Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: magyarán szólva
Orczy Lőrinc Szívbéli sóhajtás a bölcsesség után
A bölcsesség oly szép, hogy minden kívánja, De ennek csak kevés igaz tanítványa, Mire vetemedhet ember tudománya, Mivel hibás legjobb elme találmánya.
Belső ösztönéből indul, iparkodik, Nap, hold, csillagokon, egen álmélkodik Föld színén tekereg, bé is kéredzkedik, Tengerbe bémegyen, poklon iszonyodik,
Égi csattanásnak villámját csodálja, Természet erejét mindenben vizsgálja, Sokezer dolognak okát nem találja, Elméjének vagyon ezer akadálya.
Világ állapotján s rendén vizsgálódik, Érteni, megfogni kívánván aggódik, Tűz, föld, levegő, ég, vízen akadozik, Rejtezett okokkal szűntelen birkózik.
Magában tér, kisebb világ épületét, Az embert, és ennek csodálatos testét, Vizsgálja mind külső, mind belső tetemét, Percét, ízét, vérét, de leginkább lelkét.
Melyen elmélkedik, meg nem esmérheti, Homályából senki ki nem vezetheti, Magától pediglen éppen nem értheti, Mint vak tapogatva járván bú emészti.
Csúszó-mászó, járó, repdeső állatok, Ezek is előtte elzárott lakatok, Vagynak ilyen módon mindenütt csak gáncsok, De ember magának mégis legfőbb titok.
Boldog! ki esméri tehetetlenségét, Határozni tudja büszkés eszességét, Látván elméjének ilyen kisdedségét, Nagyra nem terjeszti csonka mesterségét.
Csalatkozott ember mely kevésre mehet, Bizony nem adhatunk világosabb jelet, Ím jelen dolgokról csak keveset érthet, A múltat nem tudja, ami lesz rejtetett.
Hát mely homály vagyon a nagy tudományban, Istenhez, s lélekhez tartozó dolgokban! Mennyi különbözés vallás formáiban, És ahhoz tartozó külső szolgálatban!
Indulj meg Pekingtől, menj szinte Rómáig, Nagy Bairtól eredj, juss egész Prágáig, Evezz tengereken Lisbontól Dantzkáig, Linztől a Dunán le Sándor oszlopáig.
Akármely nemzetnek nézzük is vallását, Tapasztalni fogjuk gyakor változását, Szégyen, mire vitte sok nép gyalázatját, Ki csufosan tette lelki áldozatját.
Volt olyan vaksága emberi elmének, A krokodilust is tartották Istennek, Mi több fokhagymának oltárt emeltenek, Ily gyengeségekkel ám dicsekedhetnek.
Természet rendének setét homályában, Eredvén az ember mély vizsgálásában, Sokezer esztendőt tölte tanulásban, Nem sokat ment elöl mégis munkájában,
Most is csak azt tudják, mit halandó tudhat, Hogy fő bölcsességre senki fel nem juthat, Kevés amit ember elméje megfoghat, Több az, amelyeknek végére nem járhat.
Ha volt is, ki szárnyon feljebb emelkedett, Többi társainál több talentomot vett, Az is félve csak oda mehetett, Honnan a kétsége könnyebben térhetett.
Határozott eszét némelyik csigázta, S az elrejtett dolgot addiglan vizsgálta, Míglen kevélységét Isten megbosszúlta, S vakmerőségének jutalmát megadta.
Arisztotelésznek testét örvény lepte, Mikor dagadását tengernek szemlélte, Pliniust Etnának tüze emésztette, Mikor a kemence száját nézegette.
Szerencsés Salamon, kit a főbb Okosság, Vezérlett vallani, hogy minden csak hívság, Boldog véle együtt, kit még a romlottság Nem bír, s nem emelget a kevély tanultság.
Boldog hétszer, mondom, ki tud elégedni Menny ajándékával, s nem megy temjénezni Felpuffadt eszének, vagy tud kéteskedni, S elrejtett dolgokra nem mer ereszkedni.
Kevély a tudomány, az embert ragadja, Ki poharából itt, azt megtántorítja, Mi tanulásunknak légyen tehát módja, Kinek-kinek illik, légyen arra gondja.
