Payday Loans

Keresés

A legújabb

Kártyaaffér, hölgykörökben
Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
2020. július 19. vasárnap, 16:06

Kártyaaffér, hölgykörökben · Hunyady Sándor · Könyv · Moly

KÁRTYAAFFÉR, HÖLGYKÖRÖKBEN

 

Késő este volt, vacsora után. A negyvenen felüli asszonyok teint-jéhez alkalmazkodó, gyöngéd félhomályban négy hölgy kártyázott az eperszín állólámpa alatt.

Új kártyával játszottak, csinos feketekávés szerviz volt mellettük; gördíthető asztalka, ginnel, whiskyvel és barackpálinkával. A szoba finom volt, a hölgyek jól voltak öltözve. Egyenes háttal, elegánsan ültek, szépen mozogtak. Az egész dolog olyannak hatott, mint egy színpadi kép valamilyen Bernstein-drámában, amelynek témája az úgynevezett társaságból való.

A négy hölgy persze, már a vére szerint, kártyás volt, de azért mindegyiknek megvolt külön is a speciális oka, hogy miért bridzsezik és römizik naponta tizenkét órát. A háziasszony közel járt az ötvenhez, és elkeseredését rejtette el e szenvedélyében. Az első vendégnek nagyon rossz volt a lába és a csípője, viszont asztalnál ülve kitűnően mutatott, főleg ezért szeretett kártyázni. A második vendég rendkívül gazdag volt, de otrombán műveletlen, nem tudott magának a játéknál jobb dolgot kitalálni az unalom ellen. Tetszett neki a hízelgés, amellyel körülvették, mint biztos vésztőt és jól fizetőt. Még fizetni is szeretett ez a boldogtalan nő. Volt benne bizonyos büszkeség, amikor a leszámolásnál hanyagul belenyúlt a retiküljébe. Megcsillant ujján a nagy briliáns. Rá volt írva az orrára, a tokájára a dölyf: telik nekem, tehetem!

A negyedik vendég viszont azért játszott, mert iszonyúan kellett neki a pénz. Ez a nő volt a legcsinosabb a partiban. Fiatalos sasorra volt, szőke haja és bátor szeme. Energikusan, biztosan mozgott. Ápolt keze olyan határozottan nyúlt a kártya után, mintha ez a szép kéz acélból lenne, orvosi csipesz.

A partit női vacsora előzte meg. A ház ura Bécsben volt üzleti úton. És a vendéghölgyek is otthon hagyták férjeiket. Mindössze egy férfi volt velük mint kibic. Egy szmokingos fiatalember. Gróf különben, de olyan alaposan szegény gróf, hogy már a nagypapája is könyvügynöknek született, és szinte karriernek számított, hogy ő a biztosítási szakmában dolgozik, és vendégként körforog a társaság felső forsyte-i rétegeiben.

A játék simán ment fél tizenkettőig. Kopogós römit játszottak, méregdrága alapon. Valamivel éjfél előtt az acélos, sasorrú hölgy zsókert emelt.

- Még ez is hozzá! - sóhajtotta elkeseredve a rossz alépítkezésű asszony, aki háromszáz pengőnél is többet veszített.

A sasorrú nő ránézett a barátnőjére:

- Mit jelent ez, drágám? Mi ez a "még ez is hozzá"? Mintha valami trükköm volna zsókert emelni! - mondta energikusan.

Az alul molett hölgy idegesen felelte:

- Nem jelent semmit! De azért ne kiabálj rám így! Érdekes! Még ő utasít rendre. Évek óta tűröm, hogy fosztogasson! - mondta belevonva a vitába a többieket is egy méltatlankodó gesztussal.

A háziasszony a pártjára kelt csak ülve szép barátnőjének. Nem számított előtte az igazság. A lelke mélyén irigyelte, gyűlölte a sasorrú Lucyt a fiatalsága miatt. Mézesen mosolygott:

- Csakugyan, édes Lucym, neked nincs okod Pirit legorombítani!

Sima mondat volt, de a "neked" nagyon gyanúsan, mérgezetten alá volt húzva benne. Még a süket is meghallotta ebben a "neked"-ben az inzultust.

A zsókeres hölgy szeme villogni kezdett:

- Mondjátok mindjárt, hogy csalok!

