Szülészeti traktátusok

a középkori Nyugat-Európában

A bábák feladatai

2017/10/16

Kik kísérték a szüléseket a középkori Nyugat-Európában? Mi volt a bábák feladata, és milyen szülészeti traktátusokból meríthettek ismereteket az orvosok, és közvetetten a bábák? A kor tudományos ismeretei milyen beavatkozásokat tettek lehetővé? Hogyan látták el az újszülötteket? Milyen hiedelmek és vallásos-mágikus rituálék épültek a szülés köré? Ez a rövid írás ezekre a kérdésekre reflektál, elkerülve a szakirodalom megcsontosodott közhelyeit.

A kora középkorban szinte kizárólag nők segédkeztek a szüléseknél. A férfi orvosok évszázadokig távol maradtak a normális lefolyású szülésektől és a nőgyógyászati betegségek kezelésétől (ez alapvetően a szülészet újkori fordulatáig így volt). A szülést kísérő nők (mulieres) alatt elsősorban a női családtagokra, szomszédasszonyokra gondolunk, ám a bába feladatkör hivatalos és elméleti képzés nélkül ugyan, de bizonyosan létezett a XII. századi professzionalizáció (vagyis hivatássá válás) előtt is. A szülést segítő nő tudása a rendszeres képzés, képesítés és a kevesek kiváltságának számító tudományos műveltség hiányában nem elméleti ismereteken, hanem tapasztalaton nyugvó, szájhagyomány útján terjedő tudáson alapult, amelyben keveredett a tudomány, a vallás és a mágia. Férfi orvos, sebész vagy borbély csak nehéz szülés, komplikáció esetén lépett közbe. Ilyen esetek közé tartozott a halott magzat eltávolítása az anya testéből vagy a halott anyán végzett császármetszés. A nők nőgyógyászati vizsgálatát azonban csak nők (főként bábák, jogi eljárásokban gyakran matrónák) végezhették. Ha pedig orvosi-sebészeti beavatkozásra került sor, a bába jelenléte akkor is nélkülözhetetlen volt, ahogy arról a Chirurgiák (sebészeti tankönyvek) és a krónikák miniatúrái is tanúskodnak.

Halott magzat sebészeti eltávolítása. 1280 körül készült észak-itáliai miniatúra Albucasis Chirurgia című művében.  (ELTE EK KR Cod.lat.15, 26r.)

Még egy férfi szereplő megjelenhetett a szülő nő körül, aki nem volt más, mint az egyház képviselője. Jelenlétét indokolta, hogy a veszélyben lévő gyermeket gyorsan megkeresztelje, a haldokló anyára feladja az utolsó kenetet, vagy pedig segítsen a szülést könnyítő imádságok felolvasásában, illetve más vallásos-mágikus eljárásban.

A bábaképzés „tankönyvei”

Két nagyhatású, kimondottan bábaképző tankönyv Ephesosi Sóranos II. századi Gynaikeia címen ismert és Eucharius Rösslin 1513-as Der Rosengarten című munkája. A két mű megjelenése között eltelt több mint 1300 év során számos (többnyire egymásra épülő) nőgyó-gyászati és szülészeti témájú traktátus keletkezett, melyek azonban nem a bábákat tekintették célközönségüknek, hanem a latinul olvasni tudó férfiakat (sebészeket, orvosokat, (gyógyító) szerzeteseket), ám mint másodlagos közönség (főként, mint hallgatók) a bábák is említésre kerültek néhány esetben.

A kora középkorban egyedül elérhető szülészetelméleti írások Sóranos Gynaikeia című művének, Hippokratés és Galénos nőgyógyászati munkáinak latin fordításai, újraírásai voltak. Még a IX–XI. századból fennmaradt nőgyógyászati-szülészeti témájú kódexekre is jellemző, hogy nem tartalmaznak korabeli, új (aktuális) eredményeket a szülészeti ismeretek terén, hanem csupán az ókori traktátusok feldolgozásaiból, részleteiből állnak. A bábák tudása azonban nemcsak a közvetetten vagy közvetlenül nekik szánt szülészeti-nőgyógyászati traktátusokon és a személyes képzésen alapult, hanem alaposan ismerték a gyógynövényeket és a gyógynövényalapú recepteket is.

