Bundaügyek a hatvanas évek végéről

Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT, Fortepan

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is. A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: míg bármilyen bajnokságot rendeznek, mindig beszédtéma lesz, hogy egy-egy futballmérkőzést a csapatok előre megbeszélt eredmény alapján játszanak le. Ha a közönségnek nem tetszik a játék, azonnal bundáért kiált. A szocialista NB I bundameccseinek egy részét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának dokumentumai őrzik; nem véletlen, hogy főleg a Ferencvárosról maradtak fenn adatok, hiszen a pártállami belügy a zöld-fehérekkel foglalkozott a leginkább.

A témával kapcsolatban egyetlen helyen maradtak fenn forrásanyagok: az állambiztonsági iratokban. Ezeket azonban érdemes forráskritikával illetni, hiszen valószerűtlen, hogy minden úgy történt, ahogy azt az ügynökök jelentették. Annyi viszont megállapítható belőlük, hogy bundázások ipari mennyiségben zajlottak. Hogyan lehetett megvenni a mérkőzéseket? Kik, kiknek és mennyit fizettek a pontokért? Ki tudott róla? Többek között ezekre a kérdésekre adnak választ a titkosítás alól feloldott dokumentumok. Ami viszont nem szerepel bennük, de tény, bunda ide, bunda oda, a meccsek többsége nagyon izgalmas volt, szinte nem lehetett észrevenni a megegyezést.

Levéltári adatok szerint a hatvanas években egy NB I-es labdarúgó havi 2500-3500 forint fizetést kapott a munkahelyéről (ahová nem kellett bejárnia), akárcsak egy átlagos munkás. Ehhez hozzájöttek a különböző juttatások, attól függően, hogy ki melyik csapatban játszott. A Ferencváros fejenként „egy győzelemmel végződött mérkőzésért 1600 Ft. prémiumot” osztott szét azok között, akik végigjátszották a találkozót. „Ezt az összeget az egyesület vezetősége egy-egy mérkőzés alkalmával csökkentheti, illetve emelheti.” Nagyobb prémium járt természetesen a rangadókért. „A Bp. Honvéd elleni mérkőzésért 2400-3000 FT-ot kaptak” a húzónevek, valamint 800 forint pluszjuttatás járt a döntetlenért, viszont „vereség esetén pénzt nem kapnak”. Egy futballistának azokban az időkben járt kalóriapénz, ami havonta „300-1500 Ft.-ig terjedhet. Páncsics és Albert 1300 Ft-ot kap. […] Általában 600 Ft-nál alacsonyabb besorolás nincs.”1

Ha hinni lehet a számoknak, akkor az NB I-es élcsapatok játékosai 10-12 ezer forintot kerestek havonta – és ebbe még nem számított bele a túrákért járó juttatás. Az egyik „dél-amerikai túrájuk alkalmával […] a csapatvezető 100-100 dollárt osztott szét a játékosok között”. Ezen felül „még naponta 4 dollár zsebpénzt kaptak személyenként.” Sőt a szóban forgó eseményt még a Magyar Testnevelési és Sporthivatal is busásan megfizette. „Az MTS 100 ezer forintot juttatott az egyesületnek, amit a játékosok kaptak meg.”2 És ehhez még hozzájött a csempészésekből befolyó nem csekély mellékes.

Az egyesületek vezetői nemcsak tudtak a bundázásokról, hanem egyes esetekben elő is idézték azokat. Egy 1969-es Ferencváros– Dunaújvárosi Kohász bajnoki találkozó eredményéről előzetesen állítólag a vezetőség állapodott meg oly módon, hogy a pontokért cserébe „kötelezi magát a Dunaújvárosi Kohász vezetősége, hogy 2 millió forint értékű anyagot szállít az FTC sporttelep építkezéséhez!”. És ez nem légből kapott mese volt, mert erről „írás van az FTC vezetőség birtokában”. Ezzel kapcsolatban a jelentés megjegyzi még, hogy a játékosok a bundáért cserébe „pénzt még nem kaptak”.3 Mindezt Ladányi Mihály rendőr százados a következőképpen értékelte. „Ismereteink hiányosak a bunda ügyek vizsgálata terén, így csupán feltételezzük, hogy ennek következménye az FTC vezetőségében uralkodó ideges hangulat. Erre minden okuk meg is van, mert tudtak és elősegítették a bunda ügyek elkövetését.”4 A meccset a vendégek nyerték meg 2:1-re. Hasonlóan aggályos volt a négy nappal előbb, 1969. november 19-én lejátszott, 1:0-ra végződő Egyetértés–Ferencváros mérkőzés, mivel a kiesés elkerüléséért küzdő kiscsapat győzelme „előre tudott volt”. Ennek részletei a következők. „Minden FTC játékost megkeresett 1-1 Egyetértés játékos és kérték valamennyit, hogy a mérkőzés két pontját adják át.”