Csak annyit hörpentsünk édes poharából, Kitől jobbak leszünk, s éltünk nem rosszabbúl. Nem áll az okosság disputációból, Mást kell megtanulni filozófiából.
Isten úgy akarta, hogy ember dolgozna, Cselekedne inkább, mintsem gondolkozna, Mennyei dolgokat se igen vizsgálna, Földi lévén földi tudományt tanulna.
Nem tudományt adta célul az embernek, Ada más jobb véget kötelességének, Mint határa vagyon romlandó éltének, Úgy bizonyos célja vagyon elméjének.
Elég nagy tudomány, ha jól tudunk élni, Ha a jó erkölcsben tudunk elöl menni, Hibás vétkeinket meg tudjuk esmérni, Másoknak is vétkét meg tudjuk feddeni.
Arra halandónak szükség iparkodni, Miképp rossz vágyódást lehessen fojtani, Harag irígységet hogy kell hárítani, A szép egyességet mint kell megtartani.
Jöjj el fő Bölcsesség! esmértesd magadat, Taníts, hogy esmérjem én mennen magamat, Tenéked áldozni innen-túl munkámat, Vesd le fátyolodat, vond le homályomat,
Epikur, Seneca, Plátó tudománya, Wolff, Argens, Malebranche, Newton találmánya Nem segít, mert hibás ezek takarmánya, Te légy, fő Bölcsesség! én elmém kormánya.
*
Hozzád
be se kell törni:
mintha tálcán kínálnád
legféltettebb javaidat a rablóknak
*
Hogy
ne kelljen
a kulcslyukon leselkedni,
előzékenységből leakasztod a hálószobaajtót
*
Drága,
véges idődet
önismétlődően, rendszeresen
ízléskérdéseken vitatkozva fecsérled el…
*
Olyan
kiuzsorázó
rablógazdálkodást folytatsz,
mintha jövőre nem ezen a földön vetnél...
*
Felkínálják neked
„az osztály bohóca” szerepet,
s te nemcsak hogy elfogadod,
de még alaposan rá is játszol...
*
Nekirontasz
az ellenséges tömegnek,
de nem nézel hátra meglátni,
hogy mennyire magadra hagytak...
*
Sok-sok
keresgélés után
ki mást, mint egy
frissen megbukott
diákot fogadsz fel
magad/fiad korrepetálására...
*
Rablókkal
cimborálsz, szövetkezel,
akik téged is kifosztanak,
majd koncul vetnek oda,
rád verik/veled vitetik el
a balhét...
*
Több
pénzért
olyan munkát vállalsz,
hogy annak örülsz, ha
betegállományban lehetsz...
*
Olyan
munkahelyre mész,
ahol a főnök közeledtekor
úgy kell tenni, mintha melóznál:
lélekölő lógás/lázas semmittevés...
*
Bekötött szemmel
hagyod bevinni magad
a sűrű, sötét és hideg erdőbe,
ahol még az a jobbik eset,
ha csak magadra hagynak...
*
Nagy
titokban
és illegálisan
az ellenség kezére
játszod nőd, házad, állásod...
*
Nem
tudtok
közösen fellépni,
élőláncot, védőpajzsot alkotni,
és a „farkas” egyenként elbánik veletek...
*
Egy
székrekedés után
(idegen környezetben)
csak hashajtóval vécézel:
növekvő szám, csökkenő hatásfok
(nem szobatiszta, inkontinens leszel...!?)
*
Minden
egyes falatot
úgy ízlelgetsz és nyelsz le,
mintha halálos mérget rejthetne...
*
Úgy
élsz,
mintha
karanténba lennél zárva
hatóságilag igen szigorúan
elrendelt látogatási tilalommal...
*
Nem
a trambulinról,
csak stikában, rejtve
hugyozol a medencébe –
de azután te magad is
abban fürdesz, abból iszol...
*
Lábujjhegyre állva
próbálsz ideig-óráig
a nem hozzád teremtett
lelki-szellemi társadhoz felnőni,
de egy kis idő után óhatatlanul
lefáradsz, elzsibbadsz, kifulladsz...
*
Tested illata
örökre rejtve marad,
mert mosdatlanságodat
dezodorral kompenzálod
(és a bőrödre permetezett
mérgek még be is szívódnak...)
