Három pontot érő disznóvágás: Abaújszántó

Miskolctól a szlovák határ felé negyven kilométert autózva, éppen egy szüreti mulatságra toppantam be Abaújszántóra (cikkünk 2014 novemberében jelent meg – a szerk.). A több mint háromezer lakosú falu összegyűlt megünnepelni az őszt a festői, több száz éves borospincék hűvösében. Ez persze nem tett jót a szombat délutáni megye II-es bajnokinak a Tiszakarád ellen, a százötven tagú szurkolótábor nagy része inkább Fenyő Mikire várt a főtéren, mint hogy kiment volna a vasúti síneken túl található futballpályára.

Az én utam is elsőként a Bázisra vitt a Tokaj Hegyalja északi kapujának is tartott településen, ami nem más, mint a helyi tüdődoktor emblematikus pincéje, klasszikus gyülekezőhely az első sor elején. Itt tudtam meg a borospohárral a kezében is kiválóan zenélő harmonikástól, hogy baj van, nagy baj: az ellenfél kisbusza lerobbant Sárospataknál, ötven kilométerre a céltól. Egy ideig mindenki kérdőn nézett egymásra, mégis hogyan lehet az, hogy egy falunak mindössze egyetlen kisbusza van, de egy telefonhívással később lehullt a lepel a rejtélyről.

Történt, hogy a tiszakarádi csatár vidéki sportemberhez méltóan már hajnalban felkelt, hogy bemelegítésként disznóvágással kezdje a napot, de közben illetlenség lett volna visszautasítania a folyamatosan kínált pálinkát, még megsérti a házigazdát. Így viszont sajnos az elfogyasztott alkoholmennyiség annyira legyengítette a szervezetét, hogy már a csapat masszőre sem tudott segíteni rajta, és egy gesztenyefa árnyékában kellett kipihennie a „sportsérülést”. De ki tudja, az is lehet, hogy az ellenfél teljes csapatrészeit tizedelte meg az ital. Ez a kis kellemetlenség azonban nem akadályozta meg a helyieket abban, hogy játsszanak egy jó edzőmeccset, ha már összegyűltek, és hagyják, hogy a három pont sorsáról az MLSZ döntsön majd.
A falu határában álló sporttelep két futballpályának ad otthont, az egyik az 1934-as alakulástól itt fekvő, de 2002-ben megújult füves centerpálya, amihez anno még a helyi vállalkozók hordták a feketeföldet, ha pénzzel nem tudták támogatni.
A másik a 2012-ben épült műfüves pálya, amely 129 millió forintos beruházás keretében épült rá a 2007 óta ott álló másik füves pályára, máshol ugyanis nem volt hely.

Kilencvenmilliót adott az MLSZ, a többit a helyi önkormányzat állta, és nemcsak az NB I-es Diósgyőr jár le ide néha barátságos meccset játszani a helyi csapattal, de négy évvel ezelőtt az akkor másodligás – ma már élvonalbeli – dán HB Køge is itt edzőtáborozott.
„Folyamatosan dicsérték a pályát, pedig a talaj teljesen fagyott volt” – emlékezett vissza ifjabb Soltész Zoltán, a helyi sportklub elnöke. Nem véletlenül, ugyanis gyepét lelkiismeretesebben ápolják, mint a londoni Wembleyét. A szomszédos patakból öntözik, minden héten nyírják, és a debreceni Nagyerdei Stadion fenntartóival is kapcsolatban állnak, csak hogy az állapota háromszázhatvanöt napon át biztosan kifogástalan maradjon.

Talán ennek köszönhető, hogy hosszas és kitartó kutatásom során sem sikerült egyetlen göröngyöt sem találnom, ami azért nem gyakori egy megye II-es csapatnál. A gárda egyébként két éve esett ki a megye I-ből, ami nem feltétlenül tett rosszat a csapatnak és a száz-százötvenes szurkolótábornak, hiszen így most zömmel helyi fiúk futballoznak, a nézők pedig amúgy is jobban szeretik a környékbeli rangadókat.
Sőt volt, amikor tízen-húszan még idegenbe is rendszeresen elkísérték a srácokat, és néha többen voltak a helyi drukkereknél is. Ma nagyjából száz igazolt játékos csiszolgatja tudását Abaújszántón, a Bozsik-programnak megfelelően az U7-es korosztálytól egészen a felnőttig. „Az utánpótlás mindig is édesapám – az előző elnök, későbbi polgármester, ma főállású borlovag – szívügye volt” – mondja Soltész, hozzátéve, hogy a kevés gyerek miatt egyedül az U17-es alakulat hiányzik, a rendszer miatt ugyanis az idősebb korosztályos csapatokban kell játszatni őket.

Persze itt is voltak dicsőséges idők. Az 1992-es együttes – aminek gerincét Kiss József kapus, Feledi László, az egykori diósgyőri csatár és a volt nyíregyházi Huszák Géza alkotta, de védőként a mostani elnök is tagja volt – például feljutott az NB III-ba, hogy ott aztán a lámpaláz miatt egyből öt százszázalékos ziccer elpuskázásával mutatkozzon be a Hajdúszoboszló ellen.
„Ezt máig emlegetik, de nyugodt szívvel mondhatom, az volt minden idők legjobb helyi csapata! Sőt, hat évig játszott akkoriban nálunk egy dnyepropetrovszki ukrán srác is, Vladimir Trubnikov, akivel azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, és rendszeresen edzőtáboroztat nálunk gyerekeket.”
Jó jel, hogy nemcsak a község százötven borospincéje aktív még ma is, hanem megállás nélkül zajlik a futballélet. A szántói vendégszeretetről pedig csak annyit, hogy el nem engedtek volna az utamra helyi bor, sajt és lekvár nélkül, egyetlen és legnagyobb szívfájdalmam így csak az maradt, hogy nem tudtam megvárni Fenyő Mikit és a jampecokat, hogy együtt „csavarjuk fel a szőnyeget”.

Turner Pipi