A XI–XII. században a tudásátadás módja a szóbeliről az írásbelire tevődött át, ami újfajta szakmai közösséget hozott létre, kitágította és újraformálta a korábbi, személyesebb mester-tanítvány viszonyt. Közel 175 nőgyógyászati szöveg született az érett és a késő középkorban. Természetesen a középkori szokásnak megfelelően ezek a szövegek nagyrészt egymásból merítenek, így számos filológiai problémát okoz szerzőségük megállapítása, forrásaik azonosítása. A legfontosabb munkák a Salernói Orvosi Iskolához kötődnek, amelynek jellegét alapvetően meghatározta és formálta Constantinus Africanus (XI. század), aki az arab orvosi értekezéseket latinra fordította. Ezáltal pedig elérhetővé tette ezeket a munkákat Itáliában.

A Salernói Orvosi Iskolához köthető a korában rendkívül népszerű, „Trotula” címen fennmaradt három traktátus (Liber de sinthomatibus mulierum, De curis mulierum, De ornatu mulierum), amelyet a XI–XII. századi Salernói Trota orvosnőnek, az egyetem tanárának tulajdonítanak. Az első két traktátus nőgyógyászati-szülészeti témájú, azonban bizonyosan nem azonos a szerzőségük. A Liber de sinthomatibus mulierum tárgyalja a menstruációs problémákat, a méhsüllyedést, a méh vándorlását, a fogamzás elősegítését, a meddőséget, a terhesgondozást, illetve a fogamzásgátlást. Ezekre a problémákra főként mágikus gyógymódokat javasol. A meddőség elleni receptje például a következő: ha fiút szeretnének, akkor a férfi a mezei nyúl méhét és hüvelyét szárítsa és igya meg, a nő pedig tegye ugyanezt egy hím nyúl szerveivel. Akik viszont nem szeretnének megfoganni, azoknak a következőket írja elő: a nő a ruha alatt, meztelen testén viseljen egy kecskeméhet, amelyik még sohasem fogant meg, esetleg heréljen ki egy hódot, az állatot engedje szabadon, a szervet pedig állatbőrbe csomagolva viselje keblén. Ha így tesz, akkor nem fog megfoganni. A bába feladatait szülésre való felkészítésnél, valamint a nehéz szülés tárgyalásánál említi. A szülésre vonatkozó tanácsa, hogy a nő gyógynövényes italok fogyasztásával, illatos füvek és aromák (pézsma, oregánó, menta) szagolgatásával, és korallnyaklánc viselésével készüljön. Egy recept azt javasolja, hogy a vajúdó igyon meg vízben feloldva egy sólyom ürülékében található fehér anyagot.

A Liber de sinthomatibus mulierummal szemben a második, már valóban Trotának tulajdonítható De curis mulierum sokkal gyakorlatiasabb tudást és kompetensebb hozzáállást képvisel. Trota többségében valódi, a szüléskísérés tapasztalatára alapozott, orvosilag is indokolható tanácsokat ad, nem csak kompilál. A szülés közben felmerülő problémákra (mint gátszakadás, méhsüllyedés) adott megoldásai tanúskodnak a szerző gyakorlatiasabb szemléletéről: előírja például, hogy a gátszakadást meg kell varrni.

A középkori Nyugat-Európa számos arab és görög tudományos értekezést az itáliai származású, ám főként Toledóban működő Gherardo da Cremona (XII. század) latin fordításában ismerte meg. Az ELTE Egyetemi Könyvtárában Gherardo da Cremona latin fordításában megtalálható Albucasis Chirurgiája. A kódex miniatúrái alapján az 1280-as évek Bolognájában készülhetett. Az Albucasis-kódex szülészeti-nőgyógyászati jelentőségét a magzat rossz fekvéseinek tárgyalása és a bábáknak címzett, kézzel vagy eszközökkel kivitelezhető megoldási javaslatai adják. A kódex miniatúrái egyedülálló bepillantást nyújtanak a kor orvosi gyakorlatába: 225 orvosi eszköz ábráját is tartalmazza. Az egyik miniatúra a halott magzat sebészeti eltávolítását mutatja be: az anya, mint egy szent vagy mint egy bizánci császárnő fekszik a műtőasztalon (éles ellentétben a kódexben ábrázolt férfi betegek naturalisztikus ábrázolásával), bokán túl érő dúsan redőzött ruhában, derékig érő hullámos hajjal. A feje alatti díszes párnát egy bába igazgatja, a ruha aljánál egy orvos látható, aki kezével a beteg felé mutat, de kérdő arckifejezésével Albucasisnak a miniatúrán kívül megfestett alakja felé fordul. A középkorban a halott magzatot is a bába diagnosztizálta (has keménysége, mellek lelappadása alapján), és próbálta meg először a herbáriumokban leírt gyógynövények – elsősorban a fekete üröm – segítségével vagy külső manipulációkkal kihajtani.

