Szennyes ingem, szennyes gatyám,
Mezőségen lakik anyám.
Nincsen fája, sem hamuja,
Hogy az ingem megszapulja.
Ne nézd, hogy én szennyes vagyok,
Mert szívemben nincsen mocsok.
Az az egy pecsét benne van,
Szeretlek én rózsám, nagyon.

Itt is terem sok szép virág,
Madár dalol, szép a világ.
De az mind semmit ér nekem,
Ha a babám nem ölelem.
Ess az eső szép csendesen,
Ne sírj rózsám keservesen!
Ne sírj rózsám keservesen,
Majd megsegít a Jóisten.

Hajtsd ki rózsám az ökreket,
Legeltesd meg szegényeket!
Szénafűre ne hajtsd őket,
Mer’ elveszik a szűredet!
Ha elveszik a szűredet,
Mivel takarsz be engemet?
Van nekem egy cifra subám,
Avval takarlak bé rózsám.

Szerettelek sok ideig,
Szeredától csütörtökig.
Szeretett a fene soha,
Csak megvoltam veled szokva.
Úgy megvoltam veled szokva,
El se felejtelek soha.

Erdő, erdő, kerek erdő,
De szép madár lakja kettő,
Kék a lába, zöld a szárnya,
Piros a rózsám orcája.

Olyan piros, mint a vér,
Tőlem gyakran csókot kér,
De én bizony nem adok,
Inkább jól megátkozom.

Kilenc fia néma legyen,
A tizedik leány legyen,
Az is olyan csalfa legyen,
Ország-világ híre legyen.

Sohase vétettem Szeben városának,
Mégis besoroztak engem katonának.

Verje meg az Isten Szeben mészárosát,
Hogy mér vágta le a kicsi bornyú lábát.
Szegény kicsi bornyú, nem tud lábán járni,
Gyalog katonának a hátán kell hordozni.

Ha meguntad jó galambom velem életedet,
Csináltass koporsót, temess el engemet!
Írd fel a fejfámra, hogy itt nyugszik egy árva,
Kinek szerelemből történt a halála.

Szerelem, szerelem, átkozott szerelem,
Mér nem termettél meg minden falevelen?

Le is szállnak fel is szállnak a fecskék,
Jaj de búsan telnek tőled az esték.
Látod, babám, eljöhetnél egy este,
Meglátnád a bús szívemet lefestve.

El is mennék én hozzátok egy este,
Ha az anyád a kapuba nem lesne.
De az anyád olyan huncut menyecske,
Meghallgatta mit beszéltünk az este.

Erdő, erdő, erdő, de szép kerek erdő,
Sárgarigó madár benne a kerülő.
Én is voltam a sűrű erdő kerülője,
Egy szép barna lánynak igaz szívű szeretője.

Várni, várni babám, de sokat kell várni,
Egy szép barna lányért három évet kell szolgálni.
Összegyűjtöm a sűrű könnyeim tentának,
Rózsás leveleket írok haza a babámnak.

Nem loptam én életembe’,
Csak hat ökröt Debrecenbe’,
Mégis rám verték a vasat,
Babám szíve majd meghasad.

Elhajtottam a vásárba,
Kettőt adtam áldomásba,
Kettőt adtam a bírónak,
Kettőt a szabadítómnak.

Nem loptam én életembe,
Csak egy lovat Debrecenbe,
Mégis rám verték a vasat,
Babám szíve majd meghasad.

A kapuba a szekér,
Itt a legény, leányt kér,
De a leány azt mondja,
Nem megyek férjhez soha.

Örömanya jöjjön ki,
Hogy az ajtót nyissa ki,
Eressze be a vejét,
A lánya szeretőjét.

Kimentem én az erdőbe, az erdőbe,
Ráléptem egy venyigére, venyigére,
Venyigéről, venyigére, venyigére,
Fáj a szívem a szőkére, a szőkére.

Kimentem én a piacra, a piacra,
Ráléptem egy papirosra, papirosra,
Papirosról, papirosra, papirosra,
Fáj a szívem a pirosra, a pirosra.

Aj Istenem adj egyet,
Soha nem kérek többet.
Aj Istenem adj egy jót,
Adj egy kedvemre valót.

Aj Istenem adj egy krajcárt,
Hadd vegyek egy kis pálinkát.
Aj Istenem adjál kettőt,
Hadd vegyek egy szép szeretőt.

Azt halottam én a héten,
Leányvásár lesz a réten,
Én is oda fogok menni,
Szőkét, barnát választani.

Szőkét ne végy, mert beteges,
Pirosat se, mert részeges,
Barnát vegyél az lesz a jó,
Az lesz az ölelni való.

Bonchidai menyecskék
Ugrálnak, mint a kecskék,
Szeretőjük mindig más,
Az uruk csak ráadás.
Áj na na na…

Bonchidai híd alatt
Lányok sütik a halat,
Papirosba csavarják,
A legénynek úgy adják.
Áj na na na…

Tele van a temető árka vízzel,
Tele van a szívem keserűséggel.
Jó az Isten, elapassza a vizet,
Sej, visszahozza a régi szeretőmet.

Hideg sincsen, mégis befagyott a tó.
Ihatnék az én szép lovam, a fakó.
Gyertek lányok, törjétek be a jeget,
Sej, hagy igyon a fakó lovam eleget.