R. Kovács László:

Történet egy újságíróról,

aki magára gyújtotta a házát…

Tarnovics Gyula és Kerendi László évfolyamtársak és elválaszthatatlan barátok voltak a Tanárképző Főiskolán. A diploma megszerzése után Laci hosszas szülői rábeszélés után a rendőri pályát választotta, Gyuszi pedig újságíróként a Keleti Fény lapnál helyezkedett el.

Politikai megbízhatóságát hamar megerősítették a pártbizottságról, így az olvasói rovatot szerkeszthette, míg Kerendi Lacit a belső elhárításnál Pék Imre százados védőszárnyai alatt Rétságon kiképezték, hogyan is kell harcolnia a szocializmus ádáz ellenségeivel szemben. Karrierjét a belső elhárításnál végül úgy alapozta meg, hogy haverja esténként rendszeresen beszámolt neki a Márka presszóban néhány sör mellett, mi foglalkoztatja legjobban a Keleti Fény újságíróit, milyen zaftos városi pletykák keringenek a kisvárosi lap szerkesztőségén belül.

Gyula, főhadnagy barátja tanácsára „ellenzéki pávatáncot” járt a szerkesztőségben. 86-ban az országgyűlési választásokon szándékosan nem ment el szavazni a Népfront jelöltjeire, ezért a szerkesztőségen belüli sustorgások hamar „tökös” fickóvá tették. Még ügyesebben játszotta a szerepét, ha rákérdeztek politikai nézeteire; legtöbbször a Hazafias Népfrontot kezdte el parodizálni nagyon ütős viccekkel. Előre megtervezett szerepjátékának sokan bedőltek, mivel a Kádár-rendszerben csalódott ellenzéki szerepét vette fel és közben figyelte munkatársai, barátai arcvonásait.

Ha kételkedést fedezett fel, provokatív megjegyzésekkel próbálta eldönteni, valójában melyik oldalon is állnak? A gyávaság hátulütőiről mindig az egzisztencialista filozófusok érveivel próbálta meglepni hallgatóságát. Olykor képes volt tesztelő kérdésivel lehengerelni a bizonytalanokat:

- Te még egyetértesz ennek a mocskos rendszernek a választási játékával, nem érzed a rohadás szagát?

Aztán a politikailag megbízhatatlan tollforgatókról megírt beszámolói huszonnégy órán belül Csont ezredes asztalára kerültek; jelentésében a Keleti Fény újságíróit három csoportba sorolta:

Egyes a „feka”, belül mélyen reakciós, de simulékony modorával eltitkolja mennyire szemben áll a szocialista rendszerrel. Semleges megjegyzésekkel mindig ügyesen elhajol az ideológiai kérdések elől.

Kettes: nem ért egyet a Kádár rendszer ideológiájával, viszont az államot a szocialista kritika álarca mögött támadja, azért nem lépi át a határt, működik benne az a bizonyos hetedik érzék, az a bizonyos „belső cenzúra”, ami a cikkein is érződik.

Hármas: a talpnyaló típus: az abszolút lojális firkász, akinek a „negédes hozsánnáit vissza kellene fogni” - javasolta feletteseinek, hiszen a túllihegett marxista pátosz visszatetszést kelthet egy megyei lapban.

A belső elhárítás elégedett volt Tarnovics jelentésével, viszont ismerték a legnagyobb gyengéjét, az alkoholt. A lap főszerkesztőjénél felesége többször bepanaszolta, mert képtelen volt elviselni gyermekeivel folyamatos részegségét.

Ha családja néha elköltözött tőle, a magány Gyulában még jobban felerősítette az addig eltitkolt depressziót. Gyűlölte azokat a kollégákat, akik részeges balhéi után sajnálkozóan tekintettek rá, mentegetődző, kitalált meséit pedig egyre kevesebben hitték el.

A politikai rendőrség rájött, hogy idegileg nagyon labilis lett, túlságosan kiszínezte jelentéseit, szűkszavú tárgyilagosság helyett a jelzőkkel feltupírozott megjegyzések, személyes konklúziók kezdtek dominálni beszámolóiban, ami az elemzőket nagyon meglepte, felháborodásukat azonnal jelezték a felettes szerveknek!