Magzatpozíciók. 1280 körül készült észak-itáliai miniatúra Albucasis Chirurgia című művében.  (ELTE EK KR Cod.lat.15, 46r.)

Az első népnyelven írt, kimondottan bábaképző tankönyvnek Rösslin Der Rosengarten című munkáját (1513) tekintik Európában. Rösslin egyik fontos forrása azonban a ferrarai orvos, Michele Savonarola XV. század közepén keletkezett két szülészeti-nőgyógyászati munkája volt. A Galénosra, Rhazesre és Avicennára épülő munkák közül az egyiket, a Practica maior vonatkozó fejezetét orvostanhallgatóknak írta latin, míg a másikat, a De regimine pregnantiumot a ferrarai nőknek szánta olasz nyelven. Savonarola a két célközönség igényét szem előtt tartva eltérően tálalta a terhesség, szülés, újszülött-gondozás témáját: a ferrarai nemes hölgyeket nem terheli a nőgyógyászati kórképekkel és az orvosi beavatkozások taglalásával, ám részletesen ír arról, hány évesen érdemes gyermeket nemzeni, továbbá milyen étrendet kövessenek az asszonyok, amennyiben fiúgyermeket szeretnének. A mű közvetlenül megszólítja a bábákat is, az újszülött ellátására vonatkozó utasításokat például egyenesen nekik szánja.

Alkalmazott gyakorlatok

A bábák a középkorban nem csupán a szülés körüli ellátásban segítettek: a nők hozzájuk fordultak minden nőgyógyászati problémával, a gyermekbetegségekkel, a szoptatási nehézségekkel, sőt még kozmetikai kérdésekkel is. A bába egyaránt tanácsokkal, receptekkel segítette a gyermekre vágyókat és a gyermekáldást elkerülni kívánókat is. A megfoganáshoz Trota testalkattól és típustól függően különböző fürdőket, gyógynövényeket, táplálékokat, a Liber de sinthomatibus mulierum szerzője pedig theodoricon euporistont és trifera magnából, valamint pézsmából készült hüvelykúpot javasol abban az esetben, ha a nő az oka a fogamzás elmaradásának. A bába gondozta és látta el tanácsokkal a várandósokat minden, állapotukkal összefüggő kérdésben, különös tekintettel a spontán vetélés ellenszereire. Ugyanakkor tőle kértek segítséget a nők a terhesség-megszakításához is. A középkori nő számára ugyanis a nem kívánt, főként a házasságon kívül született gyermek teljes társadalmi és egzisztenciális ellehetetlenülést jelenthetett.

Trota nőgyógyászati receptjei a következőkre vonatkoznak: túlzott mértékű menstruáció, nehéz szülés felgyorsítása, a szülés utáni méhfájdalom enyhítése. Özvegyeknek és önmegtartóztató életmódot folytatók számára vágycsökkentő kúpot ír elő, továbbá egy olyan szer receptjét is közli, amely a „legromlottabb prostituáltakat is szűzlányszerűvé teszi”. Trota, az ókori hagyományokat folytatva, rengeteg egyéb, nemcsak nőket érintő problémával is foglalkozik: többek között aranyérre, napégésre, tetvek és rüh ellen, szájszag ellen, de szempanaszokra, köhögésre, ráncok eltávolítására és rákra is ajánl gyógynövényes készítményeket.

A szülészeti gyakorlat legfontosabb célja az egyházi törvények értelmében az volt, hogy a gyermek megszülessen, és legalább a megkereszteléséig életben is maradjon. A bábák végezték tehát az újszülött sürgősségi keresztelését, ha a szülés után a gyermek életjelet ugyan mutatott, de kétséges volt az életben maradása. A halott anya gyermekének lelkét megmentendő sectio in mortua (halott anyán végzett császármetszés) elvégzését Aquinói Tamás a Summa Theologiaeben mint vallási és erkölcsi kötelességet határozza meg. Hozzáteszi azonban: azért, hogy a gyermeket megkeresztelhessék, ne öljék meg az anyát, vagyis az élő anyán végzett császármetszést nem lehetséges gyógymódnak, hanem egyértelműen gyilkosságnak tekintette. A rendeletek tanúsága szerint a magzatmentő műtétet bábák is végezhették: egy bajorországi város 1452-es rendelete előírja, hogy a bába az anya halála után azonnal végezze el a császármetszést, a frankfurti bábaszabályzat (1573) pedig felhatalmazza őket arra is, hogy sebész hiányában egyedül is műtsenek.

