nem tiltakoztam szamizdat kéziratok, könyvek elkobzása, elégetése ellen

25. Nem tesszük a kirakatba, de nem is szégyelljük a magánéletünket, sőt!
26. Nem tér ki a hitéből, így prédikátorként egy hadigálya rabevezője lesz
27. Nem te, az üldözött vad, de a hajtó, a vadász kap veszélyességi pótlékot!
28. Nem te vagy az ideális férj, apa, szomszéd, testvér, barát, polgártárs…

29. Nem tanítalak meg tanulni, ezért is hosszas kínszenvedés ez neked
30. Nem taktikai okokból, kampányszerűen foglalkozunk a cigánykérdéssel
31. Nem takarom el az arcom s nem változtatom el a hangom, ha nyilatkozok
32. Nem tájékoztatlak: amiről még nem tudsz, az nem is hiányzik…

33. Nem stikában a gatyán át, de trambulinról vizelek a medencébe
34. Nem rombolom le a káros illúziókat (Nagy-Magyarország = menny)
35. Nem rettent a szabadság, nem félek felelni minden szavamért-képemért
36. Nem rejtjük el, de féltékenyen őrizzük természeti és művi értékeinket

37. Nem rakom helyre, nem korrigálom az ízlésficamokat (non disputandum)
38. Nem pótolhatatlanná, ellenkezőleg: feleslegessé akarjuk tenni magunkat!
39. Nem oly becses az irhád, hogy érett fővel szótlanul kibírnád a rabságot!
40. Nem nyughatunk, amíg a szellem napsugara nem süt be minden házba

41. Nem nagymellényű papoló - a „bűnösök” önsegítő csoportalkotója
42. Nem mond nemet – nem tud válogatni felkérések, megbízatások között
43. Nem minden álomfejtő József, sokan ott rohadnak meg a tömlöcben
44. Nem mer leereszkedni az alvilágba, inkább csak odafentről „tudósít”

45. Nem másokat zaklat, hogy gyónjon – papként elöl jár és kiáll!
46. Nem magyaros vendéglátóként konzervet, moslékot stb. kínálok
47. Nem létcélunk: hősök, vértanúk legyünk - de soha nem zárhatjuk ki ezt
48. Nem lehet olyan titkunk, amivel mi magunk esetleg zsarolhatók lennénk

49. Nem kötünk bele imaformákba stb., ha azt látjuk, hogy a vízen jársz…
50. Nem kötöztetted ki magad az árbochoz, s ott ragadtál a szirénszigeten
51. Nem könnyű magában legyőznie az autodidakta kisebbrendűségi érzését
52. Nem korlátolt, de teljes anyagi felelősséggel tartozol minden baklövésért

*

Szabó Lőrinc:

Mozart hallgatása közben

“Csak a derű óráit számolom”,

mondta pár szó s egy vasrúd a falon,

a napóráé. Láttam én is a

latin szöveget, s lelkem bánata

irigyelte a vidám öreget,

aki oly bölcs betűket vésetett

a buta kőbe. . . Bár, ki tudja, nem

rögtönzés volt-e csak, szellemesen

dacos sugallat az a gondolat?

Dac és sugallat bennem is akadt,

egykor, de az árny mindig sulyosabb

maradt a fénynél. . . A felhők fölött

kellett volna elfogni az örök

tündöklést! a nap arany árvizét,

tegerét! az édes könnyelmüség

lepkeszárnycsókú pillanatait,

s főképp azt, melyben a mámor lakik,

az ifjú gyönyört, melynek kései

mása most annyi váddal van teli:

a szeszként libbenőt, a legvadabb,

a villámgyors tigris-szitakötőt

a kékzománc tüzet, a zizzenőt,

ki kedvesével a kéj nyolcasát

gyűrűzve libben láng-deleken át

s alkonyi csöndön!. . . Tavak, mocsarak

szittyói közt szikrázó ég alatt

ma is szállok,én. . . csak testben öreg. . .

(Nono ! - mordúl bennem a szörnyeteg

igazság) … Igen azt a testtelen

úszást, lebegést kéne, istenem,

utólérni, a könnyűt, úgy, amint

a gyermekkor csinálta, most, megint:

a sellőkét a vízben, szúnyogét

fátyolködében, csak az örök ég

örök hajósa lenni, ahogyan

ma is visz a képzeletem-agyam,

valahányszor párologtat-emel

a kép, mint karmestert a pálca, mely

fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt.

Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,

illatok táncát, szélhalk őzikét,

s fent a kékben a habos gőzökét,

azt kellene most visszahozni, hogy

átjárjanak uj, forró áramok,

nem a grönlandi szörnyek, nem ezek

a jegesmedve s rozmár hidegek,

melyektől annyit szenved a szegény,

hogy a pokolba vágyik, s annyit én; -

kinti rémüktől félve hallgatom

Mozartot, s tűnődöm a tavaszon

vagy akárcsak a mult nyáron (pedig

az is vén volt már, ötvenötödik!):

és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,

te, Mindenségé, édes üteme

a fájdalomnak, Varázsfuvola,

varázsjáték, te, tündér mámora

hitnek, reménynek: árnycsík a falon

a nagy fényben, s a szívben nyugalom,

s üvegparázsként égő sugarak

az élő lomb tengerzöldje alatt,

s bölcseség, a vidám öregeké,

amilyen azé lehetett, azé

a napórásé, ki – “Non numero

horas nisi serenas!” - drága jó

intelmét adja, még most is, tanácsul:

“Csak derűs órát veszek tudomásul!”

*

1. Nem kis mértékben térek el attól, amit hirdetek: pont ellenkezőjét…
2. Nem kell vonalzóval lemérni a csillagtávolságokat: ki is tudjuk számolni
3. Nem kaptál fajsúlyos megbízatást, Feladatot, amihez felnőhettél volna
4. Nem jár kérdőívezni, mégis ő a „consensus omnium” legjobb kifejezője

5. Nem izgat, mi lesz a pártprogram, csak a pénztáros én legyek
6. Nem ismer lehetetlent, csak tehetetlent: neki nincs botfülű nebuló
7. Nem írunk titkos jelentéseket - nyílt levélben jelentjük fel a Bűn(ös)öket
8. Nem gondolkodok, nem írok, nem olvasok: magyar intellektüel vagyok

9. Nem helyetted döntünk, de számíthatsz ránk, ha jótanácsot kérsz
10. Nem hallom meg az öngyilkossági kísérletekben a néma segélykiáltást
11. Nem hagyjuk, hogy megszokjuk a büdöset és a botrányos állapotokat!
12. Nem futhatunk a „pénzünk” után, hiába tettünk fel egy „rossz lóra” mindent…

13. Nem foghatják be pörös számat: se korbáccsal, se mézesmadzaggal
14. Nem figyelmeztetlek arra, hogy szereptévesztésben vagy: védő/vádló
15. Nem feltétlenül, de gyakran koldusbottal fizeti meg függetlensége árát
16. Nem érdekel, mit fecseg a felszín, a lélek hallgató mélyének búvára vagy

17. Nem érdekel, megy-e hiúságból írt könyvem által előrébb a világ…
18. Nem érdekel, hogy találmányom milyen katonai célra használják…
19. Nem engedünk elveszni a részletinformációkban, az egészet láttatjuk!
20. Nem engedi, hogy ne gondolj a börtönlakó szabadulás utáni helyzetére

21. Nem engedi elveszni-elkótyavetyélni a falusi népéletet őrző tárgyakat
22. Nem engedi a mellébeszélést, leleplezi az eufemizmusokat, álválaszokat
23. Nem engedi a célokat a végtelen messzeségbe, netán a másvilágba kitolni
24. Nem engedhetem meg magamnak a szókimondás drága mulatságát…!?

25. Nem emelek szót kollegák stb. erkölcsi és anyagi megbecsüléséért
26. Nem elégszünk meg a tétel igazolásával: legyen az egyszerű és elegáns!
27. Nem elég, hogy politikai nyomás alatt vagy, de még műveid is ócsárolják…
28. Nem egy gépen író alkotó ember, hanem egy író gép vagyok: automata

29. Nem dobok mentőövet, hisz én csak tanulmányozom a fuldoklást
30. Nem csökkentem, de – elfedezésével – még meg is növelem a bajokat
31. Nem csillogni, hősködni, mártírkodni, de Anonymusként használni akar
32. Nem csiki-csukizok: színt vallva az álláspontomat írásba-nyomdába is adom

33. Nem csábulunk el a könnyebb ellenállás irányába - kifacsarjuk magunkat
34. Nem bújok intézmény álpresztízse mögé - becsületes nevem a védjegyem
35. Nem bújhatsz ki a nyomasztó felelősség alól: amputáljad-e a beteg lábat
36. Nem baj, ha más orozza el dicsőségünk, egy a fő: ha a hazánk jó úton halad

37. Nem azt nézem, hogy mit mond – csak azt nézem, ki mondta
38. Nem az ökumenizmuson, de a vallásháborúskodáson munkálkodok
39. Nem az írásnak, de az írásból élek: nem tarthatok önkéntes szilenciumot
40. Nem az igazságot, de tanszékemet, szinekúrámat stb. védem foggal-körömmel

41. Nem átutazó turistaként osztogatod tanácsaidat: lelked-tested rajta
42. Nem aszerint írsz szatírát a Hatalomról, hogy éppen most ki kormányoz
43. Nem akartad, de mégis „rajongóid” lettek elvárásokkal és üldözésükkel
44. Nem akarok senkit megbántani; legjobb, ha mindenkinek igazat adok

45. Nem akarom a közönség jóindulatát cigányellenességgel megnyerni
46. Nem adom meg a végtisztességet szakmai, politikai ellenfeleimnek
47. Nem ad be a védőoltást korunk krónikus szellemi népbetegségei ellen
48. Nem adok menedéket a halállistára került politikai ellenfelemnek

49. Nem a pártomnak toborzok tagokat, de eligazítalak a politikai játékban
50. Nem a mindenséghez, de másokhoz – a kicsikhez – képest mérem magam
51. Nem a köznép első, de a közhatalom utolsó embere, szóvivője vagyok
52. Nem a csúcson hagyja abba – nem tud időben, szépen visszavonulni

*

Illyés Gyula:

Bartók

„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,

ami nekünk vigasz!