88 októberében aztán bekövetkezett a botrány. Jánvári barátjával néhány feles rum és sör után késő este vándorolni kezdtek vendéglőről vendéglőre a városban. Végigbaktattak a Lóhere utcán és éjfélkor a Szerencsecsillag étteremben kötöttek ki, ahol lekésték az utolsó vacsorát, de egy üveg borral a zárásra készülő pincér kiengesztelte őket. Hajnal kettő lehetett, amikor félrészegen megpróbáltak elindulni a vasútállomás felé az Arany János utcán, meglepődve észlelték, hogy az utca bal oldalán fekvő MHSZ székházából fény szűrődött ki a második emeleten.

- Talán valami buli van ott fent - hebegte Gyula barátjának.

Meglepetésükre a bejárati ajtó nyitva volt; nagy nehezen sikerült felcammogniuk a második emeletre. A Magyar Honvédelmi Szövetség előadótermében egy harminc év körüli, alacsony termetű, szőkésbarna hajú takarítónő csodálkozott rájuk, nem értette mit is keresnek itt ezen a ködös hajnalon, kissé alázatos, félszeg mosollyal fogadta a hirtelen megjelenő, erősen kapatos érkezőket.

Gyula megvillantotta előtte az újságírói igazolványát, hogy bizalmat csikarjon ki, aztán haverját megyei KISZ-vezetőként mutatta be. A takarítónő megnyugodott, majd később idegesebb lett, amikor a szex irányába eresztettek meg felé több tréfás poént. Humorosan reagálta le a disznó vicceket, kérte hagyják békén, szeretné munkáját tovább végezni.

Gyulát ez nagyon feldühítette és nekitámadt:

- Mit képzelsz magadról te kis rifke? - kiáltott rá, és hátulról elkapta a vállát, éppen akkor, amikor le akart hajolni a partvisért, majd hátracsavarta a karját és intett társának, és aki a szoknyája alá nyúlva megpróbálta lehúzni a bugyiját.

- Segítség! - kiáltott a nő. - Öt évet kaptok, ha hozzám nyúltok!

- Én akarok elsőnek menni - hörögte Gyula a reszkető nő combjait simogatva, miközben próbálta lehúzni magáról bal kezével szürke kordbársony nadrágját.

- Majd eldöntjük, fej vagy írás - szuszogta felé barátja, nagyokat nyelt, majd mérgében letépte a nő térdénél megakadt bugyit. Aztán az irodaszekrény előtt fekvő sötétkék kanapé felé próbálták vonszolni a kétségbeesetten kapálózó nőt, amikor valaki feltépte a bejárati ajtót:

- Rendőrség!

Gyula felhevülve a nő meztelenségétől, éppen a takarítónő összeszorított combjait próbálta szétfeszíteni, amikor a kiérkező járőr egy jól irányzott csapást mért gumibottal a tarkójára.

Később fel kellett locsolni; csak utána tudták megbilincselni; KISZ-titkár haverja próbált okoskodni a rendőrökkel; de aztán kapott egy hatalmas fülest, hiába próbálta fenyegetni a kiérkező főtörzsőrmestert:

- Kirúgatlak, öregem! Ha a munkásőr parancsnok keresztapám átfüttyent a főkapitányodnak már holnap leszerelnek.

Semmilyen hatást nem tudtak elérni a kiérkező rendőrjárőrnél, bezsúfolták őket a városi rendőrkapitányság fogdájába, ahol a bóbiskoló éjszaki ügyeletesnek hajnalig elvtársi kapcsolataikkal fenyegetődztek…

Másnap a Keleti Fény vezetőjét diszkréten tájékoztatták, el kellene vinnie T. Gyula újságírót a rendőrség cellájából.

