R. Kovács László: A betörő tanár úr esete

A szövőipari szakközépiskola zsúfolásig megtelt dísztermében halk, örömteli moraj zendült, amikor az igazgató jelezte tanárai felé, befejezte a textilipari technikusok képzésével kapcsolatos előadását.

- Van még kérdés? - nagy csönd. - Bármilyen témában kérdezhettek, ha már ilyen csodálatos hangulatban összejöttünk - poénkodott tovább. Tátrai Emese tanárnő emelte magasba a kezét:

- Lopnak a tanári szobában… Valamit tenni kellene ellene, ezért javasolnám, tegyünk egy kamerát a tanáriba.

Az igazgató védekezően arca elé emelte a kezét:

- Csak akkor tehetem meg vezetőként, ha a tantestület egységesen kéri, hiszen ez a személyiségi jogaitokat sértené (nagy röhej!) - Nem hiányzik a nyakamba egy lihegő ombudsman, különösen most, amikor a divattervező szakot is el akarjuk indítani a suliban.

Serfőző Gyula helyettes sem állta meg szó nélkül:

- Jól gondolják meg a kollégák ezt a kamerát… Nekem azonnal mutatni fogja, ki nem megy időben a tanítási órákra, ki nem foglalja el időben ügyeletesi helyét a folyosón (újabb kacagás mindenfelől). Akkor emelje magasba a kezét, aki egyetért a kamera felszerelésével…

Minden kéz magasba emelkedett.

Az értekezlet után borsóleves és rablópecsenye volt a menzán, a két fogás között olcsó poénokat sütöttünk el a kamerával kapcsolatosan. Pető tanárnő szerint egy orwelli korszak köszöntött be, pedagógus magánéletünk ebben az állandó digitális világban megzápul, mint a tojás... Lassan nem lesz intim sarok, ahol egy kicsit magunk maradhatunk - okoskodott a levest szürcsölve.

Szűrös Csanád testnevelő kollégánk nem hagyta végigmondani filozófus okfejtéseit:

- Nem a te tízezresedet lopták el, Juci - magyarázta Csanád, miközben kettévágta a húst. - Az biztos rafinált tolvaj volt, az aprót otthagyta. A kezét vágnám le az ilyen alaknak, és még ő tanítja tisztességre, emberségre itt a nebulókat. Tudjátok, mi a helyzet; felhígult a szakma, kollégák. Hová jutott a világ! Már nem csak a politikusok lopnak, a pedagógusok is - tette hozzá indulatosan öblös hangján és hátrasimította barna haját.

Nyolc és fél hónap után értesültünk arról, Szűrös Csanád testnevelő kollégánkat a rendőrség tetten érte a Duna-parton egy víkendház feltörésében és őrizetbe vette. Kihallgatása során beismerte, tizennégy hónap alatt fiával harminchat víkendházat törtek föl.

*

Nagyon pocsék időt fogtak ki november végén azon a szombaton, pedig mindent jól elterveztek előre, a ragyogó napsütést, a nagy fogást és a kibékülést a fiával…

Ákosnak szintén sötétbarna göndör haja volt, mint apjának. Izmos testalkata elárulta, hogy rendszeresen sportol. A fiúnak kiskorában meg kellett szoknia, hogy anya és apa elvárásának megfelelően kell viselkednie, bár kéthetente a válás után a láthatásokon jött rá, nagyon gyűlölik egymást, aztán elfordult a szüleitől és egy galeri tagja lett. Először csak figyelő volt a gépkocsik feltörésénél, majd orgazda, a betörésekből származó műszaki cikkeket értékesítette. Az első lebukás után két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ezután még jobban utálta a szüleit, mert egymással versenyezve fogadkoztak, jó útra térítik, csak éppen tőle felejtették el megkérdezni, mi az, amit szívesen elfogadna.

