ELŐSZÓ: Kati és Jóska semmit nem tudott arról, hogy szüleik egymással ellenséges oldalon harcoltak 1956-ban! A forradalom leverését követően iszonyatos megtorlás következett azokkal szemben, akik 1956-ban a nemzeti oldalon harcoltak. Kati apja nemzetőr volt, míg Jóska apja AVH-s katonatiszt! Ezért, aztán az ő szerelmük halálra volt ítélve az első perctől fogva.
*
1.rész: A táborozás
Katinak belesajdult a szíve a gondolatba, hogy két nappal ezelőtt még a sátortáborban volt az iskolával a Bakonyban. Anya, apa oda mentek utána. Majd anya, szinte a fülénél fogva vitte a VII. kerületi hivatalba megkötni a szakmai tanuló-szerződést.
Ettől fogva úgy próbálta átvészelni az tanulóéveket, a hosszú munkaidőt, hogy lélekben nap, mint nap máshol járt. Csak fizikailag volt jelen.
Most is a nyári táborban járt, ahol csodálatos élményekben volt része. Ahol felfedezte magában a gyönyörködés képességét. Gyönyörködött a hajnali napsugárban megcsillanó millió harmatcseppben, mikor reggel kimentek a konyhásokkal a patakra vízért. Gyönyörűség járta át egész lényét, amikor - számháborúzás közben - felkapaszkodtak az egyik hegycsúcsra és onnan körülnézve olyan volt az erdős táj, mint a zöld szín különböző árnyalataiban hullámzó tenger. Olyan volt a dimbes-dombos vidéken körös-körül a fákon átsuhanó szélben a lombok sustorgó moraja, mint egy szimfónia sejtelmes részlete. Csodálatos volt!
És az is, hogy örökre megjegyezhette a látványt, a hangokat, az illatokat és az emlékezet erejével bármikor előhívhatta, amikor csak akarta…
Így, "együtt lehetett" Jóskával is bármikor!
Jóska, már elsős gimnazista volt. Mint ifi-vezető, a táborvezető tanárok munkáját segítette. Az általánosban egy iskolába jártak. Hazakísérte néha és vitte a táskáját. Hiába mondta, hogy: - „én erős vagyok, elbírom könnyedén”.
A táborban is, egyik este, amikor megtudta, hogy Kati soros a vízhordásban, utána ment a forráshoz. A víz a konyhásoknak kellett a mosogatáshoz. A lány már éppen megtöltötte és elindult a két teli vödörrel, amikor a fiú odaért és elvette tőle. De ahelyett, hogy elindult volna velük, hirtelen letette, és azt mondta:
- "Nekünk meg kell valamit beszélnünk!
A "téma" egy puszi volt, amit már egy hete ígért Jóskának - félig játékosan, nem egészen komolyan. Azért, boldog volt, hogy a fiúnak is olyan fontos az a puszi, hogy újra és újra rákérdez. Eddig azonban olyankor mindig voltak körülöttük mások. Most, hogy csak kettesben voltak és még soha nem kerültek ilyen közel egymáshoz, egész testét átjárta az ismeretlen remegés. Legszívesebben elszaladt volna, hogy Jóska észre ne vegye. Olyan nyugodtnak látszott, hogy szégyellte volna előtte magát. Gyorsan el akarta intézni az egészet. És, mintha csak egy egyszerű ígéretbetartásról lenne szó, a fiú felé fordult. Az arcát akarta megpuszilni. Jóska, viszont abban a pillanatban Kati felé fordult és összeért a szájuk. A gyönyörűségtől aléltan borult a fiú vállára.
Arra tért magához, hogy ülnek az út mentén a fűben. A lány feje Jóska ölében, aki gyengéden simogatja az alélt lány haját. Kati gyorsan felegyenesedett ültében. Nem mert felállni, mert még mindig remegett a gyengeségtől. Nagy nehezen Jóska felé fordulva a szemébe mert nézni, aki hosszú, világos szempillái alól kérdőn, szinte esdeklőn nézett vissza. Zavarában rámosolyodott a fiúra, aki erre ismét meg akarta csókolni, miközben kérlelve mondta:
- Nem lehetne még egyet?
- Nem! - Mondta Kati határozottan.
- „Még mit nem, hogy ismét elaléljak és azt se tudjam, hogy mi történik velem?” - Suttogta inkább csak magának.
Felugrott és megragadva a két vödröt, elindult a sátrak felé vezető úton.
2. Találkozások
Végre elérkezett a munkaidő vége. Ezen a napon különösen nagyon várta, mert tudta, hogy Jóska elé fog jönni…
Ez volt az első alkalom, az óta a pofon óta, amit apjától kapott… Jóska miatt.