A Pirinek nevezett asszony tökéletesen elveszítette az idegét:

- Mert éppen tőlünk akarod hallani?! Mondják, édesem, mások elegen a hátad mögött! - vágta a kebelbarátnője arcába.

Az elegáns bernsteini hangulatnak vége volt. A rend fölbomlott. A hölgyek rikácsoltak, mint a kofák. Az asztal fölbillent, a zsetonok a földre hulltak. És az általános kavarodásból a sasorrú nő úgy került ki, hogy el volt taposva, csalónak volt bélyegezve. A háziasszony félig-meddig ajtót mutatott neki.

Lucy megkereste a retiküljét és a kalapját. A festék alatt is látszott, milyen halottfehér. A szája remegett.

- Kísérjen haza, Jenő! - mondta a szmokingos fiatalembernek.

- Jenő! Ha meg mer mozdulni, soha többé nem teszi be a lábát a házamba! - parancsolta ugyanekkor a háziasszony.

Jenő nem mozdult. Úgy látszik, nagyon értékes volt neki a ház barátsága. A sasorrú hölgy lesújtóan végignézte a gyönge gavallért. Aztán köszönés nélkül, büszke válltartással kisuhogott a szobából.

A taxisofőr még nem vett észre semmit a magányos úrinőn, akit a Rózsadombra vitt. De odahaza, a hálószobájában nem bírta tovább Lucy. A kalapját sem tette le. Mintha látogatóba érkezett volna saját magához, mereven leült az ágya szélére. Meg akarta várni az urát, aki még nem volt otthon.

"Biztosan kártyázik valahol!" - gondolta fásult nyugalommal.

Azt érezte, hogy mindennek vége. Az élete összeomlott. Rászakadt a gyűlölet és az irigység. Mindig tudta, hogy gyűlölik és irigylik a fiatalsága és csinossága miatt. Mert szerencsés és energikus. Mert nyer. Büszkén hordta sasorrát, mint egy folyton ostromlott, de bevehetetlen erősség. Most elpusztult minden. Igazságtalanul! Igazságtalanul? A hölgy nem érezte magát egészen bűntelennek. Mert ha nem is csalt soha a szó pontos értelmében, mindig olyan kíméletlenül kihasználta partnerjeinek gyöngéit, hogy sok minden nyugtalanította a lelkiismeretét. A tengeribetegség és merevgörcs keresztezéséhez hasonlított az az állapot, amelyben volt. De a tompa, nagy, nyomasztó fájdalom alatt valami praktikus bosszúság foglalkoztatta. Nem tudta kiverni a fejéből, hogy a veszekedés miatt nem számoltak el. Pedig ma is nyert. Ha elszámolták volna a zsetonokat, amelyek a földre gurultak és összekeveredtek, járna neki vagy ötszáz pengő.

Végre hajnali négy felé hazaérkezett a férj. Gyalog jött. Az egész úton azon töprengve, hogyan adja be feleségének azt a szerencsétlenséget, amely az éjszaka történt vele. Mert a férjet is katasztrófa érte az éjjel. Chemint játszott és veszített. Mégpedig elég sokat ahhoz, hogy tökéletesen felbomoljon az egyensúlya. A házaspár financiális helyzete körülbelül olyan volt, mint Franciaországé Calonne pénzügyminisztersége idején. Tékozlón éltek, nagyon kevésből. Most például Brioniba készültek. Hát ez az út kétségtelenül elúszott. Kínos dolog az ilyesmit elmondani, amikor már azt is elhatározták, hogy repülőgépen mennek, a legközelebbi szerdán.

A hálószobába érve a férj kénytelen volt elfelejteni a maga baját. Meglátta a feleségét, amint mozdulatlanul ül, kalaposan, az ágy szélén. Rá volt írva a tragédia.

- Az istenért! Mi bajod van, Lu!? - kérdezte rémülten.

Az asszony önkínzó őszinteséggel, minden szépítés nélkül elmondotta, inkább bevallotta, hogy mi történt vele.

Csönd volt, a férj sötéten nézett maga elé. Lucy félénken megérintette az ura karját:

- Meg sem kérdezed, hogy igazat mondtak-e?! Te is azt hiszed, hogy csakugyan csaltam?