Az első olasz nyelvű traktátus, mely kimondottan a bábák képzésére szolgált, Scipione Mercurio műve, a La Commare o Ricoglitrice volt. A rendkívül elterjedt munka a XVI. század végétől több mint száz évig töltötte be az itáliai bábák első számú tankönyvének szerepét. Scipione az orvosi egyetemen tanultak mellett a bábákkal folytatott beszélgetéseit, vagyis a tőlük származó gyakorlati ismereteket is felhasználta műve megírásakor. Ha összevetjük Mercurio természetes szülés kíséréséről szóló leírását Sóranos beszámolójával, akkor megdöbbentően kevés különbséget veszünk észre: Mercurio is két segítőt rendel a bába mellé. Az egyik feladata a szülő nő átkarolása, míg a másiké a vajúdó vigasztalása és légzési tanácsokkal való ellátása. Mercurio szerint a szülés levezetésének kellékei: meleg édes mandulaolaj, fehér liliomolaj (az alsóbb részek [gáttájék] bekenésére), vaj, tyúkzsír, görögszéna főzet, rózsavíz, rózsaecet (vajúdás közbeni szagolgatás céljából) és mályva, ezen felül pedig törülközők, olló és cérna. A születő gyermekre vonatkozó tanácsa az, hogy a bába fogja őt fehér kendőbe bugyolált kezébe, és helyezze párnára. Semmiképp se tegye tehát a földre barbár szokás szerint, hiszen a hideg kő pokoli kínokat jelent az újszülöttnek. A gyermeket meleg boros vízben szokás megfüröszteni, rózsa- és mirtuszolajjal és egy kis sóval megkenni. Scipione a gyermekágyas asszonyokat is pontos utasításokkal és étrendi tanácsokkal látja el, helytelenítve azt a szokást, hogy az újdonsült anyák „többet esznek, mint két hordár”.

Babonák és hiedelmek

A középkori szüléskísérés gyakorlatának jellemzője, hogy a szüléskísérés egyfajta rituálévá vált, így az ókori forrásokban említett szüléskönnyítő igéző szövegek, a verba puerperák új, keresztény formát kaptak, és szüléssegítő áldássá váltak (a Pray-kódexben is olvasható egy ilyen áldás). A varázstárgyak, az okytokiák szerepét az Agnus Deik és az ereklyék vették át. A hiedelmek szerint az ereklyék nem csak a megfoganásban, hanem bizonyos nemű gyermek foganásában is segítettek. Nagy Lajos feleségéről, Erzsébetről maradt fenn az a történet, mely szerint 1371-ben olyannyira vágyott fiúörökösre, hogy Zárában jártakor csodatevő Szent Simon kisujját elcsente. A kedves női babonáért azonban bűnhődnie kellett, ájulás környékezte ugyanis, amíg vissza nem adta az ereklyét. Hazatérve anya lett, ám harmadik alkalommal is leánynak adott életet.

A szakirodalom – Sóranos ideális bábaleírása alapján – azt sugallja, hogy az ókorban a bábaképzés kiemelkedő színvonalú volt, míg a középkorban nem is létezett a mesterség, s csupán női családtagok és szomszédasszonyok segédkeztek a szüléseknél. Ez azonban vélhetően nem igaz, mivel a források adatai alapján a mesterség története jóval egységesebb, s a folyamatosságot tükrözi. A normális lefolyású szülés kísérése során ellátandó feladatokat csak Sóranos és Scipione Mercurio bábaképző tankönyvei alapján rekonstruálhatjuk: a középkorban ugyanis Sóranos művének latin fordítását, átdolgozásait ismerték, s használták. A nehéz szülés közbeni eljárásoknál, illetve az anya vagy magzatmentő műtétek levezetése során is szükség volt a bábák tudására, tapasztalatára; német rendeletek pedig még a sectio in mortua elvégzését is engedélyezték a szülés segítőinek.

DRASKÓCZY ESZTER