Bölcs-balga, boldog-boldogtalan

Táltos paripák vagy állatorvosi lovak

Jóisten országa, vagy földi-égi pokol

Életminőség vizsgálódások magyarul

Mind egy - minden egész/rész - VII.

Értékőrzés, -javítás vagy -rontás

Szellemi kincskereső kalandozás:

az ember testi-lelki-társas életei

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: 

HAJNALI RÉSZEGSÉG

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.

Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam

a munkát.

Le is feküdtem. Ám a gép az agyban

zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,

csak forgolódtam dühösen az ágyon,

nem jött az álom.

Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,

százig olvasva s mérges altatókkal.

Az, amit irtam, lázasan meredt rám.

Izgatta szívem negyven cigarettám.

Meg más egyéb is. A fekete. Minden.

Hát fölkelek, nem bánom az egészet,

sétálgatok szobámba le- föl, ingben,

köröttem a családi fészek,

a szájakon lágy, álombeli mézek

s amint botorkálok itt, mint részeg,

az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?

Te ismered a házam

s ha emlékezni tudsz a

a hálószobámra, azt is tudhatod,

milyen szegényes, elhagyott

ilyenkor innen a Logodi-utca,

ahol lakom.

Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon

vízszintesen feküsznek

s megforduló szemük kancsítva néz szét

ködébe csalfán csillogó eszüknek,

mert a mindennapos agy-vérszegénység

borult reájuk.

Mellettük a cipőjük, a ruhájuk

s ők egy szobába zárva, mint dobozba,

melyet ébren szépítnek álmodozva,

de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz,

minden lakás olyan, akár a ketrec,

Egy keltőóra átketyeg a csöndből,

sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl

és az alvóra szól a

harsány riasztó: «ébredj a valóra».

A ház is alszik, holtan és bután,

mint majd száz év után,

ha összeomlik, gyom virít alóla

s nem sejti senki róla,

hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,

valami tiszta, fényes nagyszerűség,

reszketve és szilárdul, mint a hűség.

Az égbolt,

egészen úgy, mint hajdanába rég volt,

mint az anyám paplanja, az a kék folt,

mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,

s a csillagok

lélekző lelke csöndesen ragyog

a langyos őszi

éjjelbe, mely a hideget előzi,

kimondhatatlan messze s odaát,

ők, akik nézték Hannibál hadát

s most néznek engem, aki ide estem

és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,

de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem

s felém hajol az, amit eltemettem

rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig

bámultam az égbolt gazdag csodáit,

hogy már pirkadt is keleten s a szélben

a csillagok szikrázva, észrevétlen

meg-meglibegtek és távolba roppant

tűzcsóva lobbant,

egy mennyei kastély kapuja tárult,

körötte láng gyult,

valami rebbent,

oszolni kezdett a vendégsereg fent.

a hajnali homály mély

árnyékai közé lengett a báléj,

künn az előcsarnok fényárban úszott,

a házigazda a lépcsőn bucsúzott,

előkelő úr, az ég óriása,

a bálterem hatalmas glóriása

s mozgás riadt, csilingelés, csodás,

halk női suttogás,

mint amikor már vége van a bálnak

s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol

látszott, amint a távol

homályból

gyémántosan aláfoly

egy messze kéklő,

pazar belépő,

melyet magára ölt egy drága, szép nő

és rajt egy ékkő

behintve fénnyel ezt a néma békét.

a halovány ég túlvilági kékét,

vagy tán egy angyal, aki szűzi,

szép mozdulattal csillogó fejékét

hajába tűzi

és az álomnál csendesebben

egy arra ringó,

könnyűcske hintó

mélyébe lebben

s tovább robog kacér mosollyal ebben.

aztán amíg vad paripái futnak

a farsangosan-lángoló Tejutnak

arany konfetti-záporába sok száz

bazár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam

s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,

az égbe bál van, minden este bál van

és fölvilágolt mély értelme ennek

a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek

tündérei hajnalba hazamennek

fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig

maradtam így és csak bámultam addig.

Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél

ezen a földön, mily silány regéket,

miféle ringyók rabságába estél,

mily kézirat volt fontosabb tenéked,

hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél

és annyi rest éj

s csak most tünik szemedbe ez az estély?

Ötven,

jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -

halottjaim is itt-ott, egyre többen -

jaj, ötven éve tündököl fölöttem

ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,

ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.