A férfi a felesége mellé ült az ágyra. Gyöngéden átölelte a derekát.

- Hidd el, édes fiam, hogy nem is tudok az ügynek erre a részére gondolni. Ez nem is fontos ebben a pillanatban. Most csak az jár a fejemben, milyen rémes lehetett kimenni abból a szobából. Látom a hátadat, ahogy eltűnik az ajtóban. A fene egye meg azokat a dögöket! Meg tudnám fojtani őket!

A sasorrú hölgy az ura karjába vetette magát. Eddig sem voltak rossz házasfelek. Illettek egymáshoz, mint a sróf és csavarmenete. De most, nem is tudni, hogy melyikük kezdeményezésére, olyan erővel lángolt föl bennük a részvéttel, hálával és könnyek sóhajával fűszeresített fizikai vágy, mintha ez órában összegyűlt volna egész házaséletük szerelme.


Cudar idők következtek a sasorrú hölgyre. Az okosság és az ízlés egyformán szobafogságra ítélte. Otthon ült, egyedül. Senki nem látogatta meg, nem hívta föl. És ő sem mert senkit fölhívni a telefonon. Hasonlítottak ezek a napok a vizsgálati fogsághoz, tárgyalás és ítélethirdetés előtt.

Lucy helyett a férje szaladgált összevissza a városban, hogy rendbe hozza a dolgot. Ügyvéd volt, minden kapcsolata Budapesthez kötötte. Nem vándorolhatott ki, nem tudott volna máshol megélni. És ahhoz, hogy a helyén maradhasson, a lakásában, az üzletkörében, szükséges volt, hogy a feleségével se legyen semmi baj. (Derék férfi volt, vállalta a párjának sorsát. És Lucy is derék asszony volt alapjában véve. A saját érzése szerint inkább elment volna utcalánynak vagy cselédnek. Csak az ura kedvéért fogadta el a társadalmi pozícióért folytatott küzdelmet.)

Pest okos város, mindenki tudta, hogy milyen élethalálharcban van a fiatal házaspár, akik olyan elegánsan le tudtak sülni nyáron és annyira vidámmá tudtak tenni egy vacsoraasztalt. Valójában a dolgok mélyén a csinosságuk is elég fontos szerepet játszott ez erkölcsi affér kimenetelében. Sok férfi volt, akinek titokban tervei voltak Lucyval. - Kacér nő, divatos, felvilágosult. Hátha. Miért ne? Pláne most, hogy bajban van. Hasznos dolog lehet segítőkezet nyújtani feléje, az örvénybe. Talán engedékenyebb lesz. Igaz, hogy rajtaragad valami örökre a botrányból, de hát annyi baj legyen. "Jó nő", kis hibával, a beszerzési áron alul, nincsen ennél ideálisabb a takarékos hajlamú férfi számára.

De azért a férfiak részéről nem lehetett mindent a rideg önzés számlájára írni. Határozottan mozgott bennük valami részvét, igazságérzés és meleg kollegialitás a barátjuk iránt. Néhányan, egy csöppet sem törődtek Lucyval, csak a férjet sajnálták. A férfiak nem szeretik, hogy egy társuk ilyen autszájder dolog miatt, a szemük láttára pusztuljon el. A férj váratlanul pénzt jelentő ügyvédi megbízásokat kapott, sőt a krízis tetőfokán, mintegy bizalmi nyilatkozatképpen, választmányi tagnak jelölték a klubjában.

Lassanként kiszivárogtak a botrány részletei. Sokat lendített a házaspár ügyén, hogy: "Jenő nem mozdult!" A legfelsőbb polgári osztály dolgozó és kereső férfiai kimondhatatlanul utálták Jenőt. Jenő a támadók pártjára állott? Jellemző rája és társaira. Szállóige lett, hogy "meg ne mozduljon, Jenő"! "Ha én lettem volna ott - mondta energikusan egy divatos úr -, nem kellett volna annak a szegény nőnek egyedül menni haza!"

A férfiakkal szemben a nők világa viszont boldogan trancsírozta volna föl elevenen a szép Lucyt. Voltak, akik nyíltan és vadul szidták. Még többen, akik csak csíptek rajta egyet, aztán ijedten tovaröppentek, mint a veréb. De a legtöbben olyan zseniális módon mentegették és pártfogolták, hogy ez a támogatás veszedelmesebb volt minden rágalmazásnál.

