Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok

Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak

Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok

Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár

Reményik Sándor

HA SZÁMBAVETTED...

Ha számbavetted mind a vétkeid 
Szemed ha metszőn önmagadba látott: 
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot!

Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk, 
Mert végtelen a vétkeinknek száma 
S talán nem az a legölőbb csapás, 
Mit sujt az öklünk tudva, odaszánva.

A legsikoltóbb seb talán nem az,
Mit oszt a kardunk nyilt, lovagi tornán 
S tán az se, mit suttogva, hátmögött 
Ejtünk kajánul, titkon és orozván.

A legsikoltóbb, legégőbb sebek
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet, 
Mely indult jóakarat ösvenyén
És öntudatlan gúnyba tévedett.

A legszörnyűbb lavinák úgy lehet, 
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni - véltük - nincs miért, 
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.

S mikor egy gyötrődő szív úgy eped 
Egy szónkért, mely meg tudná váltani, 
S virágoskertből sivataggá lesz,
Mert azt az igét nem mondottuk ki.

Mert elnéztünk a ködös messzeségbe, 
A léptünk rajta döngve áthaladt,
Semmit se tettünk - csak nem vettük észre -
És eltapostuk, mint egy bogarat.

Oh végtelen a vétkeinknek száma,
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk, 
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk, 
Szüntelen egy virágot tör le lábunk.

Ha számbavetted mind a vétkeid, 
Szemed ha metszőn önmagadba látott: 
Az ismeretlen sok, sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot.

*

Névtelen

életveszélyes

fenyegetéseket küldözgetve

zavarom meg a nyugalmadat...

*

Mondhatsz

bármi igazat,

az egész biztos,

hogy én rögtön „cáfolom”,

és pont az ellenkezőjét állítom!

*

Nem

bántalak,

de mindig

fenyegetően viselkedek

mint aki rögtön ütni akar...

*

Csak

fölényeskedsz

és alig várod az alkalmat,

hogy nyilvánosan leégessél...

*

Csak addig

„barátkozol” velem,

amíg egyfolytában csicskázok

és mindig mindenben helyeslek neked

*

Amíg

pénzem,

hírem és

befolyásom van vagy lehet,

addig közelemben sündörögsz

*

Mintha

atyám vagy

papom, istenem lennél:

te mindig jobban tudod,

hogy nekem épp mi a jó...

*

Titokban

még esetleg

beszélsz még velem,

de mások előtt már

szégyellsz velem mutatkozni...

*

Az ellened

elkövetett vétkem

sose bocsátod meg:

legyen így inkább

mind a kettőnknek rossz?

*

Minden

lehető helyzetben

tüntetően érezteted velem,

hogy én „rangon aluli” barát vagyok...

*

Kigúnyolom

szegénységed, sántikálásod,

dadogásod, cigányságod, idegenséged…

*

Védekezésből

ellen-támadok:

indoklás nélkül

lemihasznázlak,

lesemmirekellőzlek,

lenaplopózlak stb. stb.

*

Bármilyen

kis családi-

baráti vitás ügyben

szívesen - hamisan –

tanúskodom ellened!

*

A

suttogó

pletyka-

propaganda módszerével

keltem-terjesztem a te rossz híredet...

*

Te

megdobsz

egy lágy kenyérrel,

de én - „büszkeségből” -

kemény kővel doblak vissza...

*

Olyan

képet formálok

és terjesztek rólad,

ha kell suttogó propagandával is,

hogy sokan ellenségüket lássák benned!

*

Dezinformállak,

- mint Monte Christo

az életprogramos bosszújában -,

és így te az én kárörömömre

önmagad teszed tönkre...

*

Vagy

a hátad

mögött feketítelek be,

vagy amikor épp együtt talállak

a gyerekeiddel, a főnökeiddel stb.

*

Azért

csúfollak ki

hangosan és kórusban,

ami neked is nagyon fáj:

a végleges vénlányságod miatt...

*

Ha

nincs gyufád,

akkor kést, villát

és ollót adsz kicsidnek játékszerül...

*

Ki

nem

állhatod,

ha ellenőriznek –

de bajba kerülve

szemünkre hányod,

miért nem intettünk...

*

Ha

egy lány

nem lehet a tied,

akkor inkább megölöd,

vagy "csak" kompromittálod

hogy így már másé se lehessen...

*

Annyira

szórakozott vagy,

hogy más gyerekét

hozod el az óvodából

és még el is veszted...

*

Éhes

gyermekeid

szemrehányó

tekintete dacára

csakis a hobbidnak,

passziódnak, hóbortodnak élsz...

*

Nem

vered be jól

a patkószeget,

s ezért nem csak

a ló és a lovasa,

és a csata, de végső soron

az egész országod is elesik...

