Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok

Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak

Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok

Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár

Tompa Mihály

Levél egy kibujdosott barátom után

Ki messze, messze vagy, kinek hajója már

A zúgó tengeren remélve, küzdve jár,

Vagy a boldog világ előtt horgonyt vetett:

Egy-két szót, jó barát, hadd szóljak még veled!

Nem is érlek be tán, mint madárt a haraszt,

Amelyet a szellő azon fáról szakaszt,

Hol vesztett fészke állt, kisded családja benn,

S a távozó után lebbenti csendesen.

Lelked mit érezett, hogy elhagyád e hont,

Midőn úgy hagytad el, hogy sose lásd viszont?

Nem állitott meg a határnál valami…?

Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani!

Égnek fejed felett nagy fényes csillagok,

A gazdag föld ezer virágtól mosolyog;

Ah, de azok neked mind ösmeretlenek!

S nem ezek közt valál futkározó gyerek.

Mert a boldogságra kevés csak a jelen,

A multon épül az s az emlékezeten;

Örömeinkre színt s derűt titkon az ád,

Mint a gyök adja a virág szinét, szagát.

Szó nélkül távozál, – nem vádollak, hiszen

Hogy kínos lett volna bucsúznod, elhiszem!

A daru is búsan kiáltozik, pedig

Egész nemzetével útra kerekedik.

Mégis, mégis minek hagytál bennünket el?

Meglásd, ha itthon fájt, ott is fáj a kebel;

Bizony, ha lelked fáj, ha rajta seb vagyon,

Könnyebben begyógyul a honi hantokon.

S ha vígan lépted át a háznak küszöbét,

Honnan vidám zene s pohár csengett eléd:

Nincs lelked, hogy meleg részvéttel hágjad át,

Midőn nagy bú miatt gyászt öltött a család?

Ha aki fölnevelt, a kedves jó anya,

Betegen, rongyosan elédbe állana:

Karjába omlanál, ölelve melegen,

Azért, hogy rajta már nincs bársony és selyem.

Mégis szülőhonod, a legszentebb anyát,

Nehéz óráiban, rossz gyermek, elhagyád!

Mert úgy szeretted, hogy tovább nem nézhetéd

Sápadt arculatát és könnyező szemét.

Mert akit szeretünk, míg ajka mosolyog:

Búbánatában is legyünk osztályosok!

együk el a csapást, miképp a jó napot,

S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott!

Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj,

Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélküli nyáj…?

Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött:

Koldus földönfutó más nemzetek között.

S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed?

Megadta a remény, mivel kecsegtetett?

Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél:

Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!

Hol annyiszor vigan barátkozál velünk:

A kerti hárs alatt ugy el-emlegetünk!

És a szokott helyen szemünk gyakran keres,

De széked örökre üres maradt… üres…!

S ha koccan a pohár – míg a meleg szavak

A bujdosók nevét éltetve hangzanak, –

Nem hangzik össze jól, – csengése oly siket…

Oh, hogyne volna az? – hiányzik a tied!

Mért is nem vagy köztünk, elbujdosott barát!?

Minden szó és emlék búsan utal reád…!

Bejárom a mezőt, a zúgó patakot,

Hol ábrándos lelked gyakorta múlatott.

Megnézem elhagyott kerted s szilvásodat,

Hol ápoló kezed nem nyes, nem oltogat;

Minden úgy elvadult, úgy elhagyatva van,

Csak a vad természet munkál szabálytalan.

Ledőlt gyeppamlagod befutta a szeder,

Virágos ágyaid mohar, gaz verte fel,

Öreg szüléd, szegény, mit sem gondol vele,

Te voltál szívének virága… öröme…!

Befordulék hozzá: már sokkal csendesebb,

Mélyen talált szivén beljebb vonult a seb;

Mint a láng elsőben felcsap, s ha ellobog:

Hamu fedi el az élő zsarátnakot.

Beszélgettünk,… ő is szólott, de keveset, –

Kiméltem fájdalmát, s nem emlitém neved;

S mellette a bánat keserűn meghatott,

Hogy úgy kell tartanunk, mint aki már halott!

Pedig te élsz. Élj is, barátom, boldogan!

Erős légy, ha mégis a bánat megrohan;

Mert hosszu hervadás emészti azt a fát,

Melyet nagy korában tesznek más földbe át.

