Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok

Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak

Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok

Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár

Egy-egy magyar mondat –

Az önkéntes/kényszerű egyedüllét

Lehetséges hátrányainak leírása, életképei

MÓRA FERENC

A DIDERGŐ KIRÁLY

Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
"Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!"

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
"Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?"
Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot.
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
"Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!"

"Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed."
"Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám" - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok arany kolomp.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt!
"Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!"
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya.
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!"

Nyöszörög a fűtő: "Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!"

Nekibúsult erre a didergő király,
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
"Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!"

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába:
"Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!"

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása:

"Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!"
Megfordul a király: "Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak,
Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!" -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
"Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik;
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?"

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
"Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Bíborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyem főkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője!"

Most már meg a kislány mondta azt, hogy "ácsi!
Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!"
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
"Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!"

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
"Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,
Fussatok a hordót csapra ütögetni,
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy Meseországban...

*

v Nem kopog be senki

v Nem kérdik meg, hogy vagy

v Nem keresnek, ha sokáig nem jössz

v Nem biztat, drukkol neked senki

v Nem altatnak, nem ébresztenek

v Nem figyelmeztetnek a veszélyekre

v Nem állnak érted jót

v Nem jön senki kártyázni

v Nincs kinek dobni a labdát

v Nincs kivel beszélgetni

v Nincs kivel eszmét cserélni

v Nincs kitől ajándékot kapni

v Nincs kinek meglepetést okozni

v Nincs, aki ellenőrizzen

v Nincs, aki megvédjen magadtól

v Nincs, aki szembesítsen magaddal

v Nincs, aki ápoljon, gyógyítson

v Nincs kivel megosztani örömöd-bánatod

v Nincs kire támaszkodni

v Nincs, aki ösztönözzön

v Nincs, aki inspiráljon

v Nincs független tanúd

v Nincs elfogulatlan bírád

v Nincs művednek objektív értékelője

v Nincs, aki kívülről lát téged

v Nincs kivel nemesen versengeni

v Nincs kivel összehasonlítani magad

v Nincs, aki kijavítsa a hibád

v Nincs, aki eldugja a piás üveged

v Nincs, aki részegen hazavigyen

v Nincs, aki viccet meséljen

v Nincs, akit ugrathatsz, megtréfálhatsz

v Nincs kivel énekelj, muzsikálj

v Nincs senki, akivel focizhatnál

v Nincs, aki formálja ízlésedet

v Nincs, aki megszépítse otthonod

v Nincs, aki étellel-sütivel várjon

v Nincs társ a kollektív bölcsességhez

v Nincsenek szemek, amik többet látnának

v Nincs senki, akivel jót tehetnél

v Nincs, akivel te törődhetnél

v Nincs, akin segítve Valaki lennél

v Nincs akitől tanulhatnál

v Nincs akit te taníthatnál

v Nincs, aki előtt szerepelhetnél

v Nincs, akivel szerepjátékba mehetnél

v Nincs, aki felvilágosíthatna, eligazítana

v Nincs, akit érdekelhetne a sorsod

v Nincs, akit nevelve te is nevelődnél

v Nincs, aki benned bízva önbizalmad növelné

v Nincs, aki felnőtté avató próbák elé állítana

v Nincs kinek dicsekedni

v Nincs ki előtt szégyenkezni

v Nincs kire felnézni/kit lenézni

v Nincs kiről példát venni/kinek mutatni

v Nincs kitől kérdezni

v Nincs kinek (meg)felelni

v Nincs kinek bizonyítani

v Nincs kit megcáfolni

v Nincs, aki tehetséged gondozná