A pontokért cserébe 30 000 forintot ajánlottak fel a játékosoknak, „melybe belementek valamennyien”. A jelentés megőrizte a pénz átvételének titokzatos történetét is. „A mérkőzés közben a tartalék játékosok vették fel a pénzt – kispadon ültek a pálya szélén, de csak 15 000 Ft-ot kaptak.” Ebből hatalmas balhé kerekedett, mert a ferencvárosiak követelték a fennmaradó összeg kifizetését. Szó szót követett, végül „ígéretet tettek az Egyetértés játékosok, hogy 30 000 Ft-ra kiegészítik a 15 000 Ft-ot, hogy ne legyen probléma”. A III/III az aggályos eset után megjegyezni kívánta, hogy a következő fordulóban a „Ferencváros a Dunaújváros ellen játszik, amely csapat ugyancsak a kiesés ellen küzd”.5

Egy bajnoki idénnyel korábban, 1968 egyik igen fontos év végi rangadója volt december 15-én a Győr–FTC (2:3) találkozó. A Ferencváros vezetőségében helyet foglaló „Kőműves” fedőnevű ügynök, azaz Balázs László jelentette, hogy „az FTC labdarúgói […] az ÉDOSZ-ban vacsoráztak. Majd Farkas Gábor, Bódog László, Buruncz János elnökh.-től azt kérték, hogy jutalmazzák a győri mérkőzést 1000 Ft-ban, mint a Vasast, így ebből a pénzből tudnák fedezni a Győrnek a »bundát«. Így biztos a bajnokság.” A vezetőség mélységesen felháborodott a kérésen, és „Buruncz elvtárs kijelentette, hogy ha így akarnak bajnokok lenni, akkor nincs szüksége az egyesületnek a bajnokságra”.6 Az elhúzódó vita után a játékosok megsértődtek a hangnemen, ám végül mégiscsak az ő akaratuk érvényesült. Az „FTC labdarúgó csapata 1968. december 19-én kapta kézhez a bajnokság megnyerése alkalmával a pénzbeli jutalmat”. Az ünnepségen résztvevő ügynök arról is beszámolt, hogyan honorálták a zöld-fehéreket. „18 000 FT-ot Géczi, Novák, Juhász, Szűcs, Rákosi, Páncsics, Hágelman, Dr. Lakat. 10 000 Ft-ot Szőke, Katona, Karába, Branikovits, Takács. A többi játékosok 1 000 Ft-tól 8 000 Ft-ig terjedő összeget kaptak.”

De a történet itt még nem ért véget. A pénzt az egyesület elnökhelyettese adta át, és „az átadásnál külön-külön megjegyezte azoknak a játékosoknak, akik 800 Ft-ot is kaptak, hogy a jutalomban benne van a győri mérkőzés jutalma is”. Erre azért volt szükség „mert így nem bukhatnak le, mivel a többi pénz után már vizsgálat folyik”. Arra is fény derült, hogy „Albert Flóriánnak 27 000 Ft jutalmat adtak át, mint külön jutalom, de ő 18 000 Ft-ot kapott, míg a 9 000 Ft a 11 000 Ft-hoz ment, amit a győri játékosoknak adtak át”. A bonyolult matematikai feladvány megoldókulcsa is megtalálható az iratok között. „20 000 Ft összeg (9-11) az alábbiak szerint lett elosztva. 9 000 Ft Albert, míg a Győrben játszott játékosok között a 11 000 Ft – 800 Ft értékben (13 fő), 600 Ft-ot Szegedről átigazolt Szőke László labdarúgó kapott.” És hogy kik tudtak az üzletről? Gyakorlatilag mindenki.

