Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lények
Táltos paripák helyett állatorvosi lovak
A Jóisten országa helyett földi/égi pokol
A szellemi, testi-lelki és társas emberélet
Életminőség/mennyiség teszt: példamondat-tár
ADY ENDRE: AZ ÉLET Az élet a zsibárusok világa, Egy hangos vásár, melynek vége nincs. Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, Megvehető akármi ritka kincs. Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak Kufár lélekkel hasznot, üzletet; Itt alkusznak, amott már áll a vásár, A jelszó mindig: eladok, veszek!... Raktárra hordják mindenik portékát, Eladó minden, hogyha van vevő: Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság, Rajongás, hit, eszmény és szerető. Aki bolond, holmiját olcsón adja, Az okos mindig többet nyer vele, A jelszó: egymást túl kell licitálni, Ádáz versennyel egymást verve le! A szív az üzlet leghitványabb tárgya S eladják mégis minden szent hevét. Akad vevő rá, egymást licitálja, Hogy a holmit atomként szedje szét. Folyik a vásár harsogó zsivajban, Az egyik kinál, másik meg veszen, Csak néhol egy-egy végképen kiárult, Kifosztott lélek zokog csendesen. Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben, Bolondok bizton, balgák szerfelett, Eddig az ő példájukat követtem, Ezután én is másképpen teszek, Lelkem, szívem kitárom a piacra, Túladok én is minden kincsemen... ... De nincs erőm ily nyomorulttá válni, Óh, nincs erőm, én édes Istenem! ...