S midőn hazánk felé a vándormadarak

Hazádnak partiról majd visszaszállanak,

Küldj tőlünk, amit mi neked nem küldhetünk,

Reményt, enyhűletet s örömtavaszt nekünk.

1851

*

Ún.

jótékonysági

rendezvényeken

állok elő másutt már

előadhatatlan produkcióval,

hogy legalább még így

bekerüljek a hírekbe

(de azért „önköltségemet”

is vastag cerkával írom...)

*

Én

kétéltű

ember vagyok:

fényes nappal besúgó,

sötét éjszaka forradalmár...

*

Hagyom,

hogy nyugodtan

építgesd a légváraidat,

én majd havonta jövök

és beszedem a magas lakbért...

*

Humánusan

ölök testet és lelket:

illemtudóan, elegánsan

és teljes érzéstelenítéssel...

*

Lelki

megalázást

és kínvallatást

- akár a pedagógus álöltözetében is -

szakszerűen, invenciózusan, örömmel végzek...

*

Nem

vagyok maradi –

én haladok a korral:

intellektuális hírszerző zsoldosként,

ipari kémként stb. hűségesen szolgálok...

*

Szőrszál-

hasogatásra,

terméketlen,

akadémikus „vitára „

mindig teljes harckészültségben állok...

*

Kicsire

nem adok,

a nagy meg nem számít:

nekem tök mindegy, hogy

keresztény vagy keresztyén,

homousion vagy homoiusion...

*

Az

ideológiai

hegemónia jegyében

marxista-leninista esti egyetemen,

és helyi gyorstalpalókon adtam/vettem órákat...

*

A

„sereg”

politikai tisztjeként

én „hajtottam végre”

a politikai-ideológiai indoktrinációt,

ha olykor le is maradtam egy brosúrával...

*

A

falra festem

az ördögöt, a képét,

és magam is meglepődök,

hogy egyszercsak megjelenik...

*

Ha

a szesztől,

vagy hatalmamtól

megmámorosodok,

„szép új világot” teremtve

átalakítanám az emberi természetet...

*

Magamat

kisistennek képzelve

blazírt pofával,

lazán kontárkodva

kísérletezgetek

úgy az emberrel,

mint a természettel...

*

Gyermekinek

mondott, látszó,

de igazából beteges

kíváncsiságom miatt

nyitom ki tirátok

Pandora szelencéjét...

*

Kivonulok

a társadalomból,

de előbb „óvatlanul”

a világra szabadítom

a palackba zárt rossz szellemeket...

*

A

rossz

hagyományt követve:

mint sok más stréber tanítvány,

kannibálként lassan, de biztosan

én is felfalom mesterem...

*

Boldog vagyok:

nekem a munkám a hobbim:

a szennyárral úszók élsportolója

és később mestere, edzője vagyok...

*

Minden

nehéz munkát

szívesen átvállalok:

megírom művemről a kritikát,

elkészítem magammal az interjút...

*

A

„magas”

kultúrának lökött

koncon marakszunk -

egy kis pankráció,

majd egymás között

békésen mutyizunk...

*

Belemegyek

a pályázósdi játszmába,

ahol sosem tudhatom meg,

hogy ki miért - nem - kapott,

és az így kapott ajándék lekötelez

(ha nem kapok: irigykedek, feljelentek...)

*

Ha voltak

és vannak is

szigorú elveim,

egyszer azért én is

lehetek engedékeny:

például kurátorként -

különösen akkor,

ha itt kéz kezet mos...

*

Szellemi

prostituáltként

útlevélért, szinekúráért,

címért, rangért, kitüntetésért stb.

az alapon felül még extra szolgáltatást is nyújtok...

*

Azt állítja,

hogy csak a napi betevőért,

csak kegyelemkenyérért fekszik le,

de közben kalácsot, vajat, kakaót remél...

( ha már elkurvult, akkor legalább jól éljen)

*

Egy

neofita túlbuzgó,

vagy egy frissen átállt figura,

akinek folyamatosan bizonyítania kell,

hogy már mennyire e szekértáborhoz tartozik...

*

Egy ideig

kibírtam, hogy

rendszerkritikusságom miatt

nélkülözzek, szilencium sújtson,

de azután csak-csak behódoltam:

megjött a jólét, elment az ihlet...