2004 szeptemberében aztán a rá kiszabott felfüggesztett évek leteltek, és Csanád szerette volna fiát kicsit feldobni, úgy érezte, ex-felesége, Ági már lemondott róla, de új családja, új felesége sem tudta igazán elfogadni Ákos bűnözői múltját. Ha találkoztak, fia új családjával kapcsolatban gyakran tett szemrehányást neki:

- Apu! Te mindig fekete bárány maradsz abban a címeres családban, a készbe tetted be a feneked, ezért ugrálsz úgy, ahogy ők fütyülnek. Néha elég egy szemvillanás is feléd! Valld be, azért menekülsz ki ide a Duna partjára, mert ez neked a béke szigete, a horgászbotod mellett jobban érzed magad a víkendház csöndes magányában.

- Ne folytasd! Ez a hülye anyád teóriája, mióta elváltunk, rajtad keresztül próbál kavarni, nem tudja elviselni, hogy rajta kívül is létezik szép világ.

- Néha saját magamat látom a szemeid tükrében, öregem - korholta Ákos. - Kettős személyiséget produkálsz, ha velük vagy, adod a megalkuvó kispolgárt és másnak látlak most! Melyik az igazi éned, fater? Emlékszel a ballagási ebédemre? A feleségeid egymással szemközt ültek, mindkettőnek el kellett viselniük a másikat, miközben farkasszemet néztek egymással. Ott ült a múltad és a jelened. Próbáltad menteni a helyzetet, semleges témájú sztorikkal untattál bennünket és…

- Hagyjuk a ballagási ebédet, fiam - mondta Csanád. - A holnapi pecázás jobban érdekel.

- Mihalkó Gusztinak van egy szuper német horgászfelszerelése. Tudod, neki van az a Lindab tetős víkendháza a nádi soron. Sharmann-Fender botja van... Hű, ha nekünk ilyen lenne, minden hal a mi himnuszunkat tátogná a víz alatt.

- Hogy is van a himnuszunk? - kérdezte Csanád és elkezdett énekelni.

„Zsebem tele keksszel, tele vagyok szexszel.

A Duna partnak nagy bikája vagyok én...

Rólam az terjedt el, tele vagyok szexszel.

A Duna partnak nagy bikája vagyok én...”

- Ne lármázd fel a környéket, légyszi!

- Fiam, sehol sem látsz világosságot a házakban, ilyenkor már holtszezon van.

- Valóban apa, innen jött az ötlet, felnyomhatnánk Mihalkó kecóját és kölcsönvehetnénk tőle holnapra azt a német horgászfelszerelést. Te mondtad, hogy kiment a lányához Hollandiába hat hétre, észre sem fogja venni.

- Bolondságokat beszélsz - mondta Csanád és felhajtotta a maradék bikavért.

*

Éjfél már jócskán elmúlt, amikor elindultak a szitáló esőben az üdülőövezet felé, Csanád kissé kábának tűnt az elfogyasztott italtól. A kereszteződés melletti buszmegállóban leült és rágyújtott egy ukrán cigire. Néhány slukk után nagyot káromkodott, hibáztatni kezdte önmagát, mekkora baromságot is követett el, hogy fiát elengedte.

Miután elszívta a cigit, elszánta magát, megkeresi és néhány kemény taslival észre téríti.

A lakatlan házak előtt a nyárfák kísértetként suhogtak a szélben, ahogy haladt előre, az arcába verődő esőcseppektől alig látott. Aztán hirtelen egy furcsa csörrenést hallott, meglátta a fiát egy zöld kerítés előtt, kezében a horgászfelszereléssel.

- Cseszd meg! - förmedt rá mérgesen.

- Ne parázz, apa! - mondta Ákos - inkább segíts! - kérte erélyesen és kezébe adta a botot.

Aztán hazafelé már nem is szóltak egymáshoz, Csanád beletörődött mindenbe: nem lesz ebből semmi baj - nyugtatta önmagát, hiszen úgyis visszavisszük a cuccot holnap este.

Másnap későn keltek és reggelinél Ákos már ismét kész tények elé állította:

- Hajnalban visszaugrottam kocsival a Mihalkó lakba, kár lett volna otthagyni ezt a klassz fűnyírót és ezt a rotációs kapát - mutatott a konyhaszekrény előtt ledobott zsákmányára cinikusan vigyorogva.

