Teremtés
Egy tanya és parasztgazdaság születése: a fészekrakás

A Gajdán család
Szélmalom, tanya és ház két életforma küszöbén

Tanya az idő bezárult kapuja mögött
A Rátz család

Az utódok
A szétmorzsolódás

A fölfedező út első része
Emberek, sorsok, tanyák - a maroslelei és a hódtói út mentén

A fölfedező út második része
Termelőszövetkezet, földbe temetett falvak, emberek,
sorsok, tanyák a szegedi és csárpateleki út mentén

A fölfedező út harmadik része
Emberek, sorsok, tanyák a Nagy Szigetben és a kopáncsi keresztút mentén

A tanya halála
A parasztság átalakulása, a tanyák pusztulása

Visszatekintés

Irodalom

Hódmezővásárhelyen, a Szegvári (ma Madách) utcában, az 5. számú házban, a XIX. század közepén, élt egy jómódú szűcsmester, néhai Nagy Sándor (1815-1903), aki hét legénnyel együtt szabta, varrta és hímezte a szebbnél szebb subákat, ködmönöket és bundákat. Feleségével, Csákó Lídiával takarékos életet éltek, és Kerek-Szikáncson 30 kishold szántóföldet vásároltak. A család anyagi helyzete fölvirágzott. Kilenc gyermekük született, közülük három korán elhalt, de Sándort, az 1855-ben született Pált, Lajost, Esztert, Terézt és Erzsébetet tisztességben fölnevelték. Lajost református lelkésznek taníttatták, Sándor mint szűcsmester Mindszentre került, Pál pedig érettségizett.

Nagy Sándor kapcsolatba került az 1867-ben született Köpösdi Ödönnel, aki előbb fakereskedéssel, szappanfőzéssel foglalkozott, majd később 150 hold földet gyűjtött. Köpösdi mindig spekulált. Kezdetben például "nagy üzletet" akart csinálni, és ehhez jókora hitelre volt szüksége. Nagy Sándor kezességet vállalt érte. A vállalkozás megbukott, és a kezesnek fizetnie kellett. Nagy Sándor egyik napról a másikra szegény emberré vált. Elúszott a szikáncsi harmincholdas szántó, és a család megtakarított pénze. A szűcsmester ahhoz már idős volt, hogy mindent elölről kezdjen. Gyermekei közül Lajos tüdőbajban korán elhalt, a legöregebb, Sándor már önállósult, a lányok férjhez mentek. Legrosszabbul talán Pál fia járt, akinek az érettségi bizonyítványon kívül sem szakmája, sem állása nem volt.

Nagy Pál 1885. január 14-én megnősült. Feleségül vette az 1865. március 12-én született Gregus Juliannát, aki unokatestvére volt idős Gregus Máténak, a vásárhelyi Puszta úttörőjének, aki oly sokat fáradozott a mai Székkutas falu megalapításán. (Gregus Julianna édesapja, Gregus Ferenc 1829. június 23-án született, és 1920. december 10-én halt meg. Testvére volt Gregus Jánosnak, Gregus Máté apjának. A Nagy család még annyit tud róluk, hogy Gregus Ferenc feleségül vette Hódi Sárát, egy gazdálkodó leányát, aki 1828-ban született, és 1914. július 3-án halt meg.)

Nagy Pál elszegődött gazdatisztnek Kovács József vásárhelyi téglagyáros Papír-pusztai 2000 holdas gazdaságába. (Ez Nagykikinda mellett, Mokrinban volt.) Magával vitte a feleségét is, és három esztendeig itt szolgált. Kovács József eladta a birtokát, és helyette Vedresházán vásárolt másikat. Nagy Pál nem akarta a gazdáját tovább kísérni, hanem visszatért szülővárosába.