Az úgy történt, hogy alig fejezte be az általánost és ő képes volt – szülői tilalom ellenére - elmenni Jóskával moziba. Ezt követően az utolsó sátortáborban folytatódott a kettejük szerelme miatti meghurcoltatás… Soha nem mondták meg az igazat. Ilyen kifogásokkal traktálta az apja: „Jóska apja „vörös”! Pedig, nem is, mert Jóska apjának szép fehér-ősz
De, most boldog volt, mert Jóska betöltötte minden gondolatát. Nagyot dobbant a szíve - akkorát, hogy nyelnie kellett, nehogy kiugorjon a torkán, amikor meglátta élete első- igaz szerelmét a szemközti Jégbüfé előtt.
Annyi mindent szeretett volna Jóskától kérdezni! És főleg, annyi mindent szeretett volna mesélni neki a tanműhelyről, Klári néniről, a lányokról, a pesti Belvárosról, miközben elindultak a közeli villamosmegálló felé.
Jóska megfogta a kezét. Meleg, erős szorítású keze, aranyszőke haja, kócos szemöldöke, zöldes fényű, bölcsességet sugárzó szeme, határozott ívű "sasorra", lágy vonalú- (és már azt is tudta, hogy milyen finoman puha) középen cakkos, rózsaszín szája, selymes, kamaszosan ritkás, pihés szakálla, sportos teste úgy vonzotta, hogy így kéz-a-kézben elsétált volna vele a világ végéig is...
*
*
3. rész: Megszégyenítés és pofonok
Kati biztonságban érezte magát, ha Jóskával volt. Másfél évvel volt nála idősebb, de legalább tíz évvel érezte okosabbnak.
Jóska közben halkan, de határozottan beszélt arról, hogy:
- „A tanárokat meg kell érteni, mert sok helyen sátortáborban) történt "olyasmi" fiúk és lányok között. Meg aztán ők voltak értünk két hétig felelősek.”
Kati nem győzött magán csodálkozni, amint válaszolva mondta:
- Most már nem haragszom, csak ott volt nagyon rossz...
Ez a kézfogás olyan békességgel töltötte el, hogy még a harag emlékét is elfelejtette vele.
Pedig, nagyon fájt neki, amikor kipellengérezték, amiért a táborban ők ketten mentek a forráshoz vízért és útközben leültek a fűbe beszélgetni. Az más kérdés, hogy valójában a csók miatt - ami valójában csak egy puszi volt Jóska szájára. Emiatt átköltöztették egy távolabbi tisztásra a fiúkat sátrastól. És ezt el is mondták zászlólevonásnál az esti takarodó előtt, hogy: Kati és Jóska miatt volt szükség a lányoktól elkülöníteni a fiúkat!
Aztán, eszébe jutott a fogadalma és halkan folytatta a megkezdett gondolatot:
- „különben is köztünk "olyasmi" nem történhet meg, én érzem és tudom…”.
Jóska nem szólt semmit. Mintha csalódott lett volna, mert kérdőn nézett a kis-termetű, de annál energikusabb lányra.
Megérkeztek Külkertesre a villamossal. Leszállva bekanyarodtak Katiék utcájába.
Ettől fogva már nem tudta átadni magát lélekben a fiúnak… Hiába fogta meg ismét a kezét… Összeugrott minden üreges szerve…
Jóska meg csak beszélt… beszélt az ő szerelmükről. Kati meg úgy mondta volna:
- „Igen, igen. A tiéd leszek és senki másé, de egyenlőre még nem lehet…!”
Már a kapujukon is túlmentek, nehogy meglássák őket azok, akiket Kati a szüleinek ismert… El kellett távolodnia szomorú gyerekkora színhelyétől, hogy Jóska szemébe nézve meg tudja neki mondani, hogy: „…ő mindenek ellenére szereti és csakis őt, senki mást!”.
Ekkor megálltak a közeli sarkon és egymás szemébe nézve csak álltak. Nézték egymást és boldogok voltak. Kati érezte: nem is kell itt mondania semmit.
Minden benne volt ebben az egymásba felejtkezésben, aminek hirtelen vége szakadt, mert észrevette a fiú szemében a változást, amint a háta mögé nézett. Kati rosszat sejtve megfordult, és ott állt az apja. A következő pillanatban már csattant is arcán a nagy tenyere.
- Majd adok én neked a sarkon fiúzni, mint egy k...! Indíts hazafelé!
és meglökte a kicsi lányt a "hazafelé" irányába.
A mai napon ez volt az utolsó csepp a pohárban. Könnyei megeredtek. Szégyellte, hogy Jóska előtt így bántak vele. Még évtizedekig nem sejtette, hogy Jóska ÁVH-s apja miatt kapta a pofonokat.
Az is nagyon fájt neki, hogy senki nem kérdezte meg tőle, hogy: „…milyen volt az első nap a tanműhelyben?”.