A dolog olyan bonyolulttá vált, mint a Dreyfus-ügy. Szinte vallási és társadalompolitikai jellege lett. Voltak benne haladók és reakciósok. Türelmetlen moralisták és szabadgondolkozók. Nagy baj volt, hogy a társaságban több olyan hölgy mozgott, akiknek volt némi szerepe a férj legényéletében. Ezek mind máglyára küldték volna Lucyt. Viszont óriási poénnak számított, hogy egy igen előkelő, öreg dáma, egy óriás bank aktív vezérigazgatójának felesége, szeszélyes kedvéből védelmébe vette az üldözöttet.

Egy nagy estélyen, ahol húszan ácsorogtak és udvaroltak a kanapéja körül, az öreg hölgy a következőket mondotta:

- Negyven év óta játszom és csalok. Negyven év óta egyetlen alkalmat sem mulasztottam el, hogy bele ne nézzek a partnerjeim lapjába. Ha én írtam a robbereket, mindig rosszul számítottam ki. És mégis veszítek negyven év óta szakadatlanul. Nem szabad komolyan venni az ilyesmit egy asszonynál. Nekem ez a kis nő szimpatikus, szeretnék beszélni vele. Ha lesz nálunk valami, meg fogom hívni, édes öregem, írd föl a noteszedbe, hogy azt a kis ügyvédet a feleségével együtt hívjuk meg a legközelebbi izénkre!... - fejezte be a mondatot a férjéhez fordulva, aki ott üldögélt mellette a díványon.

Az eset híre mindenfelé szétsugárzott a társaságban. És innen kezdve divat lett a sasorrú hölgy táborába tartozni. A néma telefon hirtelen megszólalt, és barátságosan csöngetni kezdett Lucy éjjeliszekrényén, számtalan beszélgetés finom pókhálószálával közölve, hogy a "társaság" bírói ítélete megtörtént, és nem volt kedvezőtlen.

A másik férj is hazajött a bécsi útról, és kérdőre vonta a feleségét az affér miatt.

Az eperszín állólámpa háziasszonya indulatosan magyarázta:

- Kérlek szépen, az a nő csalt. Itt a házamban. Rajtakaptuk. Tennem kellett valamit.

A meggyötörten kövér, cukorbajos öreg férfi, aki egy kicsit hasonlított Fall Leóhoz, szomorúan nézett a felesége kifestett és felhevült arcába.

- Hallgass ide, Röné, tudod te azt, hogy a viselkedéseddel majdnem a halálba vagy a nyomorba kergettél egy rokonszenves fiatalasszonyt és egy korrekt, fiatal férfit, ki velem is üzleti összeköttetésben van? Ez így nem maradhat. Nem lehet embert ölni ilyesmiért. Jóvá kell tenned, ami történt. Kérj tőle bocsánatot.

Az asszony keskeny, kegyetlen szájjal felelte:

- Nem kérek bocsánatot. Akasszák föl magukat!

A férfi csöndes hangja egy árnyalattal sötétebb lett.

- Hallgass ide, Röné! Figyelj jól! Most mondom meg neked először, hogy én pontosan tudom, ki vagy, mit csináltál velem és a nevemmel évek hosszú során át. Nem fontos. Úgy utáltalak, hogy bámultam a barátaim gusztusát, akikkel együtt voltál!

- Úgy?! Hát akkor miért nem váltál el?! - kérdezte élesen Röné.

- Nem váltam el! - folytatta nyugodtan a férj. - Mert nem szeretem a hecceket. És a gyerekeknek sem akartam az életét fölkavarni. De ez most más. Együtt tudtam élni egy lotyóval a gyermekeim miatt. Fiatal gyerekek miatt, még akkor is, ha talán nem az enyémek. De - most figyelj, Röné! Ha ezt a dolgot, amiről most beszélünk, simán, jól, becsületesen el nem intézed, akkor végeztem veled. Akkor nincs többet tavasszal Velence, télen Partenkirchen és minden szezonban huszonöt kalap! Hanem úgy kirúglak, hogy visszarepülsz abba az auszkuszba, ahonnan kihúztalak! Mert annyira még nem jutottam, hogy együtt tudjak maradni egy fedél alatt egy gyilkossal!