Kopáncson, a XV. dűlőben már akkor állt a 80 holdas Zsoldos István (ma Zsoldos Áron) tanyája, ahol Nagy Pál rövid ideig feles volt. Innen a vásárhelyi Pusztára került felesnek, a város történetének megírójához, Szeremlei Sámuel lelkésznek a Pusztaszéli út menti, 80 holdas birtokára.

Itt, a Pusztán tanyaszomszédja volt Nótás Szabó Pálnak, a nótafának, aki a velük élő anyósához, Hódi Sárához át-átnézett beszélgetni. Amikor az asszony a neve napját ünnepelte, Szabó Pál ezzel a maga faragta rigmussal köszöntötte föl:

Nagy Pálnak sorra születtek a gyermekei. 1885. október 22-én Julianna (Aszalai Sándorné), 1887. november 20-án Teréz (Kiss Péterné), 1890. január 26-án Eszter (Bélteki Jánosné), 1892. szeptember 3-án Rozália (Siági Imréné), 1896. május 29-én Lídia (Szakál Gáspárné), majd 1899. március 23-án végre az első fiú, Sándor. Több lett a kenyeret kérő, éhes száj.

Keserves éveket élt át a család. A viszonylagos jólétből átmenet nélkül kerültek szegénységbe. Nagy Pálnak az addig szokatlan, nehéz testi munkával járó gazdálkodást is el kellett sajátítania. Az egész életformáján kellett változtatnia. Ezt a kínlódást látva, a Gregus család segítségükre sietett. 1896 őszén Kopáncson, a VIII. dűlőben az asszonynak, Gregus Juliannának a nevére írattak három kishold gyenge, szikes földet.

Nagy Pál a rendszeresen vezetett naplójába 1897-ben ezt jegyezte be: "3 hold búza vetésem lett", majd "1898-ban Kopáncson 11 búza vontatóból lett 10 köböl búza, és lett 11 kas kukorica, 22 véka és 40 pár felkötött kukorica." Végül: "1899. május 1. Kopáncson szántani voltam." "Augusztus 12. Kopáncson szűrűt csináltunk." "Október 3-4. Kopáncson voltam szántást próbálni."

1899 kora őszén történt. A kellemes meleg nappalok után az éjszakák hűvösödni kezdtek. Nagy Pál arra ébredt, hogy lecsúszott róla a pokróc, és fázik. A csillagok fényesen világítottak odakünn. A Göncölszekér rúdja őszre fordult, de csak a kerekeit látta a résnyi ablakon keresztül.

Az asszony és a gyerekek mellette feküdtek a szalmazsákon. Megigazította a takarót, átfordult a másik oldalára, de nem jött álom a szemére, pedig alaposan elfáradt az egész napi munkában.

Nagy Pál előtt most végre felcsillant a remény. Eddig egyik év a másik után múlt szüntelen várakozásban, de a kívánt eredmény elmaradt. Egyszer az aszály, máskor a vizes esztendő vitte el a termést, és vele együtt az önállósulás lehetőségét is. Ha letörik a kukoricát, meghíznak a disznók, a gazda kifizeti az évet, akkor annyi pénz lesz a zsebében, hogy elkezdhet önállóan gazdálkodni. Novemberben elhagyja a Szeremlei tanyát, és a maga ura lesz. Az ősi parasztösztön munkált benne, hogy egy darabka földet az "enyém"-nek mondhasson. Megnyugvás töltötte el, ha arra gondolt, hogy az aratásnak ő lesz az ura, és a termés a saját kamráját gazdagítja. Nem lesz kiszolgáltatva senkinek. Nyugalmat lel a családja. Egy tanya fehér fala világított messze, akár a lámpa fénye, és vonzotta, mint a lepkét.

A tanya előbb az emberben születik meg, csak azután emelkedik ki a valóságban a föld rögei közül.

Jó ember volt Szeremlei Sámuel, becsülettel fizette. Családtagnak számított náluk. Az apja sem lehetett volna jobb hozzá, de mégsem a magáén dolgozott, és az a természet rendje, hogy egyszer a saját lábára álljon.