„Az egyesület főkönyvelője, Schönekkerné, elnökh., és pénztárosa Varga Pál.”7 A sportelhárítás kiderítette azt is, hogy már egy ideje jó viszonyt ápolt a Ferencváros „a Győri Vasas sportegyesület vezetőivel és játékosaival”. Ennek oka, hogy „korábban az FTC anyagi ellenszolgáltatásért, plusz bajnoki pontokért átengedte a Győri Vasasnak az MNK mérkőzéseket”.8 Mint minden jó kriminek, ennek a végére is került egy váratlan fordulat. Katona Sándor teljesen kiborult az eljárás miatt, és elpanaszolta, „hogy így még vele nem szúrtak ki, mint a bajnokság után”. Az olimpiai bajnok csatár sérelmezte, hogy 8000 forinttal kevesebb jutalmat kapott a többieknél, pedig „6000 Ft-ot fizetett a közösbe az összes bundáért”. Katona azért nem értette jutalmának a csökkentését, mert mint mondta „én is mindenben benne voltam és még is kevesebbet kaptam”. Csalódottan megjegyezte, hogy „inkább lettünk volna másodikak és 5-6000 Ft jön és nem adok ki még 6000 Ft-ot. De az biztos, hogy többet ilyen játékba a Flóri nem visz bele.” Arra a kérdésre, hogy a Győr menynyit adott, „Katona közölte, hogy 26 000 Ft-ot”.9

A Csepel 1968. december 8-án hazai pályán 1:0-ra kikapott a székesfehérvári Videotontól. Nem sokkal a lefújás után „felvetődött a Csepel vezetősége és játékosai között egy olyan konfliktus, hogy ezt a mérkőzést a játékosok között valaki eladta”. Az a hír járta, hogy a mérkőzés előtt „Vellai István a Csepel jobb bekkje beszélgetett egy Videoton játékossal (Kovács), hogy a mérkőzésért adnak pénzt. Ezt Vellai senkivel nem közölte.” Ezzel még nem lett volna baj, de a Csepel vezetői szintén bundára gyanakodtak. „A mérkőzés után a Csepel S.C. vezetői és a Pártbizottság vizsgálatot indított a Videoton pártbizottságával egyetemben.” Meghallgatásra szólították Kalmár Lászlót, a csepeliek csapatkapitányát, valamint a kapus Fatér Károlyt. A két játékos különbözően értékelte a kialakult helyzetet, ami feszültséget szült közöttük. „Kalmár László meghallgatás során állította, hogy ezt a mérkőzést eladták, de megnevezni játékost név szerint nem tudott. Fatér Károly véleménye, az elveszített mérkőzés reális volt, mert a csatársor labdába nem rúgott.”10

Napokkal később az év lezárásaként ünnepséget rendeztek Csepelen, ahol a hangulatra továbbra is kihatott a Videoton elleni mérkőzés. Italozás közben a játékosok összeszólalkoztak, „itt Kalmár László kijelentette, hogy Fatér Károly ezt a mérkőzést eladta”. A vita hevében Kalmár Fatérről „hangsúlyozta, jellemtelen, gerinctelen ember”. Természetesen nem maradt szó nélkül az incidens, és „mivel ez nem felel meg a valóságnak, Fatér Károly felindulásában pofon ütötte”. A záróünnepség ezen a ponton véget is ért, és heves szóváltásokkal váltak el egymástól a résztvevők. Kalmár és Fatér cselekedete jócskán sporterkölcsbe ütközött, amit ki kellett vizsgálni. Kalmár László napokkal később Fatér Károlytól „az egyesület vezetői közvetítésével, kijelentéseiért bocsánatot kért”. Miután elsimították az ellentéteket, karácsonyi ráadásként a gyanús bunda ügyek ellenére „az egyesülettől a labdarúgó csapat tagjai – idei szereplésükért – fejenként 10 000 Ft-ot kaptak”.11