Ebédnél végül úgy döntöttek, mégsem mennek el pecázni, mert a szél viharosabb lett, így a betörésből szerzett horgászfelszerelés felavatása is elmaradt.

- Egy ilyen puccos horgászbot feltűnést keltene, apa - jegyezte meg Ákos. - Hamar túladok rajta jó áron, és az árából elmehetnénk a Dunai rockfesztiválra.

- És mi lesz a fűnyíróval és a rotációs kapával? - mordult rá Csanád.

- Azt rád bíznám, a suliban elhinthetnéd kollegáid között, hogy az unokatestvéred használt kerti gépek forgalmazásával foglalkozó cége felszámolás előtt áll, és most kiárusít. Fél óra alatt elpasszolhatod a szajrét, ja, és nyugodtan garanciát vállalhatsz, hiszen majdnem új szajrét nyúltunk le.

*

Február közepétől az alpolgármester javaslatára figyelőszolgálatokat hoztak létre a Dunához közeli víkendházakban. Pristyák zászlós és Klenik polgárőr már harmadik napja lapultak télikabátban Ferencziék terméskő vityillójában, mínusz egy fokban, a polgári védelemtől kapott hősugárzó nagyon gyengén melegítette a szobát, nem tudtak aludni. Az asztal alatt feküdtek, tudták, semmilyen fény nem szűrődhet ki; küldetésük sikere a tökéletes álcázáson múlott.

Éjjel, háromnegyed kettő lehetett, amikor a bejárati ajtó felől a lakat roppanását meghallották. Felugrottak és az ablakon kilesve a függöny mögül két sötét alakot láttak az ajtó előtt állni. Fekete kordbársonynadrág volt rajtuk, sötétzöld kabátot viseltek és szürke sísapkát.

- Ők azok! - suttogta Klenik.

- Beengedjük őket? - kérdezett vissza a zászlós. - Mi van, ha fegyver van náluk?

- Várjuk meg, amíg a földszinten összerámolnak - javasolta a polgárőr.

Egy kis idő múlva néhány kulcs fordulását hallották a zárban, majd egy diadalmas kiáltást:

- Kész!

- Benned egy lakatos veszett, apuci.

- Remélem ez az utolsó ház, kezd elegem lenni a betörésekből.

- Ne foss, te is élvezed, ha kicsit emelkedik az adrenalinszinted.

- Ne folytasd! Nézzünk inkább körbe, hol találjuk a leginkább eladható cuccokat.

Amikor ezt kimondta, a polgárőr az emeleten inteni akart társának, de könyökével leverte a mögötte lévő polcról a bögrét. A zászlós azonnal tudta, hogy a csörrenés lebuktatta őket és a csigalépcső résén lekiáltott a földszintre:

- Rendőrség! Maradjanak ott, Önök le vannak tartóztatva!

A két betörő szinte feltépte az ajtót és azonnal futni kezdtek.

A rendőr lerohant a csigalépcsőn és utánuk:

- Állj vagy lövök… meghaltok! - kiáltott lihegve és a levegőbe lőtt. Nem mert feléjük célozni, hiszen a ködtől az orráig sem látott.

A fiú tovább futott, de Csanád a halálfélelemtől ledermedt, s a zászlós csak akkor észlelte, hogy „véletlenül” elfogta az egyik tettest, amikor összeütközött vele a ködben, és a rendőrzászlós elvágódott. Birkózásuknak az odaérkező polgárőr vetett véget, hátulról megbilincselte a betörőt. A járőrkocsi megérkezéséig a feltört víkendház kamrájába zárták.

- A másik betörő elszelelt - tett jelentést Pristyák zászlós kiérkező felettesének. - Ha megérzésem nem csal, valószínűleg ők a sorozatbetörők a Duna-parton.

- Remélem, őket csíptük meg - csóválta a fejét polgárőr barátja. - Már kezdtem unni az éjszakai figyelőszolgálatokat ebben a kurva hidegben.

*

Csanád arca a félelemtől megmerevedett, amikor bevezették a kihallgatószobába, csupán akkor látszott rajta pici megkönnyebbülés, amikor leszedték róla a bilincset.