*

Frigid

és így elnémult múzsámtól,

bár gondosan titkolni igyekszem,

már hosszú évek óta külön hálok

(napvilágra került silány műveim elárulják...)

*

Előszeretettel bírálom

olyan alkotók „fércműveit”,

akit szilenciumra, börtönre,

száműzetésre stb. ítéltek...

*

Egy

esetben biztos,

hogy önként jelentkezem:

ha intellektuális spicli munkára keresnek...

(de azért az ellenszolgáltatás sem bánt meg)

*

Nem okoz

lelkifurdalást

idegen tollakkal ékeskedni -

a tollak tulajdonosát igyekszem

elhallgattatni, eltüntetni, kitörölni...

*

A

gazdátlan

remekmű vagy

hőstett hallatán

lélekszakadva rohanok,

hogy elsőként vállaljam...

*

Szarnak,

és bajnak

nem vagyok gazdája,

és ha mégis előkerül,

az enyémet is másra kenem...

*

Fantáziadús

szájhős vagyok,

mint például Rumcájsz

vagy egy gyenge kiadású

Münchausen báró...

*

Időm,

energiám és

istenadta tehetségem

kispekulált botrány-

hősködésre fecsérlem el...

*

Annyira

nem akarok

dogmatikus/doktriner lenni,

hogy elvetek mindent elvet:

élek a „pragmatizmusnak”...

*

Nincs

az az isten,

aki engem elveimtől

(értsd: rögeszméimtől)

valaha is eltántorítana...

*

Szellemi életem

az életművészkedés formája,

gondosan megkomponált napjaimban

művi finomságot, desszertet nassolgatok...

*

Engem

a szellemi nemesség

semmire nem kötelez,

legfeljebb előjogokat

próbálok vindikálni magamnak...

*

„Menekülő-

művészként”

trükkösen bújok ki

emberi-polgári, sőt írott

és íratlan szakmaerkölcsi

kutyakötelességeim alól...

*

Még

a kevés

maradék

igazgyöngyöm is

két kézzel szórom

disznó emberek dagonyájába...

*

Úri

huncutok

bőven termő

bamba diófájává

nevelgetek védtelen

kis gyerekcsemetéket...

*

Gazdasági,

magánélet-megoldó stb.

célzatú kivándorlásomhoz

annak idején politikai üldöztetést kreáltam –

és ma már magam is hiszem, így is mesélem...

*

Hosszú

emigrációmból

„haza-hazalátogatva”

mindent jobban tudva

mindenbe nagyokosan,

nagy mellénnyel beledumálok...

*

Rátermettségem-

felkészültségem hiányát

a feltétlen párthűségem,

megbízhatóságom pótolja...

*

Nagy

hűhót

csapok semmiért:

a hegy vajúdik, de

csak egérke születik...

*

„Pál-

fordulásaim”

valahogy mindig csak

egyre közelebb visznek

ahhoz a bizonyos húsosfazékhoz...

*

Kis

magyar Jónásként

ügyesen, leleményesen bujkálok

az kínos elhívás, a hálátlan küldetés elől...

*

Bárki

bármely

nótáját elhúzom,

ha a homlokomra tapaszt egy bankót,

nem érdekel, kinek a lelkébe taposok,

ahogy az se, hogy én magam mire tartom...

*

Vidékről

kerültem fel:

elsőgenerációs értelmiségiként

a provokátor és a besúgó állása

lehetett és lett a karrier ugródeszkája...

*

Szellemi

hontalan

csavargóként

minden alja szellemi

hóhérmunkát elvállalok...

*

A köz-

és magánéleti

hidegháborúban

vagyok elememben –

ötletdús gazdag arzenált gyártok,

kínálok, propagálok és használok...

*

Hideg-

háborús hős vagyok,

mellemen a virtuális plecsnik -

itt számomra nincs „tiltott fegyver”,

nincs meg nem engedett, tiltott eszköz...

*

Csak

a kísértésnek

nem tudok ellenállni,

és ha hiúságomnak hízelegnek,

de minden másnak viszont igen...

*

Nem tudok

tüntetően hallgatni,

sem látszatot elviselni,

nehogy akár egy napig,

vagy akár egyetlen óráig is

butának, műveletlennek,

avatatlannak stb. nézzenek...

*

Erősebb

fél szemmel

mindig az idézettségi,

nézettségi és eladási indexeimet

nézem, s ezek maximalizálására török...

