Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok

Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak

Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok

Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár

BOLDOG-BOLDOGTALAN:

Életminőség vizsgálódások III. –

Az áruló szellemi-politikai elit 3.

VANITATUM VANITAS

Itt az írás, forgassátok

Érett ésszel, józanon,

S benne feltalálhatjátok

Mit tanít bölcs Salamon:

Miképp széles e világon

Minden épűl hitványságon,

Nyár és harmat, tél és hó

Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyafészek,

Egy perchozta tűnemény;

A villám és dörgő vészek

Csak méhdongás, s bolygó fény;

A történet röpülése

Csak egy sóhajtás lengése;

Pára minden pompa s ék:

Egy ezred egy buborék.

Sándor csillogó pályája,

Nyúlvadászat, őzfutás;

Etele dúló csordája

Patkánycsoport, foltdarázs;

Mátyás dicső csatázási,

Napoleon hódítási,

S waterlooi diadal:

Mind csak kakasviadal.

A virtus nagy tűneményi

Gőz, mit hagymáz lehele;

A kebel lángérzeményi

Vértolúlás kínjele;

A vég, melyet Sokrat ére,

Catonak kihulló vére,

S Zrínyi Miklós szent pora

Egy bohóság láncsora.

És ti bölcsek, mit hozátok

Ami volna szép s jeles?

Mámor bírta koponyátok,

Plato s Aristoteles.

Bölcselkedő oktalanság,

Rendbe fűzött tudatlanság,

Kártyavár s légállítvány

Mindenféle tudomány.

Demosthén dörgő nyelvével

Szitkozódó halkufár;

Xenofon mézbeszédével

Rokka közt mesére vár;

Pindár égi szárnyalása

Forró hideg dadogása;

S Phidias amit farag,

Berovátkolt kődarab.

Mi az élet tűzfolyása?

Hulló szikra melege.

A szenvedelmek zúgása?

Lepkeszárny fergetege.

Kezdet és vég egymást éri,

És az élet hű vezéri,

Hit s remény a szűk pályán,

Tarka párák s szivárvány.

Holdvilág csak boldogságunk;

Füst a balsors, mely elszáll;

Gyertyaláng egész világunk;

Egy fúvallat a halál.

Vársz hírt s halhatatlanságot?

Illat az, mely tölt virágot,

És a rózsát, ha elhúll,

Még egy perccel éli túl.

Hát ne gondolj e világgal,

Bölcs az, mindent ki megvet,

Sorssal, virtussal, nagysággal

Tudományt, hírt s életet.

Légy, mint szikla rendületlen,

Tompa, nyúgodt, érezetlen,

S kedv emel vagy bú temet,

Szépnek s rútnak húnyj szemet.

Mert mozogjon avagy álljon

E parányi föld veled,

Lengjen fényben, vagy homályon

Hold és nap fejünk felett,

Bárminő színben jelentse

Jöttét a vándor szerencse,

Sem nem rossz az, sem nem jó:

Mind csak hiábavaló!

Kölcsey Ferenc

1823. február-április

*

Le-

eretnekezem,

és leszektásozom

tetszhalott, múzealizálódó,

lefáradt, langyos, életidegen

egyházam lelkes ébresztgetőit!

*

Azt

a prófétát,

vallási tanítót,

aki a gójt is isten

édes gyermekének mondja,

engem ördögfajzatnak mond,

pozíciómból hamis vádakkal

a pallosjogú hatóság elé citáltatom...

*

Ha

Krisztus

ma közöttünk járna,

szólóban virágszőnyeggel fogadnám,

de ma is elsőként kiáltanám a kórussal:

Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!

*

Se jót,

se jól

nem alkotok:

de büdös a munka -

mégsem lennék  újra

derék szántóvető vagy lakatosinas...

*

Újság-

íróságom

csak fedőtevékenység:

mint kém vakond várom

a hívó, behívó parancsot,

mikor riasztják az alvó ügynököket...

*

Mások

ötleteit és műveit

pofátlanul, nyíltan einstandolom,

vagy titkon, suttyomban, orvul

plagizálom, lenyúlom...

(„vendégszöveg”)

*

Egy

parafenomén vagyok:

szinte gyereket tudok

beszélni a hasadba, vagy

olyan hasbeszélő vagyok,

aki a hasára ütve hantázik,

lódít, füllent, konfabulál stb.