*

Rakoncátlan nyelved,

locsi-fecsi lelkületed

kifecsegi a titkaitokat,

háborgatva ezzel a családi békét...

*

Csúf

nevetéssel

ítéled meg és el

mások fogyatkozását -

de kikelsz magadból,

ha a te gyengeségeidet

is nagydobra verik..?

*

Egyszer

- mindent

bő lére eresztve -

visszaélhetsz hallgatóid idejével...

(de hát nem egy nap a világ, ugye!)

*

A

hátam

mögött gyalázol,

de mit gondolhat hallgatód,

vajon miket mondasz őróla,

ha ő fog elmenni a színről...?

*

Kipróbált,

igaz barátoddal

egyáltalán nem úgy bánsz,

mint becsülhetetlen kinccsel illene...

*

Erőltetett

humorizálgatásodtól

nem felenged, hanem

megdermed, lefagy a „légkör”...

*

Te

csak

újabb

terheket raktál

kis családi sajkátokra:

így aztán együtt süllyedtek el...

*

Búvár

Kundként

a külső fogytán

belső ellenséget keres,

és talál és azt furkálgatja...

*

Annyira

tetszel magadnak,

és olyannyira nagy

és jó szíved van, hogy

ismerőseid/szeretteid is

saját képedre akarod formálni...

(jót teszel velük, ha belehalnak is)

*

Nem

tudtok

közösen fellépni,

élőláncot, védőpajzsot alkotni,

és a „farkas” egyenként elbánik veletek...

*

Titokban,

bűntudattal,

de a pokolba

kívánod családtagjaidat,

hogy több légköbméter,

nagyobb élettér jusson neked...

*

Ha

nem kapsz

cukrot vagy

kapsz egy pofont,

menten feljelentést teszel

szüleid ellen és intézetbe mész...

*

Drága,

véges időtöket

önismétlődően, rendszeresen

ízléskérdéseken vitatkozva fecsérlitek el...

*

Annyira

gyűlölsz, hogy

ebbe nem csak

te pusztulsz lassan bele,

de engem is magaddal rántanál…

*

Elkísérlek

minden fellépésedre:

pfujolok minden ballépésednél,

kárörvendek kikényszerített hibádnál...

*

Féltékeny

testvér vagyok,

aki vélt vagy valós

gyerekkori sérelmeiért

holtáig/holtodig kitartóan

és leleményesen áll bosszút...

*

Kisajátítod,

lestoppolod magadnak

az ún. Nagybeteg szerepet,

hogy velem kevesebbet törődjenek...

*

Te

követed el a csínyt,

de ügyesen rám kened,

hogy rajtam verjék el a port...

*

Te

csak az igazat

mondtad, ez igaz,

de rosszkor és rosszul,

így csak lebunkóztál vele!

*

Oly

közel állsz hozzám,

annyira ismered érzékenységeimet:

akár egy szóval is szíven tudsz döfni...

*

Annyira imádod,

ön-isteníted magad,

hogy ha törik, ha szakad,

persze csupa jó szándékkal,

engem is képedre formálnál...

*

Mintha

gonosz varázsló lennél,

aki ledegradáló tekintetével

szellemóriásból törpévé változtat...

*

Olyan

erővel sugározom ki

rád a erős depressziómat,

hogy a te életkedved is elmenjen...

*

Tudván tudva

ártatlanságomat,

mégis bogarat teszel

az illetékes fülekbe:

gyanúba keversz...

*

„Gyógyító”

piócaként tapadsz rám

és csak szívod a vérem:

te hízol, én meg elfogyok...

*

Akkor

keresel csak,

amikor szükséged van rám,

azután kapcarongyként eldobsz?

*

*

Dróton

akarsz rángatni

mint egy rongybábut:

atyáskodó „kisfőnökként”

minden lépésem irányítod, ellenőrzöd...

*

Kisgyerekként

megbotránkoztatsz,

jóval nyolc napon túl

gyógyuló lelki sebet okozva!

*

Elviselhetetlen

terheket teszel vállamra,

majd sajnálkozol görnyedt,

rossz testtartásomon...

*

Ha

egy kezdeményezésem

kis sajkája kifut a tengerre,

te rögtön meg is torpedózod!

*

Szerelmeddel,

ill. jobban mondva

csak annak tettetésével

előbb magadhoz láncolsz,

trükkösen magadba bolondítasz,

majd éheztetsz, érzelmileg zsarolsz stb.

*

Kapott

vagy kreált

rémhírekkel

szőnyegbombázol,

nehogy véletlenül

nyugodtan éjszakázzak...

*

Szétzilálod-

széttöredezed

„agyam” és időm,

nehogy elmélyülhessek

koncentrált alkotómunkámba!

*

Halálom után

támadsz és ócsárolsz,

amikor én már nyilván

nem tudom megvédeni magam...