A főszerkesztő hiába loholt, hogy még kilenc előtt, a szerkesztőségi ülés időpontjára kihozza beosztottját a dutyiból, elkésett! 8.40-kor megdöbbenve értesült, az „állambiztonságiak” már kijárták beosztottja szabadon engedését. Délelőtt egy üzemavatásra volt meghívója, ezért csak későn ért vissza a szerkesztőség irodájába ahol egy üzenet várta:

„Nincs ügy! Tarnovics Gyula józansági fogadalmat tett, egy félreértett flörtölés miatt nem lehet büntető eljárást indítani ellene.”

Utasították, felejtse el, hogy ma a rendőrségen járt, így a megyei Állambiztonsági Szervek közbenjárása Gyulát kimosta a botrányból.

A takarítónő elállt a feljelentéstől, dupla fizetésért új állást kínáltak neki egy honvédségi alakulatnál; ügyesen megvásárolták hallgatását.

Az ügynököt ezután rendkívül fontos feladatokkal bízták meg, mert az ellenzéki szervezetek megjelenésével méhkassá változott a politikai rendőrség osztálya.

- A politikai zűrzavart Gorbacsov okozza - mondta a III/III-as értekezleten Csont ezredes. - Csak a hülye nem látja, mennyire szabad kezet adnak az alternatív szervezeteknek a kibontakozáshoz. Nekünk ezt leláncolt birkaként kell tűrnünk, nem avatkozhatunk be, viszont maximálisan szükséges figyelünk! Hatalmas technikai apparátussal rendelkezünk, talán ez elég lesz a túléléshez - bár ez nem biztos! Szegény kis hazánk mindig a nemzetközi politikai helyzetnek van kiszolgáltatva.

- Milyen lehetőségeink vannak a túlélésre? - kérdezett rá Kerendi László osztályvezető.

- Elébe kell menni a dolgoknak Lacikám - mondta Csont ezredes. - Ha embereinkkel egy olyan „független” sajtót hozunk létre, amelynek a szerkesztőségi többségét a mi ügynökeink, a mi SZT-tisztjeink alkotják, akkor esetleg át tudjuk menteni a hatalmat az elvtársakkal. Ha mégsem sikerülne, akkor nekünk kell magunkat eladni az új rendszernek!

Láttad már az újság nevét, Lacikám? A pártbizottsággal egyeztetve úgy döntöttünk Keleti Látóhatár lesz a neve - mondta Csont ezredes. - Elvégre közel van hozzánk a határ! A független lap nimbuszát csak úgy sikerül elhinteni, ha eközben a megyei pártlap erélyesen demonstrálja, az ellenzék prüszköléseit nem kívánja publikálni, hiszen van neki saját lapja… ez lenne a beetetés első fázisa! Látványosan kell összehozni az újságot, jól érzékeltetve elhitetni az olvasókkal a pártatlanságot. Ha patikamérlegen hozzuk le az új szervezetek, pártok közleményeit, morfondírozásait egyenlő arányban a 90-es választásokig, túlélhetjük a rendszerváltást! Az információ hatalom, és mi az embereinkkel manipulálni tudjuk a tömegtudatot ebben a zavaros időben.

Gyula, Kerendi barátja kérésére látványosan felmondott a Keleti Fény újságnál, és a demokráciáért küzdő polgárként vonult át az új lap szerkesztőségébe, ahol főszerkesztő-helyettes és bűnügyi tudósító lett.

Egy átmulatott éjszaka után hajnalban a Kossuth téren valami furcsa természetfeletti sugallat hatására úgy érezte, el kell indulnia az országgyűlési választáson III/III-as spicli múltjával a háta mögött.  Az esélytelenek nyugalmával vette tudomásul, nem kérnek belőle az emberek, viszont néhány hónapig azt érezhette, nevétől volt hangos a megyei sajtó. Aztán hirtelen visszalépett a jelöltségtől a Demokrata Fórum javára; megkereste néhány rendőrtiszt, elkezdte ügynök múltjával zsarolni.

Abban az időben már javában dúltak a harcok a megyei főkapitányság pozíciójáért, három aspiráns áhítozott Körtési Sándor megyei főzsaru pozíciójára. Tudták, a kommunistázás nem elég muníció a leváltásához, ezért a Látóhatár újságot próbálták felhasználni. Tarnovics Gyula által készített leleplező sorozattal próbálták besározni. Balfék módra papíron összehoztak egy sehol sem jegyzett Független Rendőr Szakszervezetet, amelynek a nevében több vádpontot fogalmaztak meg a főrendőr ellen. Ezeket a vádpontokat a Keleti Látóhatár búlvár stílusban, sejtelmes eszmefuttatásokkal körítve lehozta.