*

Ha

beledöglik is

szerelmem, barátom, családom,

akkor is szeretnék még életemben

művemmel vastapsos sikert aratni...

*

Közpénzekből

is megtámogatva

lelki útravalót is adok:

a „Kaparj kurta, neked is jut”

szellemiségű „életigazságokat”...

*

Démonizálom

a szellemi-politikai ellenfelet,

majd árulónak minősítek mindenkit,

aki az ilyen ellenséggel még szóba áll...

*

Az

emberek

életproblémáira

magas honoráriumért

az uniform látszatmegoldások

tömkelegét ontom - miközben

a választékbőség látszatát keltem...

*

A langyos vagy,  

akit kiköp az Úristen,

az elmaszatolós, az ál-béketeremtő,

a viták élét letompító, a párbeszédet kiherélő...

*

Műveim hatása

dekadens frivol sznobok

efemer lelki felizgulása,

merevedése és ejakulációja...

*

A

te kezed

nem véres,

te senkit nem öltél meg -

te csak bujtogattál, uszítottál,

vagy csak a vérbosszú, a vendetta

már átkossá lett hagyományát éltetted?

*

*

Az

én

nomád

értelmiséginek

aposztrofált utam

valahogy mindig a hatalomhoz,

a húsosfazékhoz visz egyre közelebb...

*

Az

arany

középutat

„összekeverem”

a középszerűség rémuralmával...

*

Te

egész népedet

tekinted kiskorúnak,

és így abban is tartod,

helyettük adva beleegyezést,

módszeresen gátolva felnőtté válásukat...

*

Misztifikálom

az adottság/tehetség súlyát,

ingyen kapott kulturális tőkém

is velem született adottságnak láttatom,

hogy te ne is reménykedj utolérésemben...

*

Isteni jósorom

kegyelmi ajándékát

úgy mutatom be,

úgy prezentálom nektek,

mintha sok áldozattal

és hangyaszorgalommal

szerzett érdem lenne...

*

Kihasználod

a monopolhelyzeted,

vélemény-hatalmaddal visszaélve

a csillagot is lehazudod az égről...

*

Aki

más véleményen van,

pláne ha más paradigmát követ,

azt ellehetetleníted, stigmatizálod

az áltudós, naiv, outsider, sarlatán,

amatőr, kontár stb. bélyegekkel...

*

Én

magamnak

jót főzök és jót eszek -

a plebsz az ingyen-konyhán

fogyassza a moslékot:

eszi vagy nem eszi,

nem kap mást...

*

Csóró sameszként

nem engedhetem meg magamnak

a szókimondás, az őszinteség drága mulatságát...

(később már nem is hiányzik ez a veszélyes luxus)

*

Vagy

közönyösen meghagy

önmérgező élethazugságodban,

vagy, ahogy a Vadkacsa felvilágosítója

- életedbe rosszul beavatkozva –

úgy idéz elő krízist, hogy

rosszabbul jössz ki belőle...

*

Elesett

és gyökértelen

flótásokat verbuválok, toborzok,

a nekem jól jövedelmező „üdvhadseregembe”...

Istenhitem

annyira magánügynek tekintem,

hogy még kínvallatással sem lehet soha

egy-egy nyilvános tanúbizonyságra rávenni...

(csak akkor derül ki, ha véletlenül elszólom magam)

*

Több

embert

távolítottam el

telve jószándékkal

komoly istenkeresésétől.

ismerettől/szeretéstől,

mint ahányat akár

a legördögibb elme

valaha is tudna...

*

Nem

figyelmeztetlek,

hogy a hátad mögött áll Isten,

sokkal inkább arra bátorítalak,

hogy kerüld meg érte a Földet...

*

Feledtetni,

hogy szégyellek

magamnak segítséget kérni,

másokat erőszakosan térítek -

mindezt segítségnyújtás címén

és ezért még hálát is várva!

*

Ártatlan járókelőket

halálosan fenyegetek,

fantáziadúsan rémisztgetek:

ha nem leszel rögtön „hívő”,

- értsd: a vallási csoportom tagja –

akkor vége, az örök kárhozat várja...

*

Az

egész világot

buzgón térítgetem,

- ha lehet, akkor vödörben halászva -,

de csak azért hogy az én szektavezérem

„tanítványa”, feltétlen híve, rajongója legyen...

