Látlelet a közösségi média világában élő Z-generációról. Fomo – Megosztod, és uralkodsz. Hiánypótló nagyjátékfilm. Interjú Hartung Attila rendezővel

A Fomo azt jelenti: Fear of Missing Out, vagyis félelem attól, hogy kihagyunk valamit, kimaradunk valamiből. Lényegében véve ősi érzés, de a közösségi oldalak korában erősebb, mert sokkal konkrétabban szembesülhetünk azzal, miről is maradtunk le. A Fomo – Megosztod, és uralkodsz című magyar film hiánypótló, feltárja egy házibuliban, részegen elkövetett, videóra vett és közzétett nemi erőszak történetét, az eseményekbe való belesodródás pszichológiáját, a tini szereplők mozgatórugóit, az eseményekre adott reakciókat is, mind a kortársak, mind a felnőttek részéről.

Erős realizmus jellemzi az ábrázolást, a történeteket és a folyamatokat illetően is. Nehéz szembesülni vele, de a valóság az, hogy bizonyos körülmények között lényegében véve bárkivel megtörténhet ez; egy átlagos fiút és egy átlagos lányt látunk, akikről a szüleik nem hiszik, hogy ilyesmibe keveredhetnének. Sőt, az elkövető személyéről nem tudó lány sem hiszi a fiúról, mert ő „kedves”. Nem tűnik gonosznak. Az eseményeket az elkövető szemszögéből követjük végig, mert a középpontban a felelősségvállalás kérdése áll.

Rendkívül sok, remélhetőleg hasznos információt kap mind a kamasz, mind a szülő néző arra nézve, hogyan, miért történik meg egy ilyen nemi erőszak, de az okok feltárása nem jelent felmentést, hiszen a bűncselekmény az elkövető döntése. Látleletet kapunk a közösségi média világában élő Z-generációról is, hasonlóan a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod☺ című alkotáshoz, amelyről írtunk jegyzetet. Eközben a felnőttek világán keresztül a társadalomnak is tükröt tart a Fomo: felelősségrevonás helyett megkönnyítik a következmények megúszását.

Hartung Attilával, a rendezővel beszélgettünk, akinek ez az első nagyjátékfilmje.

Mikor vagy milyen események hatására gondoltál arra először, hogy ezt a történetet megírd és filmre vidd?

Az elmúlt tíz évben sokszor tapasztaltam, hogy szeretünk a szőnyeg alá söpörni bizonyos dolgokat. Több esemény, inkább egy folyamat eredménye az, ami a történet megalkotásában kikristályosodott. Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíróval közösen kezdtünk el gondolkodni, és az első egy hónapban nem is írtunk semmit, csak beszélgettünk és felsoroltunk általunk átélt, látott, hallott történeteket, amelyek számunkra a felelősségvállalás témaköréhez kapcsolódtak. Beleértve a budapesti éjszakát, a cyber bullyingot, illetve azokat a szexista, agresszív, durva megnyilvánulásokat, amelyek szembejöttek velünk és idegesítettek minket. Továbbá konzultáltunk pszichológussal és szakértőkkel is a hitelesség érdekében. A szereplőink, akik nagyrészt amatőr színészek, szintén tudtak kapcsolódni a történet egy-egy eleméhez valami átélt vagy látott tapasztalattal, ezeket is beépítettük a forgatókönyvbe, vagy gyakran a forgatáson alakítottunk a jeleneteken. Ebből a csokorból született a film.

Mennyire gyakori vagy jellemző ez a történet, ami a film központi eseménye?

Fontos, hogy nem akartunk általánosítani sem a generáció, sem a youtuberek tekintetében, de azért arról sincs szó, hogy ez egy szélsőséges eset lenne. Ez megtörténhet, úgy, ahogy a filmben ábrázolva van, mégsem ilyen az egész generáció, mint amilyenek A falka tagjai. Emellett ez egy jellemzően budapesti történet, tehát már csak ezért sem általános, itt egy fiatal könnyebben belekeveredik a bulinegyedbe, több házibuliba tud elmenni, ahol könnyebben ki tud alakulni egy ilyen helyzet.