Körtésit nyersen megvádolták; a belügyi teniszpálya világítását a rendőrség költségvetéséből fedezte, szolgálati lakását pedig pazar módon berendezte a rendőrség költségvetéséből, ahol a főkapitányság dolgozóinak be kellett segíteni a felszolgálásba egy szilveszteri buliban. Tarnovics Gyula csak azért írta meg a cikket, mert menekülni akart a süllyedő hajóról, tudta, a Keleti Látóhatár a csőd szélén táncol. Mentőövet kapott régi elvtársaitól; a triumvirátustól, hogy visszakerülhet a Keleti Fény megyei napilaphoz bűnügyi tudósítóként.

A pitiáner ügyeket ügyesen felfújták, alapos vizsgálat indult a belügyminisztériumban, amelyből végül tisztán került ki Körtési főkapitány, de mégis leváltották. A sors furcsa fintoraként nem egy tapasztalt rendőrtiszt lett az utódja, hanem egy talpig kommunista ügyész, akinek annyira sikerült átváltoznia és benyalnia az új kormánypártnak (különösen a hadügyi államtitkárnak), hogy megszánták, és ő lehetett a megyei főkapitány.

A rendszerváltás után a Keleti Látóhatár című lap hamar becsődölt, de előtte még a szerkesztőségben csináltak egy álbetörést, el kellett tüntetni azokat a dokumentumokat, amelyek a lap zűrös anyagi finanszírozásait, valamint főszerkesztők állambiztonsági kapcsolatait bizonyította volna. 

Tarnovics menekült a süllyedő hajóról, politikai kapcsolatait felhasználva csatlakozott az árvaházi Független képviselők csoportjához, majd újságírói ismertségét kihasználva önkormányzati képviselő lett a helyi Keresztapa csapatában.  Másfél év múlva aztán ismét a Keleti Fény címlapjára került, de nem újságíróként, hanem mint politikus „áldozat”. Feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik megtámadták otthonában, megkötözték, majd felgyújtották a házát, ami porig égett.

Nyilatkozata nagy port kavart az országos médiában:

„Hetek óta többször megfenyegettek, főként  levélben, amit a postaládámba dobtak. Csak arra tudok gondolni, hogy ennek befejező aktusa volt, hogy vasárnap hajnalban ismeretlenek felgyújtották a lakásomat. 

A névtelen levelek a családom épségét fenyegették és arról győztek meg, hogy jól ismerik a családi körülményeimet. Az első fenyegetéstől  kezdve a rendőrséggel folyamatos kapcsolatban álltam. Úgy gondolom, hogy sem  a képviselői, sem a korábbi újságírói munkám során nem ártottam senkinek, hogy ezt tegyék velünk. Még most is lidérces álomként élem át a szörnyű perceket, melyek akkor óráknak tűntek.  Feleségem még szombaton délután elutazott rokonokhoz, előbb úgy volt, hogy én is megyek, de végül a tavaszi ház körüli munkák miatt maradtam. Furcsa mód  egész nap nyugtalan voltam. Este tévéztem, majd csak éjfél után tudtam elaludni. 

Hajnali fél három és három között valami zajra riadtam fel, ami kert felől jött. Gondoltam, hogy megnézem, mi lehet az.

A pizsamára felvettem a hálóköntöst, beleléptem a cipőmbe és kiindultam, amikor a konyhaajtóban szembe találtam magam két fekete ruhás alakkal. Halkan és suttogva beszéltek. 

Engem semlegesítettek, leültettek, majd a hátamat leöntötték benzinnel, de még a fejemre is jutott. Utána, becslésem szerint egy félórát tettek-vettek a lakásban, míg én remegtem a félelemtől. Hallottam, hogy nyitogatnak és a benzinszag egyre fokozódott, majd rájöttem, hogy belocsolták benzinnel a lakást. Nyugodtnak tűntek, de tehették is, hiszen hajnali háromkor mindenki alszik, zajt nem okoztak, de a villanyt sem kapcsolták fel. Amúgy nem bántak velem durván. 