1899 őszén megtörtént a végelszámolás. Tisztes kis összeget kapott a gazdától; vetőmagot és egy malacot is. Szeremlei Sámuel még azt is megígérte, hogy a fekete lovat kölcsönadja néhány napra, ha eljön a tavaszi szántás ideje. A végelszámoláskor kapott és az előzőleg összekuporgatott pénzből újabb három kishold szikes földet vásárolt Kopáncson, a meglévő szomszédságában, így a birtoka hat kisholdnyira növekedett. 1899 őszén végleg otthagyta a Pusztát, és visszatelepült Kopáncsra. A XI. dűlőben, Lelik István gazduramhoz szegődött béresnek, hogy szálláshelye legyen, és pénzt keressen a tanya fölépítéséhez. A család a Lelik tanyán egy kamrában telelt át.

1900. március elején, amint a hó letakarodott a földekről és megenyhült a lég, magához vette néhány cövekkel együtt a szekercét, és elindult új birtokára. Megérkezése után rögtön körüljárta a földjét. A tábla egyik végében dombhát emelkedett. Ez volt a környék legmagasabb pontja. A halom lábánál ér húzódott. Itt terült el a birtok legmélyebb része, ahol hóolvadás után sokáig megállt a víz. Ha nedves esztendő járta, a laposban még augusztus elején is csillogott a káka tövén megbúvó tócsa. Aszályos évben a márciustól szüntelenül erősödő nap heve szárította ki és tette megművelhetővé.

Nagy Pál a tanyát a domb tetejére építi majd, a régi tapasztalatoknak engedelmeskedve. A tiszai áradás és a Kopáncsot hajdan behálózó megannyi ér és a tó kiöntése nem fenyegetett már, de a vizes esztendők óvatosságra intették. A Vásárhely környéki tanyáknál a laposban elterülő mocsaras ér az előző évszázadok viharos történelmi időszakaiban bizonyos védelmet nyújtott, később pedig az állattartást segítette.

Az ember megállt a dombtetőn. Még egyszer, lassan körbejártatta a szemét a földön. Miután meggyőződött, hogy választása szerencsés - a dűlőút is közel esik, nem kell hosszú bejáró utat hagyni -, kilépte a tanya téglalap alakú helyét, majd a négy sarkánál leverte a cövekeket.

A tanyahely kihagyása után elkérte a fekete kancát, és elvégezte a szántást. Derekára kanyarította a szemestarisznyát, és sorra járva a barázdákat, elvetette a gabonát.

Az egyik hajnalon fogta az ásót meg a lapátot és kiballagott a földjére. A halom aljában, az érben ásni kezdett. Ezen a vidéken mindenütt sok a domb, és közöttük erek futnak, amik hajdan a felszínen folytak, de a Tisza szabályozása után, a megépült néhány belvízelvezető csatorna közreműködésével nem volt többé utánpótlás. A víz a föld alá süllyedt. Ott csörgedezik ma is a rétegek között, közel a felszínhez. Máshol, különösen a dombok tetején, sok méternyire le kell ásni, míg az ember rálel, de itt, az erek mentén, 1-1,5 méternyire ragadni kezd az ásó, és megcsillan a fekete föld.

Akkoriban még kevés volt errefelé a gémeskút. Csak később szaporodtak el és szorították ki végleg az ősi, kezdetleges víznyerőhelyeket, a sírkutakat, amit Nagy Pál is ásott. Ez két méter hosszú, egy méter széles gödör volt. Az oldalában lépcsőt vágott, amin lement, hogy megmerítse a vödrét, az alig 120 centi mélyen tükröződő sekély vízben.

A csírázó, majd szárba szökkenő gabona és a víz volt a lét alapja, a kezdet, amire a család élete épülhetett. Amint a kései fagyok is elmúltak, és a tavasz végén állandósult a jó idő, Pál gazda - mert most már gazda volt, hiszen birtokkal rendelkezett -, a közeli laposban nádat vágott, és kunyhót hevenyészett belőle a földje végébe. A gunyhó elé tűzhelyet tapasztott. Kiköltözött a család. Ettől kezdve szükség volt az asszonyra is, hajnaltól késő estig.