*

Meztelenek ellen

állig fegyverben vívom

- úgymond fair play... -

szócsatáimat, szellemi párbajom -

még a játékszabályokat is én diktálom!

*

Mintha

janicsárokat nevelnék

az elrabolt keresztény gyerekekből,

így lehetne találóan jellemezni

a pedagógiai munkásságomat...

*

Velem

lehet és

érdemes tárgyalni!

Nemcsak a piacon

engedek a negyvennyolcból:

szakmai, sőt erkölcsi dolgokban

is könnyen és hamar megalkudok -

büszkén a „kompromisszum-készségemre”...

*

Ridegen,

vagy álszenteskedve,

magam alá rendelem

a hozzám tartozókat:

mindenki csak eszköz

a még meg nem értett

Nagy Célomhoz...

*

Karosszék

vagy terep-antropológusként,

vagy mint naiv szótárkészítő,

vagy misszionárius: előkészítem

a gazdasági és szellemi gyarmatosítást...

*

Eljátszom

a szókimondást privilegizáló

s levezető szelepként működő

udvari bolond régi-új szerepét,

ami hálás és fixen jól fizető...

*

Ügyesen

gátolom vagy

lehetetlennek mondom

az elit- és a tömegkultúra

szakadéka áthidalását

(sőt: éket verek közé,

a szakadékot mélyítem,

az épült hidat felégetem...)

*

Az

a „varázsló”

Cipolla vagyok,

aki a mindenkori Mariót

gonoszul hipnotizálná -

a Gonosz szolgálatába szegődve

kamatoztatom rendkívüli adottságaimat...

*

Ha

a cipésznek

nem tetszik

a mázolmányom,

akkor megszégyenítve

a kaptafához kussoltatom...

*

Nem

csak

a suszter

véleményét kérdem,

de naponként konzultálok

vele a festői stílusomról,

és a végső szót mindig

vele mondatom ki,

így fedezem le magam,

mint a nép művészét...

*

Hol

optimista,

hol pesszimista vagyok,

de az az egy biztos:

hogy mindkettőből

mindig a kincstári...

*

Minden

művet, alkotót

és kulturális jelenséget

rögtön kész stigmás

skatulyákba gyömöszölök –

a leírásba már az értékelést

is belecsempészve, megkímélve

ettől a laikus nagyközönséget...

*

Mindent

csak imitálok,

úgy teszek „mintha” -

és ezt a mentalitást

személyes találkozón/médián keresztül

szándékosan terjesztem: továbbfertőzöm...

*

Anyagelvű,

materialista vagyok,

de abból is az a fajta,

aki még dicsekszik is az ő

ostoba babonás hiedelmeivel...

*

*

Reményik Sándor

A katonák

Külön-külön mind csöndes emberek, 
Egy-egy tavaszból őszbe hajló ág, 
Együtt: a katonák.

Külön-külön, úgy lehet, mindenik 
Beleborzadna, mikor öldököl, 
Együtt: egy rettentő, véres ököl.

Külön-külön halk, bús pásztortüzek, 
Itt-ott csillan a lángjuk tétován, 
Együtt: egy hömpölygő tűzóceán.

Magukra mind külön kis életek, 
Fáradt ívük magasból mélybe száll, 
Együtt, jaj együtt: a halál.

*

*

A

monopol-

helyzetből

fakadó nyugalommal

végzem a kanonizálásokat

és az apokriffé, kismesterré,

selejtté nyilvánítást:

én mondom meg:

mi az érték,

mi a minőség stb.

*

Többféle

programnak

az értelmi szerzője:

de leginkább, főleg

a gyengék-védtelenek

elleni pogromoknak,

hecckampányoknak..

*

A

tyúkokért

perre menők

legalább disznót veszítenek,

de te, az ügyvédjük, nyersz...

*

Hegyek

vajúdnak,

és mindössze egy

kis egérke születik...

(sok hűhó semmiért)

*

Folyton

csak tanulnak,

de semmit nem felejtenek el,

így csak másolásra, utánzásra,

de nem alkotásra lesznek képesek...

