Juhász Gyula
Phaethon

Tajtékzó paripák szaladnak át az égen,
Szikrázó szekerén harsogva száll a Nap,
Ösvényén kétfelől tűzrózsák hullanak,
Ujjongó Phaethon gyeplőt ereszt merészen!

De íme: zökkenés, de hallga: a kaosz
Föltámadt szörnyei dörögnek zúgva, bőgve,
Megroppan a szekér örök mélységbe dőlve,
A horkant paripák kantárja szakadoz!

És míg a szörnyű gömb vörös lángot dobálva
Isteni ívet ír az égő Óceánba,
Fiatal Phaethon alakja tündökölve
Örök fény közt suhan a sötét semmi-ölbe.

A héliaszok a nap gyermekei, Héliosz napisten

és Klümené ókeanisz lányai a görög mitológiában,

valamint Héliosz és Rhodoszhét fia.

A fiúk kitűntek a csillagjóslásban.

Phaetón meghalt, miután megpróbálta vezetni apja napfogatát.

A lovak fékevesztett rohanásukban túl közel kerültek a földhöz

és már majdnem felperzseltek mindent,

amikor a gondatlan kocsist, Phaethónt, Zeusz villámaival lesodorta az égről.

A Héliászok négy hónapig siratták testvérüket.

„S jöttek a Heliasok gyászos zokogással, a holtnak

már nem használó könnyel, s verdesve a mellük,

szólítják Phaethont éj s nap keseregve, akit már

hangjuk nem serkent, s testükkel a sírra omolnak”.

Ovidius: Átváltozások (Metamorphoses) II, 340.

(Devecseri Gábor fordítása)

Megindulva bánatuk felett az istenek nyárfákká változtatták őket,

könnyeik mint borostyánok hullottak azEridanosz folyó vizébe,

amely szerencsétlen sorsú bátyjuk sírja lett.