*
*
4. Katit nem érdekelte a felnőttek gyűlölködése
Ezek miatt a pofonok miatt akkor még nem kereste a miért?-eket. Vagyis, fel sem vetődött benne a kérdés: „…miért tiltanak a szerelmemtől olyan nagyon?”. (Volt ilyen a történelemben és a világirodalomban, pl: Rómeó és Júlia.)
Nem érdekelte a felnőttek gyűlölködése. Neki csak az volt a fontos, hogy Jóska szeresse és ő is szerethesse Őt!
Csakhogy, Jóska ezt követően nem ment be elé jó hosszú ideig. Katinak ez örökkévalóságnak tűnt. Ez a hosszas- hiábavaló várakozás kezdte csalódottá tenni…
Ezért, amikor Jóska végre előkerült és megvárta a tanműhely előtt, már nem érezte azt a remegést, amit azon a nyáron a táborban, amikor először megcsókolta, vagy megfogta a kezét mozi után és hazasétáltak. Igaz, moziba sem nagyon mentek többé, mert nem volt mikor. Kati egész nap a tanműhelyben volt. Jóska, pedig már két órakor végzett a gimiben, és attól kezdve úgy osztotta be az idejét, ahogy jónak látta! Az egy egészen másmilyen életforma volt, mint neki a tanműhelyi!
Ehhez igazodva szerveződött később Jóskának minden kapcsolata. Kati is ehhez szeretett volna igazodni – egyre reménytelenebbül.
Igen, reményvesztettség lett úrrá rajta… amit a fiú nem akart észrevenni. Amikor gondolt egyet és mégis bement a tanműhely elé esténként, és kézen fogva felgyalogoltak a Baross utcától a Boráros térig, Kati örökké zavarban volt, mert állandóan hozzá akart bújni. Nagyon vágyott arra, hogy Jóska átölelje és megcsókolja. Annyira, hogy nem is tudott figyelni arra, amit mond.
Jóska, viszont nagyon távolságtartó lett és ez az érzés gyötörte folyamatosan, mert azt hitte, hogy a fiú nem szereti. Vagyis, szereti, de annyira másképpen, mint ahogy ő szerette. Egy össztáncon aztán rájött, hogy miért ez a különbözőség.
Amint lassúztak, megérezte: bizony, a fiúknak nagyon kényelmetlenül láthatóvá és érezhetővé válik az, ha vágynak a szerelmükkel való szerelemre!
Ekkoriban adta kezébe Eric Knight: Légy hű magadhoz című könyvét. Hozzáfűzte:
- „Úgy olvasd el, hogy majd megbeszéljük!”
Mint később kiderült, az érdekelte leginkább: mi a lány véleménye a szabad szerelemről, vagyis a házasság előtti szexről.
Szegény szerelmes kamaszok!
Egyfelől a lányban is dolgoztak a hormonok, ráadásul nagyon szerelmes volt; másfelől, viszont meg akart felelni a felnőttek, a szüleinek hittek elvárásának…
Bántotta még a feltételezése is annak, hogy kapható lesz valaha is a házasságon kívüli szexre! Ezt mondta a szája, azonban a teste mást „mondott”, amikor csókolóztak…
*
*
5. rész: Lánykérés-féle, továbbtanulás és sejtések
Így telt el a három esztendő, amikor elérkezett az utolsó tanév Jóskának a nappali gimnáziumban. Megvárta egy alkalommal a suli után, este tízkor. Mert, közben Kati – munkahelyi javaslat nélkül – beiratkozott harmadéves ipari tanuló korában a lakóhelye szerinti DOLGOZÓK ESTI GIMNÁZIUMÁBA.
Napközben reggeltől délután ötig a tanműhelyben dolgozott és heti egy nap, pedig az ipari iskolában tanult. Heti három estén, pedig munka után rohant ki Külkertesre a gimibe. Itt várta meg Jóska. Elgondolkodhatott volna arról honnan tudja, hiszen nem beszélhettek egymással.
Hazafelé már az Álmos utcában jártak, amikor megállította.
- Nagyon fontos dolgot szeretnék veled megbeszélni. Be kell adnom a továbbtanulási jelentkezési kérelmemet. Szeretném tudni, te mit szólnál ahhoz, ha katonatiszti főiskolára jelentkeznék?
Kicsi Kati csak állt ott csodálkozva és hallgatta, mint egy kuka. Végigfutott az agyán, hogy:
- „ez a fiú semmit nem tud arról a politikai játszmáról, amibe a szüleik, rokonaik az 1956 utáni suttyom-terrorral keveredtek”.
Nem vette észre, hogy ez a kicsi lány kettős kényszer: családi- és politikai alatt roskadozik. Nem vette észre, ő meg nem mondta el neki, hogy a tanműhely vezetője nem írta alá az esti gimibe való jelentkezési kérelmét, mondván:
- „Nincs szükségem érettségizett varrónőre!”