*

Amire

születni kell,

pont annak tanulását

erőlteteted magadnál

éppúgy, mint a tanítványoknál

(siker helyett kudarcélményt garantálva...)

*

A

jobblétért,

a kalácsért kimész külföldre,

majd minden hazai ügybe belepofázol

(pedig a kibicnek Hallgass!/Kuss a neve)

*

A tréfából

„Farkas!”-t kiáltóra

a veszélyben már nem figyelnek,

s így az ellenség elfoglalja a várat...

*

A

homo-

szexualitást preferáljátok

- ezt ajánlod, erre biztatsz -,

Hisz ott az igaz ember teljesség:

ott váltogatni lehet a nő-féri szerepeket,

(s ráadásul nem kell védekezni,

abból nem lesz gyerek...)

*

Nem

csak a túlzott,

de minden mértékű

maszturbálást bűnnek kiált ki,

és gerincsorvasztó kórképet vizionál hozzá...

(ami önbeteljesítő jóslatként még be is válhat...)

*

Repíted

a nehéz követ:

ki tudja hol áll meg

és kit hogyan talál meg:

szelet vetettél, vihart arattál...

*

A

bomba-

gólod ünnepled,

- szépségdíjas volt -,

mit sem törődve vele,

hogy saját kaputokba rúgtad...

*

Hospitalizáció -

a bolondokházába bújva

olyan sokáig és olyan jól

kellett a hülyét játszani,

hogy „úgy maradtál”...

*

Trójai faló -

magatok viszitek be

az ostromlott vár udvarába

az ellenség ajándék falovát...

*

Ha

nem tudsz

tekintélyből-erőből dirigálni,

akkor a lovak közé dobod a gyeplőt...

*

Az

ún. orvosság,

amit a paciensnek javasolsz,

az vagy drága placebo, vagy

rosszul felírt adagban már méreg,

vagy épp csak a tüneteket enyhíti,

és így inkább csak elfedi, takarja

a suttyomban növekvő bajt...

*

A

szenvedés

aranyfedezete nélkül,

a kisujjadból kirázva szeretnél

nagy művet alkotni, hitelesen prédikálni...

*

Direkt

rontod a sorsod,

és elő-szeretteidét is,

hogy a sok szenvedésből

kis igazgyöngyöt „izzadj ki”...

*

Mindent

szétszedsz

vagy szételemzel,

de nem tudod/akarod

működő egésszé összerakni –

minden megvan az órából,

de szerte-szanaszét esve...

*

A

csodás

pillanatok

életkvintesszenciáit

a fogyaszthatatlanságig,

ihatatlan löttyé hígítod...

*

Sebastian Brandt

Bolond-táncban első vagyok,
Mert könyv köröttem volna sok,
Mit nem értek s nem olvasok.

A haszontalan könyvekről

Hogy itt ülök hajónknak orrán,
Az különös fényt vet bizony rám:
Ok nélkül soha sincs ilyesmi,
Könyvtáram miatt kell így esni.

Könyvből van egy rakásnyi kincsem,
Melyből nem értek betűnyit sem,
De azért én úgy megbecsűlöm:
Rajta még a legyet se tűröm.
Ha szóba jön a tudomány,

Mondom: Otthon van egynehány!
Én mindig csak annak örültem,
Hogy ott áll a sok könyv körültem.
Ptolemaeusnak jó sora:
Könyvben híja nem volt soha.

Az volt neki a drága kincs,
Kár, hogy értelme semmi sincs,
S így nem tanult belőle könnyen.
Van nekem sok efféle könyvem,
De nem szoktam őket olvasni.

Minek rövid elmémre masni?
A tudás terhe összeroppant.
Ki sokat tanult, mind meghibbant.
Én úgyis olyan nagy úr lettem:
Van, aki pénzért tanul helyettem.

Bár értelmem színtiszta prosztó,
Ha tudósok között folyik szó,
„Igen” helyett mondom, hogy: íta!
A Német Rend helyzetemen javíta,
Mert fejembe nem sok latin ment.

Tudom, hogy vinum bort jelent,
Cuculus: kakukk, stultus: hülye,
Én pedig: doctor domine.
Füleimen sipka. Az ok:
Mint molnár barmáé, nagyok.