Azt! Földre hullt

pohár fölcsattanó

szitok-szavát, fűrész foga közé szorult

reszelő sikongató

jaját tanulja hegedű

s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű

a bearanyozott, a fennen

finom, elzárt zeneteremben,

míg nincs a jaj-sötét szívekben!

„Hangzavart”! Azt! Ha nekik az,

ami nekünk vigasz,

hogy van, van lelke még

a „nép”-nek, él a „nép”

s hangot ad! Egymásra csikorított

vasnak s kőnek szitok-

változatait bár a zongora

s a torok fölhangolt húrjaira,

ha így adatik csak vallania

a létnek a maga zord igazát,

mert épp e „hangzavar”,

e pokolzajt zavaró harci jaj

kiált

harmóniát!

Mert éppen ez a jaj kiált

mennyi hazugul szép éneken át –

a sorshoz, hogy harmóniát,

rendet, igazit vagy belevész a világ;

belevész a világ, ha nem

a nép szólal újra – fölségesen!

Szikár, szigorú zenész, hű magyar

(mint annyi társaid közt – „hírhedett”)

volt törvény abban, hogy éppen e nép

lelke mélyéből, ahová leszálltál,

hogy épp e mélység még szűk bányatorka

hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl

a hideg-rideg óriás terembe,

melynek csillárjai a csillagok?

Bánatomat sérti, ki léha vigaszt

húz a fülembe;

anyánk a halott – a búcsúzót ne

kuplé-dal zengje;

hazák vesztek el – ki meri siratni

verkli futamokkal?

Van-e remény még emberi fajunkban? –

ha ez a gond s némán küzd már az ész,

te szólalj,

szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,

hogy – mégis! – okunk van

remélni s élni!

S jogunk van

– hisz halandók s életadók vagyunk –

mindazzal szembenézni,

mit elkerülni úgysem tudhatunk.

Mert növeli, ki elfödi a bajt.

Lehetett, de már nem lehet,

hogy befogott füllel és eltakart

szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg

s majd szidjanak: nem segítettetek!

Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,

mi neked fölfedetett,

a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –

te bennünket növesztel, azzal,

hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.

Ez – ez vigasztal!

Beh más beszéd ez!

Emberi, nem hamis!

A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:

a kétségbeeséshez.

Köszönet érte,

az erőért a győzelem-vevéshez

a poklon is.

Ím, a vég, mely előre visz.

Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja

a rettenetet, azzal föl is oldja.

Ím, a nagy lélek válasza a létre

s a művészé, hogy megérte

poklot szenvednie.

Mert olyanokat éltünk meg, amire

ma sincs ige.

Picasso kétorrú hajadonai,

hatlábú ménjei

tudták volna csak eljajongani,

vágtatva kinyeríteni,

amit mi elviseltünk, emberek,

amit nem érthet, aki nem érte meg,

amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,

csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,

példamutató nagy ikerpár,

zene csak, zene csak, zene,

a bányamély ős hevével tele,

a „nép jövő dalával” álmodó

s diadalára ápoló,

úgy szabadító, hogy a börtön

falát is földig romboló,

az ígért üdvért, itt e földön,

káromlással imádkozó,

oltárdöntéssel áldozó,

sebezve gyógyulást hozó,

jó meghallóit eleve

egy jobb világba emelő zene –

Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;

ki muzsikád ujjaival

tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,

ahol a baj

s beh különös, beh üdvös írt adsz

azzal, hogy a jaj

siralmát, ami fakadna belőlünk,

de nem fakadhat, mi helyettünk

– kik szív-némaságra születtünk –

kizenged ideged húrjaival!

*

A társadalmi elit,

a kiválasztottak könyve

Egy-egy  velős gondolat/mondat

azokról, akiknek az átlagnál nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma,

hogy segítsen/ártson embertársainak.

Nem csak az ún. értelmiségi pályákról

vagy a hivatásos segítőkről, vezetőkről,

ezek szerepéről, érdemeikről/bűnükről,

valamint áldozatvállalásaikról lesz szó.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gondviselő,

és tanító, gyógyító, pap, lelki pásztor, bölcs stb. stb.

Legalább ne árts, de inkább hass, alkoss, gyarapíts!