Kivittek az udvarra, lábamat összekötözték, számat leragasztották és leültettek egy fotelba, kezembe nyomtak egy kosarat, azzal a felszólítással, hogy ne nagyon mozogjak, mert robbanni fog. Amikor ez elhangzott, abban a pillanatban lángra lobbant a ház, miközben a gyújtogatók elmenekültek a helyszínről. Azt már nem láttam, hogy merre és mivel pucoltak el. Végül azt sem tudom, hogy hányan voltak, kettőt láttam, de lehettek többen is.”

A vizsgálat alatt Gyula többször bement a rendőrségre, hogy újabb adatokkal egészítse ki a gyújtogatással kapcsolatban általa eddig elmondott történetet. Az előadott verzióból tovább erősödött a rendőrség gyanúja, miszerint öngyújtogatás történhetett. A több órás, alapos kihallgatás során egyre jobban ellentmondásokba keveredett, amiből végül nem tudott "kikászálódni" és beismerő vallomást tett, majd bevallotta, maga írta maga ellen a fenyegető leveleket.

Már régóta tervezte a lakásának felgyújtását, ugyanis ettől az időponttól zsaroló leveleket „kapott”, amit jelentett a rendőrségen is. A rendőrség meg is indította a nyomozást ismeretlen tettes ellen, de nem vezetett eredményre, ami nem véletlen, hiszen ő maga írta és kézbesítette a fenyegetéseket. 

Már a vizsgálat során is számos alkalommal ellentmondásba keveredett a képviselő, ami egyre jobban megalapozta a nyomozók gyanúját, hogy öngyújtogatás történt. Eszerint minden úgy zajlott le, ahogy először elmondta, de a támadók fegyverrel arra kényszerítették, hogy a lakásban egy papírhalmazt ő gyújtson meg. Ez aztán végképp nem illett a történetbe. Beismerő vallomásában tettének okát azzal magyarázta Gyula, hogy családi és anyagi gondjai voltak, de önmagával is harcban állt, és ily módon akart új életet kezdeni. Az egész történetet ezért találta ki és cselekedett, mert remélte, hogy eltereli magáról a gyanút. A rendőrség zsarolás és közveszély okozásának alapos gyanúja miatt őrizetbe vette.

Hogy mire volt jó Tarnovicsnak ez a kitalált bűncselekmény? A rendőrségi kihallgatáson feltárták, bűnügyi tudósítóként gyakran élte bele magát különböző bűnesetekbe, hol a vádlott, hol az áldozat szerepébe. Különösen éles erkölcsi állásfoglalásai voltak a cikkei végén. Tudósítóként eltöltött évei alatt többször nyúlt az italhoz és gyakran képzelgett, különböző bűnesetekről fantáziált. Egyszerűen elképzelte magáról, hogy behatol hozzá két bűnöző, megkötözi, és rágyújtja a házát. Mikor beismerte, hogy az egész csak kitaláció volt, próbálta elviccelni, elbagatellizálni a dolgot, mert félt, hogy a rendőrök elrendelik kényszergyógykezelését alkoholizmusa miatt.

Az Árva Megyei Bíróság jogerős ítéletet hirdetett az egykori önkormányzati képviselő ügyében:

„ Tarnovics Gyula lakása 2001. május 1-én hajnalban porig égett. A férfit a kertben megkötözve találták és sokáig azt állította, hogy ismeretlenek támadtak rá, később beismerte, hogy ő okozta a tüzet. 

A rendőrségi vizsgálat azt is tisztázta, hogy hetek óta küldözgetett zsaroló tartalmú leveleket. Az első fokú bíróság súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás kísérlete és közveszély okozása miatt ítélte el. A másodfokú tárgyaláson védői fellebbezésre került sor. A körülmények mérlegelése után a Dr. Bodolai Zsigmond vezette tanács 3 év, 6 hónap börtönre ítélte az egy rendbeli folytatólagosan elkövetett hatóság félrevezetésében és egy rendbeli közveszély okozásban bűnösnek talált vádlottat. 