- Szóval maga lenne az a Szűrös Csanád?- mondta foghegyről a nyomozó, s unott arccal a körmeit kezdte piszkálni. - Üljön le, gyanúsított! Tudja, ez itt nem Rémusz bácsi mesedéje, faszikám! - ordított rá hirtelen artikulálatlan hangon. (Ez megjátszott megfélemlítési sablon volt nála kihallgatási repertoárjában.)

- Ta…tanár vagyok - hebegte Csanád. - Nézzen utána.

- Miért nem mondja azt, hogy űrhajós, azt jobban elhinném.

- Harminchat éve tesit tanítok… testnevelést.

- Na, ha maga ennyi évet lehúzott az iskolák falain belül pedagógusként… de a falakon kívül már retek lett… megérdemel egy esélyt. Kinyitotta a fiókját és három A4-es lapot vett ki belőle:

- Nézze, itt vannak ezek a lapok, kap kilencven percet, tanár úr! Dolgozatot fog írni elkövetett betöréseiről, bűneiről. Tele kell írnia a lapokat és semmit nem hagyhat ki. Érti? Érti! Előrebocsátom, ha rosszul fog sikerülni a dolgozata, meg fog bukni. Akkor is elégtelent fog kapni, ha tetteit erkölcsi mentegetőzéssel akarja tompítani…

Ha nem érzek őszinteséget a vallomásában, számíthat arra, magára szabadítom, sőt mi több, uszítom a médiát. Címlap lehet a Blikkben. Érti! Néhány címlapötletet adhatunk a bulvárlapok szerkesztőségeinek. Mondjuk: „Lebukott a gazdag tanár, aki víkendházakat tört fel a fiával”. „Pedagógus volt a hétvégi házak betörője, mert nem volt elég magas neki a tanári fizetés.” Ha kell, én is nyilatkozom, de ne akarjon belőlem TV-sztárt csinálni, tanár úr kérem. Hogy örülne az RTL Klub, vagy a TV2, ha arról bájcsevegnék, hogyan nevelte egy pedagógus saját fiát bűnözővé. Még mielőtt belekezd a dolgozatába, szeretném megkérdezni, hol találhatnánk meg a fiát, kinél bujkálhat a csemetéje?

- Nem tudom - mondta Csanád és lehajtotta a fejét.

Csanád a nyomozó fenyegetésétől megrettenve részletes beismerő vallomást tett, a betörések felsorolásánál mindig megemlítette belső erkölcsi vajúdását, valójában Ákos fia felelőtlen kalandvágya vitte bele az egészbe. A második kihallgatásán a nyomozó meg is jegyezte:

- Maga nem tartotta be a megállapodásunkat, Csanád. A betörés részleteit és a zsákmány mennyiségét kifelejtette az irományából, lelki válságáról viszont többet írt, ezért át kell fogalmaznia a dolgozatát! Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy pontosan hol, mikor törtek be, mit vittek el és milyen módszerrel követték el a betörést. Simán kiszolgáltathatnám a média sakáljainak, de tudja mit, mégsem teszem. Nem kívánom a tanári hivatás iránti tiszteletet meggyalázni a maga személyével a közvélemény előtt. Kicsit elfogult vagyok, mert pedagógusok gyereke vagyok. Ja, még ami nem tetszett-szöveg „a fiam vett bele a balhékba”, ezt valahogy az apa-fia kapcsolat legperverzebb megfogalmazásának tartottam… A lekvár főzi a nagymamát? Maga egy robosztus alkat, csupa erő, csupa izom, el tudom képzelni, milyen katonás utasításokat adhatott harminchat éven át testnevelés órán… Ne akarja nekem bemagyarázni, hogy maga egy gyenge jellemű ember, aki bűnöző hajlamú fia után kullog. Tudja, én is apa vagyok és szolgálat után sörözni szoktam a kollégákkal, de az asszony és a fiam még sohasem látott spiccesen sem. Évente háromszor megyünk a családdal esküvőre. Legutóbb különösen büszke voltam, mert Patrik fiam vasárnap reggel segített a maradék sütik pakolásában és azt súgta a fülembe:

- Tudod, hogy te egy nagyon klassz apa vagy?