A BM Hónapokig elhúzódó botrány alakult ki az „1968. november 30-án lejátszott Ferencváros–Vasas”12 rangadó (2:1) után. Az egész abból adódott, hogy „a Vasas ifjúsági válogatott játékosa, Radics János […] igen ittas állapotban” kijelentette: „nagy balhé van, hogy mi a Flóriéktól felvettünk 29 ezret a Vasas-FTC meccsen”.13 Az üzlet Radics szerint bizonyíthatóan megköttetett, hiszen „a mérkőzésen a helyzeteket a Vasas játékosok nem értékesítették, és egy potya góllal kaptak ki”. Radics bizonyára nem a sporterkölcs megsértése miatt kesergett, hanem mert „a fent megjelölt összegből semmit nem kapott”.14 A fiatal játékos bizonyosra vette, hogy jelentős gondok lesznek a történtekből, hiszen szerinte „a Belügyminisztérium vizsgálja az ügyet és a Mészöly és a Flóri bajban van”. Állítólag a hatóság megjelent a Vasasnál, ami miatt kitört a pánik, „és még mi lesz, az csak most fog kiderülni”. Sokáig visszhangoztak ezek a szólamok a mélyben. Ihász Kálmán érdeklődött Novák Dezsőtől, hogy mennyibe került az FTC játékosainak a két pont, és „Novák Ihásznak elmondta, hogy 36 000 Ftot adtak át Mészöly Kálmánnak és Farkas Jánosnak”.15 Egyre kellemetlenebbül érezték magukat az érintettek, ezért Ihász és Farkas „elmondották az FTC válogatott játékosainak, hogy a bunda ügyet Mathesz Imre az ezt vizsgáló bizottságnak teljes egészében elmondta”. Amikor a meglepett fradisták érdeklődtek, hogy Mathesz miért tett volna ilyet, Farkasék hozzátették, „mert volt valamilyen valuta ügye és azt mondták neki, ha az igazat megmondja, akkor a valuta ügyét elnézik”. Mathesz állítólag a kihallgatóinak azt sugallta, hogy „a Bp. Vasas két játékosa – Mészöly és Farkas – az FTC-től kapott teljes összeget nem osztották szét a többi Vasas játékosnak”.16

Erre erősített rá Novák Dezső is, akinek egyenesen olyan megérzése volt, „hogy valaki, illetve valakik a pénzből eltettek és nem a teljes összeget osztották szét”.17 Mindezzel kapcsolatban értekezletet hívtak össze az Üllői úton, ennek eredményéről Kalmár István ügyvezető elnök és a sporthivatal „egyik elnökhelyettese” is elmondta a véleményét. Itt rögzítették, hogy az „FTC-t 3 esetben tudnák felelősségre vonni, mert mind a 3 eset bizonyítva van”, valamint a sporthivatal képviselője leszögezte, hogy „még nem tudja mi lesz, de tény, hogy minden szál ide vezet”. A retorzió mértékéről szólva úgy fogalmazott, hogy igen kemény büntetésre számíthatnak azok, akik a jövőben is bundázni próbálnak. „Örökre eltiltanak minden sportvezetőt és játékost.” A sporthivatal részéről ezen a tanácskozáson az ítélet is megszületett, hiszen elhangzott az is, hogy „kár az FTC-nek mosni magát, mert a Központi Párt Bizottságon igen nagy anyag van, illetve bizonyíték”. Ekkor átvette a szót Kalmár István, aki világossá tette, „hogy a pénzügyi dolgokat is vizsgálják”, aminek hatására „az egyesület elnökhelyettese és főkönyvelője e hírt igen csöndben fogadta”. Kalmár a végszavában leszögezte; „a Pártbizottságra bemegy és megérdeklődi, hogy mi a helyzet”. Azért érezte ennek szükségességét, mert olyasmit rebesgettek, hogy „visszavonják az FTC-től a bajnokságot, de ezt egyéb okok miatt nem tették”.18

A jelentések feldolgozása után a III/III véleménye a bundázásról egyértelmű volt. „Az 1968-as NB I-es labdarúgó bajnokságot a Ferencvárosi TC csapata nyerte úgy, hogy megvesztegette egyrészt a Bp. Vasas csapatát”.19 Erre bizonyítékot is találtak, mert a Ferencváros egyetlen pont előnnyel végzett az Újpest előtt a tabellán, a Vasas pedig hétpontos hátránnyal lett harmadik a végelszámolásnál.