A bíróság az ítélet indoklásban elmondta: a cselekmény elkövetésének motívuma az anyagi haszonszerzés lehetett, azonban az ügyészség ezt nem tette a vád tárgyává, ezért a bíróság ezzel a kérdéssel nem foglalkozhatott. A hosszú időn keresztül elkövetett, jól felépített cselekménysor, valamint a vádlott ezirányú beismerő vallomása is utal a haszonszerzés gyanújára. A közveszély okozása megvalósult, hiszen a mentésben, a tűz oltásában részt vevő tűzoltók és a helyszínen összegyűlt emberek veszélyben voltak. Ugyanígy beigazolódott a hatóság félrevezetésnek vádja is, mivel a vádlott nem létező bűncselekményt hozott a nyomozó hatóság tudomására. 

Viszont a súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás vádja nem nyert bizonyítást, nem volt megállapítható az anyagi haszonszerzés, ezért mentették fel alóla, ugyanakkor a bíróság megállapította a hatóság félrevezetését. A vádlottnak inkább az volt a célja, hogy magáról elterelje a gyanút és e vonatkozásban valójában félrevezette   a rendőrséget. 
A beszámíthatóság kérdésében azt állapította meg a bíróság, hogy a vádlott betegségelemekre is utaló személyiségzavar miatt kismértékben volt korlátozva cselekménye következményeinek a felismerésében, ami nem zárja ki büntethetőségét.

R. KOVÁCS LÁSZLÓ

A

RENDSZERVÁLTÁS

KULISSZATITKAI

SZABOLCSBAN

Tartalomjegyzék

A rendszerváltás kulisszatitkai Szabolcsban - 1. rész

(4-19)

§ A demokrácia első hírnökei ………………………………………..………..   4

§ Harcos demokraták a Béke moziban ………………………………………..   9

§ Demokraták = „csőcselék” ? …………………………………………….…   10

§ Pártértekezlet Varga elvtárs bútorügyével …………………………………   11

§ MDF javaslat egy nyíregyházi menekülttáborra ………………………..….  12

§ Nyíregyházi jelentés az MDF országos megbeszéléséről …………………..  13

§ Megalakul a FIDESZ nyíregyházi szervezete ………………………………  15

§ Megalakul Nyíregyházán a Kisgazdapárt is …………………….…………..  16

§ Amikor még titkosították a megye gazdasági helyzetét ……………………  17

§ Egy újabb titkosított anyag ……………………………………..…………..  19

A rendszerváltás kulisszatitkai Szabolcsban - 2. rész

(20-46)

§ Az első szabad március 15.-e Nyíregyházán ……………..…………………  20

§ „Ciceró felfuttatása” - avagy „Miből lett a cserebogár?” …………………..  24

§ Ellenzéki Kerekasztal Nyíregyházán …………………………..……………  29

§ MSZMP megyei pártbizottsági tájékoztató …………………………………  29

§ A forradalmár költő és a műszerész gondolatai …………..………………...  29

§ Ellenzéki tüntetés Nyíregyházán …………………………………..………..  31

§ A megyei ’56 MSZMP értékelésének változása ……………………………  37

§ Ellenzéki művészek találkozója Harangodon ……………….…….………..  37

§ A nyíregyházi ’56-os mártírok exhumálása …………….…………………..  38

§ NEXT 2000 botrány: „-Elvtárs, segítsd a lebukottakat!” …….……………..  40

§ Tüntetés a Munkásőrség Nyíregyházi Bázisánál ………….………………..  40

§ Új lapok a sajtószabadság hajnalán ……………………………..…….…….  42

§ Az ’56-os mártírok újratemetése Nyíregyházán ……………….…….……..  45

§ Az első szabad október 23. ………………………………………….………  46

A rendszerváltás kulisszatitkai Szabolcsban - 3. rész

(47-64)