*
Ellógtad
a szexuális
felvilágosító órákat,
huszonévesen meg már
röstellsz bármit is kérdezni...
*
Lassan
egyik fő
életprogramoddá vált,
hogyan cselezd ki, csapd be
a BKV-ellenőrt, a vonatkalauzt,
így hogyan is szemlélődhetnél,
tűnődnél, olvasgathatnál útközben...
*
Az
öregedés jeleit
egy ismeretlen kór
baljós tüneteinek tartva
szakorvosokhoz rohangálsz...
*
Hangya-
szorgalommal
cipekedsz, gürcölsz:
az egyik szarkupacot/hegyet,
átrakod/vonszolod egy távoli másikba...
*
Az ihletet
és a tehetséget
hangyaszorgalommal
akarod pótolni, helyettesíteni
és vica versa, vagyis megfordítva is...
*
A
szerencsét
királyi útnak,
s nem keréknek képzeled,
mely hol felemel, hol levisz...
*
Ha
nem
csapkodnál
bepánikolva,
a most lehúzó örvény
magától kidobna a víz fölé...
*
Áldozattan:
provokálod
a balsorsodat -
éjszaka egyedül
lakatlan, rossz hírű
helyen csámborogva...
*
Nem
ugrasz le
a szakadékba,
te csak „véletlenül”
épp a legszélére álltál...
*
Szellemi
fogyatékosító
kúrát ill. tanfolyamot
kitüntetéssel végzett el...
*
Te
hallucinálva
hallod éneklésed,
más meg nem szól,
hogy hamisan kornyikálsz...
*
Gazdálkodásod
egy (gólya)lábon
egyensúlyozod –
egyetlen egy,
és nem is túl erős
lökés már a padlóra küld...
*
Túlzott
konformitásból
és gátlásosságból
annyi vágyat, ösztönt
fojtasz el, hogy azok,
időzített bombaként
felrobbantanak...
*
Nyomasztó
a le nem rótt tartozás:
örökre adós maradtál sok-
sok öntisztító, lélekkönnyítő
őszinte beismerő vallomással...
*
Mire
megteremted
életed kiagyalt feltételeid,
már régóta nem is tudod, hogy
valaha tulajdonképpen mit is akartál...
*
Se
örömöt
nem szerez,
se kapcsolatot
nem erősít az intim együttlét,
ami csak gyereknemzési eszköz neked...
*
Te
nem jársz
szórakozni,
társaságba,
programokra –
semmit magadnak,
mindent a gyerekeknek!
*
Minden
esti számvetésed
csak kudarcélményt hozhat,
soha nem lehetsz elégedett,
mert túl sokat, feszítve tervezel...
*
A
könnyebb
ellenállás felé mész:
nem házasságodon belül,
de azon kívül „újítasz”...
(elcsábít az újdonság varázsa,
ami pedig csak három napig tart,
maj meg két szék közt a pad alá...)
*
Gyermekeiddel
bástyázod körül magad,
hátha így nem látszik,
hogy robotgépre redukálódtál...
*
Addig
vagy Nő,
míg el nem vettek
ill. amíg nem szültél,
azután: csak anyafarkas...
*
Iránytű
és világító-
torony nélkül
eszménytelenül hánykolódsz
a viharos és sötét világtengeren...
*
*
Előbb
lemondasz
szabadságjogaidról,
így utóbb a szociálisakat
már könnyen elvehetik,
nem tudsz ellene szót emelni,
tiltakozni, hatékonyan ellenállni...
*
Ezer
életed lehetne,
ingyen időutazás várna,
ha jó regényeket olvasva
azonosulnál szereplőik sorsával...
*
Férfiatlannak
ítéled/tartod
a sírást/lelked kiöntését:
inkább a sok halmozódó
feszültségtől infarktust kapsz...
*
Úgy
és annyira
óvod szépséged
a „futó kalandoktól”,
hogy idő előtt elvirágzol
és elhervadsz, elfonnyadsz...
*
Kielégíted
mások jogos igényeit,
de szeszélyeit, hóbortos kívánságait stb. is,
elhanyagolva magaddal szembeni kötelességeidet...
*
Nem
egy kis-
testvérkét
kérsz és kapsz
a szülinapodra,
hanem új mobil telefont...
*
Nem
kockáztatsz
„idegen” gyerek
örökbefogadásával,
kutyával „pótolod”
a saját család hiányát...