Rengeteg jelentés foglalkozik a különböző gyanús esetekkel. Ezekből tudható, hogy a vidéki csapatok is előszeretettel üzleteltek egymás között a pontokkal. Az 1968. december 8-i Tatabánya– Diósgyőr mérkőzés jegyzőkönyve azt rögzítette, hogy a találkozó „eredménye 3 hónappal ezelőtt meg lett beszélve”. A pontokért járó „összeg 35 000 Ft körül mozgott”20, és a DVTK ezzel a győzelmével (0:1) épphogy bennmaradt az NB I-ben. Arról is voltak információk, hogy a nagyobb csapatok „idegenben barátságos mérkőzést 5-10 000 Ft-os ellenszolgáltatás ellenében” hajlandóak csak játszani. A valódi probléma nem ez volt, hanem az a tény, hogy a „tulajdonukba kerülő pénzösszeget a pénztárkönyvbe nem vezetik be, azt a játékosok között szétosztják, ami szabálytalan és visszaélések elkövetésére is alkalmas”. Sőt egyes híresztelések szerint eleve olyan pénzösszegek cseréltek gazdát, amelyeket feketén szereztek be a csapatok, hiszen „az így kifizetett összeg – a vendéglátó egyesület birtokába, illetve tulajdonába is – visszaélés útján kerül”. A visszaélés pedig egyetlen módon történhetett: „a mérkőzésre szóló belépőjegyekkel manipulálnak, azaz csalnak” 21. Az egész rendszernek a lényege abban állt, hogy „olyan legyen az elszámolás, hogy azt ne tudják kimutatni, amit külön szeretnének adni a fiúknak”. Hogy a fogadó klub hogyan számolt el a költségekkel, arról az élcsapatoknak is megvolt a véleménye: „az minket nem érdekel”22.

Hivatkozások
1 ÁBTL 3.1.2. M-37003 160. „Nemere” fn. informátorral tartott találkozóról, 1970. május 12.
2 ÁBTL 3.1.2. M-37003 173. Találkozóról, 1971. február 4.
3 ÁBTL 3.1.2. M-37003 141. Jelentés, 1969. november 28.
4 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 113. FTC ügye, 1969. január 22.
5 ÁBTL 3.1.2. M-37003 144. Jelentés, 1969. november 21.
6 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 85. FTC ügye, 1968. december 9.
7 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 93. FTC ügye, 1968. december 29.
8 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 85. FTC ügye, 1968. december 9.
9 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 110. FTC „bunda” ügye, 1969. január 23.
10 ÁBTL 3.1.2. M-20088 44. Csepel-Videoton mérkőzés ügye, 1968. december 13.
11 ÁBTL 3.1.2. M-20088 46. Csepel SC labdarúgói ügyében, 1968. december 19.
12 ÁBTL 3.1.2. M-20088 43. FTC-Vasas mérkőzés ügye, 1968. december
13. 13 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 151. FTC-Vasas bunda ügy, 1969. február 27.
14 ÁBTL 3.1.2. M-20088 43. FTC-Vasas mérkőzés ügye, 1968. december 13.
15 ÁBTL 3.1.2. M-37003 62. Jelentés, 1968. december 30.
16 ÁBTL 3.1.2. M-37003 69. Jelentés, 1969. február 22.
17 ÁBTL 3.1.2. M-37003 62. Jelentés, 1968. december 30.
18 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 154. FTC bunda ügy, 1969. február 28.
19 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 151. FTC-Vasas bunda ügy, 1969. február 27.
20 ÁBTL 3.1.2. M-20088 42. Tatabánya-Diósgyőr mérkőzés ügye, 1968. december 13.
21 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 132. FTC pénzügyi visszaéléseiről, 1969. február 17.
22 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1 127. FTC ügye, 1969. február 10.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. áprilisi lapszámában.)