*

Csodaszép,

elbűvölő, hangzatos stb.

de elvileg-gyakorlatilag

számon nem kérhető,

vagyis demagóg ígérettel

tömöm-tömetem be azt a sok-

sokmillió szegény panaszos szájat....

*

Megtagadom

az igazra-szépre

éhes gyermekektől

a mindennapi szellemi

betevő falatot és életvizet...

*

A

legegyszerűbb

ügyeket is addig

bonyolítom, komplikálom,

hogy a beavatott haszonélvezőkön kívül

lehetőleg még a mindentudó isten se értse...

*

Fehér,

szürke és fekete

maffiák agytrösztjében

olykor névvel, de sokkal

inkább rejtve, anonimitásban

hasznos szaktanácsot adok-osztok...

*

A szart

pofátlanul

aranynak nevezem:

és addig s oly hipnotikusan,

szuggesztíven mondom, sugallom,

míg a csendes többség azt el is hiszi...

*

Sötét-

kamrámban,

boszorkánykonyhámban

az emberi negatívakból

a lehető legrosszabbat

hívom elő s azt fixálom...

*

Ellendrukker

irigy kutyaként

vagy féltékeny kiskakasként

a szemétdombomról ugatva

harsognálak, kukorékolnálak túl...

*

Cseppet

sem zavar

szerepeim játszásában,

hogy közben mások

keményen dolgoznak helyettem...

*

Legnagyobb

szellemi teljesítményem:

egy örökbecsű mestermű –

jobban mondva:

egy összetéveszthetően

„élethű” utánzat/hamisítás...

*

A rágalmazás

felső tagozatában

és magasiskolájában

a fizetőképes keresletet tanítom,

magas, nem csak középiskolás fokon...

*

Ha

a bolha

potyautasként

felmászik egy nagy hegy tetejére,

nagyobbnak hiszi és állítja magát

a völgyben álldogáló nagy elefántnál...

*

Letagadott, elrejtett

óriás elődök széles vállán

cirkuszi törpeként „magasodok” és ágálok...

*

Kis

bunkeremből,

a háttérből és név nélkül

- ismerve, hogy mire heccelhető a csőcselék -

lankadatlan igyekezettel uszítok és bujtogatok...

*

A

szekér-

táborom ballépését

észre sem veszem,

vagy bagatellizálom,

az ellenséges tábor lakóiét

viszont dramatizálom...

*

Vagy

fennhangon

fröcsögve buzizok,

amiért hálásak a heteroszex nyomorgók,

vagy a homo-erotika apoteózisát zengem...

(bár otthon veréssel kúrálom leszbikus nőmet)

*

Vagy rögtön

a piaci keresletre dolgozol,

vagy kizárólag csak magadnak alkotsz:

„Ezek még a zongorába hugyozást se értenék!”

*

Nagy eszem,

nagyon-nagyon

kipihent agyam

kegyetlen, otromba tréfák

kiötlésére-kivitelére használom

(ügyelve persze arra, hogy

az áldozat védtelen legyen...)

*

Dög-

keselyűként

körözök, lesek

és le is csapok

a Célszemélyem

legkisebb botlására is...

*

Mint

a munka hőse,

mint sztahanovista

buzgón verem a csalánt,

de szigorúan csak/kizárólag

a mások érzékeny farkával...

*

Olcsó János

provokátorként,

vagy

magánbosszúból,

magánszorgalomból

felcsapok bármely

handabandázó, lincselő csőcselék

vezér-hangadójának, főkolomposának...

*

Hamisgyöngyért,

pszeudo kincsekért

rászedett, manipulált,

hiszékeny balekokkal

trambulinról a pöcegödörbe

ugratok fejest...

*

Én

győzlek meg,

én veszlek rá, hogy

a legértékesebb kincseidet

szarért-húgyért elkótyavetyéld...

*

Tanfolyamokon

tanítom be a jelentkezőket,

hogy miként kell kiénekelni

a sajtot az emberek szájából...

*

Szellemi

eledelnek látszó valamiként

álproblémák gumicsontjait lököm (f)elétek:

eszitek vagy nem eszitek, nem kaptok mást!

*

Szereplési

viszketegségből,

fontoskodásból vagy

polgárpukkasztásból

vaklármámmal tompítom

az emberek veszélyérzetét...