*

A

jog-

szabályok

általad jól ismert

igen tág keretein belül

a legrafináltabb módon

háborítod az oly drága csendem...

*

Csúnyán

káromkodsz

már csak azért is,

mert nagyon jól tudod,

mennyire érzékeny vagyok rá...

*

Úgy

beszélsz velem,

mintha hülyegyerek,

vagy szenilis öreg lennék,

akire még-már mindent rá kell hagyni...

*

Csak

nagyon

keveset vársz el tőlem,

katalizálva önértékelésem

béka segge alá süllyedését...

*

Olyan,

túl magas

követelményeket támasztasz,

hogy csak kudarcélményeim halmozom...

*

Eltakarod

előlem a Napot,

elzársz a nem látható,

de valós Égi reménysugarak elől...

*

Hamis

illúziókba ringatsz:

csak hadd higgyem el,

hogy én tényleg, valóban

az énekes pályára termettem...

*

Indiszkréten hallgatózol

vagy a holmimban kutatsz

bármilyen terhelő adat után

(amivel majd zsarolni lehet)

*

Irányított

beszélgetésünkből

az derül ki, hogy mennyire

buta, műveletlen stb. vagyok

*

Jobb ügyhöz

méltó buzgalommal töröd a fejed:

legjobban épp mivel bosszanthatnál fel...

*

Még

meg se vizsgáltad,

milyen az, amit vettem,

máris kapásból, egyből

gonosz gúnnyal lefikázod,

ócsárolod, lepocskondiázod!

*

Pont akkor

zavarsz meg, amikor

a legjobban koncentrálok

a kötélen tipegve, „táncolva”...

*

Barátinak

látszóan ölelgetsz,

hogy kitapogassad

a gyenge pontjaim,

hogy majd pont oda döfjél...

*

A

tudtomon kívül

játszadozol, tréfálsz,

kísérletezgetsz velem:

például most úgy teszel,

mintha épp udvarolnál nekem...

*

Rejtekhelyről,

kandi kamerával

figyeled, mihez kezdek

az utamba, lábam elé tett

zsinegre kötött pénztárcával...

*

Holtbiztos

tippel jössz,

amibe most vagy soha

minden pénzem be kell fektetnem

(„persze”, kibicnek semmi se drága...)

*

Bántó

gúnynevet eszelek ki,

és ennek hangoztatásával

igyekszem ezt rád ragasztani!

*

Levakarhatatlanul,

piócaként rád tapadva

halálosan unalmas dumámmal 

agyad elzsibbasztom, akaratod bénítom...

*

Éjt

nappallá téve

személyesen és

telefonon, világhálón

nyughatatlanul zaklatsz

szerelmi, üzletei ajánlatoddal!

*

Irgalmatlan

szamaritánusként

nem nyújt ott/akkor

testi-lelki elsősegélyt

a bajbajutottnak...

*

Te magad

okozod nekem a bajt,

majd áldozatod cserbenhagyva

villámgyorsan elhúzod a csíkot...

*

A vesztemre törve

buzgón azon ügyködsz,

hogy vagy meg se kapjam, 

vagy hamar elveszítsem munkám...

*

Egy

jó hangos

„szellemes”,

poénkodó beszólással

teljesen kizökkentesz

a mondandómból/szerepemből...

*

Segítő-

készségemmel

csúnyán visszaélve

mindig kérsz, kéregetsz

valamit - pumpolsz engem...

*

Sűrű

látogatásaiddal,

végtelen hosszú telefonjaiddal

a végkimerülésig le- és kifárasztasz...

*

Igyekszel

- lehetőleg észrevétlenül -  

elvetni a gyanakvás magvát,

megmérgezve a társas bizalom légkörét...

*

Kis

és nagy

nyilvánosság előtt

visszatérően, rendszeresen

válogatott sértéseket vágsz a fejemhez...

*

Ha

kiszedtél belőlem

vagy véletlen megtudtál

valaminő lelki szennyest: 

azt az utcára teregeted ki...

*

Bizalom-

gerjesztő mosollyal

tőrbe csalsz, csapdát állítasz,

és piros, de mérgezett almával megetetsz...

*

Titokban

megrongálod,

sőt tönkre teszed

eszközeimet, gépeimet,

bútoraimat, könyveimet stb.!

*

Bizalmammal

csúnyán visszaélve

távollétemben beleolvasol

titkos naplómba, leveleimbe...

*

Legszebb

közös emlékeinket

kiradírozva vagy mocskolva

mintha megkísérelnéd kifosztani életem!

*

Vagy

meg sem hívsz

csoportunk rendezvényére

vagy hathatósan kiutálsz onnan...

*

Ha

egy kicsit is

örülnék a jó híreknek,

te mindig rögtön kapásból elszomorítasz...

