Bangha Béla jezsuita szerzetest, talán minden idők legnagyobb magyar gondolkodóját idézhetnők ismét, egy héttel a szégyenteljes választások után. Miről is van szó? Lezajlott a Károlyi Mihály vezette forradalom 1918-ban, majd a Kun Béla irányította vörös terror 1919-ben. Ez utóbbi után két évvel Bangha amiatt kesergett, hogy noha rengeteg embert állítottak elő forradalmi tetteikért, ámde csak a „kis bűnösök” kerültek a vádlottak padjára, míg a „nagy bűnösök” egérutat találtak Ez, írja, a „jogrend arculcsapása”.
Két évvel Kun Béla haramiauralma után pedig ezt jegyezte fel:
„Szégyenlünk végigmenni a pesti utcán. A forradalom orrgyilkosai ma is itt ordítanak felénk minden utcasarkon. A meggyalázott nemzetnek továbbra is nap-nap után hallania kell a nemzet elárulóinak diadalordítását, a magyar-vesztő sajtó rikácsolását, szemérmetlen követeléseit, a pánjudaizmus arcátlan huhogását. Nem volt itt forradalom s országfelosztás? Vagy már elfelejtettük, ki csinálta? Vagy itt csupa kretének laknak, akik ötig számolni sem tudnak, akik a betörőt a jogrend nevében azzal büntetik, hogy kitárják előtte még azt a maradék néhány ládikát is, amelyet a betörő úrék eddig még el nem raboltak?”
(Hol a fővádlott? Új Nemzedék, 1921. április 14. Bangha Béla SJ Összegyűjtött Munkái. XXVII. köt. Budapest, 1941. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda Rt. 327. old.)
Ismétli magát a történelem, úgy tűnik: a Gyurcsány-éra szinte össze levitézlett alakja visszatér a főváros élére. No de maradjunk Banghánál! Alig fél évvel később ismét megkongatta a vészharangot:
„A legvéresebb kezű haramiákat elítéltük, egy csomó elvadult embert internáltunk, néhány száz fegyelmit lefolytattunk, de azt a szellemet, amely októberhez s márciushoz vezetett, annyira nem tudtuk megölni, hogy ma már szinte újabb októberi légkör terjeng közöttünk. Az országvesztés távolabbi előkészítői, a csendes izgatók és finom kútmérgezők megint munkában vannak, a kimondott cél megint ez: zavart kelteni, a magyarság sorait megbontani s a tradícióktól korlátoltan, erkölcsileg megkötetlen faji liberalizmus egyeduralmát megalapozni.”
(Ma két éve. Új Nemzedék, 1921. augusztus 2. Bangha Béla SJ Összegyűjtött Munkái. XXVII. köt. Budapest, 1941. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda Rt. 385-386. old.)
Mindezt csak megerősítette másfél évtizeddel később kortársai közül Nyisztor Zoltán:
„A polgárháborúk történelmében is ritka hevességű volt az a polgárharc, mely Spanyolországban fellángolt. Nem kis jeléül annak, hogy a szembenálló politikai felek között valóban életre-halálra ment a játék. A világ nem panaszkodhatott a szokásos nyári uborkaszezon miatt, hisz minden reggel a hullák hekatombáit kapta készen reggelijéhez s pártállása szerint izgulhatta végig a forradalom vagy ellenforradalom váltakozó sorsesélyeit. Hogy a nagyvilág közvéleménye kinek a pártjára állott, arra egy ideig várni kellett. Csak egy látszott halálosan bizonyosnak, hogy a magyar baloldal az „ellenforradalom” ellen fog szavazni. Meg is történt! A baloldali magyar lapok kezdettől fogva ritka egyértelműséggel csak mint lázadókról és zendülőkről emlékeztek meg a nemzeti mozgalomról és a legkétségbeesettebb igyekezettel szuggerálták be a magyar olvasóközönségnek, hogy Spanyolországban csak a baloldal győzhet. Érdekes ezt a taktikát megfigyelni! Minden forradalom, mely baloldalról jön, szent és tiszteletreméltó előttük, de minden ellenforradalom, mely természetesen a jobboldalból fakad, lázadás, felkelés, zendülés a törvényes rend és a polgár nyugalma ellen. Igazán itt volna már az ideje annak, hogy a baloldali magyar sajtó leszokjék a hazugságról s folyton kihagyó logikáját végre egyszer rendbe szedje.
(Magyar Kultúra, 1936. augusztus 5-20. 95-96. old.)
Ugyancsak Nyisztor jegyezte meg ugyanekkor, mit jelent a baloldal győzelme. (Szövegéből általunk kiemelt mondata nem aktuális vajon ma is?) Íme:
„A baloldal elképesztő gyengeségét kísértetiesen illusztrálhatja az a tény is, hogy a magyar kommunizmus atyamestere, Kun Béla Spanyolországba érkezhetett és elvetemült, gonosz vezérkarával az ország kommunista aláaknázására az előkészületeket máris megtehette. Akkor, amikor az ország legjobb, de esetleg más politikai pártállású hazafiait tömegesen üldözik el az országból, tág kaput nyitnak egy hullaszagra gyűlő s csak a rombolás perverz vágyától hajtott banda előtt. A baloldal győzelme mindig látszat, mely alól az országrombolás ördögi fintora vigyorog. Nagy baj, hogy az európai jobboldal nem tud egymásra találni és egymással megegyezni. De még így is rém és kísértet marad nekünk a baloldal, melyért még a kilengések esetleges zűrzavarában sem lelkesedhetünk!
(Magyar Kultúra, 1936. április 5. 222-223. old.)
Végül, de nem utolsósorban: hogyan lehet egész országokban meggyökereztetni a bolsevizmust? Ezt kérdezi Bangha nyomdokain Nyisztor is:
„Hogyan lehet egész országokban meggyökereztetni a bolsevizmust? Lassankint félrenevelni s fanatizálni a munkásosztályt, a kisemberek tízezreit, az ifjúságot, úgyhogy ezek csak az alkalomra, a „nagy napra” várjanak, amikor szétcsaphatnak s vezéreik útmutatása szerint kialakíthatják a vörös „népfrontot – a polgárháborúk s forradalmak legvérengzőbbjével, az államhatalom szétzüllesztésével, minden hit, kultúra, erkölcs és emberiesség letiprásával, a proletárdiktatúra megvalósításával? Hogyan lehet a legszédületesebb s legpusztítóbb téveszmének száz- meg százezreket nyerni meg s aztán bármely pillanatban akár a legdurvább kegyetlenségekkel súlyosbított felforgatás érdekében is mozgósítani? Embereket, akik egyébként nem rosszak, csak rövideszűek; nem sátánok, csak befolyásolhatók, fanatizálhatók?
Csak bele kell nézni a szociáldemokrácia kártyáiba, a Népszava szemérmetlen emberrontásába. Egyszerre megértünk mindent.”
(Magyar Kultúra, 1936. november 5. 255. old.)
Igen, mindezek ismeretében marad a kínzó címbeli kérdés. Pedig ma már azért mégsem 1921-et vagy 1936-ot írunk…
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