- Miért?

- Mindenki apja elázott a lagziban, csak te nem, te tudod a mértéket. Le a kalappal előtted, apám. Egyszerűen nem értem, Szűrös úr, maguk között hogyan jött létre ez a fordított felállás?

- Mikor az anyjától elváltam, nem tudta elfogadni a poroszos fegyelmet követelő nevelőapja egrecírozásait… A csak azért is dac hatványozottan működött benne; a suliban különféle balhékkal, verekedésekkel hívta fel magára a figyelmet. Akkoriban ritkábban találkoztunk, hetente egyszer telefonált és megígérte, megjavul. Az anyja mindig megbocsátó ölelései még jobban megerősítették, hogy szövetségesre lelt a patkányviselkedésű pótapucival szemben. Aztán eltelt öt év és túl későn találkoztunk újra… akkor már bűnözővé lett. Egy bandával autókat törtek fel majd lebuktak az eladott alkatrészekkel, másfél év felfüggesztett börtönbüntetés kapott.

- Ezt tudjuk - mondta a nyomozó. - Benne van a nyilvántartásunkban. Be kell jelentenem, a fia ma délelőtt önként jelentkezett a rendőrségen ügyvédjével. Jelenleg a második emeleten folyik a kihallgatása, majd ha eljön az idő, akkor szembesíteni is fogjuk önöket egymással. Térjünk vissza a maga vallomására, egy nagy litániát írt, de elfelejtett arról vallani, hol értékesítették a zsákmányt, a sok fűnyírót, fűkaszát, motoros kapát.

- Nézze, főhadnagy úr. A szajrét egy szőke, göndör hajú, borostás képű, ötven év körüli tagbaszakadt férfinak adtuk át az árvaházi KGST piacon, a nyilvános WC mögött van a standja, ott árul minden szombat délelőtt.

- Mennyiért adták el a cuccokat?

- Az áru értékeinek a 40%-át fizette ki kápéban.

- Tudja, mi a furcsa? Ezt vallotta a fia is - mondta a nyomozó. - El is higgyem?

Úgy vélem, maguk az esetleges lebukásra számolva összebeszéltek, hogy egy fantomról, egy nem létező személyről adnak nekem nagyon részletes leírást.

*

Csanád letartóztatása után a helyi Árvaházi börtönbe került, pechére a szövőipari iskola egyik diákja lett a börtönőre. Már az első reggelen egymásra ismertek, a fogvatartott ex-tanár próbálta feloldani a rendkívül kínos találkozásból eredő görcsöket:

- Elnézést, szeretném én vezetni a reggeli tornát - kérte meg reggeli eligazítás után egykori diákját.

- Álljon vissza a sorba, őrizetes – mondta nyersen a nevelőtiszt. – Ha megkérhetném, ne fontoskodjon…

Csanád ekkor nagyon magába roskadt, nagyokat sóhajtott, majd eszébe jutott, hogy valamikor Hajzer osztályát békaügetéssel büntette testnevelés órán, mert a fiúk átrúgták a labdát a szomszéd katonatiszti főiskola területére.

Csanád leülte a rá kiszabott börtönbüntetést, a várt nyugdíja harmadát elvesztette, de még jobban fájt neki, hogy száműzöttként kellett élnie Árvaházán. Mindig biciklivel közlekedett a belvárosban, de mintha üldözték volna, jobbra, balra tekintgetett, menekült mindenki elől, homlokán ott sajgott az a bizonyos láthatatlan bélyeg. Ha egy ismerőst meglátott egykori iskolájából, rögtön eszébe jutott, hogyan is búcsúzott. Azon a bizonyos vasárnap reggelen hajnal hatkor kellett bemennie, az iskolai portás érkezésekor leadni neki a sportszertár és a tornaterem kulcsait, szekrényéből kipakolta a nevén található sportszereket, hogy ne találkozzon másokkal.

Amikor utoljára végigvonult a folyosón, a tablókon mosolygó tanulókat bámulva elszorult a torka, a hányinger kerülgette.