(Márton László fordítása)

*

Az

igazi,

nagy életet

mindig másutt,

elérhetetlen messzeségben

sejted és sejteted, ábrázolod...

(neked fizet: kukkolni engedsz)

*

A

gyerekeidnek

nem tudsz parancsolni,

de napóleoni hadvezérségről ábrándozol...

*

Becsapott,

amit az alvilág

romantikájáról veled

elképzeltettek, meséltek,

pedig ezért lettél rabló,

és nem egy jó pandúr...

*

Olyan

profi bűnöző vagy,

aki képes tökéletes bűncselekményt

nemcsak eltervezni, de ki is vitelezni –

és akkor jön a csúszós banánhéj...

*

Az

alkalom szülte

tolvajlással nem buktál le,

ezután kerested-találtad, sőt

teremtetted az alkalmakat...

(így lettél hivatásos bűnöző)

*

Ha

nem megy

első nekifutásra,

többet meg sem

próbálod átvinni a lécet

(vagy nagy alacsonyra teszed)

*

Presztízsből,

ostoba rivalizálásból

és/vagy szakmai hibából

teszed a kockára bajtársak életét...

*

Hitegeted magad:

te nem aprózódsz el,

egy nagy dobásra készülsz majd,

majd egyszer valamikor (sohanapján)

*

Szenvedsz,

mint Néró,

hogy a hatalomban első vagy,

de a poézisben még a második se -

amibe „persze” nem nyugszol bele...

*

Jobbnál

jobb ötletek

burjánoznak fejedből,

de a kezed mégis tétlen,

lekötözve, bénán marad...

*

Ügyesen

kipuhatolod

a fizetőképes igényeket,

ha kell, akkor legyen pl.

akár „kegyetlen színház” is...

*

Lojális

szolgálatkészségedben

a megszálló hatalommal

is túlbuzgón kollaborálsz...

*

Üdvözülési

receptet is felír:

ha Jézus azt mondta

a gazdag ifjúnak, hogy

ossza szét mindenét,

hát te is ezt javallod...

*

Nem

bajlódsz

különféle orvossággal,

mindent - vagy semmit? -

gyógyító csodaszert árusítasz...

*

Ki

nem érlelt

gondolataidat

már a mondat felénél

megbánod és visszavonod –

a könyved visszahívod, bezúzatod...

*

Zsenialitásod

biztos jeleként fogod fel,

hogy műveid itt a jelenkorban

még a kutya, de a Jóisten se érti...

*

Holtodiglan

áltatod magad:

csak pénz és protekció

híján nem lettél Pavarotti,

és csak kifütyülni jársz az Operába...

*

Az

a mester vagy,

aki módszeresen

elveszi kisinasa kedvét

a szakma elsajátításától...

*

Kortárs

zeneműnek

adod a sznoboknak el,

azt a páratlan hangfelvételt,

ami a zenekar hangolásakor,

vagy a télűző csörömpöléskor,

ricsajozáskor készült...

*

Tippet

és tanácsot

osztogatsz életuntaknak,

hogy miért és hogyan lehet,

sőt kell minél előbb meghalniuk...

*

Semmiben

nem ismersz tréfát,

mindent komolyan veszel:

így durcás, sértődött vagy,

sőt rögtön ügyvédhez futsz,

ha egy karikatúra készül rólad...

*

Önállóan

még egy lépést

se mersz tenni,

keresed az illetékes

utasítót, engedélyezőt...

*

Nem

vagyok hiú:

névtelenségbe burkolózva

anonim denunciállak, jelentelek

fel a Nagy Főnöknél, vagy indítom

útjára aljas „suttogó propagandám”...

*

Csak

áltekintélyek

és komoly nevű

intézmények mögé bújva

állok ki preparált „párbajokra” –

persze hazai pályán, saját közönség előtt...

*

Eredeti műveket

diákkorom óta alig,

recenziót, kivonatot,

zanzát néha olvasok -

mindent másod- vagy harmadkézből,

már interpretáltan, félkész ételként veszek...

*

A

mise

elérése miatt

papként/hívőként

elrohanok a kirabolt/megvert

segítségért kiáltó embertárs mellett...

*

Reményik Sándor:

Vagy-vagy

Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély. 

Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél.

Vagy az Úristen, – vagy az emberek. 

Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg.