A férj nem kiabált. De a hangja még a kegyetlen szövegnél is fenyegetőbb volt.

Az asszony megijedt, és kínjában mosolyogni kezdett:

- Ja, ha te ilyen romantikus vagy, az más! Mondd meg őszintén, hogy szerelmes vagy abba a nőbe. Mert akkor boldogan kérek tőle bocsánatot. Sőt, ideköltöztetem hozzánk albérlőnek, ha akarod!

A férj még halkabban mondta:

- Menj innen, kérlek! Menj ki! Nem tudok rád nézni! Hányingert kapok a gondolkodásodtól!

Röné kiment. És amíg az ura dolgozószobájából a maga hálójáig ért, mindenféle megfordult a fejében. Többek között: mi lenne, ha valahol sztrichnint szerezne, és beletenné este az ura levesébe? Vagy ha ő maga venné be a mérget, de előbb megírná a rendőrségnek és a lapoknak, hogy mi kergette a halálba? Végül mégis polgáribb megoldást választott. A szobalánynak megmondta, hogy nem vacsorázik, fáj a feje. Bezárkózott a hálószobájába. Megivott egy üveg barna sört, bevett két pasztilla veronált. És húsz perc múlva, a lélek elől megmenekülve, úgy aludt, mint a bunda.


A legtöbb szerencsétlenségben van valami szerencse. Lucy esetében is az történt, hogy a karambol, amely a maga társaságának síkján érte, kimozdította a pályájából, és feljebb vitte egy rangfokozattal. Röné bocsánatot kért tőle, aminthogy a férjek terrorjára a másik két hölgy is nyilvánosan megalázkodott előtte egy külön e célra rendezett összejövetelen. De hát azért mégsem járhatott Rönéhez, nem hívhatta meg, sőt nem ízlett neki olyan helyre menni, ahol találkozhatott volna bármelyikkel a három asszony közül.

Az ügy forradásai elzárták az útját lefelé, ha talpon akart maradni, kénytelen volt előremenni, szénsavdúsabb, előkelőbb világba, ahol lenézték az eperszín állólámpa háziasszonyát és társaságát. Lucy már a modern korban született, gimnáziumot végzett, sőt hallgatott egy félévet az egyetem filozófiai fakultásán. A nagy pofon, amit kapott, óvatossá és szemtelenné tette. Olvasta Proustot, tudott angolul, remekül táncolt, sötétszőke hajának természetes hamvassága igéző volt, energikusan feszülő, finom sasorra pedig mindenféle ingerlő képzelődést keltett a nemi élet alázatos formáira hangolt férfiak között. Így aztán olyan sikere volt a társadalom középcsúcsain, hogy a férje is megkapta egy nagy iparvállalat vastagon jövedelmező ügyészi pozícióját.

Egy éjszaka, néhány hónappal az affér után, a házaspár gyalog sétált haza X-ék vacsorájáról.

A férj gyöngéden megszorította a felesége karját:

- Nem vagyunk már olyan szegények, drágám. Kezdhetünk gondolni rá, hogy gyerekünk legyen. Esetleg kettő.

Lucy válasz helyett szerelmesen hozzásimult a férjéhez. Aztán elnevette magát. Okos nő lett belőle. Tisztán látta, és mulatott rajta, hogy a dolgok milyen összefüggése következtében jutottak ide.

- Min nevetsz?! - kérdezte csudálkozva a férfi.

- Mindenen! - felelte az asszony. - Azon, ami történt velünk! Olyan ez a város, mint az őserdő. Teli áldással és veszedelemmel. Némelyik emberen édes gyümölcs terem, mint egy datolyapálmán. Némelyik fotel alatt kígyók sziszegnek!

A férfi összevonta a szemöldökét:

- Kígyók? Remélem, nincs senkivel semmi bajod? Beszélj nyíltan. Betöröm az orrát, ha valaki éreztetni merné veled, hogy egyszer... - Lucy hevesen tiltakozva közbevágott:

- Nem, szívem, ne félj! Szeretnek és respektálnak, ahová megyünk, mindenütt. Abszolút nem számít, hogy mellesleg hamis játékosnak tartanak! Csalónak!...