Még egy utolsó istenhozzádot intettek a Lelik tanyának, amikor a két pokrócba összerakták minden ingóságukat. Az egyikbe a ruhákat, néhány edényt és apróságot, a másikba pedig a szerszámokat. A batyut hátukra kötötték, és megindultak a poros dűlőúton az új élet felé.

Elöl a Sándor gyermek haladt. Virágos ággal csapkodva a lepkéket kergette. Ettől kezdve magukra maradtak. Az emberek azért nem feledték el őket. A munkához, amely rájuk várt, kellett is a segítség, az összefogás, mert ehhez a család ereje kevésnek bizonyult. Amíg a föld művelésével vesződtek, megkezdték a tanya építését is. Délutánonként hol az egyik, hol a másik szomszéd jó barát jött el segíteni. Még az öreg Lelik gazda is többször átballagott, és hasznos tanácsokkal szolgált.

A tanyaépítésnek voltak ugyan változtathatatlan hagyományai, de mindenki az előző építkezők tapasztalatából tanulva, igyekezett minél egyszerűbben, tökéletesebben megformálni a tanyát, a saját adottságainak és kívánalmainak megfelelően. Ezért minden épület hasonlított a másikra, de nem akadt közöttük két egyforma sem.

A tanyát nem építhette egy vagy két ember. Akadtak olyan műveletek, amikhez három, négy férfi is kellett. A család általában két segítséggel dolgozott. Még a kis Sanyi gyerek is cipelte a vizet a korsójában.

A tanyaházak errefelé általában végükkel a dűlőútra néztek. Az épület hossztengelyének tájolása dél-délnyugat - észak-északkelet. A bejárati homlokzat kelet-délkeleti irányba nézett. A tanyák keleti és déli falába nagyobb, míg a nyugati és északi falába kisebb ablakokat helyeztek.

1959 és 1971 között Kopáncson 100 tanyát vizsgáltam meg. Ezek közül 76-nak a bejárati homlokzata 110-120 fokra helyezkedett el. 22 dél-észak tájolásút találtam. Északra néző tanyát mindössze kettőt láttam, míg nyugati tájolásút egyet sem.

Természetesen nem az iránytű vagy egyéb műszer, hanem ebben az esetben is a több évszázados tapasztalat: az uralkodó nyugati szélirány, a téli hideg, vagy a nyáron tűző forró napsugarak ellen való védekezés késztették az embereket arra, hogy a tanya elejét többnyire délkeleti irányba fordítsák.

A tanyának nem ástak alapot, és az alsó falrétegben sem helyeztek el valami különleges szilárd anyagot. A talaj felszínét fafurkókkal egyenletesen jó keményre döngölték, majd erre kezdtek építeni mindenféle szigetelés nélkül, de a föld tömörítése miatt nem nedvesedett át az épület.

A tájolás után a padlószinten kijelölték a tanyaház beosztását. Nagy Pálnak a legszerényebb megoldást kellett választania. Az alig 9 méter hosszú főépület két részre tagolódott: a szobára és a füstös vagy szabadkéményes konyhára.

A hagyományos tanyaházak hossza a megvizsgált 100 tanya közül 83-nál 9 és 13 méter között volt. Ezek háromosztatú épületek voltak. Egy tető alatt húzódott meg középen a konyha, balra a szoba, jobbra a kamra. A szűkösebb anyagi javakkal rendelkező kisgazdaságoknál, ahol külön melléképületet nem tudtak emelni, a konyhától balra a szoba, jobbra pedig az istálló kapott helyet.

Legjellemzőbb a kopáncsi tanyaházakra a 10 és 12 méter hosszú épület. (Ezeknél nem vettem figyelembe a főépülethez később hozzáragasztott kamrát, színt, nyárikonyhát vagy egyéb épületrészt.)