*

A Rákóczi utcán véletlenül futottam össze Csanáddal, éppen a kerékpárját tolta ki a szervizből, el sem tudtuk volna kerülni egymást:

- Azt mondják, mindenki elől bujkálsz - kérdeztem kissé provokatív hangon.

- Csak a gerinctelen férgeket igyekszem kikerülni - mondta mosolyt erőltetve az arcára.

- Mi van veled? - kérdeztem. - De csak azt mondd, ami publikus!

- Nyugdíjas priuszos lettem… Leültem a rám szabott büntetést, jó magatartás miatt hamarabb szabadultam Állampusztáról; a többit már te is tudod, elváltam, kikerültem a kétszintes mézeskalács-házikóból. A második házasságomból született kislányom már meg sem ismer az utcán, a fiam is gyűlöl, hiszen köptem rá a zsernyákoknak. Jártam pszichológusnál is; azzal vigasztalt, manapság a modern embernek nemcsak a felhalmozódó háztartási szeméttel van gondja, hanem a lelkében felhalmozódott szemetet sem tudja feldolgozni. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy csak az bűn, amit a jog elítél. Viszont nincs egyértelmű törvény, nincs egyértelmű erkölcs, nincs abszolút igazság, a bűn is relatív fogalom. És mégis van bűnkérdés, van lelkiismereti kérdés, amivel az ember küszködik.

- Emlékszel, az ebédlőben, azt hiszem borsóleves volt a menü rizses hússal, amikor erkölcsi lángszóróként ítélted el a lopás bűnét, mindig ez jut eszembe, ha meglátlak.

- Ja, a pénzlopásra gondolsz a tanáriban? Nem én voltam.

- Azt sejtettem. De ha a betöréseidre gondolok, nem tudom felfogni, miért ástad le magad ilyen mélyre?

- A régi tanári karból most azok kiáltanak rám kígyót, békát, akik annak idején a lopott cuccot féláron megvették tőlem, talán ez nem is fáj annyira, mint a családom elvesztése. Amikor a feleségem a lányommal bejött a beszélőre, láttam arcukon a megvetést:

- Miért tetted ezt Csanád, hiszen nem is voltatok rászorulva.

- Ha utólag visszagondolok, az első balhéba Ákos felelőtlen tréfája vitt bele, aztán a következőkbe már a kalandvágy… a végén már nem tudtunk leállni… Annyiszor leírták már érzelgős irodalmi művekben; a becsületen ejtett foltot nem lehet kimosni… Ez egy önmarcangoló lelkiismereti harc, amelyről a börtönben olvastam, bele is lehet pusztulni. Legvilágosabban talán József Attila verseiben éreztem át:

„Ijessz meg engem, Istenem,/ szükségem van a haragodra./ Bukj föl az árból hirtelen,/ ne rántson el a semmi sodra.” 

- Kicsit furcsa, ha egy sportember irodalmi idézetekkel magyarázza a botlását - szakítottam félbe. - Erre a börtönben jöttél rá?

- Most, hogy találkoztunk, és a szemedbe nézhetek, nem tudom megítélni, sajnálkozók vagy megvetőek-e a pillantásaid. Ha jól emlékszem vissza, te is orgazda voltál a tanári karból, féláron vetted meg a fűkaszát, a fűnyírót és a rotációs kapát decemberben, akárcsak a többiek.

- Igen, de kihasználtad a jóhiszeműségemet és a többiekét is, és most ezzel érvelsz, hogy erkölcsi felmentést adhass magadnak!

- Bűn és bűn között nincs különbség… de mindig azt vetik meg, aki lebukott.

- Azt akarod mondani, hogy…

- Akit nem fülelnek le, tisztességesnek hiheti magát… A fiam cinkosaként azért látszom bűnösnek, mert a gyalázatom nyilvános lett. Én csak üzenni szerettem volna veled azoknak, akik az erkölcs nevében pellengérre tesznek - csóválta a fejét, és búcsúzóul barátságosan hátbavágott, majd a református templom irányába elkerekezett.