*

Hajtóvadász -

ha illetékesek biztosítanak róla,

vagy csak megszagolom, hogy szabad a préda,

akkor kilövöldözöm gyilkos gúnyom nyílvesszőit...

*

Nem

tudok mást,

mint eldanolászni

saját közérdektelen,

privát fájdalmam és örömöm...

*

Szellemi

alkimistaságom

csak arra használom, hogy

aranyból is szart csináljak-csináltassak,

a szart aranynak nevezzem-neveztessem...

*

Piszlicsáré

gondjaimmal,

magánproblémáimmal

a médiumokban bőgöm tele

a Nagy Panaszkönyvet, visszaélve

a közfigyelem fókuszába kerüléssel...

*

Amiben tényleg

verhetetlen híresség vagyok,

az a profi önigazolás, igazoló jelentések írása,

a hamis ál-önéletírásokról már nem is szólva...

*

A szegény,

ijedős jónép riogatására,

- rendelésre vagy passzióból  -

Mumust kreálok vagy előjátszok...

*

Lankadatlanul

rakosgatok másokra

elviselhetetlen lelki terheket –

míg magam lerázom mint kutya a vizet...

*

Hajmeresztő,

lélegzetelállító hatású

„halálugrásom” (salto mortale)

láthatatlan dupla védőháló felett mutatom be,

majd besöpröm az elismerést és persze a lóvét...

*

Igyekszem

minél magasabbra felverni

cinkos hallgatásom nem kicsi

kikiáltási árát: senki többet harmadszor?

*

Fülbemászóan muzsikálva

hamis illúziókba ringatlak,

miközben már javában süllyed a Föld-Titanic...

*

Én

voltam

és vagyok, leszek,

az első/legbuzgóbb,

aki a gyilkos követ dobja

a házasságtörő vétkes asszonyra

*

Reményik Sándor

Eredj, ha tudsz!

Egy szívnek, mely éppúgy fáj,

mint az enyém
Eredj, ha tudsz... 
Eredj, ha gondolod,

Hogy valahol, bárhol a nagy világon 
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod, 
Eredj... 
Szállj mint a fecske, délnek, 
Vagy északnak, mint a viharmadár, 
Magasából a mérhetetlen égnek 
Kémleld a pontot, 
Hol fészekrakó vágyaid kibontod. 
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen 
Hiszed: a hontalanság odakünn 
Nem keserűbb, mint idebenn. 
Eredj, ha azt hiszed, 
Hogy odakünn a világban nem ácsol 
A lelkedből, ez érző, élő fából 
Az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának 
Észrevétlen ezer új hangja támad, 
Süvít, sikolt, 
S az emlékezés keresztfáira 
Téged feszít a honvágy és a bánat. 
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt, 
Ki rab hazában élni nem tudott 
De vállán égett az örök kereszt 
S egy csillag Zágon felé mutatott. 
Ha esténként a csillagok 
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak, 
Meglátogatták az itthoni árnyak, 
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák, 
A szívét kitépték. 
S hegyeken, tengereken túlra hordták... 
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett: 
Inkább, semmint hordani itt a jármot, 
Szórd a szelekbe minden régi álmod; 
Ha úgy látod, hogy minden elveszett, 
Menj őserdőkön, tengereken túlra 
Ajánlani fel két munkás kezed. 
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én! 
Károgva és sötéten, 
Mint téli varjú száraz jegenyén. 
Még nem tudom: 
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, 
De itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában, 
Leszek az alj a felhajtott kupában, 
Az idegen vérben leszek a méreg, 
Miazma, láz, lappangó rút féreg, 
De itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang, 
Mely temet bár: halló fülekbe eseng 
És lázít: visszavenni a mienk! 
Akarok lenni a gyujtózsinór, 
A kanóc része, lángralobbant vér, 
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig 
Hamuban, éjben.

Míg a keservek lőporához ér 
És akkor...!!

Még nem tudom: 
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok, 
De addig, varjú a száraz jegenyén: 
Én itthon maradok.

1918. december 20

*

Nem segítő/használó,

de tétlen, sőt ártó elit 

A fejétől bűzlik a hal!

A legszentebb hivatások,

avagy a leghitványabb mesterségek...

Elmulasztani a jót, sőt tenni a rosszat?!

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírák,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

p.s.:

A versek, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztként a hivatásuk magaslatán állókról,

s a pályával járó áldozatukról: pokoljáró dudás sorsukról...