Szóval bevallom néked, megtörötten

földig borultam s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.

de pattanó szivem feszitve húrnak,

dalolni kezdtem ekkor azúrnak,

annak, kiről nem tudja senki, hol van,

annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak

vendége voltam.

*

p A barátod nyilvánosan, mások előtt dicsérd

p A barátodat csak négyszemközt fedd meg

p A barátodat próbáld ki, ha kiállotta, szeresd!

p A barátot szerencse szerzi, a balsors próbálja

p A bátrat segíti a szerencse: aki mer, az nyer

p A bölcs meggondolja, mit, hogyan, mikor mond

p A csepp sziklát váj - a kitartás célhoz vezet

p A csillag mutatja hajlamod, de nem kényszerít

p A dicsőség a keresőt kerüli, a kerülőt keresi

p A dicsőség az meredek úton jár és bajjal jár

p A disznó falja a makkot, de a fával nem gondol

p A dologkerülő nem sok kalácsot eszik életében

p A fa nem dől ki az első csapásra: légy kitartó

p A fösvényt a pénz csak izgatja, de nem elégíti ki

p A hajnal a múzsák barátnője. (ki korán kel…)

p A jó barát szükségesebb, mint a tűz és a víz

p A lelkületed kell megváltoztatni és nem az eget

p A megnyesett fa kizöldül, a nyesetlen szőlő…

p A művészet (ars) örök, de rövid az élet (vita)

p A művészetet minden országban megbecsülik

p A nagy szellemek nem törődnek kis dolgokkal

p A romlott lélekről minden tisztességes lepereg

p A sast tanítod te repülni? A halat meg úszni?

p A süllyedő hajó: a mindent mentő éltét is veszti

p A szerelem szerelmet szül/nem vár viszonzást

p A szerelmet csak fokozza a fájó visszautasítás

p A szerelmet és a tüsszentést nem lehet eltitkolni

p A vak aranyimádat bármi gonoszságra képes

p A zsugori, a fösvény saját nyomorának az okozója

p A zsugoriság az emberiség legszörnyűbb pestise

p Aki ebbel játszik, annak bot legyen kezében.

p Aki érv híján a vitapartner személyét ócsárolja

p Aki mesterségének él, az csak ritkán szegény

p Anatéma: legyen mostantól kiközösítve, kizárva

p Annak döglik, akinek van. (Cigány vigasz.)

p Arany középút, a szélsőségektől távoli élet

p Aranyhegy, ígéret, mit lehetetlen megtartani

p Argumentum ad hominem. Emberre szabott érv.

p Augiász istállóját takarítani. (alig győzhető)

p Az aranyat tűzben próbálják ki (pl. barátságot).

p Az elegáns társadalmi szokásoknak mestere

p Az előző év mindig jobbnak tűnik. (túl vagy rajta)

p Az ember vagy őrült vagy pedig verseket ír

p Az oktalan ember rögtön kimondja, amit gondol

p Az uralkodás művészete: irigységet elviselni

p Bottal (kényszerrel) kicsikart bizonyíték

p Buridán szamara nem tud választani, éhen hal

p Diófa, szamár, asszony: verve veszik hasznát

*

Tóth Árpád

Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?

Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,

A világ minden fényét s melegét

Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.

Ibolyákkal a téli Riviérát.

Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,

Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat

Se tudok hazudni, se lopni.

Vergődő és fénytelen harcokon

El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,

Csillog a világ szörnyű arany-szennye.

Röhögő senkik, balkörmű gazok

Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,

Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.

De légy türelmes. Jön még ideje

Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,

Váró révem, virágos menedékem.

Most álarc van rajtam, zord és hideg,

De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,

Öledbe hajló arcomról lemállik,

S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden

Mindhalálig.

1927.