*
Neked
a vasárnap se szent:
büszkén „cselezed ki”
profán restanciák ledolgozásával...
(Te nem tartod meg Őt,
de Ő sem tart meg téged)
*
Neked
az a „nyaralás”,
ha egyre barnábban
és egyre bambábban
„döglesz” a Napon...
*
Önjegelő:
keveset élsz,
soká vagy halott?
Hibernálásoddal „fogsz ki”
ezen a „kérészéletűségeden”...
*
Gyorsan
megöregszel,
mert nem találsz
kapcsolatot és hangot
a gyerekekkel, az ifjúsággal...
*
A
cerberus
portást nézed
az illetékes főnöknek,
és vele kezdesz tárgyalni...
*
Nagy
nevetésnek
sokszor sírás a vége,
vagy esetleg végül csak
kínodban nevetgélhetsz...
*
Tömeg-
pszichózisban
és csodavárásban
vadidegeneknek adod
megforgatni összvagyonkád...
*
A
mai
lakoma emléke
holnapra megkeseredik,
ha dideregve üres kenyeret eszel...
*
Nem
teszteled
és így nem is
buktathatod le
a hozzád csak
nyereségvágyból közeledőt...
*
Nem
teszed ki
próbáknak
a mindent gyógyító
szert áruló vándorvigécet...
*
Ha
egyszer
már felvitte
az isten a dolgod,
akkor ettől fogva,
szinte életfogytiglan
erre fixen számítasz...
*
Napi
munkád
rendes elvégzése,
családfői dolgaid helyett
folyton „országos ügyekben” fontoskodsz...
*
Nagyjából
emlékszel a jelszóra,
de pontosan kellett volna,
hogy feltáruljon a kincses barlang
(még rosszabb, ha csak kifelé nem,
mert a mohóság elvette józan eszed...)
*
A
bénán
hangosan,
gúnyosan nevetve
mintegy figyelmeztetsz
saját, eddig rejtett sántikálásodra...
*
Csak
egyszer
ülsz részegen
a volánhoz, a kormányhoz,
de akkor gerincet és lelket is törsz...
*
Jegyet véve
magadtól szállsz fel
a szellemvasútra,
hogy a te költségeden
a frászt hozzák rád...
*
Kizárva
a szabad,
friss levegőt,
saját levegődet így
te magad rontod el...
*
A
„szégyen-
foltot” nevedről
hősködéssel próbálod
lemosni, mint Nemecsek...
*
A
nyugodt
víztükörnek hiszel,
vaklármának tartod
a legerősebb fokú viharjelzést...
*
Annyira
kíméled
és óvod magad,
annyira edzetlen
az immunrendszered,
hogy lever egy nátha,
és szaporodnak allergiáid...
*
Új-
szülöttnek
képzeled magad
és ugyanazon a viccen,
akár minden nap egyszer,
térdedet csapkodva nevetsz...
(pláne, ha ezt a Főnök mondja)
*
Nem
merülsz
el semmiben,
ami erőfeszítést igényel,
ami önkritika-kockázatos -
a több tucat tévécsatorna
szennyvize felszínén szörfözgetsz,
ott azért csak le-lebuksz az aljára...
*
Részegen
megtervezett házad
józanon csak megépítteted
(nem is csoda, ha beköltözve
ismét csak innod kell, nem keveset)
*
Nincs
monotónia-tűrésed:
pl. mindig a tv-távirányító
hangerő-szabályozójával babrálsz...
*
Mindenhez
érteni akarsz,
ezért hogy mindig
éppen azt csinálod,
ami még nem megy...
*
Olyan
unalmassá
teszed polgári életed,
hogy önként mész a frontra,
a háborúba izgalmakért, élményért...
*
Egyéjszakás
kalandodból
nemi betegséggel
és gyerektartási perrel
a nyakadon jössz/keveredsz ki...
*
Mindig
az a gondolat
kínoz és gyötör,
hogy most éppen
milyen eseményről
maradsz-maradtál le...
*
Ha
nem tudsz
mindent kijavítani,
akkor inkább mindent,
de mindent tönkreteszel...
*
Arány-
érzéked
elromlik és
nem javítod ki:
megdobnak kenyérrel,
te meg visszadobsz kővel...