17 tanyaház hossza 9 méter alatt volt. Ezek kivétel nélkül egyszoba-konyhásak. (A többi helyiséget a később épített külön épületekben alakították ki.)

Bármilyen típusú volt is a főépület, a szabadba, vagy később a zárt eresz alá nyíló ajtót a konyha falában képezték ki. A tisztaszobának egyetlen egy tanyánál sem építettek az udvarról nyíló bejáratot. Ezt a helyiséget mindig a konyhán keresztül lehetett megközelíteni.

A szobahely kijelölését követően, a leendő kemencével átlósan szemközti sarokba Nagy Pál gödröt ásott. Két cseréptányért hozott. Az egyikbe gyümölcsöt, búza- és rozskalászt, két tojást, néhány, a császár arcmásával díszített pénzdarabot és egy amulettet rakott, amelyen Krisztus keresztje domborodott. A másik tányérral mindezt lefedte.

A gabona és a gyümölcsök: a termés volt a paraszti lét egyik alapja, a tojásban az állatszaporulat, az élet másik fenntartója vált jelképpé. Mindezt összefogta a pénz, a gazdasági élet cseretárgya. Nagy Pál arra is gondolt, hogy ha az égi és földi nagyságoktól sokat nem remélhetett, haragjukat sem érdemes kiváltani.

Nagy Pálnak, aki most kezdte az önálló gazdálkodást, különösen fontos volt, hogy az építkezést és a családi fészket áldás kísérje. A gödör alján elhelyezte a két, szájával összefordított tányért, majd betemette és ledöngölte. A tanya falát fölötte kezdi el építeni.

Hajdan vertfalú, cölöpszerkezetű tanyákat építettek. Ezt az építési módot ismerte és követte Nagy Pál is. A leendő tanya két végénél, a sarokba és az épületvégek közepén, a födémet tartó mestergerenda alátámasztására - együttesen tehát 3-3 -, míg az oldalfalaknál 2,5-3 méter távolságra több, a padlásszintig felnyúló, 8-10 centi átmérőjű "cölöpöt" úgy ástak az alapba, hogy alsó végük 35-50 centiméter mélyre került a padlószint alá. Részben ez alkotta az épület cölöpvázát. Az egybehangzó szájhagyomány még ma is őrzi, hogy ez a cölöpépítkezés milyen fontos szerepet játszott a gyakori árvizek idején.

A kiöntés hírére a gazda a tanya helyiségeiből a padlásra hurcolta minden holmiját. A víz kimosta ugyan a falakat, de az épület cölöpszerkezete szilárdan tartotta a födémet és a tetőzetet. Az ár visszahúzódása után a kidőlt falakat újra felhúzta, később vályogtéglákkal berakta, és kiszáradása után ismét beköltözködhetett a tanyába.

A cölöpök lerakását követően, az építendő falak mindkét oldalán zsaluzatként egy-egy hosszú palincsot, deszkaszálat állítottak föl. A zsaluzat merevítésére a deszkák külső oldalánál ideiglenesen olyan hosszú rudakat vertek a földbe, amilyen magasra akarták a falakat felhúzni. (A födém fölött még általában 40-50 centiméter.)

Az épülő fal hossztengelyére merőlegesen az egymással szemközt álló merevítő rudakat felül összekötötték; ezáltal érték el az egyenletes falvastagságot. A fal függőleges megépítését a szemmérték alapján bevert merevítő rudak biztosították.

A palincsokból (deszkaszálakból) készített 60 centi széles zsaluzatba hordták a fal építőanyagát. Amikor az egymásra rakott rétegek elérték a palincsok felső szélét, e deszkaszálakat feljebb húzták, és ismét hordták közéjük az építőanyagokat. Ez a folyamat mindaddig tartott, amíg a fal el nem érte a kívánt magasságot.

Az építőanyag a föld, a nád vagy szalma és a víz volt. A jól ledöngölt "alapra" egy sor nedves, agyagos földet terítettek, többnyire a sírkútból, amit ezáltal egyre nagyobb méretű gödörré növeltek. A földrétegre jött egy sor nád vagy szalma, attól függően, hogy melyik volt kéznél, vagy melyiket részesítették előnyben. Ezután ismét egy réteg földet hordtak rá, majd meglocsolták. A következő részt csak akkor kezdték ráépíteni, mikor az előzőek kissé megszikkadtak, de még szívósak voltak. Egy "terítés" magassága 28 cm.

A zsaluzatba nem szalmával vagy náddal előre megkevert földet raktak, hanem a fal szilárdságát fokozó szalmát vagy nádat döngöléssel verték a földbe.

Az oldal- és közfalakat együtt rakták. Vagyis a tanya minden fala egyszerre készült. Az ajtók és ablakok helyét az építés során kihagyták. Amikor elérték a nyílások felső szélét, deszka- vagy pallóáthidalást alkalmaztak. Ezekre építették tovább a falat a rések és nyílások felett. A külső- vagy oldalfalakba a mestergerenda magasságában, hosszanti irányban, a padlóvonallal párhuzamosan, a födém megerősítésére és a cölöpszerkezet összekötésére gerendákat építettek be. Az elkészült 60 centi vastag falak 2,5, ritkábban 3 méter magasak voltak.

A kész falak tetejére, középre került az épület teljes hosszát átívelő nagy-, mester-, fő- vagy tartógerenda. Ez általában négyzetes keresztmetszetű, 12x12 colos, mindkét végén és a közepén egyforma átmérőjű, súlyos gerenda volt, amit négy férfi ereje és ügyessége emelt a helyére.

A főgerendára egyenlő távolságba, keresztbe rakták a fiók- vagy kisgerendákat. A mestergerenda és a keresztbe ráfektetett fiókgerendák végeit a falba függőlegesen épített cölöpök és a padlóvonallal párhuzamosan fekvő gerendák tartották. A vázszerkezet érintkező részeit erősen rögzítették: összeszögelték vagy összekapcsolták. (Lásd az I. táblát, amely egy kopáncsi tanya cölöpszerkezetét mutatja be.)

Ezután a födém gerendavázát náddal lefödték, majd fél sukkos földdel leterítették. ("Keménynyakú" Nagy Pál így magyarázta el ezt a ma már nem használt mértékegységet: a fél sukknyi távolságot az ököl és a rá merőlegesen kinyújtott hüvelykujj együttes hossza jelentette.)

A nádra szétterített fél sukkos földet nem döngölték le, hanem elegyengették, majd polyvás vagy törekes sárral letapasztották. Ezzel elkészült a födém, a tanya "lepadlásolásának" első része. Végül a falakat kívül-belül polyvás, illetve törekes sárral betapasztották.

Nagy Pál itt megállt az építkezésben, mert eljött az aratás ideje. Kikalapálta, majd megfente a sarlót.

Ebben az évszakban eső sem hullt, hogy enyhítse a kánikulát. Pál gazda és felesége ösztönösen mozgott a földön, még gondolkozni sem volt kedvük. A kis Sándor anyja rémületére naphosszat a gödör szélén ült és pancsolt. A fal és a tapasztás viszont gyorsan száradt.

Beérett a rozs. Akkoriban nagy területen vetették. Most különösen fontos szerepe volt. Az ember óvatosan összemarkolta a lábon álló szálakat, és sarlóval vágta el a föld felett. A felesége gondosan kévékbe gyűjtötte. A cséplést nem bízták a lóra vagy a cséphadaróra, hanem az asszony maga verte ki a szemeket egy sulykolófával, vigyázva, hogy a hosszú szálak el ne törjenek. A rozsszalmát gondosan eltették, mert ebből készítették a tanya zsúptetejét.