Van valami egészen misztikus, megmagyarázhatatlan az északi sarkkörön túl (azaz északabbra) fekvő Lofoten-szigeteken. Hülye közhely lenne, hogy itt másképp süt a nap, másképp esik az eső, másképp fúj a szél, mint például Magyarországon, pedig ez tényleg így van.

Nyolc napot töltöttem szeptember elején Norvégia e csodálatos szegletében, de az első utam nem a bálnák után, nem a pirosra festett házak közé és nem is a jávorszarvasok erdejébe vezetett, hanem egy pici, sziklák között megbúvó stadionba. Ide.

„Rengetegen jönnek el csak a stadion miatt Henningsvær-ba" – ezt már a pályától pár utcányira lakó Geri Tamás mondta, miközben beljebb invitált. A Győrben, Újpesten és Pápán is balhátvédként futballozó játékos az NB I-et maga mögött hagyva, szinte véletlenül került ki Norvégiába, hogy aztán ott a Lofoten akkor még másodosztályú csapatában is focizzon. Ma már nem játszik, egy betonelemeket gyártó üzemben dolgozik és neveli párjával 10 hónapos gyereküket itt, a világ végén. „A Lofoten-szigetek tényleg különleges világ, de attól a pillanattól kezdve, hogy híre ment a henningsværi stadion szépségének, az eddig sem kevés turistához újabb és újabb tömegek csatlakoztak.

A nyár itt klasszikusan három hónapig zajlik, június 1. és augusztus 31. között tart a főszezon, szeptember elsején lehúzzák a rolót, aztán egy ideig nem jön ide senki. Novembertől a nap is hetekre eltűnik a horizont mögött, akkor csak az északi fény látványa és a hó szépsége jelentene szenzációt, de erre kevesen mozdulnak. De látod, szeptember közepe van, simán kaptál parkolóhelyet, ezt nyáron nem tudnád megtenni. Csodálom, hogy a faluba vezető úton a két keskeny híd még bírja a buszok és az autók megpróbáltatásait". 
A pokol akkor szabadult el, amikor 2016-ban a brit The Mirror újságírói véletlenül felfedezték a Henningsværban megbúvó műfüves pályát. A brit kollégák egyenesen a riói Maracana Stadionhoz és a milánói San Siróhoz hasonlították a stadiont, amelynek amúgy lelátója sincs. Amikor a britek hazamentek, jött egy norvég kolléga, Ole Johan Wiik, aki a levegőbe küldött drónnal készített filmet a stadionról. A hamarosan közkinccsé kerülő videó milliók tetszését nyerte el.

Megmutatjuk az ominózus videót, amely után egészen biztosan ön is elindulna a Lofoten-szigetekre.

A stadion egyik oldala fölött sziklafal magasodik, amelynek sarkában pici világítótorony és egy kis pad (nem kispad) bújik meg. A verőfényes napsütésben a tenger moraja mellett elég csak pár lépést tenni, hogy elénk táruljon a gyönyörű pálya. Ez tényleg elképesztően szép.

A henningsværi focicsapat vezetője Tom Hansen azt mondta, hogy ez a pálya a legszebb fekvésű egész Norvégiában. A stadionban hat éve van műfű, három csapat használja. Két ifjúsági fiúcsapat mellett a helyi 14 éves lányok is itt fociznak. Esténként a pálya mellett nyugat felé megy le a nap, miközben a gyerekek a műfüvön edzenek. De rendeztek itt már felnőtt bajnoki mérkőzést is – nem is egyszer.

„Jól érezzük magunkat Norvégiában, de az itt eltöltött közel egy évtized – ebből folyamatosan hét év – csak azoknak való, akik lelkileg erősek. Itt nem az van, hogy kiugrasz egy sajtburgerre – a legközelebbi McDonald's 902 kilométerre és 14 órányi autózásnyira, Trondheimben van" - mondja nevetve Geri Tamás. „Tromsø csak 444 kilométer, hat és fél óra kocsival, de ott csak Burger King van. Nem azt mondom, hogy az ember minden nap szívesen enne ezekből, de van, hogy olykor megkívánja.

A nyáron otthon voltunk két hónapot, amikor vendégségbe mentünk, és lazaccal akartak kínálni, csaknem kifordultam az ajtón" – együtt nevetünk, Norvégiában a lazac ugyanis pont olyan, mint nálunk a kenyér. Alapmű, akarom mondani, alapétel. Szóval, itt nincs színház, meg mozi, meg hangverseny. Nem messze esik ide Svolvær városa, ott van egy kis mozi, de olyan székekkel, mint ami nagyanyáink konyhájában volt anno. Egyszóval, szép vidék ez a Lofoten, aki elvetődik ide, tényleg tátja a száját. Az északi fény zöldes játéka a turistának gyönyörű, nekünk mindennapos. A múlt télen épp reggelit készítettem, kinéztem az ablakon, akkor durrant be a sötét égbolt és borult minden zöldbe. Megvontam a vállam, na, megint van északi fény. Akik itt élnek, azoknak ez ilyen. Meg amikor az ablak alatt a tengerben megjelennek a bálnák. Csodásak – neked" – nevetünk újra.