Rendeztetek tesztvetítést gimnazistáknak. Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Volt egy nagyon vicces hozzászólás, miszerint túl sok közelit vettünk fel ételekről. Ezen meglepődtem és jót nevettem, de egyébként ők értették a legpontosabban a filmet, és nem bocsátottak meg egyáltalán Gergő karakterének. Értették azt is, miért lett ilyen a film végén az apa-lánya pillanat, miért nem közelednek ennél jobban egymáshoz, mi az a passzív, szerencsétlen állapot, amiben egymással szemben állnak. Értették azt is, hogy miért Gergő szemszögéből vezetjük végig a történetet, miért nincs durván megbüntetve a végén és nem gondolták, hogy ez a felmentését jelentené. Nagyon jól meg tudták fogalmazni: tapasztalatuk szerint a valóságban kilencven százalékban nincs igazi bűnhődés, nem a gonosz méltó büntetésével érnek véget ezek a történetek.

Hogyan reagált az idősebb generáció?

Erről inkább privát beszélgetéseken keresztül van képem. Ők inkább szülői szemüvegen keresztül nézték végig, hogyha lenne egy ennyi idős lányuk, hogyan vennék kezelésbe Gergő karakterét. Belőlük ilyen típusú indulatokat váltott ki a történet. Ennek az inverze az, ha valakinek ennyi idős fia van. Úgy érzem, a szülők sok esetben nagyon nem ismerik a gyerekeiket egy bizonyos oldalukról, és lényegében véve fogalmuk sincs mit élnek át, mi történik velük a budapesti éjszakában vagy az interneten, akár elkövetők, akár áldozatok. Mindenki azt szeretné hinni, hogy az ő gyerekei nem ilyenek, a filmben a lány és a fiú szülei szájából is elhangzik erre utaló mondat.

Ez miért van szerinted? Nagyobb most a szakadék a generációk között, mint korábban volt?

Én huszonnyolc éves vagyok, nem tudok még szülői szemmel tekinteni a kamaszokra, de igen, nagyobbnak tűnik a szakadék, és ennek a közösségi média lehet az oka, olyan szintű különbség van köztük az életstílusukat és ezt a platformot tekintve. De ez csak egy sejtés, nem vagyok szakértő. Másrészről a közösségi média össze is hozza az embereket sok szempontból, még a generációkat is, rengeteg lehetőség van benne a kommunikációra.

Miért Fomo lett a film címe? Ez a fő mozgatórugója az események kialakulásának?

Az elején mindenképpen, ezért megy el a buliba Lilla, nem akar kimaradni, így hergelik bele az eseményekbe egymást a srácok, egyfajta fomo érzésből fakad az is, ahogy különböző challengeket (kihívásokat, a szerk.) teljesítenek.

De ez az érzés korábban is működött és hatással volt a kamaszokra bizonyos szituációkban, ez nemcsak a közösségi média korának jelensége. Csak ma hangsúlyosabb, mert jobban érzékelhető az egyén számára, ha valamiből kimarad?

Sőt, ez nemcsak generációs érzés, bármilyen életkorban fakadhat bármiből. Van, akinek az okoz fomo érzést, hogy minden közeli barátjának van gyereke és kimarad ebből az életformából, illetve kimarad a közösségéből is, ami már máshogyan működik.

Arról már korábban beszéltél a nagy nyilvánosság előtt, hogy egy betegség miatt nem tudsz alkoholt inni. Ez egy különleges szempontot adhatott neked az eseményekhez, amiket átéltél, talán szükségszerűen ebbe a filmbe torkolt az életed. Megfigyelőként láttad azt, amiben a többiek részegen vettek részt, ez is egy típusú fomo érzés. Így megtanultál megküzdeni vele?

Meg kellett állnom egy-egy sör után, rövidet már nem ihattam. Részben passzívabban, részben szemlélődőként néztem végig ezeket a bulikat, nem tudtam abba az érzésbe bekapcsolódni, amibe a többiek. Ez valóban egy klasszikus fomo érzés, hogy nem én vagyok a legbátrabb, nem én vagyok az, aki középen táncol, maximum eljátszani tudom ezt. De én ebbe bele voltam kényszerítve, nem önálló döntés volt. Szerencsére, ha nem így lett volna, lehet, nem itt lennék és teljesen máshogy alakult volna az életem. Valójában nagyon nehéz megóvni magunkat vagy valakit attól, hogy marhaságokat kövessen el kamaszként vagy felnőtt életében. Ez mindig bekövetkezik, van, akinél súlyosabban, van, akinél kevésbé, de mindenkinek van a számláján egy-két dolog, amit megbánt. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki nemet tudjon mondani bizonyos helyzetekben és ki merjen lépni belőlük vagy egyáltalán felismerje a szituációt. Nem mindig sikerül.