Csakis az idős gimnáziumi igazgató bácsinak köszönhette, hogy ennek ellenére fölvették a dolgozók esti gimnáziumába. Nem mondta el, mert szégyellte, hogy otthon mennyire ellenezték a továbbtanulását! Nem mondta el, hogy: „Anyuéknak az a háromévi inaskodás is örökkévalóság, míg megszerezi a szakmunkás bizonyítványt!”. Hogyan mondhatta volna el azt azokról, akiket a szüleinek hitt a világ: alig várják, hogy visszaadjanak a „feladónak” Kiskunpusztára!?Hogyan is beszélhetett volna minderről, amikor ő is csak a megérzések és sejtések bizonytalanságában vergődött?!
Álltak és hallgattak egy darabig, majd Jóska volt az, aki megtörte a csendet.
- Most, hogy te is továbbtanulsz, hogy tanítónő lehessél, még jobban össze lehet majd egyeztetni kettőnk hivatását, mert én számítok rád a jövőben. Ezért, tudnom kell, mit gondolsz a választásomról.
Kati összeszoruló torokkal suttogta neki:
- Legyél csak katonatiszt, hiszen téged az Isten is katonának teremtett!
„Otthon” aztán átsírta az éjszakákat alvás helyett. Akkor még csak sejtette, hogy neki soha nem lesz olyan jó a „káder-lapja”, amivel egy akkori katonatiszt összekötheti a magáét. Ismét „megacélozta” magát. Ezt ma úgy mondják: „bekeményített”. Minden egyes elhullajtott könnycsepp segített neki abban, hogy megnövelje elszántságát. Szüksége is volt rá, mert két iskolában és a munkahelyen is helyt kellett állnia! Most már KETTŐJÜKÉRT is tanult és KETTŐJÜK KÖZÖS JÖVŐJE miatt is SZERETETT VOLNA TANÍTÓNŐ lenni!
*
*
6. rész: A Szalagavató
Jóska nyitótáncot táncolt a szalagavató bálján, méghozzá „palotást”, amihez Katit kérte föl párjának. Csakhogy, Katit a tanműhelyből nem engedték el a próbákra! Anyja egyébként sem akart hallani róla. Kíméletlenül közölte Katival, hogy nekik pénzük sincs a jelmezre! Míg a próbák tartottak, Kati minden reggel végig sírta az utat a tanműhelyig. Még az utcaseprőt is irigyelte. Inkább lett volna bármi, csak ne abban a tanműhelyben kelljen dolgoznia!
Jóska, pedig büszkén készült a nyitótáncra a lánygimi testvérosztályából kikért lánnyal!
Katinak nagyon fájt ez az egész. Kisebbrendűségi érzés gyötörte amiért ő nem járhatott nappali gimibe és nem ő lehetett Jóska párja a nyitótáncban a szalagavató bálon.
A Kossuth Gimnázium végzős fiúinak szülei kitettek magukért! Kibérelték a kerület kultúrházának színháztermét is. Szép meghívókat nyomtattak. Jóska 3 meghívóval a kezében becsöngetett hozzájuk és meghívta Kati szüleit is, miközben átadta nekik a meghívókat.
Kati otthon sem lehetett a nagy eseményen, mert aznap este is iskolában volt. Csak a nagy veszekedésre ért haza. Anyja- apja kiabált egymással, hogy egy „vörös kölykének nem fogadhatja el a meghívását és legjobb lesz, ha Katit sem engedik oda!”.
Kati azt sem tudta miről van szó. Hiszen, soha nem beszéltek meg vele semmit! Mindent a feje fölött döntöttek el! Úgy érezte magát abban a családban, mintha nem is egy emberi lény lett volna, hanem a háziállatuk!
Anyjának hirtelen megeshetett rajta a szíve, mert titokban kevéske pénzt adott neki olcsó ruhaanyagra, amiből Kati szép alkalmi ruhát varrhatott magának 3 éjszaka… Ekkor már ő is végzős volt a 3 éves ipari suliban. Addigra az iskolában megtanulta a szakma elméleti részét, a tanműhelyben, pedig elleste azokat a szakmai fortélyokat, melyekre szükség volt. Ugyanis, a 3 év alatt a tanműhelyben soha nem ült melléje a mesterasszony, hogy bármire is megtanítsa! Kati titokban megfigyelte hogyan magyaráz tanulótársainak… Így tanulta meg a szakmát…
Eljött a bál napja és Jóska anyukája becsengetett érte, miközben elkérte a fia nevében. Katinak furcsa volt, hogy egy idegen asszonynak fontosabb volt az ő jelenléte a fia szalagavatóján, mint a saját anyjának!
Természetesen, Jóska apja sem volt ott. Ezért, megérzett valamit a mellette ülő asszony „árvaságából”. Mária néni időnként eltűnt az öltőzőben, segíteni fiának a díszmagyar jelmez felvételében.
Csak úgy ragyogott a büszkeségtől! Katinak furcsa volt az, ahogy sürgött-forgott a fia körül. Körülötte még soha nem tette ezt senki!
Jóska és párja voltak az elsők. Igazán szép, délcegen táncolta szívszerelme azt a híres táncot! Jól állt rajta a díszmagyar is! Joggal repesett az örömtől és a büszkeségtől a mellette ülő édesanyja!
Ettől fogva Kati az egészből nem látott semmit. Könnyei homályán át hiába is nézte-nézte szerelmét, aki egy gyönyörű szőke lánnyal táncolt. Olyan bumfordinak érezte magát, mint elefánt a porcelánboltban. Legszívesebben egy szó nélkül fölállt- és elrohant volna; örökre otthagyva és elhagyva mindazt, amiben szerelmének része volt. De moccanni sem tudott Jóska anyja mellől. Valamilyen ismeretlen erő odacövekelte.Könnyei azonnal fölszáradtak, amikor Jóska boldogan rohant oda hozzá és kérte föl táncolni a nyitó-műsor után.
Katinak éreznie kellett volna, hogy a fiú csak őt szereti és csak őt akarja!
De Kati nem volt képes ezt megérezni, sem megérteni! Kezdte Jóskát és édesanyját (aki egyébként Fa Mária volt a híres hajós Fa Nándinak a nagynénikéje) a saját szülei szemével nézni és látni!
Ekkor hirtelen megjelent egy csapat idegen férfi az egyébként zártkörű bálon és azonnal lekérték Katit zsinórban. Furcsán bizalmaskodtak vele tánc közben… Jól megpörgették a rock and roll zenéjére. Megérezte a GONOSZ JELENLÉTÉT! Riadtan nézett Mária nénire, akinek szintén félelem sugárzott a tekintetéből. Katit hirtelen elfogta a szorongás, mert „A halálba táncoltatott lány” legendája jutott eszébe és rosszat sejtve kereste Jóskát, de helyette legkedvesebb osztálytársa és barátja Bregovits Tóni kérte le a kíméletlen- durva beszédű ismeretlen alaktól. Alig tett pár lépést és Jóska máris visszakérte… Boldogan simult szerelméhez. Azonban, ismét és ismét lekérték az ismeretlenek Jóskától. Ekkor már Mária néni is odament és kérdezgette Katit:
- „Kik ezek a férfiak?”
KATINAK FOGALMA SEM VOLT RÓLA! Mint, ahogy arról sem, HOGY A KÁDÁRI TITKOS SZOLGÁLAT EMBEREI RONDÍTHATTAK BELE AZ ÉLETÉNEK LEGMEGHITTEBB PILLANATAIBA akkor és attól fogva bármikor, bárhol!
Miért? Miért? Miért?
*
*
7. Kizárások, éjszakai kóborlások, megtagadások
KATIT a szakmunkásvizsga után abba az állandó délelőttös műszakban működő részlegbe helyezték, ahol anyja is dolgozott. Örült az álladó délelőttös- egyműszakos munkarendnek az esti gimi miatt. Azt hitte, hogy befejezheti!
Nem így történt…
Anyja szemében örökösen szálka volt az ő továbbtanulási „mániája”. De a legfőbb ellenzője anyja "barátja" volt, aki az 1956-os „ellenforradalom” megtorlásának éveiben tűnt föl és furakodott anyján keresztül a családba.
Akkor még nem is sejtette, hogy annak az emberféleségnek ez volt a feladata! Csak évtizedekkel később, amikor 1994 őszén látott a tv-ben egy filmet, ami a pincebörtönökről szólt. A Köztársaság téri pártház alatti pincében forgattak éppen, amikor váratlanul felbukkant a házibarát és kijelentette, hogy:
- „A szóban-forgó épület alatti pince-rendszerben „SOHA, SOHA”, semmiféle rabokat nem tartottak…”
Mindig is sejtette, hogy ezzel az emberrel nem stimmel valami, mert azt sulykolták anyjával közösen, hogy ő az apja „komikája”… Viszont, amikor az aktuális látogatását megejtette a szülőinek hitt házban, akkor apja mindig kivonult a galambházba és be sem ment, míg állítólagos „komikája” ott „bájolgott” a feleségével. Ezt apja mondta így, hogy „bent bájolog anyáddal”…
Visszatérve a GYANÚTLAN időkre, amikor megkezdődött az újabb tanév a dolgozók esti gimnáziumában. Kati a munkahelyi- és az „otthoni” sorozatos büntetések miatt sem volt hajlandó a továbbtanulásról lemondani.
Végül, KIZÁRTÁK a HÁZBÓL. Úgy látszik, hogy megelégelték az iskola miatti késői „hazajárást”?
Kati mit sem sejtve bemászott a kapun, miután a kulccsal nem tudta kinyitni. Sajnos, a lakásajtó is zárva volt és a kulcsával azt sem tudta kizárni. Ekkor már kezdett félni, mert síri csönd és sötétség ült az egész házon. Rögtön tudta, hogy apja elment éjszakai műszakba dolgozni. Arról, viszont fogalma sem volt, hogy az anyja és a húga hova tűntek.
Csöngetett, de hiába. Ekkor, az előkertben összekuporodva meghúzta magát az orgonabokrok tövében.
Azoknak a bokroknak tövében, amelyek előtt oly otthonosan pózol "KOMIKA", a titkos szolga!
Egy idő után nagyon fázott. Ezért, visszamászott az utcára és elindult. Rótta a köröket a szomszédos utcákon. Nagyon félt, mert abban az időben hamar bevitték az utcán grasszáló lányokat a rendőrségre és eljárást indítottak ellenük, „üzletszerű kéjelgésre való felbujtás gyanújával”. Erről már a tanműhelyben sokat hallott a lányoktól. A közeli Rákóczi téren zajló prosti élet érzékletesen megmutatta azt a másik világot, aminek szintén helye volt az un. szocializmusban, és amitől Katinak sikerült magát távol tartani.
Reggelre szörnyen kimerülten állt a villamosmegállóban.Szinte, a földből nőtt ki az egyik idegen srác Jóska szalagavatójáról. Már máskor is egy villamosmegállóban szálltak föl a villamosra munkába-menet, és mindig ráköszönt. Egy alkalommal be is mutatkozott:
- Jana vagyok.
Majd beszélgetést kezdeményezett Katival..
Most is, mintha őt várta volna uzsonnával a kezében… Amikor felajánlotta neki az ennivalót, Kati elsírta magát és úgy mesélte el, hogyan járt. Jana csak annyit mondott válaszul:
- Ismerem ezt az állapotot, mert árvagyerek-ként nőttem föl!
Kati ettől fogva megbízott benne. Jana is „csak” egy szakmunkás volt, mint ő… ami miatt, sajátlagos szolidaritást érzett iránta. Ezért sem lehet azon csodálkozni, hogy amikor a legközelebbi iskolanapon megvárta iskola után, nem zavarta el, hanem engedte, hogy „hazakísérje”. Sőt, másnap szombaton is felbukkant a műhely előtt, ahol Kati, mint vasaló- teljesítménybérben dolgozott.
Anyja éppen betegállományban volt… de egyébként sem szeretett Katival együtt mutatkozni. Soha nem jártak együtt sem munkába menet, sem hazafelé… Ebbe Kati akkor törődött bele, amikor anyja ráförmedt, hogy:
-„Mit csimpaszkodsz belém, mint egy kolonc? Hát már soha nem szabadulhatok meg tőled?”.
Jóska sem jelentkezett már hónapok óta. Kati nem tudta, hogy milyen komoly felvételi követelményeknek kellett éppen megfelelnie a fiúnak.
Ő csak annyit tudott, hogy amikor éjszaka ott: sírva reszketett az orgonabokrok tövében,
- nem számíthatott senkire;
- nem fordulhatott senkihez bizalommal!
- Nem volt senki, aki védelmezőn mellé állt volna,
- vagy befogadta volna!!!
Jó, hogy nem sejtette előre, hogy majd fél évszázad elteltével is ugyanebben az élethelyzetben fog vergődni!
Visszatérve ahhoz az augusztus-végi szombathoz, amikor Jana megvárta (akkoriban még szombaton is dolgozni kellett) amikor még tombolt a nyár. (Csak az éjszakák voltak már egyre hűvösebbek.)
Katinak hazafelé jól esett Jana magabiztos meghívása. „Ő legalább tudta, hogy mindig éhes és szomjas volt… nem úgy, mint Jóska!” – gondolta magában.
Bement vele egy kerthelyiségbe. Ott, jaffa szörpöt ivott, amiről akkor még azt sem tudta, hogy narancsból készül. Még nem volt tizennyolc éves, és nem ismerte a vendéglátós italkínálatokat. Jana, viszont úgy rendelt, mint aki tudja ezt. És azt is, hogy az egész műszakot úgy dolgozta végig, hogy nem evett, nem ivott a csapvízen kívül semmit. Amikor letette a pincér (aki úgy tűnt, hogy jó ismerőse Janának) az asztalra a szörppel(?) teli poharat, meg egy kisebb pohárban valami átlátszó italt, Jana viccesen felfelé mutatott, mondván:
- „Ott repül a kismadár!”
Kati „vette a lapot”, mert azt hitte, hogy fel akarja a srác vidítani és odanézett, ahova mutatott. (Most visszagondolva, lehetséges, hogy ekkor tett bele valamit az italába.) Mert, amikor mohón felhajtotta, érezte, hogy nem esik jól.
Majd, hirtelen olyan rosszul lett, hogy haza akart menni. Arra emlékszik, hogy megpróbált felállni, de nem tud és Jana felnyalábolva elindul vele kifelé a kerthelyiségből…
Egy ismeretlen helyen fekve tért magához a belé hasító fájdalomtól, miközben valami földes-gazos valamibe próbált megkapaszkodni.
Majd újból elájult. Soha nem tudta meg hogyan, de hazakeveredett.
Csak arra a reggelre, vagy délelőttre emlékszik, amikor arra ébredt, hogy forog vele az ágy, miközben zuhan egy sötét mélységbe. Segítségért akart kiáltani, amikor fénygyűrűkön keresztül, a jól ismert szobájuk ablaka előtt meglátta anyját és lányát, amint egy kisebb ruhafélét nézegetnek és azon kuncognak, hogy:
- „Megtörtént a dolog! Ez a Jana legalább tökös gyerek…”
*
*
9. NŐGYÓGYÁSZATI VIZSGÁLATON
Később, amikor képes volt rá, felkelt és öltözködés közben meglepetten látta, hogy véres a bugyija… Ettől fogva örökké lehajtott fejjel járt és éjjel-nappal sírt. És, nehogy azt higgye bárki, hogy anyja egyszer is megkérdezte volna, hogy mi baja van! Valami miatt ő – mindig is úgy kezelte Katalint, mint egy alantasabb élőlényt, akinek nem is jár más és ezt tartja igazságosnak! Saját lánya (Kati „húga”) is ezt a mintát követve, hasonló módon volt ellenséges „nővérével”, a „KAKUKKFIÓKÁVAL”. A háta mögött így beszéltek valakiről… Csak-hogy Kati nem is sejtette, hogy ilyenkor valójában róla van szó!
Talán, november végére tudatosult Katiban ez az egész. Attól fogva csak az érdekelte, hogy jól érezze magát új „szerepében”. Úgy gondolta a gyereknek is jó az, ami az anyukájának. Neki, pedig az volt a legfontosabb, hogy a tanulmányait befejezze, és tanítónőként élje le az életét.
Annyian neveltek akkoriban (is) egyedül gyereket! „Egy tanítónő miért ne tudná fölnevelni a saját gyerekét is, miközben nemzedékek sorát oktatja és neveli az iskolában?” – gondolta teljes komolysággal.
Még örült is a felismerésnek, hogy lesz majd egy kis emberi lény, akinek szüksége lesz rá. Rá lesz szüksége! Az ő szeretetére! „Most, majd megmutatom én anyukának és az egész világnak - hogyan kell egy gyereket szeretni, nevelni!” - ágaskodott benne a bizonyítási vágy, amitől ilyen és hasonló gondolatokkal biztatgatta magát. Nem tudni, hogy miért, de fel sem vetődött benne, hogy majd mit csinál akkor, ha gyerekkel együtt kizárják a házból. Hova megy akkor? Talán azért, mert tele volt a feje az emancipációval kapcsolatos propaganda dumával. Azt hitte, hogy az állam majd kiutal neki egy lakást a gyerekre való tekintettel. Viszi majd bölcsibe… és így tovább és így tovább.
Mintha anyjáék tudták volna, hogyan is gondolkodik, mert közben „mindent” elrendeztek Janával. Neki csak annyi volt a dolga, hogy ott legyen a megadott időpontban például a menyasszonyi-ruhakölcsönzőnél, vagy az anyakönyvi hivatalban…
Amiért nem volt még tizennyolc éves, kötelező volt elmenni házasságkötés előtti nőgyógyászati vizsgálatra. Életében először volt nőgyógyászaton. Az orvos azzal fogadta:
- „De sietős!”
Éppen iskolanapon volt a rendelés - félórai várakozás után bekopogott. Nem akart egyetlen órát sem mulasztani. (Egy tanév alatt megvolt szabva mennyi igazolt, és igazolatlan mulasztás miatt még nem zárják ki a tanulót…) És, ezt el is mondta a lakóhelye szerint illetékes nőgyógyásznak. Soha nem felejti el a döbbenetet az arcán! Amikor megvizsgálta, közelharcot vívott vele – Kati meg saját magával, hogy széttárja magát! Már kiabált vele:
Lazítsa el magát, mert így nem tudom megvizsgálni!
Nagy nehezen megvizsgálta és azt mondta:
-„Sérült, gyógyulófélben lévő szűzhártyamaradvány. Most már értem, miért olyan sietős: grav. II-III.!”
Mondta, gúnyosan elhúzva a száját, majd hozzátette:
-„Azt hiszem az iskolát is elfelejtheti egy időre!”.
*
*
10. rész: A házasságkötés, személyiséggyilkosság
Eljött a „nagy” nap: december 30-a. Szinte visszafojtott lélegzettel várt a „Csodára” (Jóskára) miközben izgatottan sürögtek-forogtak körülötte anyjáék.
Erőszakkal kellett ráadni a menyasszonyi ruhát, mert nem akarta fölvenni. Egyre csak azt mondogatta:
- „Várjunk még vele… Várjunk még egy kicsit, mert lehet, hogy nem is lesz rá szükség!”
A bénultsága csak nem múlt el. Mintha megfagyott volna a „LELKE” és a testi működésében is zavar támadt volna…
A házasságkötő teremben derült ki, hogy otthon hagyta a személyi igazolványát… Valaki elment érte taxival.
Ő meg közben csak Jóskára gondolt és arra, hogy ő úgyis hamarosan megjelenik, és nem hagyja, hogy ezek elrabolják tőle! Már éppen elhatározta, hogy kikiabálja: -„Jóska úgyis érzi, hogy ez az egész csak egy cselszövevény miatti színjáték, ami itt történik!”
De nem jött ki hang a torkán.A személyi igazolvánnyal közben megérkezett az a valaki és Jóska még mindig sehol!
Kezdetét vette a szertartás. Végeérhetetlennek tűnő beszédcirádát tartott az anyakönyvvezető, akiről azt sem tudta, hogy férfi volt, vagy nő?
Tényleg nem volt magánál!
Arra emlékszik, hogy valami nagyszerű szerelemről beszélt az anyakönyvvezető, ami az ő szívüket most összeköti, meg ehhez hasonlók és Kati komolyan közbe akart szólni, de annyira görcsben volt, hogy nem tudott megszólalni. Az „igent” sem tudta kinyögni. Ennek ellenére alá kellett írnia valamit és még viccesen meg is jegyezte valaki:
- Aztán tudd ám, hogy mit kell most már a nevedhez írni!
Akkoriban úgy írták automatikusan a férfiak nevére az asszonyokat a férj teljes nevével, a –né toldattal! Attól fogva soha többé senki nem tudhatta sehol, hogy valójában mi volt a neve, vagyis ki volt valójában a házasságkötés előtt. Bizonyára Kati személyiségét is így akarták eltemetni a „névházassággal”.
Mielőtt felelőtlennek tartanánk Kati viselkedését, nem ártana belegondolni, hogy ő még kiskorú gyereknek számított és ehhez az egészhez szülői engedélyre volt szükség.
Bizony, Kati még csak egy gyerek volt akkor, amikor megerőszakoltatta a saját anyja! Vagy legalább is bűnrészességet vállalt benne, hogy megfeleljen azoknak, akik a háttérben segítettek Jóska AVH-s apjának eltávolítani Katit a fia közeléből.
Szegény Kicsi Lány!
Azt sem tudta, hogy mi történik vele valójában. Bűntudata volt amiért közel engedte magához Janát! Hiszen, olyan látszata volt a Janával való találkozásnak, mintha ő lecserélte volna Jóskát, az egyetlen, igaz szerelmét egy IDEGEN férfira.
Azt is csak évekkel később tudta meg, hogy lakást ígértek, Janának, ha el tudja érni, hogy házasságot kössön vele. Akinek minden segítséget megadtak a háttérben szervezkedő titkos ügynökök a terv sikeres végrehajtásához.
Kitől és mit kapott Kati?
Anyjától megkapta, hogy elkísérte egy ismerős nőgyógyászhoz, privát rendelésre, hogy „megtudják hogy fejlődik a magzat”. Legalább is Katinak ezt mondta az anyja. Ott azután a vizsgálatot követően kapott egy „magzaterősítő” injekciót, amitől nagyon rosszul lett, mert beindult a „spontán” vetélés. Ott helyben ki is kaparták belőle kicsi magzatát, aki miatt vállalta az egész házasságkötési cirkuszt!Nem tehetett semmit, hiszen MÉG KISKORÚ volt és az anyja mindent eldönthetett helyette!
Anyja tudta, hogy Jana a lakást Kati nélkül és gyerek nélkül akarta!
Kati pedig nem értette, hogy Jana miért követ el mindent, hogy elüldözze maga mellől. Jana meg azt nem értette, hogy miért nem megy vissza Kati a szüleihez?
Bizony, Katinak nem volt hova menni… Anyja megmondta neki még a házasságkötés előtt, hogy:
- „Úgy viselkedj, hogy ide nincs többé visszaút!”
Ezért aztán Kati túrt, ameddig tűrhetett. MIDEN ALKALOMMAL, AMIKOR JANA ÉLNI AKART FÉRJI JOGÁVAL, KATI ÁTENGEDTE NEKI A TESTÉT, MINT EGY HASZNÁLATI TÁRGYAT, miközben a lelke „kilépett” a testéből és ott lebegett valahol a magasban fölöttük, ahova nem ért föl a tenger-sok durvaság és gonoszság…