Vagy a csúcsok nagy, edző hidege, 

Vagy egy asszony simogató keze.

Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan, 

Jaj, csak ne felemásan, felemásan!

*

Biztosítási

bonyodalmaktól

való félelmemben

inkább nem adok

ott és akkor elsősegélyt,

magamat biztosítom be...

*

Kultúr-

misszionáriusként

járom a kis falvakat:

a gagyi és a ripacskodás

csimborasszóját adja haknibrigádom

a védtelen gyermekközönségnek,

akiket – csak időhúzásból -

még „be is vonok” a műsorba...

*

Előre

megfontolt szándékkal

bűnszövetségben rontom

meg a magyar ifjúságot,

rombolom és deformálom

- még képlékeny - ízlését...

*

Ahogy

egy tornász

a talajgyakorlatát,

úgy tervezed aznapi

test- és lélekmozdulataidat,

hisz te egy echte életművész vagy...

*

Elvágod

a gyökereidet

- hontalanul idegenben,

vagy faluról városba szakadva -,

és átültetve próbálod

mesterségesen locsolni,

táplálni magad és életműved...

*

Te

csak

a kisujjadat

nyújtottad az ördögnek,

de túlértékelted véderőidet,

s mégis berántottak fogaskerekei

és bedarálódtál: ördögfajzat lettél...

*

Annyira

„tiszteled az életet”,

hogy rettegsz lépni,

hátha eltaposol „valakit”,

és kiáltványokat adsz ki,

hogy más se lépkedjen...

*

Naprakészen

„jól értesült”

bennfentes kívánsz lenni,

és hamarosan belefulladsz

és mást belefullasztasz

az álhírek özönvizébe...

*

Mindent

pénzben akarsz értékelni,

hogy azután összehasonlíthassad őket,

mert szerinted ez csak így tudományos...

*

Szörny

Ella de Frász -

egy eszményi nőt

szeretnél megalkotni,

de mire összerakosgatod,

egy női Frankenstein lesz...

*

Jobb

ügyhöz méltó

buzgalommal

tanítványoddá

kívánod tenni azokat,

akik szerinted nem, vagy

nem úgy keresztények mint te...

*

Mások

szokásait kinevetve,

nyíltan is kifigurázva

önmagadról állítasz ki

megmagyarázandó bizonyítványt...

*

Túl

sok titka miatt

a diplomata titkár

nem „adja ki” magát:

nem beszél, nem vág arckifejezést,

nem hív vendéget, nem jár társaságba...

*

Tolvajnyelveden

nem értőknek hangosan,

lassan és önismétlően „rágsz szájba”,

de nem fordítod érthető magyarra

a diagnózist és a terápiát...

*

Te

nem adod ki

a kollaboráns békepapok listáját,

hogy ne örüljenek a „szabadkőművesek” –

de így majd ők teszik ezt meg helyetted,

és immáron persze az ő tálalásukban,

s így a mai egyházat is piszkolva...

*

Te

annyira

„szellemi ember” vagy,

hogy elfelejtesz enni és

rád dől a rozoga házad...

*

Eddigi

és tervezett életed

egy öncélú aszketizmus,

egy folyamatos kísérletezgetés magaddal

az önsanyargatás, sőt önkínzás témájában...

*

Annyi

tennivalót vállalsz be,

annyi funkciót gyűjtesz,

hogy átkozod Teremtődet:

miért csak két kezed van...

(és mindenhol félmunkát végzel)

*

Éjt

nappallá,

vasár- és ünnep-

napokat hétközivé téve

csak termeled és termeled

a veszteséget és a fércműveket...

*

Minden

járt utat elhagysz,

annyira erőlteted, hogy

„egyéni” úton „haladj”...

*

Ostoba,

„szent” fogadalmat teszel,

s ennek betartásától még

az isten sem tud eltéríteni...

*

Vaktában,

heccből stb. lövöldözöl,

de nem töltesz és üres tárral

kerülsz szembe az Ellenséggel,

és nem tudod hazád megvédeni...

*

Mindennél fontosabb,

hogy mielőbb meggazdagodj:

egy életre eladod magad a maffiának,

hogy így szinekúra nagy műveket alkoss...