Az már nem annyira mulatságos, hogy azok a klubvezetők, akik annak idején Geri Tamás főnökei voltak, ma már közelebb vannak a börtönhöz, mint a futballpályához. A győri Tarsoly Csaba a brókerbotrányban betöltött szerepe miatt van házi őrizetben, a pápai Bíró Pétert 2019. szeptember 6-án a bíróság 5 év letöltendő börtönre ítélte. „Elképesztő időszak volt az az NB I-ben, nem is emlékszem vissza rá jó szívvel" – mondta Geri Tamás.

A klubvezetők – miközben végigpanamázták az életüket – csak a játékosokkal nem foglalkoztak. Emlékszem, Pápán Szentes Lázár lett az edzőm, aki profi embernek tűnt, rögtön közölte is, hogy mostantól minden másképpen lesz, az étkezést is meg kell reformálni, mert nem mindegy, hogy egy sportoló mit eszik. Elő is vett egy listát, hogy innentől kezdve mit lehet fogyasztani. Ekkor egy csapattársam felállt, és azt mondta, ok, mester, nekem 1800 forint van a számlámon, akkor most el is megyek anyámhoz Pestre, ő ad nekem valami kaját, mert amúgy állati éhes vagyok. Ez az epizód – azt hiszem – tökéletesen megmutatta, milyen állapotok uralkodtak a 2000-es évek elején a magyar NB I-ben. Pedig vannak dolgok, amire nagyon büszke vagyok. Ha hazamegy, keresse meg azt, mi történt 2000. március 25-én Londonban. Arra kifejezetten büszke vagyok."

Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, nem is kellett sokat kutatnom, megosztom önökkel is.
Anglia-Magyarország 0-1 (0-1)
Utánpótlás (U18) válogatottak barátságos mérkőzése.
London, Wembley-stadion, 35 ezer néző.
Gól: Szabó Zsolt (31.)

„Szóval, megvertük az angolokat Londonban, a magyar csapatban olyanokkal fociztam, mint Torghelle Sándor, Buzsáky Ákos, vagy Kanta Szabolcs.

Az angolok megtapsoltak minket, van, aki sokra vitte, van, aki kevesebbre. Ahogy hallom, Torghelle Sanyi még mindig nyomja a Vasasban, én meg itt vagyok a világ végén, de igazából nem bánok semmit sem. Így alakult, nem voltam felnőtt válogatott, pedig az összes utánpótlás-válogatottat végigjártam. Igaz, a spanyol Racing Santander és a svéd IFK Göteborg ellen focizhattam Győrben, illetve Pápán az Intertotó Kupában."

Lassan búcsúzom Geritől, sötétedik, jó lenne még világosban elhagyni Lofoten Velencéjét, Henningsvært. A kis szigeten megbúvó parányi településről keskeny út vezet ki az E10-es főútra, amely Norvégia utolsó települését, Å-t (ejtsd, Ó) köti össze Narvikkal. Å amúgy tényleg fantasztikus hely, mert – bár stadionja egy darab sincs – az út tényleg véget ér ott.

A lofoteni halászok életét bemutató múzeum parkolója után se té, se tova, onnan már csak a tenger jön, illetve lehet visszafordulni és indulni újra Narvik felé. Miközben az erdőben a jávorszarvasok már a télre készülnek, miközben a szürke fellegek támadást indítanak a szép fekvésű Reine fölött az égen, miközben görbelábú birkák kapaszkodnak meg a hegyoldalban, s miközben a természet vad ereje minden percben megmutatja, ki az úr Lofotenen. Amelynek a második (első?, harmadik?) legszebb fekvésű falujában, Henningsværban egy volt NB I-es futballista és családja vacsorázni készül. De ahogy mondja, egyáltalán nem biztos, hogy életük végéig itt maradnak. Könnyen lehet, hogy hamarosan fogják magukat, és hazatérnek.

De egyszer majd, ha a kisfiam megnő, biztosan visszajövök vele Lofotenre, megmutatni neki, hol focizott az apukája" - ezt már a kertkapuban mondta Geri, majd ajtók csapódtak. A kocsié és a kerté. Még egy utolsó séta, még egy utolsó fénykép a henningsværi csodastadion körül, amelynek emlékképét örökké magával viszi az utazó.

LANTOS GÁBOR - ORIGO

Henningsvær, Lofoten, 2019. szeptember 15-22.