§ Kik is voltak a szabolcsi állambiztonsági szervek prominens tisztjei? …….  47

§ A szabolcsi III/III. „hattyúdala” ………………………………..………..….  56

§ Akik a legtöbbet tettek a rendszerváltásért ……………………………...…..  63

§ Epilógus …………………………………………………………….….……  64

Számkivetett történetek (novellaválogatás)

(65-204)

§ Szex, jó jegyért ……………………………………………………….……..  65

§ Kivágott fák, megcsonkított életek ……………………………..…………..  71

§ A Pék István kárpótlási ügy …………………………………………………  75

§ A kaméleon Dorogi ………………………………………….….…..………  82

§ Tanárnő-diák szerelem a kollégiumban ……………………………..………  86

§ Ki az ikrek apja? ……………………………………………………………  96

§ A huncut öregurak …………………………………….…………………… 100

§ Samu története …………………………………………….……..………… 102

§ Sivák főhadnagy …………………………………………………………… 114

§ Elnök a kötélen …………………………………………………..………… 119

§ Októberi sebek ……………………………………………………..……… 123

§ A múlt kazamatáiban ……………………………………………………… 126

§ Meztelen tanárok …………………………………………………..……… 132

§ A betörő tanár úr esete ………………………………………….………….. 136

§ A balszerencse tündére ……………………………………….…………… 143

§ Pádár, a besúgó lelkész …………………………………….………...……. 149

§ Két malomkő között (érdemtelenné őröltek) ……………………………… 153

§ Fényévnyire a boldogságtól ……………………………………………….. 164

§ Kavics, a szekta fekete báránya ………………………………….………… 170

§ Mese egy hamis lakáskiutalásról ………………………………….………. 174

§ Történet egy újságíróról, aki magára gyújtotta a házát ………….………… 178

§ Egy elmaradt riport margójára ………………………………….…………. 183

§ Visszatérés az olajbázisra ………………………………………….……… 186

§ Pál Sándor, a pogány esperes ……………………………………....……… 192

§ Takács Péter nagy kalandja a Vakonddal ………………………………….. 196

VAKOND-VÁLOGATÁS ’56-os forradalmunk 60. évfordulójára

/reprint, 20 oldalas füzet - 2016.szeptember-október (205-224)

§ Nyíregyházi szobordöntők /képek ……….…..………………….……..….. 205

§ Amikor először 1956-ról írtunk - Nyírségi Vakond, 1989.október …….…. 206

§ A 10 legnagyobb hazugság - Fehér Könyv, 1957. ………………………… 209

§ 1956. október 23. - Hermann Péter, 1989. …………………..…….………. 210

§ Vádló tanúk a Szilágyi László és társai ellen indított perben …….…….….. 211

§ Magyar Október, 1988 - (Hermann Péter 1989) ………..………….……… 212

§ Utcai életképek – Demokrata, 1988/11. …………………………..……….. 212

§ „Kitüntetett párttagok, MPH.ÉR-1957.” - Nyírségi Vakond, 1993.március .. 214

§ „Hírhedt megyei ügyészek és bírók” - Nyírségi Vakond, 1993.március ….. 214

§ Nyíregyházi diákok közös követelése - 1956.október 27. ………………… 216

§ A legnagyobb vívmány - Lengyel Antal, 1956.november 3. ……………… 217

§ Kik a barátaink? - Szabolcs-Szatmár Népe, 1956.november 7. …………… 218

§ l2 év börtönre ítélték a kocsordi lelkészt ……………………………….…. 218

§ „Az 1956-os … megtorlás megyénkben” - Vakond, 1993.október ………… 219

§ Amikor még az emlékezés jogát is elvették – Demokrata, 1988.július ….... 220

§ „Az 1956-os … megtorlás a kisvárdai járásban” - Vakond, 1993.március .... 222

§ Győznek az emberi jogok - Dr. Kovács István verse, 1956.október 31. …... 222

§ Volt egyszer egy szamizdat: a VAKOND - 2016.október …………..…….. 223

Meddig áll még ott a „kozák”-szobor? – 1993.október ………………….... 224

Ezek még korábbi kiadványok borítói...