A férj felhördült:

- Csalónak?! Célozni mernek rá talán?!

Az asszony csillapítóan megsimította ura kezét:

- Dehogy céloznak, drágám! - mondta kedvesen, apró vihogások között, mint aki pompásan mulat a dolgon. - Hanem ha elszánom magam rá, hogy leülök játszani, a parti megalakulása előtt mindig félrehív egyik-másik barátnőm, és felajánlja, hogy játsszunk közösen. Kétségtelen, szívem, csalónak hisznek, és mutyit akarnak adni a biztos üzlethez valamennyien!

A férfi fölháborodott arcot vágott. De a nyelve nem mozdult, hogy szavakká formálja az érzéseit. Világosan látta, hogy komikus lenne bármilyen erkölcsi kommentárt fűzni az ügyhöz.

 


HUNYADY SÁNDOR

 

BAKARUHÁBAN



VÁLOGATOTT NOVELLÁK



TARTALOM

A KÉT RABLÓ
A CSAHOLYI FIÚ
KATASZTRÓFA
A NEHÉZ ÉTEL
AZ ÖTPENGŐS LEÁNY
HAVASI LEVEGŐN
LOVAGIAS ÜGY
BAKARUHÁBAN
TÉLI SPORT
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
RAZZIA AZ ARANY SASBAN
KÁRTYAAFFÉR, HÖLGYKÖRÖKBEN
A VEZÉR
MUCI ÉS NACA
JÚLIUSI ÉJSZAKA
A TIGRISCSÍKOS KUTYA
SELYEM ÉS BÁRSONY
ARANYIFJÚ
OLASZ VENDÉGLŐ
CUKORBAJ
ARANYFÜST
A JÓKEDVŰ ÖRMÉNY TEMETÉSE
NŐI USZODA
A NÁBOB KALANDJA
A DERBY-VACSORA
ARANYPÉNZ
FIATAL HÁZASPÁR


p.s.:

Az 1939-es Kártyázó asszonyok Hunyady Sándor életművén belül egyedülállóan keserű, szokatlan hangvételű drámai alkotás. A hűvös távolságtartás, az emberek kíméletlen ábrázolása és ez az őszinte megvetés eddig nem volt jellemző az íróra, ezért közönsége értetlenséggel és elutasítással fogadta a darabot, amely az 1939-es bemutató után mindössze huszonhárom előadást ért meg. Valójában csupán a prózáját meghatározó, színikritikusai által eddig folyton hiányolt éles és határozott véleményformálás jelenik meg első ízben drámájában. A kártyázó úrinők témáját Hunyady három változatban is feldolgozta: novella- (Kártyaaffér hölgykörökben), regény- (Kártyabotrány asszonyok között) és drámaformában, ám a kemény és pontos kórkép most a színpadi változatban sem veszít erejéből.

Cselekménye[szerkesztés]

Alább a cselekmény részletei következnek!

Egy kissé műveletlen fényűzéssel berendezett polgári szalonban nők gyülekeznek az esti kártyapartira. A háziasszony René (ejtsd: Röné) szép, de gonosz asszony, vendégei: Piri, egy kietlenül buta nő és Adél, egy kedélyes kövér teremtés. Már csak a negyedik résztvevő, a rejtélyes Éva hiányzik. Várakozás közben René elfecsegi, hogy Éva csal a kártyában, ezért nyer mindig, ő azonban nem leplezi le, mert ezzel tönkretenné Éva társadalmi hírnevét és elvesztené ezt az amúgy bájos kártyapartnert. Pirit és Adélt nem győzik meg ezek az érvek: őszintén fel vannak háborodva a csalás miatt. Mit sem sejtve megérkezik Éva és könnyed modorban beszél modern házasságáról: ő és férje napokig nem látják egymást, akkora szabadságot adnak egymásnak. Kártyázás közben azonban hamar eltűnik jó hangulata: kipattan, hogy a többiek csalónak hiszik, s megszégyenülten kell távoznia a házból.

 


Egy elegáns pesti klubban szintén kártyázás folyik, de itt férfiak űzik, s a szimpatikus Török a fő vesztes. A teljesen leégett férfi tartozását váratlanul átvállalja egy Vezérigazgató, s atyai beszélgetésre invitálja a férfit. Török megtörten vallja be, hogy saját úri életszínvonalát képtelen fenntartani rendes, építészi keresetéből, s feleségét is jól kell tartania, ezért kell kártyáznia.