v Nincs, akivel összefoghatnál

v Nincs, akivel együttérezhetnél

v Nincs, aki szolidáris lenne veled

v Nincs, aki udvarolna, bókolna neked

v Nincs, akinek tehetnéd a szépet

v Nincs, aki új ötleteket adhatna

v Nincs, aki megmelengetne/lehűtene

v Nincs, aki leleplezné öncsalásod

v Nincs, aki megítélné tetted, teljesítményed

v Nincs, aki kiegészítene téged

v Nincs, aki ellentétességével vonzhatna

v Nincs, aki ügyed védené, vinné

v Nincs, akit vendégségbe hívhatnál

v Nincs, aki helyettesíthetne téged

v Nincs, aki igazat mondana rólad

v Nincs, aki kivenné a szálkát…

v Nincs, aki bakot tartana

v Nincs, akinek tetszeni akarhatnál

v Nincs, aki hozzád vonzódna

v Nincs, aki javítaná önértékelésed

v Nincs, aki örömöt szerezhetne neked

v Nincs senkid, aki megvigasztalhatna

v Nincs senkid, akihez tanácsért fordulhatnál

v Nincs valaki, aki a te véleményedet kérné

v Nincs senki, akivel a munkát megoszthatnád

v Nincs senki, aki dolgaid javítaná, megszerelné

v Nincs senki, aki kihúzhatna a veremből

v Nincs senki, aki álmodban vigyázna rád

v Nincs senki, aki megfejthetné álmod

v Nincs senkit, aki kedvet csinálna neked

v Nincs senki, akit felderíthetnél

v Nincs senki, akit megnevettethetnél

v Nincs senki, aki visszajelzést adhatna

v Nincs senki, aki felvidámíthatna

v Nincs, aki kíváncsi lenne rád

v Nincs, aki levehetne a terheidből

v Nincs, aki miatt érdemes lenne élned

v Nincs, aki szolgálhatna/akit szolgálhatnál

v Nem ismered a szerelem örömeit/gyönyöreit

v Nem értheted/érezheted, milyen kincs a barát

v Nem érhetnek el jó külső impulzusok

v Nincs, aki más szemszögből világítson rád

v Nincs aki falazzon, kiálljon érted

v Nincs, aki megvédjen a támadásoktól

v Nincs, aki jó, illetve jobb útra tereljen

v Nincs, aki erősítse hited és erőtlen tested

v Nincs, akivel szellemi párbajt vívhatnál

v Nem gyakorolva a szeretet, elsorvad benned

v Nincs senki, akiben folytatódna véges életed

v Nincs, aki megóvna az elbizakodottságtól

v Nincs, aki igaz önismeretre vezethetne

v Nincs, aki a túlzásaidra figyelmeztetne

v Nincs, aki a kishitűségtől/önistenítéstől óvna

v Nincsenek valóságos, csak virtuális kapcsolataid

v Nincs, akinek elmondva magad is megértenéd bajod

v Nincs senki, akit jól szeretve magad is megszeretnéd

v És a többi…

*

Aranyosi Ervin:

Öregapó karácsonya

Fenn a hegyen, kis házában
éldegélt egy remete.
Magányos volt, – kérdezhetnéd –
vajon boldog lehet-e?

Egyszer, régen elmenekült,
elvesztette a hitét.
Nem hitte, hogy élő ember,
visszaadja neki még…

Fenn a hegyen nagy hó hullott,
hófehér lett a világ.
A közeli falucskában
bezárták az iskolát.

A gyerekek öröméhez
megvolt minden, ami jó.
Szabadidő, jó barátok,
és vastag hó takaró.

Egy kis csoport, egy fél osztály,
kirándulást tervezett.
Úgy döntöttek, társaikkal
megmásszák a nagy hegyet.

Hátizsákjuk élelemmel,
szívük jó kedvvel teli.
Hívta őket a nagy kaland,
– ki keresi, megleli.

Ahogy mentek, fel a hegyre,
egész végig nóta szólt,
Útjuk közben víg dalukra,
varjú, szarka válaszolt.

Néha láttak őzikéket,
mókus szaladt fenn a fán.
– Futás haza az odúdba,
meg ne fázzál kiskomám!

Nagy vidáman meneteltek,
a délelőtt elszaladt.
Visszanéztek falujukra,
s nem láttak már házakat.

Hegy tetején, az út végén,
havas tisztás terült el.
Körülöttük már a világ
szép karácsonyt ünnepel.

Kezdődhetett hát a játék,
ketté oszlott a csapat.
Hócsatához, hógolyókat
gyúrni, – ez a feladat.

Hósáncokat építeni,
ami megvéd, s jó magas.
Ha rád támad az ellenfél,
ne te legyél majd havas.

Erdőszélén, kicsi házban
öregapó csak morog.
Csoda csendjét megzavarta,
az a vidám tíz torok.

Zsörtölődik, hogy a világ,
mért nem hagyja élni őt,
miért küldte ide ezt a
tíz kis hangos lókötőt?

Közben kint a játszótársak,
készek már a csatára,
jókedvüknek, örömüknek
talán nincs is határa.

Az egyik csapat máris támad,
a másik meg fogadja,
Célba talál pár hógolyó,
de nincsen, aki feladja.

Kergetőznek, dobálóznak,
száraz egyik sem marad.
Arcuk piros a hidegtől,
– hólé hűti a nyakat.

Minden egyes találatuk
nevetésre ingerel.
– Ha eltalálsz, jó ha tudod,
szárazon nem viszed el!

A víg kedvük szerte árad,
mint nyáron a nagy folyó.
Néha nyitott szájat talál
az eltévedt hógolyó.

Egyik csapat sem tud győzni,
a másik sem adja fel.
Elfáradtak, megéheztek,
s ha ez így van, – enni kell!

Csuda jó volt ez a játék,
szívük vígan zakatol.
De jó lenne most leülni,
melegedni valahol.

És ahogy így körülnéznek,
meglátnak egy házikót,
düledező, rogyadozó,
kívül-belül csupa folt.

Kéményéből lenge füst száll,
s ahol füst, ott tűz lobog!
– Kopogjunk be, tán beenged,
– s az ajtón tíz kéz kopog.