*

A  

sors-

döntés előtt

eufemizmussal

szépíted, bagatellizálod

a magzatölés/gyilkosságot -

a poszt abortusz szindrómával

kínlódó meg újabb pacienst jelent...

*

Megélhetési

muzsikus vagy

aki az óceánjárón

szórakoztatja az úri közönséget,

s énekel neki idegen nyelven

tőle idegen dalokat...

*

Büszkén vallod,

hogy sose komolyodsz meg

- a művész egy nagy gyerek -,

s ezért eljátszod, elszórakozod

a ritka jó alkalmakat...

*

Neked

senki nem parancsolhat,

te annyira szuverén entitás vagy,

még a Grammatika nevű úr sem korlátozhat!

*

Híres emberek

„barátsága” után kajtatva

sorra elveszíted a neked tálcán kínálkozókat,

akik szövetségeseid lehettek volna az Ügyekért...

*

Sallangos naplopó - 

úgy akarod az urat

vagy az értelmiségit adni,

hogy tüntetően délben kelsz fel

és messzi elkerülöd a munkát...

*

Állatszelidítő -

minden oroszlánt

meg akarsz szelídíteni,

végcélod, hogy belőlük

doromboló házi-cicusok legyenek...

*

A

fordítások,

másolások, hamisítások stb.

sokszorosan megrongálták a Mester Üzenetét,

neked ez mit sem számít, ez mégis a „Szentírás”...

*

A

pusztába

kiáltod zokszavad,

majd keseregsz a közöny,

a visszhangtalanság miatt...

*

Aszerint

udvarolsz

és barátkozol,

hogy ez elősegíti-e

egy rang/pozíció megszerzését...

*

Legyek

után kapkodó sas -

ha egy légy „szemtelenkedett”,

életprogramod lesz, hogy bosszút állj rajta...

*

Annyira

önfeledt vagy,

hogy gyereked játszópajtása,

és nem szeretve szigorú nevelője leszel...

*

Vekkerrel,

sírjuk rázásával

kétségbeesve keltegeted a holtakat,

de nem teljesíted szellemi végrendeletüket...

*

Önkéntes

tiltakozó böjtöm

mindaddig folytatom,

míg van éhező ember a Földön...

(így korán, szellemi életmű nélkül.

de legalább híres emberként halok meg)

*

Kosztolányi Dezső:

Boldog szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,

Van gyermekem és feleségem.

Szivem minek is szomorítsam?

Van mindig elég eleségem.

Van kertem, a kertre rogyó fák

Suttogva hajolnak utamra,

És benn a dió, mogyoró, mák

Terhétöl öregbül a kamra.

Van egyszerü, jó takaróm is,

Telefonom, úti böröndöm,

Van jó-szívü jót-akaróm is

S nem kell kegyekért könyörögnöm,

Nem többet az egykori köd-kép,

Részegje a ködnek, a könnynek,

Ha néha magam köszönök még,

Már sokszor előre köszönnek.

Van villanyom, izzik a villany,

Tárcám van igaz szinezüstből,

Tollam, ceruzám vigan illan,

Szájamban öreg pipa füstöl.

Fürdő van, üdíteni testem,

Langy téa, beteg idegemnek.

Ha járok a bús Budapesten,

Nem tudnak egész idegennek.

Mit eldalolok, az a bánat

Könnyekbe borít nem egy orcát,

És énekes, ifju fiának

Vall engem a vén Magyarország.

De néha megállok az éjen,

Gyötrödve, halálba hanyatlón,

Úgy ásom a kincset a mélyen,

A kincset, a régit, a padlón,

Mint lázbeteg, aki feleszmél,

Álmát hüvelyezve, zavartan,

Kezem kotorászva keresgél,

Hogy jaj! valaha mit akartam,

Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,

A kincs, amiért porig égtem.

Itthon vagyok itt e világban

S már nem vagyok otthon az égben.

*

Nem segítő/használó,

de tétlen, sőt ártó elit

A fejétől bűzlik a hal!

A legszentebb hivatások,

avagy a leghitványabb mesterségek...

Elmulasztani a jót, sőt tenni a rosszat?!

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírák,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

p.s.:

A versek, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztként a hivatásuk magaslatán állókról,

s a pályával járó áldozatukról: pokoljáró dudás sorsukról...