Éva és férje, Török ma este ismerik meg igazán egymást, hisz mindkettőjüket olyan veszteség érte, ami nem engedi fenntartani többé a látszatot. Éva elmondja férjének, hogy csalás nélkül nyert állandóan a kártyán, sikerének titka csupán az volt, hogy ő komoly kereseti céllal, nem pedig úri passzióból játszott. Azért volt szüksége a pénzre, hogy kozmetikushoz, fodrászhoz járhasson – hogy tessen a férjének. Török is csak ezért hajszolta a pénzt, mert feleségének akart megfelelni. Éva kéri férjét, hogy a bankba félretett pénzéből kezdjenek új életet, Török azonban a társasági jó hírnév helyreállítását tartja elsődlegesnek, ezért René férjét, a Vezérigazgatót párbajra hívja ki.

A párbaj elmarad, ehelyett a két házaspár között egyezkedések indulnak meg. A Vezér bocsánatkérésre utasítja feleségét, különben minden pénzét megvonja tőle. René hajlandó beszélni Törökkel, de bocsánatkérés helyett szerelmet vall a férfinak, akivel régen viszonya volt. Török nem viszonozza René érzelmeit, de csak erőtlenül utasítja vissza a nőt. Közben a Vezér Évát környékezi meg: minden ellenszolgáltatás igénye nélkül támogatná a nőt, mert nem akarja, hogy a finom, úrias Éva saját, tisztességes keresetéből nyomorogjon. Éva nem enged, nem hisz a férfi önzetlenségében és eltökélt célja végleg kiszállni a mocskos nagypolgári játékokból. Férje unszolására azonban hajlandó egy estélyt rendezni, ahol René Canossát járhat előtte. Az engesztelés azonban nem túl alázatos: René nyíltan négyes házasságot ajánl fel Évának, amiben mindkét férj mindkét asszonyé lehetne. Éva elborzad az ajánlattól. Az estély ezen túl jól sikerül, Török rengeteg megrendelést kap, renoméjuk visszanyeri fényét. Éva azonban ennek egyáltalán nem örül: csomagolni kezd, távol innen tisztes, új életet akar kezdeni. Török tartóztatja, nem érti feleségét: épp most kezd jó lenni itteni életük. Végül a férfi enged: ő is feleségével utazik, egy új, kalanddal teli életbe.

Előadástörténet[szerkesztés]

vígszínházi bemutatón a dráma kiváló szereposztásban került színre: Évát Muráti Lili, Renét Mezey Mária, Törököt Somló István, a Vezért pedig Somlay Artúr alakította. A darabot ezután hosszas eltűnésre kárhoztatta az utókor, csupán 1972-ben láthatta újra a közönség a Három affér című tévéjátékban, ahol Vécsey Irén átdolgozása alapján, Horváth Z. Gergely rendezésében Hunyady három színműve került rövidített formában a képernyőre. Ebben a változatban Tábori Nóra és Bánki Zsuzsa játszották a főszerepeket.

 

*

 

Három affér


12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar tévéfilm, 107 perc, 1972
Hunyady Sándor Kártyaaffér hölgykörökben, Júliusi éjszaka és az Aranyifjú című novelláinak tévéváltozata. A három elbeszélés főszereplőinek közös sorsa, hogy afférokba keverednek, de ez nem bukásukat, inkább felemelkedésüket segíti... A novellák önmagukban is érdekesek, de a televíziós változatnak megvan az az előnye, hogy az 1972 óta már az égi társulathoz csatlakozott színészek és színésznők minden apró gesztusát megőrizte a filmtekercs. Az a zsigeri elegancia és az a hihetetlen nőiesség ami Domján Editből, Váradi Hédiből és nem utolsó sorban Tolnay Kláriból sugárzik beragyogja a képernyőt.De kitűnű férfiakból sincs hiány, hiszen az ifjú Lukács Sándor, a ma már leginkább csak hangjáról ismert Szersén Gyula vagy a mester, Várkonyi Zoltán is szerepet kap az irodalmi adaptációban.

Stáblista: