FRIEDRICH NIETZSCHE
VERSEI

VÁLOGATTA
HAJNAL GÁBOR

FORDÍTOTTA
CSORBA GYŐZŐ
GARAI GÁBOR
GÖRGEY GÁBOR
HAJNAL GÁBOR
KÁLNOKY LÁSZLÓ
KÉPES GÉZA
KERESZTURY DEZSŐ
LATOR LÁSZLÓ
PETRI GYÖRGY
PÓR JUDIT
SZABÓ LŐRINC
TANDORI DEZSŐ
TELLÉR GYULA
VIDOR MIKLÓS

VERSEK 1863-1878-BÓL

AZ ISMERETLEN ISTENNEK
A MÉLABÚHOZ
ÉJI VIHAR UTÁN
RÉG VOLT REGGEL

VERSEK A VIDÁM TUDOMÁNY-BÓL 1881-1884

VADEMECUM - VADETECUM
A HARMADIK VEDLÉS
KÉRÉS
AZ ÉN KEMÉNYSÉGEM
A VÁNDOR
AZ ÁLCÁZOTT SZENT
NEM IRIGY
SÜLLYEDÉS
A TÖRVÉNYEK ELLEN
A TOLL KAPAR
A KÉTKEDŐ SZAVA
ECCE HOMO
CSILLAG-ERKÖLCS
SANCTUS JANUARIUS
DÉLEN
A TITOKZATOS CSÓNAK
EZ A SOK NYÁMNYILA LÉLEK
RIMUS REMEDIUM. AVAGY: MIKÉNT VIGASZTALÓDNAK A BETEG KÖLTŐK
GYÖNYÖRŰSÉG!
ÚJ TENGEREKRE
SILS-MARIA
A MISZTRALHOZ

AZ ÍGY SZÓLOTT ZARATHUSTRÁ-BÓL II. KÖNYV, 1883

ÉJI DAL
A TÁNCDAL
A GYÁSZÉNEK

VERSEK ÉS TÖREDÉKEK 1882-1886

DALOK ÉS BÖLCS MONDÁSOK
ALBATROSZ MADÁR
AZ ÚJ COLUMBUS
EZ NEM KÖNYV
HEGYEN
A BARÁTSÁGHOZ
A SZÓ
PÍNIA ÉS VILLÁM
ÉJ VAN
ÉJ VAN
NAP-GONOSZSÁG
FA ŐSSZEL
A TÁJRA MESSZI MENNY DÖRÖG
A LEGMAGÁNYOSABB
MINDEN ENYÉM LESZ VALAHÁRA
BIRKÁK
Ó, NAGYSZERŰ, JÓ ÉVADOM
HAFIZNAK
WAGNER RICHARDNAK
A VÁNDOR
AZ ŐSZ
A HAVASON
ELHAGYATVA
MÁRVÁNYKRIPTA
A BALSORS UTOLÉRI
ELCSENG A NAP
AZ ITTAS ÉNEK
MAGAS HEGYEKBŐL

DIONÜSZOSZ-DITIRAMBUSOK 1888

CSAK BOLOND! CSAK KÖLTŐ!
A PUSZTASÁG LÁNYAINÁL
UTOLSÓ KÍVÁNSÁG
RAGADOZÓMADARAK KÖZT
A JELZŐTŰZ
LEÁLDOZIK A NAP
ARIADNE PANASZA
HÍRNÉV ÉS ÖRÖKKÉVALÓSÁG
A LEGGAZDAGABBNAK SZEGÉNYSÉGÉRŐL

VERSEK ÉS TÖREDÉKEK 1888-BÓL

VELENCE
A MAKACS HALLGATÁS
CSILLÁMLÓ, TÁNCOLÓ PATAK
FIGYELMEZTETNI
KANYARGÓ UTAT
KÖZÖTTETEK
VISSZA MINDIG
FÉLRE NE ISMERJÉTEK
RÉSZVÉTE KEMÉNY
MOST ÍGY AKAROM
VIGYÁZZ
SZERETLEK BENNETEKET?
SZŰKÖS LELKEK
A MAGÁNY
TERHEIDET VESD A MÉLYBE!
HÍRNÉV-HAJÓKA
A CSÚCSOKON ÉN
IGAZSÁGOK
LASSÚTEKINTETŰ SZEM
TÚL SOKÁIG ÜLT
TÚL ÉSZAKON
EGY FOGOLY
MÉG ZÚG
CSAK EZ SZABADÍT MEG
ITT ÁLLNAK, ITT
ÚJABB ÉJSZAKÁKBA
AZ ESKÜT-ÉRDEMLŐK KÖZÜL
TÚLADTAM MINDENEN
AZT MONDJA
MI EZ?
GONDOLAT
A HAJNALPÍR
HA A MAGÁNYOSRA
A SZFINX

AZ ISMERETLEN ISTENNEK
DEM UNBEKANNTEN GOTT

Hogy továbbállnék újra egyszer,
pillantásom előreküldve,
kezem árvultan emelem fel,
s kereslek, feléd menekülve,
kinek mélyes mélyen szivemben
emeltem szent oltárokat,
hogy hangodat
újra halljam, szólítson engem.

S izzik rajtuk: Az ismeretlen
istennek! - ez, mélyen bevésve.
Övé vagyok, bár latrok seregébe
tartozom most is mind e percben:
övé - és érzem kötelékem,
mely harc közben lehúz, lefog,
s megfuthatok,
mégis őt szolgálom egészen.

Úgy ismernélek, Ismeretlen!
Téged, mélyen lelkembe nyúlva,
életem, mint viharzás, összedúlva,
Megfoghatatlan, Rokonom benn!
Úgy ismernélek, szolga lényed.

TANDORI DEZSŐ

A MÉLABÚHOZ
AN DIE MELANCHOLIE

Ne haragudj, Mélabú, ha neked
hegyezem tollam, hogy téged dicsérjen,
s nem kuporgok, lehajtva fejemet,
egy fatönkön remetemódra mégsem.
Sokszor láthattál így, s tegnap kivált,
a meleg napsütésben kora reggel:
a völgyben mohó keselyű kiált,
holt fán ülve álmodik holttetemmel.

Szilaj madár, csalódtál, jóllehet
a rönkön múmiaformán pihentem,
nem láttad élénk tekintetemet,
amint derülten ide s oda rebben.
Igaz, nem a te csúcsaidra szállt
távoli felleghullámokba veszve,
hanem befelé, hogy fénysugarát
a lét mélységes mélyeibe vesse.

Csúful görnyedve a puszta felett,
mint mikor áldozni akar a barbár,
Mélabú, hányszor megidéztelek,
mint ki vezekel máris, fiatal bár!
Élveztem a keselyűszárnyalást,
mennydörgő lavinák sebes futását,
s szóltál, zordul s igazat, soha mást:
nem tudod, mi az emberi csalárdság.

Szeretsz, barátném, vad sziklavilág
úrnője, itt lenni a közelemben,
s fenyegetően mutatsz lavinát,
keselyűnyomot - megtagadni engem.
Körül liheg, vicsorog, ölni vágy,
gyötrődve küzd minden, hogy éljen.
Lepkék után sóvárog a virág
az igézetes sziklameredélyen.

Borzongva érzem, hogy mind én vagyok,
virágszál, elcsábított tarka lepke,
keselyű, szél, röptében megfagyott
jégzuhatag, a te dícséretedre,
haragos, ádáz istennő: fejem
térdemre hajtva reszketeg kiáltom,
téged magasztalva, hogy szüntelen
csak élni, élni, élni, élni vágyom.

Haragos istennő, zokon ne vedd,
hogy rímhálómmal így körülkerítlek!
Reszket, rémarc, akihez közeledsz,
megrándul, akit gonosz jobbod illet.
Remegve dalra dalt dadogok itt,
rángok alakzatokban, ütemekben:
fröcsköl a toll, a tinta szétfolyik -
ó, istennő, engedj hát cselekednem!

PÓR JUDIT

ÉJI VIHAR UTÁN
NACH EINEM NÄCHTLICHEN GEWITTER

Mint a ködpalást, ma úgy leped be,
komor istennő, ablakomat.
Ráng, süvít a fehér pihe telje,
ráng, zuhog belé a telt patak.

S jaj, míg villámfények kergetőztek,
s zabolátlan zengtek az egek,
s dőlt a köd, te boszorkány, kifőzted
halálhozó méregfőzeted.

Éjfelekkor lestem dermedetten
kéjed s kínod vad hörgéseit,
láttam, mint villan szemed, s kezedben
mennyköved baltája mint süvít.

Így álltál meg puszta ágyfejemnél,
villogtatva vad páncélzatod,
vasláncoddal ablakomra vertél,
s rámdörögtél: Halld hát, mi vagyok!

Amazon: nagy, öröklényegű nő,
nem asszonyi, galamb-forma, lágy:
férfi-dühű, férfi-gőgű küzdő,
győztes s nősténytigris egyaránt.

Sarkam, amit érhet, tönkrehágja,
vad nézésem fáklyát hajigál,
eszmém méreg! Térdre hát! Imára!
Vagy lobbanj ki! Lidérc! Fénybogár!

TELLÉR GYULA

RÉG VOLT REGGEL
MORGEN IST VORBEI

Rég volt reggel, dél veri
főnket forró sugarával,
üljünk árnyas lugasokban,
s a barátságról daloljunk:
az volt hajnalpírja, az lesz
alkonypírja életünknek.
Hanem délben csak a dal
szól: a reggel nem igérhet
esténknek szebb nyereséget.

LATOR LÁSZLÓ