*

Ellopod,

„lenyúlod” ötleteimet,

származásukat letagadva

az én tollaimmal ékeskedsz...

*

Ha sikered van,

az a te érdemed,

ha kudarcot vallasz,

akkor rám mutogatsz,

én adtam rossz tanácsot stb.

*

Ott

gáncsolsz

és teszel keresztbe,

ahol csak tudsz/képes vagy –

lehetőleg sötétben vagy titokban...

*

Gúnyolsz

testi- vagy beszédhibámért,

egyéni szokásaimért, származásomért…

*

Addig-

addig

hízeleg

a ravasz róka,

míg a hiú holló

ki nem ejti szájából

pont őelébe a sajtot...

*

Dezinformállak,

vagy összezavarom,

direkt összekuszálom

a tétova gondolatmeneted,

hogy ne tudjál jól dönteni...

*

Rábeszéllek,

hogy hamisgyöngyökért

add oda nekem a legféltettebb kincseidet

*

Társként  

téged is

bevonlak a zűrös buliba,

majd a haszonnal lelépve

rád terelem a gyanút,

rád verem a balhét,

téged hagylak pácban...

*

Csak

áltatsz

a nagy szerelmeddel,

közben élvezettel figyeled

vergődésem a pókhálódban...

*

Sokáig

hitegetlek

a szerelmemmel,

majd pofára ejtelek,

és így végleg begubózol…

*

Gonosz

tréfát eszelünk ki:

amíg te kétségbeesel,

mi meg föléd hajolva

arcodba röhögünk...

*

Anonim

feljelentelek

adóhivatalnál/rendőrségnél,

hátha találnak nálad valamit –

de mindenképp elérem: zaklassanak...

*

Találóan-

hihetően megrágalmazlak,

hátha azért valami rajtad ragad a ráfogásból…

*

Igyekszem

rólad kompromittáló

információkat szerezni,

s azt „jó helyre” eljuttatni...

*

Beárullak

a tanító néninél,

hogy az iskolából hazafelé

tegnap mit is mondtál róla...

*

Elhitetem veled,

most fogtad meg az isten lábát

s valami pilótajátékra kicsalom a pénzed!

*

Én

pénzzel is

segítelek, persze!

„csak” hát nagyon

magas kockázatom

miatt uzsora a kamat...

*

Szabó Lőrinc:

Gyengeség

Csak egy kicsit voltam becsületes, 
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz, 
csak egy kicsit próbáltam igazi 
szeretettel szólni, segíteni, 
csak épp elkezdtem, s máris visszavág 
s ellenem fordul a legjobb barát.

Csak épp elkezdtem... Gondoltam: ez az 
ember erős, az egyetlen igaz, 
ez az egyetlen, aki keresi 
és elbírja és hasznát is veszi, 
hasznát annak, amit mindenki tud 
s amit elrejt előle a hazug.

Arra gondoltam, hogy szeretem, 
hogy megtisztítom, megkétszerezem 
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb, 
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott, 
ő akarta... És szólni kezdtem... És 
egyszerre kiderült a tévedés:

kiderült, hogy itt is hazudni kell, 
hogy az igazat ő se bírja el, 
és hogy az elszánt hízelgő, aki 
a háta mögött csak kineveti, 
az nemes neki, az bölcs, az barát, 
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,

még gonoszabb... Mi lelt? - förmed reám, 
az árulóra, s látom, az agyán 
hogy ömlik el a fájó, megriadt, 
tiltakozó s gyanakvó indulat: 
- Mi lelt? Már te is?... - és szavain át 
szinte robban a sértett hiúság.

Borzadva nézek a szemébe, és 
mosolygok és dadogok: - Tévedés, 
félreértettél... És már hazudok, 
hazudok neki, csűrök-csavarok: 
mentek valamit, őt és magamat 
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.

*

Álbarát, lelki hadviselő, rosszul segítő

Az ellenségemmel elbánok,

de a barátaimtól védjen meg az Isten...

Amit másoknak árthatunk

amit mások árthatnak nekünk -

legfőképpen az elő-szeretteink körében,

akik amúgy a legtöbbet használhatnának

akiknek amúgy a legtöbbet használhatnánk...

Hisz éppen a legjobb szándékkal lehet

legtöbbet ártani, pokolba vezető utat kövezni

Aki rosszul akar jót nekünk, az veszélyesebb,

mint aki csak úgy tesz, mintha javunkat akarná -

pláne, ha nyílt ellenség: akkor legalább védekezünk...

Itt most főképp a szabadon választható

és így is felmondható kapcsolatokról lesz szó,

a szülő-gyerek viszonyról, a hivatásos segítőkről,

a szellemi-politikai elitről egy külön fejezet szól...