*
1. A párt/szektafőnök párosít/házasít - nincs apelláta
2. Nem lehet róla tudni, hogy mikor komoly, mikor tréfál
3. A pap szexuális tanácsadása: aki nem tudja, az tanítja
4. A papot szoknyába öltöztetik, és eltiltják a szerelemtől is
5. Papi demagógia: e világ siralomvölgy, odaát örök jutalom
6. A pap egy idegen/ellenséges nép istenképét imádtatja
7. A papot nem gyülekezete választja/tartja el - olyan is
8. A keresztény egyház kapitulál az uzsoracivilizáció előtt
9. A gyerek is eredendő bűnös: neki jó, ha ütik-verik
10. Akinek e világ csak próbaidő, javítóintézet, előkészület
11. Minden önsajnáltatási versenyt utcahosszal megnyert
12. Egy életen át nyomorog, hogy kriptája palota legyen
13. Nem tudja, hogy működik ő: nincs használati utasítása
14. A bányászbéka segge alatt érzi magát: el is sorvad
15. Hipnotizál a párttévé, a szekta: elveszik józan eszed
16. A papucs férj tűri, hogy a mostoha gyötri a félárvát
17. Majomszerető édesanya kövezi gyerek útját a pokolba
18. Van orvosi vizsgálat, mely inkvizíciós kínzással felér
19. A szőnyeg alá sepert bajok okozzák estét/vesztét
20. A betegség neki fatális csapás, nem isteni segítség
21. Kerüli a fájdalmat, nem gyógyíthatja a fájó igazság
22. Annyira alkalmazkodó, hogy végül teljesen hasonul
23. Öngyilkos lesz, ha nem a világ alkalmazkodik hozzá
24. Ablakba teszi a takarni valót, viszont takarja a jót
25. „Ha ló nincs, szamár is jó” alapon választ élettársat
26. „Bezzeg gyereket” csinál belőle: így köz-megutáltat
27. Kis mértékben orvosság, de nagyban családirtószer
28. Halálfélelmet kelt a rákdoktor, s lám: bele is hal
29. Nem hiszi: a válságból jobb lehet, mint előtte volt
30. Retteg a változástól: hátránynagyító/előnykicsinyítő
31. Ellenszegülő túlélő program állandósul: cukorbeteg
32. Birtokot foglal: körbevizeli és pont a középre kakál
33. A félelem megeszi a lelked, majd a tested is fogy
34. Arannyal szólva: pályád bére éget mint Nessus inge
35. Bármikor bármennyit ehetsz, de csak ugyanazt
36. Kifoszt mindenedből, majd kegyesen alamizsnát oszt
37. Csak az első nap érzed a bűzt – mindent megszoksz
38. Nem ér a neved? – tetszhalott trükk/SMS betegség
39. Mindent mellre szívsz, várható is az agyvérzésed stb.
40. Fogd a pénzt és kuss: az igazság elhallgatásából él jól
41. Szégyelli a sírást, kiszáradnak a könnycsatornái
42. Egy hét dínom-dánom, majd sok év szánom-bánom
43. Akkor aktív, mikor nyakán a kötél: magát fojtja meg
44. Feneketlen zsákba dobálod be összegürcölt garasaidat
45. Könnyen jött, könnyen megy – elherdált örökség
46. Ha egyet lép is előre, akkor rögtön kettőt vissza
47. Nem lép hátra, hogy lendülete legyen a lécet átugorni
48. Sikeres vadász, de elúszik a hozomány, megmarad a nő
1. A virágot se szereti, így jó ember nem nagyon lehet
2. Cseberből-vederbe: a rajongásból „kigyógyult” cinikus
3. Annyira alázatos-alázatoskodó, hogy már-már büszke rá
4. Óriásnak hiszi magát, pedig csak a vállukon ugráló törpe
5. Csak akkor és csak azt írom, amikor és amit diktálnak
6. Minden hibaforrást letesztelek, mielőtt magamhoz fordulok
7. Leeszem, leiszom magam – arcomon, ruhámon az étlap...
8. Vészhelyzetben homokba dugom a fejem/leiszom magam
9. Nem látja a fától az erdőt, a kis résztől a nagy egészet
10. A tévéből „ismeri” a téli, tavaszi, nyári, őszi erdőt, mezőt
11. Egy betegesen rosszhiszemű, gyanakvó, bezárkózó alak
12. Egy nyeretlen kétéves, egy javíthatatlan naiv – egy balek
13. Elmondtam, s ezzel felmentettem lelkem – mosom kezem
14. A vészhelyzetben jó volt a bezárkózás – de úgy maradtál
15. Egyből és elsőre a világrekord súlyt akarod felkapni s felemelni
16. Egyedül viseli „nagy lakása” terheit, kölcsöntartozását, rezsijét
17. Egyéjszakás kaland hozadéka: nemi betegség/gyerektartási per
18. Egyfolytában úton, költözöl, ki- és bepakolod „betyárbútorod”
19. Csak ha marad alvás lelőtt kis idő, akkor keresi isten országát
20. Egyik nap tehetetlen porszem, a másik nap mindenható isten
21. Egykeként nevelkedve nehéz alkalmazkodni élet/lakótárshoz
22. Egymás vétkei fölött cinkosan szemet hunytok: ez a barátság?
23. Mindennek csak a rossz oldalát látod, de azt viszont felnagyítva
24. Egyoldalú: IQ-bajnok ugyan, de nem tud elugrani a busz elől
25. Egyre alább adó: ha ló nincs, szamár/sötétben minden tehén…
26. Ha szül egy gyereket, férjet is fogott, élete értelme is kipipálva
27. Egyre önteltebb-felfuvalkodottabb - míg lufiként kipukkan…
28. Egyre több ital feledteti: egyre messzebb távolodtál ideálodtól
29. Egyre többet termelsz, annál többet „rabolhatnak” el tőled
30. Egyre többször/hosszabban „pihen”, egyre kevesebb az élvezet
31. Mindent bő lére eresztve egyszer visszaél hallgatói idejével…
32. Egyszer beadja derekát, meggörnyed, nem tud kiegyenesedni
33. Egyszer használt a vegyszer, azóta hangulatjavító tablettán él
34. Egyszerre akarsz tízfélét csinálni, szimultán tíz felé figyelni
35. Éhen hal, mert görcsösen markolta a magot, nem vetette el
36. Gyermekei szemrehányó tekintete dacára csakis a hobbinak él
37. Éjt nappallá, ünnepnapokat hétközivé téve termel veszteséget
38. Az aranyból szart csinálsz, a szart aranynak tartod…
39. A hatalom úgy elváltoztat, hogy anyád sem ismer rád
40. Nem a sportért, de a sportból élsz - inkább tengődsz
41. Aki bolhából elefántot csinál – másfelől bagatellizál
42. A folyton magát vizsgáló/bajt kereső-találó hipochonder
43. Ami kismértékben étek/orvosság, az nagyban méreg
44. Vélt és más sérelmeit gyűjtve és cipelve sérvet kap
45. Önismeretére jellemző: fél lábbal is bevállalná Tarzant
46. Kerülöd a megmérettetést, csak gyengébbel mérkőzöl
47. Már hazudni sem tudsz, mert nem tudod, mi az igazság
48. Hazug: hamarabb utol is érik, mint a sánta kutyát
*
A jó-lét a tét: ön- és korvizsgálat
Mind egy, de a sorrend sem mindegy
1. Amit közvetlenül saját magamnak árthatok
2. Amit én az előszeretteimnek/másoknak árthatok
3. Amit a jó/balszerencse, karma, sors árthat
4. Amit előszeretteim/mások nekem árthatnak
5. Amit az ún. hivatásos segítők árthatnak
6. Amit az ún. szellemi elit/hatalom árthat
7. Amit a politikai/gazdasági hatalom árthat
Egy csónakban evezünk, egy Noé bárka/Titanic van,
s amit jó/rossz szándékkal ártunk magunknak/másnak,
annak előbb-utóbb mind közösen is megisszuk a keserű levét.
Vigasz: amennyit ki-ki árthat, legalább annyit használhat(na) is!
|