Összefoglalás: A jogszabályok, a bioetikai állásfoglalások valamint a tanatológiai könyvek és tanulmányok sem Magyarországon, sem külföldön nem szentelnek jelentősebb figyelmet a holttesttel való méltó bánásmód kérdéseinek. A média azonban egyre gyakrabban ad hírt olyan botrányokról, amelyek a halottakkal való méltatlan bánásmód miatt robbantak ki. Jelen tanulmány áttekinti a kérdéskör jogi és bioetikai hátterét, elemzi a sajtóhírekben és az országgyűlési biztosok jelentéseiben szereplő botrányos eseteket, s mindezek alapján javaslatokat fogalmaz meg a holttesttel való méltó bánásmód körülményeinek megteremtésére.

Ember-e a halott? A Gilgames eposz kérdésére nem könnyű a válasz. Nem élő már, de mégsem úgy gondolunk az imént meghalt ember testére, mint ahogyan egy élettelen tárgyra. Nem is olyan régen a magyar nyelvben sajátos kifejezést használtak erre: holtember. Ír erről Krúdy Gyula ("A késő őszi napon megpirosodott a kis emeletes ház ódon vakolata, megpirosodott a falba épített gömbölyű kapu, amely csak akkora volt, hogy a legkövérebb vőlegény és holtember is kiférjen rajta..."^[1]), és Tersánszky J. Jenő is ("Jó-jó, hátha úgy volna itten nálatok ezzel a verekedéssel, ahogy mondod, akkor csupa holtember maradna a fehérnépeknek köztetek"^[2]), de őrzik ezt a földrajzi elnevezések is: a Bükkben van "Holtember tető", a nyírbátori járásban pedig két "holtember" nevű erdőrész is található (Hoffmann, 1993). Azonban ma már senki sem használja ezt a kifejezést az elhunyt testének megnevezésére: holttestről beszélünk vagy halottról, rosszabb esetben hulláról, tetemről. A holtember napjainkban már kevésbé ember, a test a halál pillanatában tárgyiasul. Bár a holttest magában hordozza az élettelen tárgyak sajátosságait, mégsem tudunk teljesen tárgyként viszonyulni hozzá. Nem tudjuk besorolni.

Ez a bizonytalanság nem csupán az egyén szintjén jelenik meg, hanem társadalmi szinten is. Könyvtárnyi szakirodalom foglalkozik ma már a haldoklók gondozásával, szerte a világon könyvek és tanulmányok ezrei értekeznek a gyász lélektanáról és a gyászolók segítéséről - alig található azonban szakirodalom a holttesttel való bánásmód kérdéseiről. Jogszabályaink foglalkoznak az élőknek a holtakkal kapcsolatos feladataival - alig mondanak azonban bármit is magáról a holttestről. Állásfoglalások, nyilatkozatok, szakmai irányelvek sokasága jelent már meg arról, hogy hogyan biztosítható a haldoklók emberi méltósága - ezek egyike sem tesz azonban említést a holttesttel való méltó bánásmódról. Ha azonban nincsenek elveink, szabályaink a holttest méltóságának biztosítására, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy a jelenlegi gyakorlat újra és újra megdöbbenést és felháborodást válthat ki a hozzátartozókból, s így a holttestekkel való bánásmód körül újabb és újabb botrányok robbannak ki.

Szinte mindnyájunknak volt vagy lesz halottunk. Mindnyájunk érdeke, hogy méltóan bánjanak holttestükkel.

Tanulmányunkban áttekintjük a holttestekkel kapcsolatos hazai jogszabályokat, bioetikai elveket, megvizsgáljuk az utóbbi évek holtestekkel kapcsolatos botrányainak tapasztalatait, s megoldási javaslatokat fogalmazunk meg.