– Mit akartok? – Szól az apó!
nektek nincs itt helyetek!
– Szeretnénk átmelegedni!
– suttogják a gyerekek.

Morgolódik a vénember,
– nem tud nemet mondani.
Elfordul a kulcs a zárban,
– nyikorgását hallani.

Kitárul a kopott ajtó,
belépnek a gyerekek.
A sarokban öreg macska
fújásával fenyeget.

– Üljetek le! Le a földre,
száradjon a ruhátok!
De csak csendben, mert a zsivaj
füleimnek nagy átok.

Hátizsákból előkerül
minden féle jó falat.
Kínálják a cirmos macskát,
ki nem fúj már, nem harap.

Megkínálják öregapót,
– mondják – hoztak eleget!
Ám az öreg tovább morgott,
nem ivott és nem evett.

Két szeme a tűzbe bámult,
tán a múltban révedt el,
fáradt szíve birkózott még
a magányos élettel.

Lángok színezték az arcát,
figyelték a gyerekek.
Marci szeme fel-felcsillant,
tán ismerős lehetett?

– Valakire emlékeztet,
de kire is, nem tudom,
hol is láttam ezt az arcot,
kitalálom az úton.

A kis ruhák megszáradtak,
indulniuk kell haza,
előbb érnek a faluba,
mint a sötét éjszaka.

Egész úton hazafelé
Marci töri a fejét,
hol látta már öregapót,
de nem ugrik be a kép.

Aztán lassan eszébe jut,
hol látta az Öreg arcát,
emlékezett egy fényképre,
amin neki megmutatták.

Régi kép volt sok-sok éves
anyukája kis korából,
amelyik egy nénit, bácsit
és egy pici lányt ábrázol.

Az a kislány, – most már tudja:
ma már Marci édesanyja,
s mikor megnézi a képet,
szomorúan megsiratja.

Az a néni, nagyanyó volt,
aki elment, fel a mennybe,
nagyapó meg elbujdosott
fájdalmában – fel a hegyre.

Azóta él remeteként,
elkerülve a világot.
– Marci tudja, nagyapó volt,
a vén ember, akit látott.

És a szíve nagyot dobban,
szeretettel telecsordul:
Hogyan kéne gondoskodni,
mától kezdve nagyapóról?

Karácsonyra újra felmegy,
visz majd neki bejglit, fánkot,
megpróbálja hazacsalni,
– talán nem hiába jár ott.

És a tervet tett követte,
másnap indult, fel a hegyre.
Kicsi szíve reménnyel telt,
nagyapóra gondolt egyre.

Vitte azt a régi képet,
meg egy újat anyukáról,
a tavalyi karácsonyról,
s egyet az egész családról,

– ahonnan apó hiányzik,
a család így kicsit csonka.
Marci otthon megígérte,
hogy nagyapót hazahozza!

A jó öreg ellenkezett,
szégyellte a régi tettét,
hogy családját odahagyta,
s azt hitte már elfeledték.

Úgy fájt nagyanyó hiánya,
alig bírta elviselni.
Úgy hitte, ha egyedül lesz
gyorsan fog az idő telni.

Két szemében könnye csillog,
a reményt már rég feladta,
a meghívást Karácsonyra,
nagy nehezen elfogadta.

Szégyellte egy kicsit magát,
nem volt ünneplőruhája,
mégis elindultak haza,
nagyapó, s az unokája.

Hosszú út volt, meg-megálltak,
alig bírta fáradt teste,
mire a faluba értek,
rájuk köszöntött az este.

Odaértek a nagy házhoz,
az ablakban színes fények,
odabentről kihallatszott
egy szép karácsonyi ének.

Becsengettek, s nyílt az ajtó.
Marcit szülei már várták!
Meglátva az idős embert,
karjuk ölelésre tárták.

Anyu arcán mosoly ragyog,
örömkönny a két szemében.
Visszakapta édesapját,
ez az egy járt az eszében.

Bevitték az öreg “vándort”,
körülvették szeretettel,
ez a legszentebb ajándék,
amit kaphat élő ember.

Mennyből földre szállt egy angyal,
hegyről a nagyapó jött le.
Legyen minden nap Karácsony,
mától kezdve, mindörökre!

*

KÓROS-KÁROS EGYEDÜLLÉT

Magánzárka, lakatlan sziget,

Remetebarlang, emberkerülő lét

Magányos farkas, társas magány,

Kapcsolatszegénység, elveszettség,

Kiközösítettség, „autista” lelkület,

Bezárkózás, izolálódás, kivonulás,

Agglegénység, vénlányság, meddőség,

Túl nagy gazdagság/hatalom vagy

Hajléktalanság, hontalanság stb.

A gyógyulás kezdete a baj felismerése

Ne máson nevess – ne máson szánakozz,

A  mese, a példabeszéd pont rólad is szól,

Ismerj magadra és bátran változtass életeden…