*

p Eben kutyát cserélt. Döglött kutyát ~ macskára

p Ebnek sem jó az első kölyke, az elsőszülöttje

p Ebre hámot ki vet, gondolattól vámot ki vesz

p Égve és elégve, közben másnak világítva élni

p Egynapi dínom-dánom, holtig érő szánom-bánom

p Éhes disznó makkal álmodik, ébren a tök is elég

p Elveszíti az egészet, aki mindent egyszerre akar

p Fiatalon még angyal, de évek múltán már ördög

p Gyöngyöt nem szokás a disznók elé szórni/dobni

p Ha a deákot kötve viszik iskolába, nem lesz pap

p Ha az íjat nagyon túl/megfeszítik, elszakad.

p Ha fürdik is a fekete csóka, nem lesz fehér hattyú

p Ha nem csurog, csepeg. (csurran/cseppen.)

p Ha tudná a disznó, mire hizlalják, búja megölné

p Hadd dörögjön az ég, csak ne üssön a villám

p Hagyjuk el a tréfát, fordítsuk komolyra a szót

p Hallgassuk meg a másik felet is (bírói eskü)

p Hol az arany beszél, hiába a legszebb szónoklat

p Igyék, vagy takarodjék (vesse alá magát a szokásnak)

p Isten segítségét a nehéz időkben vesszük észre

p Isten színe előtt semmi sem marad megtorlatlan

p Kapok, nem adok - ez most a bevett szokás

p Két dudás egy csárda, két asszony egy konyha

p Ki magát dicséri, jele, rossz szomszédja van

p Királynak, vagy bolondnak kellene születni

p Még a lelkével is adós. Fülig úszik az adósságban

p Megszűnt: Adok, adjál! Nincs már adakozás

p Mely ebet el akar veszteni, veszett nevét költi

p Ne csóráld, móráld, hanem mondd ki igazán

p Ne pipálj, ha nincs dohányod (hitelre füstölög)

p Ne törődj a szamarakkal (kutyaugatás az égig?)

p Nehezen alkuszik meg két eb egy csonton

p Nem a sok dudaszó, a kapa termeszti a szőlőt

p Nem adja dajka a gyereknek a legjobb falatot

p Nem az számít, ki mondja, de hogy mit mond

p Nem dobpergéssel vadásszák, fogják a verebet

p Nem tudod, hogy mily hosszú a királyok keze?

p Nincs ám mindennap zabáló torkos csütörtök.

p Ökörrel s szamárral szántani (nem összeillő)

p Rossz fa nem hozhat jó gyümölcsöt: vágd ki!

p Szamárnak szamár, disznónak disznó tetszik

p Szembe dicsér, hátul gyaláz (aki gazember)

p Szeretettel könnyebben sikerül, mint erővel

p Tartsd távol a farkasokat (az ellenséget)

p Tégy minél több jót barátoddal a halálod előtt

p Tréfás csúfolódásnak nyájasság a neve.

p Úgy – nem - ért hozzá, mint tyúk az ABC-hez

p Vagy győzni, vagy meghalni (mindent/semmit)

p Vagy találok utat, vagy török utat magamnak

p Van füle, de nem hall: megkeményedett szív

*

Boldog-boldogtalan

Plusz-mínusz végtelen

Az akarót repíti, a nem akarót vonszolja a sors…

Kiken és miken múlik, hogy kiteljesedik-e életünk,

hogy jó, igaz, szép születés-élet-halál vár-e ránk,

ami méltó az Isten hasonmás teremtményéhez.

Mint egy gitárhoz, amin isteni muzsika játszható,

de használható nem rendeltetésszerűen, sőt, mint

szobadísz, nehezék, zálogtárgy, kalapács, fegyver,

vagy amiből kicsalható egy lélekromboló ördögi zaj...

Lehet élni csodálatos, megtáltosító isteni szerelemben,

boldog családi körben, édes otthonban, gyerekáldással,

de lehet/maradhat valaki agglegény, vénlány, elvált,

szerelmi gyötrelemben, szex nyomorban, házas pokolban…

Jószándékokkal kövezettek a pokolba vezető utak –

önmagunktól és jóbarátainktól védjen meg az Isten.

Ádáz nyílt ellenség, gonosz mostoha, sunyi álbarát?

Többet árt a kényeztető anya, a jó protokollos orvos...

A mese/példabeszéd, közmondás stb. rólunk szól,

ismerjünk magunkra s bölcsen/lélek bátran itt-most

változtassunk éltünkön - sokkal több múlik rajtunk,

mint azt gyáva önigazulásul magunkkal is elhitetnénk...

Az aranyunkat becsüljük meg és gyarapítsuk,

ami sár, azt nem mondjuk aranynak, ne őrizzük

és ne szaporítsuk, de tegyük arannyá, ha lehet,

és az aranyunkat meg ne hagyjuk sárrá válni…