A filmben a felnőttek sem gondolnak a felelősségvállalásra, sőt, abban nyújtanak segítséget, hogyan lehet megúszni egy ilyen tettet. Ezek szerint ezt gondolod a társadalomról?

Van a sztorinak egy olyan vetülete, hogy általánosságban véve ez a könnyebb megoldás. Erről nem is akarnék többet mondani, mindenki meg tudja ítélni, mennyire vállalják az emberek a felelősséget a tetteikért az élet akármilyen szintjén, és mennyire van következménye ezeknek.

Szerinted a #Me Too kampány hatására javult a nők helyzete a szexuális bántalmazás terén?

Bízom benne. Mi már majdnem készen voltunk a történettel, amikor beindult, és nagyon jót tett mind a forgatókönyvnek, mind az általános gondolkodásnak, hogy rengeteg fogalmat bevezetett, ami eddig nem volt beszédtéma. De remélem, ennél hosszabb távú hatásai is lesznek, és sok férfi összeszarja magát érintett helyzetekben. A filmes közegben nekem az volt az újdonság és érdekes, hogy értesültem a Bechdel-skáláról*, miután az amerikai filmekben jellemző, hogy a női karakterek csak egy- vagy kétdimenziósak, csak a szerelemről szólnak. A filmek kilencven százaléka megbukik ezen a teszten, a nőket alapvetően csak a férfiakhoz való viszonyukban ábrázolják.

Számos fesztivál versenyprogramjában szerepelt az Ischler című rövidfilmed. A második világháborúban játszódó történet egy zsidó nőket bújtató orvosról szól, és szintén a bűn, a bűntudat, a felelősségvállalás kérdéskörét jártad körbe. Megtörtént esetet dolgoztál fel?

Hallottunk ilyen történeteket és kutattunk utánuk Csaba Bálint forgatókönyvíróval, egy az egyben nem ez történt meg, de létező esetekből gyúrtuk össze. Ott is az volt a központi motívum, hogyan alakulhat ki egy olyan viszonyrendszer, amelyben egy férfi karakter azt érezheti, bármit megtehet. Az is érdekelt, ezt hogyan használja ki.

Lilla utolsó mondata a filmben: „Attól még nem lehet visszacsinálni”.

Egyértelművé akartam tenni, hogy akár önvigasztalás, akár mentegetés okán születik a bocsánatkérés, attól még nem vonható vissza a tett. Konkrétan jelezni akartam, hogy a lány karaktere számára az erőszak hatása egy életen át tartó feldolgozási folyamatot is jelenthet. Ez egy kulcsmondat. A bocsánatkérés még nem ad okot arra, hogy felmentse az elkövetőt.

* A Bechdel-tesztről

A teszt leírása először Alison Bechdel egyik képregényében jelent meg: egy névtelen női karakter kijelenti, hogy csak akkor néz meg egy filmet, ha az három feltételnek eleget tesz: van benne legalább két női szereplő, beszélnek egymással, és nem (csak) férfiakról.
Ugyanakkor előzményként említik Virginia Woolf 1929-es, Saját szoba című esszéjét, amiben korának irodalmával kapcsolatban tett megfigyeléseket: “Ezek a nők közötti viszonyok, gondoltam, sebesen végigpillantva a képzeletbeli nők fényes galériáján, mind túl együgyűek. […] És igyekeztem olvasói emlékeim között olyan esetekre bukkanni, amikor két nő úgy jelenik meg, mint barát. […] Hébe-hóba anyák és lányok. De úgyszólván kivétel nélkül a férfiakhoz való viszonyukban ábrázolják őket. Különös gondolat, hogy Jane Austen koráig az irodalom nagy nőalakjait nem pusztán a másik nem szemszögéből ábrázolták, hanem kizárólag a másik nemmel való kapcsolatukban. De milyen kicsiny része ez egy nő életének […]”
A hollywoodi filmek több mint fele megbukik a teszten, de ha átmegy, akkor is inkább csak azért, mert a benne szereplő nők anyaként jelennek meg és a gyerekeikről beszélgetnek. Olyan, elsősorban nőkről szóló művek is megbuknak a teszten, mint a Szex és New York, amelyben az egyik főszereplő ezt kérdezi: „Hogy lehet, hogy négy ilyen okos nő nem tud másról beszélni a pasikon kívül? Mintha hetedik osztályosok lennénk, csak saját bankszámlával!”
Ugyanakkor a Bechdel-teszt nem teljes körű, ha át is megy egy mű a teszten, attól még ugyanúgy lehet nemileg elfogult.

Fotók: M. Deák Kristóf, Hartung Dávid