*
Nem
bízod
a véletlenre,
hogy kapsz-e ajándékot:
Inkább hébe-hóba ezzel-
azzal „meg-megleped” magadat...
*
Képtelen vagy
beletörődni abba, hogy
neked kell alkalmazkodni
a busz menetrendjéhez is...
*
Nem
akarod,
hogy zavarjanak:
magadra zárod ajtód
és a Dunába dobod kulcsát...
*
Soha
nem észleled
az előjeleket:
minden úgy ér,
mint derült égből
a villámcsapás...
*
Helyet
és pénzt lekötve
úgy vásárolsz be,
mintha holnap kitörne
a 30 vagy 100 éves háború...
*
Ugyan
jó magasra
felugrottál, de
nem kapaszkodsz meg
és így jó nagyot is esel...
*
Az
itallal
akarod magad
kirángatni a gödörből,
de még őt is magaddal rántod,
és együtt még mélyebbre süllyedtek...
*
Tudván
mennyire
ehetetlen
az elsózott étel,
inkább ízetlenül-sótlanul
és nyögvenyelősen eszed...
*
Úgy
akarod
minimalizálni
elbukásod esélyét,
hogy ezzel a valódi sikertől
is bizton megfosztód magad!
(a végleg alacsonyra tett léc...)
*
Beállsz
az ellen-
drukkereid táborába
és nagy tétben fogadsz
ki más, mint magad ellen...
*
Batsányi János A bölcsnek állhatatossága
Justum e tenacem propositi virum. HORATIUS
"Ha ki, mindenét elvesztvén, Reménységet sem talál, Már annak az élet szégyen, S kötelesség a halál!"
Az ily bús eltökélésnek, Ha van - ritkán van helye. "Soha kétségbe nem esni," Nagyobb bátorság jele!
Az erkölcs hű bajnokának Váltig kell küszködnie, S a vak sors kemény csapásit Békességgel tűrnie.
Cézár két nagy ellenségét A világ csudálja bár: Szokratest nagyobbá tészi A halált-hozó pohár.
Őt sem gyáva rossz bírái, Akik azzal büntetik, Sem gonosz rágalmazói Bűnbe nem keverhetik.
Ha megcsalta bal szerencséd Minden szebb reményedet, S visszarántván adományit, Sérti, gyötri kebledet:
Vigyázz! hogy fel ne forgassa Jóra-szánt szándékodat, S le ne győzze, vagy alázza Lelki méltóságodat!
Nem, fonalát életednek Nem szabad elmetszened, - Tudván, hogy sírodon túl is Van bírád, van istened;
Akit, elméd s szíved ellen, Itt talán ma még tagadsz, De kinek majd napjaidról S tetteidről számot adsz!
Hogy a végső áldozatra Ki-ki mindég kész legyen, És honjáért mindenétől, Mihelyt kell, búcsút vegyen:
Méltó! s társaságban élő Emberhez illő dolog! De azért, hogy a szerencse Nékünk már nem mosolyog,
Hogy vakot vet, hogy elfordul, Agyarkodik, háborog, S kerekével, mint egyébkor, Kedvünk szerént nem forog,
Azt itélnünk, hogy lerázván Pályánk nehéz terheit, És megszegvén bölcs teremtőnk S vallásunk törvényeit,
Szabad, s illik, sírba dőlnünk... Gyávaság, s bal itélet! Hazafinak s kereszténynek Kötelesség az élet.
(1810-es évek)
*
Boldogtalanok
Vitaébresztő ötletek, gondolatkísérletek
Miért semmi/rossz jut nekem a jó helyett:
Istenhit, egészség, evés-ivás, játék, munka,
közlés-megértés, humor, lakó-otthon, barátság,
Szépség, szerelem/szex, család, iskola stb. stb.
Amit én árthatok magamnak/másoknak:
elsősorban az előszeretteimnek/barátaimnak
Amit mások árthatnak nekem: az előszerettek,
(ál)barátok/ellenségek, Segítők, balsors/Rendszer...
A gyógyulás kezdete a baj felismerése:
A mese rólunk szól, ismerjünk magunkra,
S bölcsen/lélek-bátran változtassunk életünkön
Az akarót repíti, a nem